Orbán Jolán egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem oktatója írt rövid esszét Deres Kornélia Szőrapa című kötetéről.

Mintákba rejtve

Deres Kornélia Szőrapa (2011) című kötete kegyetlenül őszinte, kíméletlenül pontos, zavarba ejtően szép kötet. A személyes, az irodalmi, a kulturális emlékezet mélyrétegeiből hívja elő a hiányzó apához való kötődés, az azonosulás, a leválás, az elidegenülés, az elmúlás megannyi történetét.

Hátborzongatóan idegen, mégis ismerős történetek. Újra meg újra felteszik a kérdést – mi az apa? Dolog, alak, kísértet, fantom, látomás? Hipotézis, fikció, törvény, „jogi koholmány”? Újra meg újra szembesítenek a kérdéssel – mi az anya? Jelenlét, biztonság, érzéki tapasztalat, bizonyosság? Újra meg újra megerősítik, majd kizökkentik a logikát, mely szerint az anya látható, az apa láthatatlan, az anya érzékelhető, az apa elgondolható, az anya jelenvaló, az apa hiány, tulajdonítás, titok, rejtély.

A Szőrapa egy ironikus gesztussal átírja a szőranya-történetet, egy dramaturgiai fogással újrarendezi az egérfogó jelenetet. Mert ahol az apa hiányzik, ott máris érkezik a szellem, máris újraíródik Hamlet története, Elektra története.

Iwona Nowacka fotója

Fényérzékeny versek


Három ciklusba rendeződnek a Szőrapa-történetek. A kötet első (Pedig apa) és utolsó verse (Nagy levegő) adja a keretet. Az írás, az emlékezés, a lélegzetváltás a ritmust. Ebbe a keretbe íródnak bele a gyermekkori emlékek (Pedig apa), az apa-vesztés kényszeresen ismétlődő történetei (Az üvegház vége), az apa-alakmások, az apapótlékok, a pótapák történetei (Pedig dehogy).

Az üvegház körül forog a Szőrapa-világ. Hozzá kötődnek a gyermekkori emlékek. Az első ciklusban az üvegház még arányos a gyermek világával, de már az apa-világ és a gyermek-világ közötti törés jele: „Ekkor készült az üvegház”, apa beköltözött, „látni az ablakon a repedést” (Bevitte magával), „A fiúk körbevették”, valaki az „apa székébe ül” (A fiúk), „Mostanság érkeznek lányok is” (Mindig csak álarcban) – a fiúk kiabálnak, a lányok nevetnek. Az üvegházon belüli én hallja a kiabálást, hallja a nevetést, látja az álarcos lányok üvegen átütő másságát, figyeli a „repedések vonalát” (A fiúk), üvegbe karcolja a történeteket, amelyek csak megfelelő fényviszonyban válnak olvashatóvá – fényérzékeny versek.

A prágai kastély üvegháza

Üvegcsontú versek


Az erkélyre került az üvegház a második ciklusban – „Akkoriban derült ki: ott is elfér”. (Halmoz) De nem csak az arányai változtak meg. Ahogy az apa teste már csak emlék, „dobogó szív helyett leszedált ékszer” (Gyógyszerek), ahogy nem maradt más belőle csak a szervek – esti szervek, új szervek, szárnyas szervek, uszonyos szervek – úgy az üvegházból is csak az üveg és a ház maradt. Néha még feltűnik ugyan – „Egy ideje nincsenek emlékei/ az üvegházról, azt hiszi/csak kitaláltuk” (Az üvegház vége) –, de ez már a félig felépült üvegházak – „Nyár óta a félig épült üvegházak között jár” (A bohóc) –, a pótapa készítette babaházak világa  – „De az utolsó ház után/annyit értettem csak meg,/milyen nyomot hagy/az üveg, ha valaki/átmegy rajta.”(A babaházkészítő) Az üveg a csontig hatol, a csontok üvegcsontok, a versek üvegcsontú versek. Áteresztik a fényt, olvashatóvá teszik a másik szövegét, de a fénytörésben más és más mintázatot adnak ki.  


Mintákba rejtve


„Azóta fekszem ezen a szőnyegen/a mintázatot figyelem, hátha kiolvasható/belőle valamelyikünk története …” (A szőnyeg) Elektra, Hamlet, Babaház, Kockadobás, Levegőt! Üvegbura, Apu, A kolosszus, Harmonia Caelestis, Fotelapu – sorolhatnánk tovább a történeteket, amelyek kiolvashatók a Szőrapa-kötetben. De nem a történetek számbavétele a cél, még csak nem is pusztán annak felismerése, hogy miként vannak ezek a történetek egymásba ékelve -- mottóként, idézetként, átiratként, ironikus inverzióként? Sokkal inkább az, hogy miként válnak e történetek személyes történetekké, az érzéki tapasztalatként megélt hiány poétikai eseményévé. Ha ráismerünk a mintázatba rejtve a magunk történetére, ez csak azért lehet, mert Deres Kornélia bevon minket a játékba, belesző a történetbe, amibe maga is beleszövődik. Szőrapa személyesen hozzánk szól, mindenkihez a maga nyelvén beszél, és mindenkit arra késztet, hogy elmondja a maga történetét.

Szarka Zoltán fotója

Orbán Jolán