fmx.jpg

 

xmen.jpg

 

meeting.jpg

femx.jpg

epizod.jpg

kreativity.jpg

CIVILKURAZSIJPG.jpg

IMPRESSZUMJPG_1.jpg

VILAGTANITONOIJPG.jpg

NOKAKUTNALJPG.jpg

APUDFIAMJPG.jpg

SZERELEMKUSZOBJPG.jpg

GORDONKONYVJPG.jpg

BESTIARIUMJPG.jpg

DZSUMBUJISTAKJPG.jpg

ORBANNEVICAJPG.jpg

ILLEMKODEXJPG.jpg

 

versvasarnap.jpg



 

Címkefelhő

a (8) afrika (21) afrikai irodalom (17) ágens (16) ajánló (846) alapjövedelem (8) amerikai irodalom (49) angyalkommandó (9) anya kép (8) apple világnézet (5) apud fiam (59) az alapítványról (10) az asszony beleszól (26) a bihari (7) a dajka (5) baba (5) bach máté (12) bajtai andrás (5) baki júlia (6) bak zsuzsa (15) balogh rodrigó (6) bánki éva (11) bán zsófia (11) bárdos deák ágnes (7) becsey zsuzsa (11) bemutatkozó (6) bencsik orsolya (5) beszámoló (68) bitó lászló (14) blog (6) bódis kriszta (116) books (7) borgos anna (10) bozzi vera (6) büky anna (19) bumberák maja (5) centrifuga (802) cigányság (200) civil(szf)éra (157) csapó ida (6) csepregi jános (5) csobánka zsuzsa (5) czapáry veronika (33) czóbel minka (9) deák csillag (29) debreceni boglárka (56) délszláv irodalom (5) depresszió (7) deres kornélia (8) design (11) diszkrimináció (9) divat (30) divatica (32) dokumentumfilm (5) dráma (12) drog (18) dunajcsik mátyás (5) dzsumbujisták (11) egészség (5) együttműködés (24) éjszakai állatkert (16) ekaterina shishkina (6) ekiadó (6) elfriede jelinek (5) énkép (60) eperjesi ágnes (6) epizod (59) erdős virág (9) erőszak (5) esszé (9) evu (9) fábián évi (18) falcsik mari (13) feldmár andrás (7) felhívás (5) feminista irodalomkritika (12) feminizmus (10) femx (102) fenyvesi orsolya (9) festészet (10) fesztivál (77) fff-gender (20) fff gender (248) film (161) filmszemle (17) folyóirat (1868) forgács zsuzsa bruria (26) fotó (98) fotókiállítás (6) gazdaság (7) gender (153) geo kozmosz (5) geréb ágnes (13) gömbhalmaz (10) gordon (14) gordon agáta (240) gubicskó ágnes (8) gyárfás judit (18) gyerekirodalom (7) györe gabriella (75) győrfi kata (5) háború (28) haraszti ágnes (5) heller ágnes (8) hétes (27) hír (77) hit (5) holokauszt (12) icafoci (44) ica i. évad (6) ica ix. évad (14) ica vii. évad (17) ica viii. évad (17) ica x. évad (5) ica xi. félév (9) identitás (5) identitásfenyegetés (16) ifjúsági regény (5) ikeranya (13) illemkódex (65) incesztus (7) interjú (119) intermédia (5) irodalmi centrifuga történet (54) irodalom (626) izsó zita (6) játék (14) jogalkalmazás (22) józsef etella (8) József Etella (5) jumana albajari (6) kalapos éva veronika (6) kamufelhő (5) karafiáth orsolya (6) katerina avgeri (6) katona ágota (5) kecskés éva (11) kemény lili (7) kemény zsófi (6) képregény (24) képzőművészet (214) kiállítás (71) kiss judit ágnes (10) kiss mirella (8) kiss noémi (33) kiss tibor noé (6) kocsis noémi (7) költészet (68) kölüs lajos (31) koncepciós perek (7) koncz orsolya (5) konferencia (8) könyv (12) könyvajánló (138) könyvfesztivál (11) könyvtár (82) környezettudat (16) környezetvédelem (23) kortárs (14) kosáryné réz lola (6) köz élet (231) kritika (10) kultúrakutatás (6) ladik katalin (6) láger-élmény (6) láger élmény (6) lángh júlia (42) láng judit (40) lévai katalin (19) lidman (27) literature (14) ljudmila ulickaja (5) lovas ildikó (5) magdolna negyed (34) magvető (5) magyari andrea (51) mai manó ház (6) majthényi flóra (10) marsovszky magdolna (5) média (32) meeting (46) ménes attila (9) menyhért anna (10) mese (41) mesterházi mónika (6) miklya anna (8) milota (5) mitológia (6) moramee das (6) móricz (28) mozgalom (5) mozi (43) műfordítás (16) műhely (125) murányi zita (27) műterem (11) művészet (15) nagy csilla (15) nagy kata (7) napló (12) néma nővérek (7) nemes z márió (5) németh ványi klári (48) nők iskolája (5) nőtudat (196) novella (6) oktatás (6) önismeret (112) orbánné vica (20) összefogás (106) összefogás mozgalom (51) pályázat (51) palya bea (10) pál dániel levente (5) pénz (12) performansz (5) pintér kitti (5) poem (10) polcz alaine (7) politika (85) pornográfia (5) pride (5) programajánló (417) próza (15) psyché (11) pszichiátria (14) pszichológia (9) push (27) radics viktória (11) rakovszky zsuzsa (13) recenzió (57) reciklika (7) regény (231) reisch éva (8) rólunk (7) sahar ammar (6) sándor bea (5) sapphire (27) sara (27) sara lidman (32) sasa (44) simone de beauvoir (6) soma (7) somogyi aranka (5) sorozat (277) spanyolország (7) spanyol irodalom (12) spiegelmann laura (5) spiritualitás (35) sport (16) sportella (19) szabo evu (13) szabó imola julianna (10) szabó t. anna (9) szalon (31) szécsi magda (35) szegénység (68) szerelem (36) szerelemküszöb (19) szerkesztőség (12) szex (48) színház (94) szocioregény (42) szőcs petra (5) szolidaritás (249) szöllősi mátyás (5) szomjas oázis (12) takács mária (13) takács zsuzsa (7) tanatológia (6) tánc (28) tanulmány (29) tar sándor (9) tatárszentgyörgy (9) telkes margit (7) testkép (89) tilli zsuzsanna (7) tímár magdolna (10) történelem (59) tóth kinga (9) tóth krisztina (13) trauma (123) turi tímea (5) tuszki (15) uhorski k andrás (37) ünnep (31) urbányi eszter (10) utazás (35) várnagy márta (5) város (17) városkép (5) vers (232) versvasárnap (69) vidács anett (14) vidék (33) video (10) világirodalom (104) világ tanítónői (40) virginia woolf (6) weöres sándor (5) wikiwom (143) xman (31) zakia el yamani (6) závada pál (9) zene (96) zilahi anna (5) Összes Címke

Szocioregény II. Fanni várományai. A magyar párhuzamok 2.

2011.07.05. 07:00 | icentrifuga | Szólj hozzá!

Címkék: sorozat folyóirat szocioregény uhorski k andrás

" – No és hogy jutunk el mindebből oda, hogy nem muszáj az önálló államhoz ragaszkodnunk, hanem beérhetjük az autonómiával is?

– Ezt már csak nagyon szájbarágósan mondhatom el, ismételve magamat. A lényeg az azonnali megegyezés bármi áron, hogy mihamarabb megkezdhessük a nemzeti önépítkezést. Minden nap ellenállás tovább eszi azt, ami a civil élet lehetőségéből megmaradt. Minden egyes nap, amikor az egykori pukkanós Dávidkával a „vak, de a mienk” Qassamot igyekszünk szembeállítani, hogy majd mi űzzük el őket, csak tartósítja a nép demokratikus jogainak semmibevételét és saját magunk katonai megszállását (megszállottságát). Ha lerázhatnánk már a kibontakozást akadályozó, gyűlöletben tobzódó szájtépőinket, a fal is leomlik magától. Szégyen, hogy saját erőből képtelenek vagyunk megfékezni – kimondom hát – harcosainkat. Tehát ha emberben nem teszünk, területben nyugodtan tehetünk engedményt. Palesztina ott terüljön el, ahol ma palesztinok élnek – ennyi tökéletesen elég."
 

