fmx.jpg

 

xmen.jpg

 

meeting.jpg

femx.jpg

epizod.jpg

kreativity.jpg

CIVILKURAZSIJPG.jpg

IMPRESSZUMJPG_1.jpg

VILAGTANITONOIJPG.jpg

NOKAKUTNALJPG.jpg

APUDFIAMJPG.jpg

SZERELEMKUSZOBJPG.jpg

GORDONKONYVJPG.jpg

BESTIARIUMJPG.jpg

DZSUMBUJISTAKJPG.jpg

ORBANNEVICAJPG.jpg

ILLEMKODEXJPG.jpg

 

versvasarnap.jpg



 

Címkefelhő

a (8) afrika (21) afrikai irodalom (17) ágens (16) ajánló (846) alapjövedelem (8) amerikai irodalom (49) angyalkommandó (9) anya kép (8) apple világnézet (5) apud fiam (59) az alapítványról (10) az asszony beleszól (26) a bihari (7) a dajka (5) baba (5) bach máté (12) bajtai andrás (5) baki júlia (6) bak zsuzsa (15) balogh rodrigó (6) bánki éva (11) bán zsófia (11) bárdos deák ágnes (7) becsey zsuzsa (11) bemutatkozó (6) bencsik orsolya (5) beszámoló (68) bitó lászló (14) blog (6) bódis kriszta (116) books (7) borgos anna (10) bozzi vera (6) büky anna (19) bumberák maja (5) centrifuga (802) cigányság (200) civil(szf)éra (157) csapó ida (6) csepregi jános (5) csobánka zsuzsa (5) czapáry veronika (33) czóbel minka (9) deák csillag (29) debreceni boglárka (56) délszláv irodalom (5) depresszió (7) deres kornélia (8) design (11) diszkrimináció (9) divat (30) divatica (32) dokumentumfilm (5) dráma (12) drog (18) dunajcsik mátyás (5) dzsumbujisták (11) egészség (5) együttműködés (24) éjszakai állatkert (16) ekaterina shishkina (6) ekiadó (6) elfriede jelinek (5) énkép (60) eperjesi ágnes (6) epizod (59) erdős virág (9) erőszak (5) esszé (9) evu (9) fábián évi (18) falcsik mari (13) feldmár andrás (7) felhívás (5) feminista irodalomkritika (12) feminizmus (10) femx (102) fenyvesi orsolya (9) festészet (10) fesztivál (77) fff-gender (20) fff gender (248) film (161) filmszemle (17) folyóirat (1868) forgács zsuzsa bruria (26) fotó (98) fotókiállítás (6) gazdaság (7) gender (153) geo kozmosz (5) geréb ágnes (13) gömbhalmaz (10) gordon (14) gordon agáta (240) gubicskó ágnes (8) gyárfás judit (18) gyerekirodalom (7) györe gabriella (75) győrfi kata (5) háború (28) haraszti ágnes (5) heller ágnes (8) hétes (27) hír (77) hit (5) holokauszt (12) icafoci (44) ica i. évad (6) ica ix. évad (14) ica vii. évad (17) ica viii. évad (17) ica x. évad (5) ica xi. félév (9) identitás (5) identitásfenyegetés (16) ifjúsági regény (5) ikeranya (13) illemkódex (65) incesztus (7) interjú (119) intermédia (5) irodalmi centrifuga történet (54) irodalom (626) izsó zita (6) játék (14) jogalkalmazás (22) józsef etella (8) József Etella (5) jumana albajari (6) kalapos éva veronika (6) kamufelhő (5) karafiáth orsolya (6) katerina avgeri (6) katona ágota (5) kecskés éva (11) kemény lili (7) kemény zsófi (6) képregény (24) képzőművészet (214) kiállítás (71) kiss judit ágnes (10) kiss mirella (8) kiss noémi (33) kiss tibor noé (6) kocsis noémi (7) költészet (68) kölüs lajos (31) koncepciós perek (7) koncz orsolya (5) konferencia (8) könyv (12) könyvajánló (138) könyvfesztivál (11) könyvtár (82) környezettudat (16) környezetvédelem (23) kortárs (14) kosáryné réz lola (6) köz élet (231) kritika (10) kultúrakutatás (6) ladik katalin (6) láger-élmény (6) láger élmény (6) lángh júlia (42) láng judit (40) lévai katalin (19) lidman (27) literature (14) ljudmila ulickaja (5) lovas ildikó (5) magdolna negyed (34) magvető (5) magyari andrea (51) mai manó ház (6) majthényi flóra (10) marsovszky magdolna (5) média (32) meeting (46) ménes attila (9) menyhért anna (10) mese (41) mesterházi mónika (6) miklya anna (8) milota (5) mitológia (6) moramee das (6) móricz (28) mozgalom (5) mozi (43) műfordítás (16) műhely (125) murányi zita (27) műterem (11) művészet (15) nagy csilla (15) nagy kata (7) napló (12) néma nővérek (7) nemes z márió (5) németh ványi klári (48) nők iskolája (5) nőtudat (196) novella (6) oktatás (6) önismeret (112) orbánné vica (20) összefogás (106) összefogás mozgalom (51) pályázat (51) palya bea (10) pál dániel levente (5) pénz (12) performansz (5) pintér kitti (5) poem (10) polcz alaine (7) politika (85) pornográfia (5) pride (5) programajánló (417) próza (15) psyché (11) pszichiátria (14) pszichológia (9) push (27) radics viktória (11) rakovszky zsuzsa (13) recenzió (57) reciklika (7) regény (231) reisch éva (8) rólunk (7) sahar ammar (6) sándor bea (5) sapphire (27) sara (27) sara lidman (32) sasa (44) simone de beauvoir (6) soma (7) somogyi aranka (5) sorozat (277) spanyolország (7) spanyol irodalom (12) spiegelmann laura (5) spiritualitás (35) sport (16) sportella (19) szabo evu (13) szabó imola julianna (10) szabó t. anna (9) szalon (31) szécsi magda (35) szegénység (68) szerelem (36) szerelemküszöb (19) szerkesztőség (12) szex (48) színház (94) szocioregény (42) szőcs petra (5) szolidaritás (249) szöllősi mátyás (5) szomjas oázis (12) takács mária (13) takács zsuzsa (7) tanatológia (6) tánc (28) tanulmány (29) tar sándor (9) tatárszentgyörgy (9) telkes margit (7) testkép (89) tilli zsuzsanna (7) tímár magdolna (10) történelem (59) tóth kinga (9) tóth krisztina (13) trauma (123) turi tímea (5) tuszki (15) uhorski k andrás (37) ünnep (31) urbányi eszter (10) utazás (35) várnagy márta (5) város (17) városkép (5) vers (232) versvasárnap (69) vidács anett (14) vidék (33) video (10) világirodalom (104) világ tanítónői (40) virginia woolf (6) weöres sándor (5) wikiwom (143) xman (31) zakia el yamani (6) závada pál (9) zene (96) zilahi anna (5) Összes Címke

