fmx.jpg

 

xmen.jpg

 

meeting.jpg

femx.jpg

epizod.jpg

kreativity.jpg

CIVILKURAZSIJPG.jpg

IMPRESSZUMJPG_1.jpg

VILAGTANITONOIJPG.jpg

NOKAKUTNALJPG.jpg

APUDFIAMJPG.jpg

SZERELEMKUSZOBJPG.jpg

GORDONKONYVJPG.jpg

BESTIARIUMJPG.jpg

DZSUMBUJISTAKJPG.jpg

ORBANNEVICAJPG.jpg

ILLEMKODEXJPG.jpg

 

versvasarnap.jpg



 

Címkefelhő

a (8) afrika (21) afrikai irodalom (17) ágens (16) ajánló (846) alapjövedelem (8) amerikai irodalom (49) angyalkommandó (9) anya kép (8) apple világnézet (5) apud fiam (59) az alapítványról (10) az asszony beleszól (26) a bihari (7) a dajka (5) baba (5) bach máté (12) bajtai andrás (5) baki júlia (6) bak zsuzsa (15) balogh rodrigó (6) bánki éva (11) bán zsófia (11) bárdos deák ágnes (7) becsey zsuzsa (11) bemutatkozó (6) bencsik orsolya (5) beszámoló (68) bitó lászló (14) blog (6) bódis kriszta (116) books (7) borgos anna (10) bozzi vera (6) büky anna (19) bumberák maja (5) centrifuga (802) cigányság (200) civil(szf)éra (157) csapó ida (6) csepregi jános (5) csobánka zsuzsa (5) czapáry veronika (33) czóbel minka (9) deák csillag (29) debreceni boglárka (56) délszláv irodalom (5) depresszió (7) deres kornélia (8) design (11) diszkrimináció (9) divat (30) divatica (32) dokumentumfilm (5) dráma (12) drog (18) dunajcsik mátyás (5) dzsumbujisták (11) egészség (5) együttműködés (24) éjszakai állatkert (16) ekaterina shishkina (6) ekiadó (6) elfriede jelinek (5) énkép (60) eperjesi ágnes (6) epizod (59) erdős virág (9) erőszak (5) esszé (9) evu (9) fábián évi (18) falcsik mari (13) feldmár andrás (7) felhívás (5) feminista irodalomkritika (12) feminizmus (10) femx (102) fenyvesi orsolya (9) festészet (10) fesztivál (77) fff-gender (20) fff gender (248) film (161) filmszemle (17) folyóirat (1868) forgács zsuzsa bruria (26) fotó (98) fotókiállítás (6) gazdaság (7) gender (153) geo kozmosz (5) geréb ágnes (13) gömbhalmaz (10) gordon (14) gordon agáta (240) gubicskó ágnes (8) gyárfás judit (18) gyerekirodalom (7) györe gabriella (75) győrfi kata (5) háború (28) haraszti ágnes (5) heller ágnes (8) hétes (27) hír (77) hit (5) holokauszt (12) icafoci (44) ica i. évad (6) ica ix. évad (14) ica vii. évad (17) ica viii. évad (17) ica x. évad (5) ica xi. félév (9) identitás (5) identitásfenyegetés (16) ifjúsági regény (5) ikeranya (13) illemkódex (65) incesztus (7) interjú (119) intermédia (5) irodalmi centrifuga történet (54) irodalom (626) izsó zita (6) játék (14) jogalkalmazás (22) József Etella (5) józsef etella (8) jumana albajari (6) kalapos éva veronika (6) kamufelhő (5) karafiáth orsolya (6) katerina avgeri (6) katona ágota (5) kecskés éva (11) kemény lili (7) kemény zsófi (6) képregény (24) képzőművészet (214) kiállítás (71) kiss judit ágnes (10) kiss mirella (8) kiss noémi (33) kiss tibor noé (6) kocsis noémi (7) költészet (68) kölüs lajos (31) koncepciós perek (7) koncz orsolya (5) konferencia (8) könyv (12) könyvajánló (138) könyvfesztivál (11) könyvtár (82) környezettudat (16) környezetvédelem (23) kortárs (14) kosáryné réz lola (6) köz élet (231) kritika (10) kultúrakutatás (6) ladik katalin (6) láger-élmény (6) láger élmény (6) lángh júlia (42) láng judit (40) lévai katalin (19) lidman (27) literature (14) ljudmila ulickaja (5) lovas ildikó (5) magdolna negyed (34) magvető (5) magyari andrea (51) mai manó ház (6) majthényi flóra (10) marsovszky magdolna (5) média (32) meeting (46) ménes attila (9) menyhért anna (10) mese (41) mesterházi mónika (6) miklya anna (8) milota (5) mitológia (6) moramee das (6) móricz (28) mozgalom (5) mozi (43) műfordítás (16) műhely (125) murányi zita (27) műterem (11) művészet (15) nagy csilla (15) nagy kata (7) napló (12) néma nővérek (7) nemes z márió (5) németh ványi klári (48) nők iskolája (5) nőtudat (196) novella (6) oktatás (6) önismeret (112) orbánné vica (20) összefogás (106) összefogás mozgalom (51) pályázat (51) palya bea (10) pál dániel levente (5) pénz (12) performansz (5) pintér kitti (5) poem (10) polcz alaine (7) politika (85) pornográfia (5) pride (5) programajánló (417) próza (15) psyché (11) pszichiátria (14) pszichológia (9) push (27) radics viktória (11) rakovszky zsuzsa (13) recenzió (57) reciklika (7) regény (231) reisch éva (8) rólunk (7) sahar ammar (6) sándor bea (5) sapphire (27) sara (27) sara lidman (32) sasa (44) simone de beauvoir (6) soma (7) somogyi aranka (5) sorozat (277) spanyolország (7) spanyol irodalom (12) spiegelmann laura (5) spiritualitás (35) sport (16) sportella (19) szabo evu (13) szabó imola julianna (10) szabó t. anna (9) szalon (31) szécsi magda (35) szegénység (68) szerelem (36) szerelemküszöb (19) szerkesztőség (12) szex (48) színház (94) szocioregény (42) szőcs petra (5) szolidaritás (249) szöllősi mátyás (5) szomjas oázis (12) takács mária (13) takács zsuzsa (7) tanatológia (6) tánc (28) tanulmány (29) tar sándor (9) tatárszentgyörgy (9) telkes margit (7) testkép (89) tilli zsuzsanna (7) tímár magdolna (10) történelem (59) tóth kinga (9) tóth krisztina (13) trauma (123) turi tímea (5) tuszki (15) uhorski k andrás (37) ünnep (31) urbányi eszter (10) utazás (35) várnagy márta (5) város (17) városkép (5) vers (232) versvasárnap (69) vidács anett (14) vidék (33) video (10) világirodalom (104) világ tanítónői (40) virginia woolf (6) weöres sándor (5) wikiwom (143) xman (31) zakia el yamani (6) závada pál (9) zene (96) zilahi anna (5) Összes Címke

