fmx.jpg

 

xmen.jpg

 

meeting.jpg

femx.jpg

epizod.jpg

kreativity.jpg

CIVILKURAZSIJPG.jpg

IMPRESSZUMJPG_1.jpg

VILAGTANITONOIJPG.jpg

NOKAKUTNALJPG.jpg

APUDFIAMJPG.jpg

SZERELEMKUSZOBJPG.jpg

GORDONKONYVJPG.jpg

BESTIARIUMJPG.jpg

DZSUMBUJISTAKJPG.jpg

ORBANNEVICAJPG.jpg

ILLEMKODEXJPG.jpg

 

versvasarnap.jpg



 

Címkefelhő

a (8) afrika (21) afrikai irodalom (17) ágens (16) ajánló (846) alapjövedelem (8) amerikai irodalom (49) angyalkommandó (9) anya kép (8) apple világnézet (5) apud fiam (59) az alapítványról (10) az asszony beleszól (26) a bihari (7) a dajka (5) baba (5) bach máté (12) bajtai andrás (5) baki júlia (6) bak zsuzsa (15) balogh rodrigó (6) bánki éva (11) bán zsófia (11) bárdos deák ágnes (7) becsey zsuzsa (11) bemutatkozó (6) bencsik orsolya (5) beszámoló (68) bitó lászló (14) blog (6) bódis kriszta (116) books (7) borgos anna (10) bozzi vera (6) büky anna (19) bumberák maja (5) centrifuga (802) cigányság (200) civil(szf)éra (157) csapó ida (6) csepregi jános (5) csobánka zsuzsa (5) czapáry veronika (33) czóbel minka (9) deák csillag (29) debreceni boglárka (56) délszláv irodalom (5) depresszió (7) deres kornélia (8) design (11) diszkrimináció (9) divat (30) divatica (32) dokumentumfilm (5) dráma (12) drog (18) dunajcsik mátyás (5) dzsumbujisták (11) egészség (5) együttműködés (24) éjszakai állatkert (16) ekaterina shishkina (6) ekiadó (6) elfriede jelinek (5) énkép (60) eperjesi ágnes (6) epizod (59) erdős virág (9) erőszak (5) esszé (9) evu (9) fábián évi (18) falcsik mari (13) feldmár andrás (7) felhívás (5) feminista irodalomkritika (12) feminizmus (10) femx (102) fenyvesi orsolya (9) festészet (10) fesztivál (77) fff-gender (20) fff gender (248) film (161) filmszemle (17) folyóirat (1868) forgács zsuzsa bruria (26) fotó (98) fotókiállítás (6) gazdaság (7) gender (153) geo kozmosz (5) geréb ágnes (13) gömbhalmaz (10) gordon (14) gordon agáta (240) gubicskó ágnes (8) gyárfás judit (18) gyerekirodalom (7) györe gabriella (75) győrfi kata (5) háború (28) haraszti ágnes (5) heller ágnes (8) hétes (27) hír (77) hit (5) holokauszt (12) icafoci (44) ica i. évad (6) ica ix. évad (14) ica vii. évad (17) ica viii. évad (17) ica x. évad (5) ica xi. félév (9) identitás (5) identitásfenyegetés (16) ifjúsági regény (5) ikeranya (13) illemkódex (65) incesztus (7) interjú (119) intermédia (5) irodalmi centrifuga történet (54) irodalom (626) izsó zita (6) játék (14) jogalkalmazás (22) józsef etella (8) József Etella (5) jumana albajari (6) kalapos éva veronika (6) kamufelhő (5) karafiáth orsolya (6) katerina avgeri (6) katona ágota (5) kecskés éva (11) kemény lili (7) kemény zsófi (6) képregény (24) képzőművészet (214) kiállítás (71) kiss judit ágnes (10) kiss mirella (8) kiss noémi (33) kiss tibor noé (6) kocsis noémi (7) költészet (68) kölüs lajos (31) koncepciós perek (7) koncz orsolya (5) konferencia (8) könyv (12) könyvajánló (138) könyvfesztivál (11) könyvtár (82) környezettudat (16) környezetvédelem (23) kortárs (14) kosáryné réz lola (6) köz élet (231) kritika (10) kultúrakutatás (6) ladik katalin (6) láger-élmény (6) láger élmény (6) lángh júlia (42) láng judit (40) lévai katalin (19) lidman (27) literature (14) ljudmila ulickaja (5) lovas ildikó (5) magdolna negyed (34) magvető (5) magyari andrea (51) mai manó ház (6) majthényi flóra (10) marsovszky magdolna (5) média (32) meeting (46) ménes attila (9) menyhért anna (10) mese (41) mesterházi mónika (6) miklya anna (8) milota (5) mitológia (6) moramee das (6) móricz (28) mozgalom (5) mozi (43) műfordítás (16) műhely (125) murányi zita (27) műterem (11) művészet (15) nagy csilla (15) nagy kata (7) napló (12) néma nővérek (7) nemes z márió (5) németh ványi klári (48) nők iskolája (5) nőtudat (196) novella (6) oktatás (6) önismeret (112) orbánné vica (20) összefogás (106) összefogás mozgalom (51) pályázat (51) palya bea (10) pál dániel levente (5) pénz (12) performansz (5) pintér kitti (5) poem (10) polcz alaine (7) politika (85) pornográfia (5) pride (5) programajánló (417) próza (15) psyché (11) pszichiátria (14) pszichológia (9) push (27) radics viktória (11) rakovszky zsuzsa (13) recenzió (57) reciklika (7) regény (231) reisch éva (8) rólunk (7) sahar ammar (6) sándor bea (5) sapphire (27) sara (27) sara lidman (32) sasa (44) simone de beauvoir (6) soma (7) somogyi aranka (5) sorozat (277) spanyolország (7) spanyol irodalom (12) spiegelmann laura (5) spiritualitás (35) sport (16) sportella (19) szabo evu (13) szabó imola julianna (10) szabó t. anna (9) szalon (31) szécsi magda (35) szegénység (68) szerelem (36) szerelemküszöb (19) szerkesztőség (12) szex (48) színház (94) szocioregény (42) szőcs petra (5) szolidaritás (249) szöllősi mátyás (5) szomjas oázis (12) takács mária (13) takács zsuzsa (7) tanatológia (6) tánc (28) tanulmány (29) tar sándor (9) tatárszentgyörgy (9) telkes margit (7) testkép (89) tilli zsuzsanna (7) tímár magdolna (10) történelem (59) tóth kinga (9) tóth krisztina (13) trauma (123) turi tímea (5) tuszki (15) uhorski k andrás (37) ünnep (31) urbányi eszter (10) utazás (35) várnagy márta (5) város (17) városkép (5) vers (232) versvasárnap (69) vidács anett (14) vidék (33) video (10) világirodalom (104) világ tanítónői (40) virginia woolf (6) weöres sándor (5) wikiwom (143) xman (31) zakia el yamani (6) závada pál (9) zene (96) zilahi anna (5) Összes Címke