Amerikai rémálom – Sapphire: Push

2009.06.16. 07:00 | icentrifuga | Szólj hozzá!

Címkék: sorozat műhely regény irodalom folyóirat testkép trauma könyvajánló világirodalom push amerikai irodalom sapphire urbányi eszter

Sapphire remekműve, a Nyomd (Push) számomra katartikus olvasói élményt okozott, az amerikai irodalom számára pedig valódi knock out-tal ért fel. A kilencvenes évek közepén megjelenő mű alaposan felborzolta a kedélyeket, hiszen addig nem ismert kendőzetlenséggel, nyers egyszerűséggel és szókimondással szólt egy fiatal lány küzdelmeiről, a női kiszolgáltatottságról, a szexuális erőszakról, a testiségről és mindenekelőtt az írás hatalmáról. Sapphire, eredeti nevén Ramona Lofton 1950-ben látta meg a napvilágot a kaliforniai Fort Ordban egy középosztálybeli katonacsalád gyermekeként. Három éves korában apja megerőszakolta, s alig volt tizenhárom éves, mikor alkoholista anyja elhagyta a családot... A New York-i City University-n, majd a Brooklyn College-on szerzett diplomát, ahol tanárai között volt a beat nemzedék atyja, Allen Ginsberg is… Nevére először 1994-ben figyelt fel a kritika, mikor megjelent az Amerikai álmok (American Dreams) című, második verseskötete. – Urbányi Eszter írása Sapphire egyetlen, Push című regényéről, melyből szombatonként elsőként az Irodalmi Centrifugán olvashatnak részleteket.

