fmx.jpg

 

xmen.jpg

 

meeting.jpg

femx.jpg

epizod.jpg

kreativity.jpg

CIVILKURAZSIJPG.jpg

IMPRESSZUMJPG_1.jpg

VILAGTANITONOIJPG.jpg

NOKAKUTNALJPG.jpg

APUDFIAMJPG.jpg

SZERELEMKUSZOBJPG.jpg

GORDONKONYVJPG.jpg

BESTIARIUMJPG.jpg

DZSUMBUJISTAKJPG.jpg

ORBANNEVICAJPG.jpg

ILLEMKODEXJPG.jpg

 

versvasarnap.jpg



 

Címkefelhő

a (8) afrika (21) afrikai irodalom (17) ágens (16) ajánló (846) alapjövedelem (8) amerikai irodalom (49) angyalkommandó (9) anya kép (8) apple világnézet (5) apud fiam (59) az alapítványról (10) az asszony beleszól (26) a bihari (7) a dajka (5) baba (5) bach máté (12) bajtai andrás (5) baki júlia (6) bak zsuzsa (15) balogh rodrigó (6) bánki éva (11) bán zsófia (11) bárdos deák ágnes (7) becsey zsuzsa (11) bemutatkozó (6) bencsik orsolya (5) beszámoló (68) bitó lászló (14) blog (6) bódis kriszta (116) books (7) borgos anna (10) bozzi vera (6) büky anna (19) bumberák maja (5) centrifuga (802) cigányság (200) civil(szf)éra (157) csapó ida (6) csepregi jános (5) csobánka zsuzsa (5) czapáry veronika (33) czóbel minka (9) deák csillag (29) debreceni boglárka (56) délszláv irodalom (5) depresszió (7) deres kornélia (8) design (11) diszkrimináció (9) divat (30) divatica (32) dokumentumfilm (5) dráma (12) drog (18) dunajcsik mátyás (5) dzsumbujisták (11) egészség (5) együttműködés (24) éjszakai állatkert (16) ekaterina shishkina (6) ekiadó (6) elfriede jelinek (5) énkép (60) eperjesi ágnes (6) epizod (59) erdős virág (9) erőszak (5) esszé (9) evu (9) fábián évi (18) falcsik mari (13) feldmár andrás (7) felhívás (5) feminista irodalomkritika (12) feminizmus (10) femx (102) fenyvesi orsolya (9) festészet (10) fesztivál (77) fff-gender (20) fff gender (248) film (161) filmszemle (17) folyóirat (1868) forgács zsuzsa bruria (26) fotó (98) fotókiállítás (6) gazdaság (7) gender (153) geo kozmosz (5) geréb ágnes (13) gömbhalmaz (10) gordon (14) gordon agáta (240) gubicskó ágnes (8) gyárfás judit (18) gyerekirodalom (7) györe gabriella (75) győrfi kata (5) háború (28) haraszti ágnes (5) heller ágnes (8) hétes (27) hír (77) hit (5) holokauszt (12) icafoci (44) ica i. évad (6) ica ix. évad (14) ica vii. évad (17) ica viii. évad (17) ica x. évad (5) ica xi. félév (9) identitás (5) identitásfenyegetés (16) ifjúsági regény (5) ikeranya (13) illemkódex (65) incesztus (7) interjú (119) intermédia (5) irodalmi centrifuga történet (54) irodalom (626) izsó zita (6) játék (14) jogalkalmazás (22) józsef etella (8) József Etella (5) jumana albajari (6) kalapos éva veronika (6) kamufelhő (5) karafiáth orsolya (6) katerina avgeri (6) katona ágota (5) kecskés éva (11) kemény lili (7) kemény zsófi (6) képregény (24) képzőművészet (214) kiállítás (71) kiss judit ágnes (10) kiss mirella (8) kiss noémi (33) kiss tibor noé (6) kocsis noémi (7) költészet (68) kölüs lajos (31) koncepciós perek (7) koncz orsolya (5) konferencia (8) könyv (12) könyvajánló (138) könyvfesztivál (11) könyvtár (82) környezettudat (16) környezetvédelem (23) kortárs (14) kosáryné réz lola (6) köz élet (231) kritika (10) kultúrakutatás (6) ladik katalin (6) láger-élmény (6) láger élmény (6) lángh júlia (42) láng judit (40) lévai katalin (19) lidman (27) literature (14) ljudmila ulickaja (5) lovas ildikó (5) magdolna negyed (34) magvető (5) magyari andrea (51) mai manó ház (6) majthényi flóra (10) marsovszky magdolna (5) média (32) meeting (46) ménes attila (9) menyhért anna (10) mese (41) mesterházi mónika (6) miklya anna (8) milota (5) mitológia (6) moramee das (6) móricz (28) mozgalom (5) mozi (43) műfordítás (16) műhely (125) murányi zita (27) műterem (11) művészet (15) nagy csilla (15) nagy kata (7) napló (12) néma nővérek (7) nemes z márió (5) németh ványi klári (48) nők iskolája (5) nőtudat (196) novella (6) oktatás (6) önismeret (112) orbánné vica (20) összefogás (106) összefogás mozgalom (51) pályázat (51) palya bea (10) pál dániel levente (5) pénz (12) performansz (5) pintér kitti (5) poem (10) polcz alaine (7) politika (85) pornográfia (5) pride (5) programajánló (417) próza (15) psyché (11) pszichiátria (14) pszichológia (9) push (27) radics viktória (11) rakovszky zsuzsa (13) recenzió (57) reciklika (7) regény (231) reisch éva (8) rólunk (7) sahar ammar (6) sándor bea (5) sapphire (27) sara (27) sara lidman (32) sasa (44) simone de beauvoir (6) soma (7) somogyi aranka (5) sorozat (277) spanyolország (7) spanyol irodalom (12) spiegelmann laura (5) spiritualitás (35) sport (16) sportella (19) szabo evu (13) szabó imola julianna (10) szabó t. anna (9) szalon (31) szécsi magda (35) szegénység (68) szerelem (36) szerelemküszöb (19) szerkesztőség (12) szex (48) színház (94) szocioregény (42) szőcs petra (5) szolidaritás (249) szöllősi mátyás (5) szomjas oázis (12) takács mária (13) takács zsuzsa (7) tanatológia (6) tánc (28) tanulmány (29) tar sándor (9) tatárszentgyörgy (9) telkes margit (7) testkép (89) tilli zsuzsanna (7) tímár magdolna (10) történelem (59) tóth kinga (9) tóth krisztina (13) trauma (123) turi tímea (5) tuszki (15) uhorski k andrás (37) ünnep (31) urbányi eszter (10) utazás (35) várnagy márta (5) város (17) városkép (5) vers (232) versvasárnap (69) vidács anett (14) vidék (33) video (10) világirodalom (104) világ tanítónői (40) virginia woolf (6) weöres sándor (5) wikiwom (143) xman (31) zakia el yamani (6) závada pál (9) zene (96) zilahi anna (5) Összes Címke

