fmx.jpg

 

xmen.jpg

 

meeting.jpg

femx.jpg

epizod.jpg

kreativity.jpg

CIVILKURAZSIJPG.jpg

IMPRESSZUMJPG_1.jpg

VILAGTANITONOIJPG.jpg

NOKAKUTNALJPG.jpg

APUDFIAMJPG.jpg

SZERELEMKUSZOBJPG.jpg

GORDONKONYVJPG.jpg

BESTIARIUMJPG.jpg

DZSUMBUJISTAKJPG.jpg

ORBANNEVICAJPG.jpg

ILLEMKODEXJPG.jpg

 

versvasarnap.jpg



 

Címkefelhő

a (8) afrika (21) afrikai irodalom (17) ágens (16) ajánló (846) alapjövedelem (8) amerikai irodalom (49) angyalkommandó (9) anya kép (8) apple világnézet (5) apud fiam (59) az alapítványról (10) az asszony beleszól (26) a bihari (7) a dajka (5) baba (5) bach máté (12) bajtai andrás (5) baki júlia (6) bak zsuzsa (15) balogh rodrigó (6) bánki éva (11) bán zsófia (11) bárdos deák ágnes (7) becsey zsuzsa (11) bemutatkozó (6) bencsik orsolya (5) beszámoló (68) bitó lászló (14) blog (6) bódis kriszta (116) books (7) borgos anna (10) bozzi vera (6) büky anna (19) bumberák maja (5) centrifuga (802) cigányság (200) civil(szf)éra (157) csapó ida (6) csepregi jános (5) csobánka zsuzsa (5) czapáry veronika (33) czóbel minka (9) deák csillag (29) debreceni boglárka (56) délszláv irodalom (5) depresszió (7) deres kornélia (8) design (11) diszkrimináció (9) divat (30) divatica (32) dokumentumfilm (5) dráma (12) drog (18) dunajcsik mátyás (5) dzsumbujisták (11) egészség (5) együttműködés (24) éjszakai állatkert (16) ekaterina shishkina (6) ekiadó (6) elfriede jelinek (5) énkép (60) eperjesi ágnes (6) epizod (59) erdős virág (9) erőszak (5) esszé (9) evu (9) fábián évi (18) falcsik mari (13) feldmár andrás (7) felhívás (5) feminista irodalomkritika (12) feminizmus (10) femx (102) fenyvesi orsolya (9) festészet (10) fesztivál (77) fff-gender (20) fff gender (248) film (161) filmszemle (17) folyóirat (1868) forgács zsuzsa bruria (26) fotó (98) fotókiállítás (6) gazdaság (7) gender (153) geo kozmosz (5) geréb ágnes (13) gömbhalmaz (10) gordon (14) gordon agáta (240) gubicskó ágnes (8) gyárfás judit (18) gyerekirodalom (7) györe gabriella (75) győrfi kata (5) háború (28) haraszti ágnes (5) heller ágnes (8) hétes (27) hír (77) hit (5) holokauszt (12) icafoci (44) ica i. évad (6) ica ix. évad (14) ica vii. évad (17) ica viii. évad (17) ica x. évad (5) ica xi. félév (9) identitás (5) identitásfenyegetés (16) ifjúsági regény (5) ikeranya (13) illemkódex (65) incesztus (7) interjú (119) intermédia (5) irodalmi centrifuga történet (54) irodalom (626) izsó zita (6) játék (14) jogalkalmazás (22) József Etella (5) józsef etella (8) jumana albajari (6) kalapos éva veronika (6) kamufelhő (5) karafiáth orsolya (6) katerina avgeri (6) katona ágota (5) kecskés éva (11) kemény lili (7) kemény zsófi (6) képregény (24) képzőművészet (214) kiállítás (71) kiss judit ágnes (10) kiss mirella (8) kiss noémi (33) kiss tibor noé (6) kocsis noémi (7) költészet (68) kölüs lajos (31) koncepciós perek (7) koncz orsolya (5) konferencia (8) könyv (12) könyvajánló (138) könyvfesztivál (11) könyvtár (82) környezettudat (16) környezetvédelem (23) kortárs (14) kosáryné réz lola (6) köz élet (231) kritika (10) kultúrakutatás (6) ladik katalin (6) láger-élmény (6) láger élmény (6) lángh júlia (42) láng judit (40) lévai katalin (19) lidman (27) literature (14) ljudmila ulickaja (5) lovas ildikó (5) magdolna negyed (34) magvető (5) magyari andrea (51) mai manó ház (6) majthényi flóra (10) marsovszky magdolna (5) média (32) meeting (46) ménes attila (9) menyhért anna (10) mese (41) mesterházi mónika (6) miklya anna (8) milota (5) mitológia (6) moramee das (6) móricz (28) mozgalom (5) mozi (43) műfordítás (16) műhely (125) murányi zita (27) műterem (11) művészet (15) nagy csilla (15) nagy kata (7) napló (12) néma nővérek (7) nemes z márió (5) németh ványi klári (48) nők iskolája (5) nőtudat (196) novella (6) oktatás (6) önismeret (112) orbánné vica (20) összefogás (106) összefogás mozgalom (51) pályázat (51) palya bea (10) pál dániel levente (5) pénz (12) performansz (5) pintér kitti (5) poem (10) polcz alaine (7) politika (85) pornográfia (5) pride (5) programajánló (417) próza (15) psyché (11) pszichiátria (14) pszichológia (9) push (27) radics viktória (11) rakovszky zsuzsa (13) recenzió (57) reciklika (7) regény (231) reisch éva (8) rólunk (7) sahar ammar (6) sándor bea (5) sapphire (27) sara (27) sara lidman (32) sasa (44) simone de beauvoir (6) soma (7) somogyi aranka (5) sorozat (277) spanyolország (7) spanyol irodalom (12) spiegelmann laura (5) spiritualitás (35) sport (16) sportella (19) szabo evu (13) szabó imola julianna (10) szabó t. anna (9) szalon (31) szécsi magda (35) szegénység (68) szerelem (36) szerelemküszöb (19) szerkesztőség (12) szex (48) színház (94) szocioregény (42) szőcs petra (5) szolidaritás (249) szöllősi mátyás (5) szomjas oázis (12) takács mária (13) takács zsuzsa (7) tanatológia (6) tánc (28) tanulmány (29) tar sándor (9) tatárszentgyörgy (9) telkes margit (7) testkép (89) tilli zsuzsanna (7) tímár magdolna (10) történelem (59) tóth kinga (9) tóth krisztina (13) trauma (123) turi tímea (5) tuszki (15) uhorski k andrás (37) ünnep (31) urbányi eszter (10) utazás (35) várnagy márta (5) város (17) városkép (5) vers (232) versvasárnap (69) vidács anett (14) vidék (33) video (10) világirodalom (104) világ tanítónői (40) virginia woolf (6) weöres sándor (5) wikiwom (143) xman (31) zakia el yamani (6) závada pál (9) zene (96) zilahi anna (5) Összes Címke

Gábor Sarolta emlékére

2013.10.19. 07:00 | icentrifuga | Szólj hozzá!

Címkék: vers történelem folyóirat gyász leszbikus centrifuga gordon agáta gábor sarolta

2013 október 4-én elhunyt az LMBT-közösségben Gábor Sarolta álnéven ismert, az Előhívott önarcképek kötetben is szereplő költőnő (Szeged, 1929. – Budapest, 2013. 10. 04.), aki élete folyamán mindvégig külön szálon futtatta bölcsész hivatását és titokban tartott szerelmi életét. Története szerepel az Eltitkolt évek című, 2011-ben megjelent kötetben is. Gordon Agáta írásával emlékezünk Gábor Saroltára. 

il_fullxfull.jpg

Élet a gyarmatokon: Gábor Sarolta

„Ilyen ködbe fúlt este volt az is,
Mozi után az autóbusz
Tapogatódzva vitt haza.
Ezen a sarkon tűntél el hogy másnap
Holtan lássalak viszont –
Én nem értem miért virágzik randevút
Még mindig ez az utcasarok?”

Gábor Saroltát az Előhívott Önarcképek című kötetből ismerhetjük, a magyar szekció tagja ő, aki eszmélkedéséről ír, gyerek- és kamaszkora különösségeiről, amelyek évtizedek múlva visszatekintve még mindig hasítóan éles villanásai életének. 
A történet persze sokkal hosszabb e néhány serdülőkori emléknél, és én az ő segítségét kértem, hadd mesélhessem el a folytatást, nem helyette, nem az ő távolságtartó és tárgyilagos módján, hanem történetének mintázatával ideiglenesen betöltve az olvasóiban megszülető várakozást.

Gábor Sarolta értelmiségi szülők gyermeke, apja egy felsőoktatási intézmény igazgatója volt, édesanyja pedig az első magyar nők közül való, aki diplomát szerzett 1925-ben.
Mint kivételes helyzetű, társadalmi állású és képességű leánygyermek, nem volt túl sok konfliktusa környezetével serdülőként sem, a hozzáillő fiúk romantikus udvarlását nem érezte tolakodónak, beilleszkedése az általa megismert felnőttek humán értelmiségi világába vonzó volt a számára és nagyon is meg akart felelni azoknak az elvárásoknak, amelyek belőle is tudós bölcsészt faragnak idővel, a lelkében élő titkos vágyak pedig türelmesen vártak sorsukra.
Vagy nem is annyira türelmesen, mint inkább betegítőn és mérgezőn.
Mindenesetre az érettségizős kori nagy szerelem még egy fiú iránt lobbant fel, egy szép és ambiciózus osztályidegen iránt, akivel keveset találkoztak ám sokat és hosszan leveleztek, mintegy kiegészítve és megosztva egymással így tanulmányaikat. Az osztályidegen fiú a fővárosba került és hosszú küzdelmes kerülőkkel bejutott az egyetemre, ahol néhány év múlva, már végzősként a forradalom egyik hősi halottja lett.
Sarolta időközben megbetegedett és félbe kellett hagynia tanulmányait, tüdővérzése volt amely makacsul kiújult időnként, és a türelmes korabeli gyógymódok jó levegőjű szanatóriumokat írtak elő ilyen esetre. Sarolta négy évet töltött a gyógyulásra várva, és e hosszú idő alatt a szanatóriumok női hálótermeiben élve lassan ráismert ebben a közegben arra a melengető és izgalmas miliőre, amely rajongó kislánykorában vette körül egyik gyönyörű nagynénje közelében.
De itt ismerkedett meg leendő férjével is, egy elromlott tüdejű fiatal férfival, aki politikai elítéltként a Gulágon töltött nyolc év után jutott a szanatórium gondoskodásába. Gyöngéd és kedves férfi volt, aki elnyerte Sarolta beleegyezését házasságukhoz, azonban a házasság, amely talán épp a forradalom napjaiban köttetett, kérészéletű volt, egy évvel később már a válást is kimondták, közös megegyezéssel végül, ám mégsem ilyen egyszerűen.
A házasság nem lett elhálva, azaz realizálva, derítette ki a férj ügyvédje és kereste volna, melyik fél hibáztatható ezért. A szanatórium egyik orvosát hívta tanúsítani, hogy Sarolta pillantásában, amelyet egyik vagy másik szobatársnőjére vetett, több volt a szokványos női barátságnál, Sarolta pedig két szanatóriumi társnőjével bizonyította, hogy közöttük semmi sem történt, ezt az igazságot a szocialista bíróság nem is vonta kétségbe.
Így történhetett, hogy az 1958-as esztendőt Sarolta már egyedül kezdte egy hónapos szobában, ám – volt férje révén – mégis a fővárosban, ahol mindig is élni szeretett volna. Folytatta tanulmányait, elindult ígéretes bölcsészkarrierje, életre és kultúrára szomjazva kísérte figyelemmel a zord idők társadalmi és politikai eseményeit, fejtegette ambivalensen titkolózó irodalmát és művészetét, istenítette a kor nagy kimondóit: a bátran (szembe)helyezkedő dodonai költőket.
És a szerelem, amelyet a szanatórium orvosa nem tudott nem észrevenni, a válás után – nem függetlenül a megalázó procedúra félbehagyott leleplezésétől – ekkor mégis beteljesült. Na és valóban szerelmesen néztél rám, kérdezte a mentő tanúnak fölkért szobatársnő Saroltát évődve és ezzel elszabadítva a szenvedélyek lavináját. Egy kiskamasz lány és fiú édesanyja volt, szép osztályidegen ő is, akinek első férje a legyőzött sereg pilótájaként ’45-ben nem várhatta be a szovjet csapatok bevonulását és időben kivándorolt. Második férje a szocialista építésvezetők veszélyes életét élte és éppen börtönbe került.
Valóban, felelte Sarolta az őszi fűszálnál fakóbban, és ami fellobbant közöttük, az innentől virágba borult, a boldogság nem hervadó illatával árasztott el minden visszagondolást erre a két szűk esztendőnyi időre.
Egy decemberi estén a szép osztályidegen épp csúnyán köhögött az Uránia moziban, lopott csókkal búcsúztak egymástól a másnapi viszontlátásig a Ferenciek templománál, majd másnap körzeti orvos barátnője felugrott hozzá egy penicillininjekcióval. A szép osztályidegen azonban penicillin-érzékeny volt, és az orvos szeme láttára halt bele az injekcióba néhány perc leforgása alatt. Sarolta taxival rohant hozzá amint értesítette őt az orvosnő, ám mire odaért, már csak halott szerelmét csókolhatta meg utoljára.
A gyerekeket Ausztráliába vitette vér szerinti apjuk, a megözvegyült férj pedig látogatócédulát küldött a börtönből az orvosnőnek, hogy megtudja végre pontosan, mi történt a feleségével. Az orvosnő nem tudta bevállalni ezt a látogatást és a cédulát átadta Saroltának, aki egy jégveremszerű hajnalon egyes egyedül szállt fel a köhögő börtönjáratra. Két fegyőr mellett nézett a megtört és megöregedett férj szemébe, majd elmondta, mi történt a nővel aki titokban közös szerelmük volt…

Saroltára a gyász és a magány hosszú évtizede várt, ennek az időszaknak az elejét jobbára a munka töltötte ki és a temető, ahová naponta járt virággal, beszélgetni, és kiszemelte a szomszédos sírhelyet a maga számára.
A kor ahogyan enyhült és vidámodott barakkunk, lassan felgyógyult Sarolta a gyászból, ám hiába járt nyitott szemmel, sehol sem bukkant rá környezetében arra a mélyáramlatra, ahol magához hasonlóakkal találkozhatott volna. Látható élete egy nem túl ideologikus bölcsész karrier volt, amelynek mélyén szerényen és óvatosan hordozta személyiségének veszélyes részeit: hivatalosan előnytelen származását és szenvedélyes hajlamát arra, hogy nőket szeressen. Több mint tíz évnek kellett eltelnie, amíg halvány derengésként megjelent életében a kiteljesedés ígérete.
Egy párizsi ösztöndíj várományosaként élénkült meg a képzelete és kezdte remélni, hogy történhet csoda az életében, és nagy várakozását valóban csodajelek kísérték. Külföldi látogató jelentkezett be hozzá, egy gyönyörű fiatal nő, akiben nyomban ráismert elveszített szerelmére.
A szép osztályidegen ifjú leánya érkezett meg Ausztráliából, már huszonévesen, felnőtt nőként, hogy saját és anyja történetének egyszer a mélyére lásson. Jól emlékezett anyja barátnőjére, és amit kislány korában még nem értett meg a felnőttek kapcsolatából, azt lassanként kikerekítették a tapasztalatai.
Bensőségesen emlékeztek Saroltával arra az időre, amikor életük egymás közelében folydogált, a lány megosztotta Saroltával, amit már érteni vélt, és rákérdezett. Ti anyámmal egymást úgy szerettétek, ugye? És a múlt föléledésével a régi tragikus kapcsolat még egyszer, röpke jóvátételként beteljesült. És e néhány napos látogatástól, amely Sarolta titkos életét újra felragyogtatta, kapott valamit a jövőre is: egy párizsi meleg bár címét vitte magával, amikor néhány hónap múlva útnak indulhatott a vasfüggönyön túlra.

Párizs ismerősebb volt számára mint amit maga mögött hagyott, hiszen annak idején, a második háború előtti gyerekkorában épp arra készítették fel gondos szülei, hogy egy szabad világ szabad polgára legyen, és ő gondosan őrizte ezt a tudást akkor is, amikor jórészt haszontalannak tűnt.
Fejében volt a város, a térkép, az utcák, az épületek és múzeumok, a műemlékek és történelmi vonatkozások, megilletődötten ismert rá mindenre és oltotta évtizedek óta gyülemlő éhét azzal a valósággal, amelyről csak furcsa mérgezett morzsák hulltak reánk a történelem terüljasztaláról.
Titkos álmai megvalósításában azonban türelemre és óvatosságra intette magát, s ez egyre nehezebb volt, amint múltak a kivételes alkalom hetei. Riadtan vette észre, hogy aligha szabadulhat el a párizsi éjszakába a vele együtt utazó kollégák számára észrevétlenül. A vendéglátó intézmény egy többnapos vidéki kirándulásra invitálta a magyarokat, ez adott végül esélyt arra, hogy egyedül tölthessen néhány estét. Sarolta enyhe rosszullétet jelentett, ami nem is volt igazán hazugság, és első magányos korestéjén a bárba indult.
Korán érkezett ám szívdobogva, a bár zárva volt, de Saroltát ez már nem bátortalanította el. Egy közeli kisvendéglőben töltött néhány órát végtelen idejéből, és a kései nyitáskor már a bár első vendégei között lépett a biztatóan homályos helyiségbe. Nagyon lassan kortyolgatta borát és nézegette az idegen nőket, az egymással táncolókat, az asztaloknál összebújókat, és a barátságos pincérnő sugalmazására végül ő is táncra kért egy magányosnak tűnő szőke szépséget, a kislánykori gyötrelmes táncórák lassan érő gyümölcseként.
A lobbanásveszélyes Sarolta számára szerencsére az első forduló után kiderült, hogy a szőke nő másé, de beszélgetett és ismerkedett, majd a hajnali záráskor a felszabadultság ismeretlen pezsgésével a lelkében indult szállására, és határozta el, hogy újra eljön majd, kerül amibe kerül.
A második alkalom hamarosan követte az elsőt, és arról a vékony, fiús fekete lányról, akit akkor megpillantott egy asztaltársaságban, már az este végére kiderült, ki kellett derülnie, hogy a nagy Ő. Egy-két álombeli boldogságú hét várt rájuk a hazautazásig, és örökre szóló fogadalmak. Sarolta halált megvető bátorsággal búcsúzott és vállalta a távszerelem hosszú sajgását, hiszen ő jól megtanult a boldog emlékek szigorú beosztásával élni.
Évente egy hónap jutott nekik egymásból, egy hónap együttlét, utazás és szerelem, tizenegy vágyódó, levelező és ritkán telefonáló magányos hónappal szemben. Sarolta fegyelmezetten élt ebben, és itthon még most sem, a párizsi tapasztalatokkal gazdagabban sem fedezhetett föl semmilyen nyomot, amely a Budapesten létező meleg nők felé vezette volna.
A párizsi lány szenvedett jobban a távolságtól és a gyöngéd női jelenlét hiányától életében. Álmaik a közös életről ábrándok maradtak, Sarolta szigorúan reámért száműzetettségét nem érezte feladhatónak. Ragaszkodott bölcsész egzisztenciájához, amely magányos életének öröme és értelme volt, és idős édesanyjához, akivel együtt élt.
A rövid nagy boldogságot és hosszú üres várakozásokat rejtő kapcsolatot előbb a barátnője egyensúlyozta ki a saját, párizsi életében egy másik nővel, hogy a szenvedélyes háromszögek szúrós borulékonyságát is megéljék. A párizsi együttlétek nem voltak már olyan ártatlanul felhőtlenek, Camille ugyan becsületesen széthasította élete két részét, de új barátnője nem viselte el néhány hetes háttérbe szorítottságát, zsarolt és fenyegetőzött a kirekesztődők önveszélyes módján, és Camille utazásait is igyekezett megritkítani.
Ők egymáséi és egymásnak ők az igaziak, erről mindvégig biztosította Claude Saroltát és fordítva is, ám ahogy teltek az évek, édesanyja halála után Sarolta előtt is fel-felvillant egy meghitt, időben és térben együtt élhető kapcsolat lehetősége.
A hírt, hogy távoli ismeretségi körében egy nőről azt rebesgetik, hogy a nőket is szereti, egyetlen bizalmasa hozta Saroltának. Majd ennél többet is tett: megközelítette a pletyka áldozatát és zavartan megtudakolta, nem volna-e kedve megismerkedni egy barátnőjével…

Egy fájdalmasan sikerült párizsi látogatás és egy elmaradt itthoni nyaralás után történt meg Saroltával, hogy hajlandó volt randevúzni vele egy budapesti nő, nem kizárva azt sem, hogy rokonszenvesek lesznek egymásnak. Sarolta kellemesen csalódott az első randevún, sütkérezett a gyöngéd női jelenlétben, amely a nálánál kevésbé iskolázott, durva férjétől elvált, háromgyermekes anya társaságában sugárzott reá is. Megvolt benne az a természetes női nagylelkűség, amely adni akar, szeretni és gondoskodni, alku és gyanakvás nélkül. Tisztán látta, hogy Sarolta másik világhoz tartozik, máshonnét jön, mint akiket eddig ismert, gazdagabb és intellektuális, ám egy percig sem gondolta, hogy ettől Sarolta élete kevesebb gyötrődést tartalmazna a sajátjánál.
Saroltát először szerették jobban, mint ahogyan ő szeretett, ez az élet az övé mögé simult, mint egy kárpit, óvta és melengette, Sarolta végre nemcsak az éhező vasfegyelem kiegyensúlyozottságát kapta meg tőle, hanem jóllakottság derűjét is.
Jól éltünk, mondta Sarolta erre az időre emlékezve, a szeretet biztonságában eltöltött évekre, az utazásokra és kirándulásokra, a lassan kimondhatóvá enyhülő múltra, amely új fényt lopott az életébe: a költészetét. Már nem csak tudós kutatások eredményeiről és történetéről írt, hanem az érzéseiről is, tanulmányok mellett verseket is.
Ajándék lett ez a későn kibontakozó líra Sarolta olvasóinak és Saroltának is. Megformálhatta és kimondhatta, amit eddig nem gondolt kimondhatónak, és ez a tudás komoly védelemmel ruházta fel.
A jó évekre fájók jöttek ismét, társa a karjaiban halt meg hosszú betegség után és visszaidézte a gyászt Sarolta életébe. A francia kapcsolat – bár adott még néhány szép párizsi együttlétet barátnője halála után is – egyre szakadozottabbá vált, Camille-t magába zárta az üresség kegyetlen és követhetetlen váltakozása a túlfokozottsággal, utoljára egy Párizs környéki idegszanatóriumban találkoztak. Megmásíthatatlannak tűnt a magányosan élés Sarolta számára, aki a rá jellemző bölcsességgel és bátorsággal egyezett bele. Hiszen voltak versek, munka, és volt felélénkülő közélet, amely a rendszerváltás láthatónál lassúbb folyamataiban fel-felvillantotta a Sarolta által is őrzött értékeket.
Az idő történelmivé boronálta családja történetét és a sajátját is, a személyes tragédiákban és enyhülésekbe bevéste ugyanazt a mintát, amit országokéba vagy földrészekébe akár.
A rosszat felkészülten várja, a jót pedig nyitottan Sarolta, talán ez az ő irigyelt tartásának és belső derűjének titka, gondoltam őszintén felnézve rá, amint szerteágazó tevékenységét szálalgattam, illetve azt, amely az ő sokszínű életéből számomra is láthatóvá vált rövid ismeretségünk alatt: kötetnyi költemény, új szerelem, utazások, élénk társasági élet, tanulmánykötet…

Azonban mindössze egyszer láthattam a szikár entellektüel női