„A Pillangóbőrt nem ajánlom a tankos-romantikus művek szerelmeseinek, a mimózalelkűeknek és a konzervatív klasszikus-rajongóknak, a nyári vízparti-üdítő olvasmány-vadászoknak, azoknak viszont mindenképpen, akik bírják a vért, kíváncsiak az orosz irodalom „fenegyerekeire” és a kéjgyilkosos témák szépirodalmi át/feldolgozására.” – Szergej Kuznyecov négy hangra írt regényének két főszereplője egy különös gondolkodású BDSM-sorozatgyilkos és egy újságírónő, aki a gyilkosságsorozattal foglalkozó oldal indítása és szerkesztése során önmagát is meglepő érzelmi-gondolati utakon járva fonódik össze célpontjával. Ma Debreceni Boglárka írását olvashatod Szergej Kuznyecov Pillangóbőr című regényéről.
„Az új Megváltó nő lesz”
Vajon hány nő és férfi kerül izgalmi állapotba kéjgyilkosok tetteinek hallatán, a szadizmus áldozatait bemutató képek, filmek megtekintése vagy a Pillangóbőr olvasása közben? Hány tagja lehet a BDSM közösségeknek? Mennyien élik meg világszerte nap mint nap a dominancia-alávetettség érzését? Feltételezem, sokkal többen, mint gondolnánk.
Szergej Kuznyecov természetesen nem arra játszik, hogy felszínre hozza rejtett hajlamainkat, inkább megmutatja, milyen veszélyes játékot űznek azok, akik hatalomra törnek és képtelenek kordában tartani szenvedélyeiket. Xénia, a szado-mazot kedvelő, szexuális beállítottságát nem titkoló, huszonhárom éves, sikeres, céltudatos újságíró-főszerkesztő, a regény főszereplője például bizonyos értelemben halálkihívónak tekinthető. Abban lát kitörési lehetőséget, hogy barátai segítségével létrehoz egy weboldalt a Moszkvát rettegésben tartó sorozatgyilkosnak, annak a rejtélyes alaknak, aki brutális kegyetlenséggel kínozza és öli meg áldozatait, azokat a látszólag véletlenszerűen kiválasztott fiatal nőket, akik felizgatják, megmozgatják a fantáziáját. Xénia eredeti szándéka szerint olyan fórumot kíván megteremteni, ahol kialakulhat egyfajta párbeszéd a lakosság és a rendőrség között. Az oldalon interjúkat hoznak le, információkat közölnek az esetekről, a korábban élt sorozatgyilkosok személyiségéről és tetteiről, a nyomozás eredményeiről. Abban reménykedik, hogy miközben megnöveli a másodvonalbeli online magazin olvasóinak számát hírnévre tesz szert és megalapozza saját karrierjét, a website segítségével talán leleplezi a moszkvai rémet is. A törékeny testalkatú, határozott nő azonban nem számít arra, hogy a dolognak komoly következményei lesznek. Miközben elmélyül a témában, felerősödnek a fájdalom iránti vágyai, saját pszichéje vizsgálata során pedig azonosul az elkövetővel, ezáltal képes megérteni a férfi szándékait és egyre jobban belekeveredik az ügybe. Egy adott ponton mégis rádöbben, milyen vékony határvonal választja el a gyilkost az „áldozattól”, illetve milyen széles szakadék tátong a(z) (rög)eszmék áldozatai és a valódi mártírok között.