„Ha csak ülsz ott, a folyó fölemelkedik és megfojt!
Az írás lehet a csónak, ami átvisz a másik partra.”


 

Push. Pull. Tolni. Húzni. Két szó, mellyel nap, mint nap találkozunk: boltok, közintézmények, hivatalok ajtóin ki-be járkálva. Két szó, melyről ma, Sapphire regényét ismerve, már nem a jól ismert ajtófeliratok jutnak eszembe, hanem egy könyv, melyhez hasonlót rég nem olvastam. Egy megrázó, mélyen felkavaró, elementáris erejű regény, melynek sorai a mai napig itt visszhangoznak bennem, melynek képei újra és újra feltűnnek előttem, melytől szabadulni nem tudok. Sapphire remekműve, a Nyomd (Push) számomra katartikus olvasói élményt okozott, az amerikai irodalom számára pedig valódi knock out-tal ért fel. A kilencvenes évek közepén megjelenő mű alaposan felborzolta a kedélyeket, hiszen addig nem ismert kendőzetlenséggel, nyers egyszerűséggel és szókimondással szólt egy fiatal lány küzdelmeiről, a női kiszolgáltatottságról, a szexuális erőszakról, a testiségről és mindenekelőtt az írás hatalmáról. Bár a szokatlan, provokatív hangvételű regény a kritikai megítélés megosztottságát vonta maga után, azt mindenkinek be kellett látnia, hogy a Nyomd megírásával valami megváltozott az amerikai irodalmi közbeszédben: Sapphire kiütéssel győzött a hús-vér valóságot idealizáló írók felett. És szerencsére, azóta sem hajlandó kiszállni a ringből.

De ki is ez a konvenciókat felrúgó, fekete írónő, aki új lendületet vitt a kilencvenes évek amerikai irodalmába? Sapphire, eredeti nevén Ramona Lofton 1950-ben látta meg a napvilágot a kaliforniai Fort Ordban egy középosztálybeli katonacsalád gyermekeként. Három éves korában apja megerőszakolta, s alig volt tizenhárom éves, mikor alkoholista anyja elhagyta a családot. Húszas évei elején San Fransiscoba költözött, ahol a City College-ban kezdett táncművészeti tanulmányokat. San Francisco-i évei során ismerkedett meg Sonia Sanchez, Jayne Cortez, Don. L. Lee és Ntozage Shange költészetével, akiknek művészete erősen hatott rá. Maga is a költészet felé fordult, s felvette a Sapphire írói álnevet. Hamarosan magába szippantotta a hippimozgalom, ezért tanulmányait félbehagyva New York-ba költözött. Itt, előbb a New York-i City University-n, majd a Brooklyn College-on szerzett diplomát, ahol tanárai között volt a beat nemzedék atyja, Allen Ginsberg is, akinek hatása elsősorban későbbi műveire jellemző provokatív témaválasztásaiban érhető tetten. Sapphire a nyolcvanas évek elején, a Black Arts mozgalom hatása alá kerülve kezdett komolyan verseket írni, melyeket performanszokba ágyazva elő is adott különféle nyilvános helyeken, pl. az ekkor népszerű Nuyorican Kávézóban. Ezzel a nyolcvanas évek végétől jelentkező, s a kilencvenes évekre megerősödő performansz-költők táborát erősítette, akik verseik színpadi előadásával a költészet hagyományos formáit és korlátait igyekeztek kitágítani. Arc poeticáját így fogalmazta meg: „Nem próbálok új Shakespeare vagy Henry James lenni. Próbálom megtalálni a legfeketébb, legvéresebb és leginkább női kifejezésformát mind közül.” Rövidesen kiadta első könyvét, az 1987-es Meditációk a szivárványról (Meditations on the Rainbow) című verseskötetet, mely szemben későbbi műveivel nem váltott ki számottevő kritikai visszhangot.

