fmx.jpg

 

xmen.jpg

 

meeting.jpg

femx.jpg

epizod.jpg

kreativity.jpg

CIVILKURAZSIJPG.jpg

IMPRESSZUMJPG_1.jpg

VILAGTANITONOIJPG.jpg

NOKAKUTNALJPG.jpg

APUDFIAMJPG.jpg

SZERELEMKUSZOBJPG.jpg

GORDONKONYVJPG.jpg

BESTIARIUMJPG.jpg

DZSUMBUJISTAKJPG.jpg

ORBANNEVICAJPG.jpg

ILLEMKODEXJPG.jpg

 

versvasarnap.jpg



 

Címkefelhő

a (8) afrika (21) afrikai irodalom (17) ágens (16) ajánló (846) alapjövedelem (8) amerikai irodalom (49) angyalkommandó (9) anya kép (8) apple világnézet (5) apud fiam (59) az alapítványról (10) az asszony beleszól (26) a bihari (7) a dajka (5) baba (5) bach máté (12) bajtai andrás (5) baki júlia (6) bak zsuzsa (15) balogh rodrigó (6) bánki éva (11) bán zsófia (11) bárdos deák ágnes (7) becsey zsuzsa (11) bemutatkozó (6) bencsik orsolya (5) beszámoló (68) bitó lászló (14) blog (6) bódis kriszta (116) books (7) borgos anna (10) bozzi vera (6) büky anna (19) bumberák maja (5) centrifuga (802) cigányság (200) civil(szf)éra (157) csapó ida (6) csepregi jános (5) csobánka zsuzsa (5) czapáry veronika (33) czóbel minka (9) deák csillag (29) debreceni boglárka (56) délszláv irodalom (5) depresszió (7) deres kornélia (8) design (11) diszkrimináció (9) divat (30) divatica (32) dokumentumfilm (5) dráma (12) drog (18) dunajcsik mátyás (5) dzsumbujisták (11) egészség (5) együttműködés (24) éjszakai állatkert (16) ekaterina shishkina (6) ekiadó (6) elfriede jelinek (5) énkép (60) eperjesi ágnes (6) epizod (59) erdős virág (9) erőszak (5) esszé (9) evu (9) fábián évi (18) falcsik mari (13) feldmár andrás (7) felhívás (5) feminista irodalomkritika (12) feminizmus (10) femx (102) fenyvesi orsolya (9) festészet (10) fesztivál (77) fff-gender (20) fff gender (248) film (161) filmszemle (17) folyóirat (1868) forgács zsuzsa bruria (26) fotó (98) fotókiállítás (6) gazdaság (7) gender (153) geo kozmosz (5) geréb ágnes (13) gömbhalmaz (10) gordon (14) gordon agáta (240) gubicskó ágnes (8) gyárfás judit (18) gyerekirodalom (7) györe gabriella (75) győrfi kata (5) háború (28) haraszti ágnes (5) heller ágnes (8) hétes (27) hír (77) hit (5) holokauszt (12) icafoci (44) ica i. évad (6) ica ix. évad (14) ica vii. évad (17) ica viii. évad (17) ica x. évad (5) ica xi. félév (9) identitás (5) identitásfenyegetés (16) ifjúsági regény (5) ikeranya (13) illemkódex (65) incesztus (7) interjú (119) intermédia (5) irodalmi centrifuga történet (54) irodalom (626) izsó zita (6) játék (14) jogalkalmazás (22) józsef etella (8) József Etella (5) jumana albajari (6) kalapos éva veronika (6) kamufelhő (5) karafiáth orsolya (6) katerina avgeri (6) katona ágota (5) kecskés éva (11) kemény lili (7) kemény zsófi (6) képregény (24) képzőművészet (214) kiállítás (71) kiss judit ágnes (10) kiss mirella (8) kiss noémi (33) kiss tibor noé (6) kocsis noémi (7) költészet (68) kölüs lajos (31) koncepciós perek (7) koncz orsolya (5) konferencia (8) könyv (12) könyvajánló (138) könyvfesztivál (11) könyvtár (82) környezettudat (16) környezetvédelem (23) kortárs (14) kosáryné réz lola (6) köz élet (231) kritika (10) kultúrakutatás (6) ladik katalin (6) láger-élmény (6) láger élmény (6) lángh júlia (42) láng judit (40) lévai katalin (19) lidman (27) literature (14) ljudmila ulickaja (5) lovas ildikó (5) magdolna negyed (34) magvető (5) magyari andrea (51) mai manó ház (6) majthényi flóra (10) marsovszky magdolna (5) média (32) meeting (46) ménes attila (9) menyhért anna (10) mese (41) mesterházi mónika (6) miklya anna (8) milota (5) mitológia (6) moramee das (6) móricz (28) mozgalom (5) mozi (43) műfordítás (16) műhely (125) murányi zita (27) műterem (11) művészet (15) nagy csilla (15) nagy kata (7) napló (12) néma nővérek (7) nemes z márió (5) németh ványi klári (48) nők iskolája (5) nőtudat (196) novella (6) oktatás (6) önismeret (112) orbánné vica (20) összefogás (106) összefogás mozgalom (51) pályázat (51) palya bea (10) pál dániel levente (5) pénz (12) performansz (5) pintér kitti (5) poem (10) polcz alaine (7) politika (85) pornográfia (5) pride (5) programajánló (417) próza (15) psyché (11) pszichiátria (14) pszichológia (9) push (27) radics viktória (11) rakovszky zsuzsa (13) recenzió (57) reciklika (7) regény (231) reisch éva (8) rólunk (7) sahar ammar (6) sándor bea (5) sapphire (27) sara (27) sara lidman (32) sasa (44) simone de beauvoir (6) soma (7) somogyi aranka (5) sorozat (277) spanyolország (7) spanyol irodalom (12) spiegelmann laura (5) spiritualitás (35) sport (16) sportella (19) szabo evu (13) szabó imola julianna (10) szabó t. anna (9) szalon (31) szécsi magda (35) szegénység (68) szerelem (36) szerelemküszöb (19) szerkesztőség (12) szex (48) színház (94) szocioregény (42) szőcs petra (5) szolidaritás (249) szöllősi mátyás (5) szomjas oázis (12) takács mária (13) takács zsuzsa (7) tanatológia (6) tánc (28) tanulmány (29) tar sándor (9) tatárszentgyörgy (9) telkes margit (7) testkép (89) tilli zsuzsanna (7) tímár magdolna (10) történelem (59) tóth kinga (9) tóth krisztina (13) trauma (123) turi tímea (5) tuszki (15) uhorski k andrás (37) ünnep (31) urbányi eszter (10) utazás (35) várnagy márta (5) város (17) városkép (5) vers (232) versvasárnap (69) vidács anett (14) vidék (33) video (10) világirodalom (104) világ tanítónői (40) virginia woolf (6) weöres sándor (5) wikiwom (143) xman (31) zakia el yamani (6) závada pál (9) zene (96) zilahi anna (5) Összes Címke

