Első körben Sahar Ammar egyik munkásságára jellemző költeményét és a szerző önéletrajzát közöljük. A bemutatás második részében olvashatnak majd az érdeklődők a tunéziai irodalom jellegéről, Sahar költészeti hitvallásáról és jelenkori történelmünkhöz való viszonyáról. A harmadik részben a szerző kedvenc, arab írók által publikált könyveit ajánlja majd nekünk, valamint bemutatja országának néhány, számára kedves látnivalóját.

Sahar Ammar író, költő a tunéziai Sfax-ban született, 1993. április 12-én. Az ottani egyetem jogi karának hallgatója, polgári jogot tanul.
8 évesen kezdett el írni, első kötetét 12 éves korában adták ki. Eddig három könyve jelent meg: a béke levele, a vonzerő titka, félhold. Számtalan munkáját publikálta helybéli és külföldi folyóiratokban. Mintegy húsz nemzeti és nemzetközi díjat kapott irodalmi tevékenységéért, többek között a legtehetségesebb fiatal tunéziai szerzőnek járó Abdel-Aziz Hajtaieb-díjat is elnyerte, 2010-ben. 2009-ben I. helyezést ért el a Tehetséges Fiatal Írók Nemzetközi Versenyén Egyiptomban, melyet a Gyermek Kultúráért Felelős Nemzeti Tanács szervezett Kairóban, teljesítményét arany medállal jutalmazták. Kanadában, a Frankofón Költők Nemzetközi Műfordító Versenyén 2010-ben különdíjat kapott, Québecben. A kiváló íróról elnevezett Saleh Hlal pályázaton első helyezést ért el 2013-ban, Egyiptomban.
Tagja a Tunéziai Fiatalok Parlamentjének, a Fiatalok Egyesülete Jogokért és Fejlesztésért Nemzetközi Hálózatának, a Kultúráért és Irodalomért Világszövetségnek, a Fiatalok az Oktatásért Hálózatnak, valamint a Gondolkodj Határok Nélkül Szervezetnek. 2012 óta a neves Al-Jazeera tudósítója. Ő képviselte Tunéziát a Fiatal Költőnők 2. Nemzetközi Fórumán, Bakuban.

Sahar Ammar így vall az indulásról, az irodalomhoz fűződő viszonyáról: “Olyan családban nőttem fel, amely mindig is érdeklődött az irodalom és a művészetek iránt. Olyan családban, amely hisz az irodalom kultúraformáló erejében és fontosságában. Az irodalom iránti szeretetem és a hozzá való kötődésem így tehát legbelülről fakad.
Mindig rejtélyeket, varázslatot láttam a könyvek lapjain és betűiben, és a mesék egy szent, szentesített világból jöttek. Emlékszem, amikor elkísértem a szüleimet a városi könyvtárba, én voltam ott legfiatalabb olvasó.
A szenvedélyem, hogy a könyvek nem érnek véget az olvasás kezdetén; az írás lehetőséget ad arra, hogy kifejezésre juttassam az érzéseimet, a reményeimet, szabadjára engedjem a fantáziámat, a gondolataimat és lefessem a saját világomat.
Az első mű, amit 8 évesen írtam, az erdő fénye c. történet volt. Első könyvem, a levél a békéhez, (rövid történetek), 12 éves koromban jelent meg.

Sahar Bakuban, a Költőnők 2. Nemzetközi Fórumán

A szabadság fénye

Napnyugtakor a keleten felragyogó hajnali fényről álmodtam
Mosolygó sebről álmodtam
Sebhelyek hangos nevetéséről
Angyalokról álmodtam, akik mutatják nekünk az utat a reggeli sötétben és az éjszakai fényben
Én álmodtam, a férfi álmodott, a nő álmodott, mi álmodtunk és ti, zsarnok férfiak, álmodtatok
Tintával írtátok álmaitokat áramló folyamunkba és folyóinkba
Nem tudtátok, hogy aszály után szárnyaink felkorbácsolják a vizet?
És ha áradó lelkünk elözönli a tereket
Eltörlődnek soraitok
A gátak nem tartanak vissza bennünket
Ha a szabadság vihara szólít és oltalmaz minket
Ha a 19. századi sírok feltámadnak és harcra hívnak minket
Az arab álom, testvéreim, száműzött kölyök a sivatagban
Az idő letakarta ősi múltunk halotti leplével
A lángok elégették, olyanná vált, mint egy porlepte csontpiramis
Hamuvá vált, futó szellők martalékává
Uram, mi forradalmi lépésekben haladunk
A szellő és a szél fiai vagyunk
A földé és a tengeré
Pálmafák és olajfák árnyékában születtünk
Szembeszállunk, szülőföldünkért, az életért
A győzelem hangját hordozó bölcsődalokért
Szembeszállunk a szabadság vetőmagjáért nemzetünk földjén
Az egünkön repülő fehér galambokért, szembeszállunk
Testvéreim, ez egy menyegző, a szabadságért
Látjátok őt, az átlátszó fátyol mögött lépdelő szabadságot
Nézzétek, ott, a végső úton, kedveseim
Karthágó földjére dobta szent ruháját
A szabadság oly csodálatos, mint Karthágó
Az esti virradatban érkezett az emberekhez
Harmattal mosta ki az égből az éj szennyét
Kimosta azt, ő, aki a büszkeség fényéből gyújtott gyertyát a börtön sötétjében
Vártuk őt
A szabadságot
A szánk kiszáradt az üvöltéstől, a könyörgéstől és az esdekléstől
Minden nyílásból a mi torkunk kiáltott
A beomlott bányaaknákból
Kripták mélyéről
Alagutakban, a nyomorúság torkából
A tengerpartról, népünk történetét mesélve
Egy 20. emeleti lakásból
Egy bontásra ítélt kunyhóból
Húsunkból és vérünkből
A lábujjaink félelméből
Bánatunkból és örömünkből
Kezünk és lábunk minden ujjpercéből
A testünket takaró rongyokból
Minden arcunkon kirajzolódó tetoválásból
A mi szabadságunk oly hatalmas, mint a Földközi-tenger
Oly számos, mint hullámai között a hajók
Olyan hosszú, mint egy oázisban élő lány haja
Olyan sugárzó, mint a fül, amely tanúja volt a zsarnokság arroganciájának
Olyan hosszú, mint az ülősztrájkkal töltött órák a plázában
Olyan hosszú, mint a nyakak, melyek a szabadság napja és holdja után sóvárognak
Olyan hosszú, mint a szerető érkezését váró szempillák
Kedveseim, mi a testünk hibajeleiből készültünk, a szabadsághoz vezető úton
Az olajunkból, elkészítettük a szabadság lámpását
A dalainkból, minden szájba elültetjük a szabadság dalát
A szemünk fényéből, idegenvezetőként fulgurit fényét rajzoljuk az éjszakába
Ó kedveseim, láttátok őt, ott
A szabadság, tiszta és szent
Megtalálta az utat a virradatban
És mi megtaláltuk az utat a virradatban
Sétál, és mi sétálunk
Szabadság, ott találkozunk
Ahol az emberek megtanulták, hogyan áldozzanak neked

Fordította: Debreceni Boglárka