fmx.jpg

 

xmen.jpg

 

meeting.jpg

femx.jpg

epizod.jpg

kreativity.jpg

CIVILKURAZSIJPG.jpg

IMPRESSZUMJPG_1.jpg

VILAGTANITONOIJPG.jpg

NOKAKUTNALJPG.jpg

APUDFIAMJPG.jpg

SZERELEMKUSZOBJPG.jpg

GORDONKONYVJPG.jpg

BESTIARIUMJPG.jpg

DZSUMBUJISTAKJPG.jpg

ORBANNEVICAJPG.jpg

ILLEMKODEXJPG.jpg

 

versvasarnap.jpg



 

Címkefelhő

a (8) afrika (21) afrikai irodalom (17) ágens (16) ajánló (846) alapjövedelem (8) amerikai irodalom (49) angyalkommandó (9) anya kép (8) apple világnézet (5) apud fiam (59) az alapítványról (10) az asszony beleszól (26) a bihari (7) a dajka (5) baba (5) bach máté (12) bajtai andrás (5) baki júlia (6) bak zsuzsa (15) balogh rodrigó (6) bánki éva (11) bán zsófia (11) bárdos deák ágnes (7) becsey zsuzsa (11) bemutatkozó (6) bencsik orsolya (5) beszámoló (68) bitó lászló (14) blog (6) bódis kriszta (116) books (7) borgos anna (10) bozzi vera (6) büky anna (19) bumberák maja (5) centrifuga (802) cigányság (200) civil(szf)éra (157) csapó ida (6) csepregi jános (5) csobánka zsuzsa (5) czapáry veronika (33) czóbel minka (9) deák csillag (29) debreceni boglárka (56) délszláv irodalom (5) depresszió (7) deres kornélia (8) design (11) diszkrimináció (9) divat (30) divatica (32) dokumentumfilm (5) dráma (12) drog (18) dunajcsik mátyás (5) dzsumbujisták (11) egészség (5) együttműködés (24) éjszakai állatkert (16) ekaterina shishkina (6) ekiadó (6) elfriede jelinek (5) énkép (60) eperjesi ágnes (6) epizod (59) erdős virág (9) erőszak (5) esszé (9) evu (9) fábián évi (18) falcsik mari (13) feldmár andrás (7) felhívás (5) feminista irodalomkritika (12) feminizmus (10) femx (102) fenyvesi orsolya (9) festészet (10) fesztivál (77) fff-gender (20) fff gender (248) film (161) filmszemle (17) folyóirat (1868) forgács zsuzsa bruria (26) fotó (98) fotókiállítás (6) gazdaság (7) gender (153) geo kozmosz (5) geréb ágnes (13) gömbhalmaz (10) gordon (14) gordon agáta (240) gubicskó ágnes (8) gyárfás judit (18) gyerekirodalom (7) györe gabriella (75) győrfi kata (5) háború (28) haraszti ágnes (5) heller ágnes (8) hétes (27) hír (77) hit (5) holokauszt (12) icafoci (44) ica i. évad (6) ica ix. évad (14) ica vii. évad (17) ica viii. évad (17) ica x. évad (5) ica xi. félév (9) identitás (5) identitásfenyegetés (16) ifjúsági regény (5) ikeranya (13) illemkódex (65) incesztus (7) interjú (119) intermédia (5) irodalmi centrifuga történet (54) irodalom (626) izsó zita (6) játék (14) jogalkalmazás (22) józsef etella (8) József Etella (5) jumana albajari (6) kalapos éva veronika (6) kamufelhő (5) karafiáth orsolya (6) katerina avgeri (6) katona ágota (5) kecskés éva (11) kemény lili (7) kemény zsófi (6) képregény (24) képzőművészet (214) kiállítás (71) kiss judit ágnes (10) kiss mirella (8) kiss noémi (33) kiss tibor noé (6) kocsis noémi (7) költészet (68) kölüs lajos (31) koncepciós perek (7) koncz orsolya (5) konferencia (8) könyv (12) könyvajánló (138) könyvfesztivál (11) könyvtár (82) környezettudat (16) környezetvédelem (23) kortárs (14) kosáryné réz lola (6) köz élet (231) kritika (10) kultúrakutatás (6) ladik katalin (6) láger-élmény (6) láger élmény (6) lángh júlia (42) láng judit (40) lévai katalin (19) lidman (27) literature (14) ljudmila ulickaja (5) lovas ildikó (5) magdolna negyed (34) magvető (5) magyari andrea (51) mai manó ház (6) majthényi flóra (10) marsovszky magdolna (5) média (32) meeting (46) ménes attila (9) menyhért anna (10) mese (41) mesterházi mónika (6) miklya anna (8) milota (5) mitológia (6) moramee das (6) móricz (28) mozgalom (5) mozi (43) műfordítás (16) műhely (125) murányi zita (27) műterem (11) művészet (15) nagy csilla (15) nagy kata (7) napló (12) néma nővérek (7) nemes z márió (5) németh ványi klári (48) nők iskolája (5) nőtudat (196) novella (6) oktatás (6) önismeret (112) orbánné vica (20) összefogás (106) összefogás mozgalom (51) pályázat (51) palya bea (10) pál dániel levente (5) pénz (12) performansz (5) pintér kitti (5) poem (10) polcz alaine (7) politika (85) pornográfia (5) pride (5) programajánló (417) próza (15) psyché (11) pszichiátria (14) pszichológia (9) push (27) radics viktória (11) rakovszky zsuzsa (13) recenzió (57) reciklika (7) regény (231) reisch éva (8) rólunk (7) sahar ammar (6) sándor bea (5) sapphire (27) sara (27) sara lidman (32) sasa (44) simone de beauvoir (6) soma (7) somogyi aranka (5) sorozat (277) spanyolország (7) spanyol irodalom (12) spiegelmann laura (5) spiritualitás (35) sport (16) sportella (19) szabo evu (13) szabó imola julianna (10) szabó t. anna (9) szalon (31) szécsi magda (35) szegénység (68) szerelem (36) szerelemküszöb (19) szerkesztőség (12) szex (48) színház (94) szocioregény (42) szőcs petra (5) szolidaritás (249) szöllősi mátyás (5) szomjas oázis (12) takács mária (13) takács zsuzsa (7) tanatológia (6) tánc (28) tanulmány (29) tar sándor (9) tatárszentgyörgy (9) telkes margit (7) testkép (89) tilli zsuzsanna (7) tímár magdolna (10) történelem (59) tóth kinga (9) tóth krisztina (13) trauma (123) turi tímea (5) tuszki (15) uhorski k andrás (37) ünnep (31) urbányi eszter (10) utazás (35) várnagy márta (5) város (17) városkép (5) vers (232) versvasárnap (69) vidács anett (14) vidék (33) video (10) világirodalom (104) világ tanítónői (40) virginia woolf (6) weöres sándor (5) wikiwom (143) xman (31) zakia el yamani (6) závada pál (9) zene (96) zilahi anna (5) Összes Címke