Nevére először 1994-ben figyelt fel a kritika, mikor megjelent az Amerikai álmok (American Dreams) című következő kötete. A nagy port kavaró, rövid, prózai darabokat és költeményeket felvonultató, több műfajú gyűjtemény már ekkor kirajzolta azt a markáns és provokatív hangot, mely Sapphire védjegyévé vált, azt az éles és metsző, de mindig őszintén csengő, autentikus hangot, mellyel a nagyvárosi élet árnyoldalairól és az amerikai álom visszásságairól szól. Sapphire hangja az áldozat hangja. Talán ezért is hat újszerűen. Olyan hang ez, melyet sokáig nem hallhattunk, s most, hogy végre szót kap átütő erővel kiált a mélyből, felszínre hozva mindent, mi eddig rejtett vagy ismeretlen volt. Olyan elhallgatott témákról ír, mint a prostitúció, a családon belüli erőszak, vagy a homofóbia, a szexizmus és a rasszizmus különféle megnyilvánulásai, amelyeket az álomszerűnek titulált Amerika nyugodt szívvel tolerál. Ezért az ironikus cím: nem az amerikai álomról, hanem annak eltorzult változatáról, azaz a valóságról ír Sapphire. Arról a valóságról, melyet ő is tapasztal, hiszen – nem lehet nem észrevenni az önéletrajzi áthallásokat – maga is fekete és leszbikus, aki ráadásul gyermekként családon belüli erőszak áldozata lett. A kötet fogadtatása egyaránt megosztotta az olvasóközönséget és a kritikát. Egy részük üdvözölte és elismerően fogadta az Amerikai álmokat, a Publisher’s Weekly például a kilencvenes évek legerősebb verseskötetének nevezte, mások azonban éppen a szexualitásról való leplezetlen beszédmódja miatt pornográfnak és szentségtörőnek bélyegezték.

Annyit mindenképp leszögezhetünk, hogy Sapphire művei gyenge idegzetű vagy prűd olvasóknak valóban nem ajánlottak. Azoknak viszont, akik már torkig vannak a rózsaszín felhőbe bugyolált, megszépített, ámde életidegen irodalommal és nyitottak az új, kísérletező, a szokványostól eltérő művekre, nem kell tovább keresgélniük nyári olvasnivaló után. Annál is inkább nem, mivel az Irodalmi Centrifuga honlapján hamarosan olvasható lesz Sapphire harmadik, s egyben legsikerültebb, Nyomd című művének magyar változata. A nagyszerű fordítást Solymár Bencének köszönhetjük, akinek remekül sikerült visszaadnia az eredeti szöveg stílusát. Remélhetőleg nem kell már sokat várnunk, hogy kötet formájában is élvezhessük e fordítást, de addig is tekintsük át, hogy miért is érdemes elolvasni Sapphire regényét.

Sapphire teljes eddigi életművét tekintve kiemelt helyet foglal el a Nyomd, hiszen bár három verseskötete is megjelent, – Meditációk a szivárványról, Amerikai álmok, Fekete szárnyak és vak angyalok (Black Wings & Blind Angels) – pályájának tetőpontját vitathatatlanul eddigi egyetlen regénye, a Nyomd jelenti. Ez az 1996-ban megjelenő regény hozta meg számára a széleskörű, nemzetközi ismertséget. Ma már több nyelven olvasható és a kezdeti, ellentmondásos fogadtatás ellenére néhány díjat is sikerült bekasszíroznia. A regényből film is készült, melyet az idei Sundance Fesztiválon mutattak be Precious címen, s melyben többek között Lenny Kravitz is szerepel. A filmcím a főszereplőre, Claireece Precious Jonesra utal. Az ő hányattatott életét tárja elénk a történet: a Harlemben felnövő, fiatal, fekete lány 16 évesen már két, apjától született gyermek anyja, többszörös, családon belüli erőszak áldozata és, mint később kiderül, HIV-fertőzött. Sapphire éveken át Precioushöz hasonló embereket tanított írni és olvasni, és mint számos interjúban nyilatkozta, ekkor, harlemi és bronxi tanárévei alatt szerzett tapasztalatait használta fel Precious alakjának megformálásához: „Újra és újra találkoztam hozzá hasonló körülmények közt élő, bámulatos lelkivilágú emberekkel. Egy ilyen fiatalról akartam regényt írni. Számomra ő korábban nem létezett az irodalomban. Létezett a tv-ben… de csak statisztikaként, – mint egy 18 éves, két gyerekes, HIV-pozitív nő, aki nem tud olvasni. Meg akartam őt mutatni úgy, mint embert, belépni az életébe […]”

