"Kétségtelen, hogy született már néhány nagyszerű, a World Trade Center-katasztrófát feldolgozó irodalmi alkotás, az általam olvasott művek közül azonban egyik sem volt annyira árnyalt, diszkrét és áttételes, mint Colum McCann prózája. Munkáját átszövik a ki nem mondott tények, a fel nem fejtett szálak láthatatlan fonadékai, hangulata a hallgatólagos tudás érzetétől válik különlegessé." - Debreceni Boglárka
"McCann technikája nem esetleges, de nem is száműzi az esetlegességet regénye teréből; megelégszik annyival, hogy reflektált viszonyt alakítson ki vele. Az újabb és újabb elbeszélők perspektíváinak eltérése folyamatosan újrarendezi háttér és főcselekmény, lényegi információ és kiegészítés viszonyát." - Berta Ádám
Ma Debreceni Boglárka recenzióját és Berta Ádám fordítói megjegyzéseit olvashatod Colum McCann Hadd forogjon a nagyvilág című regényéről.
Philippe Petit 1974. augusztus 7-én átsétált a Világkereskedelmi Központ két, száztíz emeletes tornya között kifeszített drótkötélen, megalkotva ezzel New York, a hedonista, nyüzsgő, mobil, „múltnélküli” város ideiglenes, ám heroikus emlékművét. A francia légtornász abban a 45 percben, amit a város fölött töltött a magasban, olyan élőszoborrá vált, „amely nem vette tekintetbe a múltat” (300), a figuráját megformázó Colum McCann dublini születésű író pedig Lord Tennyson egyik versének (Locksley Hall) fontos sorát idéző Hadd forogjon a nagyvilág c. nagyhatású regényében veszélyes kötéltáncát az élet és a WTC-tragédia metaforájává avatta.
Az akrobata cselekedete, a tény, hogy képes volt kivitelezni vakmerő, szinte lehetetlennek tűnő, hátborzongató mutatványát, sokak szemében egyenlő volt a csodával, nem véletlen tehát, hogy a regény egyes szereplői angyalnak vagy a technikai fejlődés következményeként az újításoknak köszönhetően fikciónak, vetített képnek látták, Vietnámból hazatérő, elhunyt fiukkal azonosították. Petit tette káprázatos volt. Az általa megtett út a hétköznapi élet csodájának szimbóluma lett, a fennmaradásról, a kockázatvállalásról, az esendőségről, a ránk leselkedő veszélyekről, az általunk megtett útról, az élet rövidségéről és végességéről, az egyén által kialakított hálózatokról, az elhibázott lépésekről, a megdicsőülésről, a koncentrációról, a játékosságról, a reményről, a kiszámított és kiszámíthatatlan lépésekről, az összpontosításról, az örömről és a szenvedélyről szóló komplex történet. A fekete ruhás, fürge kis fickó éppen ezért nem lehetett McCann könyvének főszereplője, csakis központi figurája, hiszen a múltat és a jelent, a lélegzetelállító mutatványa napján vele valamilyen formában kontaktusba kerülő embereket összekötő kapoccsá vált.
„Kifeszített kötelek kapcsolnak össze bennünket, függetlenül attól, hol is vagyunk (…)”(Colum McCann: A múlt beleszövődik a jelenbe, Litera, 2013. február 21.) – írja a szerző a magyar olvasóknak szóló levelében, melyben felfedi a Magyarország, Dublin és New York közötti kötelékeket, a műfordítás nyelvi idegenséget áthidaló jellegét. Ebben a rövid írásban, miközben megemlíti, hogy regénye egy részét a West Side-on, egy magyar cukrászdában írta, körvonalazódik a munkájában is megjelenő, az egység keresésére, a teljességre törekvő szándék, mely szerint élete adott pontján, egy halálközeli vagy felemelő pillanatban, mindenki megpróbálja felfejteni, definiálni a korábban rejtve maradó összefüggéseket, hogy értelmet adjon létezésének és elhelyezze magát a világ körforgásában, számot vetve addig megtett útjával. A lassan kibontakozó történet különböző élethelyzetekben lévő, más-más társadalmi osztályokhoz tartozó, eltérő miliőkben mozgó, a kötéltáncos alakjához köthető szereplői is ezt teszik. Kutatnak és értelmeznek. Mesélnek, az érzéseikről, az életükről, a kudarcaikról, a sikereikről, a félelmeikről, a viszonyaikról, a kételyeikről. Az olvasó ily módon intim viszonyba kerül a bronxi prostituáltakkal, a gyermekeiket gyászoló anyákkal, a bevándorlókkal, az önmagukkal és hitükkel harcoló, álmaikat kergető, elvesztő vagy feladó egyénekkel, miközben a kívülálló pozíciójából bennfentesként, egy összetett tudásanyag birtokosaként vizsgálja felül a különböző nézőpontból megjelenített élethelyzeteket, elbeszéléseket.
McCann kiváló szerző, Tom Junod, az Esquire Magazine kritikusa nem véletlenül írta könyvéről, hogy „az első igazán remek 9/11 regény”. (Tom Junod: Let The Great World Spin: The First Great 9/11 Novel, Esquire, 2009. július 8.) Kétségtelen, hogy született már néhány nagyszerű, a World Trade Center-katasztrófát feldolgozó irodalmi alkotás, az általam olvasott művek közül azonban egyik sem volt annyira árnyalt, diszkrét és áttételes, mint Colum McCann prózája. Munkáját átszövik a ki nem mondott tények, a fel nem fejtett szálak láthatatlan fonadékai, hangulata a hallgatólagos tudás érzetétől válik különlegessé. Az ír szerző regényének jelentőségét emellett az is erősíti, hogy bár szereplői átlagosak, sőt, olykor klisé-szerűek, írástechnikájának, finoman szőtt történetének, egyszerű, ismeretlen-ismerős karaktereinek köszönhetően az olvasó, ha átadja magát a szövegnek, képes beleolvadni melankolikus, drámai világába, átérzi az emberi lét szépségét és tragédiáját.
Debreceni Boglárka
McCann-reflexiók
A Hadd forogjon a nagyvilág kedves könyvem lett a sok hónapon át tartó munka során. A regény szövetére jellemző, hogy McCann társszerzővel átiratot készített belőle. A dalciklus – Ezt a házat a hernyó építette – a kötet megjelenését követő évben, 2010-ben zenei album formájában jelent meg, és Tillie, a korosodó bronxi kurva nézőpontját veszi alapul. Nem véletlenül: a regény polifonikus narratívájában ez a fejezet a leghosszabb, és Tillie hangja a legmarkánsabb. Persze a maga módján a többi elbeszélő – tíznél több van belőlük – is rendkívül érdekes. A Hadd forogjon a nagyvilág kompozíciója éppen azért lenyűgöző, mert nem rigorózus, hanem a szó legnemesebb értelmében szabad. Az egyes fejezetek nézőpontjai eltérő távolságot tartanak az eseménysor tételezett középpontjától (tudván, hogy egy ilyen tételezés mindig szubjektív), eltérő a hosszuk, a jellegük, a nyelvezetük, más tétek kezdenek el működni bennük. McCann technikája nem esetleges, de nem is száműzi az esetlegességet regénye teréből; megelégszik annyival, hogy reflektált viszonyt alakítson ki vele. Az újabb és újabb elbeszélők perspektíváinak eltérése folyamatosan újrarendezi háttér és főcselekmény, lényegi információ és kiegészítés viszonyát. Magam a legmegdöbbentőbb felfedezést például az „Etherwest” című fejezet fordítása közben tettem – simán belefér, hogy jócskán túlértelmezve a művet. Ez a szövegrész pontosan eltalálja Philippe Petit New York-i kötéltáncának idejét, de szereplői a kontinens túlsó végéből, Kaliforniából, nyilvános telefonokat hívogatva igyekeznek értesülni arról, mi történik a Világkereskedelmi központ ikertornyainak tetején. A telefonbeszélgetések sorozata szinte kommentár nélküli dialógusként jelenik meg a regényben, a szöveg képében a rendkívül rövid sorok dominálnak, ráadásul ez a fejezet szinte pontosan a kötet közepén helyezkedik el. Ilyen módon, ha úgy tetszik, két, nagyjából egyforma méretű, margótól margóig tartó, szabályos nyomtatású blokkot köt össze a maga vékony alig-soraival, afféle kötél gyanánt – a szöveggel vizuálisan leképezve a két torony közé feszített drótkötelet. Könnyen lehet, hogy Colum McCann soha nem gondolt erre, s a szerzői szándék rekonstruálása eleve nem ugyanaz, mint a szöveg értelmezése, az én olvasatomhoz mindenesetre most már mindig is hozzá fog tartozni ez a kis, ikonikus adalék. Számtalan hasonló apróságot sorolhatnék még fel, hiszen az együtt töltött idő alatt egészen hozzám nőtt ez a sokszínű, vibráló, bámulatos írás.
A regény fordítója, Berta Ádám
Colum McCann: Hadd forogjon a nagyvilág
Magvető Budapest, 2013
Fordította: Berta Ádám
430 oldal