Afrika frankofón írónői 3. - Egyedül, tizenkét gyerekkel

2009.03.24. 08:37 | luckylany | Szólj hozzá!

Címkék: afrika regény irodalom folyóirat világirodalom nőtudat afrikai irodalom lángh júlia fff gender

 

Oktatási és női egyenjogúsági kérdésekkel foglalkozó civil szervezetekben tevékenykedett, előadásokat tartott, újságcikkeket írt. „Modern moszlim nő”, így jellemezte magát. Egy interjúban, a francia iskola és az európai gondolkodás hatásáról: “Kifehérítették az értelmemet, a fejem fekete maradt. Vitathatatlan vérem tombol civilizált ereimben.”
Mariama Bâ első könyve, a Nagyon hosszú levél, az 1980-as frankfurti könyvvásáron megkapta az afrikai kiadású könyvek számára akkor alapított Noma díjat.



Lángh Júlia: Egyedül, tizenkét gyerekkel
Mariama Bâ: Nagyon hosszú levél
(Une si longue lettre, Dakar, 1979)



Harminc év és ötezer kilométer távolságból nézve is közelinek érezzük.
Ez a sokgyerekes szenegáli tanítónő az uralkodó férfivilág ellenében bátran nyúlt a tabutémákhoz – kasztok, szexuális nevelés, női test –, és az elsők között volt, aki az afrikai nőkről, mint a hagyományok és a férfiuralom áldozatairól mert beszélni.
A Nagyon hosszú levél a frankofón afrikai regényirodalom egyik klasszikus alapműve. Születése idején, a 70-es években az irodalmat még csak férfiak képviselték a földrészen; egyeduralmuk nemsokára, egyebek között Mariamának is köszönhetően, megtörik.

