fmx.jpg

 

xmen.jpg

 

meeting.jpg

femx.jpg

epizod.jpg

kreativity.jpg

CIVILKURAZSIJPG.jpg

IMPRESSZUMJPG_1.jpg

VILAGTANITONOIJPG.jpg

NOKAKUTNALJPG.jpg

APUDFIAMJPG.jpg

SZERELEMKUSZOBJPG.jpg

GORDONKONYVJPG.jpg

BESTIARIUMJPG.jpg

DZSUMBUJISTAKJPG.jpg

ORBANNEVICAJPG.jpg

ILLEMKODEXJPG.jpg

 

versvasarnap.jpg



 

Címkefelhő

a (8) afrika (21) afrikai irodalom (17) ágens (16) ajánló (846) alapjövedelem (8) amerikai irodalom (49) angyalkommandó (9) anya kép (8) apple világnézet (5) apud fiam (59) az alapítványról (10) az asszony beleszól (26) a bihari (7) a dajka (5) baba (5) bach máté (12) bajtai andrás (5) baki júlia (6) bak zsuzsa (15) balogh rodrigó (6) bánki éva (11) bán zsófia (11) bárdos deák ágnes (7) becsey zsuzsa (11) bemutatkozó (6) bencsik orsolya (5) beszámoló (68) bitó lászló (14) blog (6) bódis kriszta (116) books (7) borgos anna (10) bozzi vera (6) büky anna (19) bumberák maja (5) centrifuga (802) cigányság (200) civil(szf)éra (157) csapó ida (6) csepregi jános (5) csobánka zsuzsa (5) czapáry veronika (33) czóbel minka (9) deák csillag (29) debreceni boglárka (56) délszláv irodalom (5) depresszió (7) deres kornélia (8) design (11) diszkrimináció (9) divat (30) divatica (32) dokumentumfilm (5) dráma (12) drog (18) dunajcsik mátyás (5) dzsumbujisták (11) egészség (5) együttműködés (24) éjszakai állatkert (16) ekaterina shishkina (6) ekiadó (6) elfriede jelinek (5) énkép (60) eperjesi ágnes (6) epizod (59) erdős virág (9) erőszak (5) esszé (9) evu (9) fábián évi (18) falcsik mari (13) feldmár andrás (7) felhívás (5) feminista irodalomkritika (12) feminizmus (10) femx (102) fenyvesi orsolya (9) festészet (10) fesztivál (77) fff-gender (20) fff gender (248) film (161) filmszemle (17) folyóirat (1868) forgács zsuzsa bruria (26) fotó (98) fotókiállítás (6) gazdaság (7) gender (153) geo kozmosz (5) geréb ágnes (13) gömbhalmaz (10) gordon (14) gordon agáta (240) gubicskó ágnes (8) gyárfás judit (18) gyerekirodalom (7) györe gabriella (75) győrfi kata (5) háború (28) haraszti ágnes (5) heller ágnes (8) hétes (27) hír (77) hit (5) holokauszt (12) icafoci (44) ica i. évad (6) ica ix. évad (14) ica vii. évad (17) ica viii. évad (17) ica x. évad (5) ica xi. félév (9) identitás (5) identitásfenyegetés (16) ifjúsági regény (5) ikeranya (13) illemkódex (65) incesztus (7) interjú (119) intermédia (5) irodalmi centrifuga történet (54) irodalom (626) izsó zita (6) játék (14) jogalkalmazás (22) józsef etella (8) József Etella (5) jumana albajari (6) kalapos éva veronika (6) kamufelhő (5) karafiáth orsolya (6) katerina avgeri (6) katona ágota (5) kecskés éva (11) kemény lili (7) kemény zsófi (6) képregény (24) képzőművészet (214) kiállítás (71) kiss judit ágnes (10) kiss mirella (8) kiss noémi (33) kiss tibor noé (6) kocsis noémi (7) költészet (68) kölüs lajos (31) koncepciós perek (7) koncz orsolya (5) konferencia (8) könyv (12) könyvajánló (138) könyvfesztivál (11) könyvtár (82) környezettudat (16) környezetvédelem (23) kortárs (14) kosáryné réz lola (6) köz élet (231) kritika (10) kultúrakutatás (6) ladik katalin (6) láger-élmény (6) láger élmény (6) lángh júlia (42) láng judit (40) lévai katalin (19) lidman (27) literature (14) ljudmila ulickaja (5) lovas ildikó (5) magdolna negyed (34) magvető (5) magyari andrea (51) mai manó ház (6) majthényi flóra (10) marsovszky magdolna (5) média (32) meeting (46) ménes attila (9) menyhért anna (10) mese (41) mesterházi mónika (6) miklya anna (8) milota (5) mitológia (6) moramee das (6) móricz (28) mozgalom (5) mozi (43) műfordítás (16) műhely (125) murányi zita (27) műterem (11) művészet (15) nagy csilla (15) nagy kata (7) napló (12) néma nővérek (7) nemes z márió (5) németh ványi klári (48) nők iskolája (5) nőtudat (196) novella (6) oktatás (6) önismeret (112) orbánné vica (20) összefogás (106) összefogás mozgalom (51) pályázat (51) palya bea (10) pál dániel levente (5) pénz (12) performansz (5) pintér kitti (5) poem (10) polcz alaine (7) politika (85) pornográfia (5) pride (5) programajánló (417) próza (15) psyché (11) pszichiátria (14) pszichológia (9) push (27) radics viktória (11) rakovszky zsuzsa (13) recenzió (57) reciklika (7) regény (231) reisch éva (8) rólunk (7) sahar ammar (6) sándor bea (5) sapphire (27) sara (27) sara lidman (32) sasa (44) simone de beauvoir (6) soma (7) somogyi aranka (5) sorozat (277) spanyolország (7) spanyol irodalom (12) spiegelmann laura (5) spiritualitás (35) sport (16) sportella (19) szabo evu (13) szabó imola julianna (10) szabó t. anna (9) szalon (31) szécsi magda (35) szegénység (68) szerelem (36) szerelemküszöb (19) szerkesztőség (12) szex (48) színház (94) szocioregény (42) szőcs petra (5) szolidaritás (249) szöllősi mátyás (5) szomjas oázis (12) takács mária (13) takács zsuzsa (7) tanatológia (6) tánc (28) tanulmány (29) tar sándor (9) tatárszentgyörgy (9) telkes margit (7) testkép (89) tilli zsuzsanna (7) tímár magdolna (10) történelem (59) tóth kinga (9) tóth krisztina (13) trauma (123) turi tímea (5) tuszki (15) uhorski k andrás (37) ünnep (31) urbányi eszter (10) utazás (35) várnagy márta (5) város (17) városkép (5) vers (232) versvasárnap (69) vidács anett (14) vidék (33) video (10) világirodalom (104) világ tanítónői (40) virginia woolf (6) weöres sándor (5) wikiwom (143) xman (31) zakia el yamani (6) závada pál (9) zene (96) zilahi anna (5) Összes Címke

Vajda Éva: A harcias királylány

2010.01.16. 07:00 | icentrifuga | 7 komment

Címkék: sorozat műhely mese irodalom folyóirat vajda éva

Mások is csak akkor szeretnek majd, ha Te békében vagy magaddal. Más vagy, mint a többiek, de igazából mindenki más.

Hogyan jut el a harcias, szemüveges királylány a hercegig, miként győzik le a sárkányt, melynek fejei minduntalan visszanőnek, hogyan lesz a birodalmat a világtól elválasztó hegyből kies dombocska? - Világunk a mese világán átszűrve egy oknyomozó riporterként ismert alkotó szemével. Vajda Éva meséje Bódis Kriszta felkérése készült, s a szerző első szépirodalmi "kísérlete".

Vajda Éva: A harcias királylány

 

Hol volt, hol nem volt, messze földön élt egyszer egy szemüveges királylány. Nem csak a szemüvege különböztette meg a többiektől. Bár hosszú szőke haja és ragyogó kék szeme volt, a királylány igencsak harcias teremtés hírében állt. Amikor reggelente szilaj fekete kancáján kilovagolt - mit kilovagolt?, kivágtatott - a kastélyból, az emberek összesúgtak a háta mögött.

A királylány igen aktív életet élt, és nagyon bátor volt. Annyira bátor, hogy az már-már a merészség határait súrolta. Mindennap elment, hogy a kerek erdőben megvívjon a hétfejű sárkánnyal. Bár tudta, hogy a küzdelem reménytelen: ha sikerült levágnia a sárkány egy-egy fejét, az másnapra visszanőtt. A királylány harci kedve azonban nem csökkent, és egyre nagyobb elszántsággal vetette magát a csatába. Ügyesen forgatta a kardot: még gyerekkorában, a nagyanyjától tanult meg vívni. Nagyanyja is harcos volt, de amikor a kard már túl nehéznek bizonyult a számára, a kandalló előtt üldögélve próbálta átadni a tudását az unokájának. „A magunk legyőzése a legnehezebb! Akkor leszel igazi amazon királylány, ha képes leszel erre. Az első nehézségnél sohasem szabad feladni” – mondogatta gyakran.

És a királylány nem is adta fel soha. Néha előfordult, hogy elveszítette a kedvét, amikor reggelente azt látta, a sárkány minden feje a helyén van, és egyre csak vigyorog gonoszul a világba. Ilyenkor annyira mérges lett, hogy fogta magát, és elindult, hogy a kerek erdő szélén álló és a birodalmat a világ többi részétől elválasztó hegyet elhordja. Ezeken a napokon nagyon hatékony volt: előfordult, hogy estére a hegy nagy részét elhordta. De minden hiába: ahogyan a sárkány levágott fejei mindennap újra visszanőttek, másnap reggelre a hegy ismét ott tornyosult, és arra várt, hogy valaki megint nekigyűrközzön, és elhordja. A királylány pedig újra és újra nekigyűrközött, mert azt akarta, hogy birodalmát ne válassza el egy éktelen magas hegy a világ többi részétől. Néhanapján, mint mindenki, elbizonytalanodott: zavarta, hogy szemüveges, és ha belenézett a tükörbe, arra gondolt, csak azért hadakozik annyit napközben, hogy elfeledkezzen a külsejéről. Nagy, vastag, sötétkeretes szemüveget viselt, sok-sok dioptriával, hogy élesen lásson, és ezért nagyon utálta magát. Pedig a nagyanyja gyakran mondogatta azt is kislánykorában, hogy elsőként magunkat kell elfogadni. „Mások is csak akkor szeretnek majd, ha Te békében vagy magaddal. Más vagy, mint a többiek, de igazából mindenki más.

Nagyanyja mesélt neki a királyfiról is, akivel majd egyszer találkozik. Hosszú téli estéken mesélt néha a nagyapjáról, s arról, miben különböznek a fiúk a lányoktól. A kicsi királylány áhítattal hallgatta, s megpróbálta elképzelni a királyfit, aki majd a társa lesz. „Előtte ki kell állni a három próbát. Ha nem sikerül, a királyfi békává változik, s nem tud majd az emberek között élni. De ha sikerül a próbatételeken túljutni, akkor minden rendben lesz” – jósolta a nagyi.

Egyik este a királylány hazaféle vágtatott szilaj kancáján, Harcias Amazonon, amikor egyszer csak megpillantott az úton egy fáradtan poroszkáló lovat, s rajta egy embert. Bár csak profilból látta, azonnal beléhasított a felismerés: ez a királyfi lesz! Most mitévő legyen? A királylány hirtelen annyira elbizonytalanodott, hogy a menekülést választotta: jól megsarkantyúzta a lovát, és szó szerint berohant a kastélyba, leugrott a lóról, és sebesen felszaladt a szobájába, magára zárta az ajtót, majd kilesett az ablakon. De csak nagyon óvatosan, nehogy a királyfi észrevegye.

Ez a veszély azonban nem fenyegetett, mert a királyfi fáradtan poroszkáló lován lefelé horgasztott fejjel ült, és így töprengett: „Országomat egy lóért? Vagy orrszavúmat egy tóért? Áh, ennek így semmi értelme, csak az időmet pocsékolom a szójátékokkal. Ha nem találom meg rövid időn belül a királylányt, aki megcsókol, akkor rövidesen békává változom, és akkor mi lesz velem? És addig is, hol keressem? Mit tegyek, hiszen már annyit kerestem” – gondolta csüggedten. Ebből az állapotból az riasztotta fel, hogy a lova egyszer csak megállt a kastély bejárata előtt. A királyfi felnézett, de nem látott senkit.

