fmx.jpg

 

xmen.jpg

 

meeting.jpg

femx.jpg

epizod.jpg

kreativity.jpg

CIVILKURAZSIJPG.jpg

IMPRESSZUMJPG_1.jpg

VILAGTANITONOIJPG.jpg

NOKAKUTNALJPG.jpg

APUDFIAMJPG.jpg

SZERELEMKUSZOBJPG.jpg

GORDONKONYVJPG.jpg

BESTIARIUMJPG.jpg

DZSUMBUJISTAKJPG.jpg

ORBANNEVICAJPG.jpg

ILLEMKODEXJPG.jpg

 

versvasarnap.jpg



 

Címkefelhő

a (8) afrika (21) afrikai irodalom (17) ágens (16) ajánló (846) alapjövedelem (8) amerikai irodalom (49) angyalkommandó (9) anya kép (8) apple világnézet (5) apud fiam (59) az alapítványról (10) az asszony beleszól (26) a bihari (7) a dajka (5) baba (5) bach máté (12) bajtai andrás (5) baki júlia (6) bak zsuzsa (15) balogh rodrigó (6) bánki éva (11) bán zsófia (11) bárdos deák ágnes (7) becsey zsuzsa (11) bemutatkozó (6) bencsik orsolya (5) beszámoló (68) bitó lászló (14) blog (6) bódis kriszta (116) books (7) borgos anna (10) bozzi vera (6) büky anna (19) bumberák maja (5) centrifuga (802) cigányság (200) civil(szf)éra (157) csapó ida (6) csepregi jános (5) csobánka zsuzsa (5) czapáry veronika (33) czóbel minka (9) deák csillag (29) debreceni boglárka (56) délszláv irodalom (5) depresszió (7) deres kornélia (8) design (11) diszkrimináció (9) divat (30) divatica (32) dokumentumfilm (5) dráma (12) drog (18) dunajcsik mátyás (5) dzsumbujisták (11) egészség (5) együttműködés (24) éjszakai állatkert (16) ekaterina shishkina (6) ekiadó (6) elfriede jelinek (5) énkép (60) eperjesi ágnes (6) epizod (59) erdős virág (9) erőszak (5) esszé (9) evu (9) fábián évi (18) falcsik mari (13) feldmár andrás (7) felhívás (5) feminista irodalomkritika (12) feminizmus (10) femx (102) fenyvesi orsolya (9) festészet (10) fesztivál (77) fff-gender (20) fff gender (248) film (161) filmszemle (17) folyóirat (1868) forgács zsuzsa bruria (26) fotó (98) fotókiállítás (6) gazdaság (7) gender (153) geo kozmosz (5) geréb ágnes (13) gömbhalmaz (10) gordon (14) gordon agáta (240) gubicskó ágnes (8) gyárfás judit (18) gyerekirodalom (7) györe gabriella (75) győrfi kata (5) háború (28) haraszti ágnes (5) heller ágnes (8) hétes (27) hír (77) hit (5) holokauszt (12) icafoci (44) ica i. évad (6) ica ix. évad (14) ica vii. évad (17) ica viii. évad (17) ica x. évad (5) ica xi. félév (9) identitás (5) identitásfenyegetés (16) ifjúsági regény (5) ikeranya (13) illemkódex (65) incesztus (7) interjú (119) intermédia (5) irodalmi centrifuga történet (54) irodalom (626) izsó zita (6) játék (14) jogalkalmazás (22) józsef etella (8) József Etella (5) jumana albajari (6) kalapos éva veronika (6) kamufelhő (5) karafiáth orsolya (6) katerina avgeri (6) katona ágota (5) kecskés éva (11) kemény lili (7) kemény zsófi (6) képregény (24) képzőművészet (214) kiállítás (71) kiss judit ágnes (10) kiss mirella (8) kiss noémi (33) kiss tibor noé (6) kocsis noémi (7) költészet (68) kölüs lajos (31) koncepciós perek (7) koncz orsolya (5) konferencia (8) könyv (12) könyvajánló (138) könyvfesztivál (11) könyvtár (82) környezettudat (16) környezetvédelem (23) kortárs (14) kosáryné réz lola (6) köz élet (231) kritika (10) kultúrakutatás (6) ladik katalin (6) láger-élmény (6) láger élmény (6) lángh júlia (42) láng judit (40) lévai katalin (19) lidman (27) literature (14) ljudmila ulickaja (5) lovas ildikó (5) magdolna negyed (34) magvető (5) magyari andrea (51) mai manó ház (6) majthényi flóra (10) marsovszky magdolna (5) média (32) meeting (46) ménes attila (9) menyhért anna (10) mese (41) mesterházi mónika (6) miklya anna (8) milota (5) mitológia (6) moramee das (6) móricz (28) mozgalom (5) mozi (43) műfordítás (16) műhely (125) murányi zita (27) műterem (11) művészet (15) nagy csilla (15) nagy kata (7) napló (12) néma nővérek (7) nemes z márió (5) németh ványi klári (48) nők iskolája (5) nőtudat (196) novella (6) oktatás (6) önismeret (112) orbánné vica (20) összefogás (106) összefogás mozgalom (51) pályázat (51) palya bea (10) pál dániel levente (5) pénz (12) performansz (5) pintér kitti (5) poem (10) polcz alaine (7) politika (85) pornográfia (5) pride (5) programajánló (417) próza (15) psyché (11) pszichiátria (14) pszichológia (9) push (27) radics viktória (11) rakovszky zsuzsa (13) recenzió (57) reciklika (7) regény (231) reisch éva (8) rólunk (7) sahar ammar (6) sándor bea (5) sapphire (27) sara (27) sara lidman (32) sasa (44) simone de beauvoir (6) soma (7) somogyi aranka (5) sorozat (277) spanyolország (7) spanyol irodalom (12) spiegelmann laura (5) spiritualitás (35) sport (16) sportella (19) szabo evu (13) szabó imola julianna (10) szabó t. anna (9) szalon (31) szécsi magda (35) szegénység (68) szerelem (36) szerelemküszöb (19) szerkesztőség (12) szex (48) színház (94) szocioregény (42) szőcs petra (5) szolidaritás (249) szöllősi mátyás (5) szomjas oázis (12) takács mária (13) takács zsuzsa (7) tanatológia (6) tánc (28) tanulmány (29) tar sándor (9) tatárszentgyörgy (9) telkes margit (7) testkép (89) tilli zsuzsanna (7) tímár magdolna (10) történelem (59) tóth kinga (9) tóth krisztina (13) trauma (123) turi tímea (5) tuszki (15) uhorski k andrás (37) ünnep (31) urbányi eszter (10) utazás (35) várnagy márta (5) város (17) városkép (5) vers (232) versvasárnap (69) vidács anett (14) vidék (33) video (10) világirodalom (104) világ tanítónői (40) virginia woolf (6) weöres sándor (5) wikiwom (143) xman (31) zakia el yamani (6) závada pál (9) zene (96) zilahi anna (5) Összes Címke

