A Centrifuga csütörtöki műhelyében a net- és nőirodalom friss hajtásaiból kínálunk ízelítőt, írói pályájuk elején járó szerzők szövegeiből válogatunk.
Mai szerzőnk: Laklóth Mónika
Vörös macskadémon, művészileg keramikus, életművészileg éjszakai kocsmákban szocializálódott humánus állatszelídítő, nagyrészt a budapesti éjszakai életből meríti témáit.
Minden ember élete egy regény - mondja Mónika. A hajnali részeg órákban több anyag rejlik, mint amit az emberi fantázia meg tud álmodni... A humor a legnagyobb segítőtársunk, ami a legnehezebb pillanatokat is könnyebbé teszi, általa túlélhető minden veszteség és gyalázat. Laklóth Mónika írását Evu illusztrálta. Olvassák kacagva!
Dagatt Sanyi esete az úri kisasszonyokkal
Élt egyszer egy legény, nem különös, csak olyan hétköznapi módon, akár a többi ember. Őt sem a gólya hozta, anya szülte és családban nőtt fel. Az apja, a hajdani id. Dagatt Sándor, nagy természetű ember volt, anyja, a nem túl pirulós természetű Kikapós Borbála igen dolgos és takaros asszony, a mai napig csélcsap természetűnek mondják.
Borbála pedig nem volt az! Ifjú korában ugyan átélt egy-két kalandot, talán sűrűbben megdobbant a szíve, mint az átlagos korabéli nőknek, de ha valaki id. Dagatt Sándor felesége volt, feltétlenül szükségesnek érezte, hogy az otthon melegét külső támogatással tartsa fent.
A hajdani szép szerelem gyermeket termett - hál’ istennek csak egyet- , de a kisded már születésekor kiköpött apja volt. Nagy volt az öröm a Sanyi születésére! Hetekig folyt a vigadalom, majd hónapokig elnyúlva lassan tartóssá vált az állapot. Már járt a pici, beszélt, serdült és kamaszodott, de id. Dagatt Sándor még mindig ülte a tejfakasztót.
Úgy alakult, hogy egyszer aztán különösen nagyot mulatott, s bár természete bírta volna még a tivornyát, a szíve mégis csak meghasadt. Borbála ez idő tájt már agárrá soványodott. A dolog hajtotta, az ital pénzbe került, férje öröme sokba volt neki. De Borbála jó asszony volt, kézhez való és okos. Jobban élt ő, ha az ura részegen eldőlt, minden pénzt megért, mert akkor néha elpilledt és visszagondolt ifjú leánykorára, és álmodozva révedt az éjszaka sűrű feketéjébe. Ilyenkor valóban volt példa rá, hogy futó ölelések történtek idegen karokban, savanyú csókok csattantak el más férfiak ajkán, de a józan reggelek visszaparancsolták a borgőzös leheletű férje és szépen cseperedő kisfia mellé.
A kis Dagatt Sanyika pedig nőttön nőtt. Nem csak hosszában, széltében is megszaporodott. Hogy formázta az apját! Iskolába íratta Borbála, megtanult írni, olvasni, számolni is valameddig.
Hamar kiderült azonban, hogy nem sok ésszel került ő a világra, nem abból fog boldogulni, ami sütnivaló a fejébe szorult. Csúfolták is a társai, de Dagatt Sanyi azonnal nekiesett a gúnyolódóknak, és elpáholta őket csudamód. Jó sok csetepaté alakult, mert igen nagy számban akadtak élcelődők. Ezért a Dagatt Sanyi egyetlen dolgot tanult meg jelesre az iskolában: a verekedést. Így teltek az évek, törtek a karok, repedtek az orrok és a tudomány valahogy sehogyan sem nőtt a Sanyi fejében. Miután végig portyázta az elemi iskolát, rettenetes erejénél fogva a vágóhídra került. Ott volt ám a jó világ! Taglózhatott, bárdozhatott, csontot repeszthetett és trancsírozhatott kedvére. Fél marhát a hátára vetett, és izzadságszag nélkül hajigálta a kampóra azokat, ahol is késsel hasogatta a nyers húst, és hatalmas hajításokkal mérte a ládákba az aprított részeket, szegyeket, farktöveket, felsált és hátszínt. Mondhatjuk, Dagatt Sanyi meglelte a helyét.
Valami azonban motozott a kis agyában. Fehérnépre vágyott. Nem volt a szavak embere, nőtársaságban visszafogottan és halk szavúan viselkedett. Tán még pirult is néha. Valahogyan azonban oda kellett furakodnia az asszonynép közelébe, mert erősen dolgoztak testében a hormonok. Próbálta ellesni a szerelem fortélyát, erősen magolta a szavakat, amiket a jó barátok próbáltak a fejébe verni. De törököt fogott, mind ahányszor kisasszonyok közelébe jutott. Egyszer aztán úgy adódott, hogy egy kedves úrhölgy jött mustrára a vágóhídra. Leányát igyekezett férjhez adni, nagy esküvő készült, sok, szép, vörös hús igényeltetett. Az asszony maga jött el szemrevételezni az árut, szolgálója ott lótott-futott sarkában, mint egy rosszul összeeszkábál fabábú.
