fmx.jpg

 

xmen.jpg

 

meeting.jpg

femx.jpg

epizod.jpg

kreativity.jpg

CIVILKURAZSIJPG.jpg

IMPRESSZUMJPG_1.jpg

VILAGTANITONOIJPG.jpg

NOKAKUTNALJPG.jpg

APUDFIAMJPG.jpg

SZERELEMKUSZOBJPG.jpg

GORDONKONYVJPG.jpg

BESTIARIUMJPG.jpg

DZSUMBUJISTAKJPG.jpg

ORBANNEVICAJPG.jpg

ILLEMKODEXJPG.jpg

 

versvasarnap.jpg



 

Címkefelhő

a (8) afrika (21) afrikai irodalom (17) ágens (16) ajánló (846) alapjövedelem (8) amerikai irodalom (49) angyalkommandó (9) anya kép (8) apple világnézet (5) apud fiam (59) az alapítványról (10) az asszony beleszól (26) a bihari (7) a dajka (5) baba (5) bach máté (12) bajtai andrás (5) baki júlia (6) bak zsuzsa (15) balogh rodrigó (6) bánki éva (11) bán zsófia (11) bárdos deák ágnes (7) becsey zsuzsa (11) bemutatkozó (6) bencsik orsolya (5) beszámoló (68) bitó lászló (14) blog (6) bódis kriszta (116) books (7) borgos anna (10) bozzi vera (6) büky anna (19) bumberák maja (5) centrifuga (802) cigányság (200) civil(szf)éra (157) csapó ida (6) csepregi jános (5) csobánka zsuzsa (5) czapáry veronika (33) czóbel minka (9) deák csillag (29) debreceni boglárka (56) délszláv irodalom (5) depresszió (7) deres kornélia (8) design (11) diszkrimináció (9) divat (30) divatica (32) dokumentumfilm (5) dráma (12) drog (18) dunajcsik mátyás (5) dzsumbujisták (11) egészség (5) együttműködés (24) éjszakai állatkert (16) ekaterina shishkina (6) ekiadó (6) elfriede jelinek (5) énkép (60) eperjesi ágnes (6) epizod (59) erdős virág (9) erőszak (5) esszé (9) evu (9) fábián évi (18) falcsik mari (13) feldmár andrás (7) felhívás (5) feminista irodalomkritika (12) feminizmus (10) femx (102) fenyvesi orsolya (9) festészet (10) fesztivál (77) fff-gender (20) fff gender (248) film (161) filmszemle (17) folyóirat (1868) forgács zsuzsa bruria (26) fotó (98) fotókiállítás (6) gazdaság (7) gender (153) geo kozmosz (5) geréb ágnes (13) gömbhalmaz (10) gordon (14) gordon agáta (240) gubicskó ágnes (8) gyárfás judit (18) gyerekirodalom (7) györe gabriella (75) győrfi kata (5) háború (28) haraszti ágnes (5) heller ágnes (8) hétes (27) hír (77) hit (5) holokauszt (12) icafoci (44) ica i. évad (6) ica ix. évad (14) ica vii. évad (17) ica viii. évad (17) ica x. évad (5) ica xi. félév (9) identitás (5) identitásfenyegetés (16) ifjúsági regény (5) ikeranya (13) illemkódex (65) incesztus (7) interjú (119) intermédia (5) irodalmi centrifuga történet (54) irodalom (626) izsó zita (6) játék (14) jogalkalmazás (22) józsef etella (8) József Etella (5) jumana albajari (6) kalapos éva veronika (6) kamufelhő (5) karafiáth orsolya (6) katerina avgeri (6) katona ágota (5) kecskés éva (11) kemény lili (7) kemény zsófi (6) képregény (24) képzőművészet (214) kiállítás (71) kiss judit ágnes (10) kiss mirella (8) kiss noémi (33) kiss tibor noé (6) kocsis noémi (7) költészet (68) kölüs lajos (31) koncepciós perek (7) koncz orsolya (5) konferencia (8) könyv (12) könyvajánló (138) könyvfesztivál (11) könyvtár (82) környezettudat (16) környezetvédelem (23) kortárs (14) kosáryné réz lola (6) köz élet (231) kritika (10) kultúrakutatás (6) ladik katalin (6) láger-élmény (6) láger élmény (6) lángh júlia (42) láng judit (40) lévai katalin (19) lidman (27) literature (14) ljudmila ulickaja (5) lovas ildikó (5) magdolna negyed (34) magvető (5) magyari andrea (51) mai manó ház (6) majthényi flóra (10) marsovszky magdolna (5) média (32) meeting (46) ménes attila (9) menyhért anna (10) mese (41) mesterházi mónika (6) miklya anna (8) milota (5) mitológia (6) moramee das (6) móricz (28) mozgalom (5) mozi (43) műfordítás (16) műhely (125) murányi zita (27) műterem (11) művészet (15) nagy csilla (15) nagy kata (7) napló (12) néma nővérek (7) nemes z márió (5) németh ványi klári (48) nők iskolája (5) nőtudat (196) novella (6) oktatás (6) önismeret (112) orbánné vica (20) összefogás (106) összefogás mozgalom (51) pályázat (51) palya bea (10) pál dániel levente (5) pénz (12) performansz (5) pintér kitti (5) poem (10) polcz alaine (7) politika (85) pornográfia (5) pride (5) programajánló (417) próza (15) psyché (11) pszichiátria (14) pszichológia (9) push (27) radics viktória (11) rakovszky zsuzsa (13) recenzió (57) reciklika (7) regény (231) reisch éva (8) rólunk (7) sahar ammar (6) sándor bea (5) sapphire (27) sara (27) sara lidman (32) sasa (44) simone de beauvoir (6) soma (7) somogyi aranka (5) sorozat (277) spanyolország (7) spanyol irodalom (12) spiegelmann laura (5) spiritualitás (35) sport (16) sportella (19) szabo evu (13) szabó imola julianna (10) szabó t. anna (9) szalon (31) szécsi magda (35) szegénység (68) szerelem (36) szerelemküszöb (19) szerkesztőség (12) szex (48) színház (94) szocioregény (42) szőcs petra (5) szolidaritás (249) szöllősi mátyás (5) szomjas oázis (12) takács mária (13) takács zsuzsa (7) tanatológia (6) tánc (28) tanulmány (29) tar sándor (9) tatárszentgyörgy (9) telkes margit (7) testkép (89) tilli zsuzsanna (7) tímár magdolna (10) történelem (59) tóth kinga (9) tóth krisztina (13) trauma (123) turi tímea (5) tuszki (15) uhorski k andrás (37) ünnep (31) urbányi eszter (10) utazás (35) várnagy márta (5) város (17) városkép (5) vers (232) versvasárnap (69) vidács anett (14) vidék (33) video (10) világirodalom (104) világ tanítónői (40) virginia woolf (6) weöres sándor (5) wikiwom (143) xman (31) zakia el yamani (6) závada pál (9) zene (96) zilahi anna (5) Összes Címke

