Még jó, hogy nem azt mondja Schmitt Pál, ne hagyjuk, hogy szép szemünk világa a kétes távolba (-hoz?) merüljön, esetleg biztatná a magyar asszonyokat, hogy légy, ami lennél, férfi, bár már ezen sem csodálkoznék.
Örvendetes módon szaporodnak manapság az íróiskolák. Az utóbbi néhány évben sokan gondolták úgy, hogy olvasni és írni tudni jó dolog, nem kell írónak lenni feltétlenül, de képesnek kell lenni arra, hogy pontosan fogalmazzunk, a lényeget mondjuk, ez kéne. Hogy a felgyorsult, sok szempontból megváltozott világhoz igazítsuk a nyelvet, vagy ahhoz képest találjuk ki azt, ez fontos.
A köztársasági elnök beszédírói gárdájának valószínűleg nem jutott arra, hogy beiratkozzanak egy ilyenbe. Kérni meg nem merték, hogy küldjék el őket a minisztérium költségén, elvégre takarékosság van, elég a pénzszórásból. Addig is, míg megtanulnak írni, gondolták, merítenek valamit eleinkből, az mindig bejön. Amúgy is be kéne lassítani – lehet, hogy ők is egyetértenek azzal, mégse állapot, hogy csak úgy megkérdezés nélkül lejátszanak egy Ice-T számot a rádióban, amit a kutya sem ért, legkevésbé az illetékesek, de úgy hallották, hogy csúnya szövegek vannak benne – ,kezdjük akkor a múlttal.
Jó, nem kell feltétlenül Balassit elolvasni, még Kölcseyt se (elég, ha hibásan bemásolunk a beszédbe két Himnusz-sort, hogy ezt miként sikerült elérni, hagyjuk), de ne dobjuk a szép stílt, vagy amit annak gondolunk. Mit mondtak a költők, teljesen lényegtelen, a hogy a lényeg. Így történhet meg, hogy az évtized első pillanataiban a köztársasági elnök arra biztat minket, legyünk mind skizók. Nincs még elég bajom? feszengek a fotelomban, most még fogjak kezet saját magammal, vagyis a saját valóm elmúlt énjével, akármi (ki) legyen is az, ráadásul „férfiasan”? Ahogy Kányádi Sándor írja, éjfélkor férfiasan kezet fog a múlttal a jövendő. Idézet nincs jelölve, bár nem is pontos, ilyen értelemben még értelmezhetjük úgy, mint nem szó szerinti idézést. Így fogjunk kezet mi is saját valónk elmúlt énjével, s az új esztendő első napján vessünk számot az elvégzett és a még ránk váró feladatokról. Sic! Számot ad valamiről, számot vet valamivel, ugye, felszólító mondat után felkiáltójel kéne. S kérdezném szegény Kányádi Sándort, mit szól ehhez. Még jó, hogy nem azt mondja Schmitt Pál, ne hagyjuk, hogy szép szemünk világa a kétes távolba (-hoz?) merüljön, esetleg biztatná a magyar asszonyokat, hogy légy, ami lennél, férfi, bár már ezen sem csodálkoznék.
Én egyébként igazán próbáltam, de nem ment. Vagy az elmúlt énem nem volt hajlandó kezet rázni velem, mert éppen pezsgőzött a konyhában, és ilyen hülyeség miatt nem állt fel, hogy a tévé elé jöjjön, vagy a mostani, 2011-es nyűgött, hogy akkor most a saját való az ő-e, vagy az elmúlt énem, és hogy én őt nem is szeretem akkor? A végén be kellett vennem két xanaxot, hogy lenyugtassam őket.
Önzetlenség, bajtársiasság, szolidaritás - csupa szívet melengető gondolat jut csak eszembe arról a nemzeti összefogásról, melyet Önök az elmúlt évben tanúsítottak. S mind arról a munkáról, melyet megtettek, csak is a dicséret hangján szólhatok.
Nekem is jutott eszembe számtalan szívet melengető gondolat, például az, hogy a csakis, az egy szó, ahogy a mindarról is. S Pál (apostol) a dicséret hangján szól, zengedez,mint egy hárfa, nem elég neki, hogy elégedett, vagy örül – ő hangokon szól.
Sajnos a következő szakasznál már elég pezsgőt ittam ahhoz, hogy amint az elnök belekezd, megveregessem a csizmám szárát. De mi mást is várhattunk volna, ha egyszer a beszéd imigyen folytatódott: Csalfa lenne, ha nem ismernénk be, hogy van még teendőnk az újévben is.
Szóval innen jutott eszembe a „mindig az a csalfa legény jár az eszembe”, a „csalfa szemeimet rá se merem vetni”, meg a „ha az anyád, az a csalfa nem lesne”.Mire ezeket elénekeltem, már ott tartottunk, hogy „nem is régen oly’ mélységben jártunk, ahonnan csak önfegyelemmel, komoly akarattal van visszaút.” Na, azért itt behúztam a nyakam, eszembe jutván, mily’ mélységekben jártam tényleg az elmúlt évben, és mennyi akarattal küzdöttem magam vissza az arcát büszkén megmutató állampolgárok sorába, és jaj, honnan tudja ezt a köztársasági elnök? Ezek szerint tényleg mindent lát? Ő a Jézuska? Vagy be vagyok kamerázva?
Éppen ezért, az Európai Uniós elnöki tisztség hatalmas lehetőség az ország és a nemzet számára. Tekintélyt vívhatunk ki azzal, ha megmutatjuk, hogy nem csak saját sorsunkat tudjuk kezünkbe venni, és szilárdan tartani, de, ha a szükség úgy hozza, másokért is helyt tudunk állni.
Mindezek közben új alkotmányunk születik. Legfontosabb alapokmányunk támaszt és biztonságot fog nyújtani mindannyiunk számára. Hiszem, hogy készülő alkotmányunk képes lesz megfelelni a modern kor társadalmi kihívásainak, ötvözve ezer éves államiságunk, keresztény gyökereink értékeivel, biztos zsinórmértéket nyújt majd számunkra, melyet minden állampolgár büszkén magáénak érezhet.
Én, mondjuk, szívesebben állok helyt valamiben, mint valakiért, bár szívesen kiállok valakiért, s ha éppen úgy hozza a szükség, elmegyek vécésnéninek is. De ach, miért vagyok ilyen kicsinyes, hisz’ vigasztalhatna, hogy az új alkotmány kiáll majd értem (a 30-on felüli gyerektelen nőért, mert mégsem kell ugye egyelőre „gyerekadót” fizetnem), és még a leszbikus barátnőimért, meg a meleg kollégámért is, az újságíró ismerőseim szintén boldogok, mert azt írnak, amit akarnak, meg akartam még valamit, csak közben rám tekeredett a zsinórmérték, próbálok itt kigabalyodni belőle, addig türelmeteket kérem.
Külföldi tapasztalataimból tudom, minden országban más az éjféli szokás, az évkezdet szertartása.
Mi, a Himnuszt énekeljük.
Számomra ez egy megrendítő, egyben megnyugtató jele annak, hogy a magyarok ilyenkor az összetartozást ünneplik. ez az új esztendő első pillanatait is megszentelő hitvallás a közösség mellett; természetes, nemes kötődés, magyarázatra nem szoruló egység.
Attól, hogy a 'mi' után vesszőt tesznek, még nem lesz hangsúlyosabb a 'mi', legfeljebb hibás a mondat, az utolsó mondatot meg elfelejtették nagy kezdőbetűvel írni, bár én már értem: szerintem mire fel kellett szerkeszteni a beszédet, az egész bagázs részeg volt, mint a csap, legalábbis ezt az egyetlen kifogást tudom elfogadni, és akkor még meg is bocsátok, lehet írni javító dolgozatot, én értékelem az erőfeszítést. Továbbá megbocsátok mindenkinek, aki bántott, mellőzött,keresztbe tett, megalázott önhibáján belül vagy kívül az elmúlt esztendőben, lényeg, hogy magyar legyen, mert akkor nem kell ugye magyarázkodni, természetes kötődés. Konrad Lorenz anyakacsája jut eszembe: meglátom Schmitt Pált, és megyek utána, követem az olvasógépet követő elnököt keresztül a Sándor-palota szobáin, néha meg belehápogok az adásba, meg van engedve, na, mondjuk, ez lenne a Kánaán.
Engedjék meg, hogy én is nemzeti imádságunk egy részletével búcsúzva kérjem a jóisten áldását mindannyiunkra.
Isten, áld meg a magyart! Jó kedvel, bőséggel!
A kérdés az, ha szegény Király Lindát elűztük azért, mert eltévesztette a Himnuszt, mit érdemel az az elnök, kinek záloga a kezünkben van?
Megyek, kirázom a kezemet. Férfiasan.
Magyari Andrea
