fmx.jpg

 

xmen.jpg

 

meeting.jpg

femx.jpg

epizod.jpg

kreativity.jpg

CIVILKURAZSIJPG.jpg

IMPRESSZUMJPG_1.jpg

VILAGTANITONOIJPG.jpg

NOKAKUTNALJPG.jpg

APUDFIAMJPG.jpg

SZERELEMKUSZOBJPG.jpg

GORDONKONYVJPG.jpg

BESTIARIUMJPG.jpg

DZSUMBUJISTAKJPG.jpg

ORBANNEVICAJPG.jpg

ILLEMKODEXJPG.jpg

 

versvasarnap.jpg



 

Címkefelhő

a (8) afrika (21) afrikai irodalom (17) ágens (16) ajánló (846) alapjövedelem (8) amerikai irodalom (49) angyalkommandó (9) anya kép (8) apple világnézet (5) apud fiam (59) az alapítványról (10) az asszony beleszól (26) a bihari (7) a dajka (5) baba (5) bach máté (12) bajtai andrás (5) baki júlia (6) bak zsuzsa (15) balogh rodrigó (6) bánki éva (11) bán zsófia (11) bárdos deák ágnes (7) becsey zsuzsa (11) bemutatkozó (6) bencsik orsolya (5) beszámoló (68) bitó lászló (14) blog (6) bódis kriszta (116) books (7) borgos anna (10) bozzi vera (6) büky anna (19) bumberák maja (5) centrifuga (802) cigányság (200) civil(szf)éra (157) csapó ida (6) csepregi jános (5) csobánka zsuzsa (5) czapáry veronika (33) czóbel minka (9) deák csillag (29) debreceni boglárka (56) délszláv irodalom (5) depresszió (7) deres kornélia (8) design (11) diszkrimináció (9) divat (30) divatica (32) dokumentumfilm (5) dráma (12) drog (18) dunajcsik mátyás (5) dzsumbujisták (11) egészség (5) együttműködés (24) éjszakai állatkert (16) ekaterina shishkina (6) ekiadó (6) elfriede jelinek (5) énkép (60) eperjesi ágnes (6) epizod (59) erdős virág (9) erőszak (5) esszé (9) evu (9) fábián évi (18) falcsik mari (13) feldmár andrás (7) felhívás (5) feminista irodalomkritika (12) feminizmus (10) femx (102) fenyvesi orsolya (9) festészet (10) fesztivál (77) fff-gender (20) fff gender (248) film (161) filmszemle (17) folyóirat (1868) forgács zsuzsa bruria (26) fotó (98) fotókiállítás (6) gazdaság (7) gender (153) geo kozmosz (5) geréb ágnes (13) gömbhalmaz (10) gordon (14) gordon agáta (240) gubicskó ágnes (8) gyárfás judit (18) gyerekirodalom (7) györe gabriella (75) győrfi kata (5) háború (28) haraszti ágnes (5) heller ágnes (8) hétes (27) hír (77) hit (5) holokauszt (12) icafoci (44) ica i. évad (6) ica ix. évad (14) ica vii. évad (17) ica viii. évad (17) ica x. évad (5) ica xi. félév (9) identitás (5) identitásfenyegetés (16) ifjúsági regény (5) ikeranya (13) illemkódex (65) incesztus (7) interjú (119) intermédia (5) irodalmi centrifuga történet (54) irodalom (626) izsó zita (6) játék (14) jogalkalmazás (22) józsef etella (8) József Etella (5) jumana albajari (6) kalapos éva veronika (6) kamufelhő (5) karafiáth orsolya (6) katerina avgeri (6) katona ágota (5) kecskés éva (11) kemény lili (7) kemény zsófi (6) képregény (24) képzőművészet (214) kiállítás (71) kiss judit ágnes (10) kiss mirella (8) kiss noémi (33) kiss tibor noé (6) kocsis noémi (7) költészet (68) kölüs lajos (31) koncepciós perek (7) koncz orsolya (5) konferencia (8) könyv (12) könyvajánló (138) könyvfesztivál (11) könyvtár (82) környezettudat (16) környezetvédelem (23) kortárs (14) kosáryné réz lola (6) köz élet (231) kritika (10) kultúrakutatás (6) ladik katalin (6) láger-élmény (6) láger élmény (6) lángh júlia (42) láng judit (40) lévai katalin (19) lidman (27) literature (14) ljudmila ulickaja (5) lovas ildikó (5) magdolna negyed (34) magvető (5) magyari andrea (51) mai manó ház (6) majthényi flóra (10) marsovszky magdolna (5) média (32) meeting (46) ménes attila (9) menyhért anna (10) mese (41) mesterházi mónika (6) miklya anna (8) milota (5) mitológia (6) moramee das (6) móricz (28) mozgalom (5) mozi (43) műfordítás (16) műhely (125) murányi zita (27) műterem (11) művészet (15) nagy csilla (15) nagy kata (7) napló (12) néma nővérek (7) nemes z márió (5) németh ványi klári (48) nők iskolája (5) nőtudat (196) novella (6) oktatás (6) önismeret (112) orbánné vica (20) összefogás (106) összefogás mozgalom (51) pályázat (51) palya bea (10) pál dániel levente (5) pénz (12) performansz (5) pintér kitti (5) poem (10) polcz alaine (7) politika (85) pornográfia (5) pride (5) programajánló (417) próza (15) psyché (11) pszichiátria (14) pszichológia (9) push (27) radics viktória (11) rakovszky zsuzsa (13) recenzió (57) reciklika (7) regény (231) reisch éva (8) rólunk (7) sahar ammar (6) sándor bea (5) sapphire (27) sara (27) sara lidman (32) sasa (44) simone de beauvoir (6) soma (7) somogyi aranka (5) sorozat (277) spanyolország (7) spanyol irodalom (12) spiegelmann laura (5) spiritualitás (35) sport (16) sportella (19) szabo evu (13) szabó imola julianna (10) szabó t. anna (9) szalon (31) szécsi magda (35) szegénység (68) szerelem (36) szerelemküszöb (19) szerkesztőség (12) szex (48) színház (94) szocioregény (42) szőcs petra (5) szolidaritás (249) szöllősi mátyás (5) szomjas oázis (12) takács mária (13) takács zsuzsa (7) tanatológia (6) tánc (28) tanulmány (29) tar sándor (9) tatárszentgyörgy (9) telkes margit (7) testkép (89) tilli zsuzsanna (7) tímár magdolna (10) történelem (59) tóth kinga (9) tóth krisztina (13) trauma (123) turi tímea (5) tuszki (15) uhorski k andrás (37) ünnep (31) urbányi eszter (10) utazás (35) várnagy márta (5) város (17) városkép (5) vers (232) versvasárnap (69) vidács anett (14) vidék (33) video (10) világirodalom (104) világ tanítónői (40) virginia woolf (6) weöres sándor (5) wikiwom (143) xman (31) zakia el yamani (6) závada pál (9) zene (96) zilahi anna (5) Összes Címke

Móricz Zsigmond: Az asszony beleszól - 22.

2011.12.06. 07:00 | icentrifuga | Szólj hozzá!

Címkék: móricz centrifuga az asszony beleszól

Előző rész , Móriczról

A regény csúcsain járunk, a Vígszínház előcsarnokában gyülekezik a Válság Társasház kiöltözött közönsége.

22. 

Mikor beléptek a színház előcsarnokába, már tele volt a helyiség, de Imre még nem volt ott. Ilonka rögtön röstellni kezdte magát az ura miatt. Mentegette, hogy Imre mindig ilyen, mindig elkésik. De ma igazán nem volt szabad elkésnie, ha mindig utolsó is. Még csak nem is a vendégek miatt, hanem őmiatta. Egy ilyen nap után még el is késni, és őket várakoztatni…

Pironkodva mondta: - Nem tudom, hol van…

Különös, hogy az asszony abban az érzésben van, hogy neki mindig tudnia kell, hogy az ura hol van. Szegényke, még most, egy ilyen nap után is, önkéntelen evvel mentegeti magát, hogy most véletlenül nem is tudja, hol van az ura… pedig még az elébb itt volt… eltévedt szegényke… Az asszony valóban az urát mindig úgy veszi, mintha a gyermeke volna.

Meg lehetne egyszer vizsgálni a kérdést, hogy az ősidőkben, még az ősvadonban, vajon nem a nőstény volt-e, aki nemcsak gyereket szült, de férjet is magának. Fogott magának egy fiatal hímet, aki neki jólesett, s elsősorban arról gondoskodott… Annyira benne van az az atavisztikus gondoskodás a “teremtés uráról”, a férfiról, a nőben, hogy annak ősokának kell lenni.

- Biztosan még dolga van - csillapította Mariska néni.

- De mi az ördög dolga? - pattant ki Ilonkából a harag. - Nem elég, hogy elrontotta az egész napomat.

Mariska néni a karját belefűzte az asszonykáéba, s egy csöndesebb öblöt keresett ki, a jobboldali erkélylépcső feljárata előtt üres volt a tér, ott kötött ki a két fiatal nővel.

Valika hangosan felnevetett. Ilonka oda is nézett, mit nevet.

- Semmi - mondta Valika -, csak jól érzem magam.

S Ilonkának feltűnt, hogy milyen szép ez a lány. Otthon olyan volt, mint egy nesztelen lény, akinek alig hallani a hangját, s itt a tömérdek villanyfényben egyszerre csak szárnyra kapott és csillogni kezdett. Nagyon szép alakja volt, karcsú, magas barna lány, és úgy illett ebbe a miliőbe, hogy Ilonka folyton rá-ránézett és meglepetve nézegette.

- Nézd anyám, itt vannak Boronkayék…

- Nem tudom, mit keresnek itt - morogta az anyja, aki ellenségesen bírálta a jelenlevő közön­séget.

Ilonka azonban csak az ajtókat nézte, mikor jön már Imre.

A színházi közönség jött, ment, nyüzsgött. Élénk volt és felizgatott. A kép olyan volt, mintha nem is volna gazdasági válság, mintha édes béke volna, és mindenkinek jól menne. Estélyi ruhás hölgyek és szmokingos férfiak. Még bundában vannak mindnyájan, de már idebent kibontják a téli bundákat és kivillan a fehér, ragyogó plasztron. Az arcok derűsek, gondtalanok.

Kik lehetnek ezek? Hol vesznek ennyi jókedvet ebben a siralmas mában?

Egy roppant helyes kis, nagyon kifestett nő biccentett neki. Hűvösen fogadta, mint mindig az idegeneket, s nem tudta, ki lehet a nő?… Neki nincs egyetlen nőismerőse sem, aki ilyen kifestve menne ki a házból… Már meggyanúsította Imrét, hogy az ő női közül valamelyik arcátlankodik vele, mikor felismerte, hogy ez Flemmingné a házból.

Óriási meglepetéssel nézte. Milyen érdekes, hogy ez is itt van. Vár, az urával... Csak az ura lehet ez a fanyar, sovány fekete ember a kis fekete bajuszával... Ez az, akit múlt éjfélkor Imre kérdezett tőle, ki lehet, akivel a kapu előtt állott.

Aztán megfigyelte, hogy Flemmingék társaságot kaptak. Roppant remek bundás nők jöttek és csatlakoztak hozzájuk. Micsoda gazdagság. Minő prémek. Bundák, kalapok, briliánsok a fülben… Mind bementek a földszinti ruhatár felé.

Ezeknek jól megy, ezeknek igen.

- A házból. Lakók - súgta Mariska néninek, s megmutatta a társaságot, mielőtt eltűnnének.

De Mariska néni észrevette a köszöntést és azóta figyelte már őket.

- Károlyi Blau… - mondta halkan Valika.

Ilonka újra utánuk pillantott, melyik lehet az?

- Melyik? - kérdezte.

- Az a kis kövér zsidó.

Mariska néni roppant liberális volt összes elveiben, például a Hitlert egész hangosan és élesen támadta, ahányszor csak szóba került, “proli”, de a valóságban olyan antiszemita volt, hogy csak úgy ropogott.

A báró Károlyi Blau Budapest egyik leggazdagabb zsidó mágnása volt. Mindenki ismerte a nevét, mert fantasztikus bőkezűséggel kápráztatta el ezt a link Pestet. Mindenki tudott róla olyan dolgokat, hogy egy idegen primadonnának, akit nem is ismert s Biarritzban csak odaizent neki, hogy nem tud hálókocsijegyet kapni, egy egész fülkét bocsátott rendelkezésére, azt virágokkal feldíszíttette, cukorkából hegyet rakatott, és egy kosár likőrt és parfőmöt, és viszont soha még csak meg sem akart vele ismerkedni később sem…

Ilonka örült, hogy legalább a feje formáját meglátta. Nagyon érdekes feje volt, az embernek az az érzése lett, hogy faltörő kosnak született. És most az is eszébe villant, hogy ez a furcsa fejű ember erősen megnézte Valikát. Ránézett a lányra, aki hidegen nézett el a tömeg felett, s a világért sem nézett volna arrafelé, ahova ők néztek. Valami gyanú támadt Ilonkában, hogy ezek szemeztek… Csakugyan, ez a Vali pályát tévesztett. Nem itt kellene állani köztük, hanem ott csillogni valahol a gazdagok világában…

S az az Imre nem jön.

- Szervusz édeském, édes szívem - szólott most hozzá egy fáradt női hang.

Véghelyné volt.

Milyen fáradt és sápadt és szerény, és mégis milyen boldog. Kezet fogtak. Nem csókolták meg egymást, de majdnem. Olyan érzelemroham tört ki Ilonkából, hogy szinte a nyakába borult a néninek, de a szeme már kereste a Cika vőlegényét, s meg is találta azonnal s meg volt lepve. Oly elegáns férfi állott a csodaszép lány mellett, hogy a szeme megvakult tőle. Galambfehér hajú fiatalember. Daliás és oly magas, senki sem volt hozzá hasonló.

Ez aztán parti - mondta magában.

A két lány nagyon melegen üdvözölte, odajöttek hozzá s megérintették, hogy a csókot pótolják.

- De gyönyörű vagy - mondta Cinci. - Jaj, de szeretnék ilyen szép lenni.

Cika nem szólott, az arca sugárzott, és mégis oly komoly volt, mint egy túlvilági lény.

A mama zavarban volt, de bemutatta az urat, kinek nevét úgy ejtette ki, hogy nem lehetett megérteni.

A fehér hajú úr igen kellemesen mosolyogva bólintott. Hatalmas keze volt, igazi kardra és lovaglásra alkalmas kéz, vastag bőrkesztyű volt rajta.

- Milyen boldog vagyok, hogy találkozunk - mondta Véghelyné, és Mariska néninek mondta: ‑ Ó, én már jól ismerem nagyságos asszonyt. A mi kislányunk közös kincsünk - és megsimo­gatta Ilonka kabátujját.

- Én is nagyon hálás vagyok méltóságos asszonynak, hogy pártfogásába vette a mi kicsi­kénket… - viszonozta Mariska néni igen finoman.

És Ilonka minden elfogultsága mellett is még finomabban mosolygott, hogy ez a pártfogás csak legalább azt jelentené, hogy már holnap megkapja a Véghelyné kézimunka-üzletbeli protekcióját.

Schultheiszék jelentek most meg.

- Nézd, mama, Schultheiszék… - mondta Cinci s a tanácsosékra nézett tüntetően.

A villamostól a jobb oldali ajtón kellett bejönni mindenkinek, így Schultheiszék, akik szemmel láthatóan a másik oldalra törekedtek, mégis útba estek. A tanácsos idegenül s ellenségesen nézett oda, kiknek integetnek a lányai, pláne mikor megismerte, hogy a színinövendékek, nagyon haragosan köszönt, s azonnal elfordult.

De a felesége nem tehette, odament s vele Bolyka, a nagyobbik, aki már ennyire emancipálta magát az apja tekintélye alól.

- Édesem - mondta hangosan, és rózsás volt és piros az arca, és fénylett a jóérzéstől, hogy itt lehetnek. - Milyen boldog vagyok, hogy találkozom veletek.

Megölelte Véghelynét és Ilonkát is, azzal a mozdulattal, ahogy tegnap délután tette otthon a lakásban, s Ilonkának meleg lett a szíve, hogy ez a valóságos aktív méltóságos asszony ily derék és egyszerű teremtés.

A lányában is nagyon gyönyörködött. Úgy hatott rá, mint a tiszta tavaszi virág. Az ártatlanság üde jelensége.

Schultheisz papa viszont még merevebb lett, mivel kénytelen volt mégis úgy állani, hogy arccal feléjük forduljon, nem tehette, hogy annyira paraszt legyen, hogy hátat fordítson azoknak, akikkel a felesége ily melegen ismerkedik.

A kamasz fiuk úgy nézte a szép Cikát, a szeme majd kiugrott, s a papa ezt észrevette.

Majd adok én neked Amerikai lányokat - gondolta a papa, s hangosan köhögött, hogy ezzel figyelmeztesse a feleségét, hogy elég már…

Csengettek, hogy kezdődik az előadás.

Az asszonyok idegesek lettek, s előbb a tanácsosné búcsúzott el:

- Melyik oldalon ültök, kedvesem?

- Mi ezen - mondta Véghelyné -, és ti?

- Mi, úgy látszik odaát, mert az uram arrafelé visz bennünket - nevetett roppant vidáman, boldogan és rózsásan Schultheiszné.

Elmentek.

- Milyen csodaszép asszony - mondta Véghelyné, s ő is elbúcsúzott.

Mikor a Véghely-család eltűnt a tömegben, a ruhatár sötétebb folyosóján, Mariska néni meg­szólalt:

- Fenn az ernyő, nincsen kas.

Ilonka megértette.

- Te Ilon, én azt mondom neked, itt mindenki tündököl, de én azt hiszem, mindenkinek fekete hamu van a szíve helyén.

Ilonka komolyan mosolygott a mélyértelmű megjegyzésen, s újra csak az ajtókat leste. Hol van már ez az Imre? Imre nincs.

- Ne aggódj, kicsikém - mondta Mariska néni -, nem felejtette ő el, hogy itt most találkozunk.

Ilonka belesápadt. Azt nem gondolta, hogy elfeledte volna, de attól félt, hogy Mariska néni valóban felteszi róla, hogy elfeledheti. Miért csinál ez az ember ilyeneket. Nem bírta már ezt az egy estét legalább ez után a rettenetes nap után jóvátenni?

Egy vidéki család tűnt fel nekik, négyen voltak, s valami patália tört ki köztük. Csak lassan értették meg, hogy az idős zsidóasszony, egy sárgásfehér hajú azon zsörtöl nagy kétségbe­eséssel, hogy ő már látta ezt a darabot a múltkor Hannáékkal. Ő nem nézi meg még egyszer, olyan nincs, ő nem nézi meg még egyszer.

A férje, bikanyakú fekete öreg kemény zsidó, valami vidéki bérlő lehet, kimerült alázatossággal csillapította, hogy nem is kell, ő a jegyeket rögtön eladja.

Ez érdekes volt, sikerül-e neki eladni.

Az öregúr a kezében lobogtatta a négy darab jegyet, két fiatal volt velük, talán a lányuk és a vejük, és sorra kezdte kínálgatni a pénztárnál állóknak.

Aztán az újonnan jöttekre kezdett vadászni. Nem röstellt mindenkit megszólítani. De nem volt szerencséje itt sem. Aki autón jött, annak már volt jegye, aki az oldalajtókon, azoknak nem kellett a drága jegy.

Ott állottak hát, mint egy kis elhagyatott és szerencsétlen sziget a jövő-menők közt középen, közvetlen a pénztár ablaka előtt. A csengő pedig folyton szólt, s egy vörhenyeges libériás színházi szolga egyhangúan kiabálta, hogy: “az előadás kezdődik, méltóztassék besétálni”.

Ilonka már izzadt a rémülettől, hogy ez az Imre még mindig nincs. Jaj, bár szívszélhűdést kapna itt most rögtön, hogy Imre hadd tudná meg, mi az, amit csinál… Rettenetes ez az ember.

- Hadváry grófék - mondta Valika.

Még ő is odanézett. Ilyen közönség van, s ez az Imre így bánik el velük.

Már a közönség egészen eltűnt, csak a pénztárnál állottak vagy heten.

Hát ez nem jön, ez nem jön. Ez az Imre, ezt meg kell ölni. Akkor odalépett hozzájuk a jegyet árusító úr és azt mondta:

- Kérem, három jegyem van még, féláron adom… A feleségem már látta a darabot, és nem akarja megnézni még egyszer.

- Nem, köszönöm - mondta Mariska néni rendkívül hidegen -, nekünk lesz jegyünk… azt hiszem.

Ilonka azt hitte, el kell ájulni. Hogy fejezheti ki magát ez a Mariska néni ilyen tapintatlanul... “Nekünk lesz jegyünk... azt hiszem…” Ez rettenetes, ez rettenetes…

S ebben a pillanatban meglátta Imrét.

Úgy jött be a túlsó ajtón, mint egy ragyogó hadvezér. Ez még jobban dühbe hozta.

Mert ha bűntudattal jön, sápadtan és letörve, és érezni lehetne rajta, hogy szégyenkezik s meg van ijedve… De úgy jön, mint akinek minden sikerült az életben… Csak úgy repül, és a sárga feje, mint valami sárga virág, szépen fésülten és frissen borotválva… Ez a gazember azért késett, mert a borbélynál volt és…

- Nagyon jó jegyek - mondta az eladó úr oly tétován, mintha az élete függne tőle, hogy elsózza. - Pengőjével odaadom - suttogta, hogy a felesége meg ne hallja…

A felesége azt hitte, segítenie kell s hangosan, anélkül, hogy hozzájuk csatlakozott volna, mondta, hogy hadd hallják:

- Képtelen vagyok rá, soha nem volt még darab, amit kétszer néztem volna meg.

S akkor ez az Imre, ez a szemtelen, pont mellettük jött el, dehogy jött, repült, suhogott, s odavetette:

- De a János vitézt kétszer méltóztatott megnézni. - Az öreg néni sóbálvánnyá vált s meg­némult.

Kis csönd.

- Kétszer láttad? - kérdezte az ura.

- Igen, azt kétszer… Egyszer fiatal koromban a magam kedvéért, és egyszer… az utódokért…

Imre diadalmasan nevetett, hamar kezet csókolt Mariska néninek, kezet fogott Valikával, s mikor a feleségét át akarta nyalábolni, az oly sértően nézett rá, hogy erről eszébe jutott, hogy még nincs jegye.

A pénztárhoz ugrott, behajlott a kis ablakon s valamit mesélt. Mariska néni hiába figyelt, nem bírta megállapítani, hogy fizetett-e a jegyért, vagy nem, és mennyit. Háttal volt neki és egész bedugta a fejét és a fizető jobb kezit.

De ő már a legelső pillanatban megnézte, hogy a jegy ára az első zsöllyesorokban darabonként kilenc pengő. Biztos volt benne, hogy nagyon kedvezményesen kaphatta a jegyet, ahogy újságírók szokták, de most kudarcot vallott, nem látta a fizetést, csak hogy a tárcájába nyúlt.

- Nos, parancsoljanak besétálni - mondta Imre -, kezdődik az előadás. 


A bejegyzés trackback címe:

https://centrifuga.blog.hu/api/trackback/id/tr683433333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.