Csak azt lehet megmenteni, aki meg akar menekülni. Ez az átmeneti „otthon” (isten metaforája) alapelve, ami jó kibúvó a tényleges segítség elől. Sipircke ilyenformán menthetetlen, hiszen két hónap kiegyensúlyozott gondozás, cicatársak támogató viselkedése sem szelídítette meg. Sipircke koromfekete, még feketébb csíkokkal, vádló kerek borostyánszeme van, s tüzes sárkányként fúj, kimeresztett karmú mancsával támad, kígyózva odakap, ha Szása közelít.Gordon Agáta: Jelenségek a gettóból - Cicagettó 2.
Angyal Szása gettóból gettóba kirándul.
Sámson a szekrény előtt ül. A testvérei még rejtőznek, de Sámson barátságos lényecske, nem fúj, nem durváskodik, csak kicsit megijed, ha egyáltalán, az angyaloktól.
A testvérei, Sötétke és Sipircke bepánikolnak. Tüntetőleg szaladnak szerteszét, ha megpillantanak egy behemót angyalt közeledni vagy csak rájuk nézni. Angyal számára snassz ez kicsit. Leleplező.
Angyal Szása bután érzi magát, amikor fújva-harapva elmenekül előle egy húszdekás cica, aki valahonnan tudja, ne bízzon behemótban. Akkor is tudja, ha egy behemót angyal mentette meg és hozta el a cicaotthonba. Alighanem genetikusan tudja, anyja ezt biztosan örökítette, hogy behemótban megbízni soha!
Mert kerget, elfog, ijesztget, macskát eszik, kínoz és öldös halomra.
A kicsik nem kérdezik ez igaz-e, csak rettegnek, ahogyan kell. Angyal Szása tudja hogy igaz. Noha ő maga ebben az életében éppen kivétel. Szóval holmi gyönge kis lények csak ne tüntessenek ellene, amikor gondosan eteti őket és pucolja a vécéjüket.
Gyöngyike és Sárika nem is hallottak efféle ostobaságokat, az ő cigánymacska-vízióik inkább más lények veszélyességéről szóltak, agár, kánya, nyest, görény, borz, róka, akik a kiscicákat felkapják, és soha nem kerülnek többé elő. Meg az Éhezés, a Rejtőzés és a Rontás, amik ledarálják pár hónap alatt a kis lényeket.
A rettegést azonban ők is jól erősítik a három testvérben, főleg eleinte. Kinevették és csúfolták a kicsiket, akik minden lámpagyújtásnál a szoba sötét sarkaiba iszkoltak.
Aztán, amikor nagyobbacskák lettek, és megtanulták, hogy ezek a gyönyörű lányok is kiscicák és csak vicceltek, akkor lassan összebarátkoztak. Nagyon megszerették egymást.
Sámsonka ezen a néven a második, és talán ezért, de megbetegedett, az egyik szemébe behúzódott a harmadik szemhéja és kicsit kölcseyssé tette Sámsonka megjelenését. Láza nem volt, étvágya maradt, antibiotikumot kapott, testvérei körülvették, a cicalányok dédelgették, a szeme nem javult.
Az előző Sámson szintén kandúr volt, csíkos ruhában, azaz cirmosan. Elsőként vitték el a testvéreitől, Gyöngyikétől és Sárikától egy szép napon, Masnikával együtt.
A magukra maradó testvérek már akkor elaludtak, amikor a cicabefogadó angyalok megérkeztek, és aludtak, amikor a két cirmost berakták a kosarukba, és aludtak, aludtak, aludtak egész estig, a vacsorát is átaludták. Amikor felébredtek, szaggatottan cikáztak a szobában, mozdulataik sebzettek és töröttek voltak, kicsit nyávogtak és szimatolva keresgéltek, pár napig gyászolva jártak fel-alá, mert nem tudták még, hogy ez bizony így van egy átmeneti cicaotthonban. Előbb-utóbb elszakadnak egymástól a testvérek, a szertett társak.