ICA Műhelyében: Handó Péter

2010.07.15. 07:00 | icentrifuga | 1 komment

Címkék: ajánló sorozat műhely irodalom szegénység könyvajánló cigányság bódis kriszta köz élet civil(szf)éra handó péter

"Vonaton ülök, a kényelem keleti, talán mert keleten vagyok. Ettől ismét úrnak érezhetem magam. Egyelőre ez a szerelvény Isztambulig visz, hol újabb jegyváltással hazafelé veszem az irányt. A reggeli poggyászelhelyezés, bicikliföladás körülményesnek bizonyult, rendesen beleszaladtam a délelőttbe, így a fotótémák egy része került lencsevégre. A poggyászőrzésem három órája feleannyiba került, mint a szálló egy éjszakára. Ebből talán az következik, hogy olcsó helyen laktam. Az bizonyos, hogy tízszerese ment el az előző időnek e két nap során. Egyet sajnálok visszamenőleg, a kevés témát, mit lencsevégre kaptam. Mióta bizonyos a hazautazás, bosszant az elszalasztott pillanat."

 

Az Irodalmi Centrifuga Műhelyében minden héten csütörtökön egy olyan felfedezett szerző, tanítvány, hátrányokból induló író tehetség szépirodalmi szövegét közöljük, akikre szerintünk érdemes odafigyelni. A válogatás egy – a hagyományosnál nyitottabb – irodalmi kódrendszer szempontjait tükrözi. A sorozat elsősorban tanulási, fejlődési fázisok eredményeivel ismerteti meg a közönséget. A megjelenő szövegeket és/vagy szerzőket a közléssel párhuzamosan ajánljuk a velünk együttműködő neves irodalmi, közéleti lapok szerkesztőinek, így a Holmi, a Kalligram, a Műút, az Élet és Irodalom, a Nők Lapja, az ELLE magazin munkatársainak. Az együttműködők körét folyamatosan bővítjük, a szövegeket havonta összegyűjtve küldjük a szerkesztőknek.

Célunk, hogy felpörgessük és felfrissítsük az irodalmi életet, esélyt adva olyan tehetségeknek, akik helyzetüknél fogva nem feltétlenül férnek hozzá a közlés, megjelenés és a kritikai visszajelzések lehetőségéhez. A rovatot Bódis Kriszta válogatja.


