fmx.jpg

 

xmen.jpg

 

meeting.jpg

femx.jpg

epizod.jpg

kreativity.jpg

CIVILKURAZSIJPG.jpg

IMPRESSZUMJPG_1.jpg

VILAGTANITONOIJPG.jpg

NOKAKUTNALJPG.jpg

APUDFIAMJPG.jpg

SZERELEMKUSZOBJPG.jpg

GORDONKONYVJPG.jpg

BESTIARIUMJPG.jpg

DZSUMBUJISTAKJPG.jpg

ORBANNEVICAJPG.jpg

ILLEMKODEXJPG.jpg

 

versvasarnap.jpg



 

Címkefelhő

a (8) afrika (21) afrikai irodalom (17) ágens (16) ajánló (846) alapjövedelem (8) amerikai irodalom (49) angyalkommandó (9) anya kép (8) apple világnézet (5) apud fiam (59) az alapítványról (10) az asszony beleszól (26) a bihari (7) a dajka (5) baba (5) bach máté (12) bajtai andrás (5) baki júlia (6) bak zsuzsa (15) balogh rodrigó (6) bánki éva (11) bán zsófia (11) bárdos deák ágnes (7) becsey zsuzsa (11) bemutatkozó (6) bencsik orsolya (5) beszámoló (68) bitó lászló (14) blog (6) bódis kriszta (116) books (7) borgos anna (10) bozzi vera (6) büky anna (19) bumberák maja (5) centrifuga (802) cigányság (200) civil(szf)éra (157) csapó ida (6) csepregi jános (5) csobánka zsuzsa (5) czapáry veronika (33) czóbel minka (9) deák csillag (29) debreceni boglárka (56) délszláv irodalom (5) depresszió (7) deres kornélia (8) design (11) diszkrimináció (9) divat (30) divatica (32) dokumentumfilm (5) dráma (12) drog (18) dunajcsik mátyás (5) dzsumbujisták (11) egészség (5) együttműködés (24) éjszakai állatkert (16) ekaterina shishkina (6) ekiadó (6) elfriede jelinek (5) énkép (60) eperjesi ágnes (6) epizod (59) erdős virág (9) erőszak (5) esszé (9) evu (9) fábián évi (18) falcsik mari (13) feldmár andrás (7) felhívás (5) feminista irodalomkritika (12) feminizmus (10) femx (102) fenyvesi orsolya (9) festészet (10) fesztivál (77) fff-gender (20) fff gender (248) film (161) filmszemle (17) folyóirat (1868) forgács zsuzsa bruria (26) fotó (98) fotókiállítás (6) gazdaság (7) gender (153) geo kozmosz (5) geréb ágnes (13) gömbhalmaz (10) gordon (14) gordon agáta (240) gubicskó ágnes (8) gyárfás judit (18) gyerekirodalom (7) györe gabriella (75) győrfi kata (5) háború (28) haraszti ágnes (5) heller ágnes (8) hétes (27) hír (77) hit (5) holokauszt (12) icafoci (44) ica i. évad (6) ica ix. évad (14) ica vii. évad (17) ica viii. évad (17) ica x. évad (5) ica xi. félév (9) identitás (5) identitásfenyegetés (16) ifjúsági regény (5) ikeranya (13) illemkódex (65) incesztus (7) interjú (119) intermédia (5) irodalmi centrifuga történet (54) irodalom (626) izsó zita (6) játék (14) jogalkalmazás (22) józsef etella (8) József Etella (5) jumana albajari (6) kalapos éva veronika (6) kamufelhő (5) karafiáth orsolya (6) katerina avgeri (6) katona ágota (5) kecskés éva (11) kemény lili (7) kemény zsófi (6) képregény (24) képzőművészet (214) kiállítás (71) kiss judit ágnes (10) kiss mirella (8) kiss noémi (33) kiss tibor noé (6) kocsis noémi (7) költészet (68) kölüs lajos (31) koncepciós perek (7) koncz orsolya (5) konferencia (8) könyv (12) könyvajánló (138) könyvfesztivál (11) könyvtár (82) környezettudat (16) környezetvédelem (23) kortárs (14) kosáryné réz lola (6) köz élet (231) kritika (10) kultúrakutatás (6) ladik katalin (6) láger-élmény (6) láger élmény (6) lángh júlia (42) láng judit (40) lévai katalin (19) lidman (27) literature (14) ljudmila ulickaja (5) lovas ildikó (5) magdolna negyed (34) magvető (5) magyari andrea (51) mai manó ház (6) majthényi flóra (10) marsovszky magdolna (5) média (32) meeting (46) ménes attila (9) menyhért anna (10) mese (41) mesterházi mónika (6) miklya anna (8) milota (5) mitológia (6) moramee das (6) móricz (28) mozgalom (5) mozi (43) műfordítás (16) műhely (125) murányi zita (27) műterem (11) művészet (15) nagy csilla (15) nagy kata (7) napló (12) néma nővérek (7) nemes z márió (5) németh ványi klári (48) nők iskolája (5) nőtudat (196) novella (6) oktatás (6) önismeret (112) orbánné vica (20) összefogás (106) összefogás mozgalom (51) pályázat (51) palya bea (10) pál dániel levente (5) pénz (12) performansz (5) pintér kitti (5) poem (10) polcz alaine (7) politika (85) pornográfia (5) pride (5) programajánló (417) próza (15) psyché (11) pszichiátria (14) pszichológia (9) push (27) radics viktória (11) rakovszky zsuzsa (13) recenzió (57) reciklika (7) regény (231) reisch éva (8) rólunk (7) sahar ammar (6) sándor bea (5) sapphire (27) sara (27) sara lidman (32) sasa (44) simone de beauvoir (6) soma (7) somogyi aranka (5) sorozat (277) spanyolország (7) spanyol irodalom (12) spiegelmann laura (5) spiritualitás (35) sport (16) sportella (19) szabo evu (13) szabó imola julianna (10) szabó t. anna (9) szalon (31) szécsi magda (35) szegénység (68) szerelem (36) szerelemküszöb (19) szerkesztőség (12) szex (48) színház (94) szocioregény (42) szőcs petra (5) szolidaritás (249) szöllősi mátyás (5) szomjas oázis (12) takács mária (13) takács zsuzsa (7) tanatológia (6) tánc (28) tanulmány (29) tar sándor (9) tatárszentgyörgy (9) telkes margit (7) testkép (89) tilli zsuzsanna (7) tímár magdolna (10) történelem (59) tóth kinga (9) tóth krisztina (13) trauma (123) turi tímea (5) tuszki (15) uhorski k andrás (37) ünnep (31) urbányi eszter (10) utazás (35) várnagy márta (5) város (17) városkép (5) vers (232) versvasárnap (69) vidács anett (14) vidék (33) video (10) világirodalom (104) világ tanítónői (40) virginia woolf (6) weöres sándor (5) wikiwom (143) xman (31) zakia el yamani (6) závada pál (9) zene (96) zilahi anna (5) Összes Címke