Szocioregény 14. rész - A visszafogás borongó marketingje

2011.03.22. 07:00 | icentrifuga | Szólj hozzá!

Címkék: sorozat regény folyóirat szocioregény uhorski k andrás

Uhorski K. András bestiáriuma

 

"A testi vonzerő fájdalmas hanyatlásával, a szexuális reakcióidő olykor epikus jellegű megnyúlásával és a multimorbid nyavalyák szaporodó epizódjai között az örömszerzés iránti igény lassanként elfojtódik, esetleg mellékutakra terelődve búvópatakként folydogál. Negyven felett a nemi élet egyre inkább akadályversenyre kezd hasonlítani, ahol keveset lehet nyerni, a fő cél inkább csak a lejtőn lecsúszás halasztgatása-lassítása."

 

Az esszék leleplezik az üzleti erőszak kifinomult újgenerációs eszközeit, az olvasók felismerhetik személyes parazitáikat, és a végtelen közvagyon ragadozóit. ICA jószívvel ajánlja Uhorski K. András Bestiáriumát felelős magyar értelmiséginek, üzletasszonyoknak és (sajtó)szabadság harcosoknak.

 


 

 

Még „dohányos” korszakából, tehát amikor a dohány okozta függőség problémáira igyekezett kommunikációs válaszokat kitalálni, ismerte azt a finom megkülönböztetést, amely a szeretett ember és a szeretett tárgy között van. Míg a szeretett tárgy elvétele, így a cigarettáé is, megvonási tüneteket, addig a szeretett ember távolléte – természetesen – hiányzást okoz. A férfitermészet megnyilvánulásaként tekintette, amikor a férfi az érzelmi közömbösséggel határos módon jól meg tudja különböztetni a szeretett és a kívánt nőt, és fenntartja magának a jogot, hogy puszta megkívánásból is kapcsolatot teremtsen. Ma már sok nő is ebben a cipőben jár. No mármost Valgatha ezen a gondolati úton nem a mai nők keménykedésének megértése felé indult el, hanem egy másik, nagyon kreatív és tökéletesen járatlan úton igyekezett eredményt elérni.

