Míg az utóbbi idők nagy nemzetközi díjait jelentős alkotónők vehették át, itthon most adták le jelöléseiket az írószervezetek a neves állami kitüntésekre. Olvasóinkat kérdezzük: kit jelölnének és miért?
Az utóbbi időben számos alkotónő büszkélkedhet nemzetközi elismerésekkel, díjakkal. Az 1901 óta kiosztott Irodalmi Nobel-díjat eddig tizenkét esetben kapta nő: Herta Müller a múlt csütörtöki eredményhirdetésen megnevezett idei nyertes a tizenkettedik a sorban.
1909-ben Selma Lagerlöf, 1926-ban Grazia Deledda, 1928-ban Sigrid Undset, 1938-ban Pearl Buck, 1945-ben Gabriela Mistral, 1966-ban (megosztva) Nelly Sachs, 1991-ben Nadine Gordimer, 1993-ban Toni Morrison, 1996-ban Wislawa Szymborska, 2004-ben Elfriede Jelinek, 2007-ben Doris Lessing, 2009-ben pedig Herta Müller zárja (egyelőre) a Nobel-díjat elnyert női alkotók sorát. Az utóbbi húsz évben hat írónőt részesítettek tehát az elismerésben.
Herta Müllerről a díj kapcsán már számos cikk megjelent, nekünk leginkább az origo által üzemeltetett komment.hu-n Marius Cosmeanu írása (október 9.) tetszett, bár nem az irodalom, hanem a politika és a kultúra felől közelíti meg a témát: Herta Müller, kényelmetlen tényező.
"A csütörtökön kapott díjjal Herta Müller a tükör elé kényszeríti a román társadalmat és annak kulturális elitjét. Elsősorban azt a társadalmat, amely hihetetlen prüdériával viszonyul önnön identitásához. [..] Abban a Romániában, amelyben a kisebbségi csak akkor számított, ha lelkesen beépült, gyakran saját identitását dobva be, Herta Müller olyan témákat ír meg, amelyeknek minden esélyük megvan arra, hogy egy másféle, nyíltabb és őszintébb beszélgetést kezdeményezzenek, arról, hogy miképpen kezelte a román állam (és nemcsak az állam) a kisebbségekkel való viszonyt az utóbbi kilenc évtized során." – írja a díj hírének romániai és bánsági fogadtatását is összevető cikkében a szerző.
„Csütörtökig alig ismerték és alig fogadták el Romániában, sőt, akik ismerték, azok "kényelmetlen" értelmiséginek tartották, olyannak, amelyik a Ceausescu-korszakban is "zavaró tényező" volt. Azok a módszerek azonban, amelyek révén marginalizálni szeretnék, ma még perverzebbek, mint egykor. […] A román értelmiség egyik legsúlyosabb frusztrációja az irodalmi Nobel-díj hiánya. Herta Müller díja nem gyógyítja meg a sebet, nem pótol semmit. Ellenkezőleg, még élesebben vet fel bizonyos problémákat. […]Herta Müller egy olyan terület szülötte, amelynek hagyománya nem etnocentrikus. Több nyelven beszélni - a Bánságban mi sem természetesebb ennél. A multikulturalitás, hogy egy amerikai terminust használjak, megszokott állapot. Romániának abban a részében, amelyet a Keleti- és a Déli-Kárpátok határolnak, ez valami egzotikus ügy. Hozzá sem teszem, hogy egy nő sikeréről van szó egy olyan macsó társadalomban, ahol a családon belüli erőszak az 50%-os érték körül mozog.”
Herta Müller a nyelv felől közelíti meg a román-német viszony különbözőségét egy, a Magyar Lettre Internationale 2004. nyári számában megjelent írásában, mely a Szájmennybolt és gyíkbőr cipő (cerul gurii) címet viseli, s amelyben az erőszak elfogadásának mikéntje felől vizsgálódik. Ebből idézünk egy részletet:
"Ha az életben semmi nincs rendben többé, akkor a szavak is a mélybe zuhannak. Mert szolgálatába állítja a nyelvet minden diktatúra, legyen az jobb- vagy baloldali, ateista avagy istenes. Első regényemből, amelyet egy bánáti sváb faluban töltött gyerekkoromról írtam, a román kiadó egyebek mellett a KOFFER szót is kiirtotta. A cenzort azért ingerelte a szó, mert a német kisebbség kivándorlását tabuként akarták kezelni. Az efféle birtokbavétel beköti a szavak szemét, igyekszik eltüntetni a nyelvből a szavaihoz tapadó értelmet. Az elrendelt nyelv éppolyan ellenséges lesz, mint maga a megalázott lét. Hazáról ekkor már nem beszélhetünk.