Bánki Éva: Tormay és Dosztojevszkij

2009.11.19. 09:00 | icentrifuga | Szólj hozzá!

Címkék: folyóirat tanulmány bánki éva tormay cecile

„Az egyes szám első személyű elbeszélés (amelyet a kortársak „krónikaként” olvastak) nem a Jókai-féle, „mesebeli 1952-es évben” kezdődő romantikus utópia, hanem bonyolult módon megalkotott énregény.
Tormay akár próféciaként és irodalmi előképként is utalhatna a magyar anti-nihilista regényre, de ő nem teszi. Nem A jövő század regényére hivatkozik a Bujdosó könyv kitüntetett helyén, hanem Dosztojevszkij Ördögökjére. Miért is?” – Bánki Éva írását (mely korábban az Új Nautilusban jelent meg) a ma esti Irodalmi Centrifuga előhangjaként közöljük.

Tormay és Dosztojevszkij

 

„A proletárforradalom leverését követő fehérterror első évében még Dosztojevszkij nevét sem volt tanácsos leírni” – írja Rejtő István a Dosztojevszkij Magyarországon (1850-1945) című tanulmányban (1). Pedig Dosztojevszkij egyfajta „nemzeti minimumnak” számított a húszas évek első felének végletesen megosztott kulturális életében. A baloldalon tapasztalható Dosztojevszkij-rajongás 1919 után is folytatódik, miközben a radikális jobboldal és annak jövendő „nagyasszonya”, Tormay Cécile is Dosztojevszkijre hivatkozik. Tormay Bujdosó könyve a beteljesült politikai prófécia és a figyelemreméltó írói teljesítmény példájaként idézi meg Dosztojevszkij Ördögökjét. A húszas évek második felében tovább folytatódik a Dosztojevszkij-kultusz: magyar kiadók versengve adják ki az orosz író műveit, jelentős – köztük nyugatos – kritikusok írnak róla elismerően és mint Rejtő megállapítja, „(t)íz év leforgása alatt több mint nyolcvan írás jelent meg az íróról. Ilyen nagymérvű visszhangja külföldi írónak még nem nemigen volt irodalmunkban...(2)”
 Milyenek is voltak ezek a visszhangok, ezek a különböző párt- és hitvallású írók tollából származó Dosztojevszkij-értelmezések? A magyar Dosztojevszkij-recepció hogyan kapcsolódik a politikai változásokhoz(3) és a magyar elbeszélői hagyományhoz? Míg Dosztojevszkij művei közül a Szelíd teremtés (A szerény asszony címmel) már 1879-ben megjelenik, addig az első hosszabb tanulmányának fordítására 1884-ig kellett várni. A Bujdosó könyv szempontjából különösen érdekes, hogy Rajeczki István nem a nyugaton már diadalútjára indult Bűn és bűnhödést mutatja be, hanem épp Dosztojevszkij Ördögökjét(4). Rajecki célja, hogy – a Dosztojevszkij-regényt egyfajta „tényirodalomnak” tekintve – az Oroszországban egyre erősödő „nihilista mozgalomról” számoljon be a Budapesti Szemle olvasóinak (5).
 Hiszen az oroszországi nihilisták régóta foglalkoztatták a magyar elbeszélő irodalmat. Az egykori 48-as forradalmár, Jókai Mór is világkatasztrófát látott a nihilista veszélyben. Tatrangi Dávid, A jövő század regényének főhőse, Otthon állam alapítója világháborút visel a nihilistákkal szemben, és restaurálja is a cár hatalmát Oroszországban(6) . A szombatos Tatrangi Dávid nem a zsidókkal küzd — az általa alapított ország, a modern részvénytársaság mintájára megtervezett Otthon Állam egyes kutatók szerint(7) nem más, mint Izraelnek a Pesten tanuló (és Jókait is nagyon tisztelő) Herzl Tivadart megihlető előképe.
 A két mű megjelenését alig ötven év, de a romantikus, szabadelvű, a zsidókkal is rokonszenvező „antinihilista” Jókai Mórt és a Horthy-korszak reprezentatív írónőjét világok választják el. Nemcsak a társadalmi tapasztalatok (liberalizmus válsága, világháború, kommün), nemcsak az emberi-alkati különbségek, hanem a regénypoétika terén bekövetkezett változások is. Jókainál is, Tormaynál is egy magánember, egy civil készül fel az Oroszországból jövő nihilizmus elleni harcra, a „világ” megmentésére. Ám amíg Jókainál egy népmesehős-szerű fiú, egy technikai találmányok és a haladás bűvöletében élő „népi sarj” áll a középpontban, addig Tormaynál egy konzervatív úrhölgy, egy a társadalmi szervezkedésből is részt vállaló írónő. („Hát nincs itt egy férfi?”). Tormay műve, a Bujdosó könyv nem „nemzetközi színpadon” játszódik, ő az elbeszélését nem a cselekmény formálásával, nem a „mesével” igyekszik egyetemes érvényűvé, példázatossá tenni.  Az egyes szám első személyű elbeszélés (amelyet a kortársak „krónikaként” olvastak) nem a Jókai-féle, „mesebeli 1952-es évben” kezdődő romantikus utópia, hanem bonyolult módon megalkotott énregény.
