fmx.jpg

 

xmen.jpg

 

meeting.jpg

femx.jpg

epizod.jpg

kreativity.jpg

CIVILKURAZSIJPG.jpg

IMPRESSZUMJPG_1.jpg

VILAGTANITONOIJPG.jpg

NOKAKUTNALJPG.jpg

APUDFIAMJPG.jpg

SZERELEMKUSZOBJPG.jpg

GORDONKONYVJPG.jpg

BESTIARIUMJPG.jpg

DZSUMBUJISTAKJPG.jpg

ORBANNEVICAJPG.jpg

ILLEMKODEXJPG.jpg

 

versvasarnap.jpg



 

Címkefelhő

a (8) afrika (21) afrikai irodalom (17) ágens (16) ajánló (846) alapjövedelem (8) amerikai irodalom (49) angyalkommandó (9) anya kép (8) apple világnézet (5) apud fiam (59) az alapítványról (10) az asszony beleszól (26) a bihari (7) a dajka (5) baba (5) bach máté (12) bajtai andrás (5) baki júlia (6) bak zsuzsa (15) balogh rodrigó (6) bánki éva (11) bán zsófia (11) bárdos deák ágnes (7) becsey zsuzsa (11) bemutatkozó (6) bencsik orsolya (5) beszámoló (68) bitó lászló (14) blog (6) bódis kriszta (116) books (7) borgos anna (10) bozzi vera (6) büky anna (19) bumberák maja (5) centrifuga (802) cigányság (200) civil(szf)éra (157) csapó ida (6) csepregi jános (5) csobánka zsuzsa (5) czapáry veronika (33) czóbel minka (9) deák csillag (29) debreceni boglárka (56) délszláv irodalom (5) depresszió (7) deres kornélia (8) design (11) diszkrimináció (9) divat (30) divatica (32) dokumentumfilm (5) dráma (12) drog (18) dunajcsik mátyás (5) dzsumbujisták (11) egészség (5) együttműködés (24) éjszakai állatkert (16) ekaterina shishkina (6) ekiadó (6) elfriede jelinek (5) énkép (60) eperjesi ágnes (6) epizod (59) erdős virág (9) erőszak (5) esszé (9) evu (9) fábián évi (18) falcsik mari (13) feldmár andrás (7) felhívás (5) feminista irodalomkritika (12) feminizmus (10) femx (102) fenyvesi orsolya (9) festészet (10) fesztivál (77) fff-gender (20) fff gender (248) film (161) filmszemle (17) folyóirat (1868) forgács zsuzsa bruria (26) fotó (98) fotókiállítás (6) gazdaság (7) gender (153) geo kozmosz (5) geréb ágnes (13) gömbhalmaz (10) gordon (14) gordon agáta (240) gubicskó ágnes (8) gyárfás judit (18) gyerekirodalom (7) györe gabriella (75) győrfi kata (5) háború (28) haraszti ágnes (5) heller ágnes (8) hétes (27) hír (77) hit (5) holokauszt (12) icafoci (44) ica i. évad (6) ica ix. évad (14) ica vii. évad (17) ica viii. évad (17) ica x. évad (5) ica xi. félév (9) identitás (5) identitásfenyegetés (16) ifjúsági regény (5) ikeranya (13) illemkódex (65) incesztus (7) interjú (119) intermédia (5) irodalmi centrifuga történet (54) irodalom (626) izsó zita (6) játék (14) jogalkalmazás (22) józsef etella (8) József Etella (5) jumana albajari (6) kalapos éva veronika (6) kamufelhő (5) karafiáth orsolya (6) katerina avgeri (6) katona ágota (5) kecskés éva (11) kemény lili (7) kemény zsófi (6) képregény (24) képzőművészet (214) kiállítás (71) kiss judit ágnes (10) kiss mirella (8) kiss noémi (33) kiss tibor noé (6) kocsis noémi (7) költészet (68) kölüs lajos (31) koncepciós perek (7) koncz orsolya (5) konferencia (8) könyv (12) könyvajánló (138) könyvfesztivál (11) könyvtár (82) környezettudat (16) környezetvédelem (23) kortárs (14) kosáryné réz lola (6) köz élet (231) kritika (10) kultúrakutatás (6) ladik katalin (6) láger-élmény (6) láger élmény (6) lángh júlia (42) láng judit (40) lévai katalin (19) lidman (27) literature (14) ljudmila ulickaja (5) lovas ildikó (5) magdolna negyed (34) magvető (5) magyari andrea (51) mai manó ház (6) majthényi flóra (10) marsovszky magdolna (5) média (32) meeting (46) ménes attila (9) menyhért anna (10) mese (41) mesterházi mónika (6) miklya anna (8) milota (5) mitológia (6) moramee das (6) móricz (28) mozgalom (5) mozi (43) műfordítás (16) műhely (125) murányi zita (27) műterem (11) művészet (15) nagy csilla (15) nagy kata (7) napló (12) néma nővérek (7) nemes z márió (5) németh ványi klári (48) nők iskolája (5) nőtudat (196) novella (6) oktatás (6) önismeret (112) orbánné vica (20) összefogás (106) összefogás mozgalom (51) pályázat (51) palya bea (10) pál dániel levente (5) pénz (12) performansz (5) pintér kitti (5) poem (10) polcz alaine (7) politika (85) pornográfia (5) pride (5) programajánló (417) próza (15) psyché (11) pszichiátria (14) pszichológia (9) push (27) radics viktória (11) rakovszky zsuzsa (13) recenzió (57) reciklika (7) regény (231) reisch éva (8) rólunk (7) sahar ammar (6) sándor bea (5) sapphire (27) sara (27) sara lidman (32) sasa (44) simone de beauvoir (6) soma (7) somogyi aranka (5) sorozat (277) spanyolország (7) spanyol irodalom (12) spiegelmann laura (5) spiritualitás (35) sport (16) sportella (19) szabo evu (13) szabó imola julianna (10) szabó t. anna (9) szalon (31) szécsi magda (35) szegénység (68) szerelem (36) szerelemküszöb (19) szerkesztőség (12) szex (48) színház (94) szocioregény (42) szőcs petra (5) szolidaritás (249) szöllősi mátyás (5) szomjas oázis (12) takács mária (13) takács zsuzsa (7) tanatológia (6) tánc (28) tanulmány (29) tar sándor (9) tatárszentgyörgy (9) telkes margit (7) testkép (89) tilli zsuzsanna (7) tímár magdolna (10) történelem (59) tóth kinga (9) tóth krisztina (13) trauma (123) turi tímea (5) tuszki (15) uhorski k andrás (37) ünnep (31) urbányi eszter (10) utazás (35) várnagy márta (5) város (17) városkép (5) vers (232) versvasárnap (69) vidács anett (14) vidék (33) video (10) világirodalom (104) világ tanítónői (40) virginia woolf (6) weöres sándor (5) wikiwom (143) xman (31) zakia el yamani (6) závada pál (9) zene (96) zilahi anna (5) Összes Címke

Közöd?

2013.09.23. 07:00 | icentrifuga | Szólj hozzá!

Címkék: ajánló folyóirat kiállítás képzőművészet festészet centrifuga szigeti tamás deák csillag kölüs lajos

„Az újraírt hagyományt hozza elénk, azt mutatja meg, hogy számára mit jelent a múlt, s benne mi, látogatók. Tükröt tart elénk, ha látszólag felszínes is ez a tükör. A groteszk látvány a gobelin nyugodt, kimért világát idézi. Amikor az idő folyt, de nem ért véget, igaz, el sem kezdődött, mert a hatalomnak nem volt kezdete és nem volt vége sem. Váratlan a csend, ami teli torokkal kiszól a képekből. Lehalkított gramofon, tölcséres nagyothalló készülék kell hozzá, hogy értsük is a hangokat.”

Expozé_részlet.jpg

Szigeti Tamás: Expozé, 2013 - részlet

Szeptember 17-én nyílt meg Szigeti Tamás fiatal festő Köz című kiállítása az A38-on – a képeket szeptember 29-ig láthatod a hajón; ma Deák Csillag és Kölüs Lajos írását olvashatod a festményekről.

Deák Csillag
Eldőlt homokóra

Az A38 hajó kiállítótermében Szigeti Tamás műveit nézem. A kiállítás címe: Köz. Sajátos asszociációkat indít el bennem a köz szó és a tárlat. Köz-hangulat, köz-hely, köz-társaság, köz-világítás, köz-étkeztetés, köz-hangulat, köz-gazdaság, köz-pont, köz-hír, köz-teher, köz-élet. Tompított fényszóró az éjszakai sötétben, az úthoz, a felismeréshez elég, de nem elég a tájhoz, a világhoz. 

Szigeti Tamás festményein derengő, homályos felületek, átszűrt fények és elvékonyodó árnyak, foltok és hiányok vannak. A Volt-ban járunk, amely sohasem szűnik meg számunkra, mindig is jelen lesz, nem más, mint a Van. Folyamatosan. Egyrészt az emlékezők által, akik egy régi világban éltek, másrészt az emlékezet által, azok emlékezetét említve, akik akkor ugyan még nem éltek, de beleélnek az idő egy folyásába, megmártóznak benne, és hűlő szívvel ébrednek rá, mi is történt és mi is volt akkor. Ez az élet rendje, hogy a múltat is el kell sajátítani, ha nem is lehet kisajátítani. Nincs önapológia, bűnbánat. Az élethazugságok világában járunk. Sorsunkat önmagunk számára is elfogadható formában tárjuk a nyilvánosság elé. Sarkosan fogalmazva: a történelem nem mást, mint a hazugságok lelepleződésének sorozata, és új hazugságokkal való helyettesítése. Amiről nem beszélünk, amiről nem gondolkodunk, az nem is létezik (Kozák Gyula).

vidék_részlet.jpg

Szigeti Tamás: Vidék, 2013 - részlet

Aki a múlttal tisztában van, a jövő felé is utat talál. Ösvények nyílnak, mutatkoznak, sőt ösvényeket kell találni és keresni, hogy célhoz jussunk, vagy célunk közelébe kerülhessünk. Egyedül, többedmagunkkal. Ízlés kérdése, hogy hogyan. A tó mozdulatlan, felszíne nem fodrozódik, vihar készül (Vidék, 2013). Belekékül a festmény. Mint annak az embernek az arca, aki nem kap levegőt. Levegőhiánya van. A képen szellősek a bokrok, maga a táj is az, de valami sejtelmes visszafogottság jelenik meg rajta. Nem tudni, hogy pontosan mi fog történni. Várakozás és a várakozás feszültsége hat.

Szürkület, 2013.jpg

Szigeti Tamás: Szürkület, 2013

Az őrtorony az enyészet burjánzásában groteszk látvány (Szürkület, 2013). Fordított pohár (pezsgős, fagylaltos) is lehet. Vagy homokóra, az idő folyik, időnként meg kell fordítani a homokszemeket. Szemhunyorgás, az őr feszülten vár, éberség és éber tudat, nincs egyedül. Figyelnie kell, nincs biztonságban. Maga a táj sem, a villa, amelyet a fasor elrejt(het). Az őr és a táj mintázata egybeolvad. Az egyenruha akár a táj színe, mint a vadállat színe, beleolvad a környezetbe. Az őr környezetté válik, a környezet maga lesz az aggódás, a fenyegetettség szíve. Az őr az életével játszik. Tudja, hogy az ő élete is tét, meg kell felelnie, ha téved, bármilyen kis vétséget is kövessen el, bűnhődni fog érte. A katonás testtartás a fegyelmet sugallja, hogy ura a helyzetnek. De a táj csöndje, szótlansága, személytelensége fenyegetően hat. Szigeti Tamásnak tapasztalata van arról, hogy a diktatúrában hogyan kötődött egymáshoz és vált el egymástól köz és élet, sors és egyéni törekvés, álom és valóság, jelen és jövő, jelen és múlt. Határterületüket kutatja, vizsgálja. Izgalmas látni a végeredményeket. Az álom a húsról, 2013 a vészterhes időket idézi, 1944. november 4-ét, amikor Szálasi Ferenc nemzetvezetői esküt tesz. Egy gazdagon díszített palotabelsőt látunk, benne az ismeretlen erőtér, amely egy bekapcsolt riasztórendszer fénynyalábjait is magában rejti. A védelem még lehetséges, artikulált, remény a hús.

Őrző_részlet.jpg

Szigeti Tamás: Őrző, 2013 - részlet

Egy köztéri gyűlés (Expozé, 2013) Dürer világába visz, a középkorba, a teremtés földjére, a meztelen valóságba, amikor a föld és az ég nem vált szét, egybe tartozott. Ha a pap szólt, szájából isten szava hangzott, és az érzés és gondolat nem mondott egymásnak ellent. Ebben a világban rend van és minden a maga helyére kerül. Ez lenne az ígéret földje? Évszázados álmok tűnnek fel és semmisülnek meg? Az élet nem működik hazugságok nélkül? Ezeket a kérdéseket veti fel az Őrző, 2013 című alkotás. Ma is ott az őrző, aki számon tart, figyel, rejtve és nyíltan. Minden lehallgatható, minden személyes és intim információ megszerezhető világában élünk. Oly szomorú embernek lenni/ S szörnyüek az állat-hős igék – írja Ady Intés az őrzőkhöz-ben. Ma is érvényes szavak és mondatok.

Utcabál_részlet.jpg

Szigeti Tamás: Utcabál, 2013 - részlet

A festményeken nincs folytonosság, a megszakítottság jelenti az összetartozást és az elkülönülést. Ez egyben csapda is, azt mutatja, hogy tudásunk véges, nem tudhatunk mindent, és nem is lehet tudni mindent. Az egyéni és a közösségi emlékezésnek más-más tere és ideje, formája van. A köz emlékezete kollektív, közösségi élményeken alapul, váratlansággal terhelt, annak felismerésével, hogy én magam is részese vagyok ennek a köznek, agorának (Utcabál, 2013). A magánélet bár elválik a közélettől, hitelét csak a köz által nyerheti el. A moralitás kérdéseit felvetve nem taglóz le bennünket a művész, hogy mi most hol állunk, illetve akkor hol álltunk és miért voltunk ott. Ez a szándékosan megszakított, rétegezett felület hasonlít a régészeti feltárásokhoz, amikor látható, ahogy a földrétegek elszíneződtek, attól függően, mikor és hogyan kerültek egymásra. Szigeti ezzel távolabbra viszi tőlünk a hozzánk időben közelebb eső világot és rendet, eszméket és valóságot, álmot és önkényt.

Nincs egyértelmű válasz arra, mi és hogyan és miért történt. Válaszok vannak, több is egyszerre, nekünk kell kiválasztanunk az éppen érvényes választ, amihez egy élet is kevés. Szigeti egy új poliszbeli magatartást vázol fel azzal, hogy hivatkozik egy régebbire. Nem az elrettentés zajával és morális fölényével, éppen ellenkezőleg, a megértés szigorúságával és engedékenységével, a távolságtartás örömével és a rajtakapottság szörnyű érzésével: én vagyok ott és nem más, önmagam vagyok, bár már nem vagyok az, aki akkor voltam. Ez mind én voltam egykor: „Az itt következő megállapítások nagyrésze is olyan, hogy nem derül ki belőlük például ilyesmi: hogy kell-e szalonnát enni délután, vagy hogy miképp kell köszönni egy miniszternek. És mégis: valami lelki haszon csak adódik belőlük, abban reménykedem. Például az, hogy miképp szemléled és ítéled meg ezentúl e világ forgatagát” (Füst Milán).

Utcabál, 2013.jpg

Szigeti Tamás: Utcabál, 2013

Hatalom és egyén, közösség és egyéni törekvés egymáshoz való viszonya mindig kérdés, és sokszor kerül a művészet vizsgálandó tárgyainak körébe. Allúziókat is látok. Rejtett utalások egy történetre, illetve struktúra. Az allúzió arra ösztönzi a nézőt, hogy megtalálja a hivatkozott, illetve hivatkozni vélt elemet vagy részletet. Pereg a film, kockáról kockára. Egyet-egyet kinagyít a képzeletünk. Ott vagyunk a kockán (?).

Kölüs Lajos:

Kitapsolt tér

Csíkszeredán létezik a Taps-tér, hivatalosan Szabadság-tér (románul: Piaţa Libertăţii). A város lakossága innen kellett tapsolja az épületekből szónokló kommunista vezéreket az 1989-es forradalom előtt. Azóta koncertek és köztéri kiállítások helyszínéül szolgál. Igen, azóta nagyot változott a világ. Nem változott semmit. Ma is tapsolunk, legfeljebb nem az épületekből szólnak hozzánk vezéreink. A köztér ma a városi emberek tömegeit hívja, ünnepekre és emlékezésekre. A személyes jelenlét sokszor elkerülhetetlen, azonban személyes terünk kitágult, nem kapcsolódik szorosan jelenlétünkhöz. Elég egy facebookos szavazás, álomszerű együttműködés jön és jöhet létre. Árnyék és napfény örökös harca jelenik meg az alkotásokban (Szürkület, 2013).

Expozé, 2013.jpg

Szigeti Tamás: Expozé, 2013

A múlt is egy taps-tér. Beletapsolhatunk, beleröhöghetünk, levehetjük a hangot, csak a képek peregnek, némán és groteszk módon. Ahogy drMáriás festményein a múlt vezérei, diktátorai olyan pózban jelennek meg, amelyben korábban soha. Szigeti Tamás finomra hangolja a múltat, látjuk a tapsot, az arcokat, holott egyetlen tenyér sem csattan össze, egyetlen fürkész szempárt sem veszünk észre a képen (Expozé, 2013). Nincsenek arcok, hátraarc van (egy meztelen nő fertálya ragyog ránk, mutatva milyen is a valóság, ha idővel eszünkbe jut, csak a szépre emlékezünk, és nem arra, ami valóban megtörtént).

Bartalis Orsolya írja blogjában: „Sokszor megkérdezik, milyen az életem? Hogyan élem a mindennapjaim, azokat a szürke, rutinos, mindenki-tudja-hogy-csak-túlélek-napjaimat. Utálom, ha megkérdezik valakitől, milyen az élete. Most őszintén, nem láttok emögött a kérdés mögött egy jóindulattal fedezett rossz szándékot? ‘Az élet unalmas és céltalan. Mind nagy reményekkel kezdjük, aztán lemondunk ezekről. Rádöbbenünk, hogy előbb vagy utóbb úgyis meghalunk, anélkül, hogy megtaláltuk volna a választ a nagy kérdésekre. Mindenféle bonyolult elméletet dolgozunk ki, amik egyszerűen csak más szempontból közelítik meg a mindennapi valóságot, de közben a nagy és igazi dolgokra vonatkozó tényleges tudásmennyiségünk egy kicsit sem nő. Alapvetően mind rövid és kiábrándító életet élünk. (Irvine Welsh)

Vidék, 2013.jpg

Szigeti Tamás: Vidék, 2013

Szigeti nem ennyire szkeptikus és nem ennyire szigorú: a megértőbb embert jeleníti meg, de kételyeit sem titkolja el. A felszínen az látszik, hogy valahol vagyunk, önmagunkban és másokkal, cselekszünk vagy hallgatunk. A kettő ritkán megy együtt. Belső szabadságunkat megélni legalább olyan fontos, mint közösségi lényként megélni kitaszítottságunkat, magányunkat. A szabad tér számunkra még nem szabad, csak korlátozottan az: vagy taxisblokád, vagy örömkönnyektől ázott arcok a vezér előtt. Az enyhén oldalt renyhült női test (Expozé, 2013) látványa elrettent attól, hogy csak képzeletünkre hagyatkozzunk, és a Rembrandti mélységet keressük ott, ahol nincs. Közösségi lényként élünk, de nem tudunk róla (Vidék, 2013).

Mert hát mit is láttam? Csupa olyasmit, amitől az emberben, belül, felüvölt valami irtózatos kétségbeesés. Hová keveredtem? Mi ez a cirkusz? Mi ez az állatkert? És mi ez a matyó mintás vircsaft? Mit keresünk ebben és mit keres ez bennünk?” (Veres Bálint) Szigeti a polisz tagjára hivatkozik, nem tagadhatod le, hogy ott voltál (1957. május 1), amikor nem kellett volna ott lenned (Utcabál, 2013). Egyéni és közösségi szempontok hatását látjuk, ütközésüket, a részvételt és a részvétet. Önbecsapás és kataklizma. Valami még lehet kétértelmű, de éppen az ész az, amely az irracionálisban láttatni tudja a világ görbe tükrét, esetlenségünket, kiszolgáltatottságunkat, állati voltunkat (Őrző, 2013).

Őrző, 2013.jpgSzigeti Tamás: Őrző, 213

A valóság kipontozódik, üres helyektől terhes, nem lehet mindent kitölteni. A hiányok természetesek, bár áttetszőek, egymásba folynak. Összetartozásuk vitathatatlan. A képek textúrája különös mélységet kap, többjelentőségűvé válik a látvány, időablak nyílik, és a tér ajtaja záródik. Az épület sejtelmes rom, lehet a ház, de lehet a haza is. Egy érzés, egy gondolat. A világhoz tartozunk, de ez a világ nem a mi világunk, benne élünk, de nem a saját életünket éljük. Mindvégig egy tekintetet látunk, az alkotó tekintetét, aki arra bír bennünket, hogy szemünk fókuszát változtassuk, és más szemszögből is tekintsük meg az elénk tárt felületet, látványt. Az érzékelés szándékolt lassítása, hogy szemünk által agyunkban összeáll a kép, kiegészítve a hiányokat, felismerjük az alakzatot, a mintázatot, azt a célt szolgálja, hogy a befogadás elmélyült legyen. Lehet valakinek olyan érzése, hogy a képek feldolgozása mentálisan fáradságos munkát jelent. Felmentés nincs, gondolkozni kell (Az álom a húsról, 2013). Látjuk a függőséget, a vertikális és a horizontális kapcsolatokat, a fizikai túlélést és a rendbe menekülő szellemet, a vágyat és a jövőt. Az önsorsrontást, a sorssal való dacolást és a reményt.

alomahusrol_reszlet.jpg

Szigeti Tamás: Az álom a húsról, 2013 - részlet

A művész keresi a kapcsolatot a jövővel, és ez az, ami első pillanatra nem látszik, mintha mindig a múlt foglya lenne, és nem tudna megszabadulni az emlékezéstől. Az emlékezet mindig a jövőre irányul, csak a jövőnek van szüksége rá, a jelen megvan nélküle. A kontinuitás ’a tegnapot visszakapod’ érzését kelti. Folyamatosság nélkül nincs jövőkép, vagy ha van is, csak töredezett lehet. Szigeti tehát a hagyományokhoz megy vissza. Az újraírt hagyományt hozza elénk, azt mutatja meg, hogy számára mit jelent a múlt, s benne mi, látogatók. Tükröt tart elénk, ha látszólag felszínes is ez a tükör. A groteszk látvány a gobelin nyugodt, kimért világát idézi. Amikor az idő folyt, de nem ért véget, igaz, el sem kezdődött, mert a hatalomnak nem volt kezdete és nem volt vége sem.

Az álom a húsról, 2013.jpg

Szigeti Tamás: Az álom a húsról, 2013

Váratlan a csend, ami teli torokkal kiszól a képekből. Lehalkított gramofon, tölcséres nagyothalló készülék kell hozzá, hogy értsük is a hangokat. Milyen nyelven beszélünk, Pilinszkyvel: „Nem értem én az emberi beszédet,/ és nem beszélem a te nyelvedet./ Hazátlanabb az én szavam a szónál!/ Nincs is szavam./ Iszonyu terhe/ omlik alá a levegőn,/ hangokat ad egy torony teste.” A személyes élmények összekötőkapcsok is az egyén saját története és a kultúra között. A társadalmi csoportok közösségi létüket történetek kitalálásával és egymás közti megosztásával hozzák létre, másrészt a közösségi élet nyersanyagát is a történetek adják (Pléh, 1996). Szigeti történeteket mesél. De nem meséket látunk, hanem köztereket, ahol mi is, nap mint nap, jelen voltunk és ma is jelen vagyunk. Napfényben és árnyékban.

Szigeti Tamás kiállítása: Köz

2013. szeptember 17. – 2013. szeptember 29.
A38 Hajó Kiállító tér, Petőfi híd, budai hídfő
1114 Budapest, Budai alsó rakpart


A bejegyzés trackback címe:

https://centrifuga.blog.hu/api/trackback/id/tr155528533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.