Bódis Kriszta ajánlója:
 
 
"Handó Péter írt egy nagyon erős szociológiai, kulturális antropológiai könyvet Alvó konfliktusok mezején címmel. A könyvet nekem Ferge Zsuzsa ajánlotta, aki joggal el volt ragadtatva Handó valóban kiváló munkájától. Félek, hogy ez a könyv nem jut el mindenhova, ahova kellene, bár az ICA már többször ajánlotta, és én most ismét ráerősítek erre. A roma, nem roma kapcsolatok, a terepen végzett munka sikerei és sikeretelenségei, a folyamatos jelenlét és a cselekvő szolidaritás tapasztalatainak ilyen pontos, körültekintő bemutatása egyszerre szakirodalom és olvasmányélmény mindazoknak, akik tisztábban, közelebbről szeretnék látni a valóságnak azt a darabját, amit meglehetős torzításban -vagy úgy sem- tapasztalunk meg a közéleti diskurzusban és a mindennapi életben. Mindazoknak is segítője ez a könyv, akik terepen dolgozunk vagy megoldásokat keresünk a szegénység csökkentésére, a békés együttélésre, az eredményes összefogásra.
 
Handó Pétert megkértem, hogy küldjön a Műhelybe írásaiból. Egy izgalmas napló kerül most közlésre tőle, és egy terv, ami - véleményem szerint - nagyon jellemző a szerző összetett alkotói hozzáállására."
 
 

Handó Péter
A párhuzamos naplóról

 
"Hány rétege lehet egy naplónak? Hányszor lehet ráíródni egy naplóra, amely 1988 őszén keletkezett és 2009 tavaszán „került elő”? Azaz mindig is itt volt, bent a lakásban, azt leszámítva, amíg Ankarából történő hazautazásomat követően egy rövid időre Brunda Gusztávnak olvasásra odaadtam. Másnak mutatni sem mertem. Nem sikertörténetet körmöltem kerékpártúrám során az A6-os celofánvékony papírlapokra, amit Krátki József könyvkötő–színpadmester ragasztott össze jegyzetelésre. Leemeltem a normál méretű borítékot a gyerekszoba könyvespolcáról, ahová 1991-ben, Sóshartyánba költözésemkor került, de soha nem néztem bele, bár minden könyvportalanítás alkalmával a kezembe vettem. Ezúttal azzal az elhatározással nyúltam hozzá, hogy a papírlapok tartalmát szó szerint legépelem – még az áthúzott dolgokat is, aztán hozzáíródok a jelenből, a jelenemből, létrehozok egy kettősnaplót, amelyet – ahol szükségesnek érzek – lábjegyzettel látok el, valamint kibontom az én „rendszerváltásom” történetét."
 
*
 
Az az elképzelésem volt, hogy egy nap a „mából” és mellé egy a „múltból”, aztán beleragadtam a „közelmúltba”.
 
*
 
Olvastam és gépeltem. Mintha egy szenvedéstörténet, saját szenvedéstörténetem tárult volna elém, csak az út nehézségei sorakoztak a papíron. Kudarc volt, hiszen Indiába készültem. Legalábbis ez volt a hivatalos verzió. Magamban dédelgettem egy Tibet-tervet, de nem beszéltem, nem írtam róla. Másfelől fizikai tűrőképességem határaira voltam kíváncsi; és leginkább erre.
 
 

Handó Péter
Naplózódva

 
 
1988. október 14. péntek
 
Megvirradt a nap, melyen hazafelé veszem az irányt. Örülök, hogy ismerős arcokat fogok látni. Hogy az ismerős arcok örülnek-e?
 
Bolyonghatnék még hazai koszton jó két hetet, csak a fedél okozna problémát.
 
(…)
 
 
*
 
Húzza a görcs a lábaim. Bizonnyal a mozgáshiánytól. Dolgoztatni kéne az izmokat, hogy fokozatosan essen vissza terhelésük. Otthon talán lejárok Mónival futni és Mariannal az uszodába. Olvasni fogok és írni, és próbálom írásaim a sajtónak eladni. Lassan cihelődnöm kéne, cuccaim lejuttatni a pályaudvarra és tisztázni bizonyos dolgokat a csomagjaimmal kapcsolatban.
 
*
 
Vonaton ülök, a kényelem keleti, talán mert keleten vagyok. Ettől ismét úrnak érezhetem magam. Egyelőre ez a szerelvény Isztambulig visz, hol újabb jegyváltással hazafelé veszem az irányt. A reggeli poggyászelhelyezés, bicikliföladás körülményesnek bizonyult, rendesen beleszaladtam a délelőttbe, így a fotótémák egy része került lencsevégre. A poggyászőrzésem három órája feleannyiba került, mint a szálló egy éjszakára. Ebből talán az következik, hogy olcsó helyen laktam. Az bizonyos, hogy tízszerese ment el az előző időnek e két nap során. Egyet sajnálok visszamenőleg, a kevés témát, mit lencsevégre kaptam. Mióta bizonyos a hazautazás, bosszant az elszalasztott pillanat.
 