Nem is csoda, hiszen a királylány már gondosan elrejtőzött a függöny mögött, és esze ágában sem volt meglengetni a keszkenőjét, ahogyan pedig a nagyanyja tanácsolta neki. „Mi van, ha nem is tetszem neki? Hiszen mekkora szódásüveg szemüvegem van” – töprengett. „Jaj, mitévő legyek?” A királylány erősen elgondolkodott, majd hirtelen felvidult. „Megvan”, gondolta: „megvívok vele!

Harciasan kirántotta a kardját, és lerohant a lépcsőn. „Gyere, vívjunk meg” – kiáltotta a királyfinak, aki eddigre lekászálódott a lóról, és éppen próbálta rendbeszedni magát. Mikor felnézett, egyszer csak ott állt előtte a szemüveges, kék szemű királylány, hosszú szőke hajjal és kivont karddal. Bár nagyon szépnek tűnt, a szemüveg zavarta a királyfit, hiszen nem így képzelte a királylányt. Ráadásul némiképp fenyegetően is hatott, kezében a karddal. „Jaj”, mondta a királyfi, „még csak most érkeztem, nincsen kedvem harcolni. Különben sem vagyok biztos benne, hogy meg tudok veled vívni. Ha érted, mire gondolok” – tette hozzá. „Nem tudsz?” - csodálkozott el a királylány. Erre nem volt felkészülve. „Akkor most mit tegyünk?” – kérdezte, őszinte csodálkozással bámulva a jóképű, hűséges kutyaszemű királyfi arcába. Annyira elfeledkezett magáról egy pillanatra, hogy mire észbe kapott, már be is ütött a ménkű: a királylány szerelmes lett a királyfiba. Ettől viszont ismét olyan zavarba jött, hogy se szó, se beszéd, hátat fordított a királyfinak, és kardját hátrahagyva felrohant, hogy ismét a szobájába zárkózzon.

A királyfi csodálkozva nézett a kissé féktelen, szertelen királylány után, aki másodpercek alatt eltűnt a szeme elől. „Különös, hogy milyen kedvesnek tűnt ez a királylány, de vajon miért hadonászott itt a kardjával az orrom előtt?” – gondolta a királyfi, aki a királylány ragyogó kék szemét látta maga előtt, s furcsa szorítást érzett a gyomorszája tájékán. Aztán eszébe jutott a királylány szemüvege, s arra gondolt, a barátai csúfolni fogják, hogy egy „pápaszemes”-be szeretett bele.

Ráadásul egyáltalán nem értette, miért kellene megvívnia vele, bár tudta, hogy vannak harcias királylányok. Mégis úgy érezte: a királylánynak inkább máskor és mással kellene harcolnia, és most a csókot kellett volna választania. „Hiszen ő az, akit kerestem” – ébredt rá a királyfi, aki ettől egy pillanatra úgy megrémült, hogy a másodperc töredékéig azt kívánta, mégis csak inkább változzon békává. A békalét a kardját lengető szemüveges királylány megszelidítéséhez képest mégis csak nyugodt és kiszámítható életnek tűnt. Még akkor is, ha a királyfi tudta: ha átváltozik, eltávolodik az emberektől, magányos lesz, és szomorú, hogy nem sikerült ezt megelőzni. „S egy békát már sokkal nehezebben csókol meg egy királylány, mint egy királyfit” – mormolta maga elé.

Amíg a királyfi így töprengett, a királylány is gondolkodóba esett a szobájában, a tükör előtt. Magának is nehezen ismerte be, hogy nagyon tetszik neki a királyfi: folyton csak hűséges kutyaszemeit látta maga előtt, annyira, hogy még az arcát szerinte elcsúfító szemüvegéről is elfeledkezett. Azon kapta magát, ahogy a tükörbe nézett, hogy nem is látja a szemüveget. „Lehet, hogy ez a szemüveg nem is olyan ronda? Lehet, hogy tetszhetek neki ezzel együtt is?” Majd hirtelen cselekvésre szánta el magát, mert a királylány már csak ilyen volt: hirtelen. Ha egyszer elhatározta magát, semmi sem tarthatta vissza, hogy elképzelését valóra váltsa. „A királyfi nem lehet ilyen nyámnyila” – gondolta, miközben lefelé száguldott a lépcsőn. „Magamnak pedig csináltatok egy sokkal csinosabb, színes szemüvegkeretet a Varázskezű Ezermesternél.” 

Mikor nagy sebbel-lobbal megérkezett a lépcső aljára, a palota halljába, ott találta a királyfit, amint az éppen a csizmáját porolgatta, s szemmel láthatólag még mindig tűnődött magában, hogy mitévő legyen. A lovát már kikötötte, s most nem tudta eldönteni, merre tovább. De nem kellett sokáig töprengenie, hiszen mikor felnézett, közvetlenül az orra előtt ott látta a királylány vastag szemüvegkeretét. „Rájöttem, hogy mit kell tennünk” – jelentette be a királylány diadalmasan. „Ha azt akarod, hogy ne változz békává, menjünk, és álljuk ki a három próbatételt” – javasolta. „Honnan tudsz te erről?” – képedt el a királyfi, akinek egyszer csak kezdett tetszeni a királylány határozottsága. „A nagymamám mesélt rólad gyerekkoromban” – felelte magabiztosan a királylány, miközben egyáltalán nem érezte magát magabiztosnak. És a királyfi nyámnyilasága is zavarta, de nem szólt semmit, csak szótlanul készülődőtt. A királyfi engedelmesen elindult, hogy ismét felkantározza a lovát.

Felkerekedtek, s elindultak a hétfejű sárkány lakhelye felé. Szótlanul lovagoltak egymás mellett, a nagy kerek erdőben: a csendet csak a madarak csiripelése törte meg. Egyszer csak megérkeztek egy barlang bejáratához. Bentről lángok csaptak ki, s iszonyatos bűz áradt kifelé. A királyfi rájött, hogy itt lakik a gonosz hétfejű sárkány, akivel meg kell küzdeni. Felvillanyozódott: úgy érezte, eljött az ő ideje. Ha a királylány nem tudta egyszerre levágni a szörnyeteg mind a hét fejét, hát majd együtt sikerülni fog. Közben a királylány bekiáltott a sárkánynak, hogy bújjon elő. Egy darabig se mozgolódás, se hang nem hallatszott. Egy idő múlva azonban megjelent a sárkány a bejáratban, de láss csodát: csak egy feje volt, s azt is éppen vakargatta. Szemmel láthatólag nem akaródzott neki lángot fújni látogatóira, s úgy festett, mint akit legmélyebb álmából ébresztettek. Ránézett a királyfira, s panaszosan így szólt: „Nem akarok harcolni. Eddig csak azért harcoltam, mert senki nem szeret, mindenki gonosznak tart. A királylány bosszantására növesztettem hét fejet, meg azért, hogy ne unatkozzon. De valójában csak egy fejem van, a többi szemfényvesztés.” A királylány döbbenten állt, s közben öntudatlanul leeresztette a kardját. A királyfi viszont leszállt a lóról, odament a sárkányhoz, s így szólt: „Az őszinteségedet értékelem. Állj szolgálatomba, s védd meg a birodalmat, ha úgy hozza a szükség.” A sárkány csak annyit mondott: „Úgy lesz, uram.” A királylány még jobban elképedt: ez lenne az ő gonosz, harcias sárkánya? A királyfi pedig egyáltalán nem nyámnyila, ahogy ő gondolta, hanem nagyon is bátor és határozott. Lehet, hogy nála a nyámnyilaság olyan, mint nálam a harciasság? – tűnödött. Kezdett tetszeni neki a helyzet, s tulajdonképpen nem bánta, hogy nem kell levágni a sárkány fejeit. Azt az egyet sem.

Akkor ezzel megvolnánk” – mondta a királyfi, miközben visszapattant a nyeregbe. „Menjünk a hegyhez” – felelte a királylány, s előre lovagolt, hogy mutassa neki az utat. Órákon keresztül vágtattak, mire elérkeztek a kerek erdő határához, ahol a hegy tornyosult. De ismét láss csodát: a birodalmat a világ többi részétől elválasztó éktelen hegy helyén egy helyes kis dombocska zöldellt csupán, amelyiknek a tetejéről messzire, jóval a birodalom határain túlra el lehetett látni. A királyfi mosolygott, amikor meglátta a dombot, leugrott a lóról, és felszaladt a tetejére, hogy megcsodálja a körülöttük elterülő tájat. A királylány pedig hüledezett: ez lenne az ő hegye? Hát, annak bizony hűlt helye! Miközben a királyfi után kaptatott a dombtetőre, egyszer csak a semmiből hirtelen ott termett egy nagy, zöld béka, a fején kis aranykoronával. Volt rajta valami furcsa, de a királylány nem tudta volna elsőre megmondani, hogy mi az. De aztán hirtelen rájött: a béka feje tetején, a korona mellett két kis szarvacska ágaskodott. A békakirály látta a királylány meglepődését, s így szólt: „Ne zavartasd magad. Anyám a Csigabiga Hercegnő volt, aki beleszeretett apámba, a daliás Békakirályfiba. Bár mindenki ellenezte, frigyre léptek, s boldogan éltek, egészen apám sajnálatosan korán bekövetkezett haláláig.” „Értem” – válaszolta a királylány nyugodtan. „De miért jöttél?” – kérdezte. „Azért, hogy figyelmeztesselek: mielőbb meg kell csókolnod a királyfit, különben békává változik.” „Tudom” – felelte a királylány kicsit csüggedten. „Csak izgulok egy kicsit, meg eddig, hát, izé, nem jött össze.” De ezt már szinte magának mondta, mert a béka nem volt sehol: egy jó nagyot ugrott, s már csak szarvacskái és az aranykoronája látszottak, ahogy megcsillant rajtuk a napfény a távolban. A királyfi közben a királylány felé fordult és figyelte: egyre jobban tetszett neki. Arra gondolt, hogy a barátai mennyire fogják irigyelni, amiért ilyen helyes lányra talált. „A szemüvege és a harciassága pedig még különlegesebbé teszik, s különben is: szeretni fogják, hiszen én választottam” – gondolta jókedvűen. Hangosan pedig csak annyit mondott: „a második próbát is kiálltuk, hiszen a hegy eltűnt, s csak ez a dombocska áll itt, hogy jó kilátás nyíljék a birodalom határain túlra”. „Igen” – ismerte el a királylány -, „lehet, hogy azért hadakoztam annyit, mert magamat nem tudtam elfogadni, s hegynek láttam azt is, ami valójában mindig is csak egy kerek dombocska volt.” Beszéd közben a királyfira nézett, s úgy érezte, itt a pillanat. Hirtelen odalépett, hogy megcsókolja, de mielőtt a csók elcsattant volna, hirtelen hátrahőkölt, mert rájött: a szemüveg akadályozza. A királyfi csalódottan nézett rá, s a királylánynak eszébe jutott, mit mondott a nagyanyja a saját magunk elfogadásáról. „Gyere” – kiáltotta, miközben megragadta a királyfi kezét, s már húzta is lefelé a dombról maga után. „Meglátogatjuk a Varázskezű Ezermestert, s ezzel kiálljuk a harmadik próbát is!

A domb alján lóra pattantak, jól megsarkantyúzták az állatokat, s sebesen vágtattak erdőn-mezőn át a Varázskezű Ezermester kunyhója felé, amely egy tisztás közepén állt, a fák gyűrűjétől körülölve, s úgy nézett ki, mint egy igazi mesebeli házikó. Hát még belülről! Akár egy elvarázsolt kastély: volt benne görbe tükör, rengeteg furcsa szerszám, meleget adó kandalló, javításra váró eszköz, s számos csodás, a fantázia világába illő kicit-kacat. A királylány kislánykorában sok időt töltött az idős mesternél, s leste, hogyan dolgozik az öreg: bármit képes volt összeilleszteni és megjavítani, vagy elővarázsolni valami csodás holmit a látszólag össze nem illő dolgokból. A Varázskezű mindent tudott s mindenhez értett, így a királylánynak nem volt kétsége afelől, hogy neki is varázsol majd egy szebb és divatosabb új keretet. Ezért is siettek annyira, hogy a lovaik csatakosak lettek, amikor végre leparkolták őket a tisztás közepén. A királylány berontott az idős mesterhez, s a nyakába ugrott, de mikor hátrafordult, hogy bemutassa neki a királyfit, nem látta őt sehol. Helyette a házikó ajtajában megpillantott egy békát: kicsi volt, nagyon zöld és gusztusos, de mégis csak egy béka! Királyfi sehol. A királylány elkeseredettségében sírva fakadt: „ez nem igazság” – hüppögte, öreg barátja vállára borulva. „Két próbát már kiálltunk, s én csak egy új szemüveget akartam. A régiben nem tudtam megcsókolni, s most békává változott. Ez az én hibám” – zokogta. „Semmi baj” – nyugtatta a jóságos Varázskezű. „Készítek én neked egy új, szivárványszínű szemüveget. De amíg elkészül, meg kell csókolnod a békát, hogy a királyfi visszatérhessen az emberek közé” – mondta, s elfordult, hogy azon-nyomban munkához lásson. A királylány pedig behunyta a szemét, leguggolt, s megadóan tűrte, hogy a béka az állára ugorjon. Amikor az ajkához ért a béka szája, a királylány elájult. Percek múlva tért magához, s az első, akit meglátott, a királyfi volt, aki aggódó arccal hajolt fölé. A királylány önkéntelenül elmosolyodott, majd az arcához kapott: a szemüveg a helyén volt, de a vastag szarukeret helyett egy sokkal kecsesebb darabot viselt az arcán. Most már nem habozott, hogy megcsókolja a királyfit. Ezért mindketten megküzdöttek, hiszen ki kellett állniuk a próbákat: meglátni a látszat mögött a valóságot, s elfogadni előbb saját magukat, aztán a másikat.

S innentől fogva boldogan éltek, kisebb-nagyobb küzdelmeket folytatva magukkal és egymással, míg meg nem haltak. A birodalmat a domb védte a betolakodók ellen, s ha kellett, a sárkány is harcba szállt: a domb tetejéről lángot fújt az ellenség felé, de hét fejet soha többé nem növesztett. Varázskezű Ezermester is békésen éldegélt kunyhójában, s a kis királyfiakat és királylánykákat is megtanította néhány ügyes fogásra. A palota körüli tóban pedig rengeteg béka élt, boldogan kuruttyolva: egyeseknek közülük kis szarvacskái voltak, s láttak egyet, amelyik a szarvacskái között aranykoronát is viselt a fején. De az is lehet, hogy ő csak az élénk fantáziájú királyfiak és királylánykák képzeletének szüleménye. Aki nem hiszi, járjon utána!

******


Vajda Éva oknyomozó újságíró (született 1970-ben).

Gazdasági-politikai témákról ír, dolgozott a Magyar Narancsnak, az ÉS-nek, a Manager Magazinnak, jelenleg az Index külsős szerzője.

A fehérgalléros bűnözésről (Mong Attilával közösen) írt könyve 2009 júliusában jelent meg Az ártatlanok kora címmel (Index-könyvek).

További kötetei: Fiúk a bányában - perek az ÉS ellen (2000), Tényfeltúrás (Ószabó Attilával, 2001).

Korábban oknyomozó újságíróként volt ICA vendége. Ez a mese az első, Bódis Kriszta felkérésére írott fikciós kísérlete.


A bejegyzés trackback címe:

https://centrifuga.blog.hu/api/trackback/id/tr51668698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LegjobbVagyok · http://legjobbvagyok.hu 2010.01.16. 09:33:01

Nagyon érett, bölcs gondolkodásról vall ez az írás, ugyanakkor mélységes emberszeretettel párosul. Az írónőt eddig nem ismertem, de máris megszerettem. Szívesen látnám a Sárgacsíkon, ilyen mentorokra van szüksége a fiataloknak.

Burma · http://www.ejatekok.com/ 2010.01.16. 10:11:22

és boldogan éltek, amíg meg nem haltak

szatyoár 2010.01.16. 10:15:34

Nagyon klassz kis mese, igen viccesen megírva. Bravó, Éva!

Avenarius 2010.01.17. 21:44:29

jó kis mese! éljen minden szemüveges királylány és habozó királyfi! :-)