fmx.jpg

 

xmen.jpg

 

meeting.jpg

femx.jpg

epizod.jpg

kreativity.jpg

CIVILKURAZSIJPG.jpg

IMPRESSZUMJPG_1.jpg

VILAGTANITONOIJPG.jpg

NOKAKUTNALJPG.jpg

APUDFIAMJPG.jpg

SZERELEMKUSZOBJPG.jpg

GORDONKONYVJPG.jpg

BESTIARIUMJPG.jpg

DZSUMBUJISTAKJPG.jpg

ORBANNEVICAJPG.jpg

ILLEMKODEXJPG.jpg

 

versvasarnap.jpg



 

Címkefelhő

a (8) afrika (21) afrikai irodalom (17) ágens (16) ajánló (846) alapjövedelem (8) amerikai irodalom (49) angyalkommandó (9) anya kép (8) apple világnézet (5) apud fiam (59) az alapítványról (10) az asszony beleszól (26) a bihari (7) a dajka (5) baba (5) bach máté (12) bajtai andrás (5) baki júlia (6) bak zsuzsa (15) balogh rodrigó (6) bánki éva (11) bán zsófia (11) bárdos deák ágnes (7) becsey zsuzsa (11) bemutatkozó (6) bencsik orsolya (5) beszámoló (68) bitó lászló (14) blog (6) bódis kriszta (116) books (7) borgos anna (10) bozzi vera (6) büky anna (19) bumberák maja (5) centrifuga (802) cigányság (200) civil(szf)éra (157) csapó ida (6) csepregi jános (5) csobánka zsuzsa (5) czapáry veronika (33) czóbel minka (9) deák csillag (29) debreceni boglárka (56) délszláv irodalom (5) depresszió (7) deres kornélia (8) design (11) diszkrimináció (9) divat (30) divatica (32) dokumentumfilm (5) dráma (12) drog (18) dunajcsik mátyás (5) dzsumbujisták (11) egészség (5) együttműködés (24) éjszakai állatkert (16) ekaterina shishkina (6) ekiadó (6) elfriede jelinek (5) énkép (60) eperjesi ágnes (6) epizod (59) erdős virág (9) erőszak (5) esszé (9) evu (9) fábián évi (18) falcsik mari (13) feldmár andrás (7) felhívás (5) feminista irodalomkritika (12) feminizmus (10) femx (102) fenyvesi orsolya (9) festészet (10) fesztivál (77) fff-gender (20) fff gender (248) film (161) filmszemle (17) folyóirat (1868) forgács zsuzsa bruria (26) fotó (98) fotókiállítás (6) gazdaság (7) gender (153) geo kozmosz (5) geréb ágnes (13) gömbhalmaz (10) gordon (14) gordon agáta (240) gubicskó ágnes (8) gyárfás judit (18) gyerekirodalom (7) györe gabriella (75) győrfi kata (5) háború (28) haraszti ágnes (5) heller ágnes (8) hétes (27) hír (77) hit (5) holokauszt (12) icafoci (44) ica i. évad (6) ica ix. évad (14) ica vii. évad (17) ica viii. évad (17) ica x. évad (5) ica xi. félév (9) identitás (5) identitásfenyegetés (16) ifjúsági regény (5) ikeranya (13) illemkódex (65) incesztus (7) interjú (119) intermédia (5) irodalmi centrifuga történet (54) irodalom (626) izsó zita (6) játék (14) jogalkalmazás (22) József Etella (5) józsef etella (8) jumana albajari (6) kalapos éva veronika (6) kamufelhő (5) karafiáth orsolya (6) katerina avgeri (6) katona ágota (5) kecskés éva (11) kemény lili (7) kemény zsófi (6) képregény (24) képzőművészet (214) kiállítás (71) kiss judit ágnes (10) kiss mirella (8) kiss noémi (33) kiss tibor noé (6) kocsis noémi (7) költészet (68) kölüs lajos (31) koncepciós perek (7) koncz orsolya (5) konferencia (8) könyv (12) könyvajánló (138) könyvfesztivál (11) könyvtár (82) környezettudat (16) környezetvédelem (23) kortárs (14) kosáryné réz lola (6) köz élet (231) kritika (10) kultúrakutatás (6) ladik katalin (6) láger-élmény (6) láger élmény (6) lángh júlia (42) láng judit (40) lévai katalin (19) lidman (27) literature (14) ljudmila ulickaja (5) lovas ildikó (5) magdolna negyed (34) magvető (5) magyari andrea (51) mai manó ház (6) majthényi flóra (10) marsovszky magdolna (5) média (32) meeting (46) ménes attila (9) menyhért anna (10) mese (41) mesterházi mónika (6) miklya anna (8) milota (5) mitológia (6) moramee das (6) móricz (28) mozgalom (5) mozi (43) műfordítás (16) műhely (125) murányi zita (27) műterem (11) művészet (15) nagy csilla (15) nagy kata (7) napló (12) néma nővérek (7) nemes z márió (5) németh ványi klári (48) nők iskolája (5) nőtudat (196) novella (6) oktatás (6) önismeret (112) orbánné vica (20) összefogás (106) összefogás mozgalom (51) pályázat (51) palya bea (10) pál dániel levente (5) pénz (12) performansz (5) pintér kitti (5) poem (10) polcz alaine (7) politika (85) pornográfia (5) pride (5) programajánló (417) próza (15) psyché (11) pszichiátria (14) pszichológia (9) push (27) radics viktória (11) rakovszky zsuzsa (13) recenzió (57) reciklika (7) regény (231) reisch éva (8) rólunk (7) sahar ammar (6) sándor bea (5) sapphire (27) sara (27) sara lidman (32) sasa (44) simone de beauvoir (6) soma (7) somogyi aranka (5) sorozat (277) spanyolország (7) spanyol irodalom (12) spiegelmann laura (5) spiritualitás (35) sport (16) sportella (19) szabo evu (13) szabó imola julianna (10) szabó t. anna (9) szalon (31) szécsi magda (35) szegénység (68) szerelem (36) szerelemküszöb (19) szerkesztőség (12) szex (48) színház (94) szocioregény (42) szőcs petra (5) szolidaritás (249) szöllősi mátyás (5) szomjas oázis (12) takács mária (13) takács zsuzsa (7) tanatológia (6) tánc (28) tanulmány (29) tar sándor (9) tatárszentgyörgy (9) telkes margit (7) testkép (89) tilli zsuzsanna (7) tímár magdolna (10) történelem (59) tóth kinga (9) tóth krisztina (13) trauma (123) turi tímea (5) tuszki (15) uhorski k andrás (37) ünnep (31) urbányi eszter (10) utazás (35) várnagy márta (5) város (17) városkép (5) vers (232) versvasárnap (69) vidács anett (14) vidék (33) video (10) világirodalom (104) világ tanítónői (40) virginia woolf (6) weöres sándor (5) wikiwom (143) xman (31) zakia el yamani (6) závada pál (9) zene (96) zilahi anna (5) Összes Címke

Nem eszlek meg. Nem dolgozom…

2008.12.16. 07:45 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: sorozat folyóirat murányi zita

„Kivételesen tévedtem. Túl gyengéden nyomtam. Azért nem tárult. Nem mintha túl sok értelme lett volna bemenni. De ezt odakintről, honnét tudhatná az ember? [...] A legjobb alkalmi munka mégis a szórólapozás. Ha mázlid van, a nap végén mindjárt ki is fizetnek. Nemcsak a jóleső fáradtság, a zsebedben csörgő apró is figyelmeztet, tettél valamit. Nem mondom, hogy mindenkor jó, hóban, fagyban, zimankóban egy-egy villamos, busz, metrómegállóban állni és mindenféle szemetet dugdosni a tisztes munkába igyekvő polgárok kezébe, orra alá, de van benne valami kihívás. Abban, hogy el is vegyék. Úgy kell nézni. Egyenesen. A szemükbe. Mosolyogni is szabad.” – Murányi Zita kalandjai dán és magyar munkakeresőként.


Murányi Zita: Nem eszlek meg. Nem dolgozom...


Miért ne hasonlíthatnám össze a magyar és a dán munkaügyi rendszert? – tépelődtem, ha egyszer adja magát a téma. Na jó, ez így kicsit fellengzősen hangzik. Inkább a két ország munkalehetőségeit, a munkakeresés mikéntjét mérném össze, ami azért nem meríti ki teljesen a fent beígért fogalmakat. (Kevesebb, több azoknál?).

Dániában a munkavállalás rögös útja a jobcentereknél kezdődik. Kéretik nem puccos építményekre gondolni! Legtöbbször városszéli, eldugott irodákról beszélhetünk. A Haslev-inek például csak cirkalmas aranyfeliratát hagyták a fehérre vakolt kockaépület homlokzatán (így is órákba tellett megtalálni), mint jobcenter, értesültünk a helyszínen, réges-rég megszűnt létezni.

A koege-it rövid és konzekvensnek egyáltalán nem nevezhető félfogadási ideje miatt mulasztottuk el számtalanszor, ha jól emlékszem, a csütörtök volt az egyetlen nap a héten, amikor az ügyintézők délután 5 óráig bírták. A suliból persze még így is nehéznek bizonyult odaérni. Rá kellett számolni egy szabadnapot. És egy retúrjegyet. Így vagy úgy, kis csapatunk felajzva vágott neki a munkakeresésnek, nagyon ki voltunk már éhezve, jöhetett volna bármi, csak fizessenek.

Először is irány a városközpont. Immáron másodszor ereszkedtünk szóba a helyi falumúzeum fókaprémbe bugyolált, motoros, mégis erősen alkoholszagot árasztó, oszlopos tagjával, aki élénk gesztikulációval adta tudtunkra, bizony ismét elvétettük az elágazást.

Csupán egy napsütéstől szikrázó üvegfolyosón kellett keresztültörjünk, és máris nyomon voltunk. Túránk a mocskos kikötő felé vezetett (bántam, hogy nem vittem magammal a multifunkcionális nejlonzacskót, a szétdobált kólás dobozokból istenemre kisebb vagyont lehetett volna összeszedni, lottóötös híján is meggazdagodtam volna… Néhányat azért így is megemeltem, de félúton már le is hanyatlott a kezem. A ragacsos löttynek több mint fele még mindig a pléhdobozokban úszkált.). A robosztus hajók nem voltak érdekesek. Hosszú hetek óta horgonyoztak az ütött-kopott malomépület előtt, mint valami lusta vízi szörnyek. Fedélzetükön semmi mozgás. Ha legalább egy megveszekedett matrózt láttam volna! Egy sármos kapitányt. No de ha Koppenhága annak is tetszett, ez tényleg nem volt egy tündérmese. (Kívánságoknak, selyemfiúknak, hableányoknak, helye nincs!).

Fél óra kacskaringózás után, valóban helyben voltunk. Az üvegajtónak én feszültem neki először. Zárva – állapítottam is meg lesújtóan az órámra pillantva. Alig negyed ötöt mutatott.

Kivételesen tévedtem. Túl gyengéden nyomtam. Azért nem tárult. Nem mintha túl sok értelme lett volna bemenni. De ezt odakintről, honnét tudhatná az ember?

A nyugdíjas korú hölgyek fehér műanyagasztalok mögött várják a betévedő turistákat, azokat az elvarázsolt munkakeresőket, akik nem az anyatejjel együtt szívták magukba a dán csíziót. A jobcenter egy patyomkin épület. Falai, alkalmazottai éppenséggel vannak, no de azok is minek?

A dán nagymama (a segítségünkre lévő hölgyről jobb nem jut eszembe) szárazon közli, ők nem tudnak munkát ajánlani. Dániában minden munkalehetőséget réges-rég felpakoltak az internetre. Ha kedvünk szottyan, dőljünk hanyatt a monstrum monitorok előtt, és tessék, szabad a vásár, böngésszünk. Öt weboldal akad, abból mindösszesen egy angol nyelvű (értsd, a bevezető szöveg, a hirdetéseket ott, azon a portálon is dánul adják tudtunkra a leendő munkaadók). A szupernagyinak még két szívből jövő jó tanácsra, megjegyzésre futja: az egyik, diákként mindössze 15 órát dolgozhatunk, part time job pedig aztán tényleg csak elvétve akad, a másik: Dániában irtó nehéz munkát találni. (Pláne, hogy nem beszéljük a nyelvet).

Rajtunk kívül még két fiatal gubbaszt a sercegő számítógépek előtt, sok dolga nincs a személyzetnek. Ha így megy tovább, lehet a Haslev-i után, a Koege-i jobcenterre kerül lakat? Aranyfelirat itt (már) nincs.

A gépesített rendszer persze tőlünk, magyaroktól sem idegen. Mindig is borsózott tőle a hátam. Mindig csak a legvégső esetben folyamodtam a fejvadászcégek segítségét igénybe venni. Nem elég találó a szó, hogy dehonesztálónak érzem, de egy négyórás szendvicskészítő munkához négyfordulós állásinterjút kiírni mégiscsak túlzás. Persze az ember már azt is sikernek könyvelheti el, ha az önéletrajzára válaszolnak. Ha ne adj isten be is hívják, a mennyekben van. Csupán a harmadik kör után szontyolodik el. Ekkora annyira kiéleződött a helyzet, csak az igazán vérmesek, akik aztán valóban foggal-körömmel akarják azt az állást, maradtak versenyben. (Bár a havi apanázs még mindig nem derült ki.). És hogy végül ismét nem az ő fejére került a „babérkoszorú”? Már a harmadik forduló után készült rá. Tudomásul vette.

Hazamegy, beizzítja a laptopot, kutat, önéletrajz, várakozás, interjúk. Lehet vele játszani a végtelenségig. Amíg le nem kapcsolják az áramot. Hányszor mondták neki, hányszor: édes kislányom, miért nem vagy elég határozott? Egy kicsit rámenősebb? Húzd már ki magad. Nyisd ki a szád, beszélj hangosabban! Ilyen adottságokkal nehéz túljutni az utolsó rostán. A próbálkozásban mégis van valami bizsergető.

Mintha a színművészetire készülnél. Igaz, versek, novellarészletek, nagymonológok helyett a leendő munkaadó által előírt szerepkörre kell gyúrni, hogy elég hiteles legyél, amikor azt mondod: igen, szívem vágya, hogy örök életemre büfés legyek. Testhezállóbb állást el sem tudok képzelni magamnak! Nem, szülni nem akarok. Ha meglesz a diplomám, nem keresek új munkát, kitartok, hogyne. Vállalom az éjszakai műszakot, a hajnalit, a nappalit, a túlórát minden mennyiségben. Elvégre én írtam, igaz, rugalmas vagyok.

A dolog persze a nem felvételiztető tanár, a hr-es szimpátiáján is múlik. Ha valami számodra is megmagyarázhatatlan módon bejön neki eredendő félszegséged, vagy ki tudja, mi fogja meg szerteágazó életpályádban, egy félmosoly (mely a felemás jövőt vetíti előre) kíséretében lazán vágja az arcodba: Tudod mit, behívlak a következő körre, aztán, ha itt lesz a munkaadó is, a Főnök, szedd össze magad! (Szerintem én mindig összeszedem. Majdnem mindig.). Ehelyett persze maradunk a nagyon köszönömben. És még én érzem magam rosszul, mint mindig, ha lesajnálnak. Ki szeret szánalmasnak tűnni?

Nincs benne semmi szégyellnivaló – vigasztaltak az itthoniak – ha az ember átmenetileg munkanélküli. Szégyen az nincs. Csak napi nyomorúság. Garasos filléreskedés. Krajcáros terhek.

De valahol, néhány óráig, napig, hétig, bizsergető is a láblógatás – mondom most, a dán élményekre támaszkodva. Én már csak tudom. Ahogy anyu, apu, öcsi is. Alkalmilag mind vagyunk, voltunk, (nem leszünk! nem leszünk!) munkanélküliek.

Apropó. Ha már összehasonlítást ígértem, vegyük csak a magyar munkaügyi központost. Rá is élesen emlékszem! Na ő nem nagymama volt. Nagyon nem. Még csak nagypapának se mondanám. Minden fiatal, csinos lányon megakadt a szeme. (A fene vinné el, mikor anyut kísértem, feszes farmerban, magas sarkú csizmában, rajtam is megakadt. Különben nem.). Egyedül a kisebbségekkel boldogult nehezen. Szerintem alapból váltott hangot, ha az üvegajtón túli világból egy kreolbőrű érkezett. Nem mondom, hogy rasszista volt, de keményen bánt velük. Igaz, a diplomásokkal is keményen bánt. Meg a huszonöt éven aluliakkal. (Talán tulajdon nagypapakorával valahol mégiscsak tisztában volt). Azt süvöltötte nekik: „Az Andrássyra”.

Istenem, de szeretem a sugárutat. Csak ne lennének olyan csúnya mellékzöngéi. Pláne, ezzel a kiejtéssel. Felhangjai. Vagy a mondat kurtasága ébreszt bennünk fájdalmas emlékeket? Az Andrássyra! A diplomásoknak biztos beleborsózik a háta. Nem leszek szigorú. Remélem, a huszonöt éven aluliaknak is.

A helyzet két hónap semmittevés után kezd igazán szorongatóvá válni. Ha az ember ilyen kiszolgáltatott helyzetbe kerül, mindegy, hogy mi, de kell a munka. Végül is meggyőzi magát.
Van annál jobb, üdvözítőbb, mint egy irodában, szerkesztőségben, stb…, stb…, egy fix és zárt helyen, állandó munkatársak közt megpenészedni. Lásd: az alkalmi munkák.

Kezdi a kizárólag nappali szakosokra fókuszáló diákszövetkezetekkel. Lesz, ami lesz. Egy napot levélválogat a Postán. Az ajánlottakat a külföldi expresszekhez keveri, ráförmednek. (Mindenki mást kavar, ezért nem kapom meg időben a leveleket – gondolom, és igazat adok. A dolgozóknak. Bánom is a leveleimet!). Mégis leizzadok a fehérre mázolt, kilenc-tizenkét négyzetre osztott szekrényke előtt. Akkor most hová is, melyiket? Senkit nem zavar, hogy az első napom. Az újságszortírozás után rögtön a mélyvízbe dobtak. A barátnőm elment pecsételni. Egyedül még lassabban telik az a nyolc óra. A levegőtlen, fojtó pincehelyiségben azt sem tudom, süt-e, fúj-e odakint. El vagyok zárva a külvilágtól. Magába nyelt a postagyár. Kifelé menet, akár a repülőtereken, detektoros folyóson haladunk át, egyesek a motozást sem ússzák meg. De nem, nem loptunk semmit. A buszon azt mondja a felügyelő (supervisor), holnap dobozolás a gyárban, ha van kedvem, beugorhatok. Kedvem az nincs. Muszájból megyek.

A felügyelő itt is igazi hajcsár. Az üzem tősgyökeres dolgozói fogatlan, aluliskolázott, de szeretni valóan gyöngéd emberek. Velük nincs baj. Csak a szünetekkel. 6-kor vesszük fel a műszakot, 8-kor már ebédszünet van, utána 4-ig mosdóba sem engednek ki. A futószalag előtt öten, hatan görnyedünk, Picasso vasalónői. Mindenki egy dolgot csinál, de azt precízen. Én a kartondobozok fülét hajtom fel a perforálás mentén. Ha valaki lazsál, leáll az egész gépsor. Üvöltés: A kezed járjon, ne a szád! A szája nem jár senkinek. Nincs kedvünk beszélgetni, a háttérből jövő zúgástól a másik hangját sem hallanánk.

Azért valahol mégiscsak igaza van a felügyelőnek. A gondolataink mind egyfelé kalandoznak: nem a kartontömböket, a vágómasinával mind az őrnagyúrnőt szeretnénk kettéhasítani.

Dániában a Haribo gyárba kerestek dolgozókat. Az online önéletrajzba be is vezettem a tapasztalataimat. Hogy csak napokat bírtam, persze nem említettem. Egy dán gyár, a munkamorál, mégiscsak más lehet − lelkesedtem. Választ mégsem kaptam, egy automatikus üzenet kivételével. Felvételi levelét megkaptuk, hamarosan értesítjük.

A legjobb alkalmi munka mégis a szórólapozás. Ha mázlid van, a nap végén mindjárt ki is fizetnek. Nemcsak a jóleső fáradtság, a zsebedben csörgő apró is figyelmeztet, tettél valamit. Nem mondom, hogy mindenkor jó, hóban, fagyban, zimankóban egy-egy villamos, busz, metrómegállóban állni és mindenféle szemetet dugdosni a tisztes munkába igyekvő polgárok kezébe, orra alá, de van benne valami kihívás. Abban, hogy el is vegyék. Úgy kell nézni. Egyenesen. A szemükbe. Mosolyogni is szabad. (Nem muszáj, de ajánlott. A fiúknál ez különösen bejön. De az idősebb korosztálynál is működik. „Jaj, aranyos, adja csak”. Bajom a lányokkal van. 20-30 között, zsenge szingliségük fennhordja az orrát, de. Nem általánosítok.). Egyesek még vissza is mosolyognak. Megköszönik. Némelyeket a hirdetés is érdekel. Szaladnak, hogy éljenek a csak ma akcióval. Ilyenkor nemcsak tettél valamit, érzed, nem éltél hiába.

Dániában nem lehet szórólapozni. Koppenhágában legföljebb a Greenpeacesek kunyerálnak, de ahhoz is danske diáknak kell lenni. Alamizsnáért kilincselni meg egyébként sincs kedvem. Egy önéletrajz a Burger Kingben, egy a Haribosóknál, egy a kerületi óvodában, mint takarító (na igen, néha azt is szoktam.) – gyakran mérlegeltem. Majd lesz valami. Majd lesz valahogy! – ezzel is két hónapig hagytam magam hitegetni.

Utoljára egy sebtiben feladott újságkihordási hirdetésre jelentkeztünk. A telefonon még kifejezetten örültek nekünk, a személyes találkozó után hirtelen megszüntették a felvételt. Majd novemberben, decemberben lesz, esetleg − mondták. Pedig lelkesek voltunk. Elszántak. Nagyon akartuk. Talán túlságosan is. Ez volt a baj.

Ha nem lett volna élet-halál kérdése, én is mosolyognék az egészen. De nem tudok mosolyogni rajta utólag sem, ahogy Amerikában sem tudtam, amikor a kólás promóciót szüntették meg egyik pillanatról a másikra, hogy vásárolni akartam. Felfedezve az akciót, a szokásos két üveg helyett a grátisz harmadikkal álltam a kasszához. Mire sorra kerültem, a szemfüles dolgozók letépkedték a hirdetőcímkéket.

Szerintem, nemcsak a magyarok többsége rühelli a pirézeket. Valahogy minden nemzet félti, óvja a sajátjait az idegenektől. Egészséges nacionalizmus volna, vagy egy újabb világháború magjai csíráznak az uniós egyen− (itt mégis bővebben, ott mégis silányabban) termő talajban?

És ha mégis a christianiai huligánoknak van igaza?

Mék láv, not wör(k?)!


____________________

A sorozat korábbi részei:
Murányi Zita: Nykobing F
Murányi Zita: Csendes, újra csendes


A bejegyzés trackback címe:

https://centrifuga.blog.hu/api/trackback/id/tr571151324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.