Tormay akár próféciaként és irodalmi előképként is utalhatna a magyar anti-nihilista regényre, de ő nem teszi. Nem A jövő század regényére hivatkozik a Bujdosó könyv kitüntetett helyén, hanem Dosztojevszkij Ördögökjére. Miért is? Tormay antiszemitizmusával összeegyeztethetetlen lett volna a szombatos hős, A Horthy-kor reprezentatív írónője amúgy is hadban áll a 19. század liberalizmusával, a Jókai-féle romantikus, hazafias liberalizmussal is. A Bujdosó könyvben talán a regény „sokat mondó” címe az egyetlen, amelyben Tormay a magyar irodalmi hagyománnyal való folytonosságot vállalja. Tormay, ez a konzervatív, de oly kevéssé hagyománytisztelő író szinte minden esetben csak azért hivatkozik kanonizált műalkotásokra, magyar és világirodalmi klasszikusokra, hogy érvénytelennek nyilvánítsa azokat. Hiszen a Bujdosó könyv – a szerző történelemfelfogásának megfelelően – a történelem utáni világ elbeszélése, ahol a tradíció, vagyis mindenféle humanista tradíció lelepleződött és érvényét vesztette(8). Tormay ennek ellenére (mint erre Dosztojevszkij kapcsán céloz) különleges írói feladatnak tartotta, hogy egy „világ végi” politikai eseményt pusztán nyelvi eszközökkel tegyen egyetemessé.
 Az eksztatikus nyelvi túlzásokra hajlamos Tormay, noha egyfajta írói előképéként tünteti föl Dosztojevszkijt, a kortársak többségétől eltérően a Bujdosó könyvben eléggé mértéktartóan nyilatkozik: jelentős írónak, politikai megfigyelőnek láttatja, de nem varázslónak, látnoknak, Baba-Jagának vagy megváltónak, mint kortársai többsége. Pedig Dosztojevszkij neve egyfajta mágikus hívószó volt 1918-19-ben, sőt a húszas években is. Tormaytól, ha a miszticizmus vagy irracionalizmus nem is, de a szlavofil messianizmus igencsak idegen volt, talán ebben saját miszticizmusa riválisát is láthatta. Mindenesetre Tormaynak az orosz író iránt érzett tisztelete nem ért véget a Bujdosó könyvvel: tudjuk, hogy a húszas évek második felében Németh Lászlót magyar Dosztojevszkijként üdvözölte(9).
 Míg a magyar baloldal és a nyugatosok Dosztojevszkij-képe könnyen nyomon követhető, addig a Napkeletben megjelent Dosztojevszkij-cikkek és egyáltalán a jobboldal, a két világháború közötti szélsőjobb Dosztojevszkij-képének feldolgozása még irodalomtörténészre vár. Márpedig a magyar közönség sokféle Dosztojevszkij-olvasattal megismerkedhetett. Már a háború előtt megjelenik de Vogüe Dosztojevszkij spiritualizmusát ünneplő Az orosz regénye, a háború után Mereskovszkij teljesen másféle felfogású tanulmánya, a Gorkij és Dosztojevszkij, és a Lukács Gyögy tollából – igaz, német nyelven – Dosztojevszkijt, mint a nyugati regényirodalom megújítóját bemutató értelmezés. A húszas években megjelenő Dosztojevszkij-kötetetek elé jelentős nyugatos kritikusok (az Ördögök elé Schöpflin Aladár) írnak előszót (10).
 Ezek, az irodalomtörténet-írásban ma is számon tartott értelmezések sem fedhetik el, hogy Dosztojevszkijt a korban egyesek ténylegesen is prófétának tekintették, az egyes Dosztojevszkij-hősökben a korabeli Magyarországon megvalósítható életmintákat láttak. A magyar irodalomban aligha volt még európai szerzőnek ehhez hasonló hatása. Lengyel József „zoszimázásra” vonatkozó elítélő megjegyzéseiből (Visegrádi utca) arra következtethetünk, hogy egyes tinédzser-forradalmárok Marxnál is sűrűbben forgatták Dosztojevszkijt. Természetesen ez a rajongás a „tudatosabb” forradalmárok megvetését vívta ki. Közismert, hogy Sinkó Ervinék kötelező Dosztojevszkij-felolvasásokkal próbáltak meg 1919-ben az átnevelésre kijelölt fehér tiszteket „jó útra téríteni”(11). Egy író, aki valamiképp több mint író. Nagy kérdés, hogy Tormay szerzőképére (gondoljunk csak a Bujdosó könyv híres passzusára, ahol „lángként”, egyfajta női szentlélekként jeleníti meg magát(12)) nem hatott-e ez az eksztatikus Dosztojevszkij-kultusz?