Zsadányi Edit: „Hogyha eljár a szám”

2010.02.15. 07:00 | icentrifuga | Szólj hozzá!

Címkék: folyóirat gender tanulmány borbély szilárd fff gender zsadányi edit

"Borbély Szilárd (...) engedi, hogy a női történetmondók saját hangjukon nyilvánuljanak meg. Megszólal a női másság, ritkán hallható, fájdalmas történeteket mesél. A terhesség-megszakítás, a vetélés, a terhesség és hozzá társuló kórházi körülmények, a nőkön elkövetett erőszak, a női test női szempontú bemutatása nem régen jelentkezett irányzatként a magyar irodalomban." -

Zsadányi Edit Parnasszus-béli tanulmányát közöljük Borbély Szilárd női hangokat megszólaltató készülő verskötetének verseiről.  

Zsadányi Edit: "Hogyha eljára a szám" - Női élettörténet Borbély Szilárd verseiben

 

„Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a múlt és övék a jelen.
Verset írunk –
ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem”

József Attila: A Dunánál

„Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Mindez kettőnk alkotása. És az öt rózsaszálé, amely úszik a Dunába.”

Borbély Szilárd: A Dunába

Borbély Szilárd női beszélőt megszólaltató újabb versei csak a közeljövőben jelennek meg kötetbe gyűjtve, de már a folyóiratokban megjelent „női írásaiból” is kirajzolódik egy olyan karakteres kép, melyet érdemes megvizsgálni. Nem a nőkről szólnak ezek a művek, mint például Esterházy Péter: Egy nő című kötete (1), hanem maguk a nők szólalnak meg bennük. Nem a tekintet tárgyaként, hanem beszélőként szerepelnek: a saját hangjukon, nyelvükön, hangulatukat, egyéniségüket tükröző beszédmódban mondják el saját (élet)történetüket. Az utóbbi években megjelent feminista és kultúrakritikai írásokban sok szó esett arról, hogy lényeges különbség van a beszéd/tekintet pozíciójának birtoklása és annak tárgya között. Az alávetettek helyzetét tanulmányozó elméletek a jóindulatú liberális nyugati felfogás problémáira hívják fel a figyelmet, mikor a tárgyiasító szemléletben, ha valakiről beszélünk, látják megtestesülni a másság megszelídítésének és kisajátításának vágyát, ugyanis ekkor a főáramú diszkurzus tárgyaként helyezik el a kirekesztettet.(2)
Borbély Szilárd nem követi el ezt a gyakran előforduló hibát, nem ismétli meg a leereszkedő jóindulatban rejlő kolonializáló nézetet. Engedi, hogy a női történetmondók saját hangjukon nyilvánuljanak meg. Megszólal a női másság, ritkán hallható, fájdalmas történeteket mesél. A terhesség-megszakítás, a vetélés, a terhesség és hozzá társuló kórházi körülmények, a nőkön elkövetett erőszak, a női test női szempontú bemutatása nem régen jelentkezett irányzatként a magyar irodalomban. Az éjszakai állatkert és a Szomjas Oázis antológiák számos írásában, Rakovszky Zsuzsa, Bódis Kriszta, Tóth Krisztina, Polcz Alaine és más kortárs írónő műveiben olvashattunk erről a témáról. Abody Rita megrázó novellájából például megtanulhatjuk, hogy egy néhány hetes magzat elveszítése nemcsak a veszteségről, hanem arról is szólhat, hogy két ember akarata a teremtés törvényével egyenrangú (3).

Szöveg és születés

Borbély Szilárd prózaverseinek jellegzetességét az elbeszélés logikájának és a mondat szintaxisát megszakító verstördelés és versritmus együttesében látom. Szembetűnő az intertextuális utalások hálózatát a női testtel összekapcsoló szövegszervező elv, mely által az eddig főként „női dolgokként” vagy orvosi kérdésként kezelt kérdések a magyar kultúra ismert szövegeivel, illetve tárgyi emlékezetével kerülnek párhuzamba. Világosan érzékelhető az a beszédaktus, amely kultúránk közkincsként kezelt, fontosnak tartott kérdései sorába emeli az abortusz, a vetélés, a nemi erőszak, vagy a szeretetelvonás női traumáját.