Móricz Zsigmond: Az asszony beleszól 2.

2011.08.10. 07:00 | icentrifuga | Szólj hozzá!

Címkék: sorozat regény folyóirat móricz centrifuga az asszony beleszól

Nyaralj regényben! Móricz Zsigmond regényének második része. 

"Ilonka szenvedélyesen vele nevetett, de borzongva nevetett s csodálkozott.Neki egészen elképzelhetetlen volt az az egész élet, ami ott folyik a szerkesztőségben. Most ebben az éjfél utáni órában csak úgy tudott Imrével együtt kacagni, hogy a lelke mélyén folyton azt érezte, hogy őrá is éppen olyan hatása volna ennek a viccnek, mint arra az érzékeny lelkű költőre. Hogy lehet az akasztással játszani? Mint a hóhérlegények. Egész megfázott tőle. De hát ezek folyton ilyen dolgokkal játszanak, ma minden hírlap csalásokkal, sikkasztásokkal, gyilkosságokkal van tele."

2
Benyitott a parányi kis előszobába, ami annyi volt, mint egy szemétláda. Bezárta maga után az ajtót gondosan, a reteszt is rátolta, most aztán igazán úgy érezte, mintha börtönben volna. A boldogság börtönében.
- Maga még nem alszik?… szivikém… hogy van, kis szívem?
- Hol van ilyen soká?
- De mért nem alszik?
- Tudja, hogy nem tudok aludni, míg haza nem jön.
- Hát ez rettenetes, erről le kell szokni - s ráborult az édes kis asszonykára, az ő saját külön kincsére, aki itt várja őt éjfél után fél kettőig, mikor már a kávéházak is bezártak itt a külső tájon, vendég hiányában, be sem várva a zárórát. És ez itt vár, ez a kis édes.
Hosszú karjaival át- és átfonta és összecsókolta a jó meleget.
- Óriási szenzációk vannak - mondta a fülébe. - Nem jöhettem hamarább, egyszerre két gyilkosságban is dolgozom.
Az asszonyka felkelt, papucsot húzott, hálóköpenyt vett vékony ingére, a félselyem ingre, amiben közben remekül meglátszottak a kupolái.
- Maradjon csak nyugodtan az ágyban, majd én körülnézek, mit lelek enni.
- Nagyon éhes?
- Eléggé.
- Mindjárt behozom az ételt, addig ne haljon meg.
- Még meghűl, ki ne menjen.
De az asszonyka már ment kifelé, mint a kötelességteljesítés angyala, s voltaképp azért ment ki, hogy az ura fel ne gyújtsa az előszobában is a villanyt, óriásiak ezek a villanyszámlák.
- Megmelegítsem?
- A, persze, tudja, hogy hidegen szeretem.
 
Az asszony ezt tudta, de nem hitte. Úgy gondolta, hogy az ura csak azért eszi hidegen a déli maradékot, hogy ne kelljen gázt gyújtani, mert az is gyilkos, a gázszámla; de ő nem bírta volna hidegen megenni azt a fagyos zsírt, úgyhogy sohasem bírta elfogadni az ura hideg vacsoráját egy kis huzalkodás nélkül. Pedig ez csakugyan hidegen szerette, megszokta otthon, ahol az édesanyjuk bizony sose kelt fel melegíteni ha a fiai későn jöttek haza. Sőt valami különös jóízt érzett, ha hidegen ette az ételt. Parasztősök igénytelensége volt benne.
 
Nagy tálcán volt előkészítve a paprikáskrumpli, savanyú uborka és a déli főtt tészta maradéka. Behozta tehát úgy, ahogy volt, s letette a szobában az asztalra.
A szoba mindjárt tele lett ételszaggal, s a férjecske, aki pompás fehér fogai közt csámcsogva majszolta az ételt, mindjárt el is sorolta a szenzációkat.
 
- Fene egye meg, az utolsó percben szól ez a Zurmüll: Borgödri, Borgödri… Borgödri nincs… Hol csavarognak az urak? A rendőrség telefonál, hogy valami úrinő leugrott a harmadik emeletről… fusson csak Vigh kérem… kérem Vigh legyen szíves… ez az állat sosincs, ez a Borgödri… kérem Vigh úr legyen szíves, tegye meg kérem… vegye fel a kabátját kérem, a sétapálcáját kérem, és fenntartok magának egy hasábot, de diktálja be telefonon, a frász ebbe a Borgödribe, hogy ez sosincs mikor kellene, kénytelen vagyok magát zavarni, kedves Vigh úr, ne vegye rossz néven kérem szépen…
 
Minden szónál nevetett, mert a dialóg sokkal rövidebben és az udvariassági fölöslegek nélkül folyt le, de Ilonkát azzal szokta szórakoztatni, hogy öngúnnyal mindig úgy állította be magát, mint ahogy igazi meggyőződése szerint kellett volna, hogy beszéljenek vele… Ilonka nem volt egészen tisztában a dologgal, hogy is folyik le egy ilyen jelenet, mikor az éjjeli szerkesztő kikerget az éjszakába egy kollégát, azt, aki éppen jelen van, s számára nem lett volna különös, ha valóban a legnagyobb udvariassággal történik. Őt csak éppen annyi kapta meg, hogy egy úriasszony leugrott az emeletről.
- És miért? - kérdezte megborzongva s kimeredt szemmel. Imre nagy villa paprikáskrumplit nyomott fogai közé:
 
- Azt el fogja olvasni reggel, nem őrültem meg, hogy elvegyem saját magam elől a sikert… Szenzációs és megrendítő… megjegyzem, hogy mikor én odaértem, az úriasszonyból már nem volt egyéb az udvar betonkockáin, csak egy körülbelül hetvenöt centiméter széles és körülbelül két és fél milliméter mélységű vértenger. Meg a házfelügyelő, aki fel volt háborodva, hogy mindenféle bestiák beszöknek a kapun aljas ürügyekkel, hogy az ismerősökhöz mennek, s ahelyett felszemtelenkednek a harmadik emeletre, hogy mire a kulcsot felakasztotta, már a zuhanás is megvolt. Maustot, maustot. Természetesen első dolgom volt felmenni az állítólagos ismerősökhöz, akik valóban távoli ismerősök voltak, s nem aludtak, mert azt tárgyalták, hogy fogalmuk sincs, hogy dr. Menczné mért éppen az ő házukat választotta ki, mikor egészen más kerületben lakik… Hát tudod, játék volt kiszedni, hogy az urával bajban volt az asszonyka, mióta a férj - elég helytelenül - tönkrement; a barátja, az pedig egy link alak… ahogy szokott… szóval holnap majd elolvasod… Borzasztó jól írtam meg, olyan pszichológiai regényt rögtö¬nöztem, dialóg, összetűzés, a házmester nem akarja beereszteni, kitépi magát és őrült módon rohan fel... Minden megvan, ami a Pesti Élet olvasóinak a reggeli kávé mellé szükséges, hogy egész nap örüljenek, hogy ők még élnek… Zur el volt ragadtatva, megkínált cigarettával s felolvasta telefonon Cónixnak…
- Kinek?
- Ja, újabban a főszerkesztőt nem hívjuk másképp, csak dr. Cónix - és jóízűen kacagott.
 
Mulatott rajta, hogy Ilonka még ma sem szokott hozzá ezekhez az éjféli riportokhoz. Egy időben annyira a szívére vette, hogy nem is mondta el neki, vagy átalakította humoros esetekké. Neki már nem volt nagyobb élmény egy ilyen riport, mint a telekkönyvi betétszerkesztőnek a parasztok veszekedése a telekdarabokon. Vagy a miniszteri irattárban az újonnan lejött akták tömege.
 
- A másik még mindig a kis kenyereslány, akit a jassz fiú dühében megfojtott, mert védte tőle az erényét… Tudja, a Nap utcában a Nap és Éj garniban jutott eszébe védeni az ártatlanságát… Óriási szenzik derültek ki a külvárosi éjszakáról. Barátom, megtaláltam a kislány naplóját, hallatlan, mik vannak egy kis kenyereslányban. Hogy készül az életre. Három címet adtam neki, egyik remekebb, mint a másik. Az öreg direkt megdicsért. Nem Zur, hanem a segédszerkesztő.
 
A paprikáskrumpli úgy elfogyott a tálból, mintha valami nagyszerű ínyencség lett volna.
Az asszonyka éppen olyan borzalommal hallgatta a történeteket, amilyen iszonyattal látta, hogy harsog az ura foga alatt a savanyú ugorka.
De a fiú roppant vidám volt, és tele volt örömmel, hogy az összes lapot lefőzte már harmadik napja.
 
