fmx.jpg

 

xmen.jpg

 

meeting.jpg

femx.jpg

epizod.jpg

kreativity.jpg

CIVILKURAZSIJPG.jpg

IMPRESSZUMJPG_1.jpg

VILAGTANITONOIJPG.jpg

NOKAKUTNALJPG.jpg

APUDFIAMJPG.jpg

SZERELEMKUSZOBJPG.jpg

GORDONKONYVJPG.jpg

BESTIARIUMJPG.jpg

DZSUMBUJISTAKJPG.jpg

ORBANNEVICAJPG.jpg

ILLEMKODEXJPG.jpg

 

versvasarnap.jpg



 

Címkefelhő

a (8) afrika (21) afrikai irodalom (17) ágens (16) ajánló (846) alapjövedelem (8) amerikai irodalom (49) angyalkommandó (9) anya kép (8) apple világnézet (5) apud fiam (59) az alapítványról (10) az asszony beleszól (26) a bihari (7) a dajka (5) baba (5) bach máté (12) bajtai andrás (5) baki júlia (6) bak zsuzsa (15) balogh rodrigó (6) bánki éva (11) bán zsófia (11) bárdos deák ágnes (7) becsey zsuzsa (11) bemutatkozó (6) bencsik orsolya (5) beszámoló (68) bitó lászló (14) blog (6) bódis kriszta (116) books (7) borgos anna (10) bozzi vera (6) büky anna (19) bumberák maja (5) centrifuga (802) cigányság (200) civil(szf)éra (157) csapó ida (6) csepregi jános (5) csobánka zsuzsa (5) czapáry veronika (33) czóbel minka (9) deák csillag (29) debreceni boglárka (56) délszláv irodalom (5) depresszió (7) deres kornélia (8) design (11) diszkrimináció (9) divat (30) divatica (32) dokumentumfilm (5) dráma (12) drog (18) dunajcsik mátyás (5) dzsumbujisták (11) egészség (5) együttműködés (24) éjszakai állatkert (16) ekaterina shishkina (6) ekiadó (6) elfriede jelinek (5) énkép (60) eperjesi ágnes (6) epizod (59) erdős virág (9) erőszak (5) esszé (9) evu (9) fábián évi (18) falcsik mari (13) feldmár andrás (7) felhívás (5) feminista irodalomkritika (12) feminizmus (10) femx (102) fenyvesi orsolya (9) festészet (10) fesztivál (77) fff-gender (20) fff gender (248) film (161) filmszemle (17) folyóirat (1868) forgács zsuzsa bruria (26) fotó (98) fotókiállítás (6) gazdaság (7) gender (153) geo kozmosz (5) geréb ágnes (13) gömbhalmaz (10) gordon (14) gordon agáta (240) gubicskó ágnes (8) gyárfás judit (18) gyerekirodalom (7) györe gabriella (75) győrfi kata (5) háború (28) haraszti ágnes (5) heller ágnes (8) hétes (27) hír (77) hit (5) holokauszt (12) icafoci (44) ica i. évad (6) ica ix. évad (14) ica vii. évad (17) ica viii. évad (17) ica x. évad (5) ica xi. félév (9) identitás (5) identitásfenyegetés (16) ifjúsági regény (5) ikeranya (13) illemkódex (65) incesztus (7) interjú (119) intermédia (5) irodalmi centrifuga történet (54) irodalom (626) izsó zita (6) játék (14) jogalkalmazás (22) józsef etella (8) József Etella (5) jumana albajari (6) kalapos éva veronika (6) kamufelhő (5) karafiáth orsolya (6) katerina avgeri (6) katona ágota (5) kecskés éva (11) kemény lili (7) kemény zsófi (6) képregény (24) képzőművészet (214) kiállítás (71) kiss judit ágnes (10) kiss mirella (8) kiss noémi (33) kiss tibor noé (6) kocsis noémi (7) költészet (68) kölüs lajos (31) koncepciós perek (7) koncz orsolya (5) konferencia (8) könyv (12) könyvajánló (138) könyvfesztivál (11) könyvtár (82) környezettudat (16) környezetvédelem (23) kortárs (14) kosáryné réz lola (6) köz élet (231) kritika (10) kultúrakutatás (6) ladik katalin (6) láger-élmény (6) láger élmény (6) lángh júlia (42) láng judit (40) lévai katalin (19) lidman (27) literature (14) ljudmila ulickaja (5) lovas ildikó (5) magdolna negyed (34) magvető (5) magyari andrea (51) mai manó ház (6) majthényi flóra (10) marsovszky magdolna (5) média (32) meeting (46) ménes attila (9) menyhért anna (10) mese (41) mesterházi mónika (6) miklya anna (8) milota (5) mitológia (6) moramee das (6) móricz (28) mozgalom (5) mozi (43) műfordítás (16) műhely (125) murányi zita (27) műterem (11) művészet (15) nagy csilla (15) nagy kata (7) napló (12) néma nővérek (7) nemes z márió (5) németh ványi klári (48) nők iskolája (5) nőtudat (196) novella (6) oktatás (6) önismeret (112) orbánné vica (20) összefogás (106) összefogás mozgalom (51) pályázat (51) palya bea (10) pál dániel levente (5) pénz (12) performansz (5) pintér kitti (5) poem (10) polcz alaine (7) politika (85) pornográfia (5) pride (5) programajánló (417) próza (15) psyché (11) pszichiátria (14) pszichológia (9) push (27) radics viktória (11) rakovszky zsuzsa (13) recenzió (57) reciklika (7) regény (231) reisch éva (8) rólunk (7) sahar ammar (6) sándor bea (5) sapphire (27) sara (27) sara lidman (32) sasa (44) simone de beauvoir (6) soma (7) somogyi aranka (5) sorozat (277) spanyolország (7) spanyol irodalom (12) spiegelmann laura (5) spiritualitás (35) sport (16) sportella (19) szabo evu (13) szabó imola julianna (10) szabó t. anna (9) szalon (31) szécsi magda (35) szegénység (68) szerelem (36) szerelemküszöb (19) szerkesztőség (12) szex (48) színház (94) szocioregény (42) szőcs petra (5) szolidaritás (249) szöllősi mátyás (5) szomjas oázis (12) takács mária (13) takács zsuzsa (7) tanatológia (6) tánc (28) tanulmány (29) tar sándor (9) tatárszentgyörgy (9) telkes margit (7) testkép (89) tilli zsuzsanna (7) tímár magdolna (10) történelem (59) tóth kinga (9) tóth krisztina (13) trauma (123) turi tímea (5) tuszki (15) uhorski k andrás (37) ünnep (31) urbányi eszter (10) utazás (35) várnagy márta (5) város (17) városkép (5) vers (232) versvasárnap (69) vidács anett (14) vidék (33) video (10) világirodalom (104) világ tanítónői (40) virginia woolf (6) weöres sándor (5) wikiwom (143) xman (31) zakia el yamani (6) závada pál (9) zene (96) zilahi anna (5) Összes Címke

ICA Műhelyében: Sepp Norbert

2010.08.12. 09:19 | icentrifuga | 2 komment

Címkék: műhely irodalom folyóirat bódis kriszta

 "Aztán persze felnőtt lett a legényke is, és azóta is visszajár, minden héten ugyanebben az időpontban, péntek délutánonként, és egy órát kettesben tölt Anyácskájával. Így mondja: Anyácskám. Kettesben vannak, de hogy mit csinál Anyácskájával, el sem tudom képzelni. Talán mosdatja, mert mindig visz be egy nedves törölközőt; de hát az emlékek tiszteletén túl mire is jó már ez a látogatás? Ágota csak olyan, mint egy bábu, nem érzékel semmit sem szegény a külvilágból..."

Az Irodalmi Centrifuga Műhelyében minden héten csütörtökön egy olyan felfedezett szerző, tanítvány, hátrányokból induló író tehetség szépirodalmi szövegét közöljük, akikre szerintünk érdemes odafigyelni. A válogatás egy - a hagyományosnál - nyitottabb irodalmi kódrendszer szempontjait tükrözi. A sorozat elsősorban tanulási, fejlődési fázisok eredményeivel ismerteti meg a közönséget. A megjelenő szövegeket és/vagy szerzőket a közléssel párhuzamosan ajánljuk a velünk együttműködő neves irodalmi, közéleti lapok szerkesztőinek, így a Holmi, a Kalligram, a Műút, az Élet és Irodalom, a Nők Lapja, az ELLE magazin munkatársainak. Az együttműködők körét folyamatosan bővítjük, a szövegeket havonta összegyűjtve küldjük a szerkesztőknek. Célunk, hogy felpörgessük és felfrissítsük az irodalmi életet, esélyt adva olyan tehetségeknek, akik helyzetüknél fogva nem feltétlenül férnek hozzá a közlés, megjelenés és a kritikai visszajelzések lehetőségéhez. A rovat gondozója, válogatója Bódis Kriszta.

 
"Sepp Norbert egyszer még bestsellert fog írni. Hajlama van rá. Tehetsége is. Ma még a hétköznapi világnak van nagy szüksége az egész embert igénylő jelenlétére, konkrétan három kisgyereknek és a nagyon szimpatikus és energikus kambodzsai társának, aki egyébként fordító is. Ma még Sepp Norbert - az apa és férj - munkahelyének és a családjának szenteli életét, tudjuk jól, ez egy író embernek szerzetesi önfegyelmet parancsoló életforma. Sepp Norbert világi küldetését teljesíti, de készül arra a bizonyos másik küldetésre. Persze, szeret írni, élteti az írás, miközben lankadatlanul tanul, kísérletezik, hogy amikor eljön az idő, készen álljon. Vessünk egy pillantást cellája sarkában megbújó szekreterére, és várakozzunk türelmesen!" 
Bódis Kriszta 

  

Hormonkezelés

 
– Igaza volt, nővér, mégis szopik. Gratulálok a javaslatához.
– Köszönöm, doktor úr – sütötte le a szemét az apáca. - Ne haragudjon, hogy felajánlottam a felügyelőnek, de egyszerűen el voltam keseredve. Az a pici, ha Isten az ő életét megmentette, nem veszhet éhen.
– Ne aggódjon nővér, helyesen cselekedett. Most már itt marad nálunk. A szüleit nem kaphatja vissza úgysem. Ha belegondolok, hogy benn is éghetett volna a roncsban, mint ők... - és megborzongott. - Nővér, milyen nap is van ma?
– Január 11., doktor úr, Ágota és Vazul neve napja.
– Akkor a kicsi neve legyen Vazul. Pokoli szerencséje volt.
– Doktor úr, én a gondviselésben bízom. Nézze csak, Ágota, bár autista, ezt a gyermeket mégsem utasítja el. A bűnben fogant másikat megölte, igen; de őt élteti, látja, uram?
– A teste szoptatja csak, nővér – mondta az orvos. A szopás stimulálja az emlőbimbókat, a szervezet oxitocint és prolaktint termel, és megindul a tejürítés. Ez szimplán biológia. A test autonóm funkciói ezek, működtetik a hormonok. A személyiség azonban – és levett szemüvegét csüggedten lóbálni kezdte, majd nagyot sóhajtva folytatta – , a személyiség mint egy gúzsba kötött túsz bolyong odabent. Minden kezelés hiábavaló, minden elmélet hézagos. Bábu kívül, rejtély és sötét magány belül.
A nő merev, görcsösen begörbített karjaiban egy csecsemő feküdt. A pici reflexeinek engedve markolta az emlőt, és mohón szívott, nyelt, lihegve enyhítette a mardosó éhséget, mely órák óta kínozta már. A sírástól kipirosodott szemeit behunyta, szinte aléltan evett, teljesen átadta magát az anyatej élvezetének. A nő viaszos, sárga bőrét simogatta apró ujjaival, de a loboncos hajú, üres tekintetű, mégis szép fiatalasszony ügyet sem vetett rá. Előre-hátra hajladozva himbálózott, és révetegen bámulta az üres falat. 
A biztonsági kamera minden mozdulatát figyelte.
 
 
– Elképesztő! - motyogta hitetlenkedve az orvos. – Ezzel nemzetközi hírnevet szerezhetek.  Nővér, az ötlete forradalmi eredményekre vezetett – és a mosolygó apáca felé fordult. – Az elmúlt hat hónapban a szoptatás folyamatosan javított Ágota állapotán. Kenner-szindróma esetén még sosem értek el ilyen sikereket. Kezdetben nem reagált a babára, de az csak szopott rendületlenül, sírt, szívott és simogatott, egy hónap múlva már rendesen fogta, két hónap múlva átölelte, hat hónap múlva rámosolygott és gügyögött hozzá. Az oxitocin, nővér, ez a kulcs. Bár igaz – tűnődött –, a szakirodalom azt állítja, hogy az autistáknál az oxitocinreceptorok zavara húzódik meg a háttérben, de a szoptatás idején megnövekvő progeszteronszint magyarázhatja a neuronok és az oxitocinreceptor-struktúra regenerációját, akkor pedig ez az állapotváltozás is logikus és orvosilag helytálló. Igaz, hogy kizárólag Vazullal van kapcsolata, és vele is csakis szoptatáskor.
Egy percig gondolkodott, majd lemondóan megcsóválta a fejét:
– Ebből viszont az is következik, hogy a javulás csak átmeneti.
– Doktor úr – mondta a nővér, miközben kezét az orvos karjára helyezte és kedvesen rámosolygott  – , bízzon a Gondviselésben. Nem csak hormonok léteznek.
 
 
– Ágota a legrégebbi lakónk – magyarázta az idősebb apáca az ifjabbnak, miközben körbevezette az osztályon. Állandóan beszélt, a nála negyven évvel fiatalabb társa tiszteletteljesen bólogatott, meg se mert mukkanni. – Autista. Súlyos eset. Két évtizede már, hogy az akkori főorvos valamilyen rendkívüli módszerrel kezelte, világhíres lett a dolog, jöttek is mindenféle okosok delegációkkal, meg újságírókkal, volt is felfordulás, de akkora, hogy majdnem be kellett zárni a pszichiátriai osztályt, egy csepp nyugalom sem volt itt. A kis Vazul viszont, Ágota gyereke, illetve nem is igazi gyereke, szép kölyök lett ám! Itt élt az a szegény kis fiú a szoptatóanyja közelében, együtt volt vele folyton, de hát az a híres főorvos aztán meghalt, agyvérzés vitte el, meg az a sok cigaretta; szóval a doktor halála után nem volt patrónus, így aztán nevelőintézetbe került a gyerek. Ágota állapota pedig rohamosan romlott, és visszasüllyedt oda, ahonnan indult. Aztán persze felnőtt lett a legényke is, és azóta is visszajár, minden héten ugyanebben az időpontban, péntek délutánonként, és egy órát kettesben tölt Anyácskájával. Így mondja: Anyácskám. Kettesben vannak, de hogy mit csinál Anyácskájával, el sem tudom képzelni. Talán mosdatja, mert mindig visz be egy nedves törölközőt; de hát az emlékek tiszteletén túl mire is jó már ez a látogatás? Ágota csak olyan, mint egy bábu, nem érzékel semmit sem szegény a külvilágból, pedig milyen kár, pont most, amikor megszületett Vazul kislánya, egészen helyes darab, emberszabású, de igazán mondom, nem az a ráncos kis korcs, ami a legtöbb gyerek, hanem szép, kerekfejű, hajas kislány, láttam is a fényképet, amit magánál hord a büszke apuka.
– Nővér – szólalt meg remegő hangon a fiatalabb apáca -, meg lehetne-e nézni azon a régi kamerán, amit említett, mi történik most Ágota szobájában?
– Nézzenek oda – mérte végig megvetően az idősebb; látszott rajta, hogy méltóságán alulinak tartja, hogy erre a perverz voyeurizmusra két szónál többet vesztegessen. Némán intett, beléptek a már régóta üzemen kívül levő biztonsági fülkébe, bekapcsolta a fiatalabbnak a megfigyelőmonitort, majd sarkon fordult, és köszönés nélkül távozott.
A fiatalabbik az apró kijelzőt figyelte, s feszültségét azzal próbálta enyhíteni, hogy grafitceruzát rágcsált. Mind közelebb és közelebb hajolt a képernyőhöz, míg szinte teljesen beleolvadt a szomszédos helyiségben zajló eseményekbe.
Vazul Ágota ágya elé húzott egy széket, felültette a nőt az ágyában, kigombolta a pongyoláját, levette a melltartóját, és langyos vízbe mártotta a törölközőt. Óvatosan lemosta az emlőket, és egy törölközővel megszárogatta őket. Ágota ölébe tett egy nagy párnát, lassan ráhajtotta a fejét, gyengéden bekapta a megereszkedett mell bimbóját, és finoman, ütemesen szívni kezdte.
– Tervut, Anyátkám.
– Szervusz, kisfiam. Régen láttalak, már hiányoztál. Hogy van a kislányod?
A megfigyelőszobában az apáca szájából kihulló ceruza nagyot koppant a padlón.
 

  Anna szerelme

 
Anna bágyadtan tekintett le az utcára, és nézte, ahogy Mamocska és Papa konflisba szállnak. Hideg volt, de a nap elég erősen sütött már, hogy délutánra latyakká változtassa a havat.
Nyina lépett a szobába:
– Asszonyom, nem pihen le egy kicsit?
– Ugyan, Nyina, nem vagyok beteg. Hagyjál!
Nyina kicsavarta a kendőből a vizet, és gyengéden, szeretettel érintette meg Anna láztól kipirult homlokát. Anna rezdült egyet; a hirtelen mozdulattól Nyina megijedt és hátrált egy lépést. Még mindig félt, hiszen csak két nap telt el azóta, hogy Anna – ok nélkül - megütötte. Nyina nem haragudott rá; hozzászokott már, hogy ilyen lobbanékony a természete. 
Anna nem kelt fel a székből, csak némán intett, Nyina pedig odatolta a kis szekretert, előkészítette a levélpapírt és az írószereket, majd távozott.
Anna a kendője alá nyúlt, előhúzta a levelet, feltörte a pecsétjét, hosszan bámulta a kacskaringós betűket. Beszívta a vastag papír illatát, lassan végigsimította a toll szántotta keskeny árkokat, és olvasni kezdett.

Drága Annám,bárcsak ismét Veled lehetnék! A táncunk egy új világba repített engem, ismeretlen érzések, új dimenziók nyíltak meg előttem. Régi, kiegyensúlyozott, nyugodt életem szertefoszlott, semmi másra nem tudok gondolni, csak Rád: tökéletes alakodra, mélykék szemeidre, az illatodra... sosem szenvedtem még ennyire. Csak egy esélyt látok gyógyulásomra: ha az enyém leszel. Kérlek, biztass szép szavakkal, van-e miért élnem, van-e reményem? Ha le kell mondanom rólad, legyek bár kárhozott, az életet is eldobom. Válaszolj, nagyon kérlek, mihamarabb! Jurij
Ui.: Tavasszal Pétervárra indulunk. Isten tudja, mikor térünk vissza.
 
Anna újra meg újra átolvasta a levelet. Lélegzete szaporává és egyenetlenné vált, szemébe könnyek gyűltek. Remegő kézzel finom levélpapírt húzott elő, és a tollat a tintába mártotta:
 
Kedves Kondratyev Úr,
 
írta, majd jól láthatóan, egyetlen, kissé remegő vonallal áthúzta a megszólítást. Nem kezdett új lapot. Mutatni akarta olvasójának, milyen belső vívódást él át, milyen akadályokat kell leküzdenie. A kihúzott szöveg alatt újrakezdte a levelet:
 
Drága Jurij, szerelmem, nem látsz most engem, de tudnod kell, mennyire felzaklattak soraid. Még sírtam is. Érzelmeid, melyekről vallasz, bennem tízszer akkora erővel támadtak fel.
 
Anna ennél a pontnál valóban saját zaklatottságának hatása alá került; hagyta, hadd cseppenjenek könnyei a levélre. A tinta egy-két helyen elmázolódott. Amikor kissé össze tudta szedni magát, és elcsitult a lelkében a vihar, folytatta az írást.
 
De hogyan lehetne a mi boldogságunk teljes? Hogyan bontakozhatna ki a szerelmünk? Családod és karriered van, nem engedhetem, hogy bármit is feláldozz értem! Sőt, egyenesen megtiltom, érted? Kérve kérlek, felejts el engem, hagyj magamra, így én is hamarabb lelek majd békét. Légy tisztességes, és ne keress többé. 
Ég veled!
A. Pavlovna
 
Megint könnyekben tört ki, de aztán nyugalmat erőltett magára. Mikor lecsillapodott, összehajtogatta a levelet, borítékba rakta, viaszt cseppentett rá és jó erősen lepecsételte. 
– Nyina! - kiáltotta. A lány futva érkezett.
– Nyina, hívasd Bagyujevet! Fél órán belül jöjjön!
 
Bagyujev csak este érkezett. Hosszan csókolt kezet Annának. Földig érő, vastag kabátja alól sütött a hideg. Nyina a kandalló befűtésével foglalkozott, de ügyetlenül végezte a dolgát, a szoba füstszagú lett, Annára görcsösen tört rá a köhögés.
– Bagyujev, maga rossz barát – korholta a férfit. - Nem látogat meg, nem hoz hírt. Mi történik odakint, meséljen! Hallom, áthelyezik az ezredet?
– Kondratyev ezredes tavasszal már Péterváron állomásozik. A cár valamilyen különleges feladatot szán neki, úgy tudom.
Anna elmosolyodott. Milyen ügyesen játssza a szerepét Bagyujev. Közömbösen beszél Jurijról, mintegy véletlenül hozva szóba őt. Így Nyina nem gyanakodhat, ki a titkos futár, aki a szerelmesek között szállítja a leveleket. Mamocskáék sem tudhatnak meg semmit. 
 
A válaszlevél ismét vasárnap érkezett. És ettől kezdve mindig. Anna könnyen megtalálta a módját, hogy egyedül maradjon, bár Nyina igyekezett annyit sürgölődni körülötte, amennyit csak lehetett. Ám végül mindig el tudta szalajtani valamiért, melegvizes palackot kért, friss teát vagy lágytoját. Izgatottan húzta elő a vastag papírra írt levelet, és mohón olvasta a szavakat.
 
Anna, imádott kedvesem, az első levelemre adott elutasító válaszod búskomorságba vetett. Hála Istenek, hogymeggondoltad magad, és az ostoba, merev társadalmi elvárásoktól képes voltál elszakadni. Kész lennék mindent odadobni érted. Boldog vagyok, ha csak Rád gondolhatok. Olyan, mintha ezer éve ismernélek, mintha – Isten bocsásson meg eretnek szavaimért - életeken át kerestelek, és most, pont most, Rád találtam volna. Azt írod, szüleid szinte rabként őriznek, nem tudsz elszökni velem. Talán e hónapban mégis megtalálhatjuk a módját, hogy velem légy. Karina, a legkisebb leányom, beteg, ezért megengedték, hogy tovább állomásozzunk itt, és csak később helyeznek át Pétervárra. 
Írj, minden szavadból erőt merítek.
Jurij
 
Anna elővette saját finom levélpapírját, és kipirult arccal, a boldogságtól feldobottan válaszolt.
 
Jurij, édes Jurij, nincs nyelv, mellyel ki tudnám fejezni érzelmeimet irántad. A nap sugarai a növényt kevésbé éltetik, mint engem egyetlen sorod. A víz kevésbé enyhíti a sivatag szomjas vándorának kínjait, mint ahogy engem vigasztal egyetlen kedves szavad. Ha eszembe jutsz, felkacagok, Nyina csak bámul rám, mint egy háborodottra. Gyere el értem, szöktess meg, és tégy asszonnyá egyszer, tízszer, százszor
 
Anna megtorpant; zavar keletkezett benne. Vívódása nem tudatos mérlegelés eredménye volt, csak homályos kétségek és ellentmondásos sejtések gyötörték, anélkül, hogy pontosan meg tudta volna ragadni azok mibenlétét. Megintcsak egy vonallal húzta át az utolsó, félig megírt mondatot, és nem kezdett új levelet. Asszonyi ösztöne azt súgta neki, hogy jobban hat egy férfira, ha be van avatva kedvese kínlódásába, mint ha csak a végső tisztázatot olvassa. Olyan intenzíven törtek rá az érzelmek, hogy percekig kellett várnia, míg eléggé lecsillapodott, hogy folytassa az írást.
 
Jurij, mégis higgadtnak kell maradnunk. A szerelmünk még heves, így elvakulttá tesz. Te azonban kötelezettségekkel bírsz, és felelős vagy másokért, bármennyire fáj is nekem, nem biztathatlak többé. Felejts el, kedves, és térj vissza azokhoz, akikhez tarto
 
Anna néhány sebes vonallal firkálta át az utóbbi pár mondatot, ügyelve arra, hogy ne tegye olvashatatlanná a sorait.
 
Bárcsak ne létezne más rajtunk kívül! Bárcsak egyetlen pillanatból állna a világ, abból a pillanatból, amint karjaidban tarta
 
Újabb, olvashatóságot ki nem záró firkálás. És a végére egy higgadt sor.
 
Drága Kondratyev Úr, szívből remélem, hogy Karina mihamarabb felgyógyul, és egészsége maradéktalanul visszatér. Baráti üdvözlettel: 
A. Pavlovna
 
A viaszpecsétet ugyanolyan gondosan helyezte el, mint mindig. Kendője alá rejtette a válaszküldeményt. Bagyujev mindjárt itt lesz – gondolta - és talán Jurij is észhez tér a levél hűvös hangvételétől. Mindenkinek jobb lenne így.
 
A következő vasárnap szokatlanul izgatott volt. Bagyujevtől előző nap megtudta, hogy a Kondratyev-család estélyt adott, amelyen az ezredes felesége és gyermekei különösen megnyerő benyomást tettek a vendégekre. Mintaférj és mintaapa, így emlegetik, számolt be Bagyujev. Anna, mihelyt Nyinától megszabadult valami ürüggyel, rögtön előhúzta a vastag papírra írt levelet.
 
Anna, Karina már jól van. De mindez csak apróság. Látszólag harmonikus életem mélyénérzelmeimben és gondolataimban csak egyetlen mozdíthatatlan pont van: Te, Anna. Ugyanakkor megértem, hogy nem kívánsz egy rendezetlen, zilált, gyenge ember társaként élni. Én viszont nem bírom tovább a hazugságot. Életem már értelmetlennek tűnik. Talán egyesülhetünk ott, ahol minden más távlatot, más időt, más értelmet kap. Mikor ezt a levelet olvasod, én már a túloldalon leszek. Örökké a Te
Jurijod.
 
Anna holtsápadtan, remegő kézzel gyűrte össze a levelet. Lába görcsbe rándult, a papírt a kandallóba hajította, éppúgy, ahogy eddig minden levelével tette. Meghalt, motyogta, Jurij értem halt meg. Miért is nem engedtem neki, miért? 
Lentről, a fogdószobából Mamocska és Papa hangja szűrődött fel. Anna megpróbált felemelkedni a székből, de túl gyenge volt a szíve, és visszaroskadt. Szaporán lélegzett, a pulzusa szabálytalanul hol gyengült, hol felerősödött. Előbb vörössé vált a szoba, majd lüktetve feketévé, végül szép lassan minden halottszürkévé sápadt, és elnémultak a neszek.
 
Papa megrázta a pétervári ház csengőjét. Bejelentették.Kondratyev tapintatosan sietett elé, a szalonba vezette és teával kínálta.
– Részvétem, Pavel Ivanovics. Nagyon lesújtott a hír. Igazán sajnálom. Bár csak egyetlen alkalommal volt szerencsém néhai Anna leányához, az újévi bálon, mégis nagyon kedves és bájos teremtésként maradt meg az emlékeimben.
– Köszönöm, Jurij Antonovics.
– Kérem, mondja el, mi történt?
– A szíve vitte el. Az elmegyógyintézetben, ahol ápolták, nemrég figyeltek fel rá, hogy rendetlenkedik a szívverése. Igen, sajnos, szanatóriumba került, miután lázas hisztéria tört ki rajta az év elején. Mintha kettéhasadt volna. Már nem volt önmaga. Rendszeresen látogattuk, de néha meg sem ismert. Semmi mással nem foglalkozott, csak leveleket írt. Kétféle levélpapírt használt, kétféle tintát. Összefüggéstelen, betűre emlékeztető hullámvonalakat rajzolt. Mégis annyira reméltük, hogy hamarosan jobban lesz!
Papa fojtottan zokogni kezdett. Kondratyev bátorítóan a vállát veregette. Az idős férfi összeszedte magát. 
– Tudja, Jurij Antonovics, a feleségem ágynak esett, nem tudott utazni. Én mindenképpen fel akartam keresni Önt, hogy mint hajdani patrónusunk, Ön is értesüljön e szomorú hírről. Másrészt, Anna kandallójában találtuk egy levelet, talán búcsúlevélnek szánta, mert érezte a halálát, nem tudom. Alig olvasható benne egy-két szó, majdnem teljesen elszenesedett már. Itt van, látja, Jurij, ez nyilván önre utal, azután Karina, ez talán a lányára. Gondolom, azt akarta üzenni, hogy szeretettel gondol Önökre, mindkettőjükre.
– Köszönöm Pavel Ivanovics. A lányom egyébként Karolin, nem Karina, de igen, nyilván rá gondolhatott. Ha bármiben segíthetek...
Papa felállt, és a kijárat felé indult. Az ezredes a kertkapuig kísérte, és fejcsóválva nézte a megtört öregembert, amint a ködös utcán a közeli állomás felé vánszorgott. Nincs igazság, gondolta részvéttel, hogy így kell elmúlnia fiatal életeknek, és erőlködve próbálta meg felidézni azt a tizenhét éves, fekete hajú, kövér leányt, Annát, akit egyszer látott életében, a moszkvai újévi bálon, amikor a hölgyválasznál elfogadta felhívását a polkára.
 

 

 

Sepp Norbert magáról:

 
Önéletrajz
1971-ben születtem, Budapesten. A hegyvidéken jártam iskolába, majd a Táncsics Mihály Gimnáztiumban tanultam, később a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karának hallgatója lettem. A villamosmérnöki diplomával párhuzamosan üzemgazdász diplomát is szereztem a Közgazdasági Egyetemen. 
1990-ben megnősültem. Feleségem közgazdász. Három gyermekünk van, mindnyájan gimnazisták.
Gyerekkoromban kezdtem írni, de hosszú évekig semmit nem alkottam. Csak a XXI. században kezdtem újra alkotni, indultam irodalmi pályázatokon, az Íróiskolába jártam, igyekeztem a nem hivatásosok számára is elérhető módon továbbképezni magam. Elsősorban rövidebb színdarabokat és novellákat írok.
 

 


A bejegyzés trackback címe:

https://centrifuga.blog.hu/api/trackback/id/tr862216278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ergerberger 2010.08.12. 14:18:48

Nahát, egy férfi!
Azt hittem, az ICA kizárólag a leszbiknek van fenntartva.

icentrifuga · http://centrifuga.blog.hu 2010.08.12. 15:43:37

@ergerberger: természetesen nem így van! mindenkinek "fenn van tartva", aki fontosnak érzi, hogy kezelje a társ. ban fellelhető anomáliákat, akár férfi, akár nő, akár meleg, akár nem. egyébként ha megnézed a műhely vagy a versvasárnap rovatait, láthatod, hogy vannak férfiak, miért is ne lennének:)