A szerző továbbgondolja a Halotti Pompa és a Míg alszik szívünk Jézuskája írásokban felvetett kérdéseket, elsősorban élet és halál egymásra vetítését. Az utóbbiról állapítja meg Bedecs László, hogy a születésről szóló szövegrészekben rendre utalás történik a halál fenyegetésére is, sőt a születés voltaképp csak a halál szempontjából nyeri el a jelentőségét. A születés tragikuma áll az előtérben, a csecsemő Jézus arcán máris áttűnik a halott arca.(4) A Halotti Pompa elemzői a születés és a halál összekapcsolásában a megváltás elmaradására hívják fel a figyelmet. A feltámadás nem következik be, a teremtés és a feltámadás elválik egymástól.(5) Valastyán Tamás szerint egyenesen a halál tekinthető a teremtés alapelvének ebben a műben. „A Halotti Pompa alapszava a halál. Fontos, hogy alapszót mondjunk, és ne egyszerűen hívószót, mert a kötetben ábrázolt világ teremtési-keletkezési pillanata, azaz a kezdeti megnevező-teremtő aktus a halál. A teremtettségi pillanat, a létrejövés enigmája itt nem a kezdet, hanem a vég.”(6) Borbély Szilárd „női írásai” főként a csecsemőhalál és a meg nem született gyermek témái körül forognak – az anya szemszögéből. Ezekben az esetekben is, ahogy korábbi írásaiban is, születés és halál egymástól nem távolálló fogalmak. A magzat alig, hogy életre kel, máris halálra van ítélve. A súlyos beteg csecsemő még a kórházban befejezi rövid életét. A Halotti Pompa és a Míg alszik szívünk Jézuskája című művek hátterében szemlélve, az anya alakjába a fiát elvesztő Mária figurája is beleíródik.
A fikció és valóság egybeesését előtérbe állító szövegek beleilleszkednek a szociografikus írások irodalmi hagyományába. A beszélő vallomását a saját hanghordozásával együtt híven lejegyző fikció, valamint az egyes helyeken egyes szám második személyként megszólított hallgató figurája párhuzamba állítható például kortárs irodalomban Bódis Kriszta „dokumentumregényeivel”. Hasonló közlésmódban megjelent korábbi példaként akár Móricz Zsigmond Boldog ember munkáját is említhetjük. Az ilyen esetekben az irodalom kognitív funkciója erősödik fel, feltáró jellegű műveket olvasunk. Az Artista című regényben a nevelőintézetek belső játszmáiba látunk bele interjúk formájában, A boldog ember esetében Joó György meséli szabadon mindennapos küzdelmeit, amit Zsigmond nevű szerkesztő úr szorgalmasan lejegyez. Olyan területek lépnek be az irodalom világába, amelyek nemcsak művészeti témaként újak, hanem egyáltalán nyilvános diszkurzus részét sem képezték korábban. Ekkor az irodalmi mű cselekszik, beszéd-aktust hajt végre: a privátszférából, az emberek magányos szenvedéséből a publikus diszkurzus terébe helyezi át az elhangzottakat.
Fikció és valóság keveredéséről abban az értelemben is beszélhetünk, hogy az elbeszélt világ maga tűnik fel fiktívként, látomásszerű vízióként. Élet-halál küszöbén álló, vagy gyermekük élet-halál küzdelmét átérző emberek olyan katartikus pillanatokat élnek át, amelyek csak művészeti élményként foghatók fel. Az élet maga válik művészetté, nem racionálisként érzékelt, átélt művészi tapasztalattá – adnak erről számot Borbély Szilárd írásai, amelyek egyszerre hangsúlyozzák művészi szerkesztettséget és a keresetlen szavak artikulálatlan kiáramlásának illúzióját.

Amikor bekötötték az / oxitocint, még mozgott a hasamban. / Végig imádkoztam,
altató dalokat / énekeltem magamban. Fogtam a kezét / képzeletben. Tudtam,
hogy még él / de nem fogja túlélni. A fájások között / azon a titokzatos éjszakán
kinyílt az ég. Szeretet és nyitottság áradt / belőlem, és belém, ami mások felé /
fordított. Erőt tudok meríteni belőle, úgy érzem, míg élek. Tizenhét hetes / volt a
babám, meg kellett szülnöm/a halálra.

Nehéz eldönteni, hogy verseket vagy elbeszéléseket olvasunk. Verseket látunk és történetet hallunk. Versritmus és emberi vallomás töredezettsége, keresetlen szavak, artikuláció határán álló megnyilatkozások kisebb nyelvhelyességi hibákkal, kihagyásokkal, szóismétléssel.
Mindezek nem egyszer keverednek kultúránk is irodalmi tudatunk ismert verssorainak idézeteivel. A Dunába című vers például felidézi József Attila versét, A Dunánált. Öt halva született és egy súlyosan fogyatékos gyerek édesanyja élettörténetébe váratlanul belépnek a József Attila ismert versének egyes sorai:

Én úgy vagyok, hogy súlyos betegségekkel/ küzdök. Aggódhatnék az életért. De
Marci nélkül nem lenne kitartásom / erre. Nem beszél ő, de mégis. Tudunk egymásról,
mint öröm és bánat./ Mindez kettőnk alkotása. És az öt rózsaszálé, amely
úszik a Dunába.

Mindez felidézi és átértelmezi József Attila A Dunánál című versének jellegzetes sorait, azt a részt, ahol a hullámok képe a játszadozó gondtalan kisgyerekek és a temetők sírkövei képzeteit egyaránt hordozzák.

A Duna csak folyt. És mint a termékeny,
Másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
Mint sírköves, dülöngő temetők.

Élet és halál egymásba játszó képei a generációk váltakozását, az individuumot meghaladó „százezer éves” történelem folyamatát, abban az emberek küszködésének hosszú sorát hangsúlyozzák. A következőkben e hosszú történelem a jelenben átérzett pillanattá válik. A szemlélő személye és nem a látott emberi sorsok öltenek individuális jelleget.

Én úgy vagyok, hogy már százezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit százezer ős szemlélget velem.

E verssel összevetve A Dunába prózavers „hőseit”, az egy-két hetet élt és kórházban „maradt” csecsemők még kisebbnek látszanak, ugyanakkor a párhuzamban a százezer éves emberi sors és a néhány hetes csecsemők kerülnek azonos pozícióba, ezért a csecsemők individulitása, az, hogy ők is emberek, ők is számítanak, felerősödik. A Másrészt ADunába A Dunánált sajátos értelmezési távlatba helyezi. A születés rejtélye, az anya, az apa és a gyermek hármasa kerül előtérbe Borbély Szilárd verse felől nézve. A gyermek visszatekintő, az ősöket magában érző és megszólaló nézőpontja kap hangot A Dunánál esetében, A József Attila-vers emlékezete azonban nemcsak az intertextuális jelentéslehetőségek létrehozása szempontjából játszik fontos szerepet, hanem azért is, mert ez a széles körben ismert vers kulturális identitásunk alkotója. Az anyaság, a csecsemők, a betegek, a vetélés és az abortusz problémája ezzel a közös kultúrával, „nemzeti örökségünkkel” kerül egy szintre. Egy orvosi hatókörbe száműzött, elhallgatott, ki nem beszélt kérdéskör Borbély Szilárd prózaversei által diszkurzust váltást hajt végre. A nyilvánosság és kultúra „magaslatait” eléri az eddig nők magánügyének tulajdonított kérdés. A történetek egy része Budapest ismert helyein játszódnak. Olyan helyszíneken, amelyekkel nemcsak a fővárosiak, hanem bárki más számára is ismerősek lehetnek. Nem csak személyesen járhattuk arra, de sűrűn találkozhatunk e helynevekkel, különböző tévéközvetítésekben például rendszeresen láthatjuk. A múlt egy darabjával érintkezünk, amikor nevezetes helyen járunk vagy ilyen helyről olvasunk. A múlt és jelen sajátos módon, kulturális ismereteket és tudattalatti benyomásokat egyaránt mozgósítva kapcsolódik össze.(7) A Duna-part, a Margitsziget, a Baross utca, a Múzeum körút mint név-tár, a magyar emberek nagy része előtt ismerősen cseng. Rendszeresen a Múzeum-körútról közvetítik például az egész ország közönségének szánt, a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőjén megrendezett március 15-i ünnepi műsorokat. Ez a hely, valamint a hozzá kötődő események és történelmi hagyományok hozzátartoznak a magyar kultúrához.
A Múzeum körút említése tehát kollektív emlékezetünk fontos eseményét eleveníti fel, olyasmit, amire büszkék lehetünk.
Az itt játszódó versbeli események ezért még inkább visszataszítónak és megdöbbentőnek tűnnek. A tízezer című történetben a rendőrök megerőszakolnak és megzsarolnak egy lányt, akit a Múzeum körúton állítanak meg. Ez a történet kísértetiesen emlékeztet egy a közelmúltban megtörtént nagy felháborodást kiváltó esetre. A nemi erőszakkal vádolt öt rendőrt előzetes letartóztatásba helyezték, majd a nyomozóhatóság bizonyítékok hiányában nem emelt vádat. Az öt rendőrt a katonai bíróság jogerősen elmarasztalta hivatali visszaélés miatt. Még nem zárult le a pótmagánvádas eljárás, amelyben a Zsanett néven megismert sértett nő kitartóan állítja, hogy azon az estén megerőszakolták. A hely pontos megnevezése az egyedi esetet kiemeli az esetlegesség helyzetéből és teret ad, hogy kulturális háttérben, a magyar kulturális-történelmi hagyományok megsértéseként értelmezzük az elmondottakat. A versben megvalósuló beszédaktus révén a nőt megerőszakoló, megzsaroló és megfélemlítő rendőrök egyedi esete a Múzeum körúton így a mi esetünk lesz, az elkövetők tette az egész magyar kultúránk gondolatrendszerével, gyökereivel, érzésvilágával, történelmi hagyományaival szemben mutatkozik összeegyeztethetetlennek. A Múzeum körúthoz kapcsolódó kollektív memóriánk így egy szégyenfolttal lett terhelve, amely – mivel a nevezetes helyekkel való találkozás során tudatos és tudattalan folyamatok együttesen játszódnak és alakítanak minket, tudhatjuk meg a kollektív memória kutatóitól(8) –, immár kitörölhetetlenül beíródik kulturális emlékezetünkbe és így rombolja azt a kulturális örökséget, amelyre személyes identitásunkat építhetjük. Borbély Szilád verse által az emberi méltóság megsértése a magyar kultúra alapértékeinek, mindannyiunk örökségének a megsértését jelenti. A korábban említettet versekhez hasonlóan az ismert fővárosi helyek helyeken játszódó történetek visszahelyezik a testi fenyegetettséget a kultúránk fontos kérdései közé.
A szövegek befogadását olvasását erős fizikai reakciók kísérhetik, ami erőteljesen hangsúlyozza, hogy test és gondolkodás, test és fogalomalkotás egybe tartoznak. A történetek egyszerűek és brutálisak. Nem elsősorban empátiára építenek, hanem beszélő és hallgató közvetlen testi összetartozásra. Mondhatni, fizikai fájdalmat okoznak, az olvasót szenvedésre ítélik. Ilyen értelemben is állíthatjuk, hogy Borbély Szilárd versei cselekvő versek, hiszen brutálisan beleavatkoznak az életünkbe, átéljük a szereplőkkel történteket, sokkhatás alá kerülünk, ami csak többszöri olvasás után oldódhat fel. A szövegek a szóbeli kommunikációt idézik fel. Szóismétlések, egyeztetési hibák, az állítmány elhagyása a kapkodó beszédet, az elharapott szavak az éppen alakuló, de tökéletes formát még nem öltő gondolatok létrejöttét játsszák el:

Titkárnőmtől bocsánatot, ha behozta / kávét. És egyszeriben úgy éreztem, egyenesbe /
kerül, hogy élete rendbe, amikor döntöttünk végre /, hogy gyereket szeret. Egy
hónap múlva már babára / várta. Mentem teljes kivizsgálásra. Nem volt kötelező, /
se szokásos. Én szerettem mindent megtervezve. Ekkor / nem került sor rákszűrésre.
Furcsább, hogy négy hónap / múlva igen. Ma sem értem, mért. Már mozdult babám /
meg, mikor állapították, hogy méhnyakrák.
(A szemeteskosár)

A születés és a halál körül forgó gondolatok formálódása azt az állapotot ragadja meg, ahogy ezek a gyakran elhallgatott, csak az emberi psziché mélyén zajló folyamatok mégis csak a felszínre törnek. A szöveg a szemünk láttára születik meg. Ezért tudnak magukkal ragadni, mert az artikulálatlan tartalmak éppen belépnek az emberi nyelvbe és egyúttal a kommunikációba. Ennek a felszínre jövetelnek fontos kiváltó tényezője a hallgató figura, aki el is van hallgatva, hiszen nem kap különösebb szerepet. De maga a beszédmód feltételezi, hogy van valaki, aki ezt meghallgatja, van valaki, aki érdeklődik az elhangzottak iránt, sőt nélküle talán jönne létre a vallomás.

De tavaly októberben elvitt a lányom a Születés Hetére.
Megmutatta a Siratószobát.
Bementem. És akkor egyszeriben felszakadt. Leroskadtam egy székre.
Zokogtam. Segíthetek? –
Te jöttél oda. És akkor elmondtam, hogy volt egy
kisfiam, akit megöltem. Itt állna a képen a három lánnyal. Róbertnek nevezem.

(A probléma)

Érdemes ebben a rövid részletben az idő és a mód váltakozására figyelni. A múlt idő régmúltra vált, majd a kijelentő mód feltételessé alakul, végül egy jelen idejű ige, a „nevezem” zárja a sort, amely jellegzetes beszédaktust létrehozó performatív ige. Mindezek után következne logikusan maga a történet, amely tulajdonképpen már elhangzott,
illetve ezek után hozzáláthatunk a második olvasáshoz. A hallgató figurája beleíródik a történetbe, ő az, akinek a jelenléte az elhallgatott élettörténet kibeszélésére készteti a mesélőt –tudjuk meg a szöveg végén. Az elbeszélés szintjeinek ez a finom egymásba játszása, valamint az idő sűrű váltakozása az identitás alapkérdéseit illető bizonytalanságot jelző értelmezési lehetőséget nyit meg. A szóbeliség látszatát az is erősíti, hogy a beszélő erőteljesen épít a hallgató tapasztalatára.
Vázlatosan felvázolja a körülményeket, nem bonyolódik részletekbe. Metonimikus jelzéseket kapunk. A málló vakolatú kórtermekről, a leereszkedő vagy akarnok nőgyógyászokról nem kapunk részletes ismertetést, egy-két jellemző mozzanat felvázolásával megelégszik a történetmondó, magától értetődőnek veszi, hogy hallgatója ismeri a mai magyar társadalmat, közeli tapasztalatai vannak például a kórházak helyzetéről, az orvos és a beteg közötti megszokott kommunikációról. A magától értetődő, említésre sem méltó tartalmak paradox módon beszédessé válhatnak, hasznos kulturális ismeretek forrása lehet.

Részletkérdés

A metonímia a címadásban fontos szerepet játszik. Olyan címeket olvasunk, amelyek nem az elmondott történet „egészét”, „lényegét” emelik ki, hanem egy látszólag lényegtelen elemet (Pl. A dinnye, A matyóhímzés, A tízezer, A szemeteskosár). Egy tárgyat vagy egy helyszínt, egy apró részletet, amely, többszöri olvasás után mégis fontos szerepet nyerhet. Ha dekonstruktív gondolkodásformát követve egy látszólagos lényegtelen megjegyzésből kiindulva olvassuk újra a verset, akkor a cím a végén új értelmet nyerhet. Az autólámpa egy harminc évig tartó boldogtalan házasság történetét meséli el a nő szemszögéből. A férjét hazaváró nő gyakran áll az ablakban és figyeli a bekanyarodó autókat. A több évtizedes és négy abortuszt átélő nő élettörténetében, a pergő események egymást követő sorozatában az autólámpa lényegtelen apróságnak, mellékes körülménynek látszik.

Reméltem, / kapcsolatunk megjavul. Jani is örült a babának. De / nem segített
az sem, hogy új házba költöztünk. Éjjel / csak várta. Éjszakánként az ablakban
álltam. Minden / autólámpában a felcsillanó remény, hátha bekanyarodik/
a házunk elé. Ha a kisfiunk a nagymamájánál volt, akkor / felültem a hatos
villamosra, utaztam végállomásról / végállomásra.

Az autólámpa egy apró részlet csupán, ám magában rejti a választ arra a könnyen kínálkozó kérdésre, hogy ilyen elvetemült viselkedés mellett miért is maradt meg az elbeszélő nő a férje mellett: „minden/ autólámpában a felcsillanó remény”. Az autólámpa az élettörténet egészével metonomikus kapcsolatban áll, ám ebben a mondatban egy teljes metafora röviden összefoglalja az életút motivációját: a felcsillanó, mindig eltűnő, de újra jelentkező remény lendíti tovább a női figurát. A lámpa ez esetben nem megvilágosít, hanem elvakít, a fel- és eltűnő fény a félrevezetést szolgálja. A szöveg végén újra érzékelhető a fény-metafora, de ekkor már megkopott, „képüket veszített pénzérmék” (9) formában, vagyis elvont, fogalmi jelentésében.

Házat eladni nincsen kedve. Maradjon minden / úgy, mint volt előtte. Ötven múltam. Fájdalmasan emlékszem / a négy elvesztett gyerekre. De új erőt adott a rálátás / életemre. És már tudom, nélküle is leszek még szeretve.

A „rálátás”-ban felidéződhet az autólámpa fénye, de ekkor már, mikor a metafora eltompult, kanonikussá váló jelentésében, pontosan az ellenkezőjét jelenti a korábbi fénysugárnak: nem elvakítást, hanem tisztánlátást. A megvilágító metafora félrevezet, ellenben a szürkeséghez kötődő fogalmi értelemben vett „megkopott metafora” vezet a megvilágosodáshoz, illúziók, fények és szép szavak nélküli józan felfogáshoz.
Végül egy (ideológia)kritikai észrevétel. Az elmesélt történetek nagy része az abortuszhoz kapcsolódik, illetve a vetéléshez kötődő bűntudat feloldására, a gyerek elvesztéséhez kötődő önvád feldolgozására irányul, ahogy például a fentebb idézett A probléma című írásban a beszéló kionti a lelket, megvallja a bánatát a megszólított hallgató figurának.
Ebből olyan álláspontra lehet következtetni, amely elfogadja a nők bűnösségét kiindulópontként. Azért lehet erre következtetni, mert a versek nagy része e bűntudat feloldásához, kibeszéléséhez nyújt segítséget. Ezzel az alapfeltevésként elfogadott gondolattal mélyen nem értek egyet. A dinnye című versben ugyan megformálódik egy férfialak, aki a váláskor a felesége szemére veti, hogy nem vigyázott eléggé magára, de ezen kívül nem látom egyéb szövegbeli jegyét annak, hogy megkérdőjelezné a nők bűnösségét, kizárólagos felelősségét ebben a kérdésben. Ezért is nyomasztóak a versek, mert minden együttérzés dacára megismételnek egy a kultúránkat átható és a női létezést már gyerekkorától korlátozó, sőt megbéklyózó nézetet: a nők hibáztatásának, búntudatuk kialakításának és fenntartásának automatizmusát, ezerszer ismételt gyakorlatát, a felelősség áthárításának rutinszerű, meggyökeresedett szokását.
Ami viszont fontos, hogy előtérbe kerül a nők „bűnössége” a gyerek születéséhez kapcsolódó kérdésekben. Az ismétlődő vallomásokban felszínre kerül a bűntudat. A szorongás alakot nyer, tárggyá válik, belép a kommunikációba. Ebben az esetben a „másik”, a magunkban hordozott ijesztő idegenség tárgyiasítása a megszelídítést, az elfogadást és a továbbélést teszi lehetővé. A vallomás műfaja felkínálja az olvasónak a megértő hallgató pozícióját. A vallomás több versben ismétlődik, ezáltal ismétlődik a hallgató pozíció is, hangsúlyossá válik a befogadó szerepe. A hallgató egyre inkább alakot ölthet, olvassuk az olvasót. Nem tudjuk meg, mi lehet a véleménye, de nyomaték esik erre a szerepre, amely így a lezáratlanságot, tehát a kérdés megítélésének nyitottságát helyezi előtérbe. A szerző neme talán abban szerepet játszhat, hogy a hallgató szerepébe férfit (is) képzelhetünk. A versek többször fikcionálnak olyan helyzetet, egy „Te” megszólítottat, amely eljátssza, hogy a szerző csupán közreadja a meghallgatott női vallomásokat. Ezért lehetséges a szerző nemét figyelembe venni, a fiktív megszólított „Te” figurát a szerző alakjával egybeolvasni, így annak neme akár a hallgató nemeként is értendő. A hallgató tehát férfi is lehet. Borbély Szilárd (újra)írása nyomán a női körben elsuttogott női sorsok előtt nyitva áll az út, hogy őket minél több férfi meghallgassa és meghallja.

Jegyzetek:

1 Esterházy Péter: Egy nő, X.
2 Vö. például Gayatri Chakravorti Spivak: A Critique of Postcolonial Reason: Toward the History of the Vanishing Present. Cambridge, MA, Harvard University Press, 1999.
3 Abody Rita: A kalandor. In: Bódis Kriszta, Forgács Zsuzsa Bruria, Gordon Agáta (szerk.): Éjszakai állatkert. Budapest, Jonathan Miller, 2005. 20-27.
4 Vö.: Bedecs László:Adjon Isten, Jézusunk! Borbély Szilárd: Míg alszik szívünk Jézuskája.
5 Márton László: Visszájára fordítani. Borbély Szilárd: Halotti Pompa.
6 Valastyán Tamás: A nyugtalanító csoda. Borbély Szilárd: Halotti Pompa.
7 V.ö: James E. Young: The Texture of Memory: Holocaust Memorial and Meaning. New Haven: Yale University Press, 1993. 1-15.
8 James E. Young: I. m. 17-22.
9 Friedrich Nietzsche: A nem morálisan felfogott igazságról és hazugságról. Athenaeum, I. 3. (1992) 7.

A tanulmány a Parnasszus 2009. téli számában jelent meg (17-23. o.) 


A bejegyzés trackback címe:

https://centrifuga.blog.hu/api/trackback/id/tr971749097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.