„- Nézd Klára! Milyen hosszú, vékony száram van, s a tetején mekkora hatalmas lila gömbként ül a virág! - Ekkor a virág mintegy átbucskázott a fején, s lássatok csodát: átalakult pénisszé. Meg is szólalt. - Szervusz Klára! Én vagyok a pénisz egyik alapformája, a nevem: virágzó vöröshagyma. Vékony száron, mint a vöröshagyma virága, hatalmas gubóként terpeszkedik rajtam a makk, innen a nevem. Köszöntelek téged! - Klárában néma sikítás vájt teret, s ijedten elfutott, csak futott, futott…” – amíg egy barlangocska lilamohás ajkaihoz ért, ahonnan selymes forrás csacsogta, hogy ő a punci.. Soma MamaGésa szex-tanmeséjével is kezdődhetene A szexualitás terei konferencia, melyet immár ötödik alkalommal, a Társadalmi Nemek Tudománya Kutatócsoport rendez Szegeden. Idén szeptember 18-19-én kerül sor a rendezvényre, melynek irodalmi témájú előadás-absztraktjaiból válogattunk.

A magyar nyelvhasználat és a hatalom, a nyelvhasználat és az ideológia magyarországi összefüggéseit feminista szempontból vizsgáló konferenciasorozat 2005 szeptemberében indult útjára a Szegedi Tudományegyetemen. 2009-es konferencia témájául a különféle szexualitások tereit választották. A Magyarországon élő különféle nő-közösségek életét, kulturális reprezentációját elemző interdiszciplináris, feminista szempontú irodalmi, kulturális, pedagógiai, történettudományi, szociológiai vagy nyelvészeti kutatások legkevésbé nevesített, ám annál inkább meghatározó aspektusa a szexualitás. Ezért a konferencia középpontjába a nem (gender), a nemiség és a szexus oda-visszaható viszonyainak elemzését szeretnénk helyezni. Vagyis olyan dolgozatokat vártak, melyek nem kívánják a szexualitás gyakorlatát, reprezentációját és fogalmát leválasztani és külön lényegűnek láttatni a társadalmi nem kérdéseitől, hanem a kettő metszetét kutatják. Illetve olyan előadásokat, melyek nem gondolják, hogy a szexualitás leginkább a „mások” esetében jelentkezne kutatási „problémaként”, azaz egyformán foglalkoznak a normatív és nem normatív szexualitás kérdéseivel, vagy azok egymásra hatásával. Az előadások magyar nyelvűek és 20 percesek, melyeket 10 perc vita követ. A konferencia színhelye a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészkar Konferenciaterme (Egyetem u. 18.). (A vasútállomástól sétálva kb. 10-15 perc).

Az előadások absztraktjai a konferencia honlapján elérhetőek, mi az irodalmi vonatkozású előadások absztraktjaiból válogattunk.

FRIEDRICH JUDIT: Igazi vagy? Avagy: Ki számít igazi nőnek Magyarországon?

Az előadás címe a Feldmár-Bernát-Büky szerkesztette Igazi vagy? Iskola nőknek (Jaffa, 2008) című könyv kapcsán vetődik fel, de én azt kérdezem vele, mely közeg kit fogad el “igazi” nőnek, “hiteles” nőnek, a nők reprezentálására alkalmas nőnek.
Az “igazi nő” kérdését alapvetően irodalmi közegben vizsgálom és a nyelvi megfogalmazások felől közelítem meg, abból a szempontból, hogy milyen közegben hogyan lehet, vagy hogyan szokás megszólalni, ha az irodalmi érték mellett a gender vagy a szexualitás aspektusa is megjelenik. Vannak-e még olyan mondatok, amelyek úgy kezdődnek, hogy “én nem vagyok feminista, de”, illetve milyen megszólalások váltották fel ezt a megközelítést. Megvizsgálom saját megjelent “ha nem így és nem itt írnak erről a könyvről, akkor a leszbikus elem vagy botránykő, vagy elhallgatás tárgya lenne” mondatomat (Kalligram “Leszbosz” 2007 július-augusztus, 77. o.): valóban úgy van-e (még), hogy ha nem eleve gender-szempontból megjelölt, s egyszersmind “védett” pozícióból szólal meg az ember, akkor addig kell magyarázkodnia, míg már elsikkad, amit mondana, vagy nem tud úgy megszólalni, hogy eleve félre ne értsék – illetve megszólal-e egyáltalán, ha nem ilyen közegben kellene megszólalnia. Ez utóbbi aspektus kapcsán a kérdés intézményes megjelenése is érdekel: pl. ki tartotta a Mindentudás Egyetemén a Gender-előadást, mi volt a reakció Hilary Clinton elnök-jelölésére, kik és hogyan tartanak gender-jellegű órákat az ELTE BTK néhány tanszékén, és mi vajon “igazi” nőknek számítunk-e.

GÁBORJÁK ÁDÁM: “Ez itt minek a helye?“ (Tér, emlékezet, és nemiség viszonya Tóth Krisztina Vonalkód c. novelláskötetében)

Előadásomban a tér és nemiség irodalmi reprezentációjának problematikáját szeretném megvizsgálni Tóth Krisztina 2006-ban megjelent Vonalkód c. novelláskötetében, mely több szempontból is érdekes lehet egy ilyen vizsgálódás számára, hiszen több szövegnek meghatározó elbeszélői stratégiája a Kádár-kori szocializmus és a rendszerváltás utáni magyarországi világának felidézése a különböző gyermekkori élmények, tárgyak, vagy helyek megjelenítésével, vagy a (már) felnőtt nők, asszonyok félresikerült szerelmi életének elbeszélésével. A kötet éppen emiatt inkább a „hihetetlen intenzitású őszinteség”, vagy az abszolút hitelesség könyveként artikulálódott a recepcióban, mely egy letűnt kor nyomait hordozva lehetővé teszi az elvesztett múlt meg- és újraélését. A posztszocialista nosztalgia referencialista ábrándja azonban mintha rendre megfeledkezne az elbeszélések azon rétegeiről, melyek a test és/vagy a női identitás konfliktusaira vonatkoznak. Az elbeszélt múlt ugyanis többnyire a test és nőiség „sebhelyein” keresztül elevenedik meg az elbeszélők számára, s a vérző sebek, vagy az öregedő, haldokló testek emlékei megnyugtató nosztalgia helyett sokkal inkább kizökkentik az olvasást. Test és nemi identitás traumatikus megélése viszont szorosan összekapcsolódik az elbeszélők által bejárt (múlt-, vagy jelenbeli) hely(szín)ekkel. Ezek a helyek pedig hol a szubjektivizálódás társadalmi folyamatának meghatározó normatív ideológiai és hatalmi intézményeiként (iskola, bevándorlási hivatal, nyári tábor, stb.) jelennek meg, ahol a női elbeszélők rendszerint a szubjektum hatalomnak való alávetettséggel és a test ideológiai szabályozottságával, bevésődéseivel szembesülnek (l. A tolltartó, Vonalkód), hol pedig a gyermekkori élmények olyan helyszínei (például a nyári tábor), melyek összekapcsolódva az első szexuális és szerelmi élményekkel többnyire materiális (emlék)nyomot hagynak a testen (l. A kastély, Ez itt minek a helye?). Tér és nemi identitás elbeszélésének egy további lehetőségét vetik fel azok a szövegek, melyek nem valamely múltbeli helyszínen játszódnak, hanem egy idegen országban, mivel ezek a női identitás konfliktusain túl az etnikai idegenségélményt is hangsúlyossá teszik. A kívülről érkező veszélyes Idegen, a „bevándorló” élményének megtapasztalása mellet azonban az egzotikus ország különböző helyszínei az elvesztett szerelem feletti gyászmunka zarándokhelyeivé is válnak (Hideg padló, Take five). Előadásomban tehát arra keresem a választ, hogy a különböző novellákban miként függ össze tér, emlékezet, női identitás, és retorika, valamint hogy ezen „vonalak” összekuszálódása milyen ideológiakritikai térképet vázolhatnak fel az olvasók számára.

GYÖNGYÖSI NIKOLETT: Spiegelmann Laura – Új női szexualitás és új női szubjektum?

