fmx.jpg

 

xmen.jpg

 

meeting.jpg

femx.jpg

epizod.jpg

kreativity.jpg

CIVILKURAZSIJPG.jpg

IMPRESSZUMJPG_1.jpg

VILAGTANITONOIJPG.jpg

NOKAKUTNALJPG.jpg

APUDFIAMJPG.jpg

SZERELEMKUSZOBJPG.jpg

GORDONKONYVJPG.jpg

BESTIARIUMJPG.jpg

DZSUMBUJISTAKJPG.jpg

ORBANNEVICAJPG.jpg

ILLEMKODEXJPG.jpg

 

versvasarnap.jpg



 

Címkefelhő

a (8) afrika (21) afrikai irodalom (17) ágens (16) ajánló (846) alapjövedelem (8) amerikai irodalom (49) angyalkommandó (9) anya kép (8) apple világnézet (5) apud fiam (59) az alapítványról (10) az asszony beleszól (26) a bihari (7) a dajka (5) baba (5) bach máté (12) bajtai andrás (5) baki júlia (6) bak zsuzsa (15) balogh rodrigó (6) bánki éva (11) bán zsófia (11) bárdos deák ágnes (7) becsey zsuzsa (11) bemutatkozó (6) bencsik orsolya (5) beszámoló (68) bitó lászló (14) blog (6) bódis kriszta (116) books (7) borgos anna (10) bozzi vera (6) büky anna (19) bumberák maja (5) centrifuga (802) cigányság (200) civil(szf)éra (157) csapó ida (6) csepregi jános (5) csobánka zsuzsa (5) czapáry veronika (33) czóbel minka (9) deák csillag (29) debreceni boglárka (56) délszláv irodalom (5) depresszió (7) deres kornélia (8) design (11) diszkrimináció (9) divat (30) divatica (32) dokumentumfilm (5) dráma (12) drog (18) dunajcsik mátyás (5) dzsumbujisták (11) egészség (5) együttműködés (24) éjszakai állatkert (16) ekaterina shishkina (6) ekiadó (6) elfriede jelinek (5) énkép (60) eperjesi ágnes (6) epizod (59) erdős virág (9) erőszak (5) esszé (9) evu (9) fábián évi (18) falcsik mari (13) feldmár andrás (7) felhívás (5) feminista irodalomkritika (12) feminizmus (10) femx (102) fenyvesi orsolya (9) festészet (10) fesztivál (77) fff-gender (20) fff gender (248) film (161) filmszemle (17) folyóirat (1868) forgács zsuzsa bruria (26) fotó (98) fotókiállítás (6) gazdaság (7) gender (153) geo kozmosz (5) geréb ágnes (13) gömbhalmaz (10) gordon (14) gordon agáta (240) gubicskó ágnes (8) gyárfás judit (18) gyerekirodalom (7) györe gabriella (75) győrfi kata (5) háború (28) haraszti ágnes (5) heller ágnes (8) hétes (27) hír (77) hit (5) holokauszt (12) icafoci (44) ica i. évad (6) ica ix. évad (14) ica vii. évad (17) ica viii. évad (17) ica x. évad (5) ica xi. félév (9) identitás (5) identitásfenyegetés (16) ifjúsági regény (5) ikeranya (13) illemkódex (65) incesztus (7) interjú (119) intermédia (5) irodalmi centrifuga történet (54) irodalom (626) izsó zita (6) játék (14) jogalkalmazás (22) józsef etella (8) József Etella (5) jumana albajari (6) kalapos éva veronika (6) kamufelhő (5) karafiáth orsolya (6) katerina avgeri (6) katona ágota (5) kecskés éva (11) kemény lili (7) kemény zsófi (6) képregény (24) képzőművészet (214) kiállítás (71) kiss judit ágnes (10) kiss mirella (8) kiss noémi (33) kiss tibor noé (6) kocsis noémi (7) költészet (68) kölüs lajos (31) koncepciós perek (7) koncz orsolya (5) konferencia (8) könyv (12) könyvajánló (138) könyvfesztivál (11) könyvtár (82) környezettudat (16) környezetvédelem (23) kortárs (14) kosáryné réz lola (6) köz élet (231) kritika (10) kultúrakutatás (6) ladik katalin (6) láger-élmény (6) láger élmény (6) lángh júlia (42) láng judit (40) lévai katalin (19) lidman (27) literature (14) ljudmila ulickaja (5) lovas ildikó (5) magdolna negyed (34) magvető (5) magyari andrea (51) mai manó ház (6) majthényi flóra (10) marsovszky magdolna (5) média (32) meeting (46) ménes attila (9) menyhért anna (10) mese (41) mesterházi mónika (6) miklya anna (8) milota (5) mitológia (6) moramee das (6) móricz (28) mozgalom (5) mozi (43) műfordítás (16) műhely (125) murányi zita (27) műterem (11) művészet (15) nagy csilla (15) nagy kata (7) napló (12) néma nővérek (7) nemes z márió (5) németh ványi klári (48) nők iskolája (5) nőtudat (196) novella (6) oktatás (6) önismeret (112) orbánné vica (20) összefogás (106) összefogás mozgalom (51) pályázat (51) palya bea (10) pál dániel levente (5) pénz (12) performansz (5) pintér kitti (5) poem (10) polcz alaine (7) politika (85) pornográfia (5) pride (5) programajánló (417) próza (15) psyché (11) pszichiátria (14) pszichológia (9) push (27) radics viktória (11) rakovszky zsuzsa (13) recenzió (57) reciklika (7) regény (231) reisch éva (8) rólunk (7) sahar ammar (6) sándor bea (5) sapphire (27) sara (27) sara lidman (32) sasa (44) simone de beauvoir (6) soma (7) somogyi aranka (5) sorozat (277) spanyolország (7) spanyol irodalom (12) spiegelmann laura (5) spiritualitás (35) sport (16) sportella (19) szabo evu (13) szabó imola julianna (10) szabó t. anna (9) szalon (31) szécsi magda (35) szegénység (68) szerelem (36) szerelemküszöb (19) szerkesztőség (12) szex (48) színház (94) szocioregény (42) szőcs petra (5) szolidaritás (249) szöllősi mátyás (5) szomjas oázis (12) takács mária (13) takács zsuzsa (7) tanatológia (6) tánc (28) tanulmány (29) tar sándor (9) tatárszentgyörgy (9) telkes margit (7) testkép (89) tilli zsuzsanna (7) tímár magdolna (10) történelem (59) tóth kinga (9) tóth krisztina (13) trauma (123) turi tímea (5) tuszki (15) uhorski k andrás (37) ünnep (31) urbányi eszter (10) utazás (35) várnagy márta (5) város (17) városkép (5) vers (232) versvasárnap (69) vidács anett (14) vidék (33) video (10) világirodalom (104) világ tanítónői (40) virginia woolf (6) weöres sándor (5) wikiwom (143) xman (31) zakia el yamani (6) závada pál (9) zene (96) zilahi anna (5) Összes Címke

ICA-mesék: Húsvét hétfő

2010.02.27. 10:00 | icentrifuga | 2 komment

Címkék: sorozat mese folyóirat cigányság fiáth titanilla

"Amikor belépett a könyvtárba vagy a kispresszóba, egyenesen a pultosnők szemébe nézett. Nem járt többé hascsikarós-görnyedten a falak mellett az utcán. Ha álmodozott, egyre többször látta a valódi külsejét a kitalált történetekben. A kékszemű királyfit elnyelte a köd. A tükörből egy szép arcú, kreol bőrű, izzó szemű arc tekintett vissza rá."

ICA Interkulturális mesesorozatában Fiáth Titanilla Húsvét hétfő című meséjét olvashatják.

Szeptemberben kezdett elromlani minden. A tisztást, ahol délutánonként lejátszották Janekkal Rocky huszadik, most már tényleg mindent eldöntő meccsét, mocsárrá változtatta a sok eső. Manó új szobája, amit Guszti bácsival építettek nyáron, szintén beázott. A víz elvitte az iskolakezdésre kapott, focisták arcképeivel összematricázott füzeteket és hatszínű tollakat. Végül vissza kellett költöznie a nagymama mellé. Jövőre majd erősebb tetőt húznak.
A suli sem tűnt olyan „zsírkúlnak”, ahogy Janek fényezte a vakáció alatt. Manót az első reggel társai szeme láttára meztelenre vetkőztették, és jeges zuhany alá állították. Pókhasú, pattanásos arcú nők cibálták a haját, a körmük, akár az ügyesebb DJ-ké a bakelitlemezeken, csak úgy karistolta a fejbőrét. Az udvar végén, a lepusztult, málló vakolatú Helle-házban kaptak termet. A csajok sírtak, mert szerintük ez valójában hullaház, és látták a tévében, mi jön a mosdatás után. Gáz.
De csak Szörnyella jött a szőrdzsekire száradt rúzsfoltjaival, és a gyerekfejnek repülő kulcscsomókkal. Hogy ő itten az osztályfőnök, kesztyűbe dudál és imbecillis bagázs. Egy szót sem értettek. Ebédnél Janek szaladt oda hozzá a másodikosok asztalától. Gyorsan a fülébe súgta, hogy itt nem ér ám a nyári vérnyalás meg a titkos szerződésük. „Túl sötét vagy, Manó, rajtad látszik” – mondta. „Itt nem ismerjük egymást, oké? Ne is köszönjél nekem. Na helló!” Manónak elment az étvágya. Láblógázva, csöndben bámulta a piszkosfehér mélytányér törött peremét. A többi asztalnál virágos tányérból ettek.
Nem volt szabad röhögni, énekelni, egyáltalán: megszólalni. Az udvaron elzavarták őket a csocsóasztaltól, a kosárpalánktól, a tesiszertárból pedig pingpongütők helyett két horpadt medicinlabdát adott át nekik a gondnok. Manót Eriknek szólították. Új nevet kaptak. Ők lettek a cigányok.
Az utolsó csengetés után, hazafelé bandukolva Manónak fájdalmasan égni kezdett a szeme. A pulcsiján, amit a nagyanyja kötött, észrevett egy lyukat. A bátyjától elkunyerált futócipők egyszerre nevetséges, kopott, divatjamúlt csukákká változtak, a kitérdelt, „piacos” mackónadrágról már nem is beszélve. Erdei házuk, mely a Janek-testvériség idején még a buckalakókkal folytatott csaták helyszínéül szolgált, esetlenül összetákolt viskó lett. Ráadásul nem is a faluban épült, mint a többi emberé, a Normálisaké, hanem a fák között. Itt nincsenek utcák! A kapun kiszaladó mama arca egyszerre egy öreg banyáé. Kész horror! Az elétett kaja pedig milyen ehetetlenül egyszerű! Vizslatta a kézfején a bőrt: sötétbarna, tényleg. Eddig észre sem vette. A tükörhöz szaladt. Nedves, szénfekete szempár tekintett vissza rá. Elfordította a fejét. Hányinger fogta el magától.
Így múlt az idő. Rosszul telt. Amíg Janek úszóbajnokságot nyert, sulidiszkót szervezett, és már a harmadik barátnőjével tervezgette, hogyan szöknek ki a nyári táborból, addig Manó az erdőt járta. Ismerte az ösvényeket, a százéves, lehetetlenül vastag törzsű fákat, a veszélyes szakadékokat és lápokat. A bokrok között heverve nem volt cigány. Ha becsukta a szemét, egyáltalán nem is voltak cigányok. Csak kék szeműek. Csupa egyformákok! És végre áthívhatta magához azt a hosszú hajú, cés csajt. Nem kellett azzal égetnie magát, hogy „téli szolizós”, a csalitosban lakik, a nagyanyja vigyáz rá, és nincs kiírva a gatyájára, hogy Adidas. Mondjuk, de csak tegyük fel, hogy ez az egész nem úgy van, ahogy. Akkor végre ugyanaz lehetne, aki régen volt. Simán Manó.
