Rendőrcsel a prájdon. Első eset a fenyegetett felvonulások történetében, hogy a melegeket nem használta fedezéknek a taktikás rendőrség, hanem elterelte őket ünnepelni. A felvonulók tegnap nem is látták az ismerős kis csapatot, aki immár évente kijár mocskosbuzizni és rendőrt verni.
Direkt bajkeverni jöttek mintegy kétszázan jobbikos jelképekben a melegek felvonulására, és „kerül, kerül!” jelszóval kifejezetten rendőrt és kommandóst hergelni érkeztek. De hiába várták az Oktogonnál a melegeket, a kommandósok gyűrűjében könnyezve értették meg, hogy akkor most megmutathatják, hogyan kell csendben csinosan hazaoszolni. Aki másnak vermet ás, jobb ha abbahagyja, amíg ki tud mászni belőle. Mondja a magyar.
Teljes jogegyenlőséget a melegeknek! Ez a Budapest Pride üzenete a világnak, és az idei fesztivállal egyidőben született meg az első ENSZ határozat a melegek védelmében. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter történelmi pillanatnak nevezte a határozat elfogadását, amely "megerősíti, hogy az emberi jogok egyetemesek". Magyarország mellette szavazott. >GA<
Prájdom - Meleg feszti körkép az utolsó 5 felvonulásról
A szöveget előbb az ÉS, az index, a pinkvanilla és a pride közölte, hogy kifejezzék szolidaritásukat a meleg polgárjogi mozgalommal.
Az utolsó békés Pride 2006-ban volt ebben a szubeurópai nomád nyelvi rezervátumban, Magyarországon.
Ez volt a 11.
Aztán zsinórban hármat megerőszakoltak.
Az utolsó békés Pride-on először fogtam gyanút, hogy a kommandósok nem tőlünk védik a többséget, hanem minket védenek. De miért kell minket védeni? Mit követtünk el? Kérdeztem amint beterelték a felvonulókat két raktársor közé a rakparton.
Ki fognak engedni innét? - gondoltam enyhe rosszérzéssel, sodródva befelé. A falak között azonban kinyílt a tér, és percekig fürkészve toporogtam a nyüzsgő, napernyős beach-fíling kellős közepén, mire megértettem, hogy tíz év menetelés után, itt és most, végre átjutottunk..!
Egy meleg falu rendezkedett be az estére, ismeretlen és ismerős mozgalmak, lehetőségek. Már nem cella, barakk vagy gettó, aminek eddig tudtam a melegséget. Hanem tágas és nyitott közösség, amely befogad és elenged, ahogy akarom. A műpálmás teraszról pedig fiatal metropoliszunk megható panorámája nyílt előttünk, folyó és hegyek.
A színpadon felléptek a mieink, mint egy megasztár-döntő gálaestjén. Aranytorkúak és forradalmárok, társastáncosok és modellek, színészek és ideológusok, művészek és átváltozóművészek, írók és olvasók, sztájlisztok és trendezők.
Az utolsó felvonás Király Tamás cirkoszexuális divatutópiája volt, ahol a szexualitás nem mérgező titok, nem gyarmatosítás és függőség, nem vadul öntudatlan tevékenység, és nem életre szóló büntetés. Hanem - például - tabuk nélküli esztétika és kreativitás, diszfunkciós tökéletesség: utópia.
Induljon a menet! - hangzott épp a kamionról 2007ben, amikor kiértem a Hősök terére, megpillantottam ünneplő sorstársaimat, rengeteg barátomat, ismerősömet és a hazatalálás boldog érzése fogott el.
Egy kisfiúra vigyáztam a héten. 5 éves, mindenben ellenséget keresett, a rosszat üldözte folyamatosan fakarddal-műanyagpisztollyal, komoly indulattal. Próbáltam kiábrándítani, és kreatív-együttműködő stratégiák felé terelni. Nincs rossz!! Csak jó és még jobb!! Nincs rossz. Csak szomszédunk, barátunk, ismerősünk. Szuggeráltam Sebestyént, és magam is elhittem, hogy csak a buta embernek van ellensége!