- Az öreg megdicsért. Direkt megdicsért - ismételte.
Ez ugyan alig volt valószínű, mert “az öreg” az a segédszerkesztő volt, mindennapi referádájának tengeri kígyója, kemény katonaember, aki egy janicsár szívósságával préselte ki belőlük a napi csodákat.
- Más időkben, barátom, fizetésemelés lett volna belőle, de most persze boldog vagyok, hogy engem most már egész biztos, hogy nem fognak leépíteni. De a Borgödri bőrében nem szeretnék lenni. Cónix azt mondta, hogy csak fiatalokkal lehet dolgozni.
- Mert azoknak nem kell fizetni.
A férj úr nagyot nyelt:
 
- Ha elvégeztem volna az egyetemet, hogy a papáék boldogok legyenek, ma még ha állásom volna is, amire semmi kilátás, akkor se keresnék csak legfeljebb felényit, mint így…
Remek volt ma Borgödri meg Zurmüll, az éjjeli szerkesztő. Ez a Zur, az egy boldogtalan ember: tele van a lelke álmokkal és víziókkal, és tördelnie kell. Ilyen dolgokat produkál az élet. Költő a nyomdában. Az a csoda, hogy a lapban mégis benne van, amit beleírtak.
- Igaz, hogy sokszor kétszer is benne van.
- Na, ugye… - és nagyszerűen nevetett s a krumpli fénylett a kemény fogai közt… - Azt kérdi ma éjjel Zur Borgödritől: “Látott már maga akasztást?” Azt mondja rá Borgödri: “Majd meg-nézem, mikor magát akasztják.” Nahát erre szegény Zur elsápad, és elmered szeme-szája, ilyet mondani, hogy őt akasztják… valaha… - Hogy mer maga ilyeneket kiejteni a száján? Vonja vissza. Nem tudja, hogy ez auspicium? Maga sötét alak…
És Imre kacagva hajtja le a fejét, még most is olyan mulatságosnak találja, amit látott.
- Vonja vissza, vonja vissza - kiabált rá. - Szüntesse meg ezt a jövendölést, vagy azt akarja, hogy életem meg legyen mérgezve? Napóleonnak megjövendölte egy cigányasszony a császár-ságot, és maga nekem a… a… borzasztó… Vonja vissza már…
Borgödri nem is nevetett, és ez volt a legjobb: ez nem szokott nevetni, ha viccet csinál, úgy tud jönni, menni pléhpofával, mintha nem is volna semmi jelentősége… De Zur egyre jobban követelte, hogy másítsa meg a jövendölését. Arra Borgödri leül az asztalához, és elkezd írni: egy ívet teleír, s akkor odaadja Pellének, hogy adja át Zurnak. Az íven ez volt:
“Végrehajtási Utasítás Zurmült Albert függesztési ügyében…” Én nem tudom a pontos szöveget, ahogy a legfelsőbb hatóság az akasztásra kiadja a rendeletet. Pontos külsőségek. Számok, évszámok, törve, ahogy a kir. ügyész szokta kapni…
Képzelheted, hogy szegény Zur megőrült, már az egész teste remegett és üvöltött és széttépte a papírt, és csak azért nem tépte szét Borgödrit, mert ez vaskos és erősebb nála. Így citerázni egy költő idegein.
 
Borgödri kimegy, s a legnagyobb nyugalommal végzi a dolgát. Ha az ajtó előtt el kellett mennie, mindig benézett s elkezdett suttogni, amit nem lehetett érteni, de úgy jött ki, mintha azt mondaná, hogy “akasztás… Zur…” Szegény Zur ezt nem heveri ki számtalan évig…
 