A valóság persze egészen másképp nézett ki. A mama kórházba került, Manót pedig bezsuppolták egy kipufogógáz-szagú kocsiba. Az üléshuzat szanaszét karmolva, szivacsbélés-nyomok a földön, a recsegő rádió meg mintha magába szippantotta volna azt a sok gyereksírást és bömbölést, csak hogy most egyszerre ontsa a fülébe. Tudta, hogy intézetbe viszik. Ennyi és ennyi centi, ennyi és ennyi kiló. Cigány, ezt is felírták a köpenyesek, naná!
Az első este, villanyleó után, mialatt a nevelőnők ásítozva tárgyalták meg a múlt heti Dallast, rögtön fel is állították Manót a nagyobbak. „Védd magad, cigó!” – ordítozták, és az arca felé dobtak egy poros pokrócot. Manó érezte, hogy fél percen belül megfullad. Tehetetlenül kapálózott, luftokat rúgott, próbálta védeni a fejét, amikor váratlanul csend lett. „Rohadjatok meg! Mindig a kisebbnek kell nekiesni! Velem álljatok ki!” Manó egy izmos, világosbarna hajú fiút vett észre, amint kigabalyodott a takaró cafatokra tépett romjai alól. Ő volt a Lacás.
A Lacást igazi menőnek tartották: senki sem merte lehúzni, átverni, nem loptak tőle Milkát vagy „szagot”, ahogy a dezodort nevezték. Jó arcnak tűnt. Magával vitte Manót thai boxolni meg a városi, kispályás fociedzésekre. Később úszni is megtanította. Megmutatta, melyik nevelőnél kell befognia a száját, és kinél lehet kilógni moziba. Ha akart, kemény volt, egy minikommandós, máskor meg udvarias, alázatos vagy riadt tekintetű. Hétvégén mindig elvitték.
„Ez a valódi húspiac, tesókám. Kiállítanak ide, tessék bazsalyogni! Jönnek be a mukik, nem lehet gyerekük, kínlódnak. Ha elég szimpi vagy, ha előadod a szerencsétlen kisárvát, kivisznek. És akkor jön a dőzs. Banyek, a múltkor két napig nonstop Vidámpark, multiplex, Meki-kaja, háhhá! Ne szerencsétlenkedj már, csináld utánam!” Csakhogy a Lacásnak könnyű volt. Manó megszokta, hogy cigánygyereket nem szívesen választ senki. Szombat délelőttönként lehajtott fejjel üldögélt, kék szemekről, tejszínfehér bőrről álmodozott, vagy mélán lapozgatta a többieknek ajándékozott, már széttépkedett gyerekújságokat. A húspiac végén, más dolga nem lévén, visszament a szobájába, és várta a vasárnapot. A Lacást a fullos csomagokkal.
„Szomorú vagy?” – ült le Manó asztalához egyik szombat délelőtt egy virágillatú, zöld szemű nő. Semmi „mutasd a fogad!”, „mi a neved?”, „szereted a Jóistent?”! „Szomorú vagy?” Manó a feje búbjáig elvörösödött, a fülei metálritmusban lüktettek, a hangja a torkában halt el. Lesütötte a szemét. Itt nyilván valami félreértés történt. Ez a finom hölgy nem látja, hogy ő cigány?!
Nem látta. Anna néni másra figyelt: tudott könyv nélkül álmot fejteni, tenyérvonalakból jósolni, fejből elmondta a húszas amerikai rap-slágerlistát, és képben volt, ha akciófilmekre meg Bruce Willisre terelődött a szó. Odafigyelt, amikor Manó megmutatta a maigeri rúgást, megértette, hogy képtelen lenyelni még egy kanálnyit is a tökfőzelékből, és két kiló csokit vett, amikor a Lacással és a csapattal másodikak lettek a teremfoci-bajnokságon. Karácsonykor struccokat etettek egy vidéki farmon a hóban, szilveszterkor pedig adott pár kortyot a saját pezsgőjéből is.
Manó évek óta először érezte, hogy múlóban a szemfájás. Végre anélkül is el tudta olvasni a legalsó, parányi számokat az orvosi vizsgálaton, hogy a Lacás súgott volna. Amikor belépett a könyvtárba vagy a kispresszóba, egyenesen a pultosnők szemébe nézett. Nem járt többé hascsikarós-görnyedten a falak mellett az utcán. Ha álmodozott, egyre többször látta a valódi külsejét a kitalált történetekben. A kékszemű királyfit elnyelte a köd. A tükörből egy szép arcú, kreol bőrű, izzó szemű arc tekintett vissza rá.
„Nem tudlak kivinni a hétvégén. Elutazom, csak vasárnap este jövök vissza, de akkor az egész családdal!” – újságolta áprilisban Anna néni. „Átjönnek húsvétra a tesóim, az unokaöccsök, ángyikák, bácsikák, szóval mindenki nálam ünnepel. Be szeretnélek mutatni nekik, úgyhogy ha ráérsz, gyere át hétfőn. Tojást festünk, főzőcskézünk, várjuk ám, hogy meglocsolj!”
Manó elsápadt. Halkan elbúcsúzott, és eltűnt a szobájában. Éjszakákon át álmatlanul forgolódott a pokróc alatt. Mert hát, ugye, előbb-utóbb csak kiderül, hogy ki is ő! Náluk, a nagymamáéknál nem volt szokás a locsolkodás, gőze sincs arról, mi ez az egész, és hogy is kell pontosan. És akkor most az Anna néni, meg az egész családja, az a kismillió úriember mind rá fog mutogatni, ő meg ott áll középen, bénázva, szinte meztelenül. Tessék, íme a cigány! És a cigány, ő, az ostoba! És aki ostoba, azzal minek foglalkozni? Azt minek hurcolni színházba, minek becsempészni koncertekre, minek szeretni egyáltalán? Kár a gőzért, jobb megrohadni az intézetben!
Borzasztó hét volt. Bukásra állt fizikából, de képtelen volt a feleletre koncentrálni. A csapattársak üvöltöztek vele, mert kihagyta a sorsdöntő tizenegyest. A Lacás megfenyegette, hogy ha továbbra is kukakussol, és nem teszi ki, mi a nyavalya gáz van vele, vége a spanságnak! Egy falat sem ment le a torkán lassan már egy hete. Pénteken még megdicsérték a keresztény nevelők, milyen derekasan böjtöl, aztán vasárnap elájult a feltámadást magasztaló nagymisén. Ágyba fektették, borogatták, de végül mindenki lement az ebédlőbe. Hiába, ritkán van jó kaja az intézetben. Manó egyedül maradt.
A sötétben elviselhetetlennek tűnik a szomorúság, a tehetetlenség és a magány. Próbál visszaemlékezni a régi meglógásokra a fájdalom elől, a szőke, kék szemű csávóra, aki ő is lehetne, és akinek mindig, mindenhová zöld az út. Odavetíti a simabőr-csupasárm-srácot Panni néni kapujába, látja a kezét csengőn, meg a kilóduló a pereputtyot. Nénikék és unokahúgok szaladnak felé a kora tavaszi napsütésben, rügyező fák közt, szélesen mosolyogva. Várják a locsolást. Ekkor hirtelen változik a kép: mintha a világvége jött volna el, a nők sikítani kezdenek, menekülnek. Anna néni ráüvölt, a hangja, mint a tűzoltóautóké: mi történik iiitt?! Semmi. Manó csak áll középen, üres kézzel, némán. Bőre koromszínűvé sötétül, szeme ördögfeketén izzik. Lassan elsüllyed a kénköves lángok között.
Elég! Lerúgja a csuromvíz takarót, a lepedővászon felsikít, és háromfelé szakad. Keze az ablakpárkányon. Gyors mozdulattal szaltózik ki a kertbe, át a kerítésvasakon, ki az utcára. Kerülgeti az autókat, átrohan a piroson, szalad odáig, amíg eltűnnek a vizesárkok, és elfogy a járda. Tovább! Egyre sűrűbbek a fák, egyre ismerősebb a táj. A gyerekkori erdőben jár, ahol Janekkal vérszerződtek évekkel ezelőtt, ahol még nem tudta, mi az, hogy cigány, és amikor megtanulta is: a fák elrejtették, maguk közé fogadták. Nincs megállás többé! Tovább! Tovább!
 „Manó! Te vagy az! Élsz?” A Lacás megnyugató illatát érzi az arcán. Óriás karok ragadják meg, emelik magasba, állítják talpra. „Normális vagy, öcsém? Itt szunyáltál a dzsuvában? Bele is eshettél volna a szakadékba, te sünarcú! Erre tanítottalak, haver? Így kell frankón szökni? Idióta!” – óbégat a Lacás, de a hangján hallani a meghatottságot. „Hát ti?” – kérdezi Manó bénultan, a tekinteteket kerülve, amikor észreveszi, hogy itt a csapat. A focisták, meg az edző, Ernő bá. Érte jöttek mind a tizenketten!
„Ebből akartál kimaradni, hülyegyerek? Megbeszéltük a múltkor, edzés után, nem emlékszel? Ernő bá visz a busszal. Meglocsoljuk a csajokat, zabáljuk a sütiket, hávájdidzsi meg minden! Na, gyerünk!” És tényleg elindulnak. Manónak a kezébe nyomnak egy kölnisüveget, borzasztóan büdös, de kit érdekel, egy szódásüveget meg egy ceglédi kannát. Bezsuppolják a leghátsó ülésre, gyakoroltatnak vele ilyen-olyan verseket, van köztük szép hosszú, amolyan költői, aztán akad pajzán, meg barom is, mint hogy „Egy tök, két tök, öntök”. De ezt legalább tutira megjegyzi.
Gyorsít a busz, ralliznak a városban. Kivörösödött arccal tárgyalják a csajokat, ki mennyire volt dögös vizes pólóban, ki sivalkodott a legszebben, kinek a legmorcabb a muterja („de sütni, azt tud!”). Manó nevet. A többnapos éhkopp után majd’ elájul a vajas tortáktól, francia krémesektől, édes likőröktől, amiket egyre tukmálnak a nagymamák. Ezen is nevet. Nevet, amikor lefékeznek Anna néni háza előtt. Amikor kicsődül a rokonság. Megáll középen, kezében a Lacástól elcsaklizott, illatos üvegcse. Belekezd a versbe. A hangja remeg, de a szeme, két sötéten csillogó drágakő, még sohasem volt ilyen büszke és vidám!

Fiáth Titanilla

(kép forrása)


A bejegyzés trackback címe:

https://centrifuga.blog.hu/api/trackback/id/tr301792457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.