Románul a szájpadlás neve SZÁJMENNYBOLT: cerul gurii. Románul nem hangzik fellengzősen. A román nyelvű káromkodásban mindig új meg új, váratlan kacskaringókkal találkozhat az ember. A német nyelv ebből a szempontból roppantul tartózkodó. Sokszor elgondoltam, hogy ahol a szájpadlás a száj mennyboltozatává tágul, ott mérhetetlenül sok hely van, és a szitkok gáttalanul áradó, költőien gonosz tirádáivá válnak a keserűségnek. 
Egy jól sikerült román káromkodás már-már forradalom a szájpadlástérben, mondtam román barátaimnak akkoriban. Ezért is tűrik itt az emberek a diktatúrát: dühüket levezeti a szitkozódás." (fordította: Lendvay Katalin; Magyar Lettre Internationale, 2004. nyár)
A Man Booker díj idei nyertesét október 6-án hirdették ki - Hilary Mantel vihette haza a díjjal járó 50.000 fontot, a Wolf Hall című regényéért (a Fourth Estate-nél jelent meg), amely már az un. hosszú lista kihirdetésekor is az olvasók kedvence volt. A.S. Byatt, J.M. Coetzee, Adam Foulds, Simon Mawer és Sarah Waters regényeivel szemben aratott győzelmet: annyiban érdekes a lista, hogy - talán nem csupán az esélyegyenlőségre fordított kiemelt figyelem okán - három író és három írónő regényeit mérte össze a zsűri az idei küzdelemben.
Mantel tizenegyedik regényét, melyen öt éven át dolgozott, lehetséges világsikerként könyvelték el, hiszen a Pi élete óta (Yan Martell) nem volt rá példa, hogy a kezdet kezdetétől várt favorit nyerje a zsűri elismerését is. A kiadó számára külön öröm lehet a díjazás, hiszen első alkalommal kapott a Fourth Estate szerzője Man Bookert. A Wolf Hall 
Thomas Cromwell felemelkedését beszéli el, az 1520-as években járunk, VIII. Henrik udvarában. A regényben azt is górcső alá veszi, miképpen alakították a politikai viszonyokat az udvarban a férfiak és nők közötti viszonyok. Kritikusai szerint a szerző gazdag szövetű, elképesztően olvasmányos történelmi regénnyel örvendeztette meg az olvasókat (melyet, reméljük, hamarosan magyarul is olvashatunk majd).
A Man Booker kétévente kiadott ’nagy testvérét’ is az idén adták ki – mint arról korábban már beszámoltunk, a díjat 2009. május 27-én a kanadai Alice Munro-nak ítélték oda, akinek könyvei magyarul is szép számban olvashatók, novelláskötetiről mi is közöltünk recenziót Sándor Beától.
Magyarországon most igyekeznek a különböző, íróknak, az irodalomban alkotóknak kiosztott díjakra, állami elismerésekre összeállítani a listákat az irodalmi szervezetek. Közülük az egyik legnagyobb jelentőséggel bíró a Szépírók Társasága. A Társaság az idei évben Kossuth-díjra Kukorelly Endrét és Marno Jánost és azonos szavazatszámmal: Csaplár Vilmost és Lengyel Pétert ajánlja. Széchenyi-díjra Bojtár Endrét és Szepes Erikát és azonos szavazatszámmal: Pór Pétert, Szilágyi Ákost, Takács Ferencet és Tamás Gáspár Miklóst. A Magyar Köztársaság Babérkoszorús Írója címre Marno Jánost és Petőcz Andrást, Márai-díjra Balázs Attilát és Polgár Ernőt és azonos szavazatszámmal Kemény Istvánt és Lovas Ildikót, Balassa Péter-díjra pedig Séllei Nórát terjesztik fel. Ez persze csupán egyetlen lista a jelölő szervezetek listái közül.
Kis belső felmérést indítunk - Várjuk a válaszokat arra a kérdésre: Melyik magyar alkotónőt milyen díjra jelölné, ha tehetné? A legjobb választ beküldőnek ICA albumot ajándékoz. :) A bejegyzéseket november 10-ig várjuk!
