Egy január végi-február eleji marokkói úti beszámoló nem lenne teljes az egyiptomi események megemlítése nélkül. "Üdvözölte a rendszert legyőző "fiatalok forradalmát" szombaton az egyiptomi állami sajtó, amely korábban általában töretlenül kiállt Hoszni Mubarak volt államfő mellett. A legjelentősebb egyiptomi napilap, az al-Ahram azt írta, hogy a nép megbuktatta a rendszert, az egyiptomi fiatalok távozásra kényszerítették Mubarakot. "A Facebook forradalma félresöpörte Mubarakot és rendszerének jelképeit" - írta a lap, amely szerint a közösségi portál a forradalom központi tanácsának szerepét töltötte be." (index) Hogy mi látszott ebből január végén a közeli Marokkóban? Tévéközvetítések és feszült figyelem, ha hírműsorok mentek. De a falfestményeket szemlélve és a kiszűrődő zajokat hallgatva a foci mintha jelentősebb szerepet töltött volna be a marokkói medinák kávézóinak képernyőfényes mindennapjaiban, még ha a történelmet épp nem messze tőlük írták is.
M, mint Menta
Marokkóról nehezen feltételezed, hogy sok asszony vagy férfi élne egyedül. A férfiak rendszerint csoportokban ülnek vagy állnak valahol. Ha egy kis kávézó teraszán szoros egymásmellettiségben látsz három asztalnál három férfit mentateát iszogatni, az az érzésed, nem idegenek egymásnak. Isszák az erősen túlcukrozott, friss mentával teli forró italt, amit vendégváró nemzeti jellegzetességként, de már a növény nélkül, a helyi kézművesség értékeit mutató ezüst teáskannában szolgálva fel minden riadból átalakított hostelben is megkapsz érkezéskor, míg kitöltöd a királyság önkormányzatának szükséges papírokat, jelölve rajtuk, honnan jössz, merre tartasz, meddig maradsz és mi a foglalkozásod, mert mindenről pontosan szeretnének tudni. A teáskanna füle átforrósodik: hogy ne égessen meg, egy kedves textil fülfogó is jár a kannához. Rátöltesz az első pohárra: a négyzet alakú filc belseje vörös, kívülről fekete, s a közepét felül úgy varrják össze, hogy egy fekete vagy barna fagömb még ráférjen: ennek szemet-szájat is rajzolnak, kis kalapot is kap, a sarkokból kezet formáznak, hogy a szerecsen szolgáló-élmény teljesebb legyen.
A francia férfipár által üzemeletetett marrakeshi riad szobájához tartozó fürdő falán régi plakátok: a Palmolive szappanreklámon szép fehér nő mosakodását szolgálja ki a guggoló afrikai, egy másikon az egykori Fes-i kézműves világvásárt hirdetik, egy görögös arcélű figura támaszkodik jobb felől, kezében tál, balról guggol egy sötétebb bőrű társa a tányérok és mozaik-asztallapok előtt, az egyik tányéron Marokkó jelképe, zöld mezőben ötágú vörös csillag – csak a körvonala. Érdekesen ötvöződik egy letűnt korszak hagyománya és egy új korszak pénzközpontú szemlélete: keresi a szépséget abban, ami akkor uralkodó nézet volt, s eltávolodva utal vissza. Hogy benne élni milyen lehet, nem tudom. Ezen a helyen franciául vagy arabul beszélhetsz. Ha angolul beszélsz, nehezebb a sorsod: a Fesi medinában könnyedén beszélgetnek ugyan veled, de megkérik az árát a tudatlanságodnak. Marrakeshben még csak nem is igen beszélnek. A vendégszeretet nem jár ingyen: majdnem mindennek ára van. 
(a marrakeshi királyi palota egyik oldalbejárata)
A marrakeshi királyi palota nem látogatható. Hosszan járjuk körbe, a kapuknál, a sarkokon katonák, a kert zárva. Mindennapi rutin. A Bahia Palota és a Szadida dinasztia sírhelyei vagy a Dar Si Said múzeum – a múlt: nézegethető, ahogy a király fényképe is: minden hivatalépületben, s gyakran az utcákon is.
A, mint Argana
Marrakeshből Fesbe hét óra a busz- vagy vonatút. A gyönyörű vasútállomás-épületek a díszítőelemek nagy léptékű alkalmazásával és átértelmezésével mutatnak példát arra, hogy lehet ez levegősebben, légiesebb stílusban valósítani meg.