A test örömei - Szocioregény 7. rész

2011.02.15. 07:00 | icentrifuga | 2 komment

Címkék: sorozat regény folyóirat szocioregény uhorski k andrás

Uhorski K. András bestiáriuma - A ragadozók titkai! A 7. részben a test örömei...

"Fanni és Valgatha nemi élete inkább együttes szellemi tevékenységüknek volt tükörképe, semmint együttes sportéletüknek. Az ember legfontosabb nemi szerve– közhiedelem szerint – nem más, mint az agya.

A férfi viszont hajlott arra, hogy nem jó, ha az agynak mint nemi szervnek jelentősebb szerepet szánunk, mert humán kiszámíthatatlanságot visz az ágybeli fejleményekbe, amennyiben azok ekkor nem pusztán technikailag folynak le. Márpedig igazán megbízni Valgatha csak gépekben tudott, emberekben, kivált a szeretett nőkben kevéssé. Ha például régebben egy-egy barátnője iránt már annyi bizalmat gyűjtött össze magában, hogy az orális szexet is elfogadta tőle, az ujját – biztos, ami biztos – mindvégig az elékuporodó bólogató fél szemén nyugtatta..."

 

 

Az esszék leleplezik az üzleti erőszak kifinomult újgenerációs eszközeit, az olvasók felismerhetik személyes parazitáikat, és a végtelen közvagyon ragadozóit. ICA jószívvel ajánlja Uhorski K. András Bestiáriumát felelős magyar értelmiséginek, üzletasszonyoknak és (sajtó)szabadság harcosoknak.

 

A test örömei

 

Még nem írták meg a labda kultúrantropológiáját, pedig az emberiség történetében legalább olyan alapvető és érdekes, mint a kerék feltalálása. Az bizonyos, hogy mindkét találmány a teremtés homályába vész, a kezdetek óta együtt él az emberiséggel. Ne feledjük például, hogy a francia forradalom is a labdaházi esküvel vette kezdetét. Mindketten szerették a szociológiai kérdésfeltevésnek azt a szintjét, amikor egy lényeges és közismert társadalmi jelenségnek arra az univerzális vonatkozására kérdeznek rá, amely talányos alakváltozásokon keresztül végigkíséri az emberiség történetét. Mivel a kaucsukgumi természetes alapanyag, labda mindig is volt – már amennyire az emberi emlékezet képes visszatekinteni. Ez itt egy 3600 éves közép-amerikai labdajáték, ahogyan azt a konkvisztádorok idejében rögzítették és ránk hagyományozták. Európában pedig az első említést Hérodotosznál találjuk, aki a lydiaiaknak tulajdonítja a pattogó játékszer feltalálását.

Ahogyan a küzdősportokban a fogásskála alig változik, a labdasportok (van vagy száz) is igen hasonlóak. Szinte mindben – a vízilabdától az asztaliteniszig – sok a közös technikai művelet, és akinek van labdaérzéke, hamar ráérez a teljes skála főbb elemeire a pörgetéstől a nyesésig. Így aztán nem meglepő, hogy a labdasportokat űző Valgatha sportbarátságai is igen széles körből származnak. A labda iránti vonzalom a legkülönösebb helyeken is összehozza az embereket. Valgatha az egyik teniszpartnerével a Balatonon, egy háromnapos csendes esővel sújtott, depressziós időszak átmenetileg feltisztult másfél órájában ismerkedett meg. A férfi újságíró, civil értelemben hírszerző és hírbehozó egyben. Évek óta hűséges teniszpartner, amolyan sportbarát, akivel a szettek közötti szusszanások idejében apró-cseprő ügyekről szoktak beszélgetni.  Egy másik sportbarátsága olyan sportolót vetett elé, akit a hetvenes években elkaptak a magyar–osztrák határon „csempészési kísérlet” közben. Az akkor divatos megélhetési turizmussal próbálkozott. Nem zárták börtönbe, hanem korabeli „vádalkut” kötöttek vele, vagyis futni hagyták, de beszervezték. A rendszerváltozáskor azonban – merőben szokatlan módon – elejtették őt (vagy talán csak „altatják”, mint egy vakondokot), ő mindenesetre már elfogulatlanul mesél e történetéről. Fanni állandó partnere pedig egy kiöregedett, túlhasznált ízülete-csonthártyája miatt állandóan sápítozó versenyző volt. Amikor nem ért el egy labdát, rosszmájú kiszólásokat hallatott arról, hogy „ha ezt is visszaadná, akkor ő bizony nem ebben az osztályban ütne”. Amatőr körökben tudják, hogy aranyat ér ez a típus, aki anticipált fájdalmai miatt már soha nem veti úgy magát a labda után, mint kéne, de lassúságát technikával igyekszik pótolni.

 

 

Állandó partnereik mellett a házaspár néha egymással is találkozni kívánt a vörös salakon.