Ilonka szenvedélyesen vele nevetett, de borzongva nevetett s csodálkozott.
Neki egészen elképzelhetetlen volt az az egész élet, ami ott folyik a szerkesztőségben. Most ebben az éjfél utáni órában csak úgy tudott Imrével együtt kacagni, hogy a lelke mélyén folyton azt érezte, hogy őrá is éppen olyan hatása volna ennek a viccnek, mint arra az érzékeny lelkű költőre. Hogy lehet az akasztással játszani? Mint a hóhérlegények. Egész megfázott tőle. De hát ezek folyton ilyen dolgokkal játszanak, ma minden hírlap csalásokkal, sikkasztásokkal, gyilkosságokkal van tele.
- Mert ezt szabad írni, de vannak földön és égen, amiket érinteni tilos - szólt Imre, s most olyan szorgalmasan dolgozott, hogy a száját nem tudta tovább egyébre használni.
- Engem naplopónak tartottak a barátaim, és ki tudott közülök már megházasodni!? Mind otthon van a család terhére, és savanyodnak, mint a vinkó.
- Na és maga felényiért ugyanannyit dolgozik, mint a kollégái dupla fizetésért.
- Ugyanannyit?… Kétszer annyit, háromszor annyit, tízszer annyit!… Mert bennem még van egy kis tűz, hálistennek, és nem nekik dolgozom, hanem magának! Mert csak a maga kedvéért dolgozom ennyire. Nem?
- Magának most kell keresni. Nincs nyugdíja.
- Legalább nem kell félni, hogy öregkoromra levonják.
Jóízűen nevetett és maga elé húzta a másik kis fehér tálat, amelyben a főtt tészta volt. Jó vasta-gon meghintette porcukorral a túróscsuszát, amely egy darabba fagyva, mint valami kémiai massza bújt meg a tálban s hozzáfogott villázni.
- Ezt így szeretem - szólt s betömött egy adagot a fogai résén. - Tudja, úgy szoktam rá, hogy nem akartam, hogy édesanyám éccaka felkeljen melegíteni… Nem volt itt senki hazulról?
- Nem.
- No, Vili, eljöhetne többször is, magát szórakoztatni.
- Vili? Vili nem jön ingyen.
- Úgy.
Imre kicsit elhallgatott. Hogy ez az asszony milyen anyagias. De nem akart rossz hangulatot, hanem egy villát felmutatott:
- Ez a jó!
- Hát akkor csak egye - mondta az asszonyka, és borzongva húzta össze magán a köpenyét és elfordította a szemét a szörnyű látványról. - De azért csodálkozom, hogy tud ennyi gyilkos-ságot nézni.
Az emberke nagyra meresztette a szemét.
- Hogy tudok? De hisz ez óriási. A szemem előtt folyik le az egész világkavargás. Boldog vagyok, hogy láthatom.
- Hogy ölik egymást az emberek.
- Nem. Ellenkezőleg. Én teljes részvéttel vagyok minden boldogtalannal és szenvedővel szem-ben. De én egyebet látok benne. Itt most az egész világ szenvedő helyzetben van, kétségbeesett körülmények közt, momentán. Ez nem marad mindig így. Lesz idő, mikor az emberek csodál¬kozva emlékeznek vissza a mai napokra. Te Ilus, hát nem különös, hogy ma egyáltalán senkivel sem lehet találkozni, hogy rögtön ne a legkétségbeesettebb panaszokkal álljon elő? Isten bizony, én hetek óta nem hallottam bizakodó hangot, csak ma a szövetségi kapitányt…
- Ki az?
- Verőczey, a sporttudósítónk, a futballnál szövetségi kapitány. Arról beszélt, hogy meglesz a sportház. A régi lóversenytéren építik fel. Belekerül három- vagy ötmillióba, még kerékpálya is lesz. Óriási dolog.
Vidáman nevetett.
- De nem ez az óriási - evett tovább -, hanem az, hogy úgy beszél róla, ahogy csak békében beszélhettek valami fantasztikus szép tervről. Éppen mindenki arról ugatott, hogy az adók nem folynak be, a kormány nem tudja miből fizesse a tisztviselőket, hogy a vidéki városok csődbe kerülnek, hogy a dollár bedöglött. Amerika követi Európa sorsát, hogy a nyugdíjasok illetmé-nyét újra leszállítják, a tisztviselőknél a lakbért beolvasztották a fizetésbe, és evvel adóköte-lessé tették, és az állam evvel is nyert, és ilyeneket, hogy a legnagyobb cégek felborulnak, Vérey inzolvens, tudod mi az? Nahát és jön Verőczey, és úgy beszél az új sportpalotáról, mint egy szerelmes, hát nem nagyszerű ez?
- Mi a nagyszerű?
- Hát, Ilonka, szívem, az a nagyszerű - s nyelte a tésztát -, hogy még ma is vannak, akik hisznek… Én olyan boldog voltam, hogy tapsolni szerettem volna neki. Mi fogja megváltani az emberiséget, ha nem a hit? Ez a kolléga hisz a maga szakmájában.
 
