fmx.jpg

 

xmen.jpg

 

meeting.jpg

femx.jpg

epizod.jpg

kreativity.jpg

CIVILKURAZSIJPG.jpg

IMPRESSZUMJPG_1.jpg

VILAGTANITONOIJPG.jpg

NOKAKUTNALJPG.jpg

APUDFIAMJPG.jpg

SZERELEMKUSZOBJPG.jpg

GORDONKONYVJPG.jpg

BESTIARIUMJPG.jpg

DZSUMBUJISTAKJPG.jpg

ORBANNEVICAJPG.jpg

ILLEMKODEXJPG.jpg

 

versvasarnap.jpg



 

Címkefelhő

a (8) afrika (21) afrikai irodalom (17) ágens (16) ajánló (846) alapjövedelem (8) amerikai irodalom (49) angyalkommandó (9) anya kép (8) apple világnézet (5) apud fiam (59) az alapítványról (10) az asszony beleszól (26) a bihari (7) a dajka (5) baba (5) bach máté (12) bajtai andrás (5) baki júlia (6) bak zsuzsa (15) balogh rodrigó (6) bánki éva (11) bán zsófia (11) bárdos deák ágnes (7) becsey zsuzsa (11) bemutatkozó (6) bencsik orsolya (5) beszámoló (68) bitó lászló (14) blog (6) bódis kriszta (116) books (7) borgos anna (10) bozzi vera (6) büky anna (19) bumberák maja (5) centrifuga (802) cigányság (200) civil(szf)éra (157) csapó ida (6) csepregi jános (5) csobánka zsuzsa (5) czapáry veronika (33) czóbel minka (9) deák csillag (29) debreceni boglárka (56) délszláv irodalom (5) depresszió (7) deres kornélia (8) design (11) diszkrimináció (9) divat (30) divatica (32) dokumentumfilm (5) dráma (12) drog (18) dunajcsik mátyás (5) dzsumbujisták (11) egészség (5) együttműködés (24) éjszakai állatkert (16) ekaterina shishkina (6) ekiadó (6) elfriede jelinek (5) énkép (60) eperjesi ágnes (6) epizod (59) erdős virág (9) erőszak (5) esszé (9) evu (9) fábián évi (18) falcsik mari (13) feldmár andrás (7) felhívás (5) feminista irodalomkritika (12) feminizmus (10) femx (102) fenyvesi orsolya (9) festészet (10) fesztivál (77) fff-gender (20) fff gender (248) film (161) filmszemle (17) folyóirat (1868) forgács zsuzsa bruria (26) fotó (98) fotókiállítás (6) gazdaság (7) gender (153) geo kozmosz (5) geréb ágnes (13) gömbhalmaz (10) gordon (14) gordon agáta (240) gubicskó ágnes (8) gyárfás judit (18) gyerekirodalom (7) györe gabriella (75) győrfi kata (5) háború (28) haraszti ágnes (5) heller ágnes (8) hétes (27) hír (77) hit (5) holokauszt (12) icafoci (44) ica i. évad (6) ica ix. évad (14) ica vii. évad (17) ica viii. évad (17) ica x. évad (5) ica xi. félév (9) identitás (5) identitásfenyegetés (16) ifjúsági regény (5) ikeranya (13) illemkódex (65) incesztus (7) interjú (119) intermédia (5) irodalmi centrifuga történet (54) irodalom (626) izsó zita (6) játék (14) jogalkalmazás (22) József Etella (5) józsef etella (8) jumana albajari (6) kalapos éva veronika (6) kamufelhő (5) karafiáth orsolya (6) katerina avgeri (6) katona ágota (5) kecskés éva (11) kemény lili (7) kemény zsófi (6) képregény (24) képzőművészet (214) kiállítás (71) kiss judit ágnes (10) kiss mirella (8) kiss noémi (33) kiss tibor noé (6) kocsis noémi (7) költészet (68) kölüs lajos (31) koncepciós perek (7) koncz orsolya (5) konferencia (8) könyv (12) könyvajánló (138) könyvfesztivál (11) könyvtár (82) környezettudat (16) környezetvédelem (23) kortárs (14) kosáryné réz lola (6) köz élet (231) kritika (10) kultúrakutatás (6) ladik katalin (6) láger-élmény (6) láger élmény (6) lángh júlia (42) láng judit (40) lévai katalin (19) lidman (27) literature (14) ljudmila ulickaja (5) lovas ildikó (5) magdolna negyed (34) magvető (5) magyari andrea (51) mai manó ház (6) majthényi flóra (10) marsovszky magdolna (5) média (32) meeting (46) ménes attila (9) menyhért anna (10) mese (41) mesterházi mónika (6) miklya anna (8) milota (5) mitológia (6) moramee das (6) móricz (28) mozgalom (5) mozi (43) műfordítás (16) műhely (125) murányi zita (27) műterem (11) művészet (15) nagy csilla (15) nagy kata (7) napló (12) néma nővérek (7) nemes z márió (5) németh ványi klári (48) nők iskolája (5) nőtudat (196) novella (6) oktatás (6) önismeret (112) orbánné vica (20) összefogás (106) összefogás mozgalom (51) pályázat (51) palya bea (10) pál dániel levente (5) pénz (12) performansz (5) pintér kitti (5) poem (10) polcz alaine (7) politika (85) pornográfia (5) pride (5) programajánló (417) próza (15) psyché (11) pszichiátria (14) pszichológia (9) push (27) radics viktória (11) rakovszky zsuzsa (13) recenzió (57) reciklika (7) regény (231) reisch éva (8) rólunk (7) sahar ammar (6) sándor bea (5) sapphire (27) sara (27) sara lidman (32) sasa (44) simone de beauvoir (6) soma (7) somogyi aranka (5) sorozat (277) spanyolország (7) spanyol irodalom (12) spiegelmann laura (5) spiritualitás (35) sport (16) sportella (19) szabo evu (13) szabó imola julianna (10) szabó t. anna (9) szalon (31) szécsi magda (35) szegénység (68) szerelem (36) szerelemküszöb (19) szerkesztőség (12) szex (48) színház (94) szocioregény (42) szőcs petra (5) szolidaritás (249) szöllősi mátyás (5) szomjas oázis (12) takács mária (13) takács zsuzsa (7) tanatológia (6) tánc (28) tanulmány (29) tar sándor (9) tatárszentgyörgy (9) telkes margit (7) testkép (89) tilli zsuzsanna (7) tímár magdolna (10) történelem (59) tóth kinga (9) tóth krisztina (13) trauma (123) turi tímea (5) tuszki (15) uhorski k andrás (37) ünnep (31) urbányi eszter (10) utazás (35) várnagy márta (5) város (17) városkép (5) vers (232) versvasárnap (69) vidács anett (14) vidék (33) video (10) világirodalom (104) világ tanítónői (40) virginia woolf (6) weöres sándor (5) wikiwom (143) xman (31) zakia el yamani (6) závada pál (9) zene (96) zilahi anna (5) Összes Címke

Hangpróba, avagy női sorsok szalagon. Interjúirodalom az egykori NDK-ban.

2010.06.29. 16:30 | icentrifuga | Szólj hozzá!

Címkék: folyóirat gender önismeret nőtudat magyari andrea

   Tipikusan német műfaj lett és maradt az ún. „Interviewliteratur”, azaz interjúirodalom, legalábbis az az ága, amely a dokumentum- és szépirodalom egyfajta egyvelegét alkotja, és amely a manapság oly népszerű oral history egyik megjelenési formájának is tekinthető. Az elbeszélt történelem mint módszer lehetőséget ad arra, hogy a történettudományban és kultúrtörténetben a huszadik század elejére uralkodóvá váló politika- és hatalomtörténet helyett (vagy mellett) a figyelem a mikrotörténetekre, az egyéni élettörténetekre irányuljon, s ez a nőtörténet szempontjából különösen fontos. 

Maxie Wander magyarul Jó reggelt, szépségem! címmel megjelent kötete óriási népszerűségnek örvendett nemcsak az NDK, de az NSZK területén is. Ez utóbbi nem csoda, ha azt nézzük, hogy a műfaj tulajdonképpen az NSZK-ból indult útjára az ’50-es években. Erika von Hornstein, aki a Szovjetunió által megszállt területről költözött a Szövetségi Köztársaságba, éppen mint a keletnémet szocializmus ellensége talált partnereket a beszélgetésekhez: a berlini Marienfeld Menekülttáborban rögzített interjúiban a szexuálpolitikához képest még a politika áll előtérben. Ehhez képest új megközelítéssel élt Sarah Kirsch, aki a Die Pantherfrau (A párducnő) című, 1973-ban megjelent könyvének alcímül a következőt adta: „Fünf unfrisierte Erzahlungen aus dem Kassetten-Recorder”, azaz „Öt kozmetikázatlan elbeszélés a magnóról”.

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A kozmetikázatlanság persze nem a szöveg puszta papírra vetését jelenti, hiszen maga a szó is erős mellékjelentéseket hordoz. Kirsch interjúi, amelyekből a kérdések már hiányoznak, komplex, lírai szöveggé állnak össze, s Kirsch célja az, hogy vékonyka könyve egyfajta biográfia-raktérré váljék; a szövegek végén álló nyolc megjegyzés egyikében Gorkijt hozza például, aki a harmincas években egy hat dolgozóval működő irodát alapít, az ún. életrajz-hivatalt. A szövegek újszerűnek hatottak azért is, mert Kirsch megőrzi az élőbeszéd minden jellegzetességét: ügyel, hogy a szövegek ne váljanak a megszokott értelemben írottan irodalmivá. Beemeli a beszédben használatos, írásban akkor még szokatlan szavakat és fordulatokat, a szlenget, sőt, a dialektust is. Az öt nő portréja így valóban finoman cizellált. 
A „magasirodalom” egyes képviselői (megint) nem fogadják szívesen az új műfajt. Wolfgang Harrich Kirsch könyvének megjelenése után nem sokkal élesen kikel a nyugatnémet dokumentumirodalom ellen, sértetten állítva, hogy ezek az írók egyszerűen odatartják a mikrofont, aztán arra sem veszik a fáradtságot, hogy „elbeszéltté” írják ezeket az élettörténeteket. (Érdekes, hogy maga Kirsch, aki egyébként már akkor is elismert lírikus volt, szintén így gondolkodott saját könyvéről: kijelentette, hogy ő maga nem számítja ezt szépirodalmi munkásságához, mivel a könyv „halffabrikat”, azaz félkész, nyers szöveg, bár nagyon fontos.) Az alább elemzésre kerülő Maxie Wander naplójegyzeteiben számtalan cáfolatot találunk erre: látszik, mennyire tudatosan alkotja meg Wander az alapszövegekből a monológokat, hogyan vesz észre párhuzamokat, hogyan készíti el a szövegmontázst, elsimítva, eltüntetve az illeszkedések nyomait.  Egy helyütt barátnőjének így ír levelében: „Mikor Ruthhal, a pincérnővel beszéltem, sokat kellett Rád gondolnom. … Ruthnak néhány tőled származó mondatot adtam a szájába, ez rajtad és rajta kívül senkinek sem tűnik fel, az irodalmi és szociális valóságnak pedig nem árt.” (Tekints vissza, 288) 
 
 
 
  A fent említett viták már előre mutatnak arra az időre, amikor az élettörténet elmesélhetőségének kérdése középpontba kerül. Amit a korabeli kritika hiányként rótt fel, az talán egy teleologikus, egyfelé tartó élettörténet kibontakozása. Maxie Wander interjúkönyvében is ilyen történeteket találunk. Tizenkilenc nő mesél az életéről, a legfiatalabb tizenhat, a legidősebb kilencvenkét éves. Arról, ami eszükbe jut, ahogy megélik a napjaikat, a vágyaikról, múltjukról. „Cél nélkül”, ha úgy tetszik, amennyiben a cél egy élettörténet elmesélésében az, hogy eljussak A pontból B-be. Ezek a nők tehát „összevissza beszélnek”, „hetet-havat összehordanak”. A hetvenes évek közepén élnek, Kelet-Németországban. Tizenkilenc lenyűgöző, őszinte portré, vagy önarckép, sőt, a kettő keveréke, amely valószínűleg Maxie Wander riporteri módszerének eredménye. Ahogy az egyik interjúalany később elmesélte, Wander először maga beszélt, saját ki nem mondott kérdéseire válaszolva. Olyan bizalmas légkört tudott kialakítani, hogy az interjúalanyok még az állandóan kattogó és folyton leálló rozzant szalagosmagnóról is elfeledkeztek. Nem vallomásként, hanem párbeszédként élték meg a beszélgetést; a vallomás műfajából ismerős hierarchia így teljesen hiányzik a szövegekből. Wander nem gyóntató pap, nem pszichiáter, hiszen sokszor halljuk, hogy az interjúalany visszakérdez, megerősítést vár. Bár az interjúvoló válaszait nem halljuk, a szövegek olvasása alatt végig érezhető az ő beszédének, életmesélésének áramlása is – egyfajta szóbeli palimpszeszt. 
A nőtörténelem megkerülhetetlen forrásai ezek az anyagok. Amikor a szocializmus kritikáját adják, nem a jól megszokott hatalmi pozíciók és elnyomórendszerek módszeres elemzésével és kritikájával találkozunk. Az elbeszélők saját tapasztalataikból kiindulva éppen olyan „hétköznapi”, „apró” (figyeljünk a némileg pejoratívan hangzó jelzőkre!) ügyek megoldására, levezetésére keresnek stratégiákat, amelyek ki szoktak maradni a történelemkönyvekből, a történelemről való beszédből. Maxie Wander osztrák, válaszott hazája az NDK. Hisz egy jól működtethető szocializmusban, és mérhetetlenül elkeseríti, amikor anomáliákkal találkozik, melyek közül számára legfájdalmasabb az, amikor meghunyászkodást tapasztal. Embereket szállítanak le egy buszról, és senki nem tudja, miért. Fia iskolájában szó nélkül fogadják el a szülők a legképtelenebb szabályokat. Nem az autokrata hatalom a félelmetes, ahogy megszoktuk, hanem az az ember, aki gyakorlatilag szó nélkül szolgáltatja ki magát ennek a hatalomnak, anélkül, hogy megkérdezné, miért kell ezt tennie. Hirtelen mintha perspektívát váltanánk, vagy kézinagyítóra cserélnénk a távcsövet. Wander azzal szembesít, hogy először saját félelmeinkkel kell szembenéznünk, saját területünket megtisztítani. 
 
Azt hiszem, attól az ellentmondástól szenvedek leginkább, hogy bár olyan korban élek, amelyben egy nő már sok mindent megtehet, mégis gyáva vagyok. Nekem szövetségesre van szükségem, akivel támogatjuk egymást, mert egymagamban semmit sem érek. Teljesen kiborít ez az ellentmondás a lehetőségek és a félelem közt. (Rosie, 32) 
 
Állampolgári ismeretekből egyszer jelentkeztem egy előadásra: Az ellentétek harca a szocializmusban. Nagyszerű, gondoltam, fel fogom sorakoztatni az ellentéteket, és megtámadom ezt az átkozott egyenlősdit; sokat dolgoztam rajta, és a lelkem adtam bele. A tanárnő igen elégedett volt. A gyerekek pedig illedelmesen hallgattak. Nekem pedig az volt az érzésem, hogy semmit az égvilágon nem értem el, és nagyon letörtem. Ugyanakkor egy másik gyerek előadásán azon kaptam magam, hogy én is ugyanolyan közömbösen ülök és hallgatok. Hogy létezik el? (Gudrun, 18) 
A könyv sikeréhez nagyban hozzájárult az, hogy Wander – illetve az interjúalanyok – addig nem tapasztalt őszinteséggel beszél a szexualitásról. A női szexualitás először válik beszéd- és írástémává az NDK területén. Az interjúalanyok – megint csak valószínűleg Wander ügyességének köszönhetően – itt sem vallanak be semmi megrázót; nincsenek perverziók, kiásott titkok, pont azért, mert mindezek csak akkor létezhetnek, ha tabu is létezik. A szövegekben a beszélők mintha felfüggesztést nyernének egy időre ez alól, természetesen és konstruktívan közelítenek saját szexualitásukhoz és az ezzel kapcsolatos gondokhoz. 
 
„Nem tarozom azok közé a nők közé, akik azt képzelik, hogy csak egyetlen férfival tudnak boldogok lenni. Én állandóan találkozom férfiakkal, akik tetszenek nekem, és akiknek én is tetszem. (…) Alkalomadtán ágyba bújok egy-egy férfival, vagy kimegyek vele a zöldbe. Furcsa, hogy ezt neked bevallom, mert egy férfi minden további nélkül bevallja az ilyesmit, sőt még növeli is vele a presztízsét. De növeli-e az én presztízsemet is? Aligha. (---) Nem arról van szó, mintha Roberttől nem kapnám meg azt, ami kell. Robert nehéz fizikai munkát végez. Este, ha hazajön, már általában otthon vagyok. Olyankor együtt megyünk a fürdőszobába. Előfordul, hogy Sabine is be akar jönni velünk, és be is engedjük. És előfordul, hogy egy idő után kiküldjük. Egyetlen más férfival sem voltam még olyan felszabadult, mint Roberttel. Ő még soha semmit nem tagadott meg tőlem. Ismerjük egymás igényeit. Elvégre a szexualitáshoz nemcsak szerelem, simogatás, nevetgélés tartozik, szerepet kap benne az erőszak is, a primitív ösztönök. Ez az, amit a legtöbb ember nem akar tudomásul venni, mert embertelennek tartják. Micsoda hülyeség! „ (Rosi, 32, titkárnő, 1 gyerek, férjezett) 
 
„Lehet, hogy nem találtam meg az igazi férfit, vagy alapvetően ilyen vagyok, nem tudom: se csókolózni, se lefeküdni nem szeretek. A férjem szerencsére kiegyensúlyozott partner. Nem tudom, neki mennyire van rá szüksége, mi mindenesetre ritkán élünk házaséletet. Csak amikor gyereket akartunk, akkor csináltuk olyan gyakran, hogy még ő is megsokallta. Werner leszokott róla a tizenhárom év alatt. És nekem egyáltalán nem hiányzik. Talán nem jöttünk rá a technikájára.” (Doris, 30) 
 
Maxie Wander interjúi valahogy nem veszítenek a varázsukból. Bizonyos értelemben még az aktualitásukból sem; évről-évre újraolvasom őket, és mindig találok valamit, ami épp aktuális. Ennyi nő között, persze, nem csoda. A másik, ami érdekes, hogy az interjúalanyok nagy része nem sokkal a háború után született, az interjúk készítésének idején fiatal nő. Az egykori gyerekek, akikről a szövegekben mesélnek, a mai harmincasok, lassan negyvenesek. Kicsit mintha anyám életéről olvasnék, bepótolva azt, amit nem tudok. 
Zárlatul pedig egy levélrészlet Wandertől, aki a férfiakról szóló interjúkötetét már nem tudta befejezni (43 évesen rákban halt meg). „Igen, a férfiakról szóló könyvet már elkezdtem. És igazad van, átkozottul nehéz velük boldogulni, bár igyekszem nem általánosítani. Jó lenne, ha meg tudnék mutatni (de nem leleplezni) valamit a félelmeikből, hogy nem elég erősek, sőt, a rájuk nehezedő (omni)potenciakényszer és védettség-igényük közötti konfliktusból, szexuális vágyaikból és abból, hogy milyen nagy szükségük van gyengédségre. Hiszen sokkal kevésbé ismerik igényeiket és félelmeiket, mint mi, nők. Valóban kisebb igényeket támasztanak személyiségükkel szemben, vagy legalábbis másokat. A nők emberek akarnak lenni, a férfiak el akarnak valamit érni, sikert aratnak, vagy legalábbis azt hiszik, hogy ezt kell akarniuk.” (Tekints vissza, 280)
A sorok jól illusztrálják, milyen szoros az összefüggés a nőtörténelem és a „férfitörténelem” között, milyen alapvető jelentőséggel bír a női szempontú történelem a férfiak számára. A nőtörténelem ugyanis nem csak a nőnemű egyedek történelme, épp nem az uralkodónők története, például, hanem azoké a férfiaké is, akik nem vesznek, nem vettek részt a hatalmi politikában, hatalmi játszmákban. Akik „nem látszanak”. Ők vannak (mi vagyunk) többen. 
 
Magyari Andrea 
 
 
Könyvek:
Kirsch, Sarah: Die Pantherfrau. Aufbau-Verlag, 1973. 
Wander, Maxie: Jó reggelt, szépségem! Magnós beszélgetések. Európa, Budapest, 1978. 
Wander, Maxie: Tekints vissza – harag nélkül. Naplók és levelek. Európa, Budapest, 1985. 
 

 


A bejegyzés trackback címe:

https://centrifuga.blog.hu/api/trackback/id/tr622118911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása