fmx.jpg

 

xmen.jpg

 

meeting.jpg

femx.jpg

epizod.jpg

kreativity.jpg

CIVILKURAZSIJPG.jpg

IMPRESSZUMJPG_1.jpg

VILAGTANITONOIJPG.jpg

NOKAKUTNALJPG.jpg

APUDFIAMJPG.jpg

SZERELEMKUSZOBJPG.jpg

GORDONKONYVJPG.jpg

BESTIARIUMJPG.jpg

DZSUMBUJISTAKJPG.jpg

ORBANNEVICAJPG.jpg

ILLEMKODEXJPG.jpg

 

versvasarnap.jpg



 

Címkefelhő

a (8) afrika (21) afrikai irodalom (17) ágens (16) ajánló (846) alapjövedelem (8) amerikai irodalom (49) angyalkommandó (9) anya kép (8) apple világnézet (5) apud fiam (59) az alapítványról (10) az asszony beleszól (26) a bihari (7) a dajka (5) baba (5) bach máté (12) bajtai andrás (5) baki júlia (6) bak zsuzsa (15) balogh rodrigó (6) bánki éva (11) bán zsófia (11) bárdos deák ágnes (7) becsey zsuzsa (11) bemutatkozó (6) bencsik orsolya (5) beszámoló (68) bitó lászló (14) blog (6) bódis kriszta (116) books (7) borgos anna (10) bozzi vera (6) büky anna (19) bumberák maja (5) centrifuga (802) cigányság (200) civil(szf)éra (157) csapó ida (6) csepregi jános (5) csobánka zsuzsa (5) czapáry veronika (33) czóbel minka (9) deák csillag (29) debreceni boglárka (56) délszláv irodalom (5) depresszió (7) deres kornélia (8) design (11) diszkrimináció (9) divat (30) divatica (32) dokumentumfilm (5) dráma (12) drog (18) dunajcsik mátyás (5) dzsumbujisták (11) egészség (5) együttműködés (24) éjszakai állatkert (16) ekaterina shishkina (6) ekiadó (6) elfriede jelinek (5) énkép (60) eperjesi ágnes (6) epizod (59) erdős virág (9) erőszak (5) esszé (9) evu (9) fábián évi (18) falcsik mari (13) feldmár andrás (7) felhívás (5) feminista irodalomkritika (12) feminizmus (10) femx (102) fenyvesi orsolya (9) festészet (10) fesztivál (77) fff-gender (20) fff gender (248) film (161) filmszemle (17) folyóirat (1868) forgács zsuzsa bruria (26) fotó (98) fotókiállítás (6) gazdaság (7) gender (153) geo kozmosz (5) geréb ágnes (13) gömbhalmaz (10) gordon (14) gordon agáta (240) gubicskó ágnes (8) gyárfás judit (18) gyerekirodalom (7) györe gabriella (75) győrfi kata (5) háború (28) haraszti ágnes (5) heller ágnes (8) hétes (27) hír (77) hit (5) holokauszt (12) icafoci (44) ica i. évad (6) ica ix. évad (14) ica vii. évad (17) ica viii. évad (17) ica x. évad (5) ica xi. félév (9) identitás (5) identitásfenyegetés (16) ifjúsági regény (5) ikeranya (13) illemkódex (65) incesztus (7) interjú (119) intermédia (5) irodalmi centrifuga történet (54) irodalom (626) izsó zita (6) játék (14) jogalkalmazás (22) József Etella (5) józsef etella (8) jumana albajari (6) kalapos éva veronika (6) kamufelhő (5) karafiáth orsolya (6) katerina avgeri (6) katona ágota (5) kecskés éva (11) kemény lili (7) kemény zsófi (6) képregény (24) képzőművészet (214) kiállítás (71) kiss judit ágnes (10) kiss mirella (8) kiss noémi (33) kiss tibor noé (6) kocsis noémi (7) költészet (68) kölüs lajos (31) koncepciós perek (7) koncz orsolya (5) konferencia (8) könyv (12) könyvajánló (138) könyvfesztivál (11) könyvtár (82) környezettudat (16) környezetvédelem (23) kortárs (14) kosáryné réz lola (6) köz élet (231) kritika (10) kultúrakutatás (6) ladik katalin (6) láger-élmény (6) láger élmény (6) lángh júlia (42) láng judit (40) lévai katalin (19) lidman (27) literature (14) ljudmila ulickaja (5) lovas ildikó (5) magdolna negyed (34) magvető (5) magyari andrea (51) mai manó ház (6) majthényi flóra (10) marsovszky magdolna (5) média (32) meeting (46) ménes attila (9) menyhért anna (10) mese (41) mesterházi mónika (6) miklya anna (8) milota (5) mitológia (6) moramee das (6) móricz (28) mozgalom (5) mozi (43) műfordítás (16) műhely (125) murányi zita (27) műterem (11) művészet (15) nagy csilla (15) nagy kata (7) napló (12) néma nővérek (7) nemes z márió (5) németh ványi klári (48) nők iskolája (5) nőtudat (196) novella (6) oktatás (6) önismeret (112) orbánné vica (20) összefogás (106) összefogás mozgalom (51) pályázat (51) palya bea (10) pál dániel levente (5) pénz (12) performansz (5) pintér kitti (5) poem (10) polcz alaine (7) politika (85) pornográfia (5) pride (5) programajánló (417) próza (15) psyché (11) pszichiátria (14) pszichológia (9) push (27) radics viktória (11) rakovszky zsuzsa (13) recenzió (57) reciklika (7) regény (231) reisch éva (8) rólunk (7) sahar ammar (6) sándor bea (5) sapphire (27) sara (27) sara lidman (32) sasa (44) simone de beauvoir (6) soma (7) somogyi aranka (5) sorozat (277) spanyolország (7) spanyol irodalom (12) spiegelmann laura (5) spiritualitás (35) sport (16) sportella (19) szabo evu (13) szabó imola julianna (10) szabó t. anna (9) szalon (31) szécsi magda (35) szegénység (68) szerelem (36) szerelemküszöb (19) szerkesztőség (12) szex (48) színház (94) szocioregény (42) szőcs petra (5) szolidaritás (249) szöllősi mátyás (5) szomjas oázis (12) takács mária (13) takács zsuzsa (7) tanatológia (6) tánc (28) tanulmány (29) tar sándor (9) tatárszentgyörgy (9) telkes margit (7) testkép (89) tilli zsuzsanna (7) tímár magdolna (10) történelem (59) tóth kinga (9) tóth krisztina (13) trauma (123) turi tímea (5) tuszki (15) uhorski k andrás (37) ünnep (31) urbányi eszter (10) utazás (35) várnagy márta (5) város (17) városkép (5) vers (232) versvasárnap (69) vidács anett (14) vidék (33) video (10) világirodalom (104) világ tanítónői (40) virginia woolf (6) weöres sándor (5) wikiwom (143) xman (31) zakia el yamani (6) závada pál (9) zene (96) zilahi anna (5) Összes Címke

Urbányi Eszter: Szóra bírható alárendeltek (1. rész)

2009.02.13. 07:00 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: műhely regény folyóirat tanulmány toni morrison feminista irodalomkritika urbányi eszter

„A századokon keresztül átörökített hegemonikus irodalmi közbeszédnek ellenállva, a hatvanas évek végétől megjelenő kisebbségi szerzők műveiben egyre fokozottabban körvonalazódik egy pozitív terminusokban elképzelt saját identitás elbeszélésének az igénye. A továbbiakban ezt az újszerűnek tekinthető szubjektumteremtő folyamatot vizsgálom Toni Morrison: Salamon-ének (1977), Leslie Marmon Silko: Szertartás (1977) és Audre Lorde: Zami: másképp írom a nevem (1982) című írásában.” – Urbányi Eszter tanulmányának első részét közöljük, melyben az elméleti bevezető után Toni Morrison regényéről mesél. A második részt egy hét múlva olvashatják ICA-n.


Urbányi Eszter : Szóra bírható alárendeltek – a társadalmi nemi, faji, etnikai és szexuális „másság” új felfogásai a kortárs elméletek tükrében



1. Új hangok az amerikai prózában

A kulturális sokszínűséggel szembesülő angolszász országok kritikai irányzatai az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az irodalom társadalmi, politikai, ideológiai kontextualizáltságának feltárására. Harold Bloom jóslata szerint az Egyesült Államok jelenlegi irodalom tanszékeit rövidesen átnevezik cultural studies-zá, ahol „az irodalom szakos hallgatók amatőr politológusokká, tájékozatlan szociológusokká, inkompetens antropológusokká, középszerű filozófusokká és elszánt kultúrtörténészekké válnak” (Bloom, 1994: 487). [1. jegyzet] Még ha első látásra messzemenő következtetésnek tűnik is Bloom borúlátó víziója, annyi bizonyos, hogy a szűkebb értelemben vett irodalomtudományi elemzéseket egyre inkább a kulturális stúdiumokhoz közelítő műértelmezések váltják fel, melyek az irodalmi alkotások formális, szövegközpontú, szoros olvasata helyett a kontextuális olvasási módot helyezik előtérbe. Ez az irodalomszemléleti fordulat meghatározó szerepet játszik az amerikai prózát új hangokkal feltöltő kisebbségi csoportok irodalmainak szempontjából, mivel ezek elemzésekor a társadalmi körülmények, az önéletrajzi háttér és a kollektív identitás szerepének figyelembevétele szinte elkerülhetetlen.
A kontextuális megközelítés térnyerése olyan új értelmezési minta kialakulásával jár együtt, mely nyitott a rassz, az etnikum, a társadalmi nem, a szexualitás, valamint a társadalmi osztály kategóriájának vizsgálatára. A hagyományos irodalomértési modellt sokoldalúan bővítő új aspektusok a posztmodern teóriák, elsősorban a feminista-, posztkoloniális- és queer-elméletek kérdésfelvetéseinek köszönhetően kerültek a kritikai érdeklődés homlokterébe. A klasszikus megközelítések átformálása mellett, a posztmodern paradigmaváltással végbemenő elméleti elmozdulások jelentős történeti következményekkel is jártak, hiszen megkérdőjelezve az addig egységesnek hitt, kizárólag fehér, angolszász, férfi szerzők számára fenntartott kánon legitimitását, gyökeresen átalakították az irodalmi hagyományt. A posztmodern elméletek rákérdező mozzanatai révén az egységes amerikai irodalom illúziója végképp szertefoszlott. S nemcsak lehetővé, hanem szükségessé is vált az irodalomtörténet revíziója, a lehetséges kánonok számba vétele és olyan alternatív irodalomtörténetek megteremtése, melyben immár teret kapnak az eddig elnémított hangok. Így, a posztmodern pluralizmus jegyében, rövidesen új kánonokról, új hagyományokról és új olvasatokról kezdtek beszélni.
Az ekkor formálódó új kánonokban olyan marginális társadalmi csoportok irodalmai is megjelentek, mint a női, afro-amerikai, ázsiai-amerikai, indián, hispanikus, illetve meleg szerzők művei. Ezek az egymástól alapvetően nagyon különböző faji, etnikai és szexuális alapon marginalizált csoportok abban egyeznek, hogy az amerikai társadalom belső kolonizációjának elszenvedőiként mindnyájan a negatív előjelekkel ellátott Másik pozíciójában naturalizálódtak. Mint ilyenek, sokáig nem tudtak belépni a domináns közbeszéd nyelvébe, önreprezentáció híján pedig csak a fehér, heteroszexuális, férfi író tollán keresztül íródhattak be a hivatalos irodalmi kánonba. Ebből adódóan olyan irodalmi reprezentációs sémák alakultak ki, melyek leképezve a különböző társadalmi csoportok közti hierarchikus hatalmi viszonyokat, a „másságot” rendszerint alsóbbrendű, természetellenes és elrettentő vonásként ábrázolták. Ráadásul, az újra és újra megjelenő gyakran téves elgondolások nemcsak reprezentációs célt szolgáltak: folyamatos ismétlődésük által egyúttal újratermelték a már meglévő sztereotípiákat, ezzel is legitimálva a privilegizált társadalmi csoportok hatalmi pozícióját.
A századokon keresztül átörökített hegemonikus irodalmi közbeszédnek ellenállva, a hatvanas évek végétől megjelenő kisebbségi szerzők műveiben egyre fokozottabban körvonalazódik egy pozitív terminusokban elképzelt saját identitás elbeszélésének az igénye. A továbbiakban ezt az újszerűnek tekinthető szubjektumteremtő folyamatot vizsgálom Toni Morrison: Salamon-ének (1977), Leslie Marmon Silko: Szertartás (1977) és Audre Lorde: Zami: másképp írom a nevem (1982) című írásában. Értelmezésem szerint, műveikben a korábbi identitásirodalmakra (pl. a passing-narratívákra) jellemző asszimilációs törekvések helyett, a „másság” pozitív értékként, felvállalandó sajátosságként és az identifikáció forrásaként jelenik meg. Így, az uralkodó diskurzussal szembehelyezkedve, a normától való különbözés artikulálása lesz a szubjektummá válás feltétele. Ez azt is jelenti, hogy a rendre Másikként stigmatizált egyének ellenállnak annak a diszkurzív kényszernek, mely az Egy/Másik közti hatalmi viszonynak megfelelően a normatívként előírt fehér, heteroszexuális, férfi szubjektumtól való eltérést szükségszerűen alárendeltként tételezi. Ehelyett, fokozatosan elfoglalják az Egy diskurzusbeli helyét, miközben azonban megtartják a Másik jellemző attribútumait, s ezáltal megkérdőjelezik a nyugati gondolkodásmódot strukturáló kettős ellenpárok létjogosultságát. Az Egy/Másik dichotómiájának átjárása mellett, számos más hierarchikus bináris oppozíciót (pl. férfi/nő, fehér/nem-fehér, heteroszexuális/homoszexuális) is gyökeresen felforgatnak, rámutatva az identitáskategóriák konstruált, önkényes és performatív jellegére. Így, beilleszkedve a nyugati gondolkodás alapsémáit kérdőre vonó felfogások ívébe, a posztmodern diskurzus legfontosabb nézetei, dilemmái és feszültségei elevenednek meg e művekben.

2. Szubjektum, „másság”, performativitás

A posztmodern fordulattal megjelenő elméletek a szubjektum alapvető újragondolását hirdetik: egyrészt megkérdőjelezik annak esszenciális, egységes és autonóm jellegét; másrészt olyan nyelvi, kulturális és társadalmi konstrukciónak tekintik, mely a fennálló diskurzus terméke. Eszerint, az uralkodó diskurzus határozza meg, hogy ki válhat szubjektummá, s ki nem. Amennyiben pedig az alannyá válás feltétele a normatívként kijelölt identitáskategóriáknak való megfelelés, a nyugati patriarchális diskurzusban csak a fehér, heteroszexuális, férfi egyének lehetnek szubjektumok. Velük ellentétben, mint Bollobás Enikő írja, a kulturálisan imperializált csoportok, így amerikai kontextusban a nők, a melegek és a nem fehérek ─ hasonló diszkurzív folyamatok által konstituálódva ─ rendszerint passzív, alávetett, tárgyi pozícióban jelennek meg (Bollobás, 2007). Ez a Másik diszkurzív pozíciója, azé a Másiké, aki nélkül nem létezhetne az Egy sem. Simone de Beauvoir szavaival élve ugyanis „semmiféle közösség nem határozhatja meg önmagát Egyként anélkül, hogy egyidejűleg ne tételezné önmaga ellentétét, a Másikat” (de Beauvoir, 1971: 12. Görög Lívia & Somló Vera fordítása). Vagyis, az aszimmetrikus hatalmi viszonyok alapján privilegizált társadalmi csoportok saját szubjektumteremtésük velejárójaként alkotják meg a Másik kategóriáját, amihez önkényesen hozzákapcsolják a női, a nem fehér, valamint a homoszexuális identitásformákat.
A Másikként bélyegzett egyének marginalizálása valójában történeti folyamat, mely nyomon követhető a fallocentrikus nyugati világ érdekeit szolgáló kulturális narratívákban. Ezek nem mimetikusan ábrázolják, hanem sokkal inkább megkonstruálják azt a képet, amit a különféle idegen kultúrákról közvetítenek. A semleges reprezentáció lehetősége a fokozatosan kiteljesedő nyelvi fordulat (linguistic turn) nyomán vált kétségessé, ami a világ nyelvi meghatározottságát felismerve, rámutatott arra, hogy a nyelv nem leírja, hanem megalkotja a valóságot. A reprezentáció tehát jelentéseket, értelmezéseket, állásfoglalásokat generál, miközben meg is erősíti az általa felállított hatalmi mintázatokat. A nyelv valóságkonstruáló szerepének tudatosítása révén a tudományos reprezentáció eddig feltételezett tárgyilagossága végleg megingott; s nyilvánvalóvá vált, hogy a történelem és a filozófia ártatlannak hitt narratívái kulcsszerepet játszanak bizonyos csoportok, kultúrák és népek alárendeltté tételében.
A posztmodern elméletek összhangban vannak a tekintetben, hogy a marginális társadalmi csoportok történetiségből való kirekesztését mindnyájan a rasszizmus, a patriarchia és az imperializmus megnyilvánulásának tekintik. Ha felidézzük Hegel elhíresült gondolatát a történelem nélküli afrikaiakról (Hegel, 1979), máris látjuk amint a nyugati férfi szubjektum a gyarmatosítás kirekesztő gesztusát gyakorolja annak érdekében, hogy alsóbbrendű helyzetbe kényszerítse az európaiaknál nyilvánvalóan nem kevésbé „történelmietlen” színes bőrűeket. Ahogy a feketéket, úgy a nőket is kizárták az emberiség univerzális történelméből. Seyla Benhabib szerint a történelmet kodifikáló győztesek delegitimálták a „másság” történeti jelenlétét, amennyiben egyfajta homogén múlt illúzióját keltve, csak a férfiak történetét beszélték el (Benhabib, 1995). A nők kirekesztésének történetét legalaposabban talán Luce Irigaray vizsgálja, aki ─ nyugati filozófiai szövegeket újraolvasva ─ meggyőzően bizonyítja, hogy a filozófiai kategóriák felállításának célja, hogy a nőiség alárendelt pozícióba kerüljön és a női „másság” hiányként, tagadásként, a férfi tükörszerű ellentéteként határozódjék meg. Mi több, Irigaray szerint, a filozófia bináris ellenpárjai (pl. anyag/forma) már a kezdetektől kirekesztették a heteroszexuális patriarchátus sémájába nem illeszthető identitásokat, melyek, ontológiai státusz híján, csak valamiféle megnevezhetetlen hiányként azonosíthatóak (Irigaray, 1985). Számos más gondolkodó is arra figyelmeztet, hogy a kultúra különféle narratívái nem az ember, hanem kizárólag a nyugati, heteroszexuális, férfi szubjektum tapasztalatát mondják el, miközben a többi társadalmi csoport önmegjelenítését lehetetlenné teszik: ezeket vagy marginalizálják, vagy teljesen kizárják a narratív idő teréből. Így az önmagát szükségszerűen az Egy/Másik kettőségén keresztül meghatározó kisebbségi individuumnak sokáig nincs választása; csak a szenvedő, passzív, tárgyi helyzetbe kényszerített Másikként konstituálódhat.
Ezt a helyzetet az identitáskategóriák fiktív jellegének felismerése tudatosította, vagyis annak leleplezése, hogy a rassz, a társadalmi nem és a szexualitás kategóriái önkényes, környezetüktől függő, mesterséges konstrukciók. Ekképp ugyanis világossá vált, hogy a bennük gyökerező normatív struktúrák sem lehetnek természettől adottak, hanem csupán hatalmi célokat szolgáló, ideológiák által meghatározott, társadalmi képződmények, melyek dekonstruálhatóak. Mivel a normatív modellek megingatása végső soron legitimálja a nők, a melegek és a nem fehérek szubjektumpozícióban történő megjelenését, a posztmodern identitáskoncepciók térnyerése egyfajta töréspontot jelöl a marginális identitásformák reprezentációjában. A normatív struktúrák lebontásának első lépései azok az egymással egybecsengő fogalmi átrendeződések voltak, amelyek a nyolcvanas évek során mentek végbe a különböző posztmodern elméletek terén: míg Michel Foucault a szexualitást a diskurzus produktumaként értelmezte (Foucault, 1981), Henry Louis Gates a rassz fogalmának természetességét vonta kétségbe (Gates, 1985), Denise Riley pedig a nők kategóriájának autentikussága ellen érvelt (Riley, 1988). A normatív minták aláaknázásában azonban kétségtelenül Judith Butler mára klasszikussá vált Gender Trouble című munkája tekinthető mérföldkőnek, amelyben a társadalmi nem fogalmának újraértelmezésével a heteroszexualitás természetességébe vetett hitet végképp megrendítette. A társadalmi nem, Butler értelmezésében, nem eredeti kategória, hanem egyfajta performatív jelenség, amely a normák kényszerű citálásával nemcsak ismétli, de meg is teremti önmagát: „[A] társadalmi nem kifejezése mögött nincs társadalmi nemi identitás; az identitás performatívan jön létre, éppen azon „kifejezések” által, amelyek, úgymond, a társadalmi nemi identitás következményei” (Butler, 2006: 76. Berán Eszter & Vándor Judit fordítása). Butler szerint a normatív társadalmi nemi identitások performatív ismétlése vezet ahhoz, hogy a heteroszexualitás jelenik meg természetes és ezért kötelezően követendő szexuális gyakorlatként (Butler, 2006). Butler performativitás-elmélete, túlmutatva saját kijelölt céljain, radikálisan átalakította a szubjektivitásról való gondolkodást.
Annak felismerése, hogy amit természetesnek hittünk, mégsem az, alapjaiban ingatta meg az Egy/Másik dichotómiájára kivetített bináris kategóriák rendíthetetlennek hitt hierarchiáját. A szubjektum posztmodern elméletei így a normatív struktúrák legitimitásának sikeres megkérdőjelezésével voltaképpen a „másság” új olvasatát kínálják; egy olyan olvasatot, mely elméleti keretet nyújthat az újonnan színre lépő írók marginális közösségeket bemutató műveinek értelmezéséhez.