Leverte a morzsákat a melléről és azt mondta:
- És én is hiszek. Hiszek barátom. Én tudom, hogy mindenki, aki ma megöli magát, egy perc alatt vállalkozna rá, hogy tovább éljen, csak kis reménysége volna. Az az úriasszony mért ugrott le? Mert tönkrementek. Az a csirkefogó, aki megfojtotta ezt a kislányt, csodálatos dolgokat mondott nekem. Másfél év óta munkanélküli. El volt keseredve és akkor jön egy kislány, aki azt hiszi, hogy az ő kis erénye valami. Megölte dühében, mert ő már nem hisz. Ahogy a dühös ember egy hangyát eltapos, úgy rontott rá. Azt mondja, mit henceg, úgyis tönkremegy, ha nem ma, egy hét vagy egy év múlva, inkább haljon meg, míg boldog… Nem fantasztikus? Ilyet mond egy csirkefogó. Mondhatom, nagy iskola volt nekem.
- Én nem tudom, maga ezen minek örül.
- Annak, hogy ebbe a gazfickóba is van hit. Mert ez is hisz, ez a nyomorult. Hisz a tisztaságban és az erényben. Jobban hisz, mint a pap, aki prédikálja. Mert a pap is csak azon gondolkozik, hogy a hívek nem fizetik az egyházi adót, és ő nem fogja megkapni a fizetését, és nem tudja úri módon nevelni a gyerekeit. Mindenki csak a pénzen töri a fejét, de ez a gazember valami másra gondolt, nem a pénzre. Ő nem várt pénzt a lánytól, ő arra gondolt, hogy egy ilyen ártatlan kis dög nem erre a földre való, hát haljon meg. Nem nagyszerű?
- A végén kisül, hogy maga helyesli, hogy megölte.
- Dehogy helyeslem. Én nem öltem volna meg, mert én tele vagyok bizalommal. Én örültem volna neki, hogy ilyen szent is még van a világon. Én hiszek az emberiség jövőjében. De ez a munkanélküli nem hisz és tudat alatt meg akarta menteni az ártatlanságot attól, hogy arra a sorsra jusson, ahol ő van már. Mert alapjában véve ő is hisz, és nem akar gaz lenni, sajnálja az elrontott életét. Ha munkában volna, szépen keresne, mint azelőtt szokás volt, megkérte volna a kislány kezét és feleségül vette volna, és szombaton odaadta volna neki a fizetését az utolsó fillérig. De látta, hogy ez nem lehetséges, ő egy elveszett ember, ő már tolvaj és betörő és csaló, és itt egy kislány, aki olyan tiszta; mint az álom. Kell erre a világra, azt mondja, egy ilyen szent ártatlanság? Megölte hirtelen dühében, hogy megölje saját magát is, és ezt megmentse attól, hogy ez a mai élet úgy beszennyezze és a végén ugyanolyan csirkefogó legyen belőle, mint ő. Egyebet nem tehetett neki, megmentette a nyomorúságtól… Ezt írtam meg a cikkemben ma.
- Nohát akkor már minden jól van. Mit kap a cikkért?
- Havi százhatvannyolc pengő fizetést.
- És én abból adok hetvenkettőt a lakásért és tessék kilencvenhat pengőből megélni harminc napig.
- No, még mindig van három pengő egy napra.
Idegesen dobolt az asztalon. Az asszony igazán mindig anyagi térre viszi a dolgot.
- Szóval nem ért engemet.
- Nem.
- Hát hogy érti a dolgot?
- Az ártatlanságot könnyű megölni a csirkefogóknak - mondta az asszony -, de a csirkefogókat nem lehet. Azok sokan vannak. Ma is rájöttem.
- Mire?
- Én is végeztem evvel a Kövesházinéval.
- Hogy?
- Egy zsebkendő hiányzik.
- A.
- Az se fog nálam mosni többet. Még ha tízszer méltóságos úr is a sógora. Szemtelen gyalázatos. Fel volt írva minden, együtt számoltuk át, és kétszer is megolvastattam vele is, és azt mondta: “tessék meghinni, nagysága, el tetszett téveszteni”.
 