Dagatt Sanyi már az első pillanatban lángra gyúlt. Finom illat lengedezett a hölgy nyomán, hófehér bőre volt, ruhája feszesen simult karcsú derekán, csinos napernyő fityegett a karján. Hordta is a Dagatt Sanyi a marhákat veszett mód! Halomba rakta őket, dobálta hetykén a véres húst, büszkén mutatta fáradhatatlan erejét, s már csak tenmaga hiányzott a rakás tetejéről. A hókarú asszony arcán halovány mosoly futott végig. Ahol tűz van, érzik a meleg. Nézte a legényt, aki már fújtatott, mint a hátasló és arca színe eggyé vált rakományával, de ábrázatán dac és nagyravágyás mutatkozott.
A vágóhídon nem volt legény nála erősebb. Kicsit mérges is volt, a sok kudarc elvette önbecsét, de ostoba büszkesége kisegítette a vész órájában. Egyszerűen úgy tett, mintha nem kapott volna kosarat életében, mintha maga választotta volna a magány útját, bár ha minden ujjára jutna száz a kisasszonyokból. Dölyfös lett. Villogott a tűz apró, mélyen ülő malac szemeiből, ki tudja, mi végre? Kívánalom, félelem és harag keveredett benne. Gyűlölte az elutasítást. Az asszonynak azonban megtetszett az őserőt sugárzó dacos legény. Szerét ejtette, hogy találkozzanak, mindent maga szervezett és nagy izgalommal készült a randevúra.
Dagatt Sanyi nemigen értett a szerelmeskedéshez. Nagy izgalmában nem tudott produkálni, a női test látványára azonnal csődöt mondott a magára erőltetett magabiztosság. De az asszony nem hátrált. Hetekig tanítgatta, hónapokig biztatta a szerelemre, mikor is végre megtörtént a nász. Sajnos azonban nem sok öröme telt benne az úrhölgynek. Mennyi kárba veszett ölelés, mennyi csók és becézgetés mindhiába!
Dagatt Sanyi nem csupán észben nem fejlődött férfivá. A legtürelmesebb nő sem lehetett elnézőbb, mint a mi asszonyunk. A felismerés, hogy nem kizárólag a tapasztalat hiányzik a mészárosok gyöngyéből, végképp elkeserítette! Mi tévő legyen mármost ezzel a kevéske hozománnyal? Mert nem volt patyolat az élete neki sem, idős emberhez adták, jómódúhoz, vigasztalódott is serényen az ifiasszony. De ilyesfajta elmaradással még nem találkozott.
Szó szót követett, asszonyunk egy idő után befejezte az istápot, és odébbállt. Dagadt Sanyit elfutotta a pulykaméreg. Végre volt szerelme, kezdte jól érezni magát, s most újfent magára maradt. Egy ideig várta kedvesét, meg is leste, bár megszólítani nem merte. Magában elhatározta, hogy soha többé nem szeret meg senkit, majd revansot vesz ő az összes kisasszonyokon , nem fognak kibabrálni vele soha többé!
S valóban. Dagatt Sanyi soha többé nem szeretett meg senkit. Nagy hanggal élt, iszákossá vált, egyre jobban formázta az apját. Kondícióját kocsmai verekedésekben tesztelte, mindenkibe belekötött és igyekezett laposra verni mindenkit, aki csak megfordult körülötte. Néha maga is belefutott egy-egy vereségbe, de nem vett tudomást róla, így ezeket nem is tartotta számon.
A hölgyekkel udvariasan viselkedett egészen addig, amíg el nem csábította őket. Miután fény derült rá, hogy nadrágban igen csekély a dicsősége, hamar elhajtotta magától a nőket, s maga vette szájára hiányosságukat.
A változást Béla hozta el életébe, a kocsmai brácsás. Ő sokat mesélt arról, hogy az úri kisasszonyok igen szerették őt, mert sírt a vonó a kezében, a húrok delejesen kúsztak az apró cimpákba, és bizony csörögtek a karperecek, ha negédesen rázendített egy szívfacsaró nótára. Sok leányt megejtett a Béla, megtartani azonban egyet sem sikerült. Haszon azonban akadt a csábításból is. Dagatt Sanyi elgondolkodott."No, ha ez az olajos hajú, cingár brácsos ilyen haszonnal üzemel, nekem is lesz kisasszonyom, gazdag és hókarú!"