Már érzem a sajt ízét, mely számba kerül, ha a szerelvény nekilendül.
 
Új utak járnak fejemben. A következőbe sok pénzzel és kevés cuccal vágok.
 
A világ megismerhető és meg kell ismerni, de ehhez feltételek kellenek. Számomra nem lesznek soha, de azon leszek, ha fiam így próbál egyszer ismeretekhez jutni, segítsem. Vagy egészségesebb a megszenvedett tudás?
 
A tudat keresi helyét, társait, mert magánya a legnagyobb magány. Mindent el lehet viselni egyedül, csak a szellemet nem. Mert a szellem folyton bizonyosságot akar, meggyőződni állításai észrevételei helyességéről.
 
Szeretném végre gondolataim ütköztetni mások gondolataival írásban, mert a retorika számomra elérhetetlen tudomány.
 
*
 
Szörnyű, ha az út elveszti értelmét. Az én pótcselekvésem az evés lesz, mely semmit sem ad az elveszett helyébe.
 
*
 
Bámulom a futó tájat futó tudattal. Kerekezhetnék e kopár sziklák között, a felhőcsomókkal teleszórt ég alatt.
 
Gyors ez a tempó, mégsem visz sehová.
 
Talán az a közeli hegygerinc, mely csupa hó, az út lehetne, kaland. Itt legföljebb az ablakot tolatják föl, mert a kintről jövő szagok csavarják a madám orrát.
 
Most már, hogy bizonyos, az út véget ért, leírhatom azt, nagyobb küzdelem volt, a tavalyi göröggel összevetve, mint az. Ez egyszer csupa ősi erővel tusakodtam: szél, eső, hegyek, köd stb.
 
Azt hiszem, majd az élettől is így búcsúzom, mint e küzdelemtől, jókat zabálok, hogy a kukacok is belőlem jókat zabálhassanak.
 
Bosszant, hogy nem tudok tudatilag távolságot teremteni önmagammal, nem érzékelem a változást, mely szükségszerűen bekövetkezett személyiségemen.
 
Vajon pozitív vagy negatív? Nem érzékelek új értelemhalmazokat, melyek kifejeznek, jelölnek, ábrázolnak. Egyszerűen lefutott-ember szaga van a világnak. Talán a hölgy orrát is ez zavarta.
 
Egy kisvároson haladok épp’ keresztül. Amit érzékelek, kisebb nyomor.
 
Ankarában a vár nyomorgó házai között járva láttam egy kilakoltatott családot, amint az utcán ültek pár rongyuk tetején, egy roggyant pléhkályha és pár mélynövésű bútor között. Nem akartam azzal sérteni nyomoruk, hogy megörökítem. Fotóztam így is pár arcot, kik mind várják, hogy küldök számukra képet. Legizgalmasabb az utcán kenyeret sütő család volt, vagyis lepényt. Két lépésben csinálta: 1.) parázs fölötti tepsiben előmelegítették a tésztacsomót, melyet a kezével ellapított az idősebb asszony, 2.)parázsra helyezett lemezen megpirította a fölpüffedt tésztát. Kaptam belőle két darabot. Sárgásbarna volt, de nem rossz ízű. Úgy látszik, az igazán szegény még a kenyerét is maga készíti. Fotóztam egy utcai illatszerárust is, ki szotyolával, cukorkával és bajszom illatszerrel való bekenésével ajándékozott meg. Aztán szállt mindenhol a búcsúszó: Bule-bule!
 
A sikátorokra, piacra sajnos nem futotta az időmből.
 
Sok a havas csúcs köröttem. Számomra sivatagi a táj, oly elvétve akad még a fűcsomó is.
 
*
 
Most ugrott be egy bakim, melyen órákat röhögtem: rám köszöntek és én kapásból vissza, csak a „garaba” helyett „gerberát, ami egy virágnév. Lesett is a pofa, én meg továbbhajtva hangosan röhögtem, időnként a fulladásig.
 
A tájat bámultam egy félórát. Csupa fotóalany hegy, szikla, sivatag, apró falvak, tanyák. Olykor egy-egy fa tűnik elő zöld koronával.
 
Erősen verejtékezem a megritkult fellegek és a fölhúzott ablak miatt. Talán ezen a részen kint is meleg van.
 
*
 
Vajon mi a szent szart vettem egy kilót?! Megkóstoltam a narancssárga valamit, mi aszalt gyümölcs és mondhatom, bár dupla árban volt, mint a füge, nem jobb. A mazsolát sajnálom részben, hogy nem vettem belőle, hiszen kimérve oly olcsónak tűnt 1500-ért. No, de az ember nem cűgölhet túl sokat a hóna alatt, főleg akkor, ha elég motyója van egyébként is.
 
