A sejtek egyesülnek, megkettőződnek, burjánzanak; tömegük növekedni kezd, a szövetek kifeszülnek, a nedvek áramlásának ritmusa megváltozik - hol felgyorsul, hol lelassul: egy testben, leküzdhetetlenül, megtelepszik egy másik. És senki sincs ott, ebben az egyszerre kettős és különös térben, hogy jelzést adjon róla. "Megtörténik, pedig nem értem" vagy: "Elgondolni se tudom, de megesett". - Az anyaság lehetetlen szillogizmusa. (Julia Kristeva) 

Születésnap

Fekszik kiterítve, anyaszült meztelen és eszméletlen. Óvatosan szivárog benne az életjel, a keze ujjából indul és szívében végzi. Így ébredezik, egyelőre dereng csak, majd hirtelen egy fénycsík belevilágít a szemébe, az már örömfoltokat hoz. Végre, kicsit vizes tőle a háta. Azért még nem egészen, mintha elölről kezdődne, újra marja a szemét az álom, foltok keletkeznek körülötte, beleszédül és a szúrós karikák mérhetetlen fejfájást okoznak. Villámok mancsa, az újabb alvás kezdete. Látja, pontosabban épphogy érzékeli, ahogy Doktor József ránéz a vérnyomásmérőre, bólogat, odasúg valamit a nővérnek, biztosan hatalmas hadititkot oszthat meg vele, ami persze csakis őt érinti, róla szól ez a sunyi módszer, viszont pont ő nem tudhatja meg a receptjét. Elengedi a kezét és magára hagyja. Mostantól egyedül lebeg. Az ajtóból a szűk hang odabiggyeszti: jól szorítsa, szuggerálja, hogy bent maradjanak, becézze őket, akkor megszületnek. Ugrás szakadékba!

Csepeg az infúzió, egészen halkan, csak akkor lehet észrevenni, mikor üres lesz a nejlonzsák a bal válla felett, cuppan egyet, loccs. Jön a nővér, pillanat alatt kicseréli, pedig be van gipszelve a keze, kacag, ez nem altató, ne féljen, fehérje, hogy összemenjenek a vizes petefészkek. Tényleg két lila gömb a hasa, ha odanyúl. Megnőttek, kitömték őket, pedig mikor befeküdt, csak kicsi pöttyök voltak. Lufiérzés kerülgette, majdnem hányt is, de nem volt ilyen nagy, legalábbis nem így emlékszik. Időközben beérett. Kér egy fájdalomcsillapítót, bekapja, a nővér műanyag poharat ad mellé, ásványvízzel leöblíti és újra elalszik. Zárt pupillák. Ropirágcsálásra ébred, az előtte lévő lány már kiült a székbe, himbálódzik. Hat petesejt, az nem rossz, nekem most tíz lett, annyit szívott le a doki, hajrá babák! Vihog a lány a tehetetlenségén, de bíztatásnak szánja. Doktor József szent ember, maguk meg angyalok, kedves nővérek. Tuti megcsinálja neked a gyereket. Ne izgulj. Meg se érzed, fájdalommentes lesz, legalább nem kell egy ágyban széttett lábbakkal tornáznod érte. De igen, igenis ő kettyinteni szeretne, nem így, egy gurulós műtőágyon bekapni a legyet! Fogadjunk, hogy a biológus most ereszti össze őket. Két sejtből egyhamar zigótát fakaszt. Hajrá!

Lassan felülhetünk, mondja a nővér édes apahangon, aztán lágyul egy kicsit, mert nincs válasz, anyahangra vált, ilyenkor habszárnyai nőnek, képzeletben letérdel. Zuhanás.Erős szünetek, kihagyás, bárányfelhők játszanak égi szólamot.Két infúzió lement, elég lesz, doktor úr pont annyit írt elő, annyit és ne tovább. Hall engem? Ébredjen! Fel kellene kelni, hangoskodik a nővér. Nem megy, nem bírok, ne haragudjon, fáj a derekam, meg se tudom mozdítani. Téglák nőttek a hasamban. Képtelen volnék.

