A játéktérhez most éppen két friss élményemet kapcsolom. Az egyik az Újvilág tér, ahol egyre gyakrabban megfordulunk, hintázni, sározni, mászni, tanulni a járást és a társas érintkezést. Hogyan lehet finoman tiltani, szeretni, adni és elvenni a másikét. Felnőttesebben: szolidarizálni, megosztani, uralkodni, nyomást gyakorolni, képviselni az érdekeinket. Félni valamitől, és kiállni valaminek az érdekében. Szólni, ha baj van. Halálosan komolyan. Aztán nevetve távozni. Próbákból bőven akad a játszótéren.
Kiss Noémi sorozatának újabb darabja.
Gyerekeim nélkülözni is itt tanulnak: nem minden játékot lehet azonnal megkapni, meg kell várni, míg valaki lecsúszik, aztán jöhetünk mi, beléd rúgnak véletlenül, rátaposnak az ujjbegyedre, a fejeden pattan egy labda. Leesel elég magasról és kezdheted elölről. Valaki rád száll. Aztán meg van olyan, hogy istennek sem akarnak veled játszani, szóba sem állnak veled. Az első meglepő dolgot hamar begyűjtöttük: akad olyan a téren, akinek ebből semmi sem jut, merthogy játszani egyáltalán nem engedik. Csak a vágya van meg úgy, mint minden más gyereknek, de be nem jöhet. Ez a gyerek eleve esélytelenül indul a komoly játékokban. Még gyerek, de már dolgozik. Még gyerek, de már nélkülöz. Vagy nem is gyerek már? Ez a gyerek a mi játszóterünk közelében lakik, egy pesti kerületben, mondhatnám frekventált helyen, és a kukázásból él. Nem jár óvodába, korán kel, a bölcsödét is kihagyta. Játszani pedig nincs ideje.
Mikor kiérünk, általában mi vagyunk az elsők. Korán kelünk, amolyan csecsemőkori napirendet tartunk még mindig, ha ez nem lenne, darabokra esne szét minden. A gyerek már ott van, látjuk őt messziről, éppen befordul a sarkon. Nagy szemű, kócos, sötétbarna hajú, apja széles vállú, izompólóban, elég hűvös a hajnal, de már izzad, a kezével kapar a földön. Lehajolt. Lesi a járdát. Ha szerencséje van, eldobtak valamit, felveszi, és betolja a szájába, vagy a kocsiba. Esetleg leküldi érte a gyereket. Néha, ha ő hajol le érte, odaböki neki. Ha a gyerek veszi fel, megkérdezi, szabad-e. Na, nézd csak, mondja kedvesen, egyél, kiabálja. Az anya melltartóban és mellig érő pólóban, rajta heavy metal címke, rövid a szoknyája. Csinos, fiatal, még párnanyomok látszanak az arcán. Pásztáz, ám nincs szerencséje, az apa hamarabb veszi észre a szemétzsákmányt. Haja vörösre van festve, új cipője világít a lábán, most vehette a nyári szandált.
Anya lemarad, apa előre megy. A gyereket tolja kicsit odébb, hogy leparkoljanak, hárman átfogják a terepet, muszáj, hogy övék legyen az összes konténer, mert különben nem lesz semmijük, hamar ideér a következő, akkorra nekik végezni kell. Észrevenni a legkisebb kidobott morzsát. A gyereken kék nadrág és piros póló van. Lány, de fiú is lehetne, kaparja a kocsi kerekét, megunja, átfonja a biztonsági öv zsinórját, sokszor felkiabál. Had menjek má én is! Csak a hosszú haja miatt tudom, Gabi, így szólítják, ezzel a névvel bárki lehetne. Gabikám, mondja neki az anyja. Először csak ül a babakocsiban, lóbálja magát, himbálódzik és rángatja az egész járművét. A kocsinak két füle van, egyik fülén három, másikon hét szatyor, palackok, üvegek, papír és tej, két dobozos sör. Kalács, kólás palackban víz, vizes palackban bor. Sárga, mintha vizelet volna. A gyereklány azzal játszik, újra rúgja a palackot, anyja rászól, először kedvesen. Aztán még többször megtiltja, hiába, elveszi tőle. Beleiszik. Apa odaszól, hogy mehetnek. Átlépnek a konténerekhez. Nagyöröm.
Apa előre megy, a kék ládát felborítja, úgy könnyebb benyúlni. Használható papírokat keresnek. Megpróbál bemászni, de csak a fejét dugja be, a válla nem fér át. Kihúz három hullámkartont. Anya rátapos, összehajtja, megint rátapos. Berakja a babakocsi aljába. Na, hogy apa milyen erős, látod-e? Én is, én is, rikoltja a gyereklány, apa visszaállítja a ládát, olyan erős. Megtapsolják, nevetnek. Jön a fehér és a sárga láda. Aztán a zöld, abban van a kincs, a színes üvegek. Szezám, tárulj, nevet az apa saját viccén. Felhúzza a sliccét. Odaköp a tenyerére, felborítja a konténert. Idebemész, jó, lesz? A lány boldog. Kifújja a rágóját. Apa közben felhúzza a kesztyűjét. A lány nevet. Kapálózik a lábával és a kezével. Na, ne engedd rá! Nem tud kijönni. Dehogynem, ügyes azalány. Óriási csörrenés, a játszótéren megáll mindenki egy pillanatra. A lány bebújik a szemétbe. Namivanmár, Gabi, mondjad! Apa himbálja őt a lukon át, lógatja bele az üvegekbe, de az nem válaszol. Inkább a kerek lukban az üvegek fölött táncol.
Mi hintázunk, megérkezik a rajztanár a sarki általános iskolából. Nyitja a kaput és a gyerekek befutnak a játszótérre, padokra ülnek, árnyékokat kezdenek rajzolni.
Hint-palinta. Na, találtál valamit? Kérdezi apa. Talál két borosüveget, úgyhogy apának érdemes bemenni a lukon. Néhány karcolással megússzák mind a ketten.
A kislányt visszaültetik a babakocsiba, sír. Nem akarja! Nem akarja! Majd akarja!
Apa és anya visszaállítják a konténereket, az üvegeket berakják egy tescós szatyorba, indulnak. A lány csak toporzékol, hogy nem akar menni, a játszótérről mindenki őt nézi. Kiveszik, a kapuhoz érnek, ekkor találkozik először a tekintete a többi gyerekkel. Meglátja a homokozó lapátokat, kiskutyát, kuta, mondja, csicsa, mondja a lányom. Csicsa, kuta, kiabálnak felváltva. Apa és anya nem néznek oda, az útitervről beszélnek, a Róna utcán van a következő szelektív lerakóhely. Kuta! Nyafog a lány. Kuta! Anya befogja a száját, ez már egy újabb játék, apa kikapja a babakocsiból, beülteti a nyakába, kacagnak, mennek tovább, erre ők végképp nem érnek rá.
Szünet. Délután hat óra.
A Zuglói Szülők Közössége lakossági fórumának időpontja, elmegyek a Cserepesházba. Már az is valami, hogy van ilyen. Téma: óvodák és iskolák pénzelvonása. A szülők nem értik, miért a csóróktól vesznek el. Mindenki tudja, mi ma egy tanár bére. Azt is, ki az a pedagógus, aki a lelkét is kiteszi. A közösség igyekszik politikamentes lenni. Ez már abból is látszik, hogy nem a magukét, hanem gyerekeik érdekeit képviselik. Ez egy színtiszta női fórum, csak a jelenlévő politikus férfi, természetesen, nálunk ilyen családi és gyerek ügyekben is a férfiak döntenek, megszoktuk, hogy az emancipációt is ők csinálják, sőt, az esélyegyenlőségi pénzeket is férfiak hívják le az Unióból, ez a kishazánk. (Egyszer egy holland filmrendező – nő – naivan filmet forgatott hivatalinkról, tőle tudom az eredményt.)
A kérdezők anyák, akik úgy érzik, nem nagyon hallgatják meg őket, úgyhogy örülnek, hogy eljött az illetékes. Felmerül ez az, megszorítások és herdálás, e két fogalom között indázunk. Persze mindenre van magyarázat, a polgármesteri hivatal úszik az adósságban (ezt senki sem kétli, unjuk már), mégis összeszedtek a szülők néhány kidobott forintot, erről írtak egy alapos listát, és eljutatták minden zuglói képviselőnek, nézzék meg, hol lehetne máshol spórolni, mint a gyerekeken. Litániát hallgatunk, néha az a benyomásom, kampányol az alpolgármester, vagy legalábbis „jó a kommunikációs tanácsadója”, mert kérdezni azért elég ritkán lehet, csak két levegővétel között. Na, erre is kár költeni, pl. Valaki felhozza a nyugati példát. Ha valami ezentúl nem tetszik, a lakosok demonstrálni fognak. Mit szól hozzá? Rendben. Nincs szükség pártokra, elég volt. Ennek a momentumnak azért örülök, civilkontroll, de jó lenne, ha benyelnék a hivatalban is ezt. Aztán a másik szememmel könnyezem, irtó nehéz bármit is átvinni a magyar viszonyok és törvények között. A fórum lement. Majd meglátjuk, mi lesz. Ideiglenesen minden esetre sikerült a szülőknek megakadályozni a felesleges bokrosítást a kerületben.
Aztán a végén csak szóba került a szelektív hulladékgyűjtés. Meg akarják szűntetni, mert túl nagy a szeméttelep, ráadásul a hajléktalanok borogatják. A polgármester szerint ez jó megoldás. De mi lesz a kukázó gyerekekkel? Kérdezem. Erre nincs válasz. Kukázó gyerekek, nálunk olyanok nincsenek. Az India. Dehogynem, itt Zuglóban, minden reggel látjuk őt. Gabi. Aztán, igen sok a gond a hivatalban, majd meglátjuk. A szemét úgy látszik mégis zavarja őket, meg a zuglói patkányok. Végül a herminamezei szelektív kukák megszüntetése az egyetlen konkrét ígérete az este folyamán. (Ja, meg egy többmilliós oktatásátvilágítási szerződés nyilvánossá tétele. Ezt várjuk!) Hazafelé azon gondolkodom, ha a kukázás politika (márpedig az, rebesgetik, nagy pénz van benne), akkor az iskola miért nem az? Abban minden gyerek benne van. Ezek a szülők úgy „kukázzák” össze az óvodának és a sulinak az eszközöket: tisztítószert, vécépapírt, tollat, papírt, inni és ennivalót is. És most a legtöbb önkormányzat spórolni akar az iskolákon. Mi a különbég a kettő között? Mennyiből él egy óvónő, egy általános iskolai tanár? Lószarból, már bocsánat. De biztosan kevesebből, mint a zuglói kötelező újság-előfizetés (Magyar Nemzet, Magyar Hírlap). Aztán csak kidobják úgyis a kukába a lapokat.