De az élet nem egyszerű ilyen ügyekben. Valahogy nem sikerült az eladó sorban lévő, jól nevelt fehérnépek közelébe kerülnie. Egy reménye akadt csupán, az asszonyok. Emlékezett a hókarú úrhölgyre, az ékszerek csörgésére, amit akkor még nem tartott fontosnak, csak férfi akart lenni! Milyen buta is volt akkor! "Eztán máshogyan lesz!"- gondolta el.
Göcsösen járt-kelt a városban, vadász módján leste a sérült vadat, ami az egyetlen reménye lehetett a boldogulására. Maga nem lesz módos ember, ezt már átlátta tisztán, csak valami megkeseredett szívű, kedves asszony segítheti őt az úri élet felé, amire egyre erősebben vágyott.
Látta ő, hogy merre tart a világ. Csak a gazdagoknak áll, a szegény embernek se szava, se becsülete! Ezer évekig cipelheti a fél marhákat, akkor sem lesz többje, csak amivel az éhhalált elkerüli. Olcsó csapszékre jár, rongyos a gúnyája, pedig bárkit letaglóz egyetlen ütéssel. Még hogy neki nincsen esze! Majd meglátják! Igen, majd megmutatja ő!
S eljött egy tavasz, mint minden évben rendesen. Rügy fakadt a fákon, kinyíltak a szívek. Középkorú asszony sétált gyermekével az úton, jól öltözött volt, illatos és szemében ott ült az a bizonyos szomorúság. A gyermek megbotlott, elesett. Dagatt Sanyi éppen arrafelé portyázott. Udvariasan odapattant, és felsegítette a bömbölő gyermeket. Az asszony kétségbeesetten felkapta, magához szorította, látszott, hogy a szeme fénye a kisfiú. Kedves mosolyt eresztett a hím felé, aki felajánlotta, hogy szívesen haza kíséri őket, sőt ölben viszi haza a sérült gyermeket. Így is lett.
No, ki merné ostobának mondani ezek után a mészáros legényt? Többször találkoztak hosszú séták alkalmával, míg az asszony végleg elbukott. Kitartó, módszeres ügy volt ez, nem szerelem, csak haszonlesés és számítás, ami Dagatt Sanyit illeti.
Az asszony, Zsuzsanna, részéről azonban igazi érzelmek fakadtak. A hatalmas erejű, készséges férfi, aki leste minden kívánságát, alázatos volt és szótlan, csak bámult apró szemeivel vágyakozón és soha, de soha nem várt viszonzást tetteiért. Igazi királyfi! Megharcolna érte, érzi, hogy ő a megmentője. Zsuzsanna férje ipart vitt, sokat dolgozott, keveset volt otthon. Tudta az asszony, hogy nem szerelmi házasság volt az övék, de tisztelet és becsület alapján jól megfértek egymással. Az ura szeretőt tartott, amit nem bánt, kára nem származott belőle, ő maga amúgy sem kívánta a gyermek születése után a szerelmet.
Dagatt Sanyi vérszemet kapott. Lesz itt automobil, meg nagy kert villával! Nem kell többé a véres húst cipelni! Cifra gúnyákat vásárol majd és pöffeszkedhet napestig, de nem ám a csapszékben! Lokálba jár majd, tiszteletet kap és mindenkit felpofoz, aki nem hajbókol előtte.
Mindketten álmaikba kapaszkodtak és meglett a szöktetés. Zsuzsanna maga mögött hagyta egykori életét, gyermekét, javait és a szerelembe menekült. Még van ideje újra kezdeni! Még boldog lehet! Egy erős férfi karján igazán boldog lehet végre!
Dagatt Sanyi is örömködött. Elégedett volt, erejét demonstrálta, megmutatta a világnak és az összes kisasszonyoknak! Férfi ő, akárkit megkaphat! De jaj! A pénz! Hiúságában megátalkodva teljesen elfeledte a pénzt! Mit kezdjen mármost ezzel a hölggyel, akinek se munkája, se becsülete? Micsoda préda ez, akitől elfordulnak az emberek és megvetéssel beszélnek róla a háta mögött? Akit még a tőke sem mos tisztára? Igen, valamit ki kell találni! Talán, ha megözvegyülne gyorsan, amíg még nem vált el? A vagyon örököse lenne és ugyan ki kérdezné pár év múlva, hogy mi módon élt? A nyertes mindent visz! Igen! Mert mi más marad ultima ráció? Dolgozhat kettőjükre napestig, ha megszaporodnak-Isten ments!- akár többedmagukra is! Itt tenni kell valamit, sürgősen!
Így alakult, hogy a Dagatt Sanyi kétségbeesésében fültövön vágta Zsuzsanna asszony férjét. Úgy esett össze az szegény, ahogyan a marhák a vágóhídon. Zsuzsanna asszony megsiratta a férjét, elsiratta a szerelmét, akit maga jelentett fel a rendőrségen. S élt tovább urasan és eltemette az álmait, maradt aki volt, jó, kedves, szerető anya.
Laklóth Mónika