Precious nagybetűs Áldozat. Hogy a szexuális erőszakot elkövető apjáé? Vagy a zsarnok és kizsákmányoló anyjáé? Netalán a faji diszkriminációtól terhes amerikai társadalomé? Sapphire válasza mindegyik kérdésre egyértelmű igen. Ugyanakkor a regény azt is sugallja, hogy van kiút mindabból, amit az „Ígéret földje” egy fiatal, írástudatlan, fekete lánynak kínál. Precious számára az írás lesz a kiút, a kulcs saját felszabadulásához és kilábalásához abból a gödörből, amibe született, és amibe egyre mélyebbre taszította környezete. Mint írja: „Most, hogy körbe ülök, észreveszem, hogy egész életembe csak a körön kívül voltam. Anyu parancsolgatott, Apu disznóságokkal traktált, a suli sose tanított semmire.” A mindenki által kizsákmányolt Precious minden erejével küzd és végül az elnyomásból kitörve önálló életet teremt magának, tárgyiasított áldozatból önálló akarattal rendelkező, sorsát kezébe vevő szubjektummá válik. A regény ennek a felszabadulási-átalakulási folyamatának a nagyrészt egyes szám első személyben elbeszélt dokumentuma. Ez alapján azt mondhatnánk, hogy műfaját tekintve női fejlődésregényről van szó, ugyanakkor Precious és tanára, Miss Rain levelezése – amin keresztül az a folyamat is látható, ahogy Precious megtanul írni – a levélregény műfaját idézik. Precious a saját hangján szól, így szlenggel teletűzdelt, nagyvárosi, néger dialektusban ismerhetjük meg a lány elszánt küzdelmét az elnyomó, hierarchizált társadalomban való feljebbjutásért és az írástudatlanság korlátai közül való kitörésért. Hitelesen csengő hangja ugyanakkor nem előzmények nélkül való az amerikai irodalomban, elég csak Toni Morrison Pecola Breedlove-jára vagy Alice Walker Celie-jére gondolnunk, akik hasonló rögös utat jártak be, s mintegy „kitaposták az ösvényt” Precious számára. Egy családba tartoznak ők: mindnyájan túlélők és újrakezdők.

A túlélés és újrakezdés azonban csak komoly erőfeszítések árán érhető el. Ezt hivatott kifejezni a címadó és a regényben többször visszatérő, különböző mellékszereplők szájába adott, Preciousnek szegezett felszólítás: „Nyomd!” Először egy spanyol mentős mondja ezt a tizenkét évesen vajúdó, első gyermekét szülő Preciousnek:

Néhány férfi, mentősök vagy mi, nem is látom őket, bejönnek. De felnézek a fájdalomból, és ő ott van. A spanyol fickó a mentősegyenruhában. Ráfektet egy párnára. Karikára váltam a fájdalomtól. Aszondja: “LAZÍTS!” A fájdalom kést döf belém, ez meg aszondja, hogy lazíts.
Megérinti a homlokom, a másik kezét meg a pocakom oldalára teszi. –Hogy hívnak? – kérdez. –Ha? – mondom. –Neved? –Precious – mondom. Aszondja: –Precious, már majdnem itt van. Azt akarom, hogy told, hallasz, kisanyám, amikor megint elönt az a szar, hagyd csak, és nyomd, kisbogaram. Nyomd.
Azt csináltam.