Előadásom tárgya a „Spiegelmann Laura-mítosz” szexualitás- és nőreprezentációs vonatkozása, valamint fogadtatása az interneten. Elsősorban a Spiegelmann Laura internetes blogján olvasható írásokban megjelenő nőképet, nő és szexualitás közötti viszonyt elemzem: azt, hogyan konstituálódik blogjában Spiegelmann Laura, mint szexuális és női szubjektum, mint önreflexív, öntudatos, ugyanakkor grafomániájának, saját testének és a férfiaknak kiszolgáltatott – mi több, egy férfi íróval azonosított –önélet/író/nő. Továbbá kitérek arra is, hogy az internetes olvasóközönség a kommentekben és más, Laurával kapcsolatos blogbejegyzésekben hogyan reagált a szövegek általam vizsgált reprezentációs stratégiájára. (Sőt, az újabb könyvre készülő blog/írónőnek követője is akad.) Előadásomban tehát arra keresem a választ, hogy együtt vizsgálva Spiegelmann Laura blogbejegyzéseit a hatástörténetükkel, vajon beszélhetünk-e egy új, alternatív és szubverzív női szexualitásról és szubjektumpozícióról.

 HUSZÁR ÁGNES: Klasszikus leszbikus coming out regények

A coming out ’a másság kinyilvánítása’ egy plasztikus téri metafora. Annak a cselekvésnek a markáns leírása, melynek során valaki annyira idegennek érzi magát az otthonosnak tűnő belső térben, hogy kilép belőle. Ezzel a mozdulattal megszünteti az elviselhetetlennek érzett rejtőzöttséget és kiteszi magát a tekinteteknek, amelyek idegenként ismerik fel őt. Az idegen otthonosság és a vállalt idegenség pólusai közti oszcilláció adja a coming out szövegek sajátosságát. A kilépés dramaturgiai szervező elvként működik három, a huszadik század húszas éveiben született leszbikus regényében: Virginia Woolf Orlandójában, Radclyffe Hall The Well of Loneliness és Annemarie Schwarzenbach Eine Frau zu sehen című szövegeiben.

KÁDÁR JUDIT: Önfeláldozás a patriarchális érdekek védelmében? Női szexualitás Kosáryné Réz Lola és Bródy Lili regényeiben

Kétségtelen, hogy az államszocializmus 1980-as éveiből örököltük meg a „női szexualitás” jelentéseit, azonban a normák a század folyamán korábban is változtak. A 20. század első évtizedeiben megjelent „új nő” („New Woman”, az USA-ban flapper) szubverzív alakja a két világháború közt működő magyar írónők műveiben is felbukkan. Az előadásban azt kívánom megvizsgálni, hogy a férfiakhoz való viszonyában miben tér el az „új nő” alakja két magyar, bevallottan feminista írónő, Kosáryné Réz Lola és Bródy Lili műveiben a korábbi nőideáltól. A konzervatív feminista Kosáryné 1942 és 1947 között megjelent történelmi regényciklusának (Asszonybeszéd, Perceg a szú, Vaskalitka, Por és hamu) a század első felében játszódó, önéletrajzi zárókötetére és a baloldali feminista Bródy Lili 1933-ban kiadott, a gazdasági világválság idején játszódó A felesége tartja el című regényére összpontosítva azt vizsgálom, hogy női szereplőik miként vélekednek a női testről, a nők szexuális jogairól, s szexuális magatartásuk mennyiben különbözik a korban a nőknek előírt viselkedéstől. Ehhez olyan, a női szexualitás szabályait rögzítő, két világháború közti normaközvetítő kiadványokat veszek kiindulópontul, mint a széles közönségnek szánt Tolnai-féle Orvos a családban, s annak a női szexualitással foglalkozó „Nemi élet” című fejezete és szócikkei (például „szexuális neuraszténia”, „pubertáskori betegségek”), illetve Lamács Lujza Háztartási és Nevelési ismeretek polgári leányiskolák számára című tankönyvének 1926-os kiadása.
A Por és hamu azt tükrözi, hogy a női egyenjogúságra igényt tartó, annak megvalósulásáért egy feminista egyesület munkájában is részt vevő hősnő a szexualitás nők számára előírt normáit elfogadja, azok megváltoztatását nem tartja szükségesnek, A felesége tartja el a „flapperek” iránt megértést tanúsító hősnője pedig komoly erőfeszítést tesz annak érdekében, hogy saját házasságát a régi alá-fölérendeltség keretei közé terelje vissza. Miközben a két nő küzd a nők tanuláshoz és munkához való jogáért, a saját testük fölött való rendelkezés nem jelenik meg problémaként. Kosáryné katolikus vallását gyakorló hősnőjében a testi szerelem igénye fel sem vetődik, Bródy megcsalt felesége a család megőrzése érdekében elfogadja a szemében szexuális vonzerejét vesztett férfit.

