fmx.jpg

 

xmen.jpg

 

meeting.jpg

femx.jpg

epizod.jpg

kreativity.jpg

CIVILKURAZSIJPG.jpg

IMPRESSZUMJPG_1.jpg

VILAGTANITONOIJPG.jpg

NOKAKUTNALJPG.jpg

APUDFIAMJPG.jpg

SZERELEMKUSZOBJPG.jpg

GORDONKONYVJPG.jpg

BESTIARIUMJPG.jpg

DZSUMBUJISTAKJPG.jpg

ORBANNEVICAJPG.jpg

ILLEMKODEXJPG.jpg

 

versvasarnap.jpg



 

Címkefelhő

a (8) afrika (21) afrikai irodalom (17) ágens (16) ajánló (846) alapjövedelem (8) amerikai irodalom (49) angyalkommandó (9) anya kép (8) apple világnézet (5) apud fiam (59) az alapítványról (10) az asszony beleszól (26) a bihari (7) a dajka (5) baba (5) bach máté (12) bajtai andrás (5) baki júlia (6) bak zsuzsa (15) balogh rodrigó (6) bánki éva (11) bán zsófia (11) bárdos deák ágnes (7) becsey zsuzsa (11) bemutatkozó (6) bencsik orsolya (5) beszámoló (68) bitó lászló (14) blog (6) bódis kriszta (116) books (7) borgos anna (10) bozzi vera (6) büky anna (19) bumberák maja (5) centrifuga (802) cigányság (200) civil(szf)éra (157) csapó ida (6) csepregi jános (5) csobánka zsuzsa (5) czapáry veronika (33) czóbel minka (9) deák csillag (29) debreceni boglárka (56) délszláv irodalom (5) depresszió (7) deres kornélia (8) design (11) diszkrimináció (9) divat (30) divatica (32) dokumentumfilm (5) dráma (12) drog (18) dunajcsik mátyás (5) dzsumbujisták (11) egészség (5) együttműködés (24) éjszakai állatkert (16) ekaterina shishkina (6) ekiadó (6) elfriede jelinek (5) énkép (60) eperjesi ágnes (6) epizod (59) erdős virág (9) erőszak (5) esszé (9) evu (9) fábián évi (18) falcsik mari (13) feldmár andrás (7) felhívás (5) feminista irodalomkritika (12) feminizmus (10) femx (102) fenyvesi orsolya (9) festészet (10) fesztivál (77) fff-gender (20) fff gender (248) film (161) filmszemle (17) folyóirat (1868) forgács zsuzsa bruria (26) fotó (98) fotókiállítás (6) gazdaság (7) gender (153) geo kozmosz (5) geréb ágnes (13) gömbhalmaz (10) gordon (14) gordon agáta (240) gubicskó ágnes (8) gyárfás judit (18) gyerekirodalom (7) györe gabriella (75) győrfi kata (5) háború (28) haraszti ágnes (5) heller ágnes (8) hétes (27) hír (77) hit (5) holokauszt (12) icafoci (44) ica i. évad (6) ica ix. évad (14) ica vii. évad (17) ica viii. évad (17) ica x. évad (5) ica xi. félév (9) identitás (5) identitásfenyegetés (16) ifjúsági regény (5) ikeranya (13) illemkódex (65) incesztus (7) interjú (119) intermédia (5) irodalmi centrifuga történet (54) irodalom (626) izsó zita (6) játék (14) jogalkalmazás (22) József Etella (5) józsef etella (8) jumana albajari (6) kalapos éva veronika (6) kamufelhő (5) karafiáth orsolya (6) katerina avgeri (6) katona ágota (5) kecskés éva (11) kemény lili (7) kemény zsófi (6) képregény (24) képzőművészet (214) kiállítás (71) kiss judit ágnes (10) kiss mirella (8) kiss noémi (33) kiss tibor noé (6) kocsis noémi (7) költészet (68) kölüs lajos (31) koncepciós perek (7) koncz orsolya (5) konferencia (8) könyv (12) könyvajánló (138) könyvfesztivál (11) könyvtár (82) környezettudat (16) környezetvédelem (23) kortárs (14) kosáryné réz lola (6) köz élet (231) kritika (10) kultúrakutatás (6) ladik katalin (6) láger-élmény (6) láger élmény (6) lángh júlia (42) láng judit (40) lévai katalin (19) lidman (27) literature (14) ljudmila ulickaja (5) lovas ildikó (5) magdolna negyed (34) magvető (5) magyari andrea (51) mai manó ház (6) majthényi flóra (10) marsovszky magdolna (5) média (32) meeting (46) ménes attila (9) menyhért anna (10) mese (41) mesterházi mónika (6) miklya anna (8) milota (5) mitológia (6) moramee das (6) móricz (28) mozgalom (5) mozi (43) műfordítás (16) műhely (125) murányi zita (27) műterem (11) művészet (15) nagy csilla (15) nagy kata (7) napló (12) néma nővérek (7) nemes z márió (5) németh ványi klári (48) nők iskolája (5) nőtudat (196) novella (6) oktatás (6) önismeret (112) orbánné vica (20) összefogás (106) összefogás mozgalom (51) pályázat (51) palya bea (10) pál dániel levente (5) pénz (12) performansz (5) pintér kitti (5) poem (10) polcz alaine (7) politika (85) pornográfia (5) pride (5) programajánló (417) próza (15) psyché (11) pszichiátria (14) pszichológia (9) push (27) radics viktória (11) rakovszky zsuzsa (13) recenzió (57) reciklika (7) regény (231) reisch éva (8) rólunk (7) sahar ammar (6) sándor bea (5) sapphire (27) sara (27) sara lidman (32) sasa (44) simone de beauvoir (6) soma (7) somogyi aranka (5) sorozat (277) spanyolország (7) spanyol irodalom (12) spiegelmann laura (5) spiritualitás (35) sport (16) sportella (19) szabo evu (13) szabó imola julianna (10) szabó t. anna (9) szalon (31) szécsi magda (35) szegénység (68) szerelem (36) szerelemküszöb (19) szerkesztőség (12) szex (48) színház (94) szocioregény (42) szőcs petra (5) szolidaritás (249) szöllősi mátyás (5) szomjas oázis (12) takács mária (13) takács zsuzsa (7) tanatológia (6) tánc (28) tanulmány (29) tar sándor (9) tatárszentgyörgy (9) telkes margit (7) testkép (89) tilli zsuzsanna (7) tímár magdolna (10) történelem (59) tóth kinga (9) tóth krisztina (13) trauma (123) turi tímea (5) tuszki (15) uhorski k andrás (37) ünnep (31) urbányi eszter (10) utazás (35) várnagy márta (5) város (17) városkép (5) vers (232) versvasárnap (69) vidács anett (14) vidék (33) video (10) világirodalom (104) világ tanítónői (40) virginia woolf (6) weöres sándor (5) wikiwom (143) xman (31) zakia el yamani (6) závada pál (9) zene (96) zilahi anna (5) Összes Címke

Szocioregény III. Kézműves kéjnők 1.

2011.07.12. 07:00 | icentrifuga | Szólj hozzá!

Címkék: sorozat folyóirat szocioregény uhorski k andrás

 Akiknek a férfiak fekszenek le

"Ha valaki azt hangoztatja, a szex elüzletiesítése úgy rossz, ahogy van, mert lealacsonyítja a társadalmat, biztosak lehetünk benne, hogy konzervatív honatya beszél. Ha egy honleány viszont az áldozati jellegre vagy a maffiakapcsolatokra teszi a hangsúlyt, akkor a baloldalt halljuk. Ha pedig úgy beszél valaki, hogy felnőtt emberek magánügye, hogy mit és miért tesznek, feltéve, hogy nincs benne kényszerítés, ott a liberális párt szól. Vannak végül népszónokok, akik bibliai alapon állnak és a jó erkölcs nevében elleneznek mindent, ami lehántaná a nemiségről az embertpróbáló mítoszokat, életreszóló sérüléseket okozó gátlásokat."

Uhorski K. András  harmadik esszé-sorozata a városi szexipar bugyrait, a masszázsszalonok világát tárja fel. A bemutatott szereplők immár önállóan, futtatók nélkül élnek és dolgoznak, de árnyékként a háttérben mindig ott settenkedik az ordas realitás, a szegénység rémképe, amit kemény elszánással és lelkierővel viselnek. ICA jószívvel ajánlja az író-kutató Bestiáriumát felelős magyar értelmiségnek, üzletasszonyoknak és szabadságharcosoknak.  Az esszék leleplezik az üzleti erőszak újgenerációs eszközeit, az olvasók felismerhetik személyes parazitáikat, és a végtelen közvagyon ragadozóit.

A prostitúciót körbejáró szociológiai magyarázatok valahogy mind keveset fognak. Valahol mindig kilóg egy fontos konstitutív mozzanat, magyarázatlanul marad egy elhagyhatatlan jelleg, vagy éppen erőltetetté válik az elgondolás, mert a való világ bugyrai váratlanul bonyolultak. A változatos városi szcéna, de még a testárusok vidéki kínálatának sokrétűsége láttán is jórészt dadogni kezd a szociológiai vagy kriminalisztikai elmélet. Pedig könyvet sokat írtak már erről a mesterségről, majdnem annyit, ahány férfi vagy nő van, akinek célja lehet azzal, ha közösülésre szánja el magát. De hát az a jó, ha sok könyv van egy témáról, az érdeklődő ilyenkor erdőben érezheti magát, fák helyett könyvek sűrűjében kalandozhat. Ráadásul a monográfiák és a szociográfiák mellett ott vannak az előterjesztések is, hiszen a közigazgatás is napirendre tűzi ezt a jelenséget világszerte.

Ezekben a pozíciós papírokban hemzsegnek a jogászok szörnyűséges lateiner-megnevezései: ott van például az abolicionista (felszabadító) elmélet, amelyet 1875-ben egy angol lelkész felesége indított útjára. A joghatósági sürgést-forgást egészében megszüntetné a kéjnők körül, mert áldozatnak tekinti őket, nem elkövetőnek, és inkább az őket kényszerítők-lefölözők-kizsákmányolók-függésben tartók ellen igyekszik felvenni a harcot. Azt, hogy a prostituált általában nem egyedül tevékenykedik, már a szóhasználat is mutatja: prostitutor (lásd Glosszárium), aki kizsákmányol és egyben kényszerít, és prostituált, aki az áldozat. Az EU legtöbb tagállama ezt a filozófiát követi. Ott van aztán a prohibicionista (betiltó) elmélet, amelyet a puritán pártállami időkben nálunk is elfogadtak, és nemrégiben a protestáns szigorára időnként visszataláló Svédország elevenített föl. A svéd prostigyakorlatban a klienst büntetik, a lányt elvonókúrára/átnevelésre utalják. Ez a svéd betiltási gyakorlat bizony mélyen belenyúl a társadalom mindennapjaiba, mint egy helyesírási reform és úgy viszonyul a nemi örömszerzés e rövid útjához (gyorsforralt kéj: Benamy Sándor*), mint a keresztény fundamentalizmus a frivolnak érzett ókori olimpiai játékokhoz – betiltaná és elnyomná az egészet. Akkor már talán a Németországban és Hollandiában kiteljesedett reglementációs (szabályozó) modell áll a legközelebb a mindennapok gyakorlatához. Szeretjük/nem szeretjük, a dolog itt van, és nem tűnik el, amíg jobbat nem találnak ki, tehát közrendészetileg és közegészségügyileg érzelemmentesen szabályoznunk kell. Ez a modell foglalkozásként, sőt jogként fogja fel a prostitúciót és eltekint a bennerejlő kényszerítő eszközök sokaságától. 
 