Mikor kislány volt, nagymamája templomba vitte adventkor. Egy sovány, csontos férfi szamárháton vonult be Jeruzsálembe. Az első misén koszorút szenteltek, utána a papos házban négy ezüstgyertyát tettek rá, szalagot, lefújták hóporral, dió és toboz díszítette, hazafelé vittek a betegeknek, eltelt a harmadik vasárnap is, és csak várták a fogantatást. Mikor az is eltelt, megszületett a Kisjézus, óriási, lila csecsemő, harmadnapon fiúvá érett, alkonyodott és nemsokára keresztre feszítették. Három bábut faragott, szalmával bélelte a tyúkólat, oda rakta be józsefbabát, máriababát és a csecsemőfáslit. Szarosak lettek, mert a tyúkok rájuk tapostak. Jászolistálló, ide aludni jár a szag, meleg, mint az anyaméh. Szenteste, mikor az angyalok leszálltak, és a három királyok látogatása is véget ért, összedőlt az ól. Mindannyiukat a tyúkok játszották. Kigyulladt a csillagszórótól a szalma, valószínűleg ez a tűz okozta a balesetet. Öregjózsef gondjaira vette máriababát és a gyereket, szomorú hír volt, mikor nagymama elmesélte, hogy a szemétben végezték, vagy a hideg pöcében, a téli, fagyott fekáliában fürödték át a maradék babák az Újévet. Miért hazudik anyám, ha a gyereket nem a Jézuska hozza, akkor ki a fene szülte? Az angyalok mire valók, ha nincs is fogantatás? Anya apához bújik, lábukat összedörzsölik, úgy születik a baba. Apa bemászik anyába. Attól nő a hasában a gyerek. Valaki nagyot hazudott az anyák közül. Minden összeomlott.

Feltápászkodik. Könnyű lebegést érez, de simán megy minden. Lemászik az ágylétrán, lassan, foganként veszi az akadályt. Hatott a gyógyszer. Üres a hasa és üres a feje. Ezek jó jelek, jó hír, ha nincs semmi, ha nyugalom van, lehet élni, lélegezni, ha úgy dobog  a szíve, mint bárki másnak, az a legeslegjobb ezen a világon. Összegyűri a lepedőt, ahogy kászmálódik, a nővér már ugrik is, hogy igazítsa. Kitolják a következő lányt, aztán hárommal odébb tartanak a sorban, mire visszajön a mosdóból. Kap egy bontatlan terhestesztet, többet nem akarom látni itt magát, menjen és ne idegeskedjen. Hajrá két zebracsík! Az öltözőszekrényben mindent a helyén talál, felhúzza a bugyiját, betétet tesz bele, és felkapcsolja a melltartót. Mikor oldalra fordul, a tükörben látja, hogy nyoma sincs hasán a púpnak, eltűnt a műtét nyoma. Odaképzeli üres méhébe a Szentlélek arcát. Ám a lélek egy szakállas, öreg úr formájába bújt, sovány és vérzik, lepedő takarja a csípőjét. Ő egy nagy, rózsaszín csecsemőt szeretne, olyat, mint a reneszánsz festményeken. Ez nem fog összejönni, a rohadt életbe.

De, igen. Egy, kettő, vagy három gyerek, kinek mi, fiúk és lányok, vagy csakfiúk és csaklányok. Mindegy, ott van a hasában, rúg, kapál, hajnalban már komoly zajt csap. Pattanásig feszül minden perc várakozás, tényleg pillanatok vannak hátra, és ki lehet tölteni végre az üres helyet a kiságyban. Hiszen amíg ki nem bújik valaki onnan, senki sem hiszi el, hogy létezik, hogy odabent, a hasában valóban lakik egy ember. Mindaddig csakis ő tudhatja, az orvos is inkább csak sejti. Ultrahangképek bizonyítják ugyan létezésüket, ám a puszta képek alkalmatlanok gőgicsélésre. Pár nap,  pár óra, vagy perc és megérkezik az első életjel.

Odakinn esik, hó pereg, elég sok, mintha be volna fáslizva az utca, a házakon géz, az ablakok tapaszok. Betakarják a szentestét. Négykézlábra ereszkedik. Egyik legpuhább hely a fa alatti szőnyeg, itt ki lehet bírni az utolsó perceket. Közben meggyullad az első csillagszóró, szikrázik. Pontokat vet a szoba meleg falára. Gömbök forognak magzatpózban saját tengelyük körül. Világít a lakás, az ebédlőben az adventi koszorú összes gyertyája ég már, ránéz, és a megszülető gyerekek arcát képzeli a fénybe. Közel vannak. Már nem is kicsik. Inkább érettek, mindent pontosan tudnak a saját létezésükről. Sejtek, akiket lehet, egyáltalán nem illik majd becsapni másvalaki születésének meséjével. Megígérem nektek, hogy jövőre együtt gyurmázzuk ki az emberpárt. Elmondom majd, hogyan lettetek. Ósdi trükk, anya.

Karácsony másnapja. Előbújnak. Pici, fekete gyerekcsírák éledeznek a hasfalon kívül. Ők azok, az ikrek, hordágyon fogantak és a Szentlélek kötötte őket a méh falához, fogta egy katéterrel és odatapasztotta. Sírnak. Folyton szomjasak. A szerencséseknek van angyali üdvözletük, a többiek hasa néma marad. Doktor József sem tudja, ilyenkor mi történik pontosan, kezei csak az Úr kezét fogták. Érthetetlen ez az egész, még akkor is, ha érintése kisistenek százait szülte meg.