„Egy asszonynak egyszer s mindenkorra megértőnek és megbocsátónak kell lennie. Nem szabad szenvednie a test «árulásai» miatt.” Ezt a kioktató megjegyzést egy férj teszi, akit felesége, Aiszatu, megértés és megbocsátás helyett gyerekeivel együtt elhagyott, amikor a férfi új asszonyt vett a házhoz. Aiszatu viselkedése valóban szokatlan: muzulmán környezetben vagyunk, ahol a többnejűség és az asszony engedelmessége a norma.
Ennek az öntudatos Aiszatunak írja gyerekkori barátnője, Ramatuláj, a nagyon hosszú levelet.

A levélíró harminc év házasság és tizenkét gyerek után került hasonló helyzetbe, de hiába áll előtte barátnője példája, sőt gyerekei is szakításra bíztatják, nem hagyja el az urát. Mégis egyedül fog maradni. A könyv elsősorban a családi életet mutatja be – főként a nő megalázó kiszolgáltatottságát –, de a lélek történései mögött föl-fölvillannak a társadalom életének képei is. Szenegálban vagyunk, az 1970-es években.
Férje hirtelen halála után, a gyászidő alatt írja Ramatuláj a levelet. Modu Fall tekintélyes, közismert férfi volt, ehhez méltó lesz temetése is. Nézzük a hagyományoknak megfelelő előkészületeket Ramatuláj otthonában. Pontos beszámoló a szokásokról, mint a korabeli irodalomban általában.
„Nők sürgölődnek, közeli rokonok. Füstölőt, kölnivizet, vattát kell vinniük a kórházba a halottmosdatáshoz. Egy vadonatúj kosárban gondosan elhelyezik a hét méter fehér perkált, ami az egyetlen engedélyezett öltözet egy muzulmán halott számára. Nem felejtik el a „zem-zem”-et sem, az Iszlám Szent Helyeiről származó csodatévő vizet, amelyet minden családban kegyelettel őriznek. Végül sötét színű, drága anyagokat választanak, hogy letakarják Modut... Idegesít társfeleségem jelenléte mellettem. A szokásoknak megfelelően a gyászszertartások idejére nálam helyezték el.”
A második feleség ezek szerint nem ugyanott lakott, ahogy ez poligám családoknál gyakorta szokás. De most együtt kell lenniük az özvegyeknek, közösen viselve a gyászszertartás megpróbáltatásait.
„Ettől a perctől retteg minden szenegáli nő, ezért a percért áldozza fel javait, hogy ajándékokkal lássa el férje családját, sőt, ennél is rosszabb, túl a javakon: személyiségét, méltóságát megcsorbítja, hogy puszta tárggyá váljék nemcsak a férfi szolgálatában, aki feleségül vette, de ugyanúgy e férfinak a nagyapja, nagyanyja, apja, anyja, fivére, nővére, nagybátyja, nagynénje, unokatestvérei és barátai szolgálatában is. Megvan az oka, miért tesz így: a sógornők nem nyúlnak egy olyan feleség fejéhez, aki szűkmarkú, hűtlen vagy barátságtalan volt.”
Ez iszonyatos szégyen lehet, képzeljük el: ott ülnek a feleségek a gyászszertartáson, amikor a hagyomány szerint a gyász jeléül sógornőiknek szét kell zilálniuk az özvegyek haját, imigyen is jelezve a haláleset fölötti megrendülésüket – ám ha a sógornő nem megy oda, nem teszi hagyományos kötelességét, ezzel azt hozza ország-világ tudomására, hogy rossz asszony volt az elhunyt felesége. Ez a szégyen szerencsére nem éri Ramatulájt és az ifjú társfeleséget, de az előbbinek már az is megpróbáltatás, hogy egyenlően bánnak velük.
„Sógornőink egyformán kezelik a harminc éven át és az öt éven át tartó házasságot. Ugyanazzal a fesztelenséggel és ugyanazokkal a szavakkal ünneplik a tizenkétszeres és a háromszoros anyaságot. Haraggal veszem tudomásul ezt az igyekezetet az egyenlősdire.”
Ramatuláj beszámol a gyász harmadik, utolsó napjáról.


Az iszlámban a gyász külső formáit a család három napig tartja – a halált, Isten akaratát, el kell fogadni –, és a negyvenedik napon ismét szertartással emlékeznek a halottra. Az özvegyasszonyok számára viszont négy hónap és tíz nap a kötelező gyászídő, ezalatt nem hagyhatják el a házat. Nyilvánvalóan azért, hogy az esetleges terhesség kiderüljön.


Nagy a jövés-menés a házban, sokan ismerték az elhunytat. Egy férfi fennhangon olvassa a Koránt, a vendégek tökedényekből fogyasztják a rizst, kölest, műanyag poharakból a gyümölcslét, aludttejet. A tor után tudja meg Ramatuláj a durva hírt: egy fillér sem maradt a régi vagyonból. Sőt, Modu Fall súlyosan eladósodott, jelzáloggal terhelte meg Ramatuláj és tizenkét gyereke házát, hogy a fiatal második feleség és annak feltörekvő, követelődző anyja számára pompázatos villát rendezzen be.
Itt visszakanyarodunk kicsit a múltba, Aiszatu történetének részleteihez. Férje, az orvos Mawdo hercegi leszármazott volt. Mawdo anyja, a társadalmi változásokra vak Nabu néni, csak az ősi nemesi vérben hitt, lenézte a kovácsok nemzetségéből való, tehát „alacsony kasztból származó” Aiszatut, és kinevelt magának egy ízlése szerint való menyet. A rokon kislányt iskolába járatta, kitaníttatta bábaasszonynak, majd közölte fiával, Mawdóval, hogy ezt a hercegi vérből származó lányt neki szánta, feleségnek. A férfi nem mert nemet mondani. Bevallotta Aiszatunak:
„Anyám idős, szíve gyönge. Belehal, ha nem fogadom el ezt a gyermeket feleségnek. Gondold csak el, fivérének a lánya, akit ő maga nevelt föl, és a fia most elutasítja! Micsoda szégyen az emberek előtt!”
Mawdo tehát feleségül vette a fiatal lányt, de meg akarta őrizni első feleségnek négy fia anyját, Aiszatut is, aki, mint már tudjuk, azonnal elhagyta.
Ramatuláj nem lesz ilyen bátor, amikor hasonló drámával szembesül. Érettségiző lányának, Dabának a barátnője, a csinos Binetu az, aki mohó anyja bíztatására feleségül véteti magát az idősödő, gazdag Moduval. Ramatuláj semmit sem sejt, nem veszi észre a gyanús jeleket, mígnem egy nap, miközben férje nincs otthon, beállít hozzá három férfi, ünnepi öltözékben: férje fivére, Tamsir, barátja, Mawdo, és a kerület imámja.
„Az imám kezdte:
– Ha a mindenható Allah két lelket összehoz egymással, az ember nem tehet semmit.
– Így van, így van – mondta a másik kettő.
Szünet. Az imám nagy levegőt vett és folytatta:
– Semmi sem új ezen a világon.
– Így van, így van – erősítette meg Tamsir és Mawdo.
– Valami, amit szomorúnak találunk, sokkal kevésbé az, mint más dolgok...”

Az asszony nyugtalan lesz az enigmatikus viselkedéstől: jó hírt, vagy rossz hírt hoznak? Felkiált.
„– Modu?
Az imám, aki végre megtalálta a vezérfonalat, nem eresztette el. Gyorsan hadarta, mintha szájában parazsak lennének a szavak:
– Igen, Modu Fall, szerencsére él, mindannyiunk számára él, Istennek hála. Csak annyi történt, hogy a mai napon elvett egy második feleséget. Most jövünk a dakari nagy mecsetből, ahol a házasságot megkötötték.”

Szegény asszony még lélegzethez sem jut, sógora veszi át a szót:
„– Modu köszönetét küldi neked. Azt mondja, a végzet határoz emberek és dolgok felett: Isten egy második feleséget szánt neki, ő nem tehet ez ellen semmit. Gratulál negyed százados házasságotokhoz, amelynek során te mindazt a boldogságot megadtad neki, amivel asszony tartozik az urának...”
A tartalmában és formájában egyaránt botrányos bejelentés után Daba, a nagylány, és hatására a többi gyerek is a szakítást javasolja az anyának. Mint Aiszatu néni tette. Nagy a kísértés:
„Menekülni! Ha az ember elkezd megbocsátani, egymás után zuhan ránk a hibák özöne, és akkor már mindig, újra és újra meg kell bocsátani. Inkább elmenni, itthagyni ezt az árulást! Nyugodtan aludni este, ne kelljen aggodalmasan figyelni a legapróbb zajokra: jön-e már a férj, akin osztozunk.”
Ramatuláj nézi magát a tükörben – remek leírás a nő őszinte szembenézéséről öregedő testével –, és úgy dönt: megmarad a házasságban, nem próbál új életet kezdeni.
„Felkészültem az egyenlő osztozkodásra, ahogy az iszlám ezt a többnejűség számára előírja...”


A Korán 4. szúrájában ezt olvashatjuk a muzulmán férfi házasságáról:
„Ha attól féltek, hogy nem tudtok méltányosan bánni a női árvákkal, akkor házasodjatok meg a néktek tetsző nőkkel: kettesével, hármasával, négyesével! Ám ha féltek, hogy nem tudtok igazságosak lenni egyszerre többhöz, akkor vegyetek feleségül csak egyet, vagy elégedjetek meg azzal, ami rabszolganőt a jobbotok birtokol.” A gyakorlatban az igazságos bánásmód azt jelenti, hogy egyenlően kell elosztani az időt a feleségek között. Egymás után mindegyikre rákerül a sor, általában kétnaponkénti váltásban. Így is mondják a nők: ma én vagyok a soros. A hithű moszlim férfinak ezt a rendet be kell tartania.


De hiába vár szegény asszony, az ura nem jön. Elfeledkezett róluk. A szomszédasszonyok bűbájolásról beszélnek, ellenvarázslást javasolnak. Ramatuláj ezt nem akarja, de fájnak neki a hírek a követelőző anyós új palotájának csodáiról. Nézzük, mi volt a sok költséges újdonság, ami csak keveseknek jut.
„Fürdőszobájában egyetlen mozdulat, és meleg víz masszírozza a hátát élvezetes sugárban! Konyhájában egyetlen mozdulat, és jégkockák hűsítik ivóvizét. Egy másik mozdulat, és kigyullad a láng a gáztűzhelyén...”
E ritka kényelemmel szemben Ramatulájnak egyedül kell megküzdenie a háztartás gondjaival. Eltört ablaküveg pótlása, eldugult lefolyó megjavítása, vagy a számlák befizetése, „...gyakran egyetlen nő voltam a hosszú sorban,” ami jelzi, hogy a pénzügyek intézése a férfiak dolga volt.
„Legyőztem a félénkségemet, ami a mozitermeket illeti: beültem a helyemre, és ahogy múltak a hónapok, egyre kevésbé jöttem zavarba. Jól megnézték az érett asszonyt, aki kíséret nélkül van. Közömbösséget tettettem, közben rázott a düh, visszatartott könnyeim égették a szememet. A bámuló tekintetekből fölmértem, milyen sovány kis szabadságot hagynak a nőknek.”
A filmek sokat segítenek neki, ahogy a rádióadások is: új gondolatokat, ismereteket kínálnak, az elhagyott asszony tanulja a világot. Kezd ráébredni, hogy jól járt így. Modu feléje se néz: ez legalább tiszta képlet, nincs hazugság. Mert mit csinál a többi poligám férj?
„Hazajár, de otthonában már semmi sem tudja meghatni: felékszerezett asszony, gyengédségével ostromló fiúgyermek, kellemesen tálalt vacsora. Ő marad, mint a márvány. Nem kíván mást, csak hogy minél gyorsabban repüljön az idő. Éjszaka, fáradságra vagy betegségre hivatkozva, horkol. És alig várja a szabadító nappalt, hogy véget vessen a kálváriájának.”
Akkor már inkább egyedül. Hősiesen.
„Az igazság az, hogy mindennek ellenére hű maradok fiatalságom szerelméhez. Aiszatu, siratom Modut, nem tehetek róla.”
A negyvenedik napon, amikor megemlékezést tartanak a halottról, beállít az özvegyhez ugyanaz a három férfi, aki öt évvel korábban a férj második házasságát jött oly frivol módon bejelenteni. Tamsir, a sógor, azonnal a lényegre tér, és magabiztosan közli: „Ha letelt a gyászidőd, elveszlek feleségül. Megfelelsz nekem asszonynak...”

Számos afrikai népcsoportban mai napig szokás a levirátus, a sógorházasság. Eredetileg az özvegyet azért vette el az elhunyt öccse, hogy az asszony a gyerekeivel ne maradjon támasz nélkül, de a cél egyre inkább az lett, hogy az özvegy öröksége megmaradjon a férfi családjában. A szokás még él, közelmúltban tiltakozott ellene Binta Sarr, egy közismert szenegáli nőjogi egyesület vezetője: „Nyomást gyakorolnak az özvegyre, hogy hozzámenjen elhunyt férje fivéréhez; ha nem ért egyet, kényszerítik a házasságra!”


Tamsirnak eszébe sem jut, hogy megkérdezze az asszonyt, akar-e feleségül menni hozzá. A nő azt gondolja: ezúttal beszélni fogok, és harminc év hallgatás után kipakol.
„...elfelejted, hogy van szívem, van eszem, hogy nem egy tárgy vagyok, amelyet kézről kézre adnak... És a feleségeid, Tamsir? Mindhárman dolgoznak, mert a jövedelmed nem elég, hogy eltartsd őket és tucatnyi gyerekedet... mégis nagyúrként kevélykedsz, akinek egy intésére, egy szempillantására engedelmeskednek. Soha nem állok be a gyűjteményedbe! Vesd ki magadból hódító álmaidat. Soha nem leszek a feleséged.”
A férfiak teljesen elképednek, ilyet még nem hallottak. Mawdo kiabál: „Hagyd abba! Hagyd abba!” Az imám Istent hívja tanúnak: „Mily profán szavak, méghozzá gyászruhában!”
Nemsokára másik kérő is jelentkezik, köztiszteletben álló férfi, régi ismerős. Jó híre van, orvos, a nemzetgyűlés tagja – ami lehetővé teszi Ramatulájnak, hogy csípős megjegyzést tegyen: több mint száz férfi között mindössze négy képvislőnő van. Elbeszélgetnek a nők jogairól és más témákról, Ramatulájnak jól is esik ez a társalgás és a férfi tiszteletteljes tekintete, felvillanyozza a találkozás – aztán mégis, őt is kikosarazza. Farmata, a griote, aki Ramatuláj gyerekkora óta a közelében él, fel van háborodva.


Griot (ejtsd grio), nőnemben griote vagy griotte (ejtsd griot) hivatásos énekmondó. Örökletes foglalkozás. Eredetileg a nagy nemesi családok szolgálatában álltak, az ő történetüket énekelték dicsőítő eposzokban. Tehát genealógusok is voltak, és az írásbeliség előtt a történelmi emlékezet őrzői. Gyakran hírnöknek, tanácsadónak is használták őket. Ma a nagy griot-k és griotte-ok tévékben, rádiókban szerepelnek, sokan közismert énekesek. Mások ünnepségeken lépnek föl, mint kikiáltók, és továbbra is játszanak valamilyen családi hagyományőrző, tanácsadó, és alkalmilag akár bűbájolással is foglalkozó szerepet ismerőseik körében. A regényekben gyakran találkozunk griot-kkal.


Farmata ugyanis már többször is ajánlotta, hiába, Ramatulájnak, hogy a kaurikagylók segítségével találna neki férfit, ha az asszony rászánná magát egy új házasságra. Most kiabál vele, hogy miért kosarazta ki ezt a derék, rendes férfit.
„Biszmillah! Biszmillah! Minek nézed te magadat? Ötven évesen! Lábbal tiprod a szerencsédet: Doda Dieng gazdag ember, képviselő, orvos, korban hozzádillő, és mindössze csak egy felesége van! Biztonságot nyújt neked, szeretetet, és te visszautasítod! Mert te azt hiszed, szerelemről szól a dolog, és nem kenyérről! A naccsága bizsergést akar a szívében! Miért nem mindjárt virágokat, ahogy a moziban szokás?”

Biszmillah ar.) a. m. Alláh nevében, ünnepélyes, ugymint köznapi cselekedetek előtt a mohammedánoktól használt formula, vagy buzdító megszólítás. A korán szurái e szavakon kezdődnek: Biszmillah al-rahmán al-rahím: az irgalmas és könyörületes Alláh nevében. A mohammedánok könyveiket, sőt gyakran leveleiket és okirataikat is e mondaton kezdik.” (Pallas Nagylexikon)


Farmata nem érti, hogy Ramatuláj számára van valami, ami fontosabb az anyagi biztonságnál. Ezt én egész egyszerűen szabadságnak hívom, Ramatuláj árnyaltabban fogalmaz:
„Ellenálltam annak, hogy a könnyebbik utat válasszam, inkább az ideálomat követtem. Visszatértem magányomba, amelyet egy villanás pillanatra bevilágított. Úgy bújtam vissza bele, mint egy otthonos ruhába. Jól állt nekem a szabása. Könnyedén mozogtam benne, akármit is gondolt Farmata. «Valami mást» akartam megélni. És ez a «valami más», ez csak olyan lehet, amivel a szívem egyetért.”
Ez volt Ramatuláj hosszú útja az önállósághoz. Szó van még az egyedülálló anya gyereknevelési gondjairól az úttesten focizó kicsik, a titokban dohányzó kamaszok és az egyetemre járó nagyok kapcsán. Daba, a legnagyobb lány, már férjhez ment, egy civil szervezetben küzd a női egyenjogúság ügyéért. Ramatulájra még egy utolsó megpróbáltatás vár. Farmata, a griote, terhes fiatal lány jelenlétét olvassa ki a kaurikból, de Ramatuláj nem akarja meghallani a figyelmeztetést.


A kaurikagylókat, amelyek a gyarmatosítás előtti időkben pénz gyanánt szolgáltak, mágikus tárgyak, fétisek, grigrik díszítésére, és, főleg, jövendőmondásra használják ma is. A jövendőmondó tizenkét, esetleg több kaurit használ, köztük négy nagyobb, a többi kisebb. Marokra fogva, majd a földre hajítva, elhelyezkedésük fogja elárulni az érdeklődőnek a jelen rejtett oldalát és a jövőt.


A kaurik igazat mondtak, Ramatuláj gimnazista nagylánya bizony megesett. Következik egy mélyen megrendült asszony monológja az anyaságról, „az ember azért anya, hogy szembeszálljon az özönvízzel”, amelynek végén feldúlt lelkében a szeretet és gyengédség győz.
„Farmata csodálkozott. Siránkozásra számított: mosolyogtam. Heves szemrehányásokat akart: vigasztaltam. Fenyegetéseket szeretett volna hallani: megbocsátottam.”
De a griote, foglalkozásánál fogva a hagyományok őrzője, nem bocsát meg; valahányszor meglátja a házba látogató bűnös vőlegényt, rászól:
„Ki látott már olyat, hogy egy idegen elköti a ház kecskéjét?”


*****


MARIAMA BÂ (1929-1981)

Mariama Bâ anyja korai halála után nagyszüleinél nevelkedett, hagyományos muzulmán környezetben. Párhuzamosan járt a franciák világi iskolájába és a Korán-iskolába. A nagyszülők nem akarták, hogy folytassa a tanulást, „egy lánynak az elemi bőven elég”, de tanárnője, az apa támogatásával – akiből később a függetlenné vált ország első egészségügyi minisztere lett – segítette, hogy kijárhassa a tanítónőképzőt.
Mariama férjhez ment egy diplomatához, kilenc gyereket szült, elvált, egyedül nevelte tovább a gyerekeit, közben tanítónőként dolgozott, majd szakfelügyelő lett. Emellett oktatási és női egyenjogúsági kérdésekkel foglalkozó civil szervezetekben tevékenykedett, előadásokat tartott, újságcikkeket írt. „Modern moszlim nő”, így jellemezte magát. Egy interjúban, a francia iskola és az európai gondolkodás hatásáról:
“Kifehérítették az értelmemet, a fejem fekete maradt. Vitathatatlan vérem tombol civilizált ereimben.”
És a többnejűségről:
„Egy nő sosem fogadja el szíves-örömest a poligámiát. Akik elfogadják, azokat kényszerítik erre... Azt, hogy a nő poligám házasságban éljen, a férfiak, a társadalom, a hagyomány követeli meg.”
Mariama Bâ első könyve, a Nagyon hosszú levél, az 1980-as frankfurti könyvvásáron megkapta az afrikai kiadású könyvek számára akkor alapított Noma díjat. Második regényének megjelenését már nem érhette meg, 1981-ben meghalt. A Nagyon hosszú levelet húsz nyelvre fordították le.


Lángh Júlia

 

 


A bejegyzés trackback címe:

https://centrifuga.blog.hu/api/trackback/id/tr951151468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.