Lévai Katalin: NŐI MAGÁNTÖRTÉNELEM

2008.11.05. 10:00 | luckylany | 2 komment

Címkék: ajánló történelem szex folyóirat szerelem lévai katalin tanulmány

"Történeteik minden értelemben "belül" játszódnak, a személyes létszféra, a ház, az otthon és a lélek határain belül. Egy-két kivéte1től eltekintve az írásokban tökéletesen kettéválik a személyes és a politikai, a belső történések és a külső politikai események között nincsenek érintkezési pontok. Az emlékezés az érzelmes-intuitív gondolkodás formájában történik, amibő1 többnyire hiányzik a tudatosítás, az önreflexió és az önirónia. Nem szívesen tekintenek ki az érzelmek védőpalástja mögül. Mi az, amit nem akarnak tudomásul venni az emlékezők? Mi az a tiltott tudás, aminek nem mernek a közelébe férkőzni?" - kérdezte Lévai Katalin az 1997-ben kiírt pályázatára beérkezett 327 női siker-vallomás kapcsán. Arra kérte a női hallgatókat, írják meg, milyen sikertörténeteik vannak. Vajon mennyit változott a helyzet az elmúlt tíz évben?



Lévai Katalin: Női magántörténelem



1997-ben az Egyenlő Esélyek Titkársága vezetőjeként meghirdettem egy rádiós palyázatot, amelyben arra kértem a női hallgatókat, hogy írják meg sikeres élettörténetüket. Valójában nem hagyományos sikersztorikat vártam, sokkal inkább arra voltam kíváncsi, hogy mit jelent és hogyan értelmezhető a nők számára a siker. Minden várakozást felülmúlt, hogy a hívó szóra 327 írás érkezett, és ily módon egyedülálló történeti "gyűjtemény" birtokába jutottam. Mivel a palyázat sem formai, sem tartalmi megkötöttségeket nem tartalmazott, az írások hagyományos szociológiai feldolgozásával nem kísérleteztem. Helyette olyan nézőpontból közelítettem meg az írásokat, amelyet jobb híján érzelmi-szociológiai nézőpontnak neveznek, és ami segít abban, hogy a szereplők cselekvésein és érzelmein keresztül különféle létezési módokat bemutathassak. Elfogadva Giovanni Levi megközelítését, mely szerint az egyéni életsorsokat nem azért vizsgáljuk, hogy az egyedi életutak rekonstrukciójához eljuthassunk, hanem azért, hogy egy társadalmi csoport jellemzőit az életpályákon keresztül meg tudjuk jeleníteni; én is a tudomány "mikrohullámán" utazva a mikrotörténelem-írás hívéül szegődtem.


