„Czóbel Minka költészetünk furcsasága, verselgető vénkisasszony, a magyar Emily Dickinson, hervadó szabolcsi úrilány, tündér, boszorkány. Ilyen és ehhez hasonló bókokkal árasztják el az „anarcsi poétriát” az erősebbik nem képviselői. Czóbelről sokáig hallgatott az irodalomtörténet, napjainkban azonban egyre többen kezdik felfedezni „kényes - finom virágillat borította verseit” „pókhálóból” szőtt elbeszéléseit és misztikus regényeit. Czóbel Minka valóban boszorkány „Csúnya Tündér”, volt, ahogy Márton László írja?!”
Németh Ványi Klári cikksorozatából kiderül, milyen ember volt Czóbel Minka, kikkel barátkozott, s mi az, amivel esetében nem számolt az irodalomtörténet. A sorozat második része egy hét múlva olvasható az ICA-n.
„Fekete macska bársony lépte” - 1. rész
Hosszú élete (1855–1947) titokzatos személyisége, különleges irodalomtörténeti csemege. Rejtély, ugyan mit keresett ez a művelt, világlátott úrasszony a „sötét Szabolcs” sárga, poros zugában, Anarcs pusztán. Kisvárdától pár kilométerre még mindig áll az ősi bolthajtásos kúria, melyet 1820 körül építetett a költőnő nagyapja, báró Balogfalvi Czóbel László. Az omladozó épület közvetlenül az Önkormányzat mellett található. Óriási, ősi angolpark öleli körül, tóval, a tó fölött fahíd ível(t). A palatetős vályogépület dacol az idővel. Omladoznak a falai, a kertre nyíló terasz is csupán árnya önmagának. 1948 – 1956 közötti időszakban a Megyei Földhivatal községházának és orvosi lakásnak minősítette a kastélyt. Megjegyzésként említi, hogy a parkban halastó van. Ugyanekkor lajstromba veszi a szobákat, „Szobák száma 9, a helyiségek száma 17. A park 10 kat. hold. Állapota gondozott”.
Először 2004-ben jártam Anarcson a Czóbel kúriában. Ekkor könyvtár működött a boltíves termekben. Helybéli idegenvezetőm végigkalauzolt a parkon és elmesélte, hogy régen a Báró parkja volt, most a Nép parkjának hívják. Különböző rendezvényeket tartanak itt. Czóbel Minka sírjáig kísért. Egyszerű, kővel fedett sírt láttam, hatalmas platánfák árnyékában. 2007-ben az anarcsi önkormányzat síremléket állított a költőnőnek. Egy kisebb harangláb vigyázza örök álmát.
A Czóbel kastély azóta tovább rongálódik, a palatetőt megkezdte a szél, a hajdani sírkő ott hever közvetlenül a kúria bejáratánál, szép lassan belesüpped a földbe és benövi a borostyán. Nem sokan tudják, hogy Czóbel Minkával közös sírban nyugszik nővére, Huszár Imréné (Czóbel Emma) és barátnője, Büttner Helén. Róluk elfeledkezett a helybéli emlékezet. Nevüket sem tüntették fel a már említett haranglábon.
A Czóbel hagyaték egy része az OSZK kézirattárában, a Nyíregyházi Levéltárban és az anarcsi Takács Györgynél található, aki kisfiú kora óta ismerte a költőnőt. Takács György mentette meg Czóbel levelezését, fotóit, könyveit és Büttner Helén jó néhány festményét, közöttük fiatalkori önarcképét is az 1947-es pusztítástól, ami az épület államosításával együtt járt. Takács úr féltve őrzi azokat a titkokat, melyek a néhai úrasszonyokat, Minkát és Helént körbelengték, „terjed ezen a vidéken mindenféle szóbeszéd”.
„Mikor a Czóbel kastély lakói meghaltak, a faluból néhányan megbontották az épület falát. Az a hír járta, hogy egy kis koporsót rejtettek el ide. Meg is találtak egy kis fehér koporsót, de teljesen üres volt” – mesélte, mikor a parkban sétáltunk. A Büttnert nem szerette, azt senki sem szerette. Minka nagysága szép volt, kedves volt, jóságos volt. Nem is érti, miért írta róla az az irodalomtörténész, hogy csúnya volt, és ezért nem tudott férjhez menni. A Minka nagysága Justh Zsigmondot szerette, aki meghalt, mielőtt összeházasodhattak volna. Megvan a fotója, még látszanak a nagysága könnyei rajta. Nagyon megsiratta Justh Zsigmondot. Nem akart ő mást már azután. A Büttner, az csúnya volt. Minka nagyság olyan volt, mint Sissy.