A politikai családok is rátenyereltek a prostitúcióra. Ha valaki azt hangoztatja, a szex elüzletiesítése úgy rossz, ahogy van, mert lealacsonyítja a társadalmat, biztosak lehetünk benne, hogy konzervatív honatya beszél. Ha egy honleány viszont az áldozati jellegre vagy a maffiakapcsolatokra teszi a hangsúlyt, esetleg statisztikát citál a drogfüggőségükről (amely számokat általában egy segítő civilszervezet vesz fel klienseit tekintve alapsokaságnak), akkor a baloldalt halljuk. Ha pedig úgy beszél valaki, hogy felnőtt emberek magánügye, hogy mit és miért tesznek, feltéve, hogy nincs benne kényszerítés, ott a liberális párt szól.  Vannak végül népszónokok, akik bibliai alapon állnak és a jó erkölcs nevében elleneznek mindent, ami lehántaná a nemiségről az európai kultúrtörténetben rárakódott embertpróbáló mítoszokat, életreszóló sérüléseket okozó gátlásokat.
 
Nos, ezek a kezdetlegesen csikorgó megközelítések nem is elméletek, legfeljebb felbuzdult politikusok kvázicselekvésének vezérfonalai – gondolta Valgatha. Természettudományos alapképzettségű kutatóként ő megszokta, hogy nagyobb pontosságra törekedjék** . Bár – távol még bármiféle elmélettől – egyelőre munkaképes definíciót sem talált a bérnők teljes spektrumára, tehát a mai kor rabszolgáinak zárványszerű életvilágától a házra járó diáklányokon és a bérelt lakásban dolgozó masszőzökön át a kereset-kiegészítő anyák és háziasszonyok második gazdaságáig húzódó teljes skálára. Végleges definíció híján is biztos volt benne, hogy a kielégítő elméletet egyfelől a helyszín nyomában, másfelől pedig az információs aszimmetria (lásd később) jegyében fogja megtalálni. Jól tudta azonban, hogy addig még nagyon sok tapasztalatra lesz szüksége, hogy művével előállhasson. Munkadefinícióként a következő tréfás megkülönböztetéshez tartotta magát: aki abban érdekelt, hogy minél penetránsabb és elnyújtottabb legyen a dolog, az polgárasszony; aki pedig minél kisebb szerszámban és gyors eksztázisban reménykedik, az hivatásos. Gondolkodásának kiindulópontjául azt fogadta el, hogy amiként a Kárpát-medencében a „föld akarata az erdő” (ha itt valahol nagyobb területen magára hagyják a földet, alig néhány emberöltő alatt magától erdő fog susogni), azonképpen az 50 000-nél nagyobb magyarországi települések szórakoztatóiparának akarata (még ha az önkormányzatok ezt egyelőre nem is veszik tudomásul) a bérnőszés szabadsága (Arany után szabadon). 
„Az idők szavára hallgatva, miért ne állíthatnék fel elméleti keretet úgy, hogy meghatározással egyáltalán nem szolgálok?” – gondolta. Úgyis mindenki tudja, miről van szó. Megerősítést keresvén, megpróbálta felidézni Johanna, a vérmes természetű, kutatóból lett minisztériumi tisztviselőnő meghatározását: „A prostitúció nemi aktus, amelyet valaki szolgáltatásszerűen nyújt, anyagi ellenszolgáltatás fejében, változó ügyfelek számára.” Hát ez a szűkkeblű szöveg bizony meghatározásnak is fonnyadt, hiszen oktalanul felölelné az Ady Endre édes kis színésznőit is, akik pályájuk érdekében sohasem mondhattak nemet a mindenkori vidéki kiskakas színidirektor uraknak a szereposztó díványon. Nem szólva egyes házasságok belső dinamikájáról! A könnyűvérűségnek fokozatai vannak, és könnyelműség volna azt állítani, valaha is megmondhatnók, melyik volna az a sikamlós lépcsőfok, amelyre igaz, hogy „még egy lépés, és az illető prostitúcióba csúszik”. Nehéz meglelni azt a pontot, amíg még valami egy a rengeteg humánszolgáltatás közül, amelyet legfeljebb egy szakmai kamarának kell szabályoznia, illetve amin túl már az ízlés és a polgári erkölcs szakadékai nyílnak meg. Gondoljon az erkölcsi ítélkezésben bizonyosságra törekvő olvasó mondjuk arra, miről van végül is szó akkor, amikor az ikonizált bálvány Marilyn Monroe búgó hangon (de egy REF-es kurva egyszerű gondolkodásmódjával) arról énekel fülbemászó dallamot, hogy „Diamonds are a girl’s best friends…”. És ez a zeneszám 1960 óta évente legalább egymilliószor hangzik fel világszerte! Hagyjuk tehát minél hamarabb magunk mögött a moralizálást, az irreális jogalkotást! Munkadefiníció gyanánt vagy inkább rendőr igazgatási aranyszabályként, azt lehet ajánlani, hogy a kemény prostitúciónak mindig van három tényezője, amelyről megismerszik, s amely ellen közigazgatási eszközökkel is reálisan fel lehet venni a harcot: az utcasarki leszólítás; a karcerjellegű bordélyház és a strici.
 