Tiltott tudás az érzelmek birodalmában


A női valóságpróza birtokában számomra e1ső kérdésként az fogalmazódott meg: mennyiben különbözik ez a férfiak írásaitól.
A dokumentumpróza nem szépirodalom, bár a legjobb írásoknak kétségkívül irodalmi, esztétikai értékük is van. A beérkezett önéletrajzok többsége megrendítő, erős hatású írás, a legtehetségesebbek tollából pedig hiteles kordokumentum, amelynek értékét nem csupán tartalma, hanem nyelvi szépsége is bizonyítja. Vannak életrajzok, amelyeken az átélt személyes múlt felidézése nyomán átsüt az írás öröme. Az emlékek írásos megörökítése egyfajta számvetés a sorssal, önigazolás, de több is ennél: a megszerzett tudás, tapasztalat átadása, és mindenekelőtt az érzelemé, amely minden írásban uralkodó. A női önéletírásokat valószínűleg éppen ez különbözteti meg a férfi élettörténetektő1. A női írások középpontjában a magánélet érzelmes eseményei állnak: a szerelem, a házasságkötés, a gyermekek születése. E sorsfordító történések az életrajzok leghangsúlyosabb részleteiként emelkednek ki, különösen akkor, ha viszontagságokkal és küzdelmekkel jártak együtt. Mellettük számtalan külső esemény érdektelenségbe vész, kívül reked az e1beszé1ő horizontján, a nagypolitika viharai legfeljebb háttérzöngék a személyes életutak feltárása során.
A nők magántörténelmet írnak, amelyből következetesen kizárják a "nagy történelmet". Pártkarrierről mint sikertörténetről egyetlen írás sem szól. E1ső olvasásra úgy látszik, mintha a történelem csak megtörténne a szereplőkkel. Visszatérő motívum a megvalósulatlan elképzelések megjelenítése: a be nem teljesült vágyálom, a szakmai siker és egy több rétegű életpálya után érzett vágyódás, amelynek útjában anyagi kényszerek, magánéleti megfontolások, sorozatos gyermekszülések és megoldatlan családi konfliktusok állnak. "Kötelezettségeim és szellemi igényeim állandó harcban állnak egymással életem során. Idővel el is felejtkeztem a húszévesen magamnak tett ígéretemről, olyannyira, hogy már nagyok voltak a gyerekeim, de a hivatás még a terveim között sem szerepelt." A középkorúak és az idősebbek egészen természetesnek találják, hogy a családi élet kedvéért feláldozzák a karrierjüket. A lemondásért a férj és a gyerekek sikere nyújt kárpótlást. "Arról ábrándoztam, hogy ha majd nyugdíjas leszek, bepótolom mindazt, amit harmincévesen abbahagytam."
Találkozunk boldogulástörténetekkel az "épülő szocializmusban", ahol ugyan mindent átitatott a történelem, de az életrajzírók erre alig tesznek utalást. Vagy valóban nem látják, vagy nem akarják látni azokat a korlátokat és kényszereket, amelyeket a politika és a gazdaság irányváltásai az útjukba állítottak, és nem fedeznek fel összefüggést az egyéni sorsutak és a társadalmi mozgások változásai között. "Ha néha felöklel az élet, én azonnal talpra állok, és nem engedem, hogy tehetetlen zsákmánynak tekintve, súlyos lábát rám tegye." Történeteik minden értelemben "belül" játszódnak, a személyes létszféra, a ház, az otthon és a lélek határain belül. Egy-két kivéte1től eltekintve az írásokban tökéletesen kettéválik a személyes és a politikai, a belső történések és a külső politikai események között nincsenek érintkezési pontok. Az emlékezés az érzelmes-intuitív gondolkodás formájában történik, amibő1 többnyire hiányzik a tudatosítás, az önreflexió és az önirónia. Nem szívesen tekintenek ki az érzelmek védőpalástja mögül. Mi az, amit nem akarnak tudomásul venni az emlékezők? Mi az a tiltott tudás, aminek nem mernek a közelébe férkőzni?
Egyszerre e1keserítő és érthető az a félelem és elfojtás, amely jól érzékelhetően jelen van az írások zömében. Elkeserítő látni a női kiszolgáltatottság és a korlátok közé szorított életutak különféle formáinak elfogadását, a belenyugvást, de a kitalálhatatlanul leleményes egyéni életstratégiákat is, amelyeket ennek ellensúlyozására dolgoztak ki. Ezek a stratégiák végső soron arra jók, hogy konzerválják a hagyományos női szerepet és státust, és mindössze annyit engednek meg, hogy a nő — mindig a gyengébb helyzetéből — küzdjön státusa javításáért.
A kollektív női sikertörténeteket nélkülöző honi történelem ismeretében érthető a történelmi vaksághoz való ragaszkodás. A polgári tradícióktól való elszakadást, a válást, a házasságon kívüli szexualitást, a társadalmi érvényesülést vagy az önálló életmódot a nők esetében tartósan elítélte és elrettentő példaként emlegette a közfelfogás. A női egyenrangúság elutasítása társadalmi reflexként ma is tovább él, és ezzel szemben soha nem állt társadalmi mozgalom, csak a legutóbbi években kezdődött meg egy olyan nyilvános párbeszéd, amely ezt szorgalmazza. Nincsenek példák kollektív, csak egyéni női győzelemre. Így marad az egyéni túlélni tudás és akarás gazdag eszköztárának alkalmazása.
Amit az elbeszélők nem akarnak látni, az a női szabadság társadalmilag intézményesített korlátozása mind a köz-, mind a magánéletben. Az a kényszer, amelyet a társadalmi normák folyamatosan közvetítenek, amikor választaniuk kell az anyaság és a hivatás között. Az a hierarchikus rend, amely elkülöníti egymástól a női és férfivilágot, és következetesen az utóbbinak ad több jogosítványt. Az a jól érzékelhető gyakorlat, hogy a nők szabadsága a két világ közötti átjárásban nem létezik mindaddig, amíg csak az egyikben engedik őket mozogni.
A nők nem akarják észrevenni sem a látható, sem a láthatatlan korlátokat, mert nem hisznek abban, hogy ezeket le tudják törni. Inkább a mindenkori kárvallottak sértett önérzetével menekülnek az érzelmek és a nemes eszmék emelkedett birodalmába, és onnan hirdetik emberségüket és sikereiket. "Nem váltottam meg a világot, nem alkottam maradandót, de amerre jártam, szeretetet és segítséget nyújtottam mindenkinek, s ezért cserébe ugyancsak szeretetet és megbecsülést kaptam. Vajon nem nagyobb dolog-e ez, mint olyan politikusnak, uralkodónak lenni, aki világraszóló sikereket ér el sok százezer ember nyomorúsága árán?"
A történetek mögé képzelhető egy complex másik világ, amely azonban csak elmosódva érzékelhető az írások takarásában. A történetek egyedisége éppen itt, ebben az elmosódott világban mutatkozik meg. Itt lappanganak a megbicsaklott álmok, az "egyedül vagyok" létérzése, a naivitások és a családi titkok, szóval mindaz, amiről a sikersztorik legfeljebb felületesen szólnak. A puszta felszín tankönyvbe illő módon mutatja a patriarchális viszonyrendszer összes jellemzőjét és azt a temérdek önigazolást, ami mindennek a túlélését szolgálja.


"Puttonnyal a hátamon"


A pályázók jellemzően középkorú, vidéki, segítő szakmákban dolgozó nők voltak. Tanárok, szociális munkások, ápolónők, gondozók. Többségük férjezett vagy családban élő, nem egészen harmaduk gyermeket egyedül nevelő szülő. A közéletbe csak kevesen váltottak belepőjegyet, viszont sokan érezték úgy, hogy "kell egy csapat”, amellyel fel kell építeni, létre kell hozni valamit, amiből másoknak is haszna lehet. Akkor is, ha ennek nagy ára van, vagy lemondással jár. "Nem akartam állati sorba süllyedni a kettős teher miatt. Maratoni távfutó férfitársadalomban, puttonnyal a hátamon is kellett valami, ami felemel a hétköznapok fölé."
A történetek egy része beavatástörténet, a belső út végigjárása, amely a személyes tudás fejlődésén és a szakmai elmélyülésen keresztül elvezet egy hivatásig. A társadalmi siker, a pénz és a karrier soha nem szerepelt a megfogalmazott életcélok között, inkább valami elvont eszme, mint például az emberiesség, a szeretet vagy a tolerancia. Lehet, hogy szégyellték leírni, az is lehet, hogy valóban elítélik, esetleg nőietlennek tartják a teljesítmény eszményítését, az úgynevezett karrierizmust, mindenesetre tény: a válaszolók közül nem soknak jutott ki a társadalmi elismerésből. A vallomástevő nők győzelemnek tekintették azt is, ha nem veszítettek el egy állást, ha az otthonuk közelében sikerült elhelyezkedniük vagy azt, hogy egyáltalán munkához jutottak egy munkané1kü1iségtő1 sújtott övezetben. A női siker valójában menekülés a veszteségtő1, nem pedig társadalmi elismerésre, kiugró teljesítményre való törekvés. A győzni akarás sohasem bevallott, inkább szégyellni való cél.
Ezekben az írásokban a nők maguk teremtik újra a női szakma mítoszát, amennyiben azt olyan szakmának tekintik, ahol a nemes emberi és szakmai értékek elsődlegessége nem vitatható, de éppen olyan elfogadott az is, hogy mindezek gyakorlása nem jár együtt sem társadalmi ranggal, sem anyagi elismeréssel. "A pályámat én nem megfutottam vagy befutottam, hanem összevissza szaladgáltam, de sohasem céltalanul. A fizetésem sohasem volt magas, de nem bánom, mert a saját értékeim szerint élhetek."
A női karriert olyan sok szakmán kívüli szempont uralja, hogy csak keveseknek adatik meg a töretlen pályaív. A gyerekszülések, majd a kisgyerekek nevelése évekig távol tartja őket szakmájuktól vagy állandó kötéltáncra kényszerít a család és a munkahely között. Majdnem mindenki említi a kettős terhelés kínjait, de egyszersmind az élet természetes velejárójának tekinti, és nem tiltakozik ellene. Inkább minden erejét összeszedi, hogy a mindenkori társadalmi elvárásoknak megfeleljen. "Egy nő a munkahelyén úgy helytáll, mint egy férfi, otthon pedig úgy helytáll, mint egy nő."
Az önvallomást írók túl akarják élni a munkakezdés előtti reggeli műszakot, amikor álmos és nyűgös gyerekeikkel az óvodába rohannak; a munkaórákat, miközben bűntudatuk van, amiért nem a gyerekeikkel vannak, és az otthoni műszakot, amikor azért van bűntudatuk, mert elmaradnak a hivatali teendőkkel; a rossz fizetést, a rossz munkát, a férfi kollégák sértő megjegyzéseit és az állami szónoklatokat a szent anyaságról és a nők megbecsüléséről; a nőnapot, az anyák napját és az összes többi ünnepet, amikor általános rosszkedv és kimerültség vesz erőt rajtuk; az otthoni unalmas, ismétlődő és végtelen háztartási munkát, amihez alig kapnak segítséget; a családon belüli erőszakot; az alacsony életkereset miatti alacsony nyugdíjat és az ezzel járó szegénységet. A nők nem nyerni, csupán túlélni akarnak.
Azok, akik "társadalmilag mérhető" sikereket értek el a szakmájukban, nem mulasztották el felsorolni, mennyiben szenvedett csorbát a magánéletük, milyen árat fizettek a kettős szerepvállalásért. A férfiak nem szokták ezt a sajátos "költség-haszon" elméletet alkalmazni szakmai életútjuk vizsgálatánál. Ez a látásmód viszont szinte kötelező a nők esetében. Ahogyan az is, hogy a család kudarcaiért önmagukat okolják. "Amíg a kórházban dolgoztam, gyakran éjszaka is, nem volt kitakarítva a lakás, és a gyerekek mirelitet ettek. Nem volt, aki tanuljon velük, és ebből komoly iskolai gondok támadtak. A férjem fontos beosztásban dolgozott, nem tudott akkoriban segíteni. Ezek az évek valami nagyon rosszat indítottak el az életünkben. Eltávolodtunk egymástól, nem tudtam annyit törődni sem a férjemmel, sem a gyerekeimmel, amennyit szerettem volna."
A gyógyító emberek hivatástudatáról, az egyéni és a kisközösségi kezdeményezések hatékonyságáról szól néhány kézirat. A szakmai megszállottságról, az alacsony beosztásban is átélhető küldetéstudatról, arról a hitrő1, hogy léteznek embereket összekötő láthatatlan szálak, és olyan emberek is, akik ezeket meglátják. A gyógyító szakmában egészen más értelmet nyer a siker. "Ma az is siker, ha a beteg hazamegy, es nem lesz öngyilkos" — mondta egy pszichológus. A mindenkori vesztesek, a szegények, a betegek és az elesettek túlélését segítő szakemberek gyakran maguk sem különböznek túlságosan ügyfeleiktől élethelyzetük és társadalmi státusuk tekintetében. Biztosan nem véletlen, hogy éppen azok írtak, akik ilyen szakmában dolgoznak, és nap mint nap rákényszerülnek arra, hogy pályaválasztásukkal, egész életükkel szembesüljenek.


A szenvedés


A birtokunkba jutott teljes "tényirodalom" tükrében a munkautak kevésbé hangsúlyosak, mint a magánélet vonulata. A család, a rokoni és a párkapcsolatok, vagyis a "házi szövetségek" állnak az előtérben. Ezeknek az írásoknak jó része drámai elemekkel telített szenvedéstörténet.
Sokan idézik fel a kiszolgáltatottság és a bántalmazás, a magány és az elhagyatottság nehezen elviselhető és feldolgozható élményét. "Nem akartam az apácához járni, aki éppen úgy ütött a nádpálcájával, mint az iskolában a tanító bácsi. Ugyanolyan volt a nádpálcája. Kihívott az osztály elé és ráfektetett a székre, a padra, felhúzta a ruhámat — bugyim nem volt — és annyira megvert, hogy én nem tudtam a padban ülni."
Gyakori a hosszú, tartós betegségek és a különféle emberi kapcsolatok megroppanásának elbeszélése. Ezekből az írásokból egy önálló betegsegút-gyűjteményt is össze lehet állítani, olyan sok súlyos testi sérülésről, évekig tartó kórházi kezelésről kapunk képet. A betegségek és gyógyulások történetei szinte kivétel nélkül összekapcsolódnak a családtagok helytállásával és szolidaritásával, vagy éppen ellenkezőleg: különösen éles fény vetődik a meggyengült, elhidegült kapcsolatokra, amelyek nem állják ki a nehéz próbát. Ellenpontként az életre szóló kötődések, szerelmi házasságok, évtizedekre szóló szövetségek szép történeteit olvashatjuk.
A házasélet intim szférájába kevesen engednek betekintést. Az a néhány életrajz, amely egyáltalán érinti a szexualitást, szomorú bizonyítéka a tradicionális szerepet elfogadó nők szexuális kiszolgáltatottságának és a férfiközpontú közösségi morál érvényesülésének. A szexualitással kapcsolatos tudatlanság és a tabuk bénító hatása néhány idős asszony írásában megrendítő erővel jelenik meg. "Nem tudtam az együttléteket élvezni, mégis teherbe estem. Rideg volt a házasélet" — írja egy vidéki asszony.
Hogy a korabeli asszonyok miképpen fogadták el a kettős morált, amely szexuális szabadságot engedett a férfinak, ám ugyanezt szigorúan tiltotta a nőnek, a következő idézet dokumentálja: "Nem dohányoztam, nem ittam és a szex számomra tiltott volt. Szűzen akartam férjhez menni, akkor ez így illett."
A tehetetlen kiszolgáltatottságot idézi a harmadik írás: "Kertszomszédom akaratom ellenére egy évig lefektetett, tűrtem, azért, mert ivóvizet adott. De azután feljelentettem az ügyészségen, éspedig azért, mert könyörögtem neki, ne bántson, nem jól érzem magam. Megerőszakolt. De még nem volt elég, hogy megerőszakolt, hanem felemelte a fájós lábam, és kinevetett. Úgy röhögött! Akkor feljelentettem, persze leírtam az egész sokéves esetet. És úgy hangzott a végleges elutasítás, hogy ha olyan sokáig kibírtam, akkor most is kibírom."
Kevesen vélik úgy, hogy egyéni életsorsuk alakulásában szociális helyzetüknek döntő befolyása van. A szegénység ábrázolásában éppen annyira szemérmesek, mint a szexualitás kérdésében. Egy-egy rövid visszaemlékezés vagy tömör jellemzés illusztrálja a nélkülözés különféle rétegeit. Ezeken keresztül képet kaphatunk a magántörténelmek legapróbb részleteiről, jelentős és jelentéktelen realitásokról, döbbenetes köznapi drámákról. A díjnyertes mű éppen ilyen. "Kilencéves voltam, mikor egy lovaskocsi átment rajtam. Rossz gyerek... Későbbi életemben szalmiákot ittam, gomba-, eper-, majd borsómérgezésem volt, három doboz gyufát megittam, lábam vonat vágta le, gyógyszert is bevettem, ötven-, száz-, húszdarabos szemeket."
A mú1tidéző írások legjobbjai a két világháború közötti szociográfiát juttatják az eszünkbe. Némelyik írás egyetlen részletével pontosan vissza tudja idézni a korabeli történelmet az elképzelhető legnagyobb személyességen keresztül. "A legsikeresebb esemény az volt az életemben, hogy mint kisgyermek 1935-ben megtanulhattam olvasni, írni. Megismerhettem a betűket, a kicsiket és a nagybetűket. Nyolcéves voltam 1937-ben, és akkor már ismerhettem az olvasás gyönyörűségét. Enyém lett az a sok szép táj, az ott elő embereket is megismertem, pedig nem jártam ott. Imádom a magyar nyelvet, és a legszebbnek tartom a földön. Azt szeretném, ha sokáig élne..."
Falusi környezetben az írott szónak mindig nagy tekintélye volt, különösen abban a korban, amikor sok volt még az analfabéta. A nők számára kitüntetett jelentősége volt az írás-olvasás birtokbavételének, hiszen a paraszti hagyomány értelmében csak a fiúkat taníttatták, belőlük válhatott diák. A nők körében csak a második világháború után vált tömegessé az írás-olvasás kultúrája. Mindezt ismerjük a történelemből. Csakhogy a nők történelmét elfelejtették megírni. Az idézett szövegrész egy nő személyes érzelmi élményén keresztül hozza közel és teszi plasztikussá az idézett kort, úgy, ahogyan még nem láttuk. Kinek jutna ma eszébe azt feltételezni, hogy az írni-olvasni tudás a legnagyobb siker egy ember életében? Nem egyszerűen az olvasás gyönyörűsége, hanem az a tény, hogy ismeri a betűket. Ez a siker az elbeszélőt az élete nyomora fölé emelte.


Retus


Ez az é1etrajzgyűjtemény olyan, mintha kiretusálták volna belőle a férfiakat. A nők és a gyerekek mellett ők legfeljebb epizódszereplők, messze halványabb alakjai az itt megjelenített világnak, mint a nők. A példaképek, a mentorok és a barátok szinte kivétel nélkül nők, ahogyan a múltból visszaidézett fontos szereplők is. Egész életutakat, két-három gyerek megszületését és felnevelését mesélik el úgy, hogy a férjről, aki mindvégig jelen van a családban, alig esik szó.
Ha a családról mint biztonságot adó háttérről szól a történet, a férfi általában csak egy a sok szereplő között, a főszerepet rendszerint egy idősebb nő, a nagymama játssza, ő az, aki összefogja a családi szálakat. Az ő halálával gyakran vége is szakad a családi szolidaritásnak. A nő összetartó erejével, nyugalmával és szeretetével ad biztonságot, a férfi pedig kereső foglalkozása által válik az egzisztenciális biztonság legfőbb forrásává. Jelenléte a család hétköznapjaiban csekély, az ünnepek szervezésében elenyésző, márpedig az, aki élete krónikáját írja, ezekről az eseményekről ad számot. A hagyományos férfiszerep kizárja, hogy a férfiak részt vegyenek a gyerekszülésnél vagy a kicsik és az idősek gondozásában, a család idősebb asszony rokonai viszont ilyenkor is nélkülözhetetlenek. Nem csodálkozhatunk tehát nagyon, ha férfiakról ezúttal alig szól a krónika. Ez a sajátos gyűjtemény nőalakokkal van benépesítve. Kivételt csak azok az írások jelentenek, amelyek egy boldog és sikeres házasság történetét mesélik el. Meg1epőn kevés azon írások száma, amelyek a férfi-nő kapcsolat sikerérő1 szólnak.
Amikor a férfiak mégis előlépnek a háttérből, a szerelmes partner vagy a férj szerepében tűnnek fel, az érzelmi élet meghatározó alakjaiként. Nem mint apa, mentor vagy példakép, hanem mint társ a szerelemben, mint életre szóló szövetséges.