Az idősbkorú fogyasztók megszólítása régi, ismert nehézség a marketingkommunikációban. Szerencsére persze igen viszonylagos dolog, ki mikor és miben számít idősnek. Az első szülő nő például, ha harmincéves, már megkapja a kedélyes „idős primi para” címkét. Egy könyvkiadó számára pedig az elsőkönyves szerző, ha elmúlt negyvenéves, kifejezetten és reménytelenül idősnek számít.
Akárhogy definiáljuk is, ez az idősebb réteg – a társadalomnak lassan a nagyobbik fele – anyagilag igen számottevő vásárlóerőt képvisel. A gond abban áll, hogy nincs mivel megszólítani őket, nincs mivel felváltani a reklámipar ifjúságkultuszra alapozott ismert kliséit. Azon még lehetne segíteni, hogy ne mindig egy tűzről pattant fehérnéppel vagy egy kigyúrt fickóval igyekezzenek eladni valamit, bár nyomasztó az a klisészerűség is, ahogy a szürke hajú gyógyszerfogyasztót a reklámokban szerepeltetik.

Már fogasabb kérdés, hogy milyen rezignáltabb életérzés válthatná fel az önmegvalósítás filozófiáját, amely legkésőbb a 68-as nagy generáció óta magától értetődően uralja a fogyasztói társadalmat. A nagycsaládok elmúltával, ahol a családi tekintély elérése példakép lehetett, ma senki nem ismeri az élettapasztalat reneszánszát megvalósítani képes korosodás vonzó mintáit, így a marketingkommunikáció is arra kényszerül, hogy sallangmentesen és tényszerűen adjon el olyan árucikkeket, amelyeket középkorú vagy annál idősebb embereknek szánnak. Márpedig a reklám lényege a vágykeltés, tehát egy elérhető álomvilág felrajzolása. De miről álmodnak a közép- és időskorúak, akik legtöbbje útban van önmaga szenvedélymentesítése felé? Ha megfogalmazható volna az a bizonyos visszafogott életérzés, amely hatalmába kerít sok érintett borongós fogyasztót, megoldódna a kommunikációnak ez a fogas kérdése. Bizony, a sztoicizmus filozófiája kevéssé kínál könnyen alkalmazható fordulatokat, megjeleníthető beállítódásokat.
Manapság a kamaszkor egészen negyvenig kitolódik. Az élethosszig tartó tanulás sokak számára az alkalmi munkavállalási szakaszokkal váltakozó peregrinus diákélet meghosszabbodását jelenti mélyen bele a felnőttkorba; a személyiségfejlődés természetesen szintén nem áll meg a szavazati jog elnyerésekor. Jó esetben a kamaszos útkeresés legkésőbb negyvennél mégis lezárul, és az immár családos emberek rövid időre megállapodhatnak – tekintsük ezt az érettkorúság időszakának. Alig néhány, stabilitásban és anyagi gyarapodásban eltöltött év után azonban újra paradigmát kell váltani, mert – gyakran beethoveni dörömböléssel, másoknak inkább lopakodva – beköszönt a fizikai korlátok érzékelésének borús időszaka (lesz az még borúsabb is…). A középkorúság feelingjében a fenntarthatónak látszó növekedés korszaka ezzel lezárul! Ezt az egész paradigmaváltás iránti igényt az veti fel, hogy most hagyja maga mögött a középkorúságot egy jellegzetes nemzedék. Az Amerikában babyboom, Magyarországon Ratkó-gyerekek korosztálya arról nevezetes, hogy generációként típusosan ők mentek először szüleik, és tegyük hozzá, mennek ma is gyakran saját gyermekeik idegeire. Szóval ezzel a kohorsszal valami véglegesen megváltozott.

A paradigmaváltáson Valgatha azt érti, hogy az ötven év felettieknek – a „szürke hatalom” e letéteményeseinek – immár nincs szükségük az önkiteljesítésre, ők vagy beérkeztek, vagy – a társadalom legnagyobb kárára! – már sohasem fogják kibontakoztatni a bennük rekedt képességeket. Magával a fogyasztásra ösztönzéssel is baj van, hiszen olyan embereknek kell eladni valamit, akik olyan fázisba érkeztek, amikor egyfelől megvan nekik, amire szükségük van, másfelől éppen a visszafogást kell megtanulniuk egyre több viszonylatban, az evéstől a munkatapasztalatokon át egészen a testi teljesítményelvárásokig. Az önmérséklés és a felülvizsgált egyensúlyok keresésének e mindennapi filozófiájából egyelőre hiányzik az új érzékenység, amely kommunikációs gyakorlattá érhetne. Jóllehet éppen a magyar költészetben Berzsenyitől Aranyig rendelkezésre állnak és kihasználásra várnak ennek a megélt tapasztalatokból szerzett rezignáltságnak és a mulandóság tudatosulásának vonzó toposzai, szép megfogalmazásai.