Precious később sokszor gondol a tejeskávészínű mentősre, aki ebben a nehéz pillanatban segített neki, s a férfi felszólítására: „Nyomd!” azaz, „Küzdj!” Precious folyamatosan küzd, hiszen másképp nem is maradhatna életben szeretet nélküli családjában, ahol apja hét éves kora óta éjjelente belopódzik hozzá, hogy vadállat módjára közösüljön vele, ahol anyjától nemhogy egy jó szót nem kap, de aki nemegyszer szinte halálra veri, molesztálja és szolgának tekinti, akit a végletekig kihasználhat, ahol a szeretet legminimálisabb megnyilvánulását sem tapasztalhatja meg. Ezért különös érzés fogja el, mikor a rossz hírt (miszerint első gyermeke Down-kórral született) közlő kórházi nővér részvétből megöleli:

Precious megpróbált elfordulni tőle, de a Greenwood, Mississippiből származó vajszínű nővér egyre szorosabban tartotta, ahogy Precious vállait és mellkasát a karjaiba vonta. Precious érezte arclemosó-keményítő-dezodor-egyenruha szagát, és a gyümölcsös rágó halványodó illatát, és olyan melegséget érzett maga felé áradni, amit az anyjától sose érzett. Akkor elkezdett sírni. Csak egy kicsit eleinte, aztán tovább és tovább, minden fájt – a véres szakadás a lába közt, a nagy kékesfekete folt a feje oldalán, ahol az anyja rugdosta, de Vaj nővér nem vette észre, és egy kicsit túl szorosan fogta ott. Precious zihált, és sírt a lapos arcú gyerekért, saját magáért, akit még sosem öleltek. Még az apja se, aki éjszaka jött hozzá, ő se ölelte, csak hátranyomta, és a szájába tömte büdös, pisiszagú fütyijét, aztán meg a puncijába. Évek és évek teltek el így.

A fogyatékkal született gyermek Precious nagyanyjához kerül, a lány élete pedig változatlanul, ha nem még pokolibban folytatódik az egész nap otthonülő, semmittevő, zsarnok anyja mellett. Pár év telik el és a forgatókönyv megismétlődik: terhesség az apjától, kiborulás az anyja részéről, és ezúttal eltanácsolás az iskolából. Precious ekkor tizenhat éves. Tanára, Mrs Lichtenstein bár kirúgja, egyúttal be is ajánlja egy alternatív iskolába:

Azzal alszom el, hogy Hotel Teresa, tizenkilencedik emelet, egy alternatív suli. Nem tudom, milyen egy alternatív, de érzem, hogy akarom tudni. Tizenkilencedik emelet, ez az utolsó, amire gondolok, mielőtt elalszom. Azt álmodom, hogy egy liftben vagyok, ami fölfelé megy, és még följebb, hogy már azt hiszem, meghalok. A lift kinyílik, és ott van a krémes kávészínű pasi a spanyol negyedből. Felismerem, hogy ő az, aki segített megszülni a gyerekemet, mikor a konyhakövön feküdtem véresen. Megint a homlokomra tette a kezét és azt suttogta: –Nyomd, Precious, mindjárt nyomnod kell.

Itt, a Mindenki Tanul alternatív iskolában kezdi el Precious a maga útját járni, azt az utat, melynek a végén szabad emberré válik, aki képes megállni a saját lábán. Az itt töltött két év alatt óriási változáson megy keresztül, nemcsak írni és olvasni tanul meg, hanem megtanulja azt is, hogy szeresse önmagát. Ő, akit eddig mindenki gyűlölt és megvetett, itt olyan emberekre talál, akik elfogadják olyannak, amilyen. Ez az elfogadás részben abból adódik, hogy hozzá hasonló körülmények közül érkező emberekre talál itt: a jamaikai Rhondára, a drogproblémákkal küzdő, spanyol Ritára, az afro-amerikai, dyke-ra, Jermaine-re, a spanyol Consuelora és a rapper, Jo Anne-re. Ők lesznek Precious családja. Mindnyájan, bár más-más szempontból, de kívülállók, akiket közös cél vezérel, tanulni akarnak, mert az érettségi megszerzése lehet számukra az egyetlen út egy jobb jövő felé.