Főnixmadár-feltámadások


Hol vannak a valódi sikertörténetek? Mintha a nők ki sem akarnának látni a "nyomorúság korgyűrűiből", mintha egészen reménytelen lenne a helyzetük. A legérdekesebb azonban az, hogy a lehangoló és megrendítő kü1ső tények ellenére az írások többsége kifogyhatatlan optimizmusról árulkodik. A "szociális horrortörténetek" mellett is erőteljesek a kritikus helyzetek legyőzésérő1 és a katartikus pillanatok felidézéséről szóló magántörténetek. A válaszadók ezúttal sem tagadják meg önmagukat, a sikert most sem pénzben és presztízsben, hanem érzelmekben és értékekben mérik. Kifogyhatatlanok az egyéni stratégiák és a hétköznapi bölcseletek érzékletes ábrázolásából. Munkanélküliség, betegségek, halálesetek, válások, egymást szorosan követő tragédiák ellenére mindig talpra állnak. Legalábbis ezt sugallják az írásaik. Néhányan büszkén meg is fogalmazzák azt, hogy szerintük a túlélés jellemzően nő feladat. "Mi nők, ha kell, olyan határtalan erővel rendelkezünk, hogy utólag önmagunknak sem hisszük el, hogy úrrá lettünk minden tragédián."
Ami az írásokból végül összeáll, az nem átfogó történelmi tabló, hanem olyan mikrovilágok és kisközösségek életének felvillantása, amelyről az e1beszé1őnek mélyebb tudása és pontosabb ismerete van, mint a történész-kutatónak vagy a szociológusnak. Így ismerhetjük meg egy pszicho1ógusnő életén keresztül egy kórház létrehozásának körülményeit, a női hétköznapokon átszűrve válik képszerűvé a monoton munkavégzés a harmincas évek falusi világában, és nemcsak érthetővé, hanem átélhetővé is az a kétségbeesés, amelyet az ötvenes évek végén egy főisko1ai felvétel elutasítása jelentett "az ellenforradalom alatt tanúsított magatartás" következményeként. Az elbeszélésekből és az elhallgatásokból egyaránt megérthetjük a női kiszolgáltatottság kü1önböző megélési módjait, a belenyugvás és a lemondás érzelmi motivációit és a mögöttük munkáló társadalmi elvárásrendszer hatalmát. Krimiszerű jeleneteket olvashatunk az intézményi és az egyéni hatalom és erőszak megnyilvánulásairól, a kivételes nézőpontból, a nő, feleségi és anyai mindennapokból kibontva érzékeljük az elnyomó szabályrendszerek működését.
A 327 írás igazi kincsesbánya. A tradicionális polgári világ csaknem valamennyi asszonyalakja — a jó feleség, az önfeláldozó anya, a mater familias — megjelenik benne modernizált formában. És persze a "szocialista embertípus", amelynek jól ismert és sematikus ábrázolása helyett ezúttal a túlélés művészeit látjuk. Elenyészően kevés a felszabadult, önérvényesítő, autonóm személyiség, róluk inkább történeteket kapunk egy nagyszülő, anya vagy közösségformaló asszony megidézésével. Néhány karizmatikus nőalakkal azért találkozhatunk, az ő erejük, tudásuk és kitartásuk "hegyeket mozgat meg", életpályájuk nagyban eltér a gyűjtemény "normatív" életútjaitól. Kreatív, érzékeny, öntudatos emberek, akiknek fontos, hogy "nyomot hagyjanak", hagyományos és mai szerepkörükben egyaránt segítsék és befolyásolják a körülöttük élő emberek életét.
Végül is mire való e sajátos magántörténelmi gyűjtemény? Miért írták meg mindezt?
"Én csak azt akartam mondani, hogy vagyunk, voltunk... és ilyenek voltunk" — írja egy asszony, aki tanár és kö1tő. 1997 novemberében, az ünnepek előtt, sok nő érezte úgy, hogy személyes vallomást kell tennie. Az emlékek dokumentálása mindenekelőtt számvetés a megtett úttal. A 327 írásból egy sincs, amelyből hiányozna a veszteség, a kudarc és a fájdalom — ne felejtsük el, hogy főleg középkorú és idős nők válaszoltak —, mégis szinte mind egy sikeres élet kinyilatkoztatásával zárul. Az emlékezés nem korlátozódik a sötét pillanatok rögzítésére, "a sötétet hátba támadja a fény", és a nők főnixmadár-feltámadásai a mindennapi élet normális eseményeivé válnak. A történetek szereplői többnyire egy tradicionális világ szabadságkorlátozó keretei között, szerepeiket jól-rosszul megformálva mozognak, nem lázadnak. Mindenki egyedül van a történetével, az elbeszélések mégis összecsengenek, egyívásúak. A női sikerek színtere behatárolt, jórészt a magánéletre korlátozódik. Egy gyermek felnevelése, egy anya méltó eltemetése, barátságok, szerelmek érzése olyan vállalt értékek, amelyek pontosan kirajzolnak egy értékvilágot, amelynek középpontjában az emberi kapcsolatépítés, az önfeláldozás és a segítségnyújtás áll. Vágyaikban és képzeletükben az elbeszélők messze eltávolodnak a létező és megélhető világtól, és talán ez teszi őket egyszerre hiteles és esendő szereplőkké. Azért írtak, hogy megemlékezzenek róluk, "hogy ne múljon el az élet nyomtalanul".

In: Lévai Katalin: Pillangóhatás. (Bp.: Osiris, 2003.) 131 – 144.; Élet és Irodalom, 2000. május 5.


A bejegyzés trackback címe:

https://centrifuga.blog.hu/api/trackback/id/tr711151260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

idosb · http://valodi.blog.hu 2009.11.15. 13:11:47

"A szex vajon mi?" Erről jutott eszembe a Hégeli filozófia egyik megállapítása: a házasság ténye nem egyéb, mint az utódokért létrehozott közös felelősség vállalás. No a szexnek közel sem ilyen értelmezhetőséget tanúsítok, de a felelősségvállalás azért napjainkban sem ártana.

feminism 2010.10.23. 18:22:23

Lévai Katalin könyveinek kritikái a következő site-on olvashatók:

genderstudies.freeblog.hu/