Milyen szép a magyar nyelv, gondolja. Milyen kifejező. Minden benne van. Az alapvető szükségletektől, evés ivás, alvás, baszás. Az egész Maslow-féle szükséglet-piramisig. Francia közvetítésen a biciklisek versenyén az van kiírva, tête de la course, a magyarban ez élboly. Élboly, ha többször kimondja, egy angol pasinak képzeli magát, de minimum a Hellboy eszébe jut. Az ágytól -asztaltólt nem meri kimondani, hátha beteljesül.  Minden beteljesül egy idő után, ha sokáig mondogatja. Idő után az ágy is teher, marad a család, a munka, a gyerekek, elfelejti, hogy más a fontos, hogy a másik is fontos, akkor aztán pár, család, rosszabb esetben szexterápia. Ha nem működött először, később sem fog. Vagy egy kicsit működik, aztán megint nem. Vagy rohamot kap attól, ha a terapeuta háromszor mesélteti el a vasárnap délutánokat. Az náluk klinikai eset, huszonnégy éve vannak együtt, kiszámolja, átlagot csak, a szökőéveket kihagyja. Ezerkettőszáznegyvennyolc vasárnap. A szökőévek nem négyévente vannak. Ő csak háromszor akarta itt hagyni ezt az egész érthetetlen hóbelevancot, a férje többször. Mindig volt a feleség mellett valakije, volt olyan, aki miatt a vezetékes telefont kellett kikapcsoltatni, mert éjjel zaklatta őket. Volt olyan, aki miatt lenémított, lefordított mobillal aludt a férfi, és éjjel magával vitte a vécére. Tizenegy felé írt egy esemest, majd a hajnali vizelésnél még egyet. A feleség tudta, másnap mindig csekkolta a telefont, míg a férj reggeli zuhanyt vett. A vasárnap délután az ebéddel kezdődik, ahol a húsleves, a csülök, és a gömbölyű paprika után a kávé még rendben van, aztán kezdődik. A férfi előveszi a naplóját, lássuk csak mit kell holnap elintézni, teisten, kezdi, és idegesen járkál fel-alá, hasmenése lesz, mi a szart főztél a levesbe, kérdezi, és ne zörögj azzal a kurva edénnyel. Az edények említése után menetrendszerűen eltűnik otthonról, a feleség nem kérdezi, hová megy. Tudja.

 

Ágyról ágyra. 

 

Tudta, de azt hitte, majd megváltozik, elmúlik, kinövi, egyáltalán, őt szereti jobban, a feleség, az is nőféleség, még akkor is, ha csak kéthetente vasárnap reggel volt szex. Első évben átlag négy jött ki hetente, a férj apró rombuszokat rajzolt a határidőnaplójába, azon még együtt nevettek. Később elmaradtak a jelölések, és lettek helyettük csillagocskák, pöttyök. Szerelemkor szívecskék. A határidőnapló is tiltott terület lett. Majd a mobil. És mindig ismeretlen a jelszó a laptopon. A  feleség elég kíváncsi, elég türelmes, kitalálja a jelszót, a férjének meg a haverjának ez volt a legénykori csatakiáltása. Nem olyan nehéz jelszó, és szépen igazolja a gyanút. Ágyról ágyra. A határidőnapló szerint és a mailek szerint párhuzamos lepedők is gyűrődtek. Ez volt az első, mikor az asszony ment el a vasárnap délutáni kávé után. Akkor három hét hosszas kérlelés, térden állás, sóhajtozás, telefonos ígéret, és napi átlag tizennyolc esemes után költözött vissza. És a férfi ott megérezte a győzelemszagot, hogy bármit, akármit megtehet, maga alá gyűri ezt a nőt, és még sok másikat.

 

 

Huszonnégy év után, és plusz huszonhat kilóval a hasán már nem olyan kapós, a sármosan hullámos haj megfakult, és megritkulva, őszesen tapad izzadós fejéhez. A túlsúly zavarja, csak kiengedett ingeket hord, hosszában csíkosat, fut, edz megszállottan, és hetente mászik szuszogva a feleségre. Az valami nagy bajt érez, a pszichiáter szerint örüljön, a férj végre megállapodott. Hogy nem kívánja? Zakson, ha eddig nem ment sehová, azt a kis időt már kibírja. A férj szenteste előhozakodik a tervvel, a feleségnek befizet egy botoxkúrára. Nem kéri, köszöni. Akkor jön a saját terv, hasplasztikára megy, tulajdonképpen január harmadikán, és ne próbálja meg az asszony őt lebeszélni. Azért megpróbálja, felesleges rizikókra, egészségügyi állapotra, magas vérnyomásra hivatkozva. Ja, és hogy neki jó így is. A férfi nem enged, el van tökélve. Másodikán este elmeséli a feleségnek, hogy lesz, a bőrt az alsó korcvonalon felvágják, ágytól ágyig, és a köldök fölött berajzolják az ideális ívet. A szem formájú bőrt lefejtik, mint a disznóölésen a kocsonyához. Utána leszedik a zsírokat. Képzeld, mondja a fülét befogó feleségnek, a műtőben fogadásokat kötnek a leeső kilókra, dekákra, és aki a legközelebb van hozzá, az nyer egy üveg pezsgőt. A feleség itt sírja el magát először, ő úgy gondolta tovább a mondatot, aki a legközelebb van hozzá, az hazaviheti. Két kiló zsírszalonna. Utána mellig felfejtik a bőrt, kicsit alakítanak a hasizmon, legyen olyan, mint a háromszázban, ráhúzzák a nem odavaló, rugalmas, nyújtható bőrkét, összevarrják, és saccperkábé visszateszik a köldököt. 

 

 

Két hét fekvés után még nem tud kiegyenesedni, jajgat, a feleséget őrületbe kergeti ezalatt, fájdalomcsillapítót kér, lázmérőt, teát, új takarót, tiszta pizsamát, homloktörölgetést és seggkitörlést. Nem éri el. Még négy hét fűzőhordás, és ezalatt csak reformkonyhás ételeket eszik, megrendeli, a feleség megmelegíti, viszi az ágyba, utána ő a konyhapultnál állva bekap valamit, ez már tényleg ágytól asztaltól, gondolja, de még mindig nem mondja ki, ez a barom képes felvágatni magát, hogy utána, így a férfiklimax küszöbén, súlyos megfelelési kényszer alatt, mehessen újra ágyról ágyra. Visz még neki teát, a férj fekszik hanyatt, felhúzott lábakkal, az ölében laptop, a felugró ablakban hajbeültetés férfiaknak most kedvezménnyel bannerhirdetés. Ez lesz a következő, mondja, a feleség pedig szakszerűnek látszó karatemozdulatot helyez el a férfi hasán. Képzeletben. Inkább lemegy, töpörtyűt ebédel, chilipaprikával. És mostantól mindennap, amíg meg nem undorodik. Utána elhagyja majd a férjét, ez szent elhatározása. A férje telefonja pittyeg, üzenete érkezett. Nem nézi meg, és nem viszi fel neki. Megfogja a telefont, és kidobja az ablakon, nem csak képzeletben. Nem a telefon az ok, de attól még pusztuljon. Megpiszkálja a szeme sarkát a chilis kezével, ettől azonnal sírni kezd, aztán szabadon engedi, a paprika csak indukció volt. Nyammog kicsit, avas a töpörtyű.