fmx.jpg

 

xmen.jpg

 

meeting.jpg

femx.jpg

epizod.jpg

kreativity.jpg

CIVILKURAZSIJPG.jpg

IMPRESSZUMJPG_1.jpg

VILAGTANITONOIJPG.jpg

NOKAKUTNALJPG.jpg

APUDFIAMJPG.jpg

SZERELEMKUSZOBJPG.jpg

GORDONKONYVJPG.jpg

BESTIARIUMJPG.jpg

DZSUMBUJISTAKJPG.jpg

ORBANNEVICAJPG.jpg

ILLEMKODEXJPG.jpg

 

versvasarnap.jpg



 

Címkefelhő

a (8) afrika (21) afrikai irodalom (17) ágens (16) ajánló (846) alapjövedelem (8) amerikai irodalom (49) angyalkommandó (9) anya kép (8) apple világnézet (5) apud fiam (59) az alapítványról (10) az asszony beleszól (26) a bihari (7) a dajka (5) baba (5) bach máté (12) bajtai andrás (5) baki júlia (6) bak zsuzsa (15) balogh rodrigó (6) bánki éva (11) bán zsófia (11) bárdos deák ágnes (7) becsey zsuzsa (11) bemutatkozó (6) bencsik orsolya (5) beszámoló (68) bitó lászló (14) blog (6) bódis kriszta (116) books (7) borgos anna (10) bozzi vera (6) büky anna (19) bumberák maja (5) centrifuga (802) cigányság (200) civil(szf)éra (157) csapó ida (6) csepregi jános (5) csobánka zsuzsa (5) czapáry veronika (33) czóbel minka (9) deák csillag (29) debreceni boglárka (56) délszláv irodalom (5) depresszió (7) deres kornélia (8) design (11) diszkrimináció (9) divat (30) divatica (32) dokumentumfilm (5) dráma (12) drog (18) dunajcsik mátyás (5) dzsumbujisták (11) egészség (5) együttműködés (24) éjszakai állatkert (16) ekaterina shishkina (6) ekiadó (6) elfriede jelinek (5) énkép (60) eperjesi ágnes (6) epizod (59) erdős virág (9) erőszak (5) esszé (9) evu (9) fábián évi (18) falcsik mari (13) feldmár andrás (7) felhívás (5) feminista irodalomkritika (12) feminizmus (10) femx (102) fenyvesi orsolya (9) festészet (10) fesztivál (77) fff-gender (20) fff gender (248) film (161) filmszemle (17) folyóirat (1868) forgács zsuzsa bruria (26) fotó (98) fotókiállítás (6) gazdaság (7) gender (153) geo kozmosz (5) geréb ágnes (13) gömbhalmaz (10) gordon (14) gordon agáta (240) gubicskó ágnes (8) gyárfás judit (18) gyerekirodalom (7) györe gabriella (75) győrfi kata (5) háború (28) haraszti ágnes (5) heller ágnes (8) hétes (27) hír (77) hit (5) holokauszt (12) icafoci (44) ica i. évad (6) ica ix. évad (14) ica vii. évad (17) ica viii. évad (17) ica x. évad (5) ica xi. félév (9) identitás (5) identitásfenyegetés (16) ifjúsági regény (5) ikeranya (13) illemkódex (65) incesztus (7) interjú (119) intermédia (5) irodalmi centrifuga történet (54) irodalom (626) izsó zita (6) játék (14) jogalkalmazás (22) józsef etella (8) József Etella (5) jumana albajari (6) kalapos éva veronika (6) kamufelhő (5) karafiáth orsolya (6) katerina avgeri (6) katona ágota (5) kecskés éva (11) kemény lili (7) kemény zsófi (6) képregény (24) képzőművészet (214) kiállítás (71) kiss judit ágnes (10) kiss mirella (8) kiss noémi (33) kiss tibor noé (6) kocsis noémi (7) költészet (68) kölüs lajos (31) koncepciós perek (7) koncz orsolya (5) konferencia (8) könyv (12) könyvajánló (138) könyvfesztivál (11) könyvtár (82) környezettudat (16) környezetvédelem (23) kortárs (14) kosáryné réz lola (6) köz élet (231) kritika (10) kultúrakutatás (6) ladik katalin (6) láger-élmény (6) láger élmény (6) lángh júlia (42) láng judit (40) lévai katalin (19) lidman (27) literature (14) ljudmila ulickaja (5) lovas ildikó (5) magdolna negyed (34) magvető (5) magyari andrea (51) mai manó ház (6) majthényi flóra (10) marsovszky magdolna (5) média (32) meeting (46) ménes attila (9) menyhért anna (10) mese (41) mesterházi mónika (6) miklya anna (8) milota (5) mitológia (6) moramee das (6) móricz (28) mozgalom (5) mozi (43) műfordítás (16) műhely (125) murányi zita (27) műterem (11) művészet (15) nagy csilla (15) nagy kata (7) napló (12) néma nővérek (7) nemes z márió (5) németh ványi klári (48) nők iskolája (5) nőtudat (196) novella (6) oktatás (6) önismeret (112) orbánné vica (20) összefogás (106) összefogás mozgalom (51) pályázat (51) palya bea (10) pál dániel levente (5) pénz (12) performansz (5) pintér kitti (5) poem (10) polcz alaine (7) politika (85) pornográfia (5) pride (5) programajánló (417) próza (15) psyché (11) pszichiátria (14) pszichológia (9) push (27) radics viktória (11) rakovszky zsuzsa (13) recenzió (57) reciklika (7) regény (231) reisch éva (8) rólunk (7) sahar ammar (6) sándor bea (5) sapphire (27) sara (27) sara lidman (32) sasa (44) simone de beauvoir (6) soma (7) somogyi aranka (5) sorozat (277) spanyolország (7) spanyol irodalom (12) spiegelmann laura (5) spiritualitás (35) sport (16) sportella (19) szabo evu (13) szabó imola julianna (10) szabó t. anna (9) szalon (31) szécsi magda (35) szegénység (68) szerelem (36) szerelemküszöb (19) szerkesztőség (12) szex (48) színház (94) szocioregény (42) szőcs petra (5) szolidaritás (249) szöllősi mátyás (5) szomjas oázis (12) takács mária (13) takács zsuzsa (7) tanatológia (6) tánc (28) tanulmány (29) tar sándor (9) tatárszentgyörgy (9) telkes margit (7) testkép (89) tilli zsuzsanna (7) tímár magdolna (10) történelem (59) tóth kinga (9) tóth krisztina (13) trauma (123) turi tímea (5) tuszki (15) uhorski k andrás (37) ünnep (31) urbányi eszter (10) utazás (35) várnagy márta (5) város (17) városkép (5) vers (232) versvasárnap (69) vidács anett (14) vidék (33) video (10) világirodalom (104) világ tanítónői (40) virginia woolf (6) weöres sándor (5) wikiwom (143) xman (31) zakia el yamani (6) závada pál (9) zene (96) zilahi anna (5) Összes Címke

A kiszolgáltatott ember

2010.11.30. 07:00 | icentrifuga | Szólj hozzá!

Címkék: folyóirat pszichológia önismeret láng judit c.molnár emma

 
Emma lakásának teraszán beszélgettünk egy késő nyári délután. Az utcára látva munkásokra lettünk figyelmesek, akik markológéppel egy hatalmas farönköt próbáltak kiemelni a földből, de a sokágú, vastag gyökérzet miatt nem tudták. Megoldásként egyikük baltával állt neki, kézi erővel vágta ki a kapaszkodó gyökereket. Néztük. Lendületesen, precízen, erőből dolgozott. Láthatóan értette a dolgát. Arra gondoltam, mondtam is Emmának: igazán élvezheti az életet, mert a test-lélek-szellem hármasságából az anyagi világot preferálva él. Élvezi a fizikai teljesítményt, eszik, iszik, alszik, ölel, táncolni viszi a feleségét, vagyis amit megadhat a testének, azt meg is adja, ezért dolgozik. A másik oldalról viszont nem biztos, hogy elégedett azzal, amibe született. Lehet, hogy másra vágyik. A gyermekei ugyanezt az életmintát követik majd?
 
 
 
 
Vajon az ember kiszolgáltatott a sorsának, vagy alakíthatja azt?
 
C. Molnár Emma pszichoterapeuta, az MTA pszichológiatudomány kandidátusa, aktív-analitikus, A nő ezer arca klinika, és az Életöröm Alapítvány vezetőjével Láng Judit újságíró beszélgetett.
 
Molnár C. Emma a determinizmusról és a szabad akaratról
 
Egy favágó munka közben eggyé válik a fejszéjével, élvezi, hogy létrehoz valamit, teremt. Kérges a tenyere, és otthon ezzel a kérges tenyérrel nyúl az asszony keze után is. Így alkotnak ők egységet, mert az életük célja egy: segítik egymást valójában létrehozni, elviselhetővé tenni azt a determinizmust, amelybe születtek, és ami alól az ember nem tud szabadulni. Ennek a célnak az érdekében vállalják, hogy kölcsönösen alakítják egymást.
 
Idealisztikus kép a kétkezi munkásról, hogy hazaérkezve gyengéden megöleli a feleségét, és este elmegy még vele táncolni is. Ha ilyennek látjuk őt, akkor ez a dualista gondolkodásunk eredménye, mert ilyenkor mintha nem egy emberről beszélnénk, hanem kettőről.
 
A descartesi dualizmus szerinti gondolkodásnak is megvan a mérhetetlenül komoly, előrevivő ereje, mert Descartes filozófiája alapvetően a gondolkodást teszi meg a dolgok középpontjának. 
 
Viszont úgy látom, hogy ez a posztfogyasztói társadalom, amiben jelenleg élünk, a gondolkodás örömét is elveszi már az embertől, és valamilyen külsődleges kívánás, vagy életérzés rabjává teszi az embert. Nem életcél, hanem életérzés rabjává, és ezt nevezi szabadságnak, holott a szabadság a felvállalt életcél. Az ember esetében ezt a felvállalt életcélt hívom egységnek. 
 
Ha a fizikai munkás életét a descartesi dualizmus ideológiája szerint szemléljük, akkor egy meghasonlott embert hozunk létre, olyat, aki napközben fát vág, este pedig egy egészen más, például a média által diktált életérzés szerint tölti el a szabadidejét. Az ember egy, tehát egységes. 
  
Descartes dualizmusa a megismerhető világot tarja gondolkodásának középpontjában, tehát az alakító (teremtő) erejével erre fókuszál. A vallást vagy az Isten létét nem helyezi a gondolkodásán kívül, hanem elfogadja mint lehetségest, de nem a gondolkodás által tarja megismerhetőnek. Descartes tehát az ember gondolkodását teszi a középpontba a változtatható, megismerhető, alakítható világ érdekében. És nem az „embert” teszi meg a dualizmus a tárgyává. 
 
Szerintem ez érdekes téma, mert sok kapcsolat mehet tönkre akkor, ha esetleg elvárjuk, hogy társunk meghasonulva éljen. Nem gondolunk bele, hogy elvárásaink, akár magunkkal szemben is, a posztfogyasztói társadalom által létrejött gondolkodási hiba következményei. Tényleg nem hihetjük, hogy amikor a fizikai munkás hazamegy, akkor kakaót iszik. Ugye, nonszensz?
 
Ahogy nézem a favágó munkást, eszembe jut egy József Attila versidézet: „engem sejdít a munkás teste/ két merev mozdulat között”. (József Attila: Ars poetica) Ha leülünk, és nézzük ezt a munkást, nem sokáig, csak három percig, akkor tényleg nem hihetjük, hogy elmegy táncolni a feleségével, happeningeket játszik este, vagy késsel-villával eszi a halat, mert akkor két különböző ember van összetákolva a fejünkben, egy időben. 
 
Talán elmegy egyszer a szüreti bálba. Szerintem azt gondolja magáról, hogy ő a világ legtisztességesebb embere. Azt gondolom: az is. Tudja, mit, hogyan csináljon. Örömét leli a munkájában, büszke rá. Objektíválja magát azon a szinten, ahol van. De ez az objektiváció meghatározza a személyiségét, és az egész életére vonatkozó szemléletét alakítja. Nem azt várja, hogy mikor lesz végre vége a munkaidőnek, amitől kezdve mehet úgymond a szabad akarata szerint egy másik hedóniába, amely nem az ő hedóniája, hanem egy posztfogyasztói társadalom által létrehozott, ha szabad így fogalmazni, egy manipulált hedónia.   
 
Nem akarom kielemezni a reklámokat, mert nincs itt a helye. Citromos Borsodi, vagy tradicionális Grösser? Mi a különbség? Mindkét reklám egy életérzést követ. Ha megnézed, láthatod, hogy gyakorlatilag három-négy pasi együtt ül a sör körül. Mindegy, hogy melyik sört isszák. Az életérzés számít. Vége van a munkámnak, haverok között, könnyedén, jól érzem magam, sörrel a kezemben. 
 
Az, hogy melyik sört veszi meg, attól függ, hogy mennyit keresett. Mind a kettőre van ajánlat. Lehet, hogy az egyik sör körül böfögnek, a másik sör körül röfögnek, körülbelül ennyi különbség van. Nem a sörivást szeretném ezzel degradálni, mert megvan a helye az életben, de nem elsődlegesen.
 
Annak az életérzésnek a követését tartom problémásnak, ami a médián keresztül azt sugallja, hogy az ember alig várja, hogy letehesse a munkáját, amiben az egzisztenciáját megteremti, hogy aztán különböző hedonista örömöket hajszoljon szabadidejében.
Akit elkap a média manipulálása, vagyis aki a fogyasztói szokásait ehhez, csakis ehhez igazítja, azt gondolja, hogy a közvetített, idealisztikusra kreált életérzés valóságos, és ennek a megszerzése lesz az élete célja. Tehát az adott fétisbirtok körüli hangulat. A hangulatok egymásutánja. Ennek a megszerzését hívja szabad akaratnak. 
 
A hangulatok egymásutánjának a hajszolása pedig a függőség látszólagos kikerülése, mert a hajszoló azt mondja: én határozom meg a hangulatot, a hangulatok fölött én vagyok az úr, mert megfizetem magamnak. Én pedig azt mondom, hogy ezzel egyidejűleg nincs olyan viszonyrendszere, hogy a döntéseinél végiggondolhassa: ez a hozzáállás hogyan határozza meg majd őt a jövőben. Tehát elveszti az életcélját, mert az élet hangulata lesz az életcélja. A hangulatra meg csak pillanatnyi szövetségeseket lehet találni. 
 
Az élet céljának is vannak hangulati elemei, de az belesimul abba a cselekvési tervbe, amit előre egy függési, vállalási döntéssel veszek a nyakamba, míg az életérzés csak pillanat, hiába néz ki úgy, mintha a pillanatok feletti úr én lennék magam. Senki nem gondol bele, hogy a determinizmus kikerülhetetlen. 
 
Tehát aki sok hamburgert eszik, kövér lesz, aki sok sört iszik, alkoholista lesz. 
Így nem lehet kikerülni a determinizmust, csak létrehozni. Nézőpont kérdése, hogy mindezt rajta kívülállóként éli-e meg, mint egy nyakába szakadt fátumot (sors),  vagy pedig úgy, mint a szabad akarata által vállalt beteljesülést. Ez nagyon lényeges különbség. 
 