(A Fes-i vasútállomás kívülről)
A vonaton még a hideg reggelen is hűtenek – hiszen hét óra alatt sok minden történik, felmelegszik odakint, besüt a nap és a sok ember beleheli valahogy – 3-4 óra után már le lehet venni a kabátokat. Ez a kényelmesebb lehetőség. A busz: az izgalmasabb. Valamivel olcsóbb, de jóval kevésbé kiszámítható. Marokkóban nem egyetlen állami busztársaság működik, bár a CTM a megbízható, privatizált változat. Mi egy kisebb vállalat buszával utaztunk.
A Ghazala Trans járata a hétórás Marrakesh – Fes utat erőszakos vezetési stílusban, folyamatosan ledudálva minden rutintalan kezdő vezetőt a belső sávból, toalettnyi szünetet sem engedélyezve Casablancáig, kilenc és fél óra alatt tette meg: Casablancában egy sokgyerekes fekete asszony égszínkék virágmintás selyem kaftánjában ököllel indult az egyik felhajtó felé. Öten szedték össze a busz utasközönségét az utolsó utáni pillanatokig, sőt félórákig, addig járva a környéket, míg tele nem lett a busz.
utazási ügynök a buszállomáson
Felháborodott szavainak ereje már a buszon ülőket is magukkal ragadta, hiszen az útelágazás óta mondta, csak mondta, öntötte a sofőrre és a kísérőre átkait. Az utazóközönség férfitagjai vérmérsékletük szerint mosolyogtak maguknak vagy rákérdeztek a sofőrnél, miért nem orvosolja a problémát. A nők szót sem szólnak. Ennek az asszonynak bizonyára azt ígérték, betérnek a Casablanca melletti kisvárosba is – most négy gyerekkel és két fiatal felnőtt utastársával együtt innen kell megoldania a továbbjutást, pedig beszéli a nyelvet és azonos vallás prófétáját tiszteli. Mi vagyunk a megcsodálnivaló és bármikor levehető idegenek: a kísérő még az állomáson odahív egy középkorú segítőt, aki beteszi a bőröndünket a csomagtérbe – ha felnyitják az ajtót, egyedül is megtetsszük – majd markát nyújtja, s igyekszik minél magasabb összeget kisajtolni semmi kis szolgálatáért, melyet senki sem igényelt. De a szívesség rendszerét mégis tovább szőtték egy szállal: ő most lekötelezettje lehet a kísérőnek, aki meglátta és kihasználta a lehetőséget, hogy előnyére fordítson egy véletlen helyzetet. Majd a főnökkel is kellemesen kacagnak a dolgon egy későbbi pillanatban, mikor már összehalászták a buszközönséget és mindenki elfoglalta végleges helyét a járaton. A főnök: tejcsokoládé bőrű, hatalmas ember, egyenes hátú, szinte túl egyenes, mintha nem hajlana: ha előrébb dől, hogy jobban halljon, valahonnan a derék alól teszi. Testbeszéde egyszerre barátságos és parancsoló, kis szakállát simogatva hallgatja alkalmazottai beszámolóit. Valaki minden megállónál segít kicsit, aki ért valamennyit angolul, hogy megtudhassuk, mert kérdezzük, mennyi időt töltünk az állomáson. Egyikünk mindig a helyszínen marad.
Amit látunk: kecskék, folyók, hegyek, tehenek, agavék, kaktuszsövények és medvetalp-kaktusz ültetvények – itt szedik és szeretik a kaktuszgyümölcsöt. Nincs szezonja, egy-két nagyobb, sövénykerítésbe illeszkedő példányon mégis látszanak a gyümölcsök – talán tavalyiak. A szaporítást egyszerűen oldják meg: a hegyoldalban kis árkot ásnak, s félméterenként elhelyeznek benne egy-egy medvetalp-levelet: legyökerezik magától. Marrakeshtől Casablancáig a megművelt földek is inkább kőzúzalékkal, kavicsokkal teli területek, Casablancától Észak felé már jobb a helyzet, ott van föld, a hegyek nem emésztenek magukba mindent.
Vasfa (Argana Spinosa) erre nincs, annak délebbre, Rabat környékén és beljebb találjuk természetes élőhelyét: olaját a szépségiparban használják. A gyümölcsérés és –szüret idegen szemnek látványos esemény: a fák zöldessárga, citromszerű gyümölcsei megbarnulnak, s a helyi kecskék kedvenc táplálékai, akik hajlandóak fára is felbaktatni a csemegéért.
„According to Morrocan traditio, the nuts have to pass through the guts of goats, who forage on the trees, before they can be processed.” – írja róla egy honlap.
(fotógaléria Agadírról - katt a képre)
Az antioxidánsokban, A- és E-vitaminban, valamint telítetlen zsírsavakban gazdag dél-marokkói olajkülönlegesség lágyító hatását a száraz bőrűek, az ekcémások és a bőrhámlással és pirosodással járó psoriasisban szenvedők élvezhetik tüneteik eltüntetésére. Ugyan ez ’moroccicum’, az új vasfa-ültetvényeket már nemzetközi segítséggel, a groasis aquabox segítségével telepítik.