Miután csak késő este látták egymást, és ez a meghitt időpont is gyakran szakmai ügyek megbeszélésével telt, a férfi és a nő szombatonként adott egymásnak randevút a pályán. Mindketten jól teniszeztek, de másképpen. A férfi csak nemrégiben tanult meg, előtte, ráadásul gyerekkora óta asztaliteniszezett, ezért képtelen volt a csuklóját mozdulatlanul tartani ütés közben. Ez meglehetősen sajátos röppályájú, csúnya, de jópofán hatékony ütéseket eredményezett a játékban. A felpörgetésbe olyan falsokat tudott belevinni, amilyet a zöld asztalon láthatunk, a vörös salakon nemigen. A falsokat angolul spinnek mondják: a férfi a politikai marketing szóhasználatára utalva tréfásan a tenisz „spin doktorának” (lásd Glosszárium) tekinthette így magát. Valószínűleg nem véletlen, hogy a versenyzők nem élnek hasonló ütésfajtákkal a teniszben. Nemcsak az erőtenisz mozgáskultúrájának mai egyeduralma okán, hanem alapvetően azért, mert az ezzel a megoldással járó ízületi és csontterhelés hosszabb távon sérüléshez vezet. Ha alapütései nem is voltak tiszták, a hálónál olyan természetességgel fogta a labdát, amit nem lehet megtanulni, arra ugyanúgy születni kell, mint az abszolút hallásra a zenében.  Vele szemben a másik oldal alapvonalán viszont olyan játékos állt a szálas termetű Fanni személyében, aki látványosan teniszezett, és amatőr létére igényes volt. Ha szettet játszottak, nem annyira az eredményességre törekedett, hanem a maga játékát kívánta megvalósítani. A profizmustól Fannit egy apróság választotta el, az, hogy született balkezes létére a porosz szellemű kerületi általános iskolában átnevelték jobbkezessé. Az átnevelés, mint talán minden átnevelés, sikerrel járt, de agya „huzalozottságának” adottságai folytán fáradtan vagy éppen egy erős játékos által kifejtett nyomás alatt már kevésbé biztosan érezte a labdát. Ha megmaradhatott volna balkezesnek, bizonyára mindig tudta volna hozni azt, amit amúgy tud. E kiküszöbölt balkezesség olyan faramuci dolgokhoz vezetett, hogy ha hirtelen hozzávágtak egy teniszlabdát, ballal kapta el, dobni azonban jobbal dobott. A levest például jól nevelt módon jobb kézzel kanalazta, de ha éhes volt és sietett, ballal. Egy karsérülés kapcsán fontolgatta, hogy áttanul bal kézre. Ez a „visszaemlékezés” annyira biztatónak tűnt számára, hogy egyszer véletlenül nyerni tudott bal kézzel is egy gyengébb sporttárssal szemben. Sajnos a sporttárs megsértődött, lenézésnek vette a karcserét. Ezek után Fanni nem erőltette tovább, pedig perspektivikusan az is benne volt a dologban, hogy így akár mindig tenyeressel üthetne; jobb karja azonban meggyógyult, és az asszony újra játszott vele.

Gyermekkorától a pályákon töltötte szabadideje zömét, ez meglátszott csiszolt mozgásán, még mindig sasszézott például egy keveset az alapvonal mentén, és a labdára várva folyamatosan pattogott bokájából-lábfejéből, mint egy nyúlánk similabda. Pedig az előrehaladottabb életkorban már egyre statikusabb lesz a teniszezők mozgása, és egyre többet elspórolnak azokból a bonyolult mozgáskombinációkból, ami kitesz egy ütést. A még késő negyvenes éveiben is karcsúnak megmaradott asszony* akár másodlagos nemi jellegének rovására is ragaszkodott az agárságig kisportolt vonalaihoz, az asszonyos teltséget csak minimális mértékben és a legszükségesebb pontokon engedélyezte magának. Alsóneműjének három nyílását egykönnyen összekeverhette, ha nem nézett alaposan oda, melyikbe bújtassa vékony horpaszát, melyikbe kerületes combját, amelynek lapsimaságú felszínén fény nemigen vetett még árnyékot.

