A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) társult intézményeként működő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) Irodalmi Osztálya Krasznahorkai László Kossuth-díjas írót és Mesterházi Mónika József Attila-díjas költő-műfordítót vette fel tagjai közé az elmúlt évben tartott legutóbbi közgyűlésén.
Mesterházi Mónika Budapesten született 1967. május 11-én. AZ ELTE-BTK magyar-angol szakán végzett. Első kötete 1992-ben jelent meg a Cserépfalvi Kiadónál Visszafagyó táblák címmel. Második kötete 1995-ben ugyanitt látott napvilágot, Hol nem volt címmel. A Nem hittem volna 1999-ben a Belvárosi Könyvkiadó jóvoltából került a könyvesboltok polcaira. 2007-ben az Osiris kiadónál jelent meg legutóbbi kötete, a Sors bona.
2002-ben védte meg PhD disszertációját Irányzatok a kortárs észak-ír költészetben címmel. 2002 és 2004 között versfordító szemináriumot tartott a British Council megbízásából.
1994-ben Zoltán Attila-díjjal, 1996-ban Déri Tibor-díjjal, 1997-ben Új magyar Hangjáték-díjjal, 1998-ban Soros ösztöndíjjal, 200-ben Vas István-díjjal, 2005-ben Wessely László-díjjal 2007-ben Józsaf Attila-díjjal, 2008-ban Artisjus Irodalmi díjjal jutalmazták.
"Egy ismeretlen után sétálunk a Sors bona városában, de nem úgy, hogy követjük őt, figyeljük a mozdulatait, hallgatjuk a magyarázatát, hanem inkább úgy, hogy lábunkkal az ő lába nyomába lépünk, próbáljuk kitalálni, mi történt vele, miért járt éppen erre, kivel jött ide. Egy érzékeny ismeretlen körvonalait látjuk homályosan, akiről a nyomait olvasva találjuk ki, hogy érzékeny, akinek mintha inkább a boldogtalansághoz, a magányhoz, a merüléshez volna köze, mint a boldogsághoz, a mással levéshez, a napba íveléshez. És mindezt úgy mondjuk, egyre mélyebben magunknak, hogy nem tudjuk elkerülni a fájdalmas kérdést: és ha nekem is a magány az igazi világom? És ha minden szerelemről csak annyit lehet elmondani, hogy két jó között volt egy “valami”? A kérdéseknek a kérdezőre visszaháramlása, az, hogy óhatatlanul beleköltözünk a versek bizonytalanságába – talán ez Mesterházi Mónika költészetének legköltőibb, legemberibb, legszerethetőbb tulajdonsága." - írja legutóbbi kötete, a Sors bona kapcsán készült recenziójában Demény Péter a Jelenkorban.
Információ a költő első három kötetéről a hunlit-en
