fmx.jpg

 

xmen.jpg

 

meeting.jpg

femx.jpg

epizod.jpg

kreativity.jpg

CIVILKURAZSIJPG.jpg

IMPRESSZUMJPG_1.jpg

VILAGTANITONOIJPG.jpg

NOKAKUTNALJPG.jpg

APUDFIAMJPG.jpg

SZERELEMKUSZOBJPG.jpg

GORDONKONYVJPG.jpg

BESTIARIUMJPG.jpg

DZSUMBUJISTAKJPG.jpg

ORBANNEVICAJPG.jpg

ILLEMKODEXJPG.jpg

 

versvasarnap.jpg



 

Címkefelhő

a (8) afrika (21) afrikai irodalom (17) ágens (16) ajánló (846) alapjövedelem (8) amerikai irodalom (49) angyalkommandó (9) anya kép (8) apple világnézet (5) apud fiam (59) az alapítványról (10) az asszony beleszól (26) a bihari (7) a dajka (5) baba (5) bach máté (12) bajtai andrás (5) baki júlia (6) bak zsuzsa (15) balogh rodrigó (6) bánki éva (11) bán zsófia (11) bárdos deák ágnes (7) becsey zsuzsa (11) bemutatkozó (6) bencsik orsolya (5) beszámoló (68) bitó lászló (14) blog (6) bódis kriszta (116) books (7) borgos anna (10) bozzi vera (6) büky anna (19) bumberák maja (5) centrifuga (802) cigányság (200) civil(szf)éra (157) csapó ida (6) csepregi jános (5) csobánka zsuzsa (5) czapáry veronika (33) czóbel minka (9) deák csillag (29) debreceni boglárka (56) délszláv irodalom (5) depresszió (7) deres kornélia (8) design (11) diszkrimináció (9) divat (30) divatica (32) dokumentumfilm (5) dráma (12) drog (18) dunajcsik mátyás (5) dzsumbujisták (11) egészség (5) együttműködés (24) éjszakai állatkert (16) ekaterina shishkina (6) ekiadó (6) elfriede jelinek (5) énkép (60) eperjesi ágnes (6) epizod (59) erdős virág (9) erőszak (5) esszé (9) evu (9) fábián évi (18) falcsik mari (13) feldmár andrás (7) felhívás (5) feminista irodalomkritika (12) feminizmus (10) femx (102) fenyvesi orsolya (9) festészet (10) fesztivál (77) fff-gender (20) fff gender (248) film (161) filmszemle (17) folyóirat (1868) forgács zsuzsa bruria (26) fotó (98) fotókiállítás (6) gazdaság (7) gender (153) geo kozmosz (5) geréb ágnes (13) gömbhalmaz (10) gordon (14) gordon agáta (240) gubicskó ágnes (8) gyárfás judit (18) gyerekirodalom (7) györe gabriella (75) győrfi kata (5) háború (28) haraszti ágnes (5) heller ágnes (8) hétes (27) hír (77) hit (5) holokauszt (12) icafoci (44) ica i. évad (6) ica ix. évad (14) ica vii. évad (17) ica viii. évad (17) ica x. évad (5) ica xi. félév (9) identitás (5) identitásfenyegetés (16) ifjúsági regény (5) ikeranya (13) illemkódex (65) incesztus (7) interjú (119) intermédia (5) irodalmi centrifuga történet (54) irodalom (626) izsó zita (6) játék (14) jogalkalmazás (22) józsef etella (8) József Etella (5) jumana albajari (6) kalapos éva veronika (6) kamufelhő (5) karafiáth orsolya (6) katerina avgeri (6) katona ágota (5) kecskés éva (11) kemény lili (7) kemény zsófi (6) képregény (24) képzőművészet (214) kiállítás (71) kiss judit ágnes (10) kiss mirella (8) kiss noémi (33) kiss tibor noé (6) kocsis noémi (7) költészet (68) kölüs lajos (31) koncepciós perek (7) koncz orsolya (5) konferencia (8) könyv (12) könyvajánló (138) könyvfesztivál (11) könyvtár (82) környezettudat (16) környezetvédelem (23) kortárs (14) kosáryné réz lola (6) köz élet (231) kritika (10) kultúrakutatás (6) ladik katalin (6) láger-élmény (6) láger élmény (6) lángh júlia (42) láng judit (40) lévai katalin (19) lidman (27) literature (14) ljudmila ulickaja (5) lovas ildikó (5) magdolna negyed (34) magvető (5) magyari andrea (51) mai manó ház (6) majthényi flóra (10) marsovszky magdolna (5) média (32) meeting (46) ménes attila (9) menyhért anna (10) mese (41) mesterházi mónika (6) miklya anna (8) milota (5) mitológia (6) moramee das (6) móricz (28) mozgalom (5) mozi (43) műfordítás (16) műhely (125) murányi zita (27) műterem (11) művészet (15) nagy csilla (15) nagy kata (7) napló (12) néma nővérek (7) nemes z márió (5) németh ványi klári (48) nők iskolája (5) nőtudat (196) novella (6) oktatás (6) önismeret (112) orbánné vica (20) összefogás (106) összefogás mozgalom (51) pályázat (51) palya bea (10) pál dániel levente (5) pénz (12) performansz (5) pintér kitti (5) poem (10) polcz alaine (7) politika (85) pornográfia (5) pride (5) programajánló (417) próza (15) psyché (11) pszichiátria (14) pszichológia (9) push (27) radics viktória (11) rakovszky zsuzsa (13) recenzió (57) reciklika (7) regény (231) reisch éva (8) rólunk (7) sahar ammar (6) sándor bea (5) sapphire (27) sara (27) sara lidman (32) sasa (44) simone de beauvoir (6) soma (7) somogyi aranka (5) sorozat (277) spanyolország (7) spanyol irodalom (12) spiegelmann laura (5) spiritualitás (35) sport (16) sportella (19) szabo evu (13) szabó imola julianna (10) szabó t. anna (9) szalon (31) szécsi magda (35) szegénység (68) szerelem (36) szerelemküszöb (19) szerkesztőség (12) szex (48) színház (94) szocioregény (42) szőcs petra (5) szolidaritás (249) szöllősi mátyás (5) szomjas oázis (12) takács mária (13) takács zsuzsa (7) tanatológia (6) tánc (28) tanulmány (29) tar sándor (9) tatárszentgyörgy (9) telkes margit (7) testkép (89) tilli zsuzsanna (7) tímár magdolna (10) történelem (59) tóth kinga (9) tóth krisztina (13) trauma (123) turi tímea (5) tuszki (15) uhorski k andrás (37) ünnep (31) urbányi eszter (10) utazás (35) várnagy márta (5) város (17) városkép (5) vers (232) versvasárnap (69) vidács anett (14) vidék (33) video (10) világirodalom (104) világ tanítónői (40) virginia woolf (6) weöres sándor (5) wikiwom (143) xman (31) zakia el yamani (6) závada pál (9) zene (96) zilahi anna (5) Összes Címke

Műterem: Czapáry Veronika

2012.03.31. 07:00 | icentrifuga | 1 komment

Címkék: műterem centrifuga czapáry veronika anya kacag

ANYA KACAG 

 A Centrifuga Műteremben kortárs szerzőket mutatunk be, akiknek személyes és írói teljesítményét évek óta figyelemmel kísérjük. A Műterem olyasféle rovat a Centrifugában, mint a Literán a Magasiskola, de nálunk a férfi-irodalom fáradt kliséit írják felül a friss és magasrendű női szellemek. A Műterem mai szövege Czapáry Veronika regényéből való, a mű a könyvfesztiválra fog megjelenni.

Október 13. 

Voltam tegnap ezen a pszichoanalitikus konferencián, és nagyon rossz volt. Vagyis a konferencia tulajdonképpen jó volt, de utána felmentem a Csomához és füvet szívtam és az eléggé rossz volt. Kétszer kettőt szívtam bele egy füves cigibe és rettenetesen rosszul éreztem magam, utána meg nem bírtam hazamenni, fél3 volt, amikor elindultam, és tudtam, hogy ma 10re be kéne érnem a konferenciára.  

Mindenesetre az este végén szükségem volt egy elutasításra, mármint arra, hogy felmenjek a Csomához, akinél ott volt az a lány, aki tetszik neki, és akit már egészen jól beinvitált a baráti körébe. Nagyon csinos lány, nagyon vékony és erotikusan mozog, szőke haja van. Az egyik csávó a liftben egy idegen analitikus előtt megkérdezte tőlem, hogy és a kötődési problémáimmal mi a helyzet, mert ha ennyi mindenkit elvesztettem, akkor valahogy biztos van probléma.

 

Azt hittem lehidalok az egésztől és csak bámultam rá, hogy mi van. Ilyen teljesen racionálisan kérdezte, mintha egy kórkép lennék. Mondtam, ezt nem a liftben szeretném megbeszélni…

Utána meg egy nő ült mellettem, aki megkérdezte hogy hányban születtem, mondom ’83-ban, erre elkezdi, hogy neki van három három páciense 83-ból és nagyon nehéz neki velük. Majd pár perc múlva hozzátette, nyugodtan gyűlölhet, úgyse fog többé látni. Elkezdtem neki magyarázni, hogy nem gyűlölöm, de nem nagyon hitte el sajnos, és én hüledeztem, hogy jelentheti ki valaki ezt ilyen, ennyire nyugodt szívvel, szóval roppant furcsa volt. A tanár úr most kicsit megnyugtatott, elindulok…  

Október 14.

A Csomáéknál töltött rettenetes idő után már nem tudok szórakozni menni, mert félek, hogy alkoholt fogok inni, ahogyan ott füveztem. És mert félek a sok embertől, akik egy szórakozóhelyen mind ott vannak. Nagyon rettenetes ez, hogy nem merek már a Kartácsba odamenni. Rögtön az a rémkép jelenik meg előttem, ha odamegyek, kisebbrendűségi érzésem lesz, hogy ők mennyire jók, szépek és sokkal jobbak nálam és akkor ki leszek zárva valamiből, de valójában meg sem adtam nekik az esélyt, hogy mindez ne így legyen. Mostanában állandóan nem-et mondok és erősítem a magányosságomat, a kirekesztettségemet a társadalomból, és semmi összefüggés nincsen a nem-jeim és a valós események között, egyetlen összefüggés van, hogy olyan dolgokra mondjak nem-et, amikre régebben igent mondtam.

 

Nyilván azért nem merem betenni a lábam a kurva Hajókötélbe és a Kartácsba, mert például a Kartács tulajával lefeküdtem és van egy felesége meg két gyereke, szóval az ödipális sztorit abszolút újra lehetett vele játszani, a Hajókötélben meg annyi emberen csüggtem, annyi embertől akartam, hogy változtasson meg, tök berúgva annyiszor aláztam meg magam, hogy ezt most nem bírom elviselni.

 

Ma éjjel a Petivel álmodtam. Már egy fél éve nem láttam. Azt álmodtam, hogy bocsánatot kért és megölelgetett, meghogy megint akartam tőle valamit, járni, vagy ilyesmi, de ő nem akart. De a lényeg az volt, hogy megint éreztem, hogy hozzáérek, és ő visszaölelgetett. Hogy kibékültem vele. Jó álom volt.

 

Sokat gondolok arra a srácra is, akit Tamásnak hívnak, és tetszik. Sokat beszélgettem vele pénteken a konferencián a tükör dolgokról és a pszichózisról, hogy milyen amikor pszichózisba esik az ember, meg hogy erről Lacan hogyan ír, meg ilyesmikről. Érdekeseket mondott, de én otthagytam őt pénteken, mert arra emlékeztem, hogy mindig én vagyok az, aki utoljára megy el az ilyen helyekről, aki mindig ott csüng a másikon és mindig ott akar maradni és aki függ. Nagyon szeretnék nem függni és nem kiszolgáltatottnak lenni az emberektől, de minél jobban menekülök ezek elől a helyzetek elől, annál jobban beléjük gabalyodom, és már csak azon kapom magam, hogy függök, vagy később jövök rá, hogy függtem, és megint mindenkitől, minden idegentől azt akartam, hogy legyen az anyukám és segítsen rajtam. Ez nagyon szörnyű. Mert eléggé két véglet. Szadisztikus vagy mazochista.

 

Amikor elmentünk, ez a Tomi hosszan a szemembe nézett és akkor úgy éreztem kissé erotikusan néz rám, hogy erotikus a tekintete és tetszem neki. Ez jó érzés volt.

 

A Tamás már gyakorló pszichológus. Azt mondta, a szupervízora is ott volt a konferencián. Elképzeltem milyen lenne vele az életem. Mindig megbeszélnénk, hogy mi volt tündérhegyi terápiámon, eléggé vicces lenne. A tanár urat kérdeztem a szelfekről és végül kicseréltem a Kohutos könyvet egy másikra, ami a szelfelméleteket jobban összefoglalja.

 

A tanár úr ott mindenki előtt magyarázta, hogy mi az a szelf, tudod Viktória, mondta nekem, ott van a kis lelkem és azzal reprezentálom magam a külvilágban, olyan aranyos volt. A tanár úrba is szerelmes lennék, ha fiatalabb lenne, és nem lenne felesége. Milyen jó lenne. De hát van neki.

 

Elképzeltem, hogyan fogjuk a hármas szülinapunkat ünnepelni a Lénával és nem szeretném a Robival, mert nem szeretném, ha sokan itt lennének azok körül a barátaink közül, akikkel már összevesztem.

 

Szóval elköltöttem a 32 ezer forintot, vettem egy csomó könyvet, 11000 forintért a Hotel Stadionban az Animulától, a többi pénz nem tudom hová lett. Tényleg. Vettem még két harisnyát is, az 3000. 14000.

 

11000 könyv

 

3000 harisnya

 

3000 evés

 

Ja, szóval nem tudom összeszámolni.

 

Ja, igen, emlékszem gyerekkoromban volt egy álmosom, egy takaróm, ami rettenetesen fontos volt számomra. Az Aranka kimosta és akkor azt hittem, belehaltam, annyira szar volt, hogy más szaga volt és könyörögtem neki, hogy ne mossa ki. Aztán kidobta és egyszercsak nem volt meg és nem tudtam neki ezt megbocsátani, ez még iszonyúbb volt. Eltűnt, azt mondta a kukások már elvitték és röhögött rajtam, hogy nekem kell, én hetekig sírtam utána és azt éreztem, most már ezt is elvették tőlem, borzalmas volt. Az ujjamat is szoptam állandóan, és kigúnyolt azzal, meg beerőspaprikázta, hogy most már hagyjam abba, mert nagylány vagyok és micsoda nevetséges, hogy még mindig az ujjamat szopom. Az egyetlen menedékem elalvás előtt mindig az ujjszopás volt, amitől azt reméltem, meggyógyulok. Borzalmas volt, amikor elvették az álmosomat, de ugyanilyen borzalmas volt, amikor kidobták a babáimat. Volt olyan is, hogy az összes babámat a húgomnak adományoztam és ő kidobta őket, én kerestem a Léna babát, mert ő volt a kedvencem és egyáltalán nem találtam meg, végigforgattuk az apámmal mind a négy kukát, ami a kuktárolóban volt, emlékszem az Aranka azt mondta, hogy nekem már nincsen szükségem a rongyos babáimra. Ezt a nevetését, mondtam a pszichológusomnak bármikor fel tudom idézni, rengeteget álmodom vele, hogy röhög és sírok. De az álmosomra még mindig emlékszem. Egy kicsi világos narancsos színű csíkos és kockás takaró volt. Kicsike, a széle selyem anyaggal volt körbevarrva. Imádtam az álmosomat, mindig megnyugvás volt, ha magamhoz szoríthattam, ha mellettem éreztem, ha magamban éreztem. Rettenetes érzés volt, amikor elvette, olyan érzés, mintha egy darabot vett volna el a lelkemből, szétroncsolta és széttépte volna. Tudom, ezen már úgysem lehet változtatni, de nagyon fájdalmas mindenesetre.

 

 Amíg megvolt az álmosom, emlékeztetett anyukámra, addig fényes volt az életem és ez arra emlékeztet, amikor még boldog voltam és a szelftárgyaknak, meg mindennek a tudatában és a birtokában voltam.  Olyan érzés volt, mintha a nap mindig velem lenne és fényes lenne az életem, a fény mindenhova elhatolna. A tárgyakba és az életembe is. Emlékszem arra, hogy nagyon jó volt szopni az ujjamat, megnyugtatott, meg az anyukám teste is, a anyukám jelenléte is. Az apámmal való viszonyom mindig sokkal, de sokkal ambivalensebb volt. Nem tudtam mit keres itt és minek van itt velünk. Emlékszem a babanaplóban úgy ír erről anyukám, hogy elsírtam magam, amikor megjelent.   

 

Oktbóber 15.  

 

Találkoztam a konferencián valakivel, aki egy lány volt és ott volt a pasija is, azaz a vőlegénye és ott volt a pasijának az anyja is. Na ja, há-t az a lány tud szeretni, míg én kényszeres határátlépő vagyok és állandóan érzékelem a határokat, de át kell lépnem őket, ahogyan az apám is átlépte mindig, amikor a szexuális életemről kérdezgetett fiatalkoromban és állandóan vacsorázni vitt. Volt egy időszak, amikor intim viszonyban voltunk, de aztán minden elborult. Emlékszem volt egy nője, aki egy időben beszélt arról nekem, hogy mennyire szerelmes az apámba és hogy miket érez iránta. Még beszélt a szexuális életükről is, hogy mennyire jó neki az apámmal. Sőt az apám beszélt arról is, hogy hogyan milyen módokon élvezett el az anyám. Hogy csak egyszer tudott elélvezni, míg mások többször is (más nők) és hogy nagyon kellett figyelnie az anyámra, eljuttatni egy pontig, ott meglökni és akkor végre elélvezett, de az nagyon sok idő volt, amíg idáig eljutott. Ez onnan jut eszembe, hogy tőlem is mindig megkérdezte, volt-e orgazmusom és mondtam neki az elején hogy nem volt. És akkor saját magát akarta úgy beállítani, mint aki minden nőt ki tud elégíteni, merthogy nála olyan nők is elélveznek, akiknek sosem volt orgazmusuk, mondta. Néha olyan érzés, hogy sosem fog véget érni a rémálom és mindig fájni fog minden, ami történt velem. Sosem fogom tudni túltenni magam rajta. Most eszembe jutnak az olyan faszik, akik megbasztak. Volt például egy Viktor nevű csávó, akivel Sziget után jöttem össze és aki nagyon szép lakásban lakott, volt anyukája és egy hatalmas ólomüveglámpa volt a konyhájukban. Sőt volt egy nagyon szépen gondozott kertjük is. Megbaszott egyszer, aztán másnap nem értem el a vonatot, (bár nem is nagyon akartam elérni) és ott aludtam megint nála, akkor megint lefeküdtem vele, de csak kicsit, másnap kirúgott és mondta, soha többé nem akar látni.

 

Utána még rengetegszer hívogattam telefonon, újra és újra átéltem az elutasítást, plusz megaláztam magam, hogy nem kellek neki, ezt rendes mazochista módjára állandóan újra kellett élnem. Hát igen, szóval ma rettenetesen, nagyon szarul vagyok megint. És ha arra gondolok, ami gyerekkoromban történt velem az apám kapcsán, akkor még szarabbul leszek. Úgyhogy jelenleg nem is hívok fel senkit sem, hogy elpanaszoljam neki, meg ilyenek, a fájdalmamat, mert teljesen fölösleges. A halállal úgyis egyedül vagyok, nem megosztható az élmény és senki nem tudja átérezni, amit érzek, csak leírni tudom.

 

 Fáj a halál és fáj az élet. Fáj, hogy egyedül vagyok és senkivel nem megoszthatók ezek az élmények, tudattalanom sötét rejtelmei, a lyuk élet és halál között, a rettegés, a vonal, hogy szeretnék meghalni végre, szeretném, ha vége lenne, és beolvadnék a tudattalan sötét burkaiba, ha elnyelne a sötétség, a biológia, ha elnyelne a tudatom vagy a fény, mintha sosem léteztem volna és sosem kéne emlékeznem ezekre a rettenetes, szörnyű élményekre, amikre ha gondolok, csak egy valami jut eszembe, hogy fáj, rettenetesen és mérhetetlenül fájnak ezek az emlékek és nem tudom mikor lesz már vége ennek.

 Október 16.  

 

Arra gondoltam, hogy én biztosan azért írok, hogy ezt a köztes, átmeneti teret kitöltsem a magam számára illúzióval. Hogy eltöltsem azt a reménytelen időintervallumot, ami még hátra van az életemből valamivel. Nem egészen értem és tudom, hogy mivel, de valamivel csak ki kell tölteni. Mivel a pénzkeresésen kívül semmi máshoz nem értek, ezért írok és ezért ólomüvegezem. Azért nem tudom őket befejezni, mert akkor a játszásom kikerül valahova máshova, másvalakikhez és nem marad belül velem. Amikor befejezem, akkor ellenállok az anyának és nem egyedül játszom, hanem játékomat megosztom másokkal és ezt nem bírom. Egészen világosan, világos volt a dolog, hogy az anyámmal kell mindent lerendeznem.

Tetemét magammal hurcolom mindenhova.

Most az előbb nagyon elkezdett hiányozni a Karcsi, mert úgy éreztem, ő az egyetlen ember a földön, aki szeretett és megértett. Felhívtam az egyik barátját, az Ákost telefonon, hogy adja meg a Karcsi számát. Azt mondta, felhívja és megkérdezi, megadhatja-e, de a Karcsi azt mondta neki, hogy nem. Ezek után felhívtam a Répát, és megkértem, hogy szerezze meg ő kerülő úton a Karcsi számát, de nehogy kiderüljön, hogy nekem kell.

Most az előbb felhívtam a szerkesztőséget is, hogy adják meg a számát és majdnem meg is adták, csak a biztonsági őr volt ott és nem tudta őket a bekapcsolni, mivel kimentek valamiért. Amikor visszajöttek, azt mondtam, hogy Y Piroska vagyok és hogy – kitaláltam egy kamu ügyet, - amiért mindenképpen beszélnem kell a Károllyal. Kapásból megadták a számát.

Végül beszéltem a Karcsival telefonon, és jó volt. Úgy éreztem, megért és szeret, bár nem volt egyszerű elmagyaráznom neki, hogy az anyám miatt nem tudom befejezni a dolgaimat, azért, mert őszerinte nekem egyedül kell játszanom. Azt mondta, ez faszság. Mire sikerült neki elmagyaráznom, hogy én miért érzem így, eltelt egy fél óra. Végül azt akartam, hogy jöjjön át, de tudtam, hogy logikailag és racionálisan jobb, ha most nem jön át. Végül visszahívott és megkérdezte, hogy átjöjjön-e, én meg megkérdeztem tőle, hogy át akar-e jönni és azt mondta, nem akar átjönni. De ha azt mondta volna, hogy át akar jönni, akkor azt mondtam volna, jöjjön át, eléggé függ tőlem ez a gyerek. Most például, hogy azt mondtam neki, hogy mégis jöjjön át, meggondolta magát és most átjön. Fura volt vele beszélni, kicsit olyan nagyon férfias volt a hangja. Meg nagyon közel éreztem magam hozzá, és az a baj, hogy nem tudtam neki azt mondani, hogy ne jöjjön át. Bár azt gondoltam, hogy talán jobb lenne, ha pár nap múlva találkoznánk inkább. … …      

Szerintem olyanok vagyunk, mindketten a Karcsival, mint a kisgyerekek, rögtön akarjuk, amit az ösztönkésztetésünk diktál, és nem tudunk várni. 

 


 Anya viaskodik a szavakkal, és ezt szívóssággal teszi, ilyenkor mindig olyan szép, pedig a szavak áramlása annyi mindent felelevenít a régi fényképek nézegetése közben. Anya nem törődik a hajnalokkal, kihúzza egyenesre drótszálú haját, én pedig nézem, amikor ez az elképesztő erő újraéled benne, akkor is, amikor kihúzta már az összes drótszálú haját. 

Anya beteg, tiszta folt a karja, én nem simítom egyenesre a haját, sírok naphosszat, de ez sem segít, jönne haza a kórházból Anya, mondom a nővéremnek, csak kacag, kacag, nem értem mért. A papírzsebkendőről álmodom és a megálmodott órák közben hazatér Anya. Őt látogatom meg ibolyával, és a nővéremmel az ibolyákról beszélgetek, hogy szerintem csodálatos tavasszal szedni őket, nagyon szép az ibolya, nem érti, szerinte nem szép, pedig én az összes ibolyát szeretem. A színe kék, jól fog esni, ha megdicsérem, ezért megdicsérem az ibolyákat, milyen szép, milyen szép. Nem értem, miért nem jön már haza Anya a kórházból, szerintem hármunk közül nem neki kell meghalnia, mert akkor mi lesz velünk, visszajöhetne már. 

Néha ránézek Anyára, mereven, elevenen, most akkor itt maradunk a nővéremmel, kérdezem tőle, nem reagál. Egy másik maszkban van Anya ilyenkor, és ha nagy leszek, majd megcsókolom őt is és az ibolyákat is. Ha az idő tér lenne, Anya teljesen máshol lenne, nem félne semmitől sem, egy másik üzenetben találná meg magát, a másik kapcsolódási pontjain elindulna, mi nagyon szeretjük Anyát és szeretünk a nővéremmel beszélgetni, bólogat, mert szép nagy szemei vannak, szeretjük a nagyszeműeket is, így minden tönkremegy. A szerelem okozta függőség tönkreteszi Anyát. Szabályosan meg fog halni, már amikor megszületett, tudtam, ez lesz a vége. Az lesz a legfájdalmasabb, ha Apa visszavág, az áramkör olyankor mindig a végére ér. Ami az erekben nyomja azokat a pontokat, tudod, mondja a nővérem. 

Semmi megfoghatatlan nincsen, mondja Anya, teljesen egyszerű, és boldogan becsomagolja a mondatokat. Hogyan képzeli el, amikor a nővéremmel találkozik, hogyan képzeled el. Anya kacag, és nevetése betölti a teret, betölti az összes teret, a szomszédokhoz is elhallatszik. 

Anya szereti a kertes házat, hibátlan a mosolya, nagyon kedves, csak akkor nem, amikor állandóan beteg. Nem lehet a ruhának kára, Anya úgy igazítja meg a kötényét, hogy nem gondol másra, csak Dunapartra vagy Doborgaz szigetre, a feledhetetlen utazások, ugyanaz a folyópart, fényes nappal Anya köténye, nappalai, a hús és vér a csontokon, Anya olyankor becsönget, meglátogat ibolyával. Rózsaszín borítékokba teszi a mondatait, és elküldi az összes eleven bogárnak, idegesen csinálja ezt, de nem érdekli. Idehozza a tárgyakat, leül velem szemben, megigazítja a könyveket a szobában, a haját és az illatát is, figyelmesen a szemem közé néz, és azt mondja, ezeket mostantól szereted. Anyára nézek, messze a szemei közé, és tudom, még nem tört ki belőle, tudom, igaza van, ezeket szeretnem kell, különben meghal, mindenképpen szeretnem kell. Ha más nem erőszakol meg, megerőszakolom magamat, magamra erőltetek mindent, amit nem szeretek, nekem örökre szenvednem kell. Aztán éjszaka erőt vesz rajtam a rettegés, most ez már örökké így marad, kérdezem magamtól. Hirtelen nem tudom. 

Anya azt állítja, én öltem meg a nővéremet. Úgy emlékszem, Anya, ebben biztos vagyok. De én sosem tudom, hogy mit állított tényleg Anya, és mi történt meg. Olyan régen volt, és Anya mindig eltűnik, olyankor elevenen éget szét minket a fény. 

Anya elővesz a fiókból, és azt mondja, ha a letűnt babákkal beszélgetsz, te is olyan rózsaszín leszel, mint ők. Senki nem fog megtalálni a kertben, az erdőben, a fák alatt sem, akkor majd véget nem érő rettegés lesz az osztályrészed, az örökös holdfényes rettegés, a véget nem érő és örökké tartó, minket eláraszt és iszapos nyarakon magával visz, nagyon messzire el, ha nem figyelsz rá, akkor sem segít, mert mindig veled van, ha rajzolni mersz vagy suttogsz, olyankor is, egyszer úgyis megtörtént és vége, ha még egyszer meglátom Anyát, nem hiszem el neki, de később rájövök, igaza van. 

Emlékszem, nem tilos írni az asztalterítőkre sem, mert Anya nem veszi észre, ha irkálok, nincsen semmi nyoma, állatokat szeretek a legjobban rajzolni, olyan állatokat, amelyek megeszik az embereket, széttépik az erdőben, mert az emberek ott megfagynak, nem tudnak házat építeni, nincsen otthonuk, magukra sem tudnak vigyázni, énekelek, olyan leszek mint Anya, sima lesz a bőröm, észveszejtőek a szemeim, minden reggel sírok majd és énekelek, kikapálom a virágokat is, vagy máshova ültetem őket, mert rájöttem, hogy mindez érdektelen. A húsom, és minden apró részecském jelzi, hogy Anyából vagyok, hogy minden Anya és mindenki mindennél fontosabb. Nem fogok félni, mert majd minden reggel álmodozom. 

Annak nincsen semmi nyoma, simán lehet. Tudom, hogy Apával sokat sétálgattam, amikor egyenletes volt a történet. Kedves, szép szemei vannak, sokat van Anyával, mert láttam őket. Semmi nem múlik el nyomtalanul, tudom, hogyan keveri meg Anya a kávét. Beszélgetni kezd a hatalmas bíbor asztalterítővel, valaki kell, hogy szórakoztassa, én is beszélgetni kezdek vele, Anya ettől egészen ellágyul. Így telik egy napunk, Anya mindig érdekes. Szeretem a képzelt beszélgetőtársakat, mert esetleg lesütött szemmel közbeszólnak, a kezüket tördelik és izgulnak értem. 

Iszonyatosan nagy zivatar volt a múlt kedden, mondja Anya, apád ki se mert menni az utcára, én pedig egész nap a konyhában foglalatoskodtam, a múlt keddek egyikén, a konyharuhákkal bajlódtam, hogy melyiket hova akasszam, mondja Anya, pontosabban: melyik nap melyiknek hol a helye, mert ha összekeverednek, nagy baj lesz, és a mi országunkban egyszerre csak egy nap lehet, nem lehet egyszerre éjszaka és nappal. Különböző színűek, jól jegyezd meg Icinke Picinke, melyik mit jelent, ha összekevered őket, egészen simán véged lesz. Üvölteni kezdek, ezt nem hiszem el, kérem, mondja azt, hogy csak viccelt, és nem lesz olyan nagy baj, ha összekeverem, de erre már nem hajlandó, ez nem vicc, suttogja, ez egészen komoly, az agyadba vésted?, és ilyenkor véres lesz a szeme Anyának és én sírni kezdek, nem tudok tenni semmit, egyáltalán semmit, továbbra is véres szemekkel néz rám.

 

Október 23.

 

 

Ma elmentünk abba a szobaszínházba, amiről a Csomáék annyit meséltek, az Emeséhez, és nem volt olyan rossz. Fátyol Hermina természetesen lenyűgöző volt, csodálatos, satöbbi, és mindenkinek minden apró mozdulata nagyon ki volt dolgozva. A csaj fehér selyemruhában volt, és amikor a földre feküdt, hátulról kirajzolódott a csinos kis seggének a vonala, persze mindenki azt stírolta, a fiúk és talán a csajok is.  

***  

 

 

 

 Forrás:

Czapáry Veronika a Centrifugán

Centrifuga Műterem 

 


A bejegyzés trackback címe:

https://centrifuga.blog.hu/api/trackback/id/tr324343641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

virebi 2012.03.31. 20:16:02

nagyon jó. meg fogom venni.