Takács Györgynek köszönhetően számtalan jól sikeredett fotót láttam Czóbel Minkáról, Kovács Sándor Ivánnal ellentétben, akinek sajnos csak azt a „szánalmasan leleplező, szecessziós fotográfiát” a „kimenő cseléd pózosat” adatott szemlélnie. Talán nem véletlen, hogy pont a Boszorkány–Dalok élén látható?
Büttner Helén (1861 – 1943), „a Kis Büttner”, vagy ahogy Minka becézte, „Bob” poroszországi festőnő 1889-ben tűnik fel először a költőnő társaságában. „Egy kis festőné van, a Helén Büttner és engem nagyon érdekel. Sajnálom, és úgy szeretem: Az egész vadásztársaságot festi. Szegény, sokszor belefárad, de a kenyér, a megélhetés lehetsége nagy hatalom” – írja Czóbel 1889 december 3.-án Mándokról Just Zsigmondnak. Ettől kezdve egyre gyakrabban találkozhatunk a hányatatott sorsú kis festőnével Czóbel leveleiben. Dr. Kiss Margit irodalomtörténész egy külön fejezetet szentel könyvében ennek a plátói, sírig tartó barátságnak(?).
Büttner Helén: Önarckép
Büttner húsz évesen vág neki a világnak. Szülei Amerikába vándorolnak, ő egyedül marad Németországban, ekkor dönt úgy, hogy Magyarországon próbál szerencsét, és mint a nagy világgá-menőknek általában, úgy Helénnek is meggyűlik a baja különböző útonállókkal, akik hol pénzéhes zsidó nő képében, hol önelégült arisztokratákként, de útját állják. Szenvedése meghozza jutalmát: az Andrássyak, Zichyk, majd a Czóbelek veszik pártfogásukba. Az utóbbiak olyannyira, hogy egy idő után családtaggá válik és Anarcsra költözik a Czóbel kúriába. „Önzetlen barátság kötötte őket egybe. A legnemesebb értelembe vett plátóni barátság volt ez, mely az evolúció jegyében művészetük tökéletesítésében jutott kifejezésre. Ez a nemes barátság mindhalálig megmaradt. A festőnő is Anarcson fejezte be életét 1946-ban. Közös sírban nyugszanak Emma, Minka és Helén” (Dr. Kiss Margit )
„Tegnap elment innen a kis festőné, Büttner Helén. Igen megszerettem.”
( Anarcs, 1890. jan - Minka Justh Zsigmondnak )
„Reggeli sétám mindig a kis festőnéhez, Büttnerhez: ki itt a vadásztársaságot festi”
( Mándok,1890. febr. 14 - Minka Justh Zsigmondnak )
A bimbódzó barátság az évek múlásával egyre jobban elmélyül. Érdemes megemlítenünk Czóbel és Justh Zsigmond kapcsolatát is. Pusztán kollegiális kapcsolat volt közöttük? Ismeretségük első éveiben szigorúan „Kedves Collega” megszólításra szorítkoztak. Kertész Zoltánné közölte először Hullámzó fény című könyvében Czóbel szerelmesen incselkedő sorait Justh Zsigmondhoz. „Édes Aranyos!” – kedveskedik a 40 éves Minka Justhnak. A bensőséges hangvétel tovább folytatódik „Milyen verseket akarsz, te édes?” „De mondd csak, mennyi fenyőtobozt szedjek én neked, hogy megháláljam munkás szeretetedet. Ma elindultam e működésre, de még csak három darabot leletem a többi sárba veszett.” ilyen és ehhez hasonló, intimitásról tanúskodó mondatok alkotják a levelet. „Isten veled, ölel, szeret Minkád” – búcsúzik a levél végén. Majdnem hogy teljes a szerelem, csak egy dolog hibádzik: az episztola 1900. február 2. keltezésű. Justh Zsigmondot 1894-ben elvitte a tüdővész. A korábbi Justh–Czóbel levelezés 1889–1894-ig ilyen meghittségről nem árulkodik. Kizárólag irodalmi, művészeti témákra szorítkozik. Baráti, mégis távolságtartó hangnemben zajlik az eszmecsere. Miért szeretnék a Czóbel–Justh szerelem látszatát kelteni a költőnő méltatói?
Büttner Helén, aki "férfimódra ülte meg a lovat"
Kertész Zoltánné Barátsága Büttner Helénnel címszó alatt munkájában Bobról is megemlékezik. Megemlíti a több száz darabos Czóbel—Büttner német nyelvű levelezést, és annak különleges romantikáját. A már megsárgult borítékokból préselt virágok hullanak a késői kutató kezére. „ Az idősebb helyi lakosok úgy emlékeznek rá, mint különc jelenségre. Nyakkendőben járt, cigarettázott, sovány, sportos testalkatát idős korában is megőrizte, és szinte mindig magával vitte festőállványát” – olvasható Büttnerről.
