...Régen apró odúkban szültek meg a nők,
vagy korhadt padlásokon, dohos pincékben.
A kórház? A kórház még ennél is kietlenebb...
Regényeket írok, prózában a társadalmi változások, történelmi traumák érdekelnek. De a versek mások. Úgy látszik, én középkorúan jutottam el oda, hogy meg merem írni (és szeretem) a lányos témákat - írja Bánki Éva.
Karácsony
Karácsony,
ez az elveszett, sötét és rövid nap
sárban, hóban csúszik át a semmibe.
A születés ünnepe ez.
Régen apró odúkban szültek meg a nők,
vagy korhadt padlásokon, dohos pincékben.
A kórház? A kórház még ennél is kietlenebb.
Szálkás csövekből ömlik a fény, az ápolók
pedig türelmetlenek, mert a rokonok is jobbak,
mint a görcsös, félelembe vesző folyosók,
ahol csak a huzatban lebegő, papír télapók
emlékeztetnek a karácsonyra. És ezen az este
romlik el minden: a zár, a kávéfőző,
a hűtőszekrény, a kettes műtőben a fűtés,
a hármasban a monitor… Még a monitor is…
épp ma, a fenébe, mi lesz itt még…
Nem fogjuk a saját szemünkkel
látni, ahogy valaki varázsütésre elindul. Ahogy
nem fogjuk azt sem látni, ahogy rövidebbek lesznek
az éjszakák, és lassan (nagyon lassan) több lesz a fény.
Elmaradt idő
Megiszom ezt a sört, aztán hagyom, hogy elvérezzen
ez a nap, ahogy elvérzett eddig az összes többi. Felhúztak,
mint egy ébresztőórát, vagy csak megint jól túlhúztak
bennem valamit. A rugó elszakadt – és tessék, letörött
az a kis fémpecek is, a húzókám, vagy hogy nevezik.
Negyvennégy éves vagyok. Új nap kell, új óra, új név,
új idő, új személyi. A többit be kell egy fiókba hajítani.
Szabadon
Egy gésa öltözik, majd levelet diktál,
vár még, a haját igazítja, körme hegyével
gyümölcsöskertet rajzol egy üvegtálra.
üvegből vannak a körmei, és üvegből van a kert is.
Reggel tüllel borítja, kék lakkal borítja este, így él,
üzeneteket kap. Ha nem vigyáz, madarak törnek rá.
A szeretői csak annyit árthatnak, mint az eső
az üvegkertben. Hisz ő a hóról álmodik.
Április 13. csütörtök
Még korai, még reménytelenül
korai ez a tavasz. Pedig a forró szél
a szőlőtőkék közt beleakad a hajamba,
és én viszem magammal a városba, mint
egy összepöndörödött levélkét. Nem is kell
a harisnya – ez a fényes békabőr – letépem
magamról, milyen álnok, milyen vénasszonyos
a tapintása! Valahol helyet kell neki a táskámban
keresni, aztán indulhatunk. Kicsit csipked a szél,
komótosan gyűlnek a felhők észak felé, hideg
a HÉV-en az utasok szeme – olyan harisnyás,
olyan békabőrös – aztán utolér minket a zápor,
mint a kiábrándulás. Utolér egy SMS: siess,
a gyerek beteg… utolérte, már elkezdődött,
odaért, kikérte magának, tönkrement…
Belekáprázik a kék ég a csalódásba.
KLINK:
