Sara Lidman, 4. rész, 5. rész, 6.rész

7. rész

És az anya most a fehérek ruháját mossa Cassandratownban, és kukoricát főz lányai gyermekeinek, miközben lányai Joburgban etetik a fehérek gyerekeit, és kedvére tesznek a fehér főnöknek vagy valamelyik fekete rendőrnek, aki hasonlít a távol levő igazi férjre. Szeresd felebarátodat, mint távol levő szerelmesedet - inkább, mint hogy tejlázban pusztulj el.

És azok a bonyolult számtani műveletek, amelyek sohasem hoznak eredményt! Ennyi meg annyi shilling kukoricára, ennyi anyának és annyi Naoma ruhájára - vagy buszköltségre Cassandratownba és vissza, hogy minden negyedik szombaton magához ölelhesse gyermekét.

Az első két gyerekét siratni hasztalan. A zulu asszony tudja ezt, felesleges gondot nem vesz a szívére. Naoma, a harmadik gyerek, akinek már nem Rebecca kötötte el a köldökét, éppen olyan közel és éppen olyan távol volt tőle, hogy Gladnessnek minden oka megvolt rá, hogy vágyódjon utána.

Gladness ott áll a konyhában, sugárzó arccal üdvözöl az oldalán Naomával, és úgy tesz, mintha nem tudná, hogy ez tilos. Ha valamelyik szomszéd meglátta őket, mikor megérkeztek, és kellemetlenkedni akarna, csak telefonálnia kell a rendőrségre. Egy búr gazdával ezt soha nem merte volna megtenni. — Ez a buta svéd majd annyira meghatódik, ha megpillantja a kicsi Naomát, hogy nem lesz egy szava se — henceghetett Cassándratownban az anyjának.

Gömbölyű és széles, amilyen Gerda volt, mikor gyereket várt, de a csuklója és a bokája vékony, ujjaiban meg annyi a született elegancia, hogy az embernek rögtön az jut az eszébe, hogy milyen durva a magáé. És az orra — őzikeorr, amely a levegő legparányibb alkotóelemeit is képes megkülönböztetni. De mosolya nem őszinte, nem jókedvből fakad, csupán arravaló, hogy leplezze, amiről az orra árulkodik. Gerda is ilyen állhatatosan mosolygott gyermekkorom rettenetei idején. Tudom, nem káröröm volt ez, inkább babona. Ha olyan képet vágott, amivel a jóra válaszol az ember, talán azért tette, hogy ezzel elhárítsa a reá váró rosszat. De a nyaklevesek csattogtak, ahogy mindig is csattogtak, és amikor apám abbahagyta, odarohantam Gerdához, és addig ütöttem, amíg abba nem hagyta a mosolygást. Aztán egymást átölelve sírtunk. Gerda jó volt, csak buta.

Igornak nem kell tartania azoktól a dolgoktól, melyek úgy nyomasztottak gyermekkoromban, mégis néhány órai távollét után úgy rohan Gladness karjába, mintha az eltelt időt nem az én karomon töltötte volna, s nem halmoztam volna el bálványozó szeretettel. Odaszalad hozzá, csacsog valamit zulu nyelven, amit nem értek, és nem is gondol arra, mennyire bánt engem a dolog. Megtiltottam Gladnessnek, hogy a bennszülöttek nyelvén beszéljen vele, de hasztalan. Felmászik hozzá, belesimul Gladness puhaságába. Naoma ott áll mellettük, rózsaszín ruhácskában, olyan helyes, mint általában a bennszülött gyerekek, akiket meg se lehet különböztetni egymástól, egyik olyan, mint a másik. Gladness szoknyáját fogja, de énrám néz olyan bizalommal, mintha elvárná, hogy az ölembe vegyem.

Gladness furcsamód kellemetlen nevetéssel jelzi, hogy tudja, miről van szó. Igort magához szorítja, és úgy vigasztalja, mintha a világ csupa ellenség volna körülötte; közben titkolni igyekszik, amit maga is jól tud: hogy ő az, aki az ellenséges világhoz tartozik. A szüntelen kuncogás, amivel a feketék a közeli szerencsétlenséget fogadják, egyfajta ráolvasás, félszeg kísérlet arra, hogy kedvezően befolyásolják a hatalmakat. Az én húgom áll ott kuncogva. És mert én nem vagyok olyan kegyetlen, mint az apám, mert — apámmal ellentétben — szeretem a fiamat, keménynek kell lennem Gladness húgomhoz, még mielőtt elidegenítené tőlem a fiamat és megfosztana a lehetőségtől. hogy gentlemant neveljek belőle.