A férjecske elhallgatott, ez komoly bajnak látszott előtte, s jobban szerette volna, ha nem történik meg, mert ez a mosóné tőszomszéd és pletykát csinálhat. Míg a felesége az utolsó szóig részletesen elmondta a dolgot, arra gondolt, hogy azt az egyet megtanulta az apjától, hogy az asszonyok dolgába beleavatkozni nem szabad. Az felelősséggel jár, mert az asszony az urától aztán mindent számon kér. “Fiam, mondta az öreg, hadd az asszonyt. Ha az ujját égeti valami, égesse ő maga, nem kell, hogy te is elégj bele.”
 
Lenyelte hát minden gondolatát és roppant figyelemmel hallgatta a felesége előadását, aztán másra fordította a szót.
- Ki lehet az, Ilonka, akivel a kapuban találkoztam? Kis fekete ember, fekete bajusza van, az első lépcsőn ment fel, sötétszürke városi bundája van.
- Nem a szappangyáros?
Örömmel kiáltott fel:
- Én is azt tippeltem. Úgy láttam, alaposan benne van a szószban.
- Miért? mit mondott?
- Nem is tudom mit. Panaszkodott, hogy ezek a mai idők rettenetesek. Jobban szeretne a Marsban lakni.
- Ez az lehet. Pipereszappangyára van, a felesége jóba van Véghelyékkel.
- Remek fogás volna, ha a tollam alá kerülne.
- Maga mindenki bajának örül, csak arra les - mondta sértően az asszony, mert az asszonyok csak ott érzik az erejüket, hogy a férjüket őszintén és nyíltan megsérthetik. Mást úgyse lehet.
- Persze, én abból élek - mondta ellenkedve a férje. - Remek volna, ha itt a házban találnék egyszer egy jó riporttémát. Milyen furcsa, hogy olyan nagy ez a Pest, hogy millió eset van, de még sose volt egy se, ami egészen közel lett volna hozzám. Nem volna érdekes, ha az a kislány például a mosóné lánya lett volna? vagy a szappangyáros felesége ugrott volna le az ötödik emeletről?
- Brr, micsoda gusztus.
- Én nem kívánom, de hallatlanul rejcolna, ha itt történne egyszer valami. Csak akkor lenne élmény a számomra, így nem élmény, csak száraz riport. És akkor talán író is lenne belőlem, mert akkor jobban beleélném magamat. Az emberre közvetlenebbül hat, ha az életből szakad ki valami eseménnyé. Isten őrizzen, nem kívánnám, de mért nem lakott a házban az, akivel úgyis történt valami… Nem tudom egyébbel magyarázni, csak azzal, hogy azért még mindig nem általános a nyomor. Mert el tudom képzelni, hogyha így halad, általános lesz, és úton-útfélen csak úgy ugrálnak le az emberek az emeletekről. De ma még roppant ritka eset.
- Úgyse írhatná meg. Az ismerősöket csak nem tálalná ki a világnak?
- Ez igaz - mondta felnevetve -, látja ez igaz. 
- Micsoda beszédek, egész megfáztam tőle.
- Csakugyan, milyen hideg van itt. Bújjon be az ágyba és melegítse meg. Majd én kiviszem az edényt a konyhába.
- Már jóllakott? No, maga aztán nem pesti ember. Aki így eszik, mint a farkas.
És kurtán tette hozzá:
- Ne égesse soká a villanyt.
S ezzel hátrament az alkóvba és bebújt az ágyába. Ő pedig összerakta az edényt, kést, kanalat, villát s kiment a konyhába. Az igaz, ő hálistennek még nem szorul szódabikarbónára.
 

 


A bejegyzés trackback címe:

https://centrifuga.blog.hu/api/trackback/id/tr873137998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.