Akkor értünk majd meg egy szubkultúrát, ha modellezni, tehát láttatni tudjuk, hogy egyes jellegzetes szituációkban hogyan működik, hogyan reagál, és milyen összetevők motiválják, és éreztetni tudjuk a határait, vagy legalábbis kontúrjait. Afrikában példának okáért mindmáig, ha egy leány együtt hál a kedvesével, akkor a fiú alkalmanként pénzt ajándékoz neki – anélkül, hogy ezzel rossz asszociációkat idézne fel. Meg kell találni azt a modellt, amely egyszerre lesz prediktív és deskriptív erejű. A prediktív képességet (tervezés) majd használja a közigazgatás, míg a deskriptív színes irodalmi beszámolók fogalmi keretévé válhat. Ez a keresett életmodell – amely tehát egyfelől magán viseli a bérelhetőségben rejlő félvilági kétességet, ám egyben nem hanyagolja el a sokféle miliőben rejlő sajátosságokat sem – minden jel szerint az erotikus masszázs életvilágában rejlik. Ők azok a tömegesen jelenvaló, stricimentességükben tökéletesen emancipálódottnak tekinthető és globalizálódott piacon dolgozó szexmunkások, akik a szavakkal, érintéssel és kézrátétellel dolgozó erotika illetve a durva kurvalét között lebegvén javarészt maguk mögött hagyták már a kizsákmányoltság, sőt az alkalmankénti „fehér” rabszolgaság meghatározó tulajdonságait is. 
 
E történetünk idején Valgatha Pál már élete delén járó középkorú, középtermetű férfivá lett, egyelőre minden, az amúgy közeli alkonyt sejtető vonások nélkül. Különös disszonanciákat hordozott még így előrehaladott korában is. Szellemileg továbbra is mohó maradt és türelmetlen, ám fizikailag és főleg testmozgásában, legjobb esetben is csak tempós. Az észbeli frisseség gyakran olyan ötletekben nyilvánult meg, amelyek kifejezetten kópéságról tanúskodtak – van ilyen még a tudományban is. Erre rakódott rá egy további kettősség: a fürgén vágó elmeél, a tanárosan pontosságra törekvő hang- és fogalomképzés miatt, lassabb dikcióban nyilvánult meg. 
 
Szellemi tájékozódásában étvágyát a válogatósság jellemezte, csak amit integrálni tudott, az érdekelte. (Például a Rawls-féle reflektív egyensúlyt sokra tartotta- lásd Glosszárium.) Fizikai étvágya és asztali szokásai pedig egy óriáskígyóéhoz voltak hasonlatosak. Nyelve és szájpadlása gyakran felégett, ahogy mohóságában nem volt türelme kivárni kávéja kihűlését. Ezek a kiegyensúlyozatlanul maradt tulajdonságok összhatásukban annyit tettek, hogy a korabéli csitrik már évtizedekkel korábban is azt mondták rá olykor: „félöreg”. Ma már az egykori Naturbursch habitusában és dömhecz megjelenésében egyaránt összébb csiszolódott, szellemileg és fizikailag inkább összhangba került. Az ilyen emberekre mondják, hogy tíz évet nyugodtan letagadhatnak. Amennyit egyébként letagadhatott, annyival meg is előzte korát. 
 
Számos barátja volt, egyesek közülük – bár nem tágítottak mellőle – sokszor és sokat panaszkodtak rá. Megvolt ugyanis az a rossz szokása, hogy ha megszeretett valakit, igyekezett közel kerülni hozzá. Márpedig közelről nem mindenki bírja ki a másikat, még a barátok sem. Közeledésének nem nemi iránya volt, inkább pszichikai természete. A lelki egyezéseket kereste a másikban, és ingerültté vált, ha nem találta meg, ha olyan különbözőséget érzékelt, amely gondolati úton nem volt feloldható. Ingerültségét pedig kevéssé titkolta, húzta-vonta, tréfálta embereit, ahogy csak tőle tellett. Szinte kényszeresen igyekezett a szerencsétlen alanyokat a lelki egyezések felé terelni, de legalábbis barátságuk minden kis terrénumát reflexió alá vonni. A célszemélyek ezt a szellemi-politikai-jellembeli harmóniára törekvést – voltaképpen a vezetői ambíciók egy furcsa átszellemítésével állunk szemben – egy idő után már inkább vájkálásnak érezték. Azokkal azonban, akikkel szemben nem merült fel benne a közelségnek ez a sajnos tarthatatlan igénye, tartós, jó barátságot tudott fenntartani, amely nem elégítette ugyan ki őt, de azért örült neki. 
 
Társadalomkutatói énjével, amely már vállalkozásai idejének második felétől egyre inkább elhatalmasodott rajta, nem vitte igazán sokra, pedig letette az asztalra azokat a műveket, amelyek egyébként hírnévre segíthetnek***. Amilyen igyekvő-törekvő volt korábban az üzleti világban, alkotó értelmiségiként oly kevéssé maradt meg benne ez a libido dominandi, oly kevéssé maradtak karrierambíciói – pedig ez a pálya is át van itatva hierarchiával. Talán csak az orvostársadalom múlja felül ebben. Nem a középkorú ember megállapodottsága folytán volt ennyire becsvágy híján, még kevésbé lustaságból, hanem megfontolásból: amire ő most törekedett, az kevésbé a média által felépíthető hírnév volt, inkább valami egészen más, kevésbé talmi dolog, amit talán a „jó élet egyensúlyainak” lehetne nevezni. Az a kicsit gyermeteg méltatlankodás is beléférkőzött, hogy ő, aki maradandó értékeket igyekszik képviselni ebben a mai rohanó világban, nyugodtan várhat arra, hogy lapszerkesztők, intézetigazgatók és impresszáriók megkeressék, és megrendeléseikkel hírbe hozzák. Ebből a motivációs elegyből sokszor csak a barátai számára mindig elérhető és az időt ügyesen múlatni képes dzsentri-életvezetés sikeredett – az önérvényesítésnek mindenesetre az ilyesmi nem kedvez még a tudományban sem. 
Ha avantgárd írásaival nem tudott is ízlés- vagy gondolkodásformáló hatást elérni, némileg kárpótolta őt ezért egy tréfás és mellékes körülmény. Mint annyi más, számokkal foglalkozó ember, ő is jól ismerte és szerette a zeneirodalmat. Egyebek közt azt is tudta, mikor van vége egy darabnak, akkor is, ha ez a zenei külsőségekből esetleg nem volt tisztán kihallható. Zenekari ismeretségek és más véletlenek különös közrejátszása folytán így tetszésnyilvánítás-menedzser (előtapsoló, régiesen szólva klakkvezér) lett a Zeneakadémián. Spontán feltörő bravózást ugyan korára tekintettel már nem vállalt, de  a közönség számára szükséges jelet diszkréten tudta megadni. Így  ingyen beülhetett koncertekre, és megismerhette azt a hálás érzést, amikor két tenyér úgy csattan, hogy tomboló tapsorkánt old ki, amelyet a régi magyar virtusnak megfelelő mai hungarikum, a vastaps követ. Frenetikus érzés!  
 
Tudományának ez az észrevétlensége, impaktmentessége arra sarkallta őt, hogy kritika tárgyává tegye azt a társadalomtudományt (kivétel nélkül mind ilyen), ami arra irányul, hogy megváltoztassa mások életét. „Változtasd meg az életed” – ez a költői maxima simán követhető, de másokra még tudományos köntösben sem alkalmazható - mondogatta.
 
Új korszakának írásaival tehát új meglátásokat, felfedezéseket igyekezett elérni, bennük az előkelő életművészet, a szociográfia és a közgazdaság delejes elegye mutatkozott. Önkorlátozó megfontolásait már témaválasztásaiban is meg lehetett ítélni, melyekben egyetlen vezérelve volt: mindig igyekezett kortól és kultúrától független általános emberi dolgokról írni. Ezek mindig jó alkalmat kínáltak neki, hogy koráról és az őt körülvevő társadalomról értekezzék, ám a szakmai közbeszédet sohasem ezek a felvetések tematizálják. Ha hírnévre tehát nem vergődött is, szűkebb szakmai körökben azért jól ösmerték, s azok is inkább elismerő felhangokkal társították nevét, akik csak olvasták sejtelmes hangzású nevét írásai elején, de személyesen sohasem találkoztak a meglehetősen visszavonultan élő kutatóval.
 
 Markotányosnő
  
Egy őszi konferencia-előadás anyagaként Valgatha most éppen a prostitúció katonai vonatkozásait igyekezett felderíteni. Azt a jó tulajdonságát vállalkozói korszakából azért sikerült megőriznie, hogy sohasem a saját szakállára kutatott: előbb megbízást szerzett jó hosszú lejáratra, s csak akkor fogott neki a feladatnak, ha anyagilag már bebiztosítottnak tekinthette a rászánható időt. A markotányosnők színes fogalma mellett egyre több kultúrtörténeti érdekesség került eléje az ebben a sajátos, de érvényes értelemben munkaszolgálatra (lásd Glosszárium) kényszerített leányokról és asszonyokról. 
 
Valgatha egyik cédulahelyettesítő, mobiltelefonba írt szövegfájljában az állt, hogy – amint a kerületi sajtófőnök asszony bizalmasan tudtára adta – a fekete humoráról ismert budai hegyvidéki kerületi polgármester közmunkás munkanélküliekkel bontatta el a hajléktalanok engedély nélkül felhúzott erdei viskóit a Szabadsághegy lejtőin, a Normafa mögött. Ezzel a feljelentéssel felérő feljegyzéssel azonban most nem tudott mit kezdeni, ad acta tette, s most inkább egy egyetemistakorából ismert sinológussal folytatott beszélgetés nyomán rögzített szöveggel kezdett bíbelődni. 
 
* Rémtettek a szex és a téboly világából. Budapest, 1986.

** A holland–német gyakorlatot ő például inkább kameralistának nevezte, mert az adóbevételek révén az államkincstár haszna – ha már egyszer felszabadították ezt az ősi foglalkozást – minden további erkölcsiséget lesöprő és felülmúló mozgatóerőnek számít. 
 
*** Azzal vigasztalta magát, hogy amiképpen a pénzügyi piacok irányváltása legjobban a tehéncsordák mozgásának törvényszerűségeivel írhatók le, azonképpen az idézettséggel mért tudományos siker sem más, mint holmi népszerűségi mutatók összessége.

 


· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://centrifuga.blog.hu/api/trackback/id/tr953058250

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A szerkesztőségből jelentjük: Goldenbloggal Vajnághért! 2011.07.12. 10:34:07

A minap ott hagytuk abba - anélkül, hogy a Megnyitó az Óperenciás Tengeren innen és túl című folytatásos webregény mellé egy újabb folytatásos történetet kanyarítanék -, hogy Trixi beállított szerkesztőségünkbe és Vajnágh Domokos kiszabadítására próbál...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.