Az erre a kihívásra adott válasz előkészítéseképpen meg kell ismerkednünk a nagy Valgatha-sejtéssel is. Ez az antropológiai súlyú feltételezés abból a tényből indult ki, hogy ötven felett – amikor szaporodni kezd a dülmirigyben az idegen anyag (gyulladások és más terhelés révén elidegenedett, elmeszesedett anyag), hogy csak a férfibajokat említsük, és tompulni kezdenek az érzékek – a párkapcsolatokban minden eddigi elképzelést felülmúló mértékben, drasztikusan csökken a hagyományos értelemben vett szexuális tevékenység. Feltételezése pedig abban állott, hogy új, helyettesítőnek elfogadható intim párkapcsolati tevékenységformák ehhez a csökkent állományhoz csak alig-alig adódnak hozzá. Nincs alkalmazkodás a megváltozott helyzethez, már ha az evés örömeinek hódolást nem tekintjük alkalmazkodásnak. Ha valami tudatos váltás mégis bekövetkezik, az sajnos leginkább a leállás felé mutat!
Valgatha következtetéséből pedig adódik, hogy a középkorúaknak és az idősebbeknek egyáltalán nem kellene feltétlenül rezignáltan szembenézniük a hiánnyal, ha sikerülne kreatív módon átsegíteni a párokat a leállás veszélyein: azon, hogy folytathassák ugyan nemi életüket, de valahogy másképpen. Talán ott kellene keresni a titok nyitját, ahol az életüket kevesebb természetes átéléssel és több reflexióval vezető emberek adják a mintát. Ez a titkon átsegítés természetesen nem párterápiás és nem is individuálpszichológiai feladat, hiszen normálisan teljesítő emberekről van szó, akiknek pusztán alkalmazkodniuk kell megváltozott helyzetükhöz, mivel ennek rosszabb alternatívája a párjuktól való elhidegülés.

Ismeretes, hogy a jó szex megléte – akárcsak a fent említett nyugodalmas időé vagy éppen a szex előszobájának tekinthető, odaadóan átélhető csókolózásé – a luxuscikkek ritkasági eloszlásával írható le a negyven alatti népességben, ami feketén-fehéren azt jelenti, hogy a népesség nagy része nem részesül benne. Ez a társadalmi egyenlőtlenség – nem lehet persze megadni a jó szex objektív kritériumait, ezért beszél a tudományos előképzettségű Valgatha sejtésről – élességben csak ahhoz hasonlítható, ahol a helyhiány kiélezetté válik a társadalomban.

 

Ilyen metsző szociálökológiai határhelyzetek léptek fel régen a tengerjáró hajókon, ma pedig az utasszállító repülőgépeken. Ha megnézzük például a Horthy Miklós emlékirataiból ismerős kétéltű brit hadihajótípust,* amely ma a történelmi brit hadikikötőben, Portsmouthban állomásozik, és látogatható, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a mintegy 400 fős legénységet a hajó lakóterületének 5 százalékában zsúfolták össze, a húszfős tisztikar viszont a maga szobáival, foteljeivel, nehéz ebédlőbútoraival és tágas dohányzóival elfoglalta az élettér 95 százalékát.
 

Az európaiak legújabb kori büszkesége, az A380-as Airbus mintegy 550 főt szállíthat átlagos körülmények között, ebből az első osztály néhány tíz főt tesz ki. Azt, hogy a business class mennyi helyet foglal el, abból az adatból ismerhetjük meg, hogy milyen férőhellyel számol az Airbus charterjáratokon. A charterjáratokon az első osztályt a maga helyigényével együtt felszámolják, és turistaszékekkel népesítik be, ekkor az Airbus kapacitása 800 főre emelkedik.

Visszatérve az örömet adó nemi élet statisztikáira, negyven felett aztán azon szerencsés kevesek is veszélybe kerülnek, akiknek addig megvolt ez a gyakorlatias adottságuk. Az idősebb korosztályoknál pedig ez a frusztráció össztársadalmi szinten egyenesen nyomasztó hiányhelyzetekhez, majd traumákhoz vezet. Márpedig amíg ez a nagy horderejű, személyes és fájdalmas pont nem kapja meg a megfelelő bánásmódot, addig minden olyan, a középkorúakat célzó kommunikációs üzenet, amely eszközválasztásában és vágykeltési aspirációiban nem vesz tudomást a változó kor e sajátosságáról, valahol mélyen idegesítő, és szükségképpen célt fog téveszteni. Az érintettek lelki konstitúcióját és ezzel kommunikációs fogékonyságát ugyanis – természetesen – alapvetően befolyásolja ez az alkalmazkodási minták felmutatásának hiányából származó csököttségük. Antinőnek és antiférfinak érezhetik magukat.