ICA ajánlja Uhorski K. András Bestiáriumát felelős magyar értelmiséginek, üzletasszonyoknak és (sajtó)szabadság harcosoknak. Az esszék leleplezik az politikai erőszak titkos újgenerációs eszközeit, az olvasók felismerhetik a férfitörténelem parazitáit, és a végtelen közvagyon ragadozóit. A megélhetésként űzött fegyveres erőszak – és a mögötte meghúzódó megfontolások - itt közelről mutatkoznak meg.Összeurópai vonatkozású politikai eszmefuttatás sok magyar felhanggal a bevándorlásról, a kialakulófélben lévő euroiszlámról és a társadalmi integrációról

Séta közben a kutya éppolyan ügyesen kísérte őket, mint ahogy a Lukács uszoda kertjében is elvolt önállóan és feltűnés nélkül, amíg gazdája benn időzött. Akárhol van is Fanni, majd mindig vele van hű ebe, Lefili. Tiszta, csendes, idős állat, valóságos kultúrkutya. Hazaérkezett gazdáját mintaszerű fogazata és húsos ínye kivillantásával, mosolyogva üdvözli. Látszik rajta, hogy korábbi életében nagyúr lehetett. Krúdy számára, tudjuk, a bor nem más, mint szőlőfürtté változott asszony. Nos, Lefili olyan nagy bűnöket elkövetett nagyúr lehetett egykor, talán egyenesen egy kicsapongó középkori pápa, hogy lelke büntetésből most kutyában öltött testet. Kosárban alszik, tálból étkezik. Gazdája naponta kétszer-háromszor sétáltatja, és közben dicséri az eszét, hogy kutyát tart. Minden kutya beéri ugyanis azzal a maradék szeretettel, maradék hellyel és maradék idővel, amit kaphat tőlünk, s cserébe mindenét nyújtja, amit tud (Lefili tényleg sokat tudott) – az ilyesmi kétségtelenül a legjobb üzlet a világon. A következő tevékenységekben teszi magát hasznossá: megédesíti a sétát, mert egyáltalán nem kell figyelni rá, még kevésbé fegyelmezni, csupán jelen van, és szépen mozog. Szükség vagy vészhelyzet esetén füttyszóval távirányítható. Kerékpározni pedig valóságos élmény a társaságában: a fitnesszért mindenre képes gazdája hatalmas erdőségeket járt már be vele, olykor jól jön a kutya határozott fellépése, bizonytalan helyzetekben az iránymutatása, a hosszabb erdei lejtőkön meg jó felvenni vele a versenyt. Ez a négylábú 45 km/órával tud nyargalni, hosszabb lejtőkön ezt kerekező gazdája felül tudja múlni, s akkor igen kifejező bosszúság ül ki a képére. Tanulni is lehet tőle: ha szeret, akkor feltétel nélkül teszi, ha viszont harap, akkor is. Fanni számára ez az érzelmi élet titokzatos, hiszen mint minden ember, ő is csak valamilyen elegyben képes szeretetet nyilvánítani, benne a gyűlöletre fordulás esélyével.

 
Lefili
 
Amikor Fanni meghalt édesanyjára gondolt, mindig lelkiismeret-furdalást érzett. Így van ezzel minden jóérzésű ember, talán függetlenül attól, mit tett, vagy mit mulasztott el megtenni szülei életében. Egyik visszatérő mentálhigiéniás vigasza, amelybe ilyenkor kapaszkodni tudott, egy emlék volt. Mindig sikerült megkacagtatnia édesanyját, amikor sétálás közben a tüzelő Lefili által húzott illatorgiától megbabonázott, mögéje libasorban és erősorrendben beálló hímkutyáktól csellel szabadította meg magukat: betértek egy nagyobb idegen kertbe, majd mindjárt ki is jöttek onnan, és szigorúan becsukták maguk mögött a kertkaput – hoppon hagyva a bennrekedt 5-6 kankutyából álló díszkíséretet, akiknek majd szembe kell nézniük a háziak hitetlenkedő bosszúságával. 
 
– Nemzeti glóbuszt működtetni a nemzeti öncélúság érdekében, ehhez a többségi nemzet beleegyezése, legalábbis tűrése szükséges. Elég a tűrés?
– Azt hiszem, igen. És ezt demokráciában ki lehet kényszeríteni! Ezzel pedig elérkeztünk az említett magyarországi vitához. A forróbb fejű magyarok gondolatai most a kikényszerítés eszközrendszere körül forognak. Mindent mérlegre tesznek. Dél-Tirolt emlegetik. Az első világháború után Ausztriától elszakított és Olaszországnak juttatott terület jó példa, mert ott is erőszakos impériumváltás történt: a második háború nyomán kiütöttként tetszhalott német kisebbség életereje visszatért, számban és anyagi javakban egyaránt szaporodnak, s ma már ők adják a dinamikusabb népcsoportot. (Az már kevésbé jó példa, hogy a dél-tiroli osztrákok oly kevéssé szenvedhetik az olaszokat, hogy a második háborút követően Svájcba kérték felvételüket, de ott elutasításra leltek.) Ha nem változik semmi, egy évszázad múltán új realitás jöhet létre. Aztán hogy az új realitás mikor kap politikai elismerést, az már egy másik kérdés – addig is a dél-tiroli osztrákok már birtokon belül lesznek anélkül, hogy elűznék vagy akár csak kiutálnák a taljánokat. De Dél-Tirol abból a szempontból sem jó példa, mintha ott az a hatvanas évekbeli pár undorító robbantás hozta volna meg a kívánt hatást! Ahogyan a finnországi svédeknek sem volt szükségük ilyesmire, és még jó egynéhány más etnikumnak Európában és a világon.
– Ha nem a lőpor, akkor mi? Én az íreket látom magam előtt, ők megcsinálták. 
– Meg a baszkok, katalánok, ugye? Már rég megvan mindenük, ami a nemzeti élethez szükséges egy szimpatikus integráción belül, a saját brüsszeli legátustól a jelentősebb fővárosokban vidáman lobogó nemzeti zászlóig, de nem tudnak megszabadulni a robbantgatóiktól. Mert a politikai erőszak mákony, aki rászokik, soha nem szabadulhat halálos öleléséből; a bebetonozott gerillavezetők önfoglalkoztatók, készek akár saját népük ellen is fordulni. Ha mi is meg tudnánk szabadulni a magunkéitól, talán nem válnánk rögtön demokráciává, de mégis el tudnánk indulni. Világos azonban, hogy addig nem lesz béke a Közel-Keleten, amíg a demokrácia minimuma gyökeret nem ver az arab országokban is. Választásokra gondolok, a cenzúra eltörlésére, törvény előtti egyenlőségre, emberi jogokra – tehát formális kritériumokra. Ettől tartalmilag még nem változna okvetlenül meg a társadalom, de a politikatudomány azt tanítja, a demokrácia egyik fontos formális ismérve, hogy nem háborúzik másik demokráciával. 
Visszatérve az erdélyi kérdésre, mindig az impériumváltás az, ami megmérgezi a nemzetiségi együttélést. Senki nem írta ezt le szemléletesebben, mint Ivan Olbracht cseh író a Kárpátalját illetően. Gondolj bele, csak azon mennyit lehetett veszíteni, hogy melyik pénzt tezaurálja a polgár, és mikor adja fel ragaszkodását a régihez a feljövő újért cserébe…   
– Az erdélyi magyarok európai mértékkel mérve egyelőre valóságos kulturális nyomorúságban élnek. A ma uralkodó politikai szándék a szülőföldön megmaradás segítése. Miért nincs ugyanakkor szó az újratelepülésről? 
Amíg egy maroknyi magyar marad valahol, ott helyreállítható az egykori életvitel teljes fényében. Ha viszont az utolsó magyar ember is elköltözik, ugyanez már sokkal nehezebb, valószínűleg irreálisan nehéz. Bár ha meggondolom, ahogyan a paleogenomika eszközeivel bioinformatikusok elméletileg rekonstruálhatják a fogakban és csontokban ránk maradt örökítő anyag genetikus információjából a mamutokat (ez nem feltétlenül azonos az életre keltéssel), mi több, szó lehet evolúciós múltunk egy fontos tanújának, a 30 000 évvel ezelőtt általunk kipusztított neandervölgyi ember (egyelőre számítógépes) felelevenítéséről is, azonképpen az Európai Unió fejlődésének egy pontján arra is lesz talán uniós fejlesztési forrás, hogy restauráljuk a magyar (és más kisebbségben elveszett) életvitelt teljes mélységében mindenütt, ahol annyi minimális kulturális nyoma és alanya maradt, amelyből ez visszaállítható.* 
Van persze egy fontos megkötés: mindez demográfiailag reményt adó viszonyok között működik! Ennek egyik eszköze az is, hogy ha egy fiatal magyar család kívánja, a Kárpát-medence egészében letelepedhessék!
– No és hogy jutunk el mindebből oda, hogy nem muszáj az önálló államhoz ragaszkodnunk, hanem beérhetjük az autonómiával is?
– Ezt már csak nagyon szájbarágósan mondhatom el, ismételve magamat. A lényeg az azonnali megegyezés bármi áron, hogy mihamarabb megkezdhessük a nemzeti önépítkezést. Minden nap ellenállás tovább eszi azt, ami a civil élet lehetőségéből megmaradt. Minden egyes nap, amikor az egykori pukkanós Dávidkával a „vak, de a mienk” Qassamot igyekszünk szembeállítani, hogy majd mi űzzük el őket, csak tartósítja a nép demokratikus jogainak semmibevételét és saját magunk katonai megszállását (megszállottságát). Ha lerázhatnánk már a kibontakozást akadályozó, gyűlöletben tobzódó szájtépőinket, a fal is leomlik magától. Szégyen, hogy saját erőből képtelenek vagyunk megfékezni – kimondom hát – harcosainkat. Tehát ha emberben nem teszünk, területben nyugodtan tehetünk engedményt. Palesztina ott terüljön el, ahol ma palesztinok élnek – ennyi tökéletesen elég. Soha nem mondunk persze le arról, ami a szívünkben él, hogy egész Palesztinát akarjuk, és ennek fényében a következő választáskor fontoljuk meg, mi jobb nekünk: ha szuverenitást kérünk – ekkor meg kell osztani az országot, minden jel szerint fallal. A fal pedig, erről sokunk megfeledkezik, a másik oldalról éppen olyan ronda, mint a miénkről! Vagy, másik megoldásként, demokratikus szövetségi államban is elhelyezkedhetnénk. Ekkor a magunk virulenciájával, minden generációban megduplázódó lélekszámunkkal benépesíthetnénk, s egy napon átvehetnénk az egész országot. Félek azonban, hogy ez a vonat már elment. Mire lélekszámban igazán meg tudnánk nőni, kiapad az olajbevétel, és az arab világ visszasüpped a homok jelentéktelenségébe.
– A határok kérdésében is rugalmas vagy?
– Itt egy gordiuszi csomót látok, amelyet ha rám bíznák, át tudnék vágni: nem kell megállapodni a határokról, vagy ha megállapodnak is, nem kell véglegesnek kikiáltani őket. Nem a határokban van a lényeg, hanem a békés egymás mellett élésben! Határok ott húzódnak, ahol egy izraeli falu mellett palesztin falu kezdődik. Izrael állam már több mint fél évszázada ideiglenes határok között él, és semmi baja nem származott ebből. Baja mindig csak a késeinkből, golyóinkból és robbanóanyagainkból származott. 
– Azt mondod, ha egyszer mindkét félnek nehezére esik lemondani az egész ország megszerzésének vágyáról, nyugodtan hagyjuk meg nekik a maguk dédelgetett illúzióját? A két nép vitája úgyis csak a (lassan kirajzolódó) olajkorszak végéig tart, akkor szükségképpen eldől a dolog… Tehát a békeszerződés ne rendelkezzék a határokról?
– Igen, végül is a nemzetközi közösség által elfogadott határok úgyis csak szentesítenek valamit, amit valójában határőrök működtetnek. Ha izraeliek és arabok nem tudnak megállapodni a határokról, akkor az a javasolható a békés megoldás, hogy az izraeliek egyoldalúan vonuljanak vissza annyit, amennyire a meglévő vagy fenntartani kívánt településstruktúrájuk ezt engedi. És védjék azokat a határaikat! A gyengébb stratégiai helyzetért kárpótolja majd őket a megszerzett legitimitás – és fordítva: a számunkra szinte kihívóan megjavult katonai helyzetet mérsékelni fogja a harc továbbfolytatásával elvesztett nemzetközi legitimitás. Kövessék az új határok azt, ahogyan az állampolgárok tényszerűen élnek. Nemzetközi megállapodás híján a határok ott húzódnak majd, ahol a status quo szerint ma élünk. Kacskaringós határ lesz, meg kell hagyni. Akinek meg nem tetszik, hogy egy beékelődésben lakik, és hazafelé menet egy keskeny földnyelven kell tekeregnie, költözzék szorosabban az övéihez! Amúgy sok társunk egész Izraelt nem tekinti másnak, mint beékelődésnek, a realitásérzék és a kemény tények tudomásulvétele sajnos sohasem volt erősségünk! Ha a lakosságmegoszlást szigorúan követő határ beválik, elég lesz csak a későbbiekben szentesíteni a tekergő vonalvezetést, amely az önkéntes népességmozgással sokat fog egyenesedni az évek során. 
- Amúgy nem tudom felfigyeltél-e rá, mi a közös ebben a négy országban: Norvégia, Chile, Vietnam és Izrael?
-Ezt a találós kérdésedet már elsütötted egyszer: az országtest egy vékony útnyi szélességre terjed ki. Valóban, Norvégia németül és angolul mindmáig  „északi utat” jelent – egy útnyi ország és mégis sokra vitte.
 
