Tegnap nem tudtam Igort meglátogatni, mert túlságosan ideges voltam. Most már csak akkor merek jelentkezni nála, ha valami ajándékot viszek, amellyel elszórakozik. Gocksjőben majd nem lesz erre szükség. Ott majd úgy fogom intézni a dolgokat, hogy üres kézzel is elmehessek a fiamhoz. Kétnapos a szakállam. Elüldögélhetek órákig, elhatározhatom, hogy meg fogok borotválkozni, de képtelen vagyok megtenni. Pedig ha a baj körülöttünk csapkod, nem érdemes bármit is elhagyni. Egy szál borosta is bizonyítékká válhat, ha a rosszindulat vesztünkre tör.
De Kathleen nyugodtan láthat ilyen kétségbeesett állapotban. Lássa csak, mit művelt velem! A minap becsöngettem hozzá, mire kiszólt, hogy 'ki az..?' -- ahelyett hogy ajtót nyitott volna. Engem ne bosszantson az ilyen gyanakvással. Ma másképpen próbálkozom. Két rövid csengetés, meg egy hosszú. Ez a nemzetközi szerelmi kód: egy Ádámnak és egy Évának és egy az angyalnak a pallossal. És most kiáltást hallok és nevetést, siető lépteket. Kendőzetlen öröm csap felém szélesre tárulkozva ... és hirtelen összeomlik.
- Igor beteg - suttogom, és hallgatag rémületem elfojtja Kathleen könnyedségét. Levetem magam egy székre. Kathleen hallgat, de hirtelen eszébe jut valami, az ablakhoz megy; egy gyertya áll ott, meggyújtja. „Ha ég a gyertya, nem vagyok egyedül..."
- Miért gyújtasz gyertyát fényes nappal?
Nem felel, hanem megkérdezi, honnan tudtam meg az új címét. Azt mondom, hogy a szerelemben és a háborúban minden eszköz megengedett, és néha találkoznom kell vele. Tudja, hogy beteg vagyok, és most Igor is beteg, és Kathleen az egyetlen ember, aki valamicske barátságot tanúsít irányunkban ebben a kegyetlen országban. Nem tudna teát adni és emberileg viselkedni? Kimegy a konyhába, én meg sietve feljegyzem a telefonszámát, s az asztalon megtalálom az aranyláncot is, aztán az ablakhoz megyek, elfújom a gyertyát. Ezt már ő is látja, éppen most jön be a teás tálcával.
- Miért fújod el a gyertyát?
- Mert amikor lobogó fényt látok, mindig a halál jut eszembe. Ha tudnád, mit jelent az a tudat, hogy kórházban van a gyereked csupa idegen ápolónő között!
Teát tölt, de csak egy csészét vett elő. Azt mondom, úgy bánik velem, mint egy koldussal. Éppen most teázott, mondja, elnézésemet kéri. Meséljem el, mi történt Igorral. Neki? Úgy nyelem a sós kekszet, mint a könnyeket. Ránézek.
Valaki szereti, és ő tudja ezt, és hiába igyekszik, nem tudja elrejteni előlem örömét. A szerelmesek önzésével máris visszatér a címhez, megkérdezi, honnan tudtam meg.
Azt mondom, Grace-től.
- Ezt nem hiszem.
- Hát honnan tudtam volna meg?
- Ezt szeretném tudni.
- Egyszerre akkora bűn lett, hogy szeretlek...
- Azt állítod, hogy szereted Igort, és képes vagy ugyanezt a szót használni, amikor szélhámoskodni akarsz. Azt elhiszem, hogy aggódsz Igorért, de hogyan fogja ő elhinni, ha majd nagyobb lesz? Ha minden másban hazudsz, honnan tudná Igor, hogy éppen ez igaz?
Meg kellene ütnöm, de még nem lehet véget vetni a dolognak, ez a veszélye az effajta kapcsolatnak. Inkább én fogom arra kényszeríteni, hogy ő bántalmazzon; álmos kíváncsiság él bennem, vajon meddig mer elmenni?
Odamegy a gyertyához, meggyújtja.
- Szóval azt akarod, hogy ő haljon meg helyettem - nyöszörgök.
- Csak azt kívánom, hogy téged ne lássalak.
- Szóval hogy én haljak meg?
- Ne légy már ilyen érzelgős és goromba!
- Én csak kimondom, amit gondolsz. És amit mindenki gondol... csak Igor nem, mert ő az egyetlen, aki szeret. Ez az, amit te és a többiek nem tudtok elviselni... hogy Igor szeret. Mert összeröffentetek ellenem, kezdettől fogva. Eltűnhetek, nincs rám szükség. Mintha az én hibám volna, hogy élek.