R, mint Remény
Január 30. „Azt hittem, napozni fogok.” – mondja N., aki a mindennapi robotból, a brightoni Hilton mókuskerekéből szabadult Afrikába, ahol még sohasem járt. Forróbb, barátságosabb, kevésbé nyomuló, napfényesebb arcát képzelte maga elé a földrésznek: talán belefért volna, hogy most őt szolgálják ki az egyenruhás pincérek, körülötte forgolódjanak a takarítók. Csak részben teljesült a reménye.
Február 12. Nézem az Al Jazeera helyszíni videóit: boldog embereket látok.
Hogy mi látszott a január 25-én indult tüntetésekből és forradalomból Marokkóban? Kevés. Talán a figyelem. A Fesi medina árusai, akik olvastak újságot vagy néztek tévét, rutinszerűen építették bele a mindennapi kenyerük megkereséséről szóló retorikájukba Egyiptomot, mint olyan elemet, amelyre hivatkozni lehet a két vagy több gyerek, a rossz fogalom, a recesszió mellett. Hiszen mindenki Tunéziára és Egyiptomra pillant, nem tesz ez jót az idegenfogalomnak, még ő sem adott el ma semmit, pedig…
A Fes-i medina egyik kapuja, a Bab Bou Jeloud
Az étkezde fiatal szakácsa is beszél angolul, megbeszéljük a vacsora részleteit, kedvesek, figyelmesek, a helyi körülmények ragyogóak, tévé a kétszer három négyzetméteres helyiség sarkában, egyetlen asztal, körülötte mi, a túloldalán egy idős úr jellabában épp a végét fogyasztja vacsorájának: bele-beletunkol az arab kenyérrel a kicsepegett húsos, paprikás szószba.
medinai életkép
A tévében az egyiptomi eseményeket mutatják: a két fiú a képernyőre tapad, nem minden üzletben van televízió, a környező boltokból is csatlakozik pár ember – mi foglaltuk el az ülőhelyeiket. Nem hiszem, hogy a forgalmukat féltenék. Más van az arcukon. Figyelem. Mintha kicsit magukért is izgulnának. Fiatalok. Nincsenek harmincévesek. Az öreg lenyeli az utolsó falatot és távozik – más, fontosabb dolga is akad.
2010 novemberében a Nyugat-szaharai Laajun városa mellett csaptak össze a kormányellenes tüntetők a marokkói védelmi erőkkel. A Polisario Front, mely az egykori spanyol gyarmat Nyugat-Szahara függetlenségét tűzte ki céljául, több száz halottról beszélt, a hivatalos források 70 sebesültről és 3 halottról. Spanyolországtól 1975-ben függetlenedtek, de a területen lévő foszfátlelőhelyre Marokkónak fájt a foga: ellenőrzése alá vonta a területet, az ennek nyomán kitört háborút a Polisario Front és Marokkó között 1991-ben ENSZ-közvetítéssel kialkudott fegyverszünet zárta le – írja az index. Míg Rabat, azaz a király és a kormányzat a területet saját, de jelentős autonómiával bíró részének tekinti, a Polisario Front a függetlenségi népszavazás kiírását követeli. (index)
Itt, az UNESCO világörökség fesi medinában, a lassan Marrakeshnél is felkapottabb turistalátványosságban, az Easyjet magazin februári számának kiemelt úticéljában messze vagyunk a Nyugat-Szaharától.
a medina egyik csatornája
A kormányzat segíti a turistákat: a marrakeshi souk nem ennyire jól belátható, mint Fes, ahol színes táblácskák jelzik a megfelelő útvonalakat, hogy ne kelljen a false guide-ok kéretlen és gyakran ajánlkozó szolgáltatásait bőkezűen honorálni – szinte térkép nélkül is boldogulunk. Ha már nagyon nem, biztosan találunk egyet. Fesben barátságosabbak az emberek: megmutatják az irányt és a helyes irányt muttaják, ha kérdezel, nem kérnek érte pénzt. Segítenek. Turista-szemszögből Fes idillibb, mint Marrakesh.
Marokkó nem Egyiptom, de közel van. Február 8-án már az indexen a hír: sürgős változást akar a marokkói iszlamista szervezet, az Igazságosság és Jótékonykodás. Nem hiszem, hogy a kifőzdei fiúk a tagjai lennének, de remélem, van otthon internet-elérésük, és fent vannak a facebookon.
Bou Inania Medrese - részlet a díszítősávból
Györe Gabriella