Ebben segít nekik tanáruk, Miss Rain, akit saját bevallása szerint Saphire részben magáról mintázott, s aki éppúgy megtanítja nekik az ábécét, mint ahogy megismerteti velük a Kedves Jóistent vagy Audre Lorde Fekete unikornisát. Miss Rain minden tanulójával leveleket vált egy naplófüzetben, s így tanítja meg őket arra, hogy miképp fejezzék ki gondolataikat. Precious hatalmas fejlődést mutatva, egyre jobban megtanul írni és olvasni, s ezzel párhuzamosan rádöbben eddigi korlátaira és arra, hogy milyen zárt világban élt eddig. Egészen új dolgok kezdik foglalkoztatni és egészen új érzésekkel szembesül, egyre tisztábban látja múltját is. Mondhatni lassan öntudatra ébred. Az írás hatalmának megszerzésével mintha önmagát is felszabadítaná, először testét szabadítja fel a szülői kizsákmányolás alól, majd pedig, az írni tudás képességével már gondolatai is szabadon szárnyalhatnak. Olyannyira szabadon, hogy Miss Rainnek írt leveleiben főleg verses formában beszél érzéseiről, jelenlegi és múltbeli életéről.

Időközben megszüli második gyermekét, Abdult és miután anyja megint megpróbálja megölni, Miss Rain segítségével egy ideiglenes szállóra, a félúton-házba költözik újszülött gyermekével együtt. A ház olyan embereknek nyújt menedéket, akik hozzá hasonlóan félúton vannak régi és vágyott életük közt. Mikor megtudja, hogy apja meghalt, mert AIDS-es volt, megvizsgáltatja magát és kiderül, hogy őt is megfertőzte: „Nem jó, hogy HIV-pozitív vagyok. Nem értem, miért van néhány gyereknek jó iskolája, jó anyja meg jó apja, és néhánynak miért nincs. De Rita azt mondja, felejtsem el a MIÉRT ÉN dumát, és törődjek azzal, mi következik.” Bár nem happy end a történet vége, a remény hangja szól Precious utolsó szavaiból is:

Vasárnap van, nincs iskola, se csoport. A szálló nappalijában vagyok, a nagy bőr székben ülök, Abdul a karomban. A fény bejön az ablakon, ráömlik, meg a könyve lapjaira. A címe: Fekete Őstörténet. Szeretem, ha az ölemben ül, és én mutatom meg neki a világot. Amikor így süt rá a nap, angyal gyerek. Fekete napsütés. És a szívem megtelik. Fáj. Egy év? Öt? Tíz év? Talán több, ha vigyázok magamra. Talán lesz ellenszer. Ki tudja, ki dolgozik ilyesmin? Nézd, az orra hogy ragyog, a szeme hogy ragyog. Ő az én fényes barna fiam. A szépségében látom a magamét. Húzkodja a fülbevalómat, azt akarja, hogy ne álmodozzak, hanem olvassak neki valamit a délutáni alvás előtt. Azt teszem.

Precious történetén keresztül Sapphire nemcsak azt mutatja meg, hogy milyen borzalmakat rejt magában az afro-amerikai női sors, hanem azt is, hogy miképp lehet túlélni egy végletekig kiszolgáltatott helyzetet, és miképp lehet felemelkedni ebből. Azt sugallja, hogy beletörődés helyett az utolsó pillanatig küzdeni kell, egészen addig, míg meg nem találod azt a csónakot, mellyel átérhetsz a túlpartra. Precious számára az írás jelenti e csónakot. Az önkifejezés képességének megszerzésével, saját hangjának megtalálásával Precious öntudatra ébred, szabaddá és teljessé válik, olyan emberré, aki képes harcolni saját magáért, a gyermekeiért és az életéért.


Urbányi Eszter



A regényből vett idézetek Solymár Bence fordításai.

A bejegyzés trackback címe:

https://centrifuga.blog.hu/api/trackback/id/tr681191117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.