Hallgatunk. Ott ülök a szobában, és befejezett tény vagyok a számára. Kathleen elhatározta, hogy utálni fog, így hát táplálnia kell az utálatát. Ez akadályozza meg abban, hogy Sámuelről álmodjon, hogy elolvasson egy jó könyvet, hogy távollétükben is szeresse isten valamennyi gyermekét. Elnehezedem a kielégültségtől, hogy útjában vagyok. Nem értem, hogyan is jutottam idáig. Feladom. Értsen már végre a szóból, az ördögbe is! Most már nem sérthet meg, de én megsérthetem azzal, amit ő gondol énrólam. Ismernie kell a katekizmust, tudhatja a kötelességét, hogy mindent a legjobbra kell magyaráznia.
Azt mondom, semmi oka, hogy kételkedjen őszinteségemben. Fantasztikus, hogy inkább hisz egy bennszülött lánynak, mint nekem. Azok után, hogy ellopták az értékes nyakláncot.
Kathleen elvörösödik. Piros lesz a nyaka és a karja, reszket a feje, még gutaütést talál kapni! Ez volt a legrosszabb, hogy így el tud vörösödni. Befejezett tény vagyok a számára, s most szabadon kiélvezhetem a gyötrelmét. Milyen apró érzések doboghattak ebben a szívben egyik-másik este, ha már így kell viselkednie! Ha tudom, melyik estén volt az, pompásan érezhettük volna magunkat. Szegény kislány. Befejezett tény vagyok.
És vajon mit fog mondani, ha elkezd panaszkodni, hogy lépten-nyomon üldözik és meglopják, és történetesen megkérdezik: hogyan is bukkantál erre a pasasra? Mondd meg, hogy az utcán, ha mered! Joburgban az a legbiztosabb, ha az ember néhány előítéletet visz magával, amikor elmegy otthonról, hacsak nem akarja, hogy kinevessék, amikor bajba kerül. A francia nyelvben a lány és a szajha egyazon szóban megfér, akármi történik is. Hát miért is nem maradt meg a fogadott gyermek kegyelmi állapotában? Az igazi anya kínos gyanakvást kelthet azon a napon, amikor az embernek arra volna szüksége, hogy minden rendkívül tiszta legyen körülötte.
Ki nem szeretne egész életében eszményi talált gyermek lenni, és csak más talált gyerekekkel együtt lenni, és soha nem szembenézni a bejfejezett tényekkel. Megoszthatjuk a viszontagságokat. Nem én leszek az, akit örökké átejtenek.
Pirulása halványodik, a szégyenkezés nyugalommá csendesül, befejezett ténnyé válik. De jó volna tudni, hogy ennek a szégyenérzetnek melyik része égetőbb; miattam vagy önmaga miatt szégyenkezik. Most ismét fel kell vennem az ártatlanul gyanúsított szerepét, azt hiszem, ez bosszantja a legjobban.
Azt mondom, látom, mire gondol, és hogy könnyű vádaskodásokkal elhalmozni olyasvalakit, akit már annyi baj ért. Egyedül kell felelnem beteg fiamért, a szívem bármelyik pillanatban sztrájkba léphet, egy hirtelen felindulás nyomban végezhet velem. De mit érdekli ez őt! Egyetlen ember baja a lába ujjáig sem ér fel. Egy egész kontinens tud csak némi együttérzést kicsiholni belőle.
- Tudod, én azt hiszem, az afrikaiaknak elegük van ebből. Még akkor is, ha a képedbe mosolyognak. Elegük van a jótét lelkekből és a jámbor aggszüzekből. Ha a napokban ott lettél volna a postán, megértenéd mire gondolok. A bennszülöttek kannibálok. Ha itt kitör a forradalom, a két kezükkel megfojthatnak..! És rajtad majd az sem segít, hogy annyira tetszik neked, ha Shakespeare-t idézik.
- Mi?!
- Nem ezt mondtad Grace-nek?
Megkér, hogy távozzam. Merev lesz és kemény, szinte a pálcát is látom a kezében.
Az ajtóban megfordulok és ezt mondom: - Lazíts a csípődön, kislány!
Most végre megijed. Eddig ember magasságú sövény mögött bújt meg, amelyet még apjuk, az öreg skót növesztett magasra, hogy örök védelmet biztosítson édesfiának és a fiú törvényes leszármazottainak.
Folytatjuk.
Forrás:
Sara Lidman: Én és a fiam, 1970, Bp, Kossuth. Fordította: Lontay László.
A könyv közlését a magyar kiadás egy példányának szkennelése tette lehetővé, amit Molnár Ágnes készített, a blogra szerkesztette Vári Sasa, díszítősorral ellátta Evu, olvasta és értelmezte Gordon Agáta, Orbánné Vica és József Etella.
http://elofolyoirat.blog.hu/2012/03/03/vilag_tanitonoi_sara_lidman
Sara Lidman 1923-2004.
http://en.wikipedia.org/wiki/Sara_Lidman
http://sv.wikipedia.org/wiki/Sara_Lidman
