2010. január 18-án 10 órakor kezdik meg a Dohány utcai zsinagógában a budapesti gettó felszabadításának 65. évfordulójának megemlékezéseit. Az eseményen Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi mond beszédet Fekete László főkántor közreműködésével. Délben a megemlékezés egy, a Buchenwaldi tábor lakóinak életét bemutató kiállítás megnyitásával folytatódik a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában.
A Dohány utcai zsinagógában délelőtt tíztől tartott megemlékezést követően a zsinagóga kertjében rendezett emlékkiállítás is megtekinthető, melyhez a szervezők ígérete szerint akkorra honlap is csatlakozik a www.dohanykert.hu címen.
Déli tizenkét órától kerül sor a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában (Budapest VII. ker., Rumbach Sebestyén utca 4.) a „Buchenwald elfeledett asszonyai” című kiállítás megnyitójára, amelyen Zoltai Gusztáv mond ünnepi beszédet.
A kiállítás, mely az egykori buchenwaldi haláltábort mutatja be fotók, hang- és videoanyagok segítségével az ott fogva tartott emberek körülményeire és hétköznapjaira koncentrálva, 2008. szeptembere előtt Párizsban és Németországban volt látható, itthon Pusztai Éva bocsájtotta előbb a debreceni medgyessy Ferenc Emlkékmúzeum rendelkezésére, ahol tavaly november végéig láthatták az érdeklődők, majd eztán Budapestre érkezett az anyag, melyet most a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában láthatnak. Pusztai Éva maga is a buchenwaldi tábor túlélője volt.
Buchenwald 1937 júliusától 1945-ig működött. A tábor lakói - zsidók, politikai és hadifoglyok - elsősorban kényszermunkásként dolgoztak a közeli hadiüzemekben.
"Buchenwaldban 1937 júliusa és 1945 áprilisa között 250 ezer foglyot őriztek Európa szinte minden országából, s bár ez hivatalosan nem volt megsemmisítő tábor, mintegy negyedük, 56 ezer meghalt. Legtöbben az iszonyatos körülmények és az éhség miatt vesztették életüket, sokakat kivégeztek, megint mások az élő embereken folytatott orvosi kísérletek áldozatául estek, a tábor 1945 április kiürítésekor 12-15 ezer ember pusztult el. A rabok fűtetlen faházakban, emeletes priccsekben éltek, mindennaposak voltak a kegyetlenkedések, csuklójukra számot tetováltak, s a táborban működött krematórium is." - írja a múlt-kor történeti portál.
A tábort az amerikai csapatok közeledtével a németek részben kiürítették, ezt követően a fogva tartottak szabadították fel. A tábort 1945 és 1950 között a szovjet megszálló csapatok működtették politikai foglyok számára.
(A szervezők kérik a férfi látogatókat, hogy a megemlékezésre fejfedőt vigyenek magukkal.)
A budapesti gettók (forrás: Holokauszt Magyarországon)
A nyilas vezetés november közepén határozta el, hogy a Magyarországon maradt, a semleges diplomáciai testületek védelmével nem rendelkező zsidókat gettóba tömöríti. A fővárosi zsidók ügyeinek intézése és a gettó felállítása Solymosi János rendőr-törzsfőfelügyelő feladata volt. Vele a nyilas puccs után újjáalakult Zsidó Tanács tagjai Stöckler Lajos vezetésével folytattak egyenlőtlen tárgyalásokat a gettó határairól, ellátásáról, védelméről. A Pest VII. kerületében kijelölt gettó összefüggő terület volt. Ide telepítettek az elszórt csillagos házakból több mint 40 ezer zsidót, miközben a területről 12 ezer kereszténynek kellett kiköltöztetnie. A gettó pontos határait november 29-én tette közzé Vajna Gábor nyilas belügyminiszter. A területet december 10-én zárták le. Az átköltözés folyamán nyilas egységek csaptak le a cipekedő zsidókra, kifosztva és nem egy helyen (például a Városligetben) legyilkolva őket. A folyamatos razziák, gettóba kényszerítések és a védett gettó részleges felszámolása miatt a létszám gyorsan emelkedett, végül 1945 januárjában elérte a 70 ezret. Egy szobára átlagosan 14 ember jutott. A gettó területét magas fapalánkkal vették körül, négy kaput nyitva a kerítésen.
A gettó lakóinak helyzete folyamatosan romlott. Az ostrom harci cselekményei, a bombázások, a belövések természetesen a gettót sem kímélték. Az élelem - mint az egész városban mindenhol - nagyon kevés volt, az utolsó időszakban az emberek tömegesen haltak éhen. A nyilas és német betörések, razziák is sok életet követeltek. A Zsidó Tanács legtöbb tagja mindent elkövetett, hogy a kritikus körülmények között orvosi ellátást, élelmet, védelmet biztosítson, és vigaszt nyújtson a gettóban sínylődőknek. Berend Béla főrabbi a bombazáporban is istentiszteletet tartott a hívőknek. Komoly Ottót, aki tanácstagsága mellett a Vöröskereszt mentőakcióiban is irányító szerepet játszott, a nyilasok elhurcolták és meggyilkolták. Hasonló sors várt a testület egyik legaktívabb tagjára, Szegő Miklósra is. A Zsidó Tanács közkonyhákat, kórházakat állított fel és üzemeltetett mostoha körülmények között. Külön említést érdemel a műszaki osztály vezetője, Domonkos Miksa. Csillag nélkül, honvéd századosi egyenruhájában magát a Honvédelmi Minisztérium és a Tanács katonai összekötőjének kiadva, határozott fellépésével sokszor meghátrálásra kényszerítette a fegyveres nyilasokat. Domonkos - Stöcklerrel együtt - a legutolsó napig mindenütt feltűnt, ahol szükség volt rá, és fáradhatatlanul, rendkívül bátran szervezte a gettó életét a legsúlyosabb viszonyok között.
(forrás: Holokauszt Magyarországon)
A gettó élelmezéséből a fővárosi hatóságok mellett kivette a részét a Nemzetközi Vöröskereszt, valamint az ifjú cionisták mozgalma is. A nyilas Szalai Pál, a rendőrség és a nyilas párt összekötője minden segítséget megadott a Tanácsnak és a gettónak. December közepétől a fővárosi zsidó ügyekért Lőcsey István rendőr-főfelügyelő felelt, aki vegyes őrséget szervezett a gettó és a zsidók védelmére. Ez többé-kevésbé sikeres is volt, bár például január elején több gyilkosság történt a gettóban. A nyilas razziákat végül csak a Szalai által kivezényelt újabb 100 rendőrnek sikerült megritkítania. A pesti nagy gettót 1945. január 18-án szabadította fel a szovjet hadsereg.
Szálasi politikájának megfelelően a semleges országok által védett zsidókat elkülönítették a diplomáciai oltalom alatt nem állók tömegétől. November 20-ig a (valódi vagy hamis) védődokumentumokkal rendelkező zsidókat az Újlipótváros délnyugati háztömbjeibe, a Margit híd pesti hídfője környékén álló épületekbe telepítették. Ezekben a napokban lesben álló nyilas karhatalmisták fosztogatták és bántalmazták a költözőket. Sokukat a kijelölt területet szélén lévő, Szent István krt. 2. sz. alatti nyilasházba hurcoltak. Legálisan 15.600 védett személy volt Budapesten, az engedélyezett hely számukra is csak szűkösen volt elég. Ám mivel nagy mennyiségű hamis védődokumentum volt forgalomban, és az ilyenekkel rendelkezőknek is költözniük kellett, a "nemzetközi", "védett" vagy "kis" gettó néven hírhedté vált épületcsoport hamarosan az elviselhetetlenségig zsúfolttá vált. Előfordult, hogy egy kétszobás lakásban 50-60 ember szorult össze, a pincék, padlások és lépcsőházak is tele voltak. A lakók egyre többet éheztek.
(forrás: Holokauszt Magyarországon)
A nemzetközi gettóban gyakoriak voltak a razziák, a védett házakból elhurcoltakat sokszor csoportosan lőtték a Dunába. Ahogy december legelején kiderült, hogy a semleges országok nem fogják elismerni Szálasi rendszerét és kormányát, a nyilas vezetés számára érdektelenné vált a nemzetközi gettó fenntartása. A védettek helyzete folyamatosan romlott. December folyamán rendszeressé váltak a nyilas terrorakciók, a kínzások, gyilkosságok, Dunába lövések. 1945 januárjának elején a semleges diplomaták mintegy 10 ezer embert telepítettek át a nagy gettóba. Úgy ítélték, hogy ott több esély van számukra túlélésre. A mintegy 20 ezer hátramaradt zsidót 1945. január 16-án a szovjet csapatok szabadították fel.
*****
(A megemlékezés kapcsán 2002-ben tíz zsidó szervezet felhívására tízezrek vonultak a Kossuth térre, az akkiori események kapcsán Gadó György a Hetek-ben írt cikket.)