Ezt a lappangó lelki szakadékot azóta gyanítja a vállalkozó, amióta feladta korábbi merev álláspontját, hogy azokon a napokon, amikor sportol, nem dohányzik. Régen ugyanis úgy tartotta, hogy vigyáznunk kell magunkra – mindig és mindenkor. Ma már inkább úgy gondolkodott az egészségéről, hogy elég, ha egy-egy szerve (mindvégig) kiszolgálja őt, nem szükséges úgy élnie, hogy mindenét újszerű állapotban adhassa le (valami szervbanknak például), ha majd mindenünket „meg kelletik adni”. Persze nem könnyű beállítani a „kiszolgálási” időszakot, hasonlóképpen ahhoz a nyugdíjashoz, aki a korhatár elérésekor egy összegben veszi fel nyugdíjjáradékát, és megkockáztatja, hogy „túléli” a pénzét. A fiatalember tehát mindig úgy gondolkodik magamagáról, hogy egy szerve, teste, egy funkciója vagy működik, vagy sem. Valójában azonban sokkal árnyaltabb a kép. Nagyon gyakran működik, de visszafogottabban, tehát másképpen. A testi visszafogottság nem (csak) kevesebbet jelent. Az idősebb korúak tömegkommunikációs elérésében, reklámokkal történő megszólításában ennek a reflektálása lehet a siker záloga – gondolta Valgatha.

A testi vonzerő fájdalmas hanyatlásával, a szexuális reakcióidő olykor epikus jellegű megnyúlásával és a multimorbid nyavalyák szaporodó epizódjai között az örömszerzés iránti igény lassanként elfojtódik, esetleg mellékutakra terelődve búvópatakként folydogál. Negyven felett a nemi élet egyre inkább akadályversenyre kezd hasonlítani, ahol keveset lehet nyerni, a fő cél inkább csak a lejtőn lecsúszás halasztgatása-lassítása. Az idősebb korúaknak ennyiben segíteni kell abban, hogy párkapcsolataik keretei között megtalálják igényeik és lehetőségeik összhangját – gondolta a vállalkozó. Azok a minták – mondjuk egy ékszerrel traumatizált női köldök kivillanó látványa –, amelyek addig a szexuális vágyteljesítést vezérelték, egyre kevésbé nyújtanak kielégülést, illetve az egyre több zavaró körülmény felléptével mind ritkábban valósulnak meg. Ha meglettek volna az eszközei hozzá, sejtésének az ötvenes évek homoszexualitásának dimenzióit először a nyilvánosság elé táró Kinsey-jelentés, illetve a női szexualitás rejtelmeire rávilágító Hite-jelentés mai megfelelőjében keresett volna empirikus bizonyítást.
A mértékletesség és visszafogás gyakorlati sikerének záloga, hogy legyen miből visszafogni, és az érintettek csak kis lépésekre kényszerüljenek. Valgatha nem volt ugyan egy sztoikus Epiktétosz, de világosan látta, hogy az önmérséklésen alapuló visszafogás mellett a férfiasság-nőiesség modern dinamikája is átgondolásra szorul ahhoz, hogy marketingszempontokkal meg tudjuk ragadni a középkoron túliakat, ezt az alapvető fontosságú és a célt tévesztő reklámözönben kihasználatlanul, parlagon heverő fogyasztói célcsoportot. Ennek hiányában – a mértékletesség elfogadható gazdaságetikájának és a szüntelen újrakezdés kultúrájának hiányában – viszont az érintett célcsoport csak mint primitív agressziót éli meg az átszexualizált és dühöngve fogyasztó társadalomból rá záporozó, amúgy nem neki szánt tömegkommunikációt.

 

Ezt annál is világosabban látta, mert ő maga is célzottan tudott csak szerelemre gyulladni, sőt szexelni is. Ennek egyik összetevője az volt, hogy Valgatha nem a látványingerekre melegedett be. A Playboy legérzékibb oldalai is hidegen hagyták, a filmek ágyjelenetei sem dúlták fel, idősebb korára inkább zavarba hozták. Az érzékiség számára nagyon-nagyon elvont dolog lett, s ez már kamaszkorában is többé-kevésbé így volt. Az illatok és formák már jobban hatottak rá, de a női tagok melegsége és puhasága tökéletesen amorf jellegű, ennyiben tehát egy illatos csúfság is megtenné neki, ha ez volna a fő ingerforrása. A kezét, a kamaszkori petting emlékeképpen, továbbra is nagyon szerette a női testen járatni.