Sámson2 ismeri ezt a történetet. Inkább megvakulna, vagy meghal, de itt akar maradni, ahol Sárika és Gyöngyike vigyáz rá és a testvéreire. Az élet zajlik, Sámsonka nem javul, a Három Sicc félőművész elajándékozása lekerül a napirendről. A. Szása, mint az átmeneti cicaotthon igazgatója nem tudott igazán nemet mondani. Épp erről szól az „otthon”, (isten metaforája) hogy csupa roncsolt sérült lény érkezik kötődésre képtelenül, kihalásra érett kacskaringója egy (macska) ősanya leszármazottainak. Ahogyan Angyal Szása is.
Sámsonka beteg, így nehéz lenne elpasszolni, a szeme nem javul, bár néha csalékonyan úgy tűnik, mintha ép volna. Sipirckét még mindig nem lehet levadászni, mert óvatos és gyűlölködő. Csak Sötétke mehetne új gazdához, ő alaptípus, kellemes kis lény lesz egy nénikénél, egyszerű, megbízható, kedves. És akkor persze épp ő szív, ezért a jóságért éppen őt fogja eltépni a többiektől -- aki ilyen jó, az ezt is kibírja, mondaná Szása, ha szokása volna cicasorsok felett cinikusan ítélkezni. A döntés nem halogatható már túl sokáig. Sötétke képessége a kötődésre megmaradt, azonban talán már be is töltődött, testvéreihez tartozik, és a tarka lányokat szereti. Szása néha azon kapja, olyankor aggódva figyeli, mintha Sötétke is hunyorogna az egyik szemére...
Ivartalanítani fogják hamarosan, papírforma szerint egyetlen utóda sem lesz, szűz marad. Spirituális életet él, soha többé nem lát macskát. Azonban az elemberesedett macskagenerációk dúsgazdag és biztonságos életét éli majd, mint a házikedvenc uralkodó osztály tagja. A nyugdíjasokat mentálisan karbantartó macskáknak van a leghosszabb átlagéletkoruk, annak ellenére, hogy a civilizációs betegségek is őket sújtják.
Csak azt lehet megmenteni, aki meg akar menekülni. Ez az átmeneti „otthon” (isten metaforája) alapelve, ami jó kibúvó a tényleges segítség elől. Sipircke ilyenformán menthetetlen, hiszen két hónap kiegyensúlyozott gondozás, cicatársak támogató viselkedése sem szelídítette meg. Sipircke koromfekete, még feketébb csíkokkal, vádló kerek borostyánszeme van, s tüzes sárkányként fúj, kimeresztett karmú mancsával támad, kígyózva odakap, ha Szása közelít.
Nos. Szása lelkiismeretvizsgálatot tart. Egyszer elkapta a farkánál fogva, de csak megsimogatni akarta, és Sipircke is épp az íróasztalon nézelődött. Ez igaz, de már akkor sem kellett volna menekülnie, menti fel magát Szása. Tény, hogy Sipircke szelídítése jelenleg kudarc, komoly macskaszakértőnek kell lennie annak, aki meg tudja oldani ezt a feladatot. Terápiára kéne hordani Sipirckét, kötelezni, hogy részt vegyen egy gyűlölet-elvonón. Hiszen ő is élhetne úgy, mint Sötétke. Kényelem, biztonság, szeretet között. Angyal Szása az engesztelhetetlen, félvad Sipirckében a saját a korlátait is látta. Sipircke nem tudott dorombolni. A kevés esetben, amikor angyal ölbe kapta, Sipircke összerándulva lapult. Dédelgetésre befeszült, duruzsolásra még jobban.
Pár percig bírta így kínozni Szása, aztán a füléhez emelte hogy biztosan hallja a leghalványabb dorombolást is, de csak a cicaszív verdesett iszonyú erővel.
Néma, gondolta Sipirckéről, vagy süketnéma, fogyatékos. Nem képes cicaszerűen viselkedni, nincs szeretetáramlása behemóttal. Talán a testvéreivel vagy a lányokkal ő is dorombol, de Szása ebben nem volt biztos, mert Sipircke gyakran üldögélt egyedül.