MOLNÁR CSILLA: „Újra olvasva”: Eroticizmus és női beszéd Erdős Renée elbeszélő művészetében

Munkám tervezett célja, hogy a szexualitás tereinek témáján belül egy bizonyos elbeszélői tér és annak konnotációi mentén vizsgálódjak. Erdős Renée (1879-1956) a maga korában, a századelőtől kezdve feltűnést, és bizonyos fokú sikert keltett verseivel, majd többnyire önéletrajzi fogantatású elbeszélő műveivel: Ősök és ivadékok, Új sarj, Az élet királynője, Santerra, bíboros, Ladimia Tarsin házassága, A nagy sikoly, Antinous, Csöndes kikötő. Volt miről írnia, hiszen zaklatott magánélete kapcsolatait, házasságait tekintve kielégíthette az egykorú sajtó botrányrovatának olvasóit. A műveiben lappangó, illetve testet öltő erotika tette őt elsősorban szélesebb körben olvasottá. A közben eltelt egy évszázad a női beszéd, a női narratíva lehetőségének vonatkozásában mindenképpen szükségessé teszi műveinek „újra olvasását”, ide értve a köréje fonódó korábbi értékelések, előítéletek kritikai felülvizsgálatát is. Az értelmezői tér olyan összefüggések mentén rajzolódhat újra, mint a nietzschei filozófiához való ambivalens viszony, származás és eredet, vágy és hit, (női) individualitás és érzékiség, a késői modernitás dichotómiájának jellegzetes antinómiái. Erdős Renée egy új lehetséges kontextusban nem az erotikus tematikával vonzó lektűríró többé, hanem a női irodalom korai szerzője, aki megélte és megírta az emancipáció problémáját, artikulálta a maga korában tabunak számító női szexualitásról szóló beszédet. A harmincas évek végétől fél évszázadig semmit nem adtak ki tőle, „köszönhetően” a zsidótörvényeknek, majd a kommunizmus aszexuális nőképzeteinek. Az irodalmi kánon folyamatosan alakul, ennek megfelelően, amennyiben a megértés hermeneutikai szándékával közelítünk Erdős Renée műveihez, annál valószínűbb, hogy ő is a modern magyar irodalom történetének hatást gyakorló részesévé válik.

P BALOGH ANDREA: Határátlépések Kiss Noémi Trans című elbeszéléskötetében

Kiss Noémi Trans című elbeszéléskötetének első három története, „Trans. Átjáró a kerülőutakhoz”, „H mint néma határ. Törmelékek” és „B., B. és B.. Feljegyzések egy közös füzetből,” a szexualitás kérdését a berlini fal leomlása utáni európai határmegnyitások, és a politikai értelemben vett nyugati és keleti területek közötti átjárás viszonyában tematizálja. Az elbeszélések mindegyike egy a magyar államszocializmus utolsó évtizedében felnövő nő németországi élményét tárja elénk egyes szám első személyben előadott történetben. Ekképpen Kissnek ezek az elbeszélései tekinthetőek olyan irodalmi törekvéseknek, amelyek a politikai rendszerváltás és az európai integráció óta megváltozott földrajzi, politikai és kulturális szabad határátlépés tekintetében tesznek kísérletet a szocialista nemzetállamban elfogadott és ’tanított’ magyar nő-ideál és ideális szexualitás átpolitizálására.

PÉCSI EMŐKE: Az aszexuális írónő patriarchális fantáziája: Czóbel Minka, „a csúnya tündér”

Czóbel Minka recepciója hemzseg az írónő külsejével, nőiségével, szexualitásával kapcsolatos „tényektől”. Ezek az objektívnak ható leírások nem nélkülözik a gúny különböző retorikai elemeit sem, melyek mindenekelőtt az írónő „csúnyaságára” és szexuális „frusztráltságára” irányítják a figyelmet:: „A csúf és gazdag vidéki nemes kisasszony, aki hosszú éveken át várakozik – hiába – a talán túl naivul és romantikusan fölfogott nagy szerelemre, majd a kiegyensúlyozott, idillikus házaséletre, már önmagában is a polgári vígjátékok alaphelyzetét súroló állapot. S ha ehhez még hozzávesszük, hogy – mint Pór Péter említi szép utószavában – Czóbel Minkában soha nem volt elég bátorság e tragikomikus privát sors elleni komolyabb lázadáshoz, mégcsak valamilyen artikulálatlan, ösztönös kitörés formájában sem, akkor kitűnik, hogy ennek a lírának a közvetlen élményalapja az elégtétel, a kárpótlás keresése, egyfajta kompenzációs igény lehetett – az írás formáiban, az élet formái ellen.” (Könczöl Csaba: A dilettáns bátorsága. In: Életünk 1975/2, 188) Mielőtt azonban még egy pillanatra is elgondolkodnánk azon, hogy Czóbel Minka „valóban” magányos és csúnya vénlány volt-e, lássuk be, hogy amikor a patriarchális és heteronormatív szemszögből közelítő kritikus súlyos kijelentéseket tesz egy nőíró külsejével, szexualitásával kapcsolatban, tulajdonképpen nem tesz mást, mint kiemeli őt az irodalomkritikának abból az általános diszkurzív közegéből, amelyben a férfi írókat tárgyalják, ugyanakkor belehelyezi őt a nőkről szóló általános diszkurzusba illetve a nőiség által meghatározottnak tételezett „nőirodalomról” szóló hagyományos diszkurzusba. Az írónő a szellemi szférából a testiség szférájába utaltatik – mely a közgondolkodás szerint egy alantasabb szféra –, megfosztatik író-volta testetlen absztraktumától, mellyel férfi írótársai mindenkor felruháztatnak (hisz az ő lényüket evidenciaként uralja a szellem). De megfosztatik autonómiájától is, hiszen külsejét olyan determináló tényezőként írják le, mely képtelenné teszi őt életének önálló irányítására, meghatározására, művészete pedig e külső biológiai tényezők, meghatározottságok függvénye, melynek egyenes következménye, hogy nem is hozhat létre autonóm műalkotást.

VASVÁRI LUJZI: A női szexualitás[ok] holokauszt túlélők visszaemlékezéseiben

Az előadás részben a 2008-as konferencián elmondottak továbbgondolása. Akkor a nők testi élményeinek nemi sajátosságait vizsgáltam a Holokauszt túlélők visszaemlékezéseiben. Ezúttal a kikényszerített és a nők által is kívánt szexuális aktust veszem szemügyre. A kikényszerített szexus kapcsán a visszaemlékezések többnyire hallgatnak a megerőszakolásról, miközben a közbeszéd előszeretettel beszél a kikényszerített prostitúcióról. A konszenzuális szexus és szerelem, az azonos és különböző neműek között egyaránt, meglepően gyakori volt a legembertelenebb körülmények közepette is, a (többnyire hevesen tagadott) tehervagonoktól a koncentrációs táborok és a felszabadítás hiperaktív szexualitásáig. Lengyel Olga, a legelső visszaemlékezők egyike, 1947-ben a következőket írja: “Még a krematóriumok árnyékában sem tudták az érzelmeket teljesen elnyomni” és cumikból készített alkalmai óvszerekről beszél, melyekre nem nagyon volt szükség. A visszaemlékezések tanúsága szerint mindez és ennél több is megtörtént. Mivel különösen keveset tudunk a leszbikus szexualitásról a holokauszt idejéből, aminek részben a túlélők visszaemlékezésinek hiánya is oka, az előadás második felében a rejtőzködő és felvállalt leszbikus szexus eseteit elemzem. Azt állítom, hogy Senesh Anikó “Hanna,” visszaemlékezése magyar nyelvű változata alapján, nem valószínű, hogy heteroszexuális volt, ami különösen fontos megrázó ám értelmetlen mártíromsága és a visszaemlékezését követő nemzeti hőssé emelése fényében, ahol Szent Johannává magasztulása leginkább csak a maszkulin nacionalizmus érdekeit szolgálta.