Valójában a tudattalanjába szorította a nőiség azon külsődleges – és olyannyira fontos – elemeit, amelyek rá mint férfira voltak hivatalosak hatni. Érzéketlenségével halálra tudta szégyeníteni azokat a lányokat, akik különleges kegyek gyakorlásaképpen cifra fehérneműre vetkeztek neki. Ilyenkor kénytelen volt éreztetni velük, hogy bizony hamarabb célba érnek, ha ruhácskáikban maradnak. Ennyiben tehát a nőt semmiképpen sem nőiségében tekintette. Ha felgerjedt szittya vágya, az inkább belső késztetésből, férfiassága szokásos újratermeléséből fakadt, valamint a már említett tagi formák taktilis jelenlétéből. Tehát – lehet mondani – a maga módján tisztelte a nőket, valahogy úgy, ahogy a mai militáns feminizmus elvárja a férfiaktól. Nem engedte nőiségükkel, női praktikáikkal, sőt még főzési képességeikkel sem hatni őket magára, hanem interakcióiban a normális nemi szerepektől szinte megfosztott, a testiségre csupaszított kommunikációt folytatta.
 

Bejáratási-ráhangolási és leszoktatási időszakai voltak, amelyeket az érintett nők mint „húzd meg, ereszd meg” játékot szenvedtek el tőle. A felmenő szakaszban lassan hangolódott rá partnerére, például első alkalommal nemigen tudott tettlegességig jutni. Szerencsére ezt komoly szándékú (értsd: régivágású) hölgyismerősei nem is várták el tőle, házibulikon meg egyes munkahelyi vigasságok alkalmával azonban jól jött volna, ha e csököttsége nem működik oly erősen. Valóságos ellentéte volt annak, ahogyan a macho férfiakat közhelyekkel leírják: életében nem erőszakolt meg senkit, még csak nem is erőszakoskodott a nőkkel, amikor megdöntötte őket, akkor is inkább összefonódva gurultak-huppantak egyet. Igaz, az ajándékozásukat is mellőzte, és az udvariaskodást sem szenvedhette. Olyan volt az egója, mint egy nagyúrnak: legnagyobb büntetéséül azt mérte ki, hogy megvonta érdeklődését. (Sajna azonban hiányzott ehhez a társadalmi státusza, így elrettentő erejét tekintve ez a szankció kevéssé működött…)


A második, elidegenedési fázist az jellemzi, hogy a kapcsolatban felszaporodnak az elidegenítő mozzanatok, melyek emlékei tartósan lehűtötték őt. Hűvösen pedig nem tudott szeretni, még a szép testeket sem. Ilyen állapotban már szerelmeskedés közben sem tudta úgy elveszíteni önmagát, hogy a harag pillanataiban felhalmozódott mérgét feledni tudta volna. Ez nem akaratlagos bosszúállás, inkább valami ismeretlen vegetatív automatizmus volt benne. A testi meghittség gesztusaiba is beszüremkedő, lehervasztó lelki mechanizmus azért működött húzd meg, ereszd meg módjára kapcsolataiban, mert nemcsak a viszony elején és végén jelentkezett, hanem hangulati hullámzásként közben is. Mindennek volt egy rendkívül talányos, sorsszerű következménye. Ha feldolgozatlan (az ő esetében inkább feldolgozhatatlan) konfliktusa támadt valamely, neki test körüli szolgálatot végző asszonyával, akkor ez a konfliktus betokozódott, meggyűlt és középtávon (néhány hónap leforgása alatt) tönkretette szexuális kapcsolatukat. Elette a férfi libidóját, elvette kezdeményezőkészségét, később pedig, súlyosabb esetekben megszüntetett minden testiségre irányuló vágyat. Sohasem másra terelte át becsületesen lehorgonyzott (partnerére fixált) libidóját, hanem elvetette, elfojtotta. A nő hiányát pedig, ha úgy kellett lennie, takaréklángra ereszkedve élte meg Valgatha. Analitikailag ez az igen kellemetlen késztetés minden bizonnyal egy évezredes imprintre vezethető vissza, a férfi menedzselte házi otthon békéje megtörésének bűnére, illetve annak tudattalan szankcionálására.