Valami játékot kéne kitalálnom az idő elütésére, ami mellett lehet a tájat szemlélni. Úgy érzem, muszáj innia a szememnek belőle, míg lehet.
 
Számolgatom: vasárnap délután vagy hétfőn hajnalban érek haza. Sajnos a biciklin kívül mást nem szállíttathatok Salgótarjánba. Ha lenne rá lehetőségem, Plovdivban, Szófiában és Belgrádban is eltöltenék egy-egy napot, no meg Isztambulban.
 
*
 
Eskisehírben ácsorgunk egy ideje. Az autóúton értesüléseim szerint innen kezdődik egy kemény szakasz, mely Izmírig tart. A vonat is gondolom több alagutat fog látni, mint eddig és kapaszkodik, csúszik majd a hegyekben.
 
Útnak eredtünk. A biciklim most indulhat utánam.
 
*
 
Mint Nye Faustja, én is a Napba nézek. Nagy vörös óriás, melyet egy kék-fekete felhő szül éppen. Pár perc múlva elnyelik a hegyek, beszippantják az izzó bronzkorongot.
 
És a hegyek idekúsztak. Szinte fésülik a hajam fái.
 
Látom a kaptatókat és a lejtőket. Ez se egy-két verejtékcsöppel elégedett volna meg.
 
*
 
Betévedtem ma egy szűk ankarai utcába, hol kartonpapíron térdelő emberek sokasága hajlongott és mormolt valamit. Ezt sem fotóztam, sőt visszafordultam, hogy ne zavarjam könyörgésük vagy imájuk. Én sosem tudtam ennyire hinni és sosem fogok tudni. Azt hiszem, igazat szóltam, mikor az anyagot, a tért és az időt választottam, mint olyan abszolútumot, melyben hinni tudok és mellé helyeztem a tudat princípiumát, mint a szerves anyag cselekedtetőjét.
 
Hiszek a változásban, a változás előremozdító erejében, az élet egyszeri nagyszerűségében. Mert ha örök lenne, mi értelme lenne bárminek is? Még a hitem három alapja sem örök: az anyag átalakul, a tér változik, az idő halad.
 
Keresni és föllelni kell az egyszeriségben a csodát!
 
*
 
Kár az estéért. Oly’ vidéken vagyok, melyet nagyon szeretek, mégha verejtékezem is miatta. Csupa óriás fogja közre a szerelvényt. Öszvér hátára rakott csomaggal kéne erre barangolni, tévelyegni és fölfedezni pár igazságot. Mondjuk arról, hogy az ember mit bír el.
Sokan fogják majd mondani otthon: gyönge alak. Igaz, nem bírom a viszontagságokat úgy, mint nagyapáink; de nekik muszáj volt bírni, mert más lehetőségük nem volt. Nekem van. Élek vele, bár ez szégyen, de időnként ezt is vállalni kell. Remélem, nem próbálom megmagyarázni senki számára otthon, mit keresek városomban, mikor Indiában volna a helyem. Maradjon meg mindenki a hitében felőlem!
 
*
 
Felötlött bennem a hinduizmus olvasása közben, az öncsonkításról szóló résznél, hogy láttam ma egy koldust, ki ült a járda kövén, térd fölé gyűrt nadrággal és mutogatta az alsó lábszárán lévő óriás gödröt, mely csupa varból és gennyedző részből volt lefedve. Úgy nézett ki, mint akinek kiszakítottak egy kilónyit a lábából és kitörtek a csontból egy darabot. Gondolom, az az ember nap mint nap leszedi sebeit, hogy ne tudjon behegedni a kitudja miképp szerzett csonkaság.
 
*
 
Otthoni napjaim doktorokkal kezdem: fogászat, majd egy áttekintő fölülvizsgálat, ugyanis baj van a gyomrommal, a vesémmel, a tüdőmmel, egy fogtól pedig ideje megszabadulnom.
Lehet, hogy a sok kólától, de nem érzek vacsorához kedvet. Olvasok, ha már a tájban nem gyönyörködhetek.
 
*
 
Közel lehet Isztambul – készülődnek az emberek. Megejtettem a vacsorát és bekukkantottam a hinduizmus tanaiba, legendáiba. A világ halála és újjászületése a bizonyos anyagsűrűség fölött lévő világ sorsát szimbolizálja, ami a ma tudománya által fönntartott három világlehetőség egyike.
 
Félelmetesek ezek az emberi rátapintások, dolgokra-érzések. Lenyűgöz akkor is, ha ezt fölöttes személyiség rendező erejének tulajdonítják.
 
*
 
Mikor az ember új rendszert teremt, már kész rendszerek vizsgálatán szerzett tapasztalatokból dolgozik. Tehát az a rendszer, mely nem tökéletesebb minden előzőnél, nem új, csupán kísérlet valami régi más nyelvezetű tálalására.
 
*
 
Baj van. Alig bírok járni. Mindkét lábam húzza a görcs. Meg vagyok győződve róla, ez a terhelés hiánya. Előfordulhat, hogy emésztési panaszaim is erre vezethetők vissza. Érzem, megint egy hízás előtt állok.
 
Még nem tudom, miképp jutok át Európába. Innen nem indulnak vonatok csak keletnek. Egyébként Isztambul vasútállomásán vagyok. Hajnali öt előtt nem mozdulok e helyről, addigra lesz kerékpárom.
 
Lefotóztam a szemközti pad lakóját, ki újságpapírokkal takaródzik és nő. Remélhetőleg sikerült a nyitott-blendés akció.
 
Mellém ült egy férfi vacsorázni. Kenyere felét fölkínálta, mire mutattam, hogy nekem is van és köszöntem szívességét.
 
Vettem valami új fazon kólát, meg valami rétesfélét. Hosszú lesz az éjszaka, érzem. Korán álmosodom. Megszokhattam a Nappal szenderedést.
 
*
 
Úgy látszik, itt nem maradhat pályaudvaron az ember. Az imént el akartak kergetni és hagyom azonnal magam, ha a biciklim adják, de így csökönyösre vettem. Érkeztek mások is, akiket ki akartak fésülni a helyiségből. Végül az őslakókból a fotóalanyom és én maradtam. Aztán lassan visszaszivárog mindenki. Megérkezett a kenyeréből kínáló is. Fáradt vagyok. Ólomnak érzem fejem. Ezen csak sok tea, vagy alvás segítene. Egyik se biztosított. Olvasni sincs úgy értelme, ha a szavak értelme könnyé válik a szemben és kicsordul. A szemészetet szintén meglátogatom.
 
*
 
Félelmetes az öregasszony, ahogy újra előszedi szatyrából a kartonpapírokat, szakadozott újságjait. Egy nővel, ki mellém akkor érkezett, mikor rendet próbáltak tenni, most a lezárt helyiségbe zavarták, hozza elő cuccát. Úgy gondolom, sok mindennapos arc ül itt köröttem.
 
A mami lassan eltűnik lapjai között. Ez az éjszaka így telik el: a nő füstöl, a férfi puszta mutogatással próbál időnként közölni velem valamit.
 
A papírkupac nyöszörög és olykor istenét emlegeti. Micsoda emberi sorsok. A helyiség másik szegletében szintén egy koros nőkupac szendereg. Erre a nyomorra már alig terem szó. Mi az, amit nem láttam, mert visszafordultam? Láttam pár falu szegénységét és nagyvárosok nyomorát, ijesztő volt.
 
A kenyérrel kínáló férfi elment. A nő retkes lábait föltette a padra. Kemény szag, hónapos kosz. Enyém egy hétnyi vízhiány után se ütött ennyire, illetve feketéllett.
 
Gyanakvón nézik a kezem írta sorokat. Sejtik, hogy róluk szól. De én már csak kihasználom a titkos jeleknek számító soraim.
 
Odahaza föltétlen elolvasom az Upanisadokat. Most talán szellőztetem kezem, belekukkantok a buddhizmusba.
 
*
 
Úristen, milyen helyen vertem tanyát! Csótányok futkároznak a falon. Félő, hogy cuccaimmal hazaviszek belőlük. Viszketek e világtól. A kenyeres férfi átirányította a másik nő mellé a szaglót. Most a papírkupac és a bűz kiabálnak egymásra. Mennék már nagyon, de nem tudok. Elszédelgek kint a peronon, próbálom lábaim valódivá tenni.
 
 
1988. október 15. szombat
 
Sosem hittem, hogy a semmittevéstől ennyire gallyra megy a lábam. Erősen görcsöl a vádlim. Lent jártam a tengerparton, futkároztam és karatés lazítógyakorlatokat végeztem, mire egy pofa odajött és magyarázott valamit, aztán hallottam, miután újra futni kezdtem, ő is melegít. Azt hiszem, sportból verekedni akart, egyébként jámbor fickó volt. Talán, ha van valamilyen övem, megmérkőzöm vele, legalább telik az idő. Még négy órát kéne agyonütnöm!
 
*
 
Valami egészen jó műsor mehet: két frissen érkezett korosabb, kendős nő vitatkozik, melyen a férfiak nagyokat derülnek.
 
Kész fertő ez a világ: az újságpapír nemi szervét vakarta, egy hájas, matrózpólós pacák bogarait kereste. A többség kókadt, szuszogó test, mely kontroll híján elvadult alakokat ölt.
 