A ma már megmosolyogtató metaforák egy része nem is Dosztojevszkij spirituális hatására, „jövendöléseire”, hanem regényeinek szerkezetére vonatkozik – olyasmikre, amikhez nem rendelkeztek megfelelő fogalmi apparátussal a szerzők. Trócsányi Zoltán az orosz vasorrú bába, a mindent látó, mindent halló, mindent megszagoló Baba-Jaga alakjának megidézésével vezeti be a Dosztojevszkij breviárium Dosztojevszkij-értékelését. Ez az indítás persze Dosztojevszkij démonikus-prófétikus vonásait(13) emeli ki, és a dosztojevszkiji írásművészetet egyfajta egzotikus, „erdei” couleur localba helyezi. Pedig a szerzői tudat metaforája, a mindent látó-mindent halló Baba-Jaga a regényekben „testet öltő” többszólamúság értelmezését is felvetik.
 De a nagy hatású „breviárium” szerzője, Trócsányi Zoltán, a Nyugathoz közelálló Dosztojevszkij-fordítók és kritikusok, mint Schöpflin Aladár is ellentmondásos (zseniálisan ellentmondásos, roppant egzotikus, és olykor zűrzavaros, néha egyenetlen) írót láttak Dosztojevszkijben, nem a par excellence regényírót, nem a nyugati regényirodalom megújítóját, mint Lukács és Bahtyin. A szerzői tudatot gyakran összemosták az elbeszélőivel, állásfoglalásaik jóval kevéssé koncepciózusak és meggyőzőek, mint Bahtyin grandiózus regényelmélete.
 A regény, a mű, sőt a MŰ „fölötte” állhat szerzője, elbeszélője, a szövegben megidézett szereplői elfogultságainak, és „komplex képet adhat” – na miről is?, – a valóság vagy egy korszak „komplexitásáról”?  Természetesen nem lehet tagadni, hogy a szerzői és az elbeszélői tudat nem ugyanaz, hogy vannak korlátolt és nem korlátolt regényírók, és hogy a polifónia fogalma nagyon jól használható a Dosztojevszkij-féle regénytípus bemutatásában – ahogy tagadhatatlan az is, hogy az orosz író ténylegesen megújította az európai regényirodalmat. De ha a regényíróknak van valamilyen „tudományos módszerük”, amivel „meghaladhatják” elfogultságaikat, akkor mi szükség van egyáltalán az eszmetörténet vagy akár a történelem tanulmányozására, hiszen épp a regényírók a legkorrektebbek „módszereik révén”?
 Elfogadva a regényírók (mint ahogy bármely ember) jogát a „komplex tapasztalatokra” és a politikai elfogultságokra is (amely együtt jár az olvasó azon jogával, hogy bizonyos mértékig a világnézete miatt szeressen vagy bíráljon műveket) én jobban szeretem a bevallottan elfogult műveket a megfellebbezhetetlen tárgyilagosság látszatát keltő társadalmi regényeknél. A közismerten elfogult, a Horthy-korszak társadalmában kiemelt társadalmi szerepet játszó „nagyasszony” Tormay Cécile a Bujdosó könyvben éppen tárgyilagos próbál lenni.
 Neki is megvannak a módszerei. Az „igazság” letéteményese nem az elbeszélő, hanem maga a „könyv”, amely a száműzött igazság módjára bujdosik, rejtőzködik. (A bujdosás – amely egyébként a magyar irodalom egyik legtúlterheltebb szava(14) – előbukkan az Ördögökben a „bujdosó” Iván cáreviccsel kapcsolatban is.) Az író nem is regénynek, hanem „könyvnek” aposztrofálja művét, amellyel elbeszélését az autentikus igazság, a kinyilatkoztatás, szinte a Szentírás rangjára emeli. Ez a „rang” nemcsak a regénybeli én megfellebbezhetetlen ítéleteivel függ össze, hanem a műben felsorakoztatott számtalan irodalmi utalással is. Hiszen a regények, versek, színdarabok, amivel az elbeszélő, Cécile a bujkálása során „üdítené magát” – mind-mind elcsépeltek, idejétmúltak. Nem könyvek, hanem csak „szép mesék”.
De alig van olyan magyar társadalmi regény, amely a Bujdosó könyvnél több különböző osztályba, foglalkozási ágba tartozó embert megszólaltatna. Tormay kényesen vigyáz arra, hogy „bujdosása” során – tárgyilagosnak mutatkozva – a legkülönfélébb műveltségű és helyzetű emberekkel (vasutasokkal, parasztokkal, katonákkal, munkásokkal) dialógust, mégpedig politikai dialógust kezdeményezzen. Az elbeszélő nem beszél róluk, hanem beszélteti őket. A szövegben gyakori irodalmi olvasmányok is ezt a célt szolgálják: a „könyv” a halottakkal, Jókaival, Arannyal, Kafka Margittal folytat eleven párbeszédet.
 Vajon mennyivel lenne a Bujdosó könyv „korrektebb”, ha Tormay, mondjuk, a mű közepe táján megszólaltatna egy „rendes zsidót” is, aki elhatárolódna a kommünároktól, vagy másképp kontrázna a regénybeli Cécile-nek? Az elbeszélő-főhős számára az összes szereplő csak ugródeszka, nem preformált tárgy, nem autonóm eszmét képviselő egyéniség, a dialógus tehát mindig látszólagos – ez a legfontosabb különbség, ami a Tormay-regényt a nemcsak eszméket, hanem sorsokat is egymásba tükröztető, valóban polifonikus Dosztojevszkij-művektől elválasztja. Természetesen a Bujdosó könyv művészileg nem azért kevésbé sikeres vállalkozás, mert szerzője nem másol automatikusan a korban (is) népszerű regényformákat. De az tagadhatatlan, hogy a sokféle „vélemény” felvonultatásával Tormay is törekszik egyfajta univerzális tárgyilagosságra.
 Dosztojevszkij szinte csak városi helyszíneket ismer, hagyományos természetleírással alig találkozunk a műveiben, nála tényleg az egymással dialógust folytató egyenrangú tudatok emelik ki a helyszíneket a maguk partikularitásából. Tormaynál a „nihilisták összeesküvése” a romantikus költemények díszletei előtt zajlik: a mező megrándul, az égbolt félelmében kitágul, a város a szenvedéstől megvonaglik… Nem egy elfogult hősnő, hanem egy nőiesen érzékeny/sebezhető test módjára képzelt Természet áll a „zsidóság bűvölő tekintetével” szemben.
A természeti elemek, a szél, a köd, a napfény, az eső egész művön végigvonuló megszemélyesítése retorikailag jól illeszkedik a szinte evidenciákként megjelenő általános alanyokhoz („a magyar”, „a zsidó”, „a város”, „a vidék”). Ezek hatását erősítik az „azt beszélik…”, „azt suttogja az ősz…”- típusú szerkezetek. A személyes tapasztalat egyfajta lírai univerzalizmusba torkollik, a történelemi események színterei, maga a környezet, az eseményeket körülvevő szimbolikus terek egyfajta érző-szenvedő kollektív tudatként viselkednek. A többes szám első személyű elbeszélő használatánál sokkal szuggesztívebb írói megoldás ez.
 A Bujdosó könyv szerkezetére hathatott egyfajta sajátosan értelmezett Dosztojevszkij-poétika, de a regény világnézete természetesen nem vezethető le ebből. Kézenfekvő megoldás lenne ez utóbbit Tormay „retrográd” származásával, osztály-előítéleteivel magyarázni(15), mintha csak léteznének „regénybe illő” és „kevéssé regénybe illő” tapasztalatokkal rendelkező osztályok. Amúgy valószínűnek tarthatjuk, hogy a századfordulón eszmélkedett, hazafias neveltetésű, középosztálybeli nők többsége semmi haladót nem látott a kommünárok ténykedésében, és csapásként élte át az ország feldarabolását – de vajon ebből levezethető-e Tormay bizarr miszticizmusa, paranoid összeesküvés-elmélete, történelemmagyarázó elvvé váló miszticizmusa? (Ami nem jelenti azt, hogy a magyar nőmozgalom reprezentatív figurájának számító Tormay ne befolyásolhatta volna később saját osztályának nőtagjait.)
 Nyitva hagyjuk a kérdést, hogy Dosztojevszkij után lehetséges-e (és ha igen, miként) a radikális politikai elfogultságot, a téma partikularitását (egyetlen országban, egyetlen év alatt végbemenő politikai események sorozatát) univerzális érvényű példázattá emelni. Ami viszont bizonyos, hogy Tormay Cécile – többek között Dosztojevszkij példája nyomán – megpróbálkozott ezzel.

Bánki Éva

JEGYZETEK:
1.  Tanulmányok a magyar-orosz irodalmi kapcsolatok köréből I-III. (Szerk. Kemény G. Gábor.) Akadémiai Kiadó. Budapest. 1961. II. 293-339. 326. A tanulmány Rejtő István  Az orosz irodalom fogadtatása Magyarországon (Akadémiai Kiadó. Budapest. 1958.) Dosztojevszkij-fejezetének kissé kibővített, átdolgozott változata.
2.  Rejtő, 329.
3.  Pető Andrea hívta fel a figyelmemet, amit aztán mások és saját emlékeimmel is megerősíthetek, hogy a rendszerváltást megelőző „zsizsegésben”, a nyolcvanas évek budapesti bölcsészkarán is milyen fontos szerepet kaptak nemcsak a Dosztojevszkij regénypoétikájáról folytatott viták (Király Gyula, Kovács Árpád, Balassa Péter és mások legendás Dosztojevszkij-szemináriumain), hanem Dosztojevszkij jövőképéről való „tűnődések”. is Bár a nyolcvanas évek Dosztojevszkij-kultusza nem fogható a tizes-huszas évekéhez, úgy látszik, hogy a magyar Dosztojevszkij-recepció hullámhegyei és -völgyei nem választhatók el a magyar politikai élet változásaitól sem.
4.  A regény Az ördöngősök címmel magyarul csak 1909-ben jelenik meg. (Légrády. Budapest. Szabó Endre fordítása)
5.  Rejtő, 297.
6.  Az orosz nihilisták más Jókai-művekben is felbukkannak. (Pl. Szabadság a hó alatt, Asszonyt kísér – Istent kísért)
7.  Ld. Ferenczi László és Szörényi László a miskolci Új holnapban megjelent tanulmányait: Ferenczi László: Megjegyzések a Herzl-irodalom néhány kérdéséhez (Új holnap, 1997. 14. sz. 9-18.), Szörényi László: Herzl és Jókai (19-27)
8.  A regény elbeszélője így elmélkedik a történelmi események során megváltozott világról. „…A civilizáció csak épületállvány, amelyet teleakasztottak hirdetésekkel, hogy ne lássák, hogy mögötte nincsen épület. Az állvány egyetlen lökésre összedől. Itt már beomlott, és üres telken kószálnak a farkasok…”  Tormay Cécile: Bujdosó könyv. (a belső borító szerint A Pallas Kiadó 1920-as és 22-es kiadása nyomán.) Gede Testvérek Bt. Budapest. 2003. 143. (Minden későbbi hivatkozásom erre a kiadásra vonatkozik.)
9.  Lukáts János előszava Németh László Az emberi színjáték c. regényéhez. Kráter. Bp. 2005.
10.  minderről bővebben lásd Rejtőt.
11.  Hammerstein Judit: Egy optimista feljegyzései Moszkvában – In: Egyenlítő. 2007/7-8. 66-72.
12.  A regénybeli én ily döbbenetes szavakkal beszél önmagáról: „…A széttépett, a megcsúfolt, a csüggedt hazában, mi, asszonyok vagyunk a hit – mondtam ekkor. – Magam csak egy bolyongó láng vagyok, vigyenek a tüzéből, hordják szét a sötétben, világítsanak be vele az otthonaikba…”.
13.  „Dosztojevszkij regényeket ír, de ezek nem regények, hanem szörnyűséges varázslási és prófétai évkönyvek. Minden regény óriási hősköltemény, hét strófában, minden strófa száz oldal és a hét strófában a hét főbűnök…” (Trócsányi Zoltán: Dosztojevszkij breviárium. Dante Könyvkiadó. Budapest. 1923., 10-11. ol.)
14.  Erről a Bujdosó könyv elemzése kapcsán már írtam: (Bánki Éva: Lobogó sötétség. Tormay Cécile: Bujdosó könyv – In: Múltunk. 1998/II. 91-104. 93.)
15.  Kádár Judit kitűnő tanulmánya többek között ebből bezeti le Tormay politikai nézeteit (Az antiszemitizmus jutalma. Tormay Cécile és a Horthy-korszak – Kritika 2003/3. 9-12.)


A bejegyzés trackback címe:

https://centrifuga.blog.hu/api/trackback/id/tr761534653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.