Peripatetikus eszmecseréjük ezzel véget ért; az asszonyok hazaértek, tettek-vettek, majd nyugovóra tértek. Ámde Aminát annyira felpörgette a maguk mögött hagyott nap, és annyira visszahangzottak még sűrűvérű testében a délutáni nyúlkálások, ráadásul egy visszatérő látomás is gyötörte, hogy férjes asszony létére is megfordult a fejében: valamilyen ürüggyel bekopogtatna még barátnéjához, akinek férje szintén távol volt valahol. De egy pillanatnyi józan helyzetértékelés után elfojtotta magában ezt a kósza vágyat, amelyet – ha felparázslott benne - amúgy sem szeretett magában. Azóta nem szerette, amióta először ébredt rá arra, hogy egy női öltözőben ő bizony kicsit kényszeredetten-elfogódottan érzi magát. Nem tudott megbékélni ezzel az enyhe másságával, ami pedig csak előnyére különbözteti meg őt a többiek érzelmi intelligenciájának átlagától, amennyiben érzékenyebbé teszi őt. Más-más okokból a két barátnő egyaránt fogékony volt a megbántódásra az egymástól kapott érzelmi tűszúrások során: Fanni inkább rebbenékeny, ami sok összetevős egyensúlyai fenntarthatóságának bonyolultságából származik, Amina az ingerlékenységig kihegyezett, mert őt folyvást a rámenős célszerűségek világa felé tereli ez a piszkos élet. Amúgy egy leszbikus férfi okozhatott volna a hiperaktív Aminának (is) leginkább örömet. Egy olyan férfi ködképe tűnik fel előtte ilyenkor, aki nem annyira a nőjében elérhető kielégülést keresi, hanem inkább egy olyan nőt, aki őt tevőlegesen kielégíti. Aki a maga örömét határozottan nem a nő lefektetésével éri el, hanem a nő által szerzi meg azt. Dialogikusan, ahogy a filozófia mondja. A nőiségben lakozó konstansok ölthetnek akár kényeztetésre irányuló vágyat, vagy éppen dominanciára irányuló késztetést – mindkettő beletorkollhat egy ilyen eddig nulla közfigyelmet kapott, még nyelvileg is kialakulatlan szexuális irányultságba. Egy tetterős férfi tehát aki (a maga többleteszközeivel egyetemben) nőként is képes szeretni a nőket. Ám ez a – cselekményeiben „leszboszi”, de tényszerűen mégsem meleg - dolog ma a dekandenciára sőt züllésre mindig kész Európában is túl meredek, nemhogy az ő kulturális miliőjében. Persze minden férfiban bennerejtezik ez a késztetés, akárcsak az örök kisgyemek, de az önfeladásig, (nemfeladásig) csak kevesen jutnak el ebben a még mindig igen represszív, gyakran most már a mainstream női diktátum által generáltan, duplán is elnyomó-elfojtó társadalmunkban. Eleget hallotta ő már így is, hogy nála a testi dolgok szemmel láthatólag az agyban dőlnek el, az ő nemiszerve feltehetőleg nem is a lába között található, sokkal inkább a két füle között… Nem szólva továbbá arról – futott át az eszén - hogy egy ilyen szellemiségű szerető, aki tehát gondoskodó és megértő a nővel szemben még akkor is, ha már mindketten régen túlléptek is testi kapcsolatukon, nos ilyen férfi javarészt csak a feminista mitoszokban létezik. Ha meg kellene nevezni azokat a helyeket, ahol a társadalomban az efféle zsengék visszatérően hangot kapnak, akkor toposzként talán a női foci szertáraiban és öltözőiben elhangzó visszatérő kifejezésekre lehet hivatkozni első helyen. 
 
 Női öltözői jelenet 
 
Amiként a negyvenen túli férfi felelős már az arcáért, az emancipált Amina magamagát érezte felelősnek az orgazmusaiért - akár szánt ebben szerepet férfiaknak, akár éppen nem. Mindig igyekezett nem egy begyakorolt mozgáskombinációnak tekinteni az együttlétet, ami megtörténik vele, hanem legott producerként, de legalábbis rendezőként járni el és proaktív módon járni el (kezdeményezni). Ha választhatott, ő határozottan hajlott arra, hogy az a jobb neki, ha a férfiak legfeljebb kiveszik a részüket ebből a munkából, de nem irányítanak. Innen a leszbikus férfiak utáni érdeklődése.
 
Amina kapcsolataival csak mint mások előtt nyitott könyvvel bánhatott – nem volt ugyanis magánember. Nem éppen az ördöggel kötött ugyan paktumot, de életre szóló küldetést hajtott végre és ilyenkor minden sebezhetőséggel el kell számolni. Arról pedig, hogy éppen kebelbarátnéjánál találhatna fogékonyságra és megértésre, sejtelme sem volt. Fanni érzelmi egyensúlyának lekerekítettsége megtévesztette őt. Inkább fejbe vágta hát magát egy vizespohár pálinkával, és aludt, mint a bunda.
 
 
Az Aminát gyötrő látomás: Liu Jianhua kerámiája
 
Hazatérvén nem tudott elégséges műveleti adattal szolgálni tartói számára – akik Fannit palesztin elkötelezettsége alapján a magukéi között tartották számon. Ötletét a budapesti (és ezzel uniós) politikába beágyazott emberük nemzetpolitikai nézeteinek jobboldali átprogramozására megvalósíthatónak tartották ugyan, de nem célszerűnek, mert összeurópai szinten a konzervatív tábor kevesebb megértést és türelmet tanúsít a palesztin harcmodorral szemben, mint a balliberálisok. Őket – mértékadó palesztin politikai köröket és a nekik szolgáló régi nemzetbiztonsági apparátust – alapvetően amúgy is egy másik gyanú hajtotta Fanni nyomába. Feltételezték, hogy a palesztin értelmiségiek köre egy (női) internacionálét akar létrehozni azzal a világpolitikailag is számottevő stratégiai céllal, hogy öntudatra ébressze a mai kor iszlám proletariátusát: a családi státusukat tekintve alávetett helyzetben tartott muzulmán nőket. Mindenekelőtt azonban egy kemény dolog aggasztotta őket: kinézték belőlük, hogy szakítanának a hagyományos arab revansizmussal és a közel-keleti válság  egy diplomáciai megoldása elfogadható volna számukra. Márpedig abban az egész arab világ egyetért, hogy ők – mondhatni mindmáig a „vesztes” fél - kevéssé érdekeltek a diplomáciai megoldásban, a konfliktus lezárásában**. Ez az évszázados folyamatos válságkezelés nagyon megfelel nekik, legfeljebb arra igyekeznek vigyázni, hogy e válság menedzselése szabályozott keretek között maradjon, azaz ne veszélyeztesse az arab világban fennálló rendet.     
 
A vasárnapi kör számlaszámát már korábban megszerezték – követték a főkönyvelőt, és lefényképezték a bankban, amint kitölti az átutalási formanyomtatványt. Most bankkapcsolataik mozgósításával megszervezték e számla forgalmának teljes körű, folyamatos nyomon követését is. Eleve gyanúra adott okot számukra ez a lezserül világias, a nyomeltakarítással pillanatig sem vesződő bankolási stílus az ő köreikben ajánlatos, a személyes ismeretségen vagy legalábbis klánbeli bizalomra építő hawala (lásd Glosszárium) helyett.
 
Fanni dossziéja pedig e gyanú megfogalmazódásával átkerült a környezettanulmányra kijelöltek közül az egyelőre eldönthetetlenek közé. Ellenséges kapcsolatokkal nem találták meggyanúsíthatónak, ezért a folyamatos megfigyelésre senki sem adott utasítást. Mivel azonban megfigyelésére senkitől nem kellett engedélyt kérni, és a hibásan felállított prognózisokkal a tiszteknek – ennek az elbocsátandó légiónak - senki előtt sem kellett elszámolniuk, ráadásul az egyik fogdmeg meg is volt győződve arról, hogy az asszony körül csak keresni kell, szőni a hálót, és találni fognak benne egy s mást (ezt a tisztek a maguk részéről információs hátránynak nevezik), a készletező jellegű, szorgos bűnmegelőző, felderítő munka Fanni körül folytatódott.
 
*Felajánlható volna például a szlovákoknak, hogy cserébe egyes magyar szórványszigetek támogatásának tűréséért mondjuk a Zobor alján vagy Pozsony körül, uniós projektpénzből szívesen helyreállítjuk a nyírségi tirpák életvitel elemeit, ha – és ez egy nagy ha – megadják az etnográfiai és kultúrantropológiai adatokat, és persze küldenek embert, tirpáknak valót – (telepesek nélkül csak múzeumi kiállításról lehetne szó). 50 év múlva a kalandvágyó, családalapítás előtt álló fiatalemberek minden bizonnyal rátalálnak majd az ilyen, drága történelmi emlékekkel terhes, delejes utakra. Európa-szerte joguk lesz letelepedni. A 20. század első harmadának egyik szép magyarországi mozgalma – minden palesztinai hatás nélkül – éppen ez a városi életmóddal szembehelyezkedő, konzervatív reakcióból született settlement mozgalom volt.

**Ráadásul akárhány diplomáciai közvetítőt jelöltek is ki a nagyhatalmak, azok egyhamar mind arra a meggyőződésre jutotttak, hogy ebben a konfliktusban az egyik félnek igaza van, a másik fél pedig sajnálatra méltó.
 
 

 

 


A bejegyzés trackback címe:

https://centrifuga.blog.hu/api/trackback/id/tr883039646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.