*
 
Otthon első elfoglaltságom cuccaim fölülvizsgálata kell hogy legyen. Az imént ettem és kenyeremen csótány szaladt végig, mikor a szatyorba nyúltam. Azt hiszem, beköltözött már pár a poggyászomba. Hogy elkezdtem enni, kinek volt mit, szintén kedvet kapott rá. Az egyik vitatkozó nő mellém szegődött és igyekezett erélyesen győzködni valamiről, hogy vállrándításokkal intéztem el ügyét, békén hagyott. Már hálózsákon ülök és a rakparti találkozó pofájával osztozom rajta. Míg odavoltam, leszorultam a padról. Vissza akarták adni a helyem, de nekem volt ilyen lehetőségem is.
 
A műsor ismét élőben megy a két nő között. Élvezem az előadást másokkal együtt, bár semmit sem értek belőle.
 
Micsoda képeket lehetne itt csinálni. A fedéltelenek nyomorát vihetném föl.
 
*
 
Akar valamit a fickó, annyi bizonyos. Mint az árnyék, úgy követett, mert elhagytam a várótermet. Valami után még kotorászni is kezdett a zsebében a hátam mögött, miközben az érkező vonatokat derítettem volna föl. Jobbnak láttam így a visszatérést a hortyogó biztonságba.
 
Most éppen köröz fölöttem. Szemlátomást nem tudja, mit akar.
 
Más okokból is kellemesebben érezném magam már vonaton. Egy vak koldust vezetett épp mellém, vele osztozom jelenleg a hálózsákon. Kopaszra nyírt alak, vagyis sörtés fejű és arcú. Orra római, növése nem. Apró emberke.
 
Vajon hány ázsiai bogarat szedek össze ezen az éjszakán? A vak kivágta elém a taknyát, majd megtapogatta lábam és fölállt. Úgy néz ki, odébbáll.
 
A mamin teljesen fecnivé szakadoztak a lapok. Egybe belecsavarta orrát. Egy rendkívül kulturált arcú, meglettkorú férfi iszlám láncot morzsolgat ujjai között. A hapi harcra hívó mozdulatokat végzett előttem, majd mellém ült. A molesztáló öreglány holdkóros módjára elkezdett kerengeni hajadonfőtt. Az ő korával még nem láttam födetlen hajat. A vakot kiengedte kísérőm a váróteremből és azt hiszem, egy időre vele ment. Megtáltosodhatna az idő. A vak visszatért és a férfi is. Ismét mellém került a vak.
 
Unom a bogarakat és az embereket.
 
*
 
Nem igazság, hogy van már egy hete a hasmenésem kezdődésének és azóta szűnni csak egyetlen napra bírt. Mit szedhettem össze? Majdnem fehér a székletem.
 
Én vagyok csupán ébren. Árnyékom tovatűnt. Akik korán elaludtak, azok ébredeznek, előre leng fejük.
 
Félórám van a bicikliig és másfél a túloldali pályaudvarig. Ha elérem a vonatom, azonnal elalszok, mihelyst leteszem a fenekem.
 
A nők szeretik a hangjukat hallatni, akkor is, ha nincs kihez szóljanak. Most a padhoz jutott frissenérkezett kiabál. A kevés fönnlevő nem röhög. Az ördög ellenben benne igen.
 
*
 
Rohadt dolog a kiszolgáltatottság. Itt ragadok Isztambulban. Az imént elkutyagoltam a bagázsig [bagaj] és otuzt mondtak órában, ami kilencet jelent, a vonatom ellenben negyedhétkor nekilendül Európának. Itt ragadok még egy napot és éjszakát. Fogalmam sincs, miképp’ viselem.
 
*
 
Végre tudom, öt órakor hangzik először az imám. Az árnyékom föl-alá sétált, „mint fazékban a tök”, aztán leeresztett, pityergésre fogta. Így nézve a dolgokat, ki tudja, mit akart.
 
Szemeim csirizesnek hatnak, gyomrom meg fájónak. Ásításaim mellé fájdalmas kiáltásokat hallatok – szétszakadás érzetével jár.
 
Sétálnom kell, különben nem bírom.
 
*
 
Mennyire vak az, aki órát hord karján?
 
*
 
Künyük mekyüz = írni.
 
*
 
Ismerkedem a kényelemmel, ha már tehetetlenségre kárhoztattak. Az imént méretkeztem, három kiló többletet szedtem magamra. Kint a peronon egy Franciába utazóval társalogtam útról, foglalkozásról. Európai körútra megy: Fr. 10 nap stb., Hungary három.
 
*
 
Ilyen nincs! Már délutánra halasztott a bicikli érkezése. Aludtam egy órát közben, melytől fölvillanyozódtam. Előtte haldoklott agyam és benne a toll.
 
Európai részen szeretnék lenni és csatangolni, ha már nem kelhetek útra!
 
Ilyen hülye módon leláncolni az embert!
 
Prométheuszból csak egy madár tépett, belőlem az idő. Ő halhatatlanságát nyerte rajta, én egyre mulandóbb vagyok.
 
