fmx.jpg

 

xmen.jpg

 

meeting.jpg

femx.jpg

epizod.jpg

kreativity.jpg

CIVILKURAZSIJPG.jpg

IMPRESSZUMJPG_1.jpg

VILAGTANITONOIJPG.jpg

NOKAKUTNALJPG.jpg

APUDFIAMJPG.jpg

SZERELEMKUSZOBJPG.jpg

GORDONKONYVJPG.jpg

BESTIARIUMJPG.jpg

DZSUMBUJISTAKJPG.jpg

ORBANNEVICAJPG.jpg

ILLEMKODEXJPG.jpg

 

versvasarnap.jpg



 

Címkefelhő

a (8) afrika (21) afrikai irodalom (17) ágens (16) ajánló (846) alapjövedelem (8) amerikai irodalom (49) angyalkommandó (9) anya kép (8) apple világnézet (5) apud fiam (59) az alapítványról (10) az asszony beleszól (26) a bihari (7) a dajka (5) baba (5) bach máté (12) bajtai andrás (5) baki júlia (6) bak zsuzsa (15) balogh rodrigó (6) bánki éva (11) bán zsófia (11) bárdos deák ágnes (7) becsey zsuzsa (11) bemutatkozó (6) bencsik orsolya (5) beszámoló (68) bitó lászló (14) blog (6) bódis kriszta (116) books (7) borgos anna (10) bozzi vera (6) büky anna (19) bumberák maja (5) centrifuga (802) cigányság (200) civil(szf)éra (157) csapó ida (6) csepregi jános (5) csobánka zsuzsa (5) czapáry veronika (33) czóbel minka (9) deák csillag (29) debreceni boglárka (56) délszláv irodalom (5) depresszió (7) deres kornélia (8) design (11) diszkrimináció (9) divat (30) divatica (32) dokumentumfilm (5) dráma (12) drog (18) dunajcsik mátyás (5) dzsumbujisták (11) egészség (5) együttműködés (24) éjszakai állatkert (16) ekaterina shishkina (6) ekiadó (6) elfriede jelinek (5) énkép (60) eperjesi ágnes (6) epizod (59) erdős virág (9) erőszak (5) esszé (9) evu (9) fábián évi (18) falcsik mari (13) feldmár andrás (7) felhívás (5) feminista irodalomkritika (12) feminizmus (10) femx (102) fenyvesi orsolya (9) festészet (10) fesztivál (77) fff-gender (20) fff gender (248) film (161) filmszemle (17) folyóirat (1868) forgács zsuzsa bruria (26) fotó (98) fotókiállítás (6) gazdaság (7) gender (153) geo kozmosz (5) geréb ágnes (13) gömbhalmaz (10) gordon (14) gordon agáta (240) gubicskó ágnes (8) gyárfás judit (18) gyerekirodalom (7) györe gabriella (75) győrfi kata (5) háború (28) haraszti ágnes (5) heller ágnes (8) hétes (27) hír (77) hit (5) holokauszt (12) icafoci (44) ica i. évad (6) ica ix. évad (14) ica vii. évad (17) ica viii. évad (17) ica x. évad (5) ica xi. félév (9) identitás (5) identitásfenyegetés (16) ifjúsági regény (5) ikeranya (13) illemkódex (65) incesztus (7) interjú (119) intermédia (5) irodalmi centrifuga történet (54) irodalom (626) izsó zita (6) játék (14) jogalkalmazás (22) József Etella (5) józsef etella (8) jumana albajari (6) kalapos éva veronika (6) kamufelhő (5) karafiáth orsolya (6) katerina avgeri (6) katona ágota (5) kecskés éva (11) kemény lili (7) kemény zsófi (6) képregény (24) képzőművészet (214) kiállítás (71) kiss judit ágnes (10) kiss mirella (8) kiss noémi (33) kiss tibor noé (6) kocsis noémi (7) költészet (68) kölüs lajos (31) koncepciós perek (7) koncz orsolya (5) konferencia (8) könyv (12) könyvajánló (138) könyvfesztivál (11) könyvtár (82) környezettudat (16) környezetvédelem (23) kortárs (14) kosáryné réz lola (6) köz élet (231) kritika (10) kultúrakutatás (6) ladik katalin (6) láger-élmény (6) láger élmény (6) lángh júlia (42) láng judit (40) lévai katalin (19) lidman (27) literature (14) ljudmila ulickaja (5) lovas ildikó (5) magdolna negyed (34) magvető (5) magyari andrea (51) mai manó ház (6) majthényi flóra (10) marsovszky magdolna (5) média (32) meeting (46) ménes attila (9) menyhért anna (10) mese (41) mesterházi mónika (6) miklya anna (8) milota (5) mitológia (6) moramee das (6) móricz (28) mozgalom (5) mozi (43) műfordítás (16) műhely (125) murányi zita (27) műterem (11) művészet (15) nagy csilla (15) nagy kata (7) napló (12) néma nővérek (7) nemes z márió (5) németh ványi klári (48) nők iskolája (5) nőtudat (196) novella (6) oktatás (6) önismeret (112) orbánné vica (20) összefogás (106) összefogás mozgalom (51) pályázat (51) palya bea (10) pál dániel levente (5) pénz (12) performansz (5) pintér kitti (5) poem (10) polcz alaine (7) politika (85) pornográfia (5) pride (5) programajánló (417) próza (15) psyché (11) pszichiátria (14) pszichológia (9) push (27) radics viktória (11) rakovszky zsuzsa (13) recenzió (57) reciklika (7) regény (231) reisch éva (8) rólunk (7) sahar ammar (6) sándor bea (5) sapphire (27) sara (27) sara lidman (32) sasa (44) simone de beauvoir (6) soma (7) somogyi aranka (5) sorozat (277) spanyolország (7) spanyol irodalom (12) spiegelmann laura (5) spiritualitás (35) sport (16) sportella (19) szabo evu (13) szabó imola julianna (10) szabó t. anna (9) szalon (31) szécsi magda (35) szegénység (68) szerelem (36) szerelemküszöb (19) szerkesztőség (12) szex (48) színház (94) szocioregény (42) szőcs petra (5) szolidaritás (249) szöllősi mátyás (5) szomjas oázis (12) takács mária (13) takács zsuzsa (7) tanatológia (6) tánc (28) tanulmány (29) tar sándor (9) tatárszentgyörgy (9) telkes margit (7) testkép (89) tilli zsuzsanna (7) tímár magdolna (10) történelem (59) tóth kinga (9) tóth krisztina (13) trauma (123) turi tímea (5) tuszki (15) uhorski k andrás (37) ünnep (31) urbányi eszter (10) utazás (35) várnagy márta (5) város (17) városkép (5) vers (232) versvasárnap (69) vidács anett (14) vidék (33) video (10) világirodalom (104) világ tanítónői (40) virginia woolf (6) weöres sándor (5) wikiwom (143) xman (31) zakia el yamani (6) závada pál (9) zene (96) zilahi anna (5) Összes Címke

Móricz Zsigmond: Az asszony beleszól 5.

2011.08.29. 07:00 | icentrifuga | Szólj hozzá!

Címkék: móricz centrifuga az asszony beleszól

 Nyaralj regényben! iCa új sorozatában nyári olvasmányokat kínál mindazoknak, akik nyaralnának egy jót, de éppen nincs pénzük, szabadságuk vagy nyár. Olvasni akkor is jó, ha válság van és esik az    eső, az írás telepátia, az olvasó időutazó. 


   5. rész  3-4 rész   2. rész   1. rész  

 6.

- No megállj - mondta az asszonyka -, majd én rendet csinálok.
 
Tizenegy óráig még takarított, rendbe szedte a kis lakást, ami úgy csillogott, mint egy vitrin. Igazán, ezt az ura remekül csinálta meg. Alkóvos kis lakáska ugyan csak, de a legmodernebb módon berendezve. Ezek a modern szekrények, mint a laboratóriumban, minden csupa üveg és tökéletesen kihasználva a tér és a forma.
 
Ilyen lakás nincs több a házban, természetesen. Egyetlen a maga nemében, s ezen a címen valósággal látványossággá is vált, az udvarbeliekkel ismeretségbe került a lakás miatt, még az első udvariakkal is. Ugyanis a kis lakást egy ezredes felesége lakta előbb, akinek két csodálatos szép lánya volt, s hárman éldegéltek a kicsi alkóvos lakásban. Az asszony azonban különélő urától oly keveset kapott, hogy abból megélni teljes lehetetlenség volt, ezért arra határozta magát, hogy az első udvarban kivett egy háromszobás lakást, amely oly szerencsés beren¬dezésű volt, hogy abból két szobát ki lehetett adni. Most szobaurakkal kínlódott, és a lányait az ősszel beíratta a színiakadémiára.
 
Sált kapott tehát Ilonka a vállára és átszaladt Véghelyékhez.
- Szervusz Ilonkám, angyalom - fogadta a néni kitörő örömmel, mert végtelenül megszerették a kis asszonykát.
- Gizi néni drágám, valami jót hozok.
- Lehetetlen kedveském.
- De igen. Imre az este hozott négy darab teljesen ingyenes jegyet a Vígszínházba, ...
szerdára a Hauptmann-darabhoz. Naplemente. Mi sajnos nem tudunk elmenni, mert Imrének hivatalos elfoglaltsága miatt lehetetlen szerdán, és arra gondoltam, hogy Gizi néninek boldogan adnám át.
Gizi néni száraz arcocskája elszomorodott.
- Négy darab?
- Négy, Gizi néni, egymás mellett. Négy legjobb hely. És teljesen ingyen, semmit se kell érte fizetni. Úgy szerettem volna ezt a darabot látni, de tetszik tudni, egy újságíró hogy be van fogva, senki úgy, mint az én Imrém.
- Négy darab.
- Nahát hárman: Gizi néni, Cunci és Cika. Valakit visznek magukkal. Egy fess fiút, hogy illő kíséret legyen. Vagy egy nagynénit, a tábornokhét, biztosan örülni fog neki.
- Négy jegy, fiam.
Az ezredessé úgy meg volt indulva, hogy leült.
Összeültek, s a néni gondterhesen mondta:
- Nagyon jó volna, igazán egyetlen darab a szezonban, amit még én is örömmel néznék meg, már annyit sajnáltam, hogy nem tudom ezt a nagyszerű Hauptmann-darabot megnézni… De négy jegy.
- Nos?
- Jaj fiam, hát nincs pénzem. Már a kézimunkára is előleget vettem, még avval is hátralékban vagyok.
 
Mert tudni kell, hogy Gizi néni inkább kézimunkázáshoz ért. Nagyszerű kézimunkázó, és mintadarabokat csinál. A miliőknek egy negyedrészét kell elkészíteni, úgy adják aztán el. Nem nagyon jól fizetik, sokat kell dolgozni, de valamit mégiscsak segít a háztartásban, pláne, hogy a lányoknak most folyton kiadásuk van. És előkészítősöket még nem is engednek az idén a Nemzeti színpadjára, ritkaság, hogy valamiben statisztálhassanak, s akkor is csak annyit fizetnek nekik, hogyha villamoson járnak, rámegy.
 
- Gyalog nem mehetünk a Vígszínházig, mert akkor tönkre megy a báli cipőjük, pedig csak az az egy van. Ha a villamost számítom, ruhatárt, kapupénzt, akkor is felmegy: villamos három-szor huszonnégy, az hetvenkettő, vissza hetvenkettő, az egynegyvennégy, kapupénz tíz, az egyötvennégy, három darab a ruhatárban kilencven. Összesen kettőnegyvennégy… Lehetetlen. Hónap vége. Nem bírok három pengőt elszakítani. Ugyanis összesen sincs három pengőm. Kölcsön nem kérhetek, már igazán nem merek a szobából kilépni, mindenkinek adós vagyok, még a házmesternek is. Lehetetlen, fiam, lehetetlen.
Ilonka megsemmisülve nézett rá. Azt hitte, csak ő van ilyen szorult helyzetben. Pláne az a titkos reménye volt, hogy a néni beajánlja a kézimunkázásra az üzletébe. Tűnődve néztek egymásra.
- Ha csak te nem adnál kölcsön két pengőt édeském, azt a negyvennégy fillért már csak előteremtem.
 
Nevetni kellett.
- Gizi néni, megvallom, mi is ezen vesztettük el a csatát. Mert…
S ha Gizi néni ilyen őszinte volt, ő is elmondta szépen az egész kalkulációt, Mariska nénivel és Valikéval együtt.
- Hanem mondok én neked valamit, fiam, roppant le vagyok kötelezve ennek a Schultheisz-nénak. Már három éve mindenféle szívességet igénybe veszek és neked is jó lesz. Az ura roppant befolyásos ember, és a te Imrédnek nem lenne rossz barátság. Adjuk neki. Azoknak nem számít. Az ura miniszteri tanácsos a kereskedelmiben, ki tudja, valamit tehet még. Adjuk nekik.
 
Ilonka jól tudta, hogy Véghelyné mindent onnan szokott kölcsönkérni, még harisnyát is a lányainak, mikor valami nagyobb esemény van. A múltkor szavalt az egyik lány, akkor figyelte meg, hogy úgy ment át hozzá harisnyáért, mintha azok kötelesek lettek volna adni. Ő úgyse tudja a jegyet felhasználni, az bizonyos, hát hadd menjenek el a méltóságos asszonyék…
 
Mindjárt fel is öltözött egy kicsit a Gizi néni, s ketten átszaladtak az utcai lakásba, Schultheiszékhez.
- Szervusz Gizikém, angyalom.
- Szervusz édes Manyikám, jaj de jól nézel ki. Ragyogó vagy, szívem.
Bevezette őket a szalonba, de ott meglehetős hideg volt, mert csak szobán át fűtik, hát bementek a hálóba. Már rend volt és tisztaság, és még meleg volt a kályha. E mellett ültek össze a kényelmes régi nagy fotelekbe.
- Tudod mért jöttünk, angyalkám, ennek a kicsi asszonynak négy darab színházjegye van. Szabadjegy angyalom, egy fillért se kell érte fizetni. A Hauptmann nagyszerű darabjába. Láttátok már?
- Ó dehogy.
- Nahát, négy darab elsőrangú zsöllye. Ők nem tudnak elmenni, mert az uracskája a laptól kiküldetésbe megy szerdán, s csak csütörtökön jön haza, én nem tudok elmenni, mert a lányok szerdán este fellépnek az akadémia háziünnepélyén. Mondtam, hogy ajánljuk fel neked. Menje¬tek el, hogy el ne vesszen, és hadd élvezzétek, olyan boldog vagyok, hogyha igénybe veszitek.
- Jaj, nagyon kedves vagy, nagyon aranyos vagy - s ezzel Ilonkához fordult, akivel már találkozott egyszer a lépcsőházban, de nem tegezte az idegen asszonykát. Most letegezte. - És hát ti csakugyan nem tudtok elmenni, angyalkám?
- Nem tudunk, méltóságos asszony. Úgy fáj a szívem, de ha nem lehet az uramnak, akkor én sem megyek.
- Igazán nem kell neked? Nincs valaki közelebb?
- Nem, nagyon boldogan ajánlom fel, tessék csak, méltóságos asszony.
- Manyi vagyok, szívem. Nem tudom elmondani, milyen megtisztelve érzem magam. Az uram ugyan a minisztérium útján negyvenszázalékos jegyet mindig tud kapni, de hát ez valóban semmibe se kerül?
- Nem, Manyika édes, rá van írva, hogy igazgatósági, ez azt jelenti, az uram megmagyarázta, hogy egyáltalán nem kell érte fizetni.
- Nahát, az uram hazajön két órakor a hivatalból, megbeszélem vele… Nem tudom elmondani, mennyire hálás vagyok. Igazán ez az egyetlen darab, ahova tiszta szívből vágytam. Mondják a barátnőim, hogy rémesen jó. Csortos olyan benne, klasszikus alakítás… Jaj, kedvesem, olyan régen szándékozom már, hogy megkérem Gizit, vigyen el hozzátok, meg akarom nézni a bútorodat. Még Pesten ritkaság ez a modern berendezés. Mondják, hogy olyan konyhaszek-rényed van, amilyen nincs több a városban.
- Igen, nagyon modern. Mariska néni vette meg az én kérésemre. Egy mintakollekció volt kis lakás számára, s nekünk tetszik tudni nagyon parányi a lakásunk, ki kell használni a helyet.
- Csőbútor, fiam - szólt Gizi néni. - Az ágyak valami csodálatosak. S oly könnyű a kezelése mindennek, a tisztán tartása. Olyan, mint egy orvosi rendelő…
Szóval volt elég beszélnivalójuk, s utána át is mentek mind a hárman a kicsi lakásba, ahol vége-hossza nem volt az elragadtatásnak.
- Szívecském - mondta a méltóságos asszony -, én mondom neked, hogy a mai világban ez a legnagyobb boldogság, ilyen kis lakás. Nem kell cseléd, nem kell agyonstrapálni az embernek magát. Minden kifogástalan, minden ragyog. És ez a beosztás. Ilyen ebédlőt veszek a lányomnak, ha férjhez megy. Elragadó. Még bejárónét se tartasz?
- Nem, hát olyan kicsike itt minden, hogy egyedül is meggyőzőm.
- Ebédet magad főzöl?
- Igen. Olyan kicsi kell kettőnknek.
- Milyen ideális ez. Én most szintén könnyítettem magamon. Hordatom a kosztot a belvárosi kaszinó konyhájából. Mondhatom, azóta kezdek újra élni. Jaj, azok a bevásárlások, azok a cipekedések. Az a nagy pancs. Most elhozzák a kész ebédet, elfogyasztjuk, s visszaviszik a szennyes edényt, még mosogatni sem kell. És milyen olcsó. Egy pengő nyolcvan egy porció. Két személynek bőven elég. Nektek, fiam, egy hónapra mennyibe is kerülne? Ötvennégy pengő az egész. Persze, nálunk sokan vagyunk, én három porciót hozatok, százhatvan-százhetven pengő. Nem is mondhatnám, hogy olcsó, mert a gyerekek növésben vannak, és farkasétvágyuk van, hát reggeli, vacsora kell még hozzá. Meg egy kis torta, sütemény, teasütemény, ha nem is adunk zsúrokat, de lányok vannak, fiúkat kell néha meghívni, gramofon mellett hadd táncoljanak. Nem is igen fizetné ki magát egyébként, de az egyik cselédet, a szakácsnét el lehetett bocsátani, és ez maga óriási megkönnyebbülés. Ahogy a szakácsné pazarol. És én bizony nem bírom magam azt a strapát, ilyen nagy családra főzni…
 
Igazat adtak a legteljesebb mértékben.
- Színházba is azért nem tudunk már két télen járni, mert ha összeszámítja az ember, nagyon sokra megy.
- Bizony az sok - mondta Gizi néni melankóliával.
- Mondok valamit, még ingyen jeggyel is sok. Mert ha már négyen megyünk, nem érdemes autóbusszal menni. Autóbusszal is négyszer harminckettő, az egyhuszonnyolc. Kocsi is elvisz egyötvenért. Érdemes akkor?… De ha az ember számít, kocsi három pengő, ruhatár négy személynek másik három pengő, ez hat, színházi lap borravalóval egy pengő, de legalább ötven fillér. A lányoknak egy kis cukor, egy pengő, ez már hétötven. A mai világban, fiam, a hónap utolján hét-nyolc pengőt kiadni!… Nem tudjátok elképzelni egy magasabb rangú tisztviselőnek a helyzetét. A rangot fenn kell tartani, s az uram fizetése ma a levonások után - most február elsején is csökkentették hét percenttel - és még mit tudom én, milyen levonások: ötszáz pengőt sem kapott az uram elsején. Tessék ebből házbérre fizetni havonta kétszáz pengőt, marad kétszázhatvan. Csak éppen a koszt. Már a ruha nincs. Én nem vettem új ruhát két éve. Átalakítgatom a régit. Szerencsére még van anyagom. Nem is én, de azok a szegény gyerekek. Hogy éltünk mi, istenem, hogy neveltek minket a szüleink, és mit tudunk mi nekik adni… Meg lehet nézni ezt a Hauptmannt fiatal lányoknak is?
- Hogyne - mondta Gizi néni, aki a legnagyobb irodalomismerő volt köztük -, legalább hadd tanulják meg, mivel tartoznak a megöregedett szülőknek.
- Ja. Majd megbeszélem az urammal. Hacsak lehet, mindenesetre. Persze, ez kicsit kellemetlen, hogy hónap vége van - tette hozzá mosollyal. - De hát azért nem tragikus.
Ilonka nevetett.
- Mit szóljak én, ha a méltóságos asszonyok is azt mondják, hogy hónap vége van.
Gizi néni, aki mint ezredes felesége szintén méltóságos, szintén nevetni kezdett, de a hangja olyan üres volt, ahogy az éhes ember nevet.
- Mit csináljak a méltóságos címemmel, fiam. Pláne dupla méltóságos vagyok, mert az uram aranykulcsos királyi kamarás, erre költötte el az utolsó négyszáz holdját. Most aztán két szatyorral mehetek krumpliért a kis fűszereshez, hogy adjon hitelbe.
Schultheiszné erre szintén elkezdett kacagni.
- De milyen jó, hogy ilyen méltóságosan tudod beállítani, Gizikém.
- Hát hogyne - nevetgélt Gizi néni -, már nincs ruhám, már azon gondolkodom, hogy kipolitú-roztatom magam, és akkor nem is kell.
Ezen aztán valósággal görcsös nevetésbe törtek ki mind a hárman. Ennek a Gizi néninek néha olyan mulatságos ötletei vannak, hogy meg lehet halni tőle.
- Persze, te ezt nem érted, Manyikám, akinek aktív férje van. De hát az enyém nyugalomba ment, mint férj. És úgy leszállította a családapai érdeklődést, hogy most már van két hónapja, hogy nem is jutottunk eszébe.
- Rettenetes - mondta Ilonka.
- Legalább nem szekíroz. A férj ha pénzt ad, akkor azt hiszi, joga van követelni.
- Legalább pénzt adjon - szólt Ilonka felzúdulva.
- Legalább - még legfeljebb sem.
- De miért tűri a néni?
- Mit csináljak vele?
- De édes Gizi néni, az nem megy… Gizi néninek két lánya van, azoknak enni kell, ruha kell, élni kell, vizsgadíj kell, szórakozás kell. Hát a papa elnézi, hogy ezt mind az anya szerezze meg? Mivel lehet ezt megszerezni?
- Semmivel. Nincs. Nézd csak, Manyika hogy hallgat bennünket - s rátette a kezét a tanácsosné karjára. - Boldog vagy, kedvesem, neked az efféléről sejtelmed sincs.
- Mindenkinek megvan a maga baja - szólt a tanácsosné -, azén uram a becsületesség őrültje… Szegény, hogy ilyet mondok rá… De mit mondjak. Nekem is két lányom van és egy fiam. Már nagyok. Már ebben a korban a lányoknak igényeik vannak. És az uram fizetését, ha leszállítják, mindig azzal jön, hogy “hja, az állam nehéz helyzetben van, ilyenkor az állampolgároknak az a kötelessége, hogy húzzák össze a nadrágszíjat”. Meg a németekkel áll elő, hogy azok a világháborút úgy csinálták végig, hogy a létminimumra szállították le a fejadagot, és azt senki sem lépte át. Hogy nekünk még jó dolgunk van, mert megvan a nagy lakás, megvannak a bútorok, nem vittünk zálogba semmit, pedig ma már kevés olyan család van… Hátha székely menekültek volnánk és vagonban kellett volna két évig lakni…
- Milyen okos ember a tanácsos úr - nevetett Gizi néni. - Éppen most hallottam, hogy egy sofőr azért hagyta ott az állását, mert derogált neki, hogy az autót arra használták, hogy a kiskutyát jártatták vele minden délután.
- Ezt az én uram előtt nem lehetne említeni sem, mert először is nem hinné el, és másodszor azt mondaná, hogy ő nem vehet példát a tolvajokról.
Súgva tette hozzá:
- Fiaim, úgy higgyétek meg, ahogy mondom. Két év óta olyan vagyok, mint a sárba ragadt autó. Ahelyett, hogy kihúznák - egyre többet raknak rá. És az ő kollégái ma is úgy élnek, mint azelőtt. Én már egy éve nem merek senkivel találkozni, nem megyek sehova, otthon ülünk és átkínlódjuk a napokat.
 
Ilonka:
- Hát én azt mondom, hogy ez nem jól van. Én azt mondom, hogy ez a férfiakban nem becsületesség, hanem kényelemszeretet. Sokkal könnyebb végezni a robotot, mint egy kicsit összeszedni az embereknek az eszüket, hogy feltalálják magukat és többet keressenek. Itt az én Imrém. Háromszor annyit dolgozik, mint akármelyik kollégája, és semmi fizetése. Boldog vagyok, ha a hónapot adósság nélkül kihúzom.
- Adósság nélkül - kiáltott a tanácsosné. - Én már erről nem is ábrándozom.
- Hát mér nem tetszik beleszólani?
- Hogy szóljak bele, fiam?
- Nem tudom. Azt szeretném én is megtanulni, ti idősebbek vagytok, ti adjatok tanácsot, mert én legalább el vagyok szánva, hogy nem engedem, hogy az uram továbbra is kiuzsoráztassa magát. Nélkülözhetetlen, hát akkor fizessék meg… Vagy hát törje a fejét ő… De csak azon töri a fejét, hogy szórakozzon, mert a férfiaknak, én már látom, a legnagyobb szórakozás, ha a munkájukat végzik. Mert az, amit ők munkának neveznek, hát az semmi. Munka az, amit egy újságíró csinál? Hogy éjjel-nappal szalad a dolgok után, hogy a lapban legyen valami?… Az után szaladjon, hogy nekem tudjon hazahozni valamit.
A két idősebb nő nevetett.
- Az már igaz - mondta a tanácsosné -, az én uram hivatalnok, megőrül azért, hogy a hivatalában minden rendben legyen.
De az nem több, mintha én megőrülök azért, hogy a szekrényben a törülközők és zsebkendők szabályosan legyenek átkötve rózsaszín szalaggal.
- A ti uratok még csinál valamit, de az enyém - mondta Gizi néni. - Mit csinál egy nyugdíjas tiszt?… Egész álló napon keresztül semmi dolga.
- Akkor nézhet pénz után! - kiáltotta Ilonka.
- No, az pénz után…
- Mindegy, hogy csinálja!… Keressen mellékhivatalt, valami foglalkozást… De nem kénytelen vele, mert Gizi néni nem kér tőle!
- Hiába kérek.
- Á, nem is kér. Nem szabad őket békén hagyni. Nem lehet itt kinyúlni éhen. Utóvégre, ha egyszer egy ilyen könnyelmű apa azt hallja, hogy a felesége s a két csodaszép lánya éhenhaltak, akkor...
- Meggyászol, fiam, meggyászol - mondta nevetve Gizi néni.
- Ne gyászoljon, hanem tessék dolgozni, hogy ez be ne következzen.
- Furcsák a férfiak nagyon… A férfiak behunyják a szemüket, hogy ne lássák a bajt. Mennek a hivatalba, ott minden éppen úgy van, mint a jó időkben… Ha aztán hazajönnek, akkor itt is azt akarják látni, amihez akkor szoktak, mikor még más volt az élet… Úgy nevetek az uramon, hogy azt kívánja, hogy az ételhordót elsikkasszuk… A legszebb szervizben kell feltálalni a kifőzésből hozott ételeket…
A három asszony harsányan nevetett.
- Mintha azzal jobbá válna az étel. De hát mit csináljunk?
- Tessék beleszólani.
- Beleszólani, beleszólani… Te még könnyen beszélsz… Te még fiatal vagy… Te még talán feltételeket is szabhatsz.
 
És ezen a két “öregedő” nő elkezdett váratlanul nagyon nevetni.
Ilonka elpirult.
- De mi már nemigen szólhatunk bele, mert mitőlünk nem kérnek semmit.
Betakarta a szemét, s csiklandósan sokáig nevetett.
- Én nem is fogom sokáig tűrni - mondta Ilonka rózsapirosan. - Nem várom meg, míg a kötelességeire kell majd hivatkozni…
- Ez az, ez az! - kiáltotta a tanácsosné szélesen és vidáman. - Idejében kellett volna nekünk is…
- Én egyszer hallottam - mondta Ilonka, és olyan zavarban volt, mintha csakugyan valami titkos fegyverről volna szó. - Azt hallottam, hogy az olyan feleség a jó feleség, akinek igényei vannak… az a rossz feleség, akinek nincs semmi igénye… A férfi mindig annyit keres, amennyire szükség van. Ha az asszony követelő, akkor többet keres.
- Ez kellene az uramnak. Mondaná rá: Dolgozni! ne pletykálni!
- Tessék megmondani az urának, a mélyen tisztelt tanácsos úrnak, hogy tartson annyi személyzetet, hogy legyen ideje a feleségének egy kicsit pletykálni.
A tanácsosné a nyakába borult Ilonkának és összecsókolta.
- Édes teremtés. Nahát ez egy édes teremtés. De az igaz, hogy van valami abban, amit mond. Ha az ember nem szól bele, akkor a férfi soha észre nem veszi, hogy baj van. Mert neki csak egy a fontos, hogy minden úgy menjen, mint a karikacsapás. Már ha a legkisebb döccenő van, akkor vége a világnak, akkor már az asszony a legrosszabb.
- Ne tessék úgy elkényeztetni.
- Mit csináljak, engem így neveltek lánykoromban. Az én apámnak nem lehetett ellentmondani. Én húsz éve vagyok asszony, de én még az uramnak nem mondtam azt, hogy: nem…
- Ez a baj.
- Én is úgy vagyok - mondta az ezredesné. - Én csak játszom a mártírt, mintha az volna a kötelességem… No, majd talán a lányaim. Azokban több az önállóság.
- Bizony, minket megtanít az élet. Tanulunk az anyáink példájából… Hát kinek van joga szemrehányást tenni, ha nem a feleségnek, aki húsz évig volt elnyomva, és most minden felelősséget ráhárítanak? Én nem akarok húsz év múlva sírni… Én szeretem az uramat, arról szó sincs. De tessék elgondolni, hogy itt ülök ebben a kis lakásban…
- Édes kis lakás.
- Akármilyen édes, nekem nem szabad belőle kimozdulni… Törülgethetek… Tessék elhinni, még olvasni sincs kedvem. Itt ülök egyedül, mint egy pók és várom…
- Az aranylegyecskét.
- Még ha arany volna.
 
Olyan jól eltrécselték az időt. Kint ködös, márciusi idő, a hátsó udvar nyitott, mert még ma sem építették fel a bezáró keresztépületet, s arra valahogy úgy tűnt fel, mintha megnyílt volna egy kicsit a világ. És a kis lakás a modern berendezésével valami nyugodt mai érzést adott, hogy ez a modern kor nem olyan rideg, mint amilyennek kiállításon látja az ember.
 
- Édes fiam - mondta a méltóságos asszony -, én valósággal féltem eddig ezektől a túl modern lakásoktól. A sógornőm jött Berlinből, s beszélt róla, de én valósággal borzadtam, én úgy nem szerettem ezt a merev és vitrinszerű lakást, most első eset, hogy megbarátkoztam vele… Jaj, de eltelt az idő, még rendben sem vagyok otthon.
Ezzel felugrott, és vállára kanta a sálját. Szívélyes kézfogások után elsietett. Gizi néni még egy kicsit maradt:
 
- Ugye, milyen szép asszony - nézett a tanácsosné után, ahogy az az ablak alatt igazán méltóságos sietséggel ment el. - Gyönyörű asszony volt ez. Még most is tartja magát. Nagy rabságban van az ura mellett. Amit az mond, az szent. Ezek a kis emberek még szigorúbbak.
Nevettek.
 
- Ne szóljunk semmit, Gizi néni, hanem csináljunk valamit.
- Ugyan fiam, mit?
- Én mindenesetre fel vagyok paprikázva… - kiáltott Ilonka. - Senki se lát bele a más életébe, senki se tud másnak tanácsot adni... Adjak ötvennégy pengőt egy hónapban ebédért?... Hogy tehetném én azt?… Hogy jövök akkor én ki?
Gizi néni gondolkozott.
- Látod, fiam, egynyolcvanat adnak egy adagért, pedig mindenütt egyhatvan a rendes ára… De ők a drágábbat veszik.
- Talán nagyobb adagokat kapnak.
- Nem hiszem a minőségben van a különbség. Inkább kisebbet, nem nagyobbat, de ez is a férjtől függ… Minden a férjtől függ. Hallottad, hogy a férje azt kívánja, hogy úgy terítsenek, hogy a legszebb szervizt rakják fel az asztalra. Külön kell melegíteni az ételt, és ezzel el is vész belőle. Pedig mikor oly keveset adnak, még az is számít, ami az edényeken meg a tálakon ragad…
- Tetszik látni: még ebbe se szól bele az asszony, engedi, hogy a férj még ilyen dolgokba is beleüsse az orrát.
Gizi néni nevetett.
- Á, fiam, neked valami nagyon kitűnő férjed lehet, ha annak még ilyet is meg lehetne tagadni… Egy asszony nem úgy van nevelve, legalább a mi időnkben még nem úgy volt. A férj, fiam, a szemével parancsol. Annak engedelmeskedni kell.
- Ide is jutnak a férj zsarnoksága alatt. Mikor baj van, olyankor az asszonynak kell átvenni a parancsnokságot. A férj akkor parancsolhat, ha pénzt hoz.
Gizi néni nevetett.
- Az biztos, bennem is raktál egy kis tüzet… Mondd csak, mért nem adhatna az én férjem legalább színházra a gyerekeknek?
- Adna is, ha Gizi néni megmondaná neki.
- Mikor mondjam meg? Van két hónapja, hogy nem is láttam.
- Tessék írni neki.
- Írni? Azt nem szeretem. Aztán csak jobban elvadítja az ember… Arra számítok, hogy januárra, mikor a második félévi tandíjra kerül a sor, azt már tőle szeretném megkapni. Ha most elpuskázom a dolgot és megelégszem néhány pengővel, azt fogja hinni, hogy ezzel kifizetett.
- Ellenkezőleg, hozzá kell szoktatni, hogy kis tételek, nagy tételek, azt neki szépen le kell adni… Gizi néni: fel kell ébreszteni benne az apai érzéseket. Akkor majd vállalja az apai kötelességeket...
Gizi néni nagyon elgondolkozott, valami elhatározás-féle kezdett benne kialakulni s hogy ezt ne zavarja, hirtelen azt kérdezte:
- Mit főzöl ebédre?
- Ma? - szólott a kis háziasszony idegenkedve - ma hústalan ebéd lesz. Roppant szereti az uram a főzeléket és főtt tésztákat. Majd gyúrok valamit mindjárt… Jól néznék ki, ha csak az ebédért ötvennégyet kellene kiadni.
- Te nem panaszkodhatsz, az urad szabad pályán van.
- Ez a baj éppen.
- Ma az újságíróké az élet.
- Á.
- Annak se megy?
- Gizi néni, hogy képzeli.
- Az uradnak sikerei vannak.
- Ez az, és mégse lehet félretenni egy fillért se. Örül az ember, ha egyik hónapot a másik után ki tudja húzni.
- De más volt a mi időnkben. Mikor Klagenfurtban voltunk állomáson, két gyönyörű lovunk volt. Minden reggel lovagoltam az urammal, vagy valamelyik tiszti asszonnyal mentünk ki. Ott remek allék vannak, de szép volt lóháton ügetni… No, de én is megyek haza, mert a gyerekek mindjárt jönnek az akadémiáról, s olyan éhesek, mint a farkas. Ezek mindig éhesek.
- És Gizi néni mit főz?
- Tudom is én, mit… Hoztam egy kis húst, majd megsütöm nekik frissensültnek.
- Az jó, Gizi néni.
Hiszen nem is lett volna rossz, de Gizi néni kicsit szépítette a dolgot, mert nem egy kis húst hozott fel a szatyorban, hanem egy kis krumplit.
 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://centrifuga.blog.hu/api/trackback/id/tr103138162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.