Nem tetszik a kezelőorvosa. Nem jól kérdez. Mintha nekem nem kellene magamtól is tudnom, hogyan kell táplálni a fiamat, hogyan kell bánni vele! Végül megkérdezem a doktort, elhiszi-e, hogy szeretem a fiamat. Sikeres ember, nincs benne szeretet; így felel: - Vajon nem túlságos szenvedéllyel nehezedik-e a kis Izsákra?

- Engedje meg, hogy felvilágosítsam, az én fiamnak IGOR a neve! — üvöltöm.

- Sorry,[1] hogy is téveszthettem el a nevet...

- És maga, aki még az Igort sem tudja megkülönböztetni az Izsáktól, maga azt hiszi, hogy ért a... Ekkor félbe kell szakítanom, mert észreveszem, hogy az orvos szándékosan tévedett, csak azért, hogy megsértsen, hogy tüntessen vele: az én fiam akárkivel összekeverhető, akinek I-vel kezdődik a neve.

A fiam örül, amikor megérkezem és sír, amikor távozom; mindig sír, úgyhogy engedélyt kell kérnem, hadd maradhassak a látogatási időn túl is, amikor a nappali személyzet elmegy, és átveszi a szolgálatot az éjszakás nővér.

Lilian bűbájos lány. Megkérdeztem tőle, nem akar-e a feleségem lenni és gazdaasszonykodni gocksjői birtokunkon. Nem is nagyon tiltakozik! Sok esti órát töltök Lilian inspekciós szobájában! Ővele talán tényleg összeházasodnék, ha nem volna minden olyan késő.

Az autóról történt kérdezősködés után nem mehetek vissza a bútorcéghez. Még azért sem megyek oda, hogy felvegyem az első napi keresetet. Más munkát se keresek. Ugyan minek? Azért jöttem Joburgba, hogy ingyen dolgozzam? Hogy rosszabbul bánjanak velem, mint egy kafferral?

Elérkeztem a mélypontra.

Pénz kell! Sok és hamar. Levelet írok a skót milliomos fiának. Véletlenül tudom és gyanítom, hogy koros édesanyját meg akarja kímélni a szégyentől. Különben skóciai féltestvére, aki azért jött, hogy őt felelősségre vonja, még nem tudja az apja nevét. Ezt történetesen csakis én tudom. Meg tudnám menteni a további kellemetlenségektől! ha...

Új változatot írok. Apja bizalmasa voltam, a szeretőjének a pártfogója, és anyagi támogatást eszközöltem ki annak a nőnek, aki gyereket szült neki. És most mindketten betegeskedünk és gyors segítségre van szükségünk. Feltételezem, hogy meg akarja kímélni öreg édesanyját az ezzel járó zaklatásoktól. (A zaklatás szót a társadalom magas fokán állók használják.) Féltestvére most itt van aj városban, magával akar találkozni. Ha fizet, tévútra vezetem a hölgyet, és megkímélem magát egy kellemetlen találkozástól.

Ilyen leveleket írok, a zsebemben hordom őket, és fej vagy írással döntök, melyiket küldjem el, így adok lehetőséget a sorsnak arra, hogy mindent rendbe hozzon.

Ronda dolog, amit csinálok. De hát a világ hogy bánt velem? Ami rossz, az csak rosszal űzhető el, tartja egy régi, vitathatatlan igazság. Az embernek a saját lelkiismeretére kell támaszkodnia, nem lehet más bírája. Úristen - hiszen akkor az ÉN vagyok...

Egy sor félreértés és a tárgyhoz nem tartozó véletlen mindent tönkretehet; környezetem soha nem ad nekem igazat, a szerencsétlenségben még a részvétet sem hagyja meg, pedig legalább ahhoz jogom volna. Ügy is mondhatnám, hogy az én históriám soha nem egy és ugyanazon hallgató fülébe jut el. Itt ül valaki, és úgy tesz, mintha jóban-rosszban barátod volna, te is csak üldögélsz és iszol; megvagy magadnak, és közben elmeséled, hogy állnak a dolgok, nem takarékoskodsz a tréfával sem, mert Rolf úgy tesz, hogy ő is ugyanilyen. Aztán előpattan az ördög, mint egy dühödt prédikátor, fehér tajték habzik a szája sarkában, és szemtől szembe lefasisztáz. aztán a sört a képedbe önti.