A sorozatgyilkos, a magát Aliennek nevező férfi tehát nem csak mészáros, áldozat is egyben, küldetést teljesít, megváltóként tekint önmagára, olyan filozófus művészként lép fel, aki a média világában dolgozóknál sokkal hatékonyabban közölheti a gondolatait, hatásosabban hívhatja fel a figyelmet a világ bűneire, az igazságtalanságra, saját, ám egyetemesnek tekinthető fájdalmára, szenvedéseire. „(…) egyetlen dolgot akarok: lerombolni a hazugságot. (…) Az ő hangjukon kiáltok, őket küldöm, hogy tanúskodjanak a fájdalmamról és a szenvedésemről; arról a világról, amelyben élek. Összekaszabolom a bőrüket, mintha csak a színlelés és a hazugság függönyét vágnám szét. Kitépem forró veséjüket, májukat, szívüket, mintha puszta kézzel akarnám felszínre hozni a lét belsejét, megérinteni azt a helyet, ahol nincs hazugság, ahol a szenvedést és a kétségbeesést már semmi sem fedi el. A kiáltás üvöltésbe fordul, aztán nyöszörgésbe. Ezek a legőszintébb hangok. A fájdalom nem ismeri a hazugságot. (…) Néha kínoz a gondolat, hogy mindazt, amit el akarok mondani, nélkülem is tudja mindenki. Hogy az emberek, akikkel az utcán találkozom, legalább annyira tudják, mint én, hogy pokolban élünk, de ők hozzászoktatták magukat ehhez a gondolathoz, és megtanultak benne élni. Hogy mindannyian beburkolóztunk a kétségbeesés és a bánat gubójába.” (174, 176) Xénia Aliennel ellentétben nem tetszeleg a Messiás szerepében, nem hirdet igét, nem akar másoknak fájdalmat okozni, épp ellenkezőleg, szexuális aktusai közben, alárendeltként magára vállalja a gyötrelmeket, „mert a szex így az egész világot tükrözi” (296) a számára. Ebből a szemszögből nézve a gyilkos tökéletes párja, pandanja. Vállalkozása persze lehetetlen, „(…) boldogsága tisztességtelen, mert úgy tesz, mintha néhány korbácsütés vagy cigivel ejtett seb (…) egyenlő lenne azzal a fájdalommal, amit mások elszenvednek.” (297)
Kérdés, hogyan lehet kikeveredni ebből az őrületből, a világ fájdalmának körforgásából?
Kuznyecov krimi-thrillere pont attól válik irodalmivá, hogy felteszi ezeket a kérdéseket és megpróbál válaszokat találni igényesen megformált, különböző műfajokat felsorakoztató szövegében. A könyvben négy elbeszélő hangja váltakozik, a sorozatgyilkos, a főszereplő és barátnője, valamint nős szeretője szemszögéből ismerhetjük meg a szereplők jellemét, történetüket. Az író bepillantást enged a moszkvai középréteg életébe, a média és az üzleti szféra világába, érintőlegesen képet kapunk a közelmúlt politikai eseményeiről, a város és ezzel együtt Oroszország folyamatos átalakulásáról, építészeti, szellemi megújulásáról. Kuznyecovnak mégsem sikerül tökéletesen megragadnia a cselekményt, hitelesen közvetíteni. Szövege néhol bűnügyi lexikonná, máshol kliséket felsorakoztató bulvárrá alakul. Mivel témaválasztása – a szépirodalmi közeget leszámítva – szokványosnak mondható, „napjaink legzseniálisabb orosz írója” (Arturo Pérez-Reverte) kevés pluszt ad nekünk. A bűnözőprofilok sematikusan felvázoltak, az általa megjelenített közeg, a hely, ahol a történet játszódik nem jellegzetes, nem „felismerhető”, bizonyos szálak elvarratlanul maradnak, a sztori menete kiszámítható, a regény lezárása sokak számára csalódást okozhat. Ennek ellenére el kell ismerni, hogy leírásai, eszmefuttatásai megkapóak, egyediek és fontosak. Kuznyecov képes vulgaritás nélkül naturalisztikusan ábrázolni az emberi testet, a szadizmust, a szexuális aktusban összefonódó gyönyör és borzalom milyenségét, a szexuális „eltévelyedések” érzelmi hátterét, a normális beállítottságtól eltérőnek mondott egyének gondolkodásmódjára ható társadalmi elvárások következményeit. A kötetben megjelenő karakterek ugyan különböző mértékben kidolgozottak, de ez nem válik a mű hátrányára. Az illúzió tere realisztikusan körvonalazódik a mindennapi rutincselekedetekkel átszőtt valóság terében, misztikussá, torzzá, vonzóvá téve az elhallgatásokkal, perverziókkal és vágyakkal teli ismeretlent.
A Pillangóbőrt nem ajánlom a tankos-romantikus művek szerelmeseinek, a mimózalelkűeknek és a konzervatív klasszikus-rajongóknak, a nyári vízparti-üdítő olvasmány-vadászoknak, azoknak viszont mindenképpen, akik bírják a vért, kíváncsiak az orosz irodalom „fenegyerekeire” és a kéjgyilkosos témák szépirodalmi át/feldolgozására.
Debreceni Boglárka
Szergej Kuznyecov: Pillangóbőr
Fordította: Goretity József
Libri Kiadó Budapest, 2013
464 oldal
