A mai versvasárnapon Imre Flóra verseit olvashatjátok.
Szerelem
A szűk völgyben szögesdróttal lezárt út.
Bronzpatájú, verítékes lovak,
Kékesvörösben hullámzik a hátuk,
Rohannak a láthatatlan hómezőkön,
Felnyilallik a föld a lábuk alatt.
És ég és hegy. És árnyékuk a víz.
A szem egy pillanatra visszahőköl.
Más ég és hegy, más színű itt a víz.
Valami kiált a nyers levegőben.
Egy percnyi görcsbe rándult némaság.
Feszülések. Az érdes semmin át
Egy sejt homályos magja fényre döbben.
A hártyák lassan áttetszőre válnak,
És rezgésük frekvenciája nő.
Gyorsuló, sötét hullámokban árad
A kétféle sűrűségű idő.
A szív a csupasz bordákon dörömböl,
Ledobja sebhetetlen részeit
Ritkás juharligetbe érkezik:
Valami szél kúszik végig a földön.
Az ajtóra hirtelen holdvilág hull,
S a hajszálrepedéseken benéz.
Az arc a feslő csillagokba tárul,
És rásimul a gyöngéd ébredés.
Itt ez a part
itt ez a part a parttalan időben
Salonae Trau Split és Dubrovnik Korĉula
karsztsziklák tenger ég hőség belőle nőttem
persze képletesen mondjuk romantika
de vajon sejtjeim építőanyagában
hány múlt és hány jövő élet elemei
adtak találkozót gyerekkoromban láttam
hogy tud a parti víz hajnalban fényleni
ami történt velünk azt is már hány regényben
megírták így vagy úgy lépéseink nyoma
a homokban hamar eltűnik észrevétlen
köznapi díszletek olcsó tragédia
de nekem csak te és csak itt az éjszakában
hangok halászladik imbolygó lámpafény
melltőig meztelen mert szereted a vállam
vízcsiszolt kavicsok a tenger fenekén
arcok egymás mögött a hullámok örökre
egyforma ritmusa kettőnké minden arc
ezek az atomok látták felépülőben
Salonaet Traut ezek nézik ahogy a karszt
szikláit századok eróziója vájja
de én az arcodon pontosan ismerek
minden ráncot az életem Adriája
csak ez a pillanat ezek az idegek
Angyali üdvözlet
Mikor a szem előtt a dolgok
Valami körvonaltalan,
Sokszínű fény-árnyékba oldott
Tömeggé izzanak, s alany
És tárgy eggyé válik a boldog
Önkívület árkaiban
Lassan gördülve, mint a magma,
S gyönge fény vetül a falakra;
A rejtett feszesség a csontban
Lassanként már sajgóra nő,
S kiélesülnek egyre jobban
Az érzékek, s felszökkenő
Üveggyöngyökben lángra lobban
És összetörik az idő
Szökőkútjában a tudatnak –
S orgonafutamok szaladnak;
A figyelem közvetlen tárgya
Felületén csak tapogat,
És érzi, hogy valami várja,
Valami más. Egy pillanat:
S a háttérből tisztán kiválva
Feltűnik egy vékony alak
Túl a súlyos, homályos íven
A délutáni napsütésben.
Őszi meggyfalevelek
Ez a késői szédület!
Mélyebben izzanak a fények
Ahogy a meggyfalevelek
Sárgás tükrén visszaverődnek
Hosszabbodó árnyak közé.
Milyen végképp reménytelen,
Eszeveszett, vad lángolás ez!
Testben, amely már nem is érez,
Micsoda teljes szerelem
A lehullott leveleké!
Talán kegyetlen pillanat
A kesernyés dióolajjal
Telített szeptemberi nap,
A sötétes tónusú fények
Kotorászása az avarban.
S ahogy az árnyék egyre nő,
Mindig izzóbban és vadabban,
A belső lángolású élet.
És a merőleges idő.
(Forrás: Imre Flóra: Merőleges idő. Arión, Budapest, 1992)