Kifejezem reményemet, miszerint rögtön tálalhatja az ebédet, Igornak és nekem ugyanis programunk van. Kérdem, megtalálta-e a neki szánt húst, és vajon elegendő-e, hiszen nem számítottam vasárnapi vendégre. Gladness kacag és nevet és bizonykodik: hát persze, hogy elég neki és Naomának. Gerda jamtlandi konyhájában mindez bizony nagyon furcsán hangzott volna, de ha most engedek, ezek a vasárnapi látogatások lassan szokásossá válnak. Meg aztán hol is tartsuk Naomát? Bezárjuk Gladness padlásodújába, ahol nyáron meg lehet sülni, télen pedig meg lehet fagyni? Erről sző sem lehet. Amint munkába megyek, Naomát lehoznák, és a két gyerek egyforma jogokat élvezne. Ennek következtében Igor nem lehetne annyit szabad levegőn, mint amennyire szüksége volna. A park bejáratában ugyanis, ahová Gladness kimegy vele, egy hirdetmény olvasható, amelyet mindnyájunknak tiszteletben kell tartanunk.

THIS TERRAGE IS RESERVED FOR EUROPEANS: BUT NON-EUROPEAN NANNIES MAY BE PERMITTED TO ACCOMPANY THEIR EUROPEAN CHARGES. NO DOGS OR BICYCLES ALLOWED IN THIS PARK. BY ORDER.*

Igor  révén  Gladness beléphet  a  játszóparkba, Naoma számára azonban lehetetlen bármilyen engedélyt kieszközölni. Ez a törvény. Az ilyesmi esztelenségnek számíthat Jamtlandban, mert ott rengeteg a jó levegő, de itt szó sem lehet vitáról. Igor pedig nem kerülhet hátrányos helyzetbe.

Eleinte, amikor még tapasztalatlan voltam, hagytam, hogy Gladness ugyanazt egye, amit én. Később, amikor már hallottam egyet-mást a bennszülöttekkel való bánásmódról, meg arról, hogyan kell takarékoskodni, ha az ember boldogulni akar ebben az országban, a hentesnél külön kértem a húst Igornak és magamnak, és Gladnessnek külön egyheti adag boy's meat-et — szolgahúst. Ebből nem lehet válogatni, ezt külön becsomagolva nyújtják át a pult felett. Amikor odahaza megláttam, milyen húscafatokat szántak Gladnessnek, olyan zavarba jöttem, hogy elhatároztam, ezentúl dog's meat-et** vásárolok helyette. Ezt már meg lehet nézni, és sokkal drágább, mint a szolgahús. Jóllehet ily módon bőkezűbb vagyok, mint a legtöbb munkaadó, más körülmények között mégis kínosan hatna, hogy kutyaeledelt vásárolok Gladnessnek. De hát az itteni élet különös élet — ezt nem lehet másutt megérteni.

Hiszen egyáltalán nem vagyok köteles húst adni az alkalmazottnak!
Néha magam előtt látom Gerdát a havas északon, ahogy rám néz, amikor napirendre kerül Gladness kosztja; de ha itt élne a nővérkém - ugyanúgy tenne, mint én. Nem lehet otthon üldögélni Kammerdalban és meghatározni, hogyan abrakoljuk a bennszülötteket Hellbrow-ban. Egyszer ezt meg is írtam Gerdának egy levélben. Egyébként a feketék oly bőséges mennyiségeket esznek, hogy tönkremennénk, ha ugyanazt a minőséget fogyasztanák. Ráadásul, az ember szánja is a fiatal  lányokat - annyi kukoricát kebeleznek be, hogy elhíznak.

Folytatjuk!

* Ez a terület európaiaknak van fenntartva: de a nem európai dadák elkísérhetik európai gondozottaikat. Kutyát és kerékpárt a parkba vinni tilos. Rendelet szerint.
 **  Kutyának való hús.

 Forrás:

Sara Lidman: Én és a fiam, 1970, Bp, Kossuth. Fordította: Lontay László.

A könyv közlését a magyar kiadás egy példányának szkennelése tette lehetővé, amit Molnár Ágnes készített, a blogra szerkesztette Vári Sasa, díszítősorral ellátta Evu, olvasta és értelmezte Gordon Agáta, Orbánné Vica és József Etella. 

http://elofolyoirat.blog.hu/2012/03/03/vilag_tanitonoi_sara_lidman

Sara Lidman 1923-2004.

http://en.wikipedia.org/wiki/Sara_Lidman

http://sv.wikipedia.org/wiki/Sara_Lidman