A boldogság egyik kritériuma, hogy a partnerkapcsolatban a hasonló a hasonlóhoz társuljon, mert túl nagy különbségekkel általában nem hosszú a viszony. De miben hasonló? A célokban hasonló, vagy pedig az életérzés pillanatnyi uralmában hasonló? Tehát szövetségesek, vagy haverok? Nagy különbség, hogy szövetségi viszonyban vagyok-e valakivel, vagy pedig az életérzésre szakosodva, pillanatnyi társulásban. Az életérzések egymásutánja nem egy gyöngysor, hogy ezzel a hasonlattal éljek, hanem gyöngyök halmaza. Szétesettség. Olyan, mintha a hangulatok hajszolása lenne az élet eltöltésének egyetlen módja a mai világban. Nem azt mondom, hogy ez minden emberre igaz, csak azt gondolom, hogy ez egyre inkább trendként jelenik meg.  Aktív-analitikusként a kanti és materialista világnézetem okán vallom, hogy az emberben, a férfiban és a nőben, benne van a saját fejlődési potenciálja. Az út, ahová fejlődnie kéne. Ez viszont csak a gondolkodás és a vállalás által valósulhat meg, különben az életünk mint külsődleges erő jelenik meg, nem pedig mint egy belülről fakadó, belső igény által vezérelt, vállalt út. Ez óriási morális különbséget jelent: történik velem az élet előbb-utóbb, vagy pedig én alakítom vállalva, hogy én is alakulok általa. Más lesz a személyisége annak, aki a pillanatnyi hangulatok öröméért és az önfeledt felszabadulásért él, és más lesz annak, aki azt gondolja: ez is belefér, mint a szabadidő egy bizonyos eltöltése, de nem ez az élete célja, hanem tudja, hogy mindez abban a vállalt függőségi viszonyrendszerben alakul, amelyben örömök, terhek, gondok és megoldások is vannak, tehát fejlődési útja van. 
 
Ne felejtsük el, hogy a munkája is alakítja az embert olyanná, amilyen. Egészen más viszonya lesz a világhoz és önmagához egy pedagógusnak, mint például annak a kétkezi munkásnak, aki mondjuk favágóként éli az életét. Ez alatt azt értem, hogyha valaki objektíválja magát a munkájában, az visszahat az életére. Nietzschét idézném, aki azt mondja: „aki a lelke mélyéig tanító, az mindent csak a tanítványain keresztül vesz komolyan, még saját magát is”. Tehát az, ahogy megéli önmagát a munkájában, nem választható el utána a magánéletétől. Ha igen, akkor ez dualista nézőpontot jelent. Elmagyarázom. Mikor a favágó dolgozik, a mozdulatai rendkívül precízek. Saját ritmusa, így zenéje van a tevékenységének. Tehát eggyé válik a baltájával. Kérges lesz a keze. Otthon ezzel a kérges kézzel fogja meg a kanalat, vacsorázik, és fogja meg az asszonyt is. Ez nem jelent szeretetlenséget, sőt ez a mozdulat az ő számára inkább maga a szeretet. Alakította őt a munkája. Egy pedagógus viszont, aki az egész napját azzal tölti, hogy „gyerekek mossatok kezet, most elővesszük a füzetet”, az otthon is ugyanezt fogja csinálni. Kiskorúként kezeli a családtagjait, hiába mondják neki: vedd már észre, ők nem gyerekek, mert tudnak kezet mosni étkezés előtt, mégis benne lesz ez a késztetés egy pedagógusban. Megjegyzem, lehet, hogy ilyenkor tesszük tönkre az életét, mert megkívánjuk tőle, hogy két emberből legyen. Egyikként olyan, aki a munkájában kiteljesedik, a másikként pedig olyan, aki mindezt elfelejti a magánéletében. Ezt elvárni dualista követelmény. 
 
Érdekes, hogy ez a dualista nézőpont hogyan válik egyre inkább önkövetelménnyé. Létrejön az a posztfogyasztói társadalmi embertípus, aki nem objektíválja már magát a munkájában, hanem csak a megélhetés, az egzisztenciális teremtés lesz a célja, és arra vágyik, hogy a magánéletében teljesítse ki magát. Az lesz a fő tevékenysége, hogy az épp aktuális reklámvilág valamelyik szegmense szerint éljen. Ugyan rétegspecifikus, hogy a Grösser-féle életérzés alapján issza-e a sört valaki, vagy a Borsodi életérzés alapján, de a közös mind a kettőben az, hogy az egyén olyan közeget keres magának, ahol a sörivás lesz az időtöltés középpontja, mert abban érzi magát kiteljesedve. Mintha ettől a kultúra részesévé válna. De az ilyen egyén nem tudja ezt a kultúrát sem fogyasztani, mert ugyanúgy külsődleges a posztfogyasztói világban való létezése, mint amilyen külsődleges az a munka, amivel az egzisztenciáját megteremti.
 
Ez a kiszolgáltatott ember prototípusa, mert egyik tevékenysége sem fakad belülről. Nem engedi, hogy alakítsa őt az, amit csinál, mert kívülálló. Nem érintik meg a behatások, vagyis lepotyog róla a neveltetése és az a viszonyrendszer is, amelyikben él. Ha megkérdezek egy ilyen külsődleges eszközök alapján élő embert, hogy volt-e jelentős személy az életében, akkor nem tud mit mondani. Nem tud olyan személyeket megnevezni, akiről kijelenthetné: ha nem találkozom vele, akkor most nem lennék olyan, mint amilyen vagyok. Ez sajnos áttevődik a partnerkapcsolatokra is. 
 
Determinált lény az ember, mert hiába is rendelkezik szabad akarattal, determinálja őt, hogy melyik korban, a világnak melyik sarkában, milyen képességekkel, milyen nemmel, férfiként, vagy nőként született-e. Ekkor még nem beszéltem a családról, kultúráról, azok a hatásairól, ahol őt szocializálták, iskolázták. Determinált az ember, viszont ezen a determinizmuson belül megkapja a szabad akaratot. Mit is jelent a szabad akarat?  Azt, hogy azzá válok, ami lenni szeretnék, elfogadva azt a világot, amelynek alakító részese vagyok, és amely világ alakítóként lép fel az én életemben is. Egy kölcsönös alakításban, azaz egy igenelt függésben kéne élni. A korszellemünk az akarat szabadságát hirdeti, a kölcsönös függés vállalása nélkül. Gyakorlatilag a kapcsolatok jelentős része is így alakul – különösen annál a rétegnél, amelyre nagy hatással van a posztfogyasztói társadalmi manipulálás. Csak egy baj van: az ember nem tudja megúszni, hogy ne hozza létre a saját determinizmusát. 
 
A szabad akaratnak az lenne az értelme, hogy létrehozza azt a determinizmust az egyén életében, amelyben ő aktív szereplőként jelenik meg. Vagyis nem ráhárul, mint a születésével, a korszellem, család, nemisége és egyebek kapcsán, hanem betöltve, alakító erőként lép a színre, azaz objektíválja magát a determinizmusaiban. 
 
Azt érzékelem, hogy leginkább az olyan párkapcsolatok sínylik meg a szabad akarat igézetét, ahol a másik ember is egy fogyasztói társadalom elemeként jelenik meg a partnere számára, vagyis tárgyviszonyba kerülnek. Erre nagyon szép ideológia, hogy addig vannak együtt, míg tart a szerelmük, de a determinizmust nem úszhatják meg, ha esetleg utódjuk születik. A gyerekemet nem addig tartom, ameddig kedvem van, és ha megunom, akkor beadom intézetbe, vagy megszabadulok tőle úgy, hogy otthagyom a nagypapának és a nagymamának. Szóval, ennek a determinizmusnak súlya van, amely azt jelenti, hogy az egyén létrehozta azt a fajta kötelezettséget, amely alakítja őt. Nem a gyermek születésével válik egy nő anyává, és egy férfi apává, hanem ez  lehetőség arra, hogy a maguk által determinált életükben a gyerek is alakíthassa őket.  A gyerek ilyen értelemben segítőként születik a felnőtt ember életébe, mert hozzásegítheti a szüleit ahhoz, hogy valóban szülők lehessenek. Ezért egy olyan kultúrát kéne kialakítani, amelyik ezt tudja üzenni: a szabad akarat súlya alapvetően az igenelt függés által létrehozott saját determinizmus megteremtése, ahol az,  amit létrehozok, alakít engem, akár a munkámban, akár a magánéletemben,  ez pedig csak a függés, vagyis a kötelezettségek vállalásával lehetséges. Lehet, hogy konzervatívnak minősítenek, mert így látom a világot, lehet, hogy eretneknek, de mindenképpen azt gondolom: a korlátainkat mi választjuk meg.
 
Láng Judit
 
 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://centrifuga.blog.hu/api/trackback/id/tr352481574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.