Magadról beszélsz? - kérdezte fiatalabb ikre Szását, amikor felülvizsgálta az „otthont”. Szása tudta, hogy igen, itt lenne dolga a 3Siccel, ő maga is egy karmoló-fújó értetlen lénynek érzi magát gondoskodó kezekben, aki gyanakvó és követelőző a segítőkkel.
Pedig Sipircke talán éppen a genetikai túlélő mintát mutatja. Egy szép napon Angyal Szása etetés közben kiemeli a többiek közül, bezárja a szállítóba és soha senki nem látja többé Sipirckét. Aki valószínűleg rezervátumba kerül, egy kórház udvarára vagy egy parkba, ahol talál enni. Nem nagyon ismerkedik más macskákkal, Sipircke a macskákban sem bízik, azonban párszor kihord és a világra hoz kiscicákat, akik közül talán egy-kettő felnövekszik az ivarérettségig. Aztán Sipirckét elüti egy autó, vagy beteg lesz, mérget nyel, cicái észre sem veszik, csak lassan megszűnik a kis fészek puha mocorgása.
Durván ez az ő sorskönyve, és Szása igazából nem látja ezt annyira szörnyűnek. Ezt megélheti jól is, Sipirckére bízza a döntést, hogy összerándult idegcsomóként tűri el az életét, vagy együtt áramlik vele. Szása érti ezt, és ő maga sem tud dönteni. Áramolna, de sajnos inkább ellenáll. Belesimul a hullámba, de inkább mint hús a darálóba: fáj tőle minden porcikája. Ez a szorongás, Sipircke néma pánikja.
Szása tanulja Sipirckét. Keveset tud elfogadni, nincs antennája a szeretetre. Így alig lehet táplálni őt, ilyen örökre bezárult csatornákon. Miközben így éhezik, azt hiszi, hogy ő nem is kap. Lazíts, Sipirc, próbálkozik Szása a relaxációs technikákkal, amelyek kioldhatnák néha egy pillanatra a pánikot a testéből. Engedj be többet! Ami sok, az jó! A Jó nem árt meg! Töltődj, sugározz… Sipircke lány, a testvérei fiúk. Három helyes cica jó gazdát keres!
Angyal Szását picit egyébként is frusztrálta a 3Sicc. A szeretetáramlásra képes kis kandúrok is, sajnos. Ez a lányok miatt volt, Sárika és Gyöngyike miatt, a bizalom és szeretet lények miatt, akik az „otthon” lényegét adták a többieknek. A korán elválasztott, traumatizált kiscicák lassan bújni kezdtek a lányokhoz, követni őket mindenhová, felnézni rájuk, és a lányok szépen kioldották a cicafélelmeket. Sámsonka Sárikát választotta, és egy ideje minden percét mellette tölti, szorosan rátapadva, gyakran hangosan csámcsog és dorombol, Sárika mellkasán csüng, szopik. Sárika tűri, elhever és engedi ezt a regressziós szeretetáramlást, amiből Sámsonéknak eddig túl kevés jutott. Sötétke is gyakran csatlakozik.
Szását eleinte meghatotta a kicsik szeretetéhsége, Sárika önfeláldozása. Aztán úgy látta, Sámsonék vámpírként tapadnak rá, és hófehér szőre megsárgult ott, ahol állandóan nyalogatták. Szása nem tudta bemérni fura ellenérzését, nem volt biztos benne, hogy indokolt aggódnia a cicaviszony miatt.
Cicaerőszak? Cicainceszt? Cicafertő? Cicaperverzió?
Néha leszedi Sárikáról a kis piócákat, és tűnődve nézi mellkasán a csomócskákba nyalogatott foltot, ahol rózsaszín bőre is kilátszik.
Cicamártír? Cicaszent? Cicanővér? Cicaáldozat?
******
A Jelenségek a gettóból korábbi részei:
Jelenségek a gettóból 1.
Jelenségek a gettóból 2.
Jelenségek a gettóból 3.
Jelenségek a gettóból 4.