Mindig könnyen szereztem ismerősöket, egyívású cimborákat - de végül is ő tette fel a kérdést: ki is vagy te tulajdonképpen? Mintha bizony ő tudná, hogy kicsoda, és mintha joga volna a döntéshez. De az is előfordult, hogy ismerőseim bármit megengedtek maguknak velem szemben, megpróbáltak rám akaszkodni és lehúzni a mocsárba. Képzeld csak el, úgy beszélnek veled, mint egy stricivel, pedig fiad van otthon, aki az ágyban fekszik és sír az apja után, képzeld csak el, hát nem volna kedved mindent feldúlni a tyúkólban, leseperni egy pipikét, aki egy rudacskával magasabbra ült?

Vagy az ember valami ideiglenes munkát vállal, és odajön egy szakszervezeti ökör és megkérdezi tőled, szervezett munkás vagy-e? Számára az az ember, aki a többivel egyforma magas gabonaszár a búzaföldön, és aki nem egyformán növekedik, az egyáltalán nem is nőhet. Aki az ő ellensége, az gyom és patkány. Felszólít, hogy osszam né­zeteit és bizalmát. Mondjam meg egy ilyennek, hogy én egészen más fából vagyok faragva?

A söröspohár-ügy előtt semmi bajom nem volt Rolffal. Franco csak vicc volt, csak Rolf álszenteskedése kényszerített arra, hogy komolyan csináljam. Akinek ennyire kiszámíthatatlan a kedélye, ráadásul minden fantázia hiányzik belőle - egyszóval Rolf —, miképpen is érthetne meg más dolgokat, amelyek az enyémhez hasonló eleven lélekben mennek végbe. Elfogadom, hogy Rolf egyike azoknak, akikkel leginkább szerettem volna egyetértésre jutni. Sikereket ért el, és soha nem tudna apai minőségemben megsérteni. Érthető, hogy nyárspolgár lett, de sikereket ért el, és most mint több gyerek apja, jól tudja, miről van szó, hogy Franco bármit csinálhat az alattvalóival, a lényeg az, hogy Rolfssenéknek tisztességes jövedelme legyen, és ha valamelyik karácsonyon kedvük szottyan rá, Mallorcán vakációzhassanak.

Ha bárki megkérdezné, miért vettem feleségül Ruthot, aki az égvilágon semmi hatást nem tett rám, akinek nem volt pénze, és aki még csak a terhességével sem zsarolt, azt kellene felelnem: Az orra miatt.. . Mire a kérdező ezzel vághatna vissza: Hát esküvő előtt nem láttad, hogy olyan az orra, mint Irmáé? És én nem tudnék mit felelni.

Irma. Bármennyire eltorzítottam is őt és bármennyire elkoptattam magamban, bármikor újra találkoztam vele, mindig új volt nekem, és elérhetetlen. Ép érzékeimmel nem tudtam felfogni. Meghatódtam és nevetségessé váltam: mintha a pillangó, amelyet lepkehálóval igyekeztem elkapni, a kezemre telepedett volna.

Folytatjuk!

 Forrás:

Sara Lidman: Én és a fiam, 1970, Bp, Kossuth. Fordította: Lontay László.

A könyv közlését a magyar kiadás egy példányának szkennelése tette lehetővé, amit Molnár Ágnes készített, a blogra szerkesztette Vári Sasa, díszítősorral ellátta Evu, olvasta és értelmezte Gordon Agáta, Orbánné Vica és József Etella.  

http://elofolyoirat.blog.hu/2012/03/03/vilag_tanitonoi_sara_lidman

Sara Lidman 1923-2004.

http://en.wikipedia.org/wiki/Sara_Lidman

http://sv.wikipedia.org/wiki/Sara_Lidman