Van rossz?? - kérdeztem a barátaimtól, akikkel leszbikus hőseink és elődeink képeit mutattuk fel. Magányos hősnőket, akik soha nem szerepeltek a társukkal együtt nyilvánosan, mintaként, mint egy élhető életet élő meleg pár. Gobbi Hildát és Galgóczi Erzsébetet vittük egymás mellett Cilinnel, legjobb barátommal. Szeretem a hazámat! Gyertek velünk, testvérek! Kiabálta a megvetően köpködő nénike-különítmény felé.
Az Oktogonnál elkezdődött az, amit a tévében szoktunk látni. A Közraktárig arra a ritmusra léptem, hogy mocs-kos-buzi, mocs-kos-buzi, közben füstbomba, lángok, a szomszédaimat eltalálták tojással, sárga csillagként viselik. Közben meg voltam győződve róla, hogy nincs rossz. Csak mi vagyunk.
Egy lány mellettem dühbe jön, erőből a járdára hajítja a sörösdobozát. Azonnal érkezik rá három másik, keményen csattannak a flaszteron. Gyere ki, gyere ki - vicsorog egy bajszos izomagy, akit kiröhögök. Mért mennék? Most a többséghez tartoztam, a közösség oltalmazott.
Melegbarát Jobboldal felirattal vonultam, nem mintha jobb- vagy balsorsú lennék, hanem itt találtam. Ideológiai és mentális szélsőségek vonultak, nagyon is szétválaszthatatlanul egymás mellett, mint a kutya meg a kerítés, egy paranoid és agresszív férfitudatú kistérségben.
Szeretek vonulni. Szeretem, hogy együtt vagyunk, akik elfogadjuk egymást. Kimagaslanak közülünk a travik, buzikurva petőfik, a melegek szabadságharcosai, akik női sorsot is vállalnak egy nőgyűlölő közegben.
2008-ban ismét találkozott a szittyamagyar a vérbuzival. Korán érkeztünk a felvonulásra, még akartam sétálni egyet az Andrássyn a menet előtt.
A járókelőkkel gyanakodva nézegettük egymást: magyar vagy meleg siet épp dolgára el? Ki tudja? Hiszen ezek a megszólaláson túlig hasonlítanak egymásra.
Engedelmesen gyülekezünk a kordon mögött mint egy ketrecben, felvesszük jelvényeinket, kitűzőinket, sálainkat, ernyőinket, kokárdáinkat, készülődünk. Aletta Vid vonul velem, költő. Aha, mondja, ez a szorítás a gyomorszájban. Ez a félelem?
Megállunk, elindulunk, fegyelem, riadt kis mosolyokkal intünk egymásnak a kordonon kívül és belül, figyelünk minden irányba, minden elröppenő galambot, minden bemozduló lombot. Táncolni szoktunk végig, dobolni, kerepelni, fütyülni, örülni, ismerősöket keresni és integetni, hömpölyödni a Duna felé és egyre gyarapodni mosolygó ismerősökkel.
Most lassan haladunk, kívül rekedt társaink aggódva figyelnek. Itt is, ott is fölrebben egy mosoly, pár integetés. Kívül maradó társaink a legbátrabbak: a mocskosbuzizók között állnak, de velünk éreznek. Látjuk őket. Jó látni őket.
Átkelünk tojásesőn, gyűlöletzáporon, indulatviharon. Engedelmesen megyünk végig, kivárunk, araszolunk, továbbmegyünk. A távoli túloldalon szürke menet: a békés heteroszexuálisok mocskosbuziznak, zömmel öklüket rázó egészséges férfiak.
A menet legszebb női most is a travik: bátran topognak tűsarkaikon. Beérkezünk városligeti ketrecünkbe, amitől derék kommandósok tartják távol a "magyarokat". Megcsináltuk, túléltük, nem futamodtunk meg, nem tapostak be minket a "magyarok". Próbáltunk örülni a berepülő tárgyak között, festékes palack, csavar, könnygáz, apróságok.
A Hősök terén óriás molinó: TEST ÉS LÉLEK.
Engedelmesen vártuk, hogy a kommandósok kiszorítsák a magyarokat a Hősök teréről, és lekísérjék a melegeket a földalattiba. Csapatszállító autókkal, vízágyúval, daruskocsival, rohamkocsival és hangszórókkal kísérnek. „Hölgyeim és uraim”, hallom csodálkozva, „tájékoztatom önöket, hogy az önök magatartása törvényellenes. Hagyják abba a magatartásukat..!” Ismételgeti a hang a tér felett.
Miért minket terelnek ide? Kérdeztem a földalattiban. Miért nem a magyarokat? Zsúfolt kocsi, mellettem a Hír tv kamerája és riportere, veszik a lassítás nélkül elhagyott megállókat. "Ne nyúlj a kamerához!", ordít a bepánikolt médiamunkás, aki menekül a buzikkal, de fél is tőlünk, miközben épp elárul. Magyar vircsaft.
2009-ben újra Pride, a 14.
Pajzsos-álarcos-egyenruhás férfiak védenek álarcos-feketeruhás-egyforma férfiaktól. Minden sarkon pár hasonmás férfi ordít eltorzult arccal. Arcát ismerem, a kis magyar alkoholista macsó bántalmazó ő, annyiunk apja, nagyapja, főnöke, fia. Mocskos buzik, ordítja ez a férfi, kiköp és megdob egy sörösüveggel, mellette még páran ebben az igazságosztó remegésben vicsorognak. Soha nem voltak tiszták. Nekem ehhez nincs közöm.
Nőkkel vonulok. Fiatal lányokkal, kismamákkal, leszbikusokkal, humanistákkal, zöldekkel, huszonévesekkel. Nem ilyen férfiakat akarnak.
Fegyveres férfiak védenek agresszív fegyveres férfiaktól. Nem ilyen védelmet akarok. Férfiak fizetnek férfiakat azért, hogy megvédjék magukat egymástól, és megfélemlítsenek minket. Nem ilyen politikát akarunk. Férfiakkal vonulok. Nem akarnak megfélemlíteni. A férfiakat sem akarják megfélemlíteni. Nem ilyen férfiasságot akarnak.
A menetben fiatalok: sokan, huszonévesek, szimpatizánsok, fiúk és lányok, új nemzedék. A "magyarok" fiai, lányai, testvérei.
Másmilyen magyarok.
A Budapest Pridenak üzenete van, amelyet éppen a melegek fenyegetettsége miatt hallanak meg egyre többen a világon.
Teljes jogegyenlőséget a melegeknek! Ez a Budapest Pride üzenete.
A melegek békét kínálnak, jószomszédságot, szabadságot, tiszteletet és szeretetet. Van olyan magyar ma Magyarországon, akinek erre nincs szüksége, aki ezt visszautasítja, üldözi és megmorogja. Pedig nagyszerű lenne, ha homofób, rasszista és macsó nemzeti értékeink helyett arról híresülnénk el, hogy Magyarországon kapnak a melegek először a világon teljes jogegyenlőséget.
Kisütött a nap, ez sokat segített hangulaton, a szivárvány-teherautón hangos zene szól, az út napsütötte és néptelen, együtt vagyunk, együtt lenni jó. Várunk, beszélgetünk, rendeződünk, fotózkodunk, napozunk és nézelődünk, késnek az osztrák testvérek, megvárjuk őket. Hozzák, amit annyira vártunk, a hatvan méteres szivárvány zászlót.
Ilyenünk még nem volt, itt ekkora szivárvány még nem vonult, százan emeljük, ringatjuk, visszük, hullámzik a szivárványszalag, cserélődnek a hordozók. Ez a legjobb ezen a prájdon, a szivárvány alagút. Jó játék, visszük lenn és vállon, ez a gyorsító sáv, szaladgálnak alatta és közlekednek, hullámoztatjuk, feszítjük, elengedjük, gyönyörködünk benne, nagy élmény.
Most nincs egyetlen travi sem, itt most nem vonulnak velünk méltósággal a bátor travi dívák és nagyasszonyok, akikben egyszerre él a férfi és a nő, úrhölgyek. Rendesek vagyunk, lassan vonulunk, örülünk egymásnak, és hiányoznak. Nem jöttek, vagy nem díszben, szomorú vagyok. Helyettük jött Gyurcsány Ferenc honfitársunk a feleségével, egyszerű öltözékben. Jobb híján őket fényképezik.
Az Andrássyt betölti a menet, ásító keresztutcák, távoli nézelődők, páncélozott liberós rendőrök unott tekintete kísér, néhány erkélyről üdvözöl vidám integetés, örülünk egymásnak. Megyünk és vagyunk, jók vagyunk, rendes melegek, kötelességtudó állampolgárok, felelős magyarok, okos buzik, figyelembe vesszük mások érzékenységét, tudatos társadalmi lények vagyunk, jogkövetők és szabályosak.
Egy fiú tolja kifelé a biciklijét a menetből, táblát tart a kinn ordítóknak: A gyűlölet nem családi érték! Mutatja, és kikéredzkedik a kommandósok között. Ha kimegy, nem jöhet vissza, szól rá egy rendőr, köszönöm, kimegyek, mondja a fiú és kilép. Mellette megszólal egy nő: - Gyere, kisfiam..!
Itthon hírek az eseményekről. Homfób férfiak csoportosan megvertek egy leszbikus nőt, egy párt, külföldieket, fiúkat. Megtámadták egy barátomat, a nadrágomon loccsant szét egy tojás, a színe megy az ingemhez, Cilin békegalambos tábláját átütötte egy acélcsavar. A Hír tv gúnyosan tájékoztat a homoszexuálisok felvonulásáról és az "ellentüntetők" hőstetteiről, sorolják az áldozatokat. Gyors a net mint a villám, kész a lapok online beszámolója: "Erőszakba torkollt a melegfelvonulás".
Csakhogy nem ez történt. Hanem MEGERŐSZAKOLTÁK.
Szándékosan, előre megfontoltan, arccal-névvel-fegyverrel, a magyarok.
Fáj és szégyellem magam, nem akarom, hogy sunyin védjenek és fenyegessenek. Hanem mindenki tudja meg, hogy a melegek törvényesek.
Teljes jogegyenlőséget a melegeknek!
Ez a Budapest Pride üzenete a világnak.
A Pride volt az első sétánk Londonban, erre érkeztünk, hogy láthassunk egy szabad meleg felvonulást, amelyen nem fenyítenek, és nem mocskolnak. Szaporázzuk, három magyar költők: Aletta Vid, Györe Gabi, Gordon Agáta.
Laza kordon a sugárút két oldalán, derékig ér; a tömeg mocorog kívül és belül, kinn és benn ugyanolyanok: mosolygósak, szivárványosak, integetnek és jókedvűek. Figyelek körös-körül, nem tudom, a kordonon kívül vagy belül van-e több meleg, leszbikus, bi- vagy transz: kinézetre ugyanolyanok. Megkülönböztethetetlenek vagyunk, ez egy 8 milliós város. London ezen az egy napon felöltötte szivárványait: itt mindenki színpompás..!
Vonulnak a kamionok és a piros buszok, kötelékben a fegyveres testületek képviselői, lazábban az egyenpólókba öltözött csoportok. Integet, éljenez, kacag és füttyög az egész sokadalom. London a szivárvány alatt nyüzsög, és a rendezvény kibomlik.
Meleg tanárok, meleg rendőrök, meleg tűzoltók, meleg orvosok és ápolók, meleg katonák, idős melegek, testépítő fiúk, emberi jogokért harcoló melegek, meleg főiskolások, meleg baseballosok, felvonuló mentőautók, a nő vezette katonai különítmény alakzatban, meleg tanárok népes csoportban, idős melegek és travik flitteres ruhában.
A város sok mindennel készült a prájdra: koncertek, színpadok, színházak, kiállítások, meleg ikonok.
A királynő óvja a melegeket is - csodálkozunk rá, s közben Londonban és itthon is úgy tudjuk: a felvonuló melegek képviselnek láthatatlan melegeket, családtagokat, munkatársakat, fiúkat és lányokat, mindannyiunkat, mert mind érintettek vagyunk. Mindegyikünknek van meleg rokona, ismerőse vagy titkos őse, hiszen átszőjük a társadalmat munkánkkal, szeretetünkkel, rokonságunkkal és felelősségünkkel.
Love is a human right - some people are gay - get over it!
Szeretni emberi jog - néhány ember meleg - varrjál rá gombot!
Gordon Agáta
Források:
2009: Jelentés a szivárvány alagútból
Fotók:
