fmx.jpg

 

xmen.jpg

 

meeting.jpg

femx.jpg

epizod.jpg

kreativity.jpg

CIVILKURAZSIJPG.jpg

IMPRESSZUMJPG_1.jpg

VILAGTANITONOIJPG.jpg

NOKAKUTNALJPG.jpg

APUDFIAMJPG.jpg

SZERELEMKUSZOBJPG.jpg

GORDONKONYVJPG.jpg

BESTIARIUMJPG.jpg

DZSUMBUJISTAKJPG.jpg

ORBANNEVICAJPG.jpg

ILLEMKODEXJPG.jpg

 

versvasarnap.jpg



 

Címkefelhő

a (8) afrika (21) afrikai irodalom (17) ágens (16) ajánló (846) alapjövedelem (8) amerikai irodalom (49) angyalkommandó (9) anya kép (8) apple világnézet (5) apud fiam (59) az alapítványról (10) az asszony beleszól (26) a bihari (7) a dajka (5) baba (5) bach máté (12) bajtai andrás (5) baki júlia (6) bak zsuzsa (15) balogh rodrigó (6) bánki éva (11) bán zsófia (11) bárdos deák ágnes (7) becsey zsuzsa (11) bemutatkozó (6) bencsik orsolya (5) beszámoló (68) bitó lászló (14) blog (6) bódis kriszta (116) books (7) borgos anna (10) bozzi vera (6) büky anna (19) bumberák maja (5) centrifuga (802) cigányság (200) civil(szf)éra (157) csapó ida (6) csepregi jános (5) csobánka zsuzsa (5) czapáry veronika (33) czóbel minka (9) deák csillag (29) debreceni boglárka (56) délszláv irodalom (5) depresszió (7) deres kornélia (8) design (11) diszkrimináció (9) divat (30) divatica (32) dokumentumfilm (5) dráma (12) drog (18) dunajcsik mátyás (5) dzsumbujisták (11) egészség (5) együttműködés (24) éjszakai állatkert (16) ekaterina shishkina (6) ekiadó (6) elfriede jelinek (5) énkép (60) eperjesi ágnes (6) epizod (59) erdős virág (9) erőszak (5) esszé (9) evu (9) fábián évi (18) falcsik mari (13) feldmár andrás (7) felhívás (5) feminista irodalomkritika (12) feminizmus (10) femx (102) fenyvesi orsolya (9) festészet (10) fesztivál (77) fff-gender (20) fff gender (248) film (161) filmszemle (17) folyóirat (1868) forgács zsuzsa bruria (26) fotó (98) fotókiállítás (6) gazdaság (7) gender (153) geo kozmosz (5) geréb ágnes (13) gömbhalmaz (10) gordon (14) gordon agáta (240) gubicskó ágnes (8) gyárfás judit (18) gyerekirodalom (7) györe gabriella (75) győrfi kata (5) háború (28) haraszti ágnes (5) heller ágnes (8) hétes (27) hír (77) hit (5) holokauszt (12) icafoci (44) ica i. évad (6) ica ix. évad (14) ica vii. évad (17) ica viii. évad (17) ica x. évad (5) ica xi. félév (9) identitás (5) identitásfenyegetés (16) ifjúsági regény (5) ikeranya (13) illemkódex (65) incesztus (7) interjú (119) intermédia (5) irodalmi centrifuga történet (54) irodalom (626) izsó zita (6) játék (14) jogalkalmazás (22) József Etella (5) józsef etella (8) jumana albajari (6) kalapos éva veronika (6) kamufelhő (5) karafiáth orsolya (6) katerina avgeri (6) katona ágota (5) kecskés éva (11) kemény lili (7) kemény zsófi (6) képregény (24) képzőművészet (214) kiállítás (71) kiss judit ágnes (10) kiss mirella (8) kiss noémi (33) kiss tibor noé (6) kocsis noémi (7) költészet (68) kölüs lajos (31) koncepciós perek (7) koncz orsolya (5) konferencia (8) könyv (12) könyvajánló (138) könyvfesztivál (11) könyvtár (82) környezettudat (16) környezetvédelem (23) kortárs (14) kosáryné réz lola (6) köz élet (231) kritika (10) kultúrakutatás (6) ladik katalin (6) láger-élmény (6) láger élmény (6) lángh júlia (42) láng judit (40) lévai katalin (19) lidman (27) literature (14) ljudmila ulickaja (5) lovas ildikó (5) magdolna negyed (34) magvető (5) magyari andrea (51) mai manó ház (6) majthényi flóra (10) marsovszky magdolna (5) média (32) meeting (46) ménes attila (9) menyhért anna (10) mese (41) mesterházi mónika (6) miklya anna (8) milota (5) mitológia (6) moramee das (6) móricz (28) mozgalom (5) mozi (43) műfordítás (16) műhely (125) murányi zita (27) műterem (11) művészet (15) nagy csilla (15) nagy kata (7) napló (12) néma nővérek (7) nemes z márió (5) németh ványi klári (48) nők iskolája (5) nőtudat (196) novella (6) oktatás (6) önismeret (112) orbánné vica (20) összefogás (106) összefogás mozgalom (51) pályázat (51) palya bea (10) pál dániel levente (5) pénz (12) performansz (5) pintér kitti (5) poem (10) polcz alaine (7) politika (85) pornográfia (5) pride (5) programajánló (417) próza (15) psyché (11) pszichiátria (14) pszichológia (9) push (27) radics viktória (11) rakovszky zsuzsa (13) recenzió (57) reciklika (7) regény (231) reisch éva (8) rólunk (7) sahar ammar (6) sándor bea (5) sapphire (27) sara (27) sara lidman (32) sasa (44) simone de beauvoir (6) soma (7) somogyi aranka (5) sorozat (277) spanyolország (7) spanyol irodalom (12) spiegelmann laura (5) spiritualitás (35) sport (16) sportella (19) szabo evu (13) szabó imola julianna (10) szabó t. anna (9) szalon (31) szécsi magda (35) szegénység (68) szerelem (36) szerelemküszöb (19) szerkesztőség (12) szex (48) színház (94) szocioregény (42) szőcs petra (5) szolidaritás (249) szöllősi mátyás (5) szomjas oázis (12) takács mária (13) takács zsuzsa (7) tanatológia (6) tánc (28) tanulmány (29) tar sándor (9) tatárszentgyörgy (9) telkes margit (7) testkép (89) tilli zsuzsanna (7) tímár magdolna (10) történelem (59) tóth kinga (9) tóth krisztina (13) trauma (123) turi tímea (5) tuszki (15) uhorski k andrás (37) ünnep (31) urbányi eszter (10) utazás (35) várnagy márta (5) város (17) városkép (5) vers (232) versvasárnap (69) vidács anett (14) vidék (33) video (10) világirodalom (104) világ tanítónői (40) virginia woolf (6) weöres sándor (5) wikiwom (143) xman (31) zakia el yamani (6) závada pál (9) zene (96) zilahi anna (5) Összes Címke

Móricz: Az asszony beleszól 9.

2011.09.21. 07:00 | icentrifuga | Szólj hozzá!

Címkék: móricz centrifuga az asszony beleszól

"Az írás telepátia, az olvasó időutazó."   előző rész

 Móriczról 

9.

Egész délelőtt riport után szaladgált, s olyan későn jött haza ebédre, hogy a felesége nem győzte várni; megebédelt.

- Fiacskám, rögtön megyek is vissza, csak valamit eszem, ötkor bent kell lennem a szerkesztő­ségben.

Ilonka megállott, ránézett. - Nagyon finom - mondta.

Imre már unta, hogy soha haza nem jöhet, hogy megjegyzést ne kapjon, mintha a saját passziója volna ez a gürcölés. Különben is éhes volt, s a férj ilyenkor elviselhetetlen. Egész délelőtt egy sósperecet evett a rendőrség kapujában, még azért is sajnálta a tíz fillért. Mindent holnap estére spórol, a színházra.

Kicsit el is késett a válasszal, ahogy utánaszólt a feleségének, aki már ment ki a konyhába, de nem volt kedve szólani sem, olyan volt, mint a tróger a Dunaparton, ha kimerül a zsákolásban. Lehetne az asszonynak szíve, hogy nem pöröléssel, szekatúrával fogadja, hanem értse meg, micsoda hősi dolog az, hogy meg tudja tartani magát, hogy soha egy pohár sört meg nem iszik, vagy egy tízórait… Fene egye ezt a dolgot, csak ne volna jóízű ez az asszony… Ezért kíméli…

Azért mégis utánaszólt:

- Hja, ez a mai élet.

- Maga ennek örül!…

- Ez is jobb, mint semmi.

- Legalább nem kell itthon lenni!…

Ilonka kiment a szobából a konyhába, megmelegíteni az ételt. Imre utána ment, nekivetkezett s jól megmosdott a csap alatt. Ahogy az ablakon kinézett, felvillant előtte az éjszakai jelenet.

- Maga mit csinált délelőtt? - kérdezte udvariasságból a feleségét.

- Érdekli?

- Nagyon.

- Ne mondja… Hát a délelőtt csak eltelik, de a délután.

- Szóval a délután nem olyan mulatságos, mint a délelőtt.

- Ahogy vesszük - szólt csípős tréfával az asszony. - Néha, hetenként egyszer-kétszer megjön a barátom, s akkor elszórakozunk.

- Ebéd után?

- Igen. Ebéd után.

- Hehehe.

- Mulatságos?

- Rém.

Az asszonyka odanézett, ahogy az ura nagy gonddal fésülte csillogó sárga haját.

- Talán megpróbálnánk egyszer fordítva.

- Hogy?

- Én mennék el, s maga maradna itthon…

Imre felnevetett.

- Nevet, milyen abszurdum.

- Na.

- Azt hiszi, nem tudnék olyan riportokat csinálni, mint maga? Pletykát gyűjteni?… Ha meg­gondolom, ez inkább nőnek való foglalkozás. Nem is értem, hogy olyan kevés nő van még ezen a pályán.

- Nagyon lenézi a riportot. S az én riportom nem is riport. Riport a megtörtént dolgoknak a lereferálása: az én riportom a megtörténendő dolgoknak az előre bemondása.

- Ez az igazi pletyka.

- Hahá, óriási tévedés. Lapunkat pletykalapnak szeretik nevezni, akik irigylik a sikereinket. Pedig már a közönség jól tudja, hogy a mi riportjainknak mindig alapja van, azért érdekesek. Ma is főtárgyalásra került egy dolog, amit két hónappal ezelőtt jövendöltünk be. És az egész gyanút a mi cikkünk irányította a dologra. Most is egész csomó ügy van megfigyelés alatt, amit mi indítottunk el. A Pesti Életet legelőször a rendőrség olvassa.

Átnézett a szemközti ablakra. Szinte izgalomba jött. Most jutott eszébe, hogy valóban látta, mikor a sárga táskát a lány kivette a szekrényből…

Ilonka előre vitte a tálcán az ételt, ő úgy kullogott utána, mint a kis malac a gazdasszony után. Nagy mohósággal evett, mint szokott, s nem tudott mit beszélni, mert igen fontos mondani­valója volt, amit azonban nem akart elárulni: a sárga táskáról már meg is írta a cikkét. Alig bírta tartani magát, hogy ki ne kotyogja, pedig nem akart erről beszélni, míg a cikk ki nem jön… Sőt talán még azután sem, mert az ablakot nem akarná leleplezni… Nem lesz az rossz! egy kis leskelődés a tilosba sose árt...

Véghelyné jött el az ablakuk alatt.

- Jön a vénasszony - mondta szokott tapintatával.

De Ilonka már felugrott, elébe szaladt a Gizi néninek s kint maradtak az előszobában, ott suttogtak, sőt behúzódtak a konyhába.

- A, ezek előlem titkolnak valamit - mondta Imre nevetve, mert el sem tudta képzelni, hogy mi titkolnivaló lehet előtte. De a nők ilyenek, mindig nagy feneket kerítenek saját kis csip-csup főzőcskéjüknek. Azt nem is képzelte, Ilonka milyen nagy fába vágta a fejszécskéjét.

- Ó, fiam, baj van a jegyekkel - suttogta Gizi néni -, képzeld, Schultheiszék visszaküldték a jegyeket. A tanácsosnak referátuma van a miniszternél este kilenckor - maga sem tudta, honnan jut eszébe a tanácsost a miniszterhez küldeni, de elfeledte, mit is mondtak róla… - Tudod, most fiatal miniszterek vannak, ezek éjjel-nappal dolgoznak… Én meg elküldtem Cincit a nagynénijéhez, a tábornoknéhoz, de azok vacsorára mennek holnap este…

- Azért adhattak volna pénzt…

- Nem ismered őket… Azok úgy félnek a pénzkiadástól, mintha káruk lenne belőle - nevetett a néni.

Ilonkának most valami zseniális ötlete támadt:

- Tessék csak bejönni egy kicsit - és kipirulva vitte a nénit a konyhába. - Valamit akarok mondani.

Valami nagyon komplikált dolog támadt fel benne. Már régen szerette volna megkérni a nénit, hogy protezsálja be a kézimunkaüzletbe, ahová dolgozik, de restellt ilyen nagy szívességet kérni tőle… Ha a jegyet a néni elhasználta volna, akkor szintén meg lenne kötve a keze, mert szégyellné, hogy a néni azt gondolja, hogy viszonzásul kéri ezt… De így, hogy csak a közös szegénységben találkoznak, a legjobb pillanatnak találta, hogy azon melegiben kirukkoljon ezzel a vágyával…

- Gizi néni - mondta hallatlan zavarral, mert az ember nem sokat tud, de kérni, azt igazán nem tud -, nem lehetne nekem bejutni oda, ahol a Gizi néni dolgozik, abba a boltba? Én merem vállalni azokat a munkákat, amiket a néninél láttam. Szeretnék ennek a szegény Imrének valamit segíteni. Hiszen annyi időm van, magam sem tudom, hogy telik el, csak unom magam, szégyellem, hogy semmi dolgom sincs, és nem tudok könnyíteni szegény uracskámon…

Már nem is tudta, mit mond, de hogy a néni nem sietett válaszolni, kénytelen volt beszélni, hogy a kínos választ kitolja. Gizi néni meglehetős aggodalomba borult, mert a cégnél egyre jobban csökkentették a munkát. Tegnap is, mikor bent volt, két nagyon előkelő megjelenésű nőt küldtek el azzal, hogy a közönség nem vásárolja ezeket a dolgokat sem már, és redukálni kell a produkciót… Most nem tudta, mit mondjon, hogy ez a szegény kicsi asszony félre ne értse.

- Megpróbálom, fiam - s letette a színházjegyet az asztalra a pléhlapra.

- Nem bírom, Gizi néni - folytatta zavartan Ilonka -, megfulladok ebben a lakásban és halálosan szégyellem magam és rettenetesen szükségem is volna rá…

- Fiam, amit csak tehetek…

- Mikor tetszik bemenni az üzletbe?

Gizi néni megijedt. Ő ma is bemegy, mert a holnapra való ebéd ára is hiányzik, de hát nem viheti magával ezt a szegény asszonykát, nem leplezheti le annyira magát…

- Hétfőn bemegyek. Akkor biztosan bemegyek - mondta.

- Ha megengedi Gizi néni, elkísérem. Legalább előjegyzésbe vesznek.

- Az nagyon jó lesz. Én mindent megpróbálok gyermekem, ami csak tőlem telik.

- Csak Imre előtt titokban tartani drága néni, nem akarom, hogy tudjon róla, mert biztosan ellene mond, és én azt nem bírnám… Ez lesz nekem a jó alkalom, hogy beleszóljak a dolgaiba, ha már megmutathatom, hogy még én is tudok magamon segíteni.

- Beszélek Verebessel.

- Ki az a Verebes?

- A cégvezető. Minden attól függ. Teljhatalommal rendelkezik.

Ilonka megjegyezte magának a Verebes cégvezető nevét. Mit csináljon, hogy el ne felejtse, olyan sok madárnév van. Fel kellene írni rögtön valahová.

Közben azonban Imre mindent megevett, ami csak megehető volt és utánuk ment.

A két nő ott ült a konyhaasztal előtt a hokkedliken és összehajolva tanácskozott.

Éppen azt mondta Gizi néni:

- Majd megpróbálom, fiam, mindent megpróbálok.

- Nagyon lekötelez vele, méltóságos asszony - nevetett bele Imre.

Gizi néni találékonyan mondta:

- Egy új receptet adott Ilonka - de nekem sehogy sem sikerül...

Már fel is állott, hogy elmegy.

Imrének gyanús volt, hogy Ilonka olyan piros, mint a frissen nyílt rózsa, de nem akart beleavatkozni a titokba.

- Mért nem jönnek be, nagyságos asszony?

- Mert szaladok haza - s ment is.

- Mért siet?

- Á, rosszkor jöttem. Maga olyan keveset van itthon, és csak zavarok. Nem szabad a fiatalokat háborgatni.

Mindnyájan nevettek. Egyszerre olyan vidámak és kedvesek voltak mind a hárman a konyhácskában, ahol alig volt valami fény és világítás, csak épp ami bejött a lichthofból.

- E miatt az ablak miatt mentem el ebből a lakásból - mondta Gizi néni:

- Mért?

- Ez a zöld néni mindig olyan lakókat tart ebben a szobában, akik meglehetős pesti erkölcsűek, s nem fiatal lányoknak való, hogy itt leskelődjenek…

Imre egész a haja tövéig elpirult, ezer szerencse, hogy a sötétben senki sem vette észre.

- Na, figyelni fogok erre az ablakra - mondta nevetve Ilonka.

Gizi néni összefogta magán a kendőjét és sietve búcsúzott. Ahogy mentek kifelé, Imre meglátta a jegyutalványt az asztalon s felvette. Nagy szemet meresztett s gondolkozni kezdett, hogy kerül ez ide, a konyhaasztal sarkára. Mindenesetre zsebre tette.

Mikor a feleségével kettesben maradt, azt kérdezte ravaszul:

- Adja csak, szívem, ezt a színházutalványt!

Ilonka megijedt s körülnézett.

- Rögtön odaadom.

Hol az ördögben van is az utalvány.

Nem emlékezett, hogy Gizi néni visszaadta, vagy nem. De a nagy harcban, hogy az ura ne győzzön, cselezett. Előbb hátrament az alkóvba, mintha ott keresné, csak aztán ki a konyhába. Ürügye legyen, fogta az edényeket, kivitte.

- Az utalványt kértem.

- Mit akar vele? Mindjárt odaadom.

Úgy tett mint aki meg van sértve. Hogy itt folytan táncoltatják az embert. Nem elég, hogy egész nap itt kell ülni a kalickában, ha jön a férj, minden szekatúrát kitalál.

Imre, mikor magában maradt, halkan kacagott. Jóllakott és fiatal kacagással.

Kacagott és kacagott. Maga sem tudta, minden pillanatban be akarta törni az asszonyt. Olyan izzó harc volt ez, hogy az egész életet kitöltötte és komollyá tett. Mintha azért költöztek volna össze, hogy egy hím s egy nő egymáson végezze el a hím- és nőnem örök viadalát.

Oly fiatal volt még ő is, mintha egy diák játszana házasságosdit. Felállott és féllábon táncolt, hangtalan kacagással.

Még a cigarettáját is elővette, s rágyújtott. Ilonka nem tűrte, hogy a szobát befüstölje. Néha ő maga is cigarettázott, de ezt úgy tanulta az anyjától, hogy a lakás az ő hivatala, ott ő az úr, s csak azért nem gyújtott rá soha, egyetlenegyszer sem a lakásban; hogy joga legyen az urát letiltani. De most Imre fölényben volt: próbáljon az asszony egy szót szólani: a zsebében az utalvány… adja elő…

Ahogy a lángocska ellobbant, mint diadalmi jel, látja, hogy a felesége, az előszobában magára kapott kabátjában, a piaci kabátban futva megy el az ablak alatt.

Mire a második ablakhoz ért, már ott volt, megveregette az üvegtáblát s intett neki, hogy jöjjön vissza.

Ilonka megfordult s lassan és tűnődve visszajött.

- Mit akar? - kérdezte durcásan, ahogy belépett.

- Az utalvány miatt megy?… Már megvan.

Az asszonyka hitetlenül nézett rá.

- Itt volt a szekrény második alsó fiókjában, hátul a sarokban, egy borítékban a törülközők alatt.

- Felvette a konyhaasztalról? - gyúlt világosság az Ilonka emlékében.

- Fel.

Ilonka ledobta magát a ruganyos székbe. Úgy gyűlölte most ezt a fiút.

- Akkor jó. Mit akar vele?

- Hm, hm… Hm, hm… Hogy én mit akarok vele, megmondtam már régen… De maga mit spekulált vele?… Csak nem akarta eladni?… Vagy már el is adta, s ez visszahozta, hogy nincs annyi pénze, hogy az ingyenjegyet felhasználja?…

- Milyen találékony.

- Há, há.

- Bizony.

- Mi az a bizony?

- Az egész házban senki sincs, aki képes legyen huszonkilencedikén színházba menni.

- Maga az egész házban kidobolta?

- Én nem doboltam ki. De én nem tudok elmenni. A Mariska néni szívességét semmi kedvem igénybe venni. Hogy majd leleplezzem előtte, hogy nem bírom fedezni az apró kiadásokat… Felajánlottam Gizi néninek. Ő felajánlotta Schultheisz tanácsoséknak…

- Ők felajánlották iksznek, ipszilonnak s szépen visszakerült a körforgásból… Hahá… maga hüle… Ez Pest… Vegye tudomásul, hogy ma Budapesten mi vagyunk az egyetlen, aki négy darab ingyenjeggyel képesek vagyunk elmenni színházba. Mi?

Rettentő boldog volt a felesége felsülésén.

- Most aztán megyünk a nénikhez. Elkísérem magát a kapuig. Beadom. Nem fog meglógni, Meghíjja őket. Többit bízza rám.

Ilonka dacosan nézett.

- Pénzen ne búsuljon… Pénz lesz…

- Fényes.

- Öltözni, öltözni.

Kéjelegve nézte a feleségét. Átkozottul csinos volt, ahogy magában dühöngött.

Fel is állott és óvatos léptekkel mögé került és hátulról átölelte. Belecsókolt a nyakába, a szájába.

- Hagyjon engemet - vicsorgott az asszonyka, s tépte magát ki az ura csókjaiból, ezekből a győző csókokból.

- Öltözni, öltözni - kukorékolt Imre -, nem fogunk frontot csinálni… Mariska nénit le fogom hengerelni. El fog szédülni a vénasszony. Egy egész doboz Gerbeaud-t veszek.

Régen érezte magát ennyire fölényben. Egész férfiasságát érezte. Tündökölt és páváskodott. Még a nyakkendőjét is lebontotta és kicserélte egy sokkal ragyogóbbra.

- Sietni, sietni. Nincs időm. Ötkor bent kell lennem.

Az asszonyka hozzáfogott öltözni. Tetőtől talpig átöltözött.

- Százhatvannyolc pengő - mondta.

- Na. Az is valami.

Ha nem volnának ezek a veszekedések, nem is tudnának mit csinálni, ha együtt vannak.

- Ha késnék, mert esetleg valamit előre kell végezni… akkor maga csak feküdjön le és aludjon el.

Hogy a felesége nem szólt, tovább elmélkedett:

- Utóvégre, istenem, nekem is szükségem van rá, hogy koronként megjelenjek az én csinos kis feleségemmel a Vígszínház nézőterén. Egy újságírónak társadalmi életet is kell élni.

- S ez társadalmi élet.

- És az is előfordulhat, hogy jelen lesz valaki a nézőtéren… akire nekem szükségem van… Például egy nagy politikus, mert úgyis az a cél, hogy minél előbb a politikai riportra térjek át… Vagy egy bankvezér, akit az ember szünetben elcsíphet… mert legjobb volna mégis a közgaz­dasági rovatba jutni… a közgazdaságiaknak mindnek villája van a Rózsadombon…

Sétált a szobácskában, mint egy csatatéren, ahonnan kiverte az ellenséget.

- Maga nem is álmodja, miben sántikálok. Ma írtam egy olyan riport-novellát, amiből óriási dolgok lehetnek még. Óriási dolgok. Sikerült tetten érni egy közéleti disznót. Ez az alvilág, barátom, ahogy ezek dolgoznak a pincében.

- Csak aztán meg ne üsse a bokáját, ha valami disznóságot megír.

- Bízza csak rám. Az úgy lesz megírva, hogy vért ereszt a síboló. És úgy, hogy abból száz fiskális nem csinálhat sajtópert.

- Nono.

- Mi az a nono?… Úgy nézzen rám, hogy most a kezeimben van egy valutasíboló… gróf.

Mindjárt úgy is nézett a feleségére, hogy az most rögtön boruljon le előtte.

Tele volt izgalommal. A holnap reggeli lapban már elhelyezi a bombát… Ha az robban, abból lesz valami. Azon is erősen gondolkodott, hogy valamit eláruljon-e előre a szerkesztőnek. Most van a kezében egy jó falat. Ő maga akarja azt elkapni.

Odaállott az ablakhoz, s míg a felesége öltözött, ő nézte a hátulsó udvart. Nézte az üres folyosókat és a bezárt ajtókat. Sehol egy lélek. Pedig mindenütt emberek élnek és hogy! Baloldalt első ajtó a mosóné, akinek Ilonka tegnap kiadta az útját. Azontúl egy bérkocsis lakik, aki mindig veri a feleségét és a gyerekeit. Leghátul egy magános tanár, aki liter borokat visz fel, s bezárt ajtó mellett részegre issza magát.

Jobb felől az első lakásban a platinaszőke démon. Magános lány, akinek egy vidéki főhadnagy tartja a lakást. Ha a tiszt megjelenik, a lány azonnal estélyi ruhába öltözik, s elmennek. Azontúl egy suszter, s végül a zöldrácsos folyosókerítésben a gyári munkás, akinek gépírókisasszony lánya van, aki úgy tartja magát, mint egy Csipkerózsa. Azért is csináltatott az apjával zöld rácskerítést, hogy egészen szeparálja magát ettől a világtól. Úgy jön haza mindig, mint egy délceg kanca. Olyan mereven tartja a derekát s lép, mint egy gépmadár.

Szemben nincs fal és ház. Lelátni a szomszéd ház kertjére, ahol most még oly fekete és kopasz fák vannak, mint valami fametszet. A fák ágai feketék a rárakódott koromtól.

- Tudja, mi az érdekes? - szólt hátra a feleségének - az, hogy nemcsak a közélet vezető emberei falusiak, hanem még ezek is. Különös, hogy Pesten mindenki vidékről jött fel.

- Mi van azon érdekes?

- Csak érdekes, hogy Budapesten ez a természetes.

- Ha valami természetes, akkor már nem érdekes.

Nagyot nevetett és nem vitatkozott, mert félt, hogyha az asszonyt beszélteti, akkor lassabban készül el.

- Szóval érdekes - mondta. - Mehetünk?

Kimentek a lakásból. Az ajtót gondosan bezárták. A Wertheim-kulccsal is. Akkor megrázták mind a ketten az ajtót, hogy csakugyan be van-e zárva.

Mikor végigmentek a cúgos folyosón, nem engedte, hogy a felesége a hátsó ajtón menjen le. Ha vele ment, mindig az első lépcsőre vitte, végig az első udvar gangján. Elegánsak is voltak, ő sötétkék átmeneti kabátjában, felesége a kék téli kosztümben, nagy vidra boájával.

- Fene egy büdös építkezés - morgott. - Berlinben már ilyen házakat nem lehet látni. Ott úgy építenek, hogy minden lakás a lépcsőházra nyílik és minden lakónak liftkulcs és kapukulcs van a zsebében. Itt meg minden este csengetni kell a házmesternek, az embert megüti a guta kétszer. Először, míg megfagy a várakozásban, aztán meg, hogy belépő díjat kell fizetni azért, hogy lakik, hogy a sötétben felbukdácsoljon a lakásába.

- Érdekes.

- Mi ezen az érdekes?

- Hogy ez itt természetes. Az előbb azt mondta, hogy az az érdekes, ami természetes.

- Ilonka…

Az asszony behúzta a nyakát s nevetett. Visszaadta.

- Visszaél avval, hogy nyilvánosság előtt nem szoktam megverni.

- De le is eresztenélek az emeletről.

Az ablakok kíváncsian bámultak rájuk. Éppen Véghelyék ablaka előtt mentek el, s Ilonkának eszébe jutott, hogy itt szokás kifigyelni.

- Ez is jópipa lehet, ez a két lány. Szépeket hallok a színiiskoláról.

- Már oda is jár?

Mikor a Flemmingék lakása előtt elmentek, belesúgta a felesége fülébe:

- Nagy bajok vannak itt a kisgyár körül. Ez is benne van valami szállításban. Ezeknek is felajánlotta az én jegyeimet?

- Én nem ajánlottam fel senkinek.

- Mondja, nem akart maga keresni ezen a dolgon?

- De hagyjon.

- Mert az igazán pesti dolog volna. Akkor még magának is volna jövője. Négy darab szabad­jegyet eladni, mondjuk féláron, mese üzlet, mi?

Ilonka a nyakába húzta a gallérját, s nevetett.

A kapuból még egyszer visszanézett Imre.

- Ennek a háznak olyan szaga van, hogy itt mindenki el akarja adni, amije van. Az erejét, a bútorát, a testét. Pedig ahol minden eladó, ott nincs vevő.

Az utcán belekarolt a feleségébe. Szeretett így menni vele, mert csinos volt. És büszke volt rá, hogy neki egy ilyen helyes kis nője van. Megfigyelte a férfiakat, akikről úgy vélte, irigykedve nézik őt, ahogy viszi a zsákmányát.

Ilonka viszont észrevette, hogy Schultheisznéval találkoztak. A tanácsosné egy nagyon édes kicsi asszonnyal volt, aki a házba való volt, de nem volt benne biztos, hogy nem Flemmingné-e, a szappangyáros felesége? Nem akart velük szemet váltani, örült, ha ezek látják, hogy ő az urával milyen jóba van, hadd bámulják a “vénasszonyok”, hadd irigykedjenek. Egy nőnek úgy sincs egyebe, csak ha ékszerit, ruháit s az urának a szerelmét mutathatja meg a világnak.

Mikor a kávéház előtt mentek, Imrének eszébe jutott a kaszírnő. Ha visszafelé jön, bemegy. Megnézi. Ki kellene valahogy próbálni, milyen viszonyban van a lovaggal. Ettől a gondolattól olyan szórakozott lett, hogy nem szólt egészen a Remete utcáig, ahol befordultak, mert ott volt a Mariska néni háza.

Egy kis szél volt, úgyhogy nem volt feltűnő a hallgatása, inkább gyöngédségnek tűnt fel, s mikor Ilonka szólani akart, azt mondta neki:

- Ká vort…

- Éppen arra gondolt, hogy rászán nyolcvan fillért, bemegy a kávéházba és egy pohár likőrt rendel, s abban a pillanatban, mikor a kaszírnő tölti a likőrt, kérdeni fogja tőle, hogy mikor volt itt lovag Sachsmiller. Ha a lány csakugyan a szeretője, ki fogja löttyenteni az italt. Ezen nevetés tört ki belőle, s sietett indokolni:

- Azon nevetek, hogy Mariska néni milyen nagyot néz, ha maga meghívja színházba… De ne mondja meg neki azt, hogy ingyenjegy.

Ilonka meg volt lepve.

- Mért?

- Hát istenem, csak. Mért ne legyünk mi gavallérok? Nem igaz?

A kapuban kezet csókolt:

- Nem tudom, mikor jövök haza.

- Én sem.

- Nono. Ez mit jelent?

- Nem szeretek adós maradni.

- Akkor maga nem is pesti. Kezét csókolom.

Egész a lépcsőházig bekísérte s utánanézett. Ilonka minden fordulónál visszapillantott s a második emeletről szemcsókot váltottak.

 


A bejegyzés trackback címe:

https://centrifuga.blog.hu/api/trackback/id/tr483209415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.