3. Toni Morrison: Salamon-ének

A kisebbségi irodalmak szerzői közül elsőként az afrikai-amerikaiak vívták ki a jogot, hogy a megújuló kánon alakítóivá váljanak. Így, kanonizált fekete írók hosszú sora vezet el a kortárs afrikai-amerikai irodalomig, melynek talán leg(el)ismertebb képviselője az 1993-ban Nobel-díjjal kitüntetett írónő, Toni Morrison. Írásművészetében Morrison visszanyúl az afro-amerikai legendák világához, és egy olyan sajátos narratív teret alkot, melyben jól megfér egymás mellett a fantasztikum és a realitás, a különleges és a hétköznapi, a barbár és az emberi.
Pályájának harmadik regényében, a Salamon-énekben egy fekete férfi kereséstörténetét követhetjük nyomon. A regény főhőse, Milkman Dead, azaz Halott Tejes, egy jómódú néger ingatlanügynök fia, aki gondtalan, de céltalan életet él egy észak-amerikai városban. Apja értékrendjét követve, Tejes is a fehér középosztály materialista gondolkodásmódjával azonosul, s ezzel akarva-akaratlanul megtagadja afrikai gyökereit. A város fekete közössége ezért nem fogadja be, kívülállónak tekinti, olyan embernek, akinek fekete bőre alatt fehér szív dobog. Tejes ráadásul nemcsak az afro-amerikai közösségben, de saját családjában is idegenként mozog; kapcsolatait nem igaz érzelmek, hanem közöny hatja át: „Az unalom, ami könnyű fertőzésként kezdődött, mostanra teljesen a hatalmába kerítette” (Morrison, 1986: 126. Molnár Katalin fordítása). Azon túl, hogy érzelmi élete meglehetősen sivár, nincs szabad akarata és önálló élete sem. Nem több mint először anyja hiánypótló ragaszkodásának, később apja túlzott megalomániájának, végül Hagar szerelmi vágyának a tárgya. Olyan emberként látjuk, aki csak sodródik, de nem cselekszik; csak eltűr, de nem akar; csak szeretve van, de nem szeret. Azaz, a regény első felében nem alanyként, hanem tárgyként reprezentálódik. Ahhoz, hogy szubjektummá válhasson, saját néger identitásának gyökereit kell felkutatnia, megismernie és mindenekelőtt elfogadnia. Ezzel Morrison mintha azt sugallná, hogy a „ki vagyok én” kérdése csak a „honnan jövök” felderítése által válaszolható meg.
Tejes identitáskeresése nagynénje, a különc néger asszony, Pilátus alakjához kötődik. Pilátus szokatlan életmódja és erőt sugárzó lénye már első találkozásukkor megbabonázzák a fiatal Tejest. Nem tudja miért, de érzi, Pilátus fontos szerepet játszik még az életében; s valóban, mintha láthatatlan kezével mindvégig irányítaná és utat mutatna neki (pilot). Pilátus egy új világot tár fel előtte, a számára eddig ismeretlen afro-amerikai spiritualizmus, a babonák és hiedelmek, az afrikai mítoszok világát. Pilátus az egyetlen, aki az iparosodott Északon, az ígéret földjén, az amerikai álom hajszolói közt még őrzi a feketék ősi hagyományait. Ez a két értékrend, azaz a nyugati materializmus és az afro-amerikai spirituális tradíció ütközik össze Tejes alakjában, s ennek függvénye, hogy a fehérek gyenge akaratú árnyalakja marad-e, vagy a fehérektől való „másságát” felvállalva, szubjektummá válik.
Bár önző pénzszerzési vágya indítja útra ősei földjére, az aranyvadászat rövidesen családja rejtélyes múltjának felkutatásába és saját énjének megalkotásába csap át. Tejes szubjektummá válása, ami egy átvitt értelemben vett utazásként fogható fel, párhuzamosan zajlik egy földrajzi értelemben vett utazással, mely ─ akár egy ellentétes irányú migráció ─ a nyugatot jelölő Északtól vezet el, a feketék egykori otthonához, az amerikai Délhez. Útja során Tejes egyre mélyebbre merül az afro-amerikai mítoszok folklorisztikus világában, s ezzel egyidejűleg fokozatosan levetkőzi a nyugati világ értékeit tükröző magatartásformát. A levetkőzés szó szerint is értendő, valóban elhagyja a nyugati világ értékrendjének jelölőit, köztük az aranyóráját, a cipőjét és az autóját. Az óra elvesztése különösen fontos, hangsúlyozza a regény egyik kritikusa, Linden Peach, mivel ez a nyugati lineáris időfogalom elhagyását jelzi, és egyben közeledést a feketék cirkuláris időfelfogásához (Peach, 1995). Úgy tűnik, hogy Tejes az anyagi javakat előtérbe helyező nyugati materialista gondolkodásmódtól fokozatosan eltávolodik, és egyre inkább az afro-amerikai spiritualitáshoz közelít. A szellemhez hasonlatos Circével való álomszerű találkozása során azt is megtanulja, hogy ne a szemének higgyen, inkább azt lássa, amit a képzelete látni enged. Ettől kezdve, Tejes hinni kezd a természetfölöttiben, a mágikusban, a fantázia hatalmában.
Ez a hit segít neki abban, hogy megfejtse az ősi Salamon-ének sorait, mely családtörténetét rejti:

„Behunyta a szemét, és koncentrált, miközben a gyerekek, akik fáradhatatlanok voltak abban, hogy a ritmikus, rímelő körjátékot ismételgessék, újra és újra előadták. És Tejes mindent megjegyzett, amit énekeltek. […] Ezek a gyerekek az ő rokonairól szóló történetet énekelnek. Dudorászott és kuncogott, miközben azon igyekezett, hogy összerakja az egészet.” (Morrison, 1986: 416─418)

Tejes magára ismer az énekben: ő az, akiről szól; ő Salamon leszármazottja, az elnyomás elől menekülő rabszolgáé, aki felszállt a levegőbe, hogy hazarepüljön Afrikába. Ennek az ősi mítosznak az elfogadásával Tejes valójában a kollektív afro-amerikai identitást is elfogadja, megérti annak lényegét, s ezen keresztül, immár szívében is feketeként határozza meg önmagát. A regény zárójelenetében Salamonhoz hasonlóan, Tejes is elrugaszkodik egy szikláról, felszáll a magasba és megtapasztalja az ősi bölcsességet: „Ha behódolsz a levegőnek, fel tudsz szállni rá” (Morrison, 1986: 462). Amint Ron David írja, Tejes repülése én-keresésének végső lépéseként értelmezhető (David, 2000).

(folytatása következik)


A bejegyzés trackback címe:

https://centrifuga.blog.hu/api/trackback/id/tr11151406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.