A fiatal nők egyre rámenősebbek lesznek, mind gyakrabban ráérezve-rákattanva a korábban elutasított teljesítmény-központú nemiség víziójára. A fiatal férfiak pedig – úgy ahogy – igyekeznek szembenézni ezzel a jelenséggel, végül is nem idegen tőlük. Idősebb korban ez a dinamika a körülmények hatalma folytán általában nem tartható tovább. Az élet későbbi szakaszaiban a párkapcsolatokat legjobban a hagyományos női princípiumok tarthatják meg aktívnak. Az élet és prosperitás élvezésén alapuló önmegvalósításra és dionüszoszi önaffirmációra törekvés helyét át kell vennie az immár kibontakozott érett személyiségek egymásra hangolódásának, ezen belül eminens módon a nemi személyiségjegyek és kívánságok dialogikus összehangolásának. Ez nemcsak a személyiség hangsúlyos önaffirmációját, a „Carpe diem” ethoszát veszi vissza, hanem az önkiteljesítésre törekvést, az affirmációt magát is! Ezek a – kommunikációelméleti általánosságokban mozgó – megfontolások az „örök asszonyi” e sajátságos visszatéréséről együttesen kirajzolták azt, ami Valgatha véleménye szerint az idősebb korúak kommunikációs felértékelése szempontjából háttérismeretként megfontolandó.

Egy idősebb embernek, mint ismeretes, egyre fontosabbak az emlékek. A rövidebb ideje élők számára nagyon más az emlékek ontológiai státusa. Ekkor kevésbé egyértelmű, hogy emlékeink hiányt jeleznek-e, valamit, ami már nincs igazán a birtokunkban, vagy épp ellenkezőleg, legféltettebb és megszámlálhatatlan kincseink közé kell sorolnunk őket. Hasonlóan vagyunk az öregedéssel mint folyamattal is. Az idősödő ember évről évre megállapíthatja valaminek/valakinek az elvesztését vagy hiányát. Akármennyire hiányról van is szó azonban az emlékező esetében, világos, hogy az, ami odaveszett, neki legott nemcsak a múltja, hanem éppannyira a jövője is…
Valgatha mindenesetre praktikusan viszonyult az emlékeihez (mint minden virtuális dologhoz): írott naplót vezetett, amelybe minden programjáról feljegyzett néhány sort. Amióta számítógép létezik, azóta elektronikus, később egyenesen online határidőnaplót vezet, amelyet bárhonnan elér és frissít. Amikor titkárnője vezette ezt neki, akkor is ezt a kisokosnak mégse nevezhető adatbányát használták. Bizony, ez az anyag árulkodó gazdagságában felért a fent említett virtuális kipufogással. Már előre készül nyugdíjas éveire, amikor kedvére lapozgathat benne, és a melegen áradó emlékek hullámán átérezheti azt is, mennyi hiábavalóság, hívságos mesterkedés részese volt élete során.

A „ősz hatalom” megszólítására törekvő paradigmaváltás célját és a kommunikációs feladatváltás lényegét ezek alapján Valgatha a mívesség és figyelem iránti igény felkeltésében adta meg. Ezzel elkerülhető, hogy az elbizonytalanodott idősebb fogyasztók a mértékletességet a „nyomorultak erényeként” (Keynes) egy kézmozdulattal elhárítsák maguktól. Elkerülhető továbbá az a zsákutca is, hogy a kulturált fogyasztás iránti igény felébresztésére irányuló kommunikációs szándék egybemosódjék a zöldmozgalmak puritán antikapitalizmusával vagy a keresztény aszkézissel. A mívességbe beleértette a műszaki fejlődés eredményeit, mindent, ami nagyobb funkcionalitást kölcsönöz a felhasználóknak. A figyelem iránti igény felkeltésén pedig azt értette, hogy van egy, még a pénznél is értékesebb, szűkös erőforrásunk – a másokra irányuló figyelmünk. Aki figyelmet tud magára vonzani, az is gazdag, ha éppen akarja, akár pénzre is konvertálhatja a gazdagságát.
Ezzel a fordulattal Valgatha nagy utat tett meg, végleg maga mögött hagyva az agresszió közgazdasági művelését.

Tanácsadói pályájának kacskaringóira – amely az erkölcsnek a tiszta üzlet felett aratott győzelmeként értékelhető – felfigyelt Bródy pápa is, a reklámszakma etikai belügyekben és önszabályozási kérdésekben elfogadott, tengerentúli erkölcsi tekintélye. Logikus módon a politikai marketinget ajánlotta neki mint korához és tapasztalataihoz méltó szakterületet, ahol kamatoztathatja széles kapcsolatait és a rábeszélésben kialakított kreativitását. Platón Gorgiásza alapján, mint ismeretes, rábeszélés az, amikor hitet adunk, nem tudást. Ezzel Valgatha spin doktor lehetett volna, megmaradhatott volna a számára oly ismerős kommunikatív megtévesztés bűvkörén belül. Nem mintha a politikai marketing szükségképpen a közéleti megtévesztés vagy éppen csalás művészete volna. Ám az a tudás, amely miatt őt idehívták, az adatbányászati készségek alkalmazása a politika szférájában egészen más eredménnyel jár, mint az üzleti világban, ahol a márkát mint személyiséget kell megjeleníteni a fogyasztó szemében. Amikor az üzleti világban adatokat gyűjtenek a fogyasztókról, azért teszik, hogy személyre szólóbb ajánlatokkal lephessék meg őket. Gyűjtik a böngészés nyomvonalait, az online vásárlásokból leszűrhető mintákat, a vásárlási szokásokat és minden mást, amit lehet.