*
 
Az igazságokat nyelvi teátrumokban kívánja kifejezni az ember, holott egyetlen szó, mely átlátszó kristály.
 
Bonyolult eszközökkel az dolgozik, kinek nincs fölmutatnivalója, és szellemi sivárságát szemfényvesztéssel takargatja.
 
Az „árnyékom” nem sokkal ezelőtt körbejárta a helyiséget. Az a gyanúm, varázslónak képzeli magát, mert hókuszpókuszolt az alvók fölött, meg rituális táncszerűt lejtett. Talán pityergésének is hasonló okai voltak, valamit összevarázsolt számomra, de nem jött be.
Egészen nagyszerű őrületet talált!
 
*
 
Teáért fordultam be egy kocsmába, aztán barna sört iszom. Azt érzem, pillanatokon belül le fog taglózni, így is alig-alig állok a lábamon. Kollekcióm tovább gyarapítottam teából. Isztambult viszont nincs erőm földeríteni. Ankara után fény és pompa városának hat, pedig nem dicsértem küllemét idefelé. 80 dolláromba került a hazaút. Ázsiát nézve megdrágult minden. Kiváló a sör, de nem kívánom, sokáig szürcsölgetem a talponállóban. Ha nem okozna feltűnést, kincseim szétteregetném az asztalon vagy könyöklőn. Szerettem volna hanglemezt venni, de olyan országban járok, honnan kiszorult. Izgalmas egyébként a zenéjük és magával ragadó. Láttam egy szalagos Akait a hegyek között. Bosszantott, hogy az árát nem tudtam tisztázni, zárva volt az üzlet. Még lehet vagy két órám az indulásig, és fogalmam sincs, mire fordítsam.
 
*
 
Most remekül van a lábam – mozgott, de két óra múlva sajog a semmittevéstől.
 
Elköltöttem az összes török lírám, ne romoljon rám. A hordár viszont követelni fog pénzt. A minimálom ötven dollár. Markom nyomom majd a markába.
 
Egy hétszázért vett levis-dzsekiben feszítek. Nem egy klasszis, de megteszi.
 
Zuhannék egy feneketlen álomba szívem szerint, de tartóztatnom kell magam a vonatra kerülésig.
 
Úgy vélem, a tele gyomor kifejezetten kártékony az elmére, mert elöli a gondolatot. Pesten el kell játszanom a poggyásszal az eddigieket újra, hogy hazakerüljek.
 
Írásra alkalmatlan vagyok, így kincseimmel foglalkozom.
 
*
 
Ahhoz képest, hogy sokszorosát fizettem az ázsiai útnak, mely 5 dollár volt, így kb. az ötszörösét teszi ki, kényelmetlenül szorongok és mindenki annyi motyóval érkezett, hogy lassan az ölemben is lesz. Egyelőre a helyezkedés cirkuszai folynak. Végül is nagyszerű, hogy elsőnek érkeztem, így csomagjaim előjogokat élveznek.
 
Amennyire kínozott előzőleg az álom, most annyira nem érzem a nagy fölfordulásban, vitatkozásban.
 
 
 
***
 
 
"1961. augusztus 9-én születtem Salgótarjánban. Életem első húsz éve azonban a Medves-fennsík déli lábánál található Zagyvarónához kötődik minden idegszálával. Szüleim kétkezi munkából éltek, s magam is e pályán indultam el villanyszerelőként. Az irodalom, a művészet azonban mindig nagyobb hatást gyakorolt rám, mint az a hivatásom alapján természetes lett volna. A sors kegyelme- vagy játékaként a szakmunkásképzést követően folyamatosan valamilyen munkakapcsolatban voltam a közművelődéssel (ifjúsági klub vezetése, színházi hang- és fénytechnika kezelése, művelődési ház irányítása), képeztem magam (művelődésszervezői, kulturális antropológusi végzettség) és írtam (többnyire elégedetlenül a létrehozott művel). Első kötetem 1992-ben jelent meg Képek egy feledhető jelenből címmel, amelynek mintegy parafrázisaként látott napvilágot 2007-ben a Jelen a felejthető képek között című verseskötetem. Az Alvó konfliktusok mezején című, cigány–magyar együtt- és egymás mellett élésről szóló könyvem 2008-ban, a Palócföld folyóirat főszerkesztője, Mizser Attila kezdeményezésére, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával vált olvashatóvá. Nem vagyok egyetlen műfaj elkötelezettje sem. Alapvetően „sokat” írok és „keveset” publikálok."
 
Handó Péter
 
 
 

 


A bejegyzés trackback címe:

https://centrifuga.blog.hu/api/trackback/id/tr402150679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zelda 2010.07.16. 18:43:15

Izgalmasnak ígérkezik a napló, kíváncsian várom a kiadását!