 

 

Érett asszony létére lányos alakjának megőrzéséhez szerencsés adottságai voltak, mert az izmos lábú, nagy alapterületen melles típusba tartozott, így egyedül csípőkerületére kellett vigyáznia (idomai kötőszöveti állagának megőrzése mellett), mert annak idején a napvilágra törekvő fiúgyermek a szüléskor alaposan széttolta azt, ami útjába esett.

 

Az úszógumit koplalással kerülte el, orvosbiológiai szakkifejezéssel élve ugyan polifág módon (mindent) evett, ám csak ha éhes volt. Amúgy mindig éhes volt, a sztárokhoz hasonlóan követte a maximát: „éhesen (és veszélyesen) kell élni”. Ezt az egyébként igen antiszociális szabályt ő viszonylag könnyen betartotta, egy másik már inkább nehezére esett: egy keveset mindig otthagyni a tányérján – ez ellenkezett neveltetésével. Diétájának sikerében a döntő mozzanat egyetlen, régtől fogva megszokott kemény, önkorlátozó lemondás volt: a cukrot csak gyümölcsben vette magához.

 

Benne lett volna egy másik önsanyargató önkorlátozásban is, nevezetesen, hogy mellőzze a kívánatosan illatozó, ropogós fehér cipókat, de ezt nem tudta keresztülvinni, mert a helyette választható félbarna és barna kenyerek gyakran nem mások, mint maláta lével vagy más engedélyezett színezékkel leöntött fehér kenyerek. Ezek a vonadékokkal létrehozott sütőipari látszatok – zömében gabonaőrleményből (?) készült puffasztmányok – a fogyasztókat érő korszerű-jogszerű ipari agresszió szomorú példái az üzleti életben. E műbarnák, akárcsak a bélzetlágy és műmagas fehér kenyerek javarészt nagyüzemi futószalagos, élesztős gyorskelesztéssel készülnek. Egészségtudatos embernek nem érdemes még az ujját sem kinyújtania értük, mert sütőértékük is csekély, nem szólva az élelmiszer-vegyipar által technológiai kényszerek alapján kimunkált szermaradványos kivonatok és pelyhek tonnaszám növekvő használatáról. A mindenféle ízfokozó, állományjavító, sikérváz-erősítő, habosító, aromaátadó adaléktól a tartósítóval amúgy is telenyomott magyar ipari kenyér habkönnyű, hófehér szénhidrátbombának tekinthető, mely az azt fogyasztó polgár körvonalait – mint a folyékony kenyéren élőkét is – jellegzetesen piknikussá, gázvisszatartottan kerekdeddé alakítja. A növényi stabilizátorok, faélesztők, mesterséges színezékek és a térfogatnövelő gumi gyártósori adagolása hosszú távon szintén megteszi a magáét. Már jobbak a lassan, egész éjjel alaposan dolgozó savanyú kovásszal készülő kenyerek, amitől a kézműves termék ízes, jól vágható és természetes úton is tartós lesz, anélkül hogy bármilyen tölteléket tartalmazna. Gyakran azonban ezek is anyagtakarékosan héjdominánsak maradnak csakúgy, mint bélzetszegény módon laposak. A legjobb persze, ha minden környéken van egy pékség, amely naponta kétszer süt friss kenyeret, sokfélét, amelyekhez a nevét adja hozzá.

A hazai ízek nosztalgiája hamarabb kapta el őt, mint sok más embert itthon. Megpróbálkozott például azzal, hogy helyettesítse a pizzát kenyérlángossal, lapcsánkával. Ha nagyon beásta volna magát ebbe a táplálkozástudományi feladatba, talán kedvezőbben ítéli meg az olajos magvakból készült adalékanyagokat is, kivált a szőlő magvakból készülteket, de Fanni nem lacafacázott, inkább fájó szívvel teljesen leszokott a kenyérevésről. Ennek a mellőzésnek kedvező hatása lett a reggeli éhomi vércukorszintjére, amely előrehaladottabb korára tekintettel már nem volt mindig tökéletes, és amelynek alkalmilag magasabb, káros nívóját minden vérképvizsgálat nélkül puszta vajákolással (az ébredés utáni kényszeres nyújtózkodások számából) tudott önmagán megítélni. Nagy vonalakban ilyen volt Fanni életvezetése, nehéz életű generációjából így azok közé tartozott, akik a legkevésbé önpusztító életmódot folytatták és ezzel hozzájárult ahhoz, hogy ma már a magyar nők is majd tíz évvel tovább élhetnek, mint a régebben született asszonyok, vagy akár a mai férfiak. (Amúgy, arra a kérdésre, hogy ugyan mire tartogatja azokat az éveket, nemigen tudott volna válaszolni…

Szerencsés véletlen, hogy a teniszben jól kijöttek egymással, mert ez a sport olyan, mint amilyennek Valgatha a fizikát szerette volna látni diákkorában: a partnerségben csak a tenisztudás számít, semmi más. Ezért aztán nehéz jó teniszpartnert találni, nehezebb talán, mint jó házastársat. Egy házasságban ugyanis sok tényező játszhat szerepet, melyek összhatásukban szerencsés esetben kiegyensúlyozhatják egymást. Kiváltképpen, ha időben tekintjük a kapcsolat lefolyását, hiszen ami az egyik házasságban nem sikerült, a következőben bizonyosan stimmelni fog, legfeljebb valahol másutt feslik föl a szövedék… Nos, a teniszben nincsenek egymást kiegyensúlyozni képes tényezők, csak az ütés számít, ezt a rideg redukcionizmust legfeljebb árnyalhatja, ha a partner lelkes, és minden labda után lelkiismeretesen utánaszalad.

Fanni és Valgatha nemi élete inkább együttes szellemi tevékenységüknek volt tükörképe, semmint együttes sportéletüknek. Az ember legfontosabb nemi szerve – közhiedelem szerint – nem más, mint az agya. A férfi viszont hajlott arra, hogy nem jó, ha az agynak mint nemi szervnek jelentősebb szerepet szánunk, mert humán kiszámíthatatlanságot visz az ágybeli fejleményekbe, amennyiben azok ekkor nem pusztán technikailag folynak le. Márpedig igazán megbízni Valgatha csak gépekben tudott, emberekben, kivált a szeretett nőkben kevéssé. Ha például régebben egy-egy barátnője iránt már annyi bizalmat gyűjtött össze magában, hogy az orális szexet is elfogadta tőle, az ujját – biztos, ami biztos – mindvégig az elékuporodó bólogató fél szemén nyugtatta. Egy repülőgépen – teszem azt - nem volt oka bizalmatlanságra, ott nem izgult soha, jó műszaki kezekben érezte magát. Elhagyott szeretőitől viszont és nem kellően gondozott munkatársi kapcsolataiban is sokszor kapott kemény pofont, mert a lélek mérnökeként számításon kívül hagyta az emberi tényezőt.

Amikor Valgatha az agy kártékony szerepét igyekezett mérlegre tenni magánélete intimszférájában, arra az általánosítható észrevételre jutott, nem véletlen, hogy a megállapodott és jó házasságokban a férj libidója menetközben gyakorta csökken. Ezekben az esetekben rendre azt az amúgy teljesen ártalmatlan dolgot kell gyanítanunk, tanította a nem mindig teljesen eredeti Valgatha, hogy míg a férfi felfedezésre és az ezzel járó újdonságra vágyik, a nő inkább a bevált minta újraélésében, az együtt kimunkált eksztázis újra bekövetkezésének biztosságában leli örömét. Ez a dinamika – amely nyilván a vadászó-gyűjtögető életmód óta programozódott be a férfiakba és nőkbe – feltalálható például abban is, hogy az egyik fél nyári szabadsága alkalmával szeret már bevált helyeket újralátogatni, a másik pedig inkább soha nem látott tájak feltáró bebarangolására indulna. Ez a bántó szándékot nélkülöző különbözőség egyáltalán nem vezet szükségképpen a házasság megromlásához, hiszen maga a testiség ugyanúgy jelen marad, és ugyanolyan eredményes lehet, mint mindig. Legfeljebb az okozhat nehezebben kezelhető galibát, ha a női fél – előrehaladottabb korban ez önértékelési zavarokra utal – zokon veszi a kezdeményezőkészség hiányát, vagy ha a férfi komoly formában utánajár az új testek felfedezésére irányuló vadászgató-halászgató késztetésének.

 

 

Míg a női szépség tőről metszett társadalmi termék, amelyet az egyéni ízlés sajátos átlagolásával a férfidiskurzus alapoz meg, tart fenn, illetve alkalmanként forradalmasít, addig a férfiszépség mindig „szívdöglesztő”, tehát inkább individuálpszichológiai termék, ahol csak az egyéni érdek vezérelte ízlésvilág hat és létezik. Előbbi médiuma a szem, ezért a női szépségversenyen is jól objektiválható, akár a mérhetőség határáig is, a férfiszépség viszont a maga összetettségében a legszemélyesebb szervben, az agyban keletkezik. Minden szerelmes nő a maga számára alakítja ki ezt az ítéletét, amelyben összetett módon benne van az egész férfiról szerzett tapasztalat. E női rámelegedésnek jellegzetes fázisai vannak: a kezdeti rokonszenvet általában az „ápoltság” segédfogalmán keresztül fejlesztik tovább a női lélek boszorkánykonyhájában testi vonzalommá, már ha fennforognak hozzá a szükséges és elégséges indítékok és keretfeltételek. Ha ezek az indítékok elmúlnak, az érzések kihűlnek, az egykor szeretett férfi szépnek látottsága is nyomban vele múlik.

Fanni szigorúan egységben látta a megszeretett férfiak arcát, alakját és szellemét – addig volt a férfinak jó dolga nála, amíg ezt az egységet fenn tudta tartani önmagában. Meggyőződése volt, hogy a felnőtt férfiak már felelősek arcukért. Sőt ennél kicsit misztikusabban látta a helyzetet, feltételezvén, hogy a férfiak felnőttkorának első néhány évtizede nem más, mint az arcukhoz írott szövegek. A férfi élete kései évtizedeinek testi bajait pedig ezen írott, vagy tettekben elmesélt szöveghez biggyesztett kísérő széljegyzetként értelmezte.

Szóval Fanni, ha megkérdeznők, korosb kedvesében ugyan mi vonzza őt, a legjobb korba érkezett, telivér asszonyt, inkább férjének kiműveltségét, együgyűséggel határos megbízhatóságát, kedvességét és férfiasan mackós megjelenését említené. Hölgytársaságban persze, fejüket összedugva brutális egyszerűséggel, ugyanezt úgy fejezné ki, hogy egy férfinak legyen feje, szíve, gerince és farka.    

 

Manapság Fanna – ezzel a névvel ugratják őt otthon – sok olyasmiben leli kedvét, amire csak az anyai becéző simogatásokkal elhalmozott gyerekből felserdült, nagyon kiegyensúlyozott nők vetemednek, mások, a kevésbé szerencsés nemi indíttatásúak nem kaphatók rá**. Ilyen volt az a fülledtnek is vélhető esti együttlétük, ahol az egyszer már annak rendje és módja szerint kielégített, de felindulásából egykönnyen nem engedő, orális önélvezetekre szívesen kapható asszony, mint a holdistennő Szeléné Endümiónját, félálomba ringatta a férfit, majd alábújt a kettejük könnyű közös takarójának, ott alámerülvén összegubózva elhelyezkedett embere két vaskos lába között. A tagbaszakadt Valgatha térde kalácsa olyan erős volt, mint egy dór oszlop, de az ízületi felszínről az erős, állandó igénybevétel miatt még gyermekkorában lekopott az üveges porcfelszín, ezért az ízület gyakran recsegett behajlításkor. Fanni kedvtelve kóstolgatta, emelgette, hajlítgatta, ropogtatta és orcájával felszántotta a húszkilós lábat. Néha szinte észrevétlenül odafente magát a férfi térdéhez vagy más kiálló részeihez, ezzel is tovább fokozva megmaradott izgalmi szintjét. Sokéves ismeretségükkel a háta mögött még mindig gyakran indult tartózkodó testi felfedezőútra kedvesén, ha tehette. Nyelvével-orrnyergével, arca járomcsontjával, de a legérzékenyebb helyeken csak szempilláival dörgölőzve, kutakodva, bekapdosva-szopogatva állhatatosan ingerelte egyidejűleg önmagát és kedvesét annak legbizalmasabb pontjain vagy egy álló órán keresztül. Az ember eleinte furcsálkodva, kicsit kényszeredetten tűrte ezt a kéretlen és monoton tüsténkedést, majd félálomba merülve egyre jobban rákapott az alapszintű, folytatólagos kényeztetésre, az alacsony intenzitású, egyoldalúságában is titokzatosan kölcsönös élvezkedésre, és kisvártatva ő maga is ugyanolyan platójellegű, folyamatosan fenntartható, érzékeny izgalmi állapotba került, mint az aktív fél, az ő kényeztetésével önmagát stimuláló nő. A kis Szeléné egy ponton aztán egy ősnyögéssel kioldotta a maga összeszorított combjai között csiholt, ügyesen programozható második jóérzését, amely hevesen és gyorsan lecsengett, mint egy korty bor íze. Felhagyott e delejes cirógatással és a tiszta levegőből egy emlős hal módjára vett lélegzetvétellel, arcán üdvözült mosollyal előbújt a lepedő alól.

Fanni e sajátos simogatással – az üzleti életben követett mintája: a birkózás és tépés, majd legyűrés üdítő ellentéteként – a másikkal egyesült a maga módján. Semmi mást nem akart, csak hogy egy ideig alacsonyabb adrenalin szintre kerülhessen, és a férfiban feloldódva elveszíthesse magát és a másiké legyen, és pontosan így legyen. Ő így törekedett egyensúlyra énje és magánélete között. Az ötletesen ötvözött simogatás nála a megkapaszkodás árnyképe volt: nyújtotta ennenmagát, most nem harcolok, most Te belém kapaszkodhatsz, most veled vagyok***...

 


*Így elkerülte azt a sorsot, amit a közkedvelt zenekar szállóigéje sugall: „én is verem az asszonyt, mert ő is kövér”…

 

**Fanni tréfás törvénye szerint a bársonyos szavú embereknek általában kezük érintése is elfogadható, gyakran kifejezetten kellemes. Ezért szerinte a hazai nyelvművelésnek, amikor fellép a nyelvi agresszió ellen, meg kellene fontolnia ezt az észrevételt, és a sokat szitkozódó magyarokat érintésterapeutákhoz kellene beutalni!

***Az ilyesmi egykönnyen a személyiség átmeneti, kéjes leépüléseként is értelmezhető. Amikor az egyik házastárs például betegségre hivatkozva a beszűkült tudatállapotra jellemző, ellentmondást nem tűrő hangon kiszolgáltatja magát a másikkal, olyan gátlástalanul, amit más alkalommal inkább szégyellne, akkor hasonló képlet, a „nem ér a nevem most” munkál bennünk.

Folytatás pénteken!

 


A bejegyzés trackback címe:

https://centrifuga.blog.hu/api/trackback/id/tr52658166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leonard Zelig 2011.02.15. 21:43:18

Igényes írás, kösz.

Mrs.Columbo 2011.02.15. 22:08:41

"...mert a lélek mérnökeként számításon kívül hagyta az emberi tényezőt."

Ez de jó!