A két leggazdagabb adatforrás: a hitelkártyák és a telefonszámlák sok mindenről árulkodó tényszámait az illető társaságok cerberusként őrzik. További zárt iparági adatállomány a bankok és biztosítóintézetek feketelistái azokról, akik részletfizetési késésbe estek, visszautasított hitelkérelmük volt, vagy éppen nem hajlandók orvoshoz elfáradni életbiztosításuk megkötésekor. Ezek speciális esetek. A marketingcégek azzal az ártalmatlan céllal gyűjtenek, hogy kevesebb legyen a semmibe szórt kommunikáció, s mindenki a lehetőségekhez mért pontossággal azt kapja és lássa, ami esetleg éppen érdekelheti. Aki megbékélt a bennünket érő reklámözönnel, annak számára ez kifogástalan gyakorlat. Persze, persze ez is – már így is – maga a falanszter! Az ember nem tudja leplezni kényszeredett csodálkozását, honnan tudják ezek? Persze mindig ott leselkedik az a megoldatlanság, hogy amennyiben tönkremegy ez az adatainkat gyűjtő cég, elárverezik mindenét, az adatbázisait is. Így ezen a hátsó ajtón személyes adataink kiszivároghatnak a széles nagyvilágba.

No mármost, ugyanez az ártalmatlan adatgyűjtés és adatbányászat a társadalompolitika területén egészen más akusztikát kap. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy egy cég gyűjt rólunk vagy egy párt. Nem is arra kell gondolni, hogy valami Nagy Testvér állna a háttérben. (Az ott van és gyűjt a maga szempontjai szerint.) Ami ugyanis az üzleti életben ártalmatlan üzletfejlesztés és olyan ajánlat, amit vissza is lehet utasítani, az üzleti élet körein kívül, a demográfiai jellemzők és profilok szerinti csoportosítás esetén már automatizált előítélet-gyártásnak felel meg. Gyökeresen más itt (az eszmék piacán) és ott (a termékek piacán) a hirdetések kultúrája.
Valgatha nem vágott bele az új munkakörbe, neki elég volt, ha a teniszben tud falsot vinni az ütéseibe. Engedve belső késztetésének, és támaszkodva elért anyagi biztonságára, most már végképp csak a kedvét kereste a munkában. Így még egy komoly fordulatot hajtott végre életpályáján, és a politikai segédtudományok (úgymint a reklámügynökségi háttér¬tevékenység, a politikai vagy kozmetikai tanácsadás, illetve maga a spin) helyett ezúttal megpróbált alkotó, kultúrateremtő értelmiségivé válni.
Korábbi fordulata is életkori sajátosságokat tükrözött, ezúttal sem volt ez másként. Most már abba a tisztesnek becézett férfikorba ért, amelyet azzal lehetne a legjobban jellemezni, hogy azoknak a lányoknak, akiken rajta felejtette a szemét, vagy akik (megszokásból, üresjáratú férfivirtusból) meg is tetszettek neki, még az apjuk is fiatalabb volt nála. Nos, ebben a korban az ember, ha elért valamit az életben, már okvetlenül csak azzal foglalkozik, ami érdekli. Üzleti tanácsadások helyett matematikai statisztikai képzettségére támaszkodva cégének igyekezett tiszta társadalomkutatási megbízásokat szerezni, legott megpróbálkozott a kvalitatív kutatással és a mélyinterjús technikával is. Motivációként, homályos megfontolás formájában az lebegett a szeme előtt, hogy a foglalkozások presztízslistáján az egyetemi értelmiség közvetlenül az orvosok és a rendőrök után következik igen előkelő helyen, míg ugyanebben a rangsorban a politikusokat az üzletemberekkel együtt a köznépi rühellésben csak a tévés személyiségek múlják alul.



* A nyílt tengeren már gőz alatt hajóztak, kikötéskor azonban, amikor finomra hangolt kézi vezérlésre volt szükség a kormányzásban, inkább a megszokott vitorlás üzemmódra váltottak.

Az első rész befejezése jövő kedden!

 


 


A bejegyzés trackback címe:

https://centrifuga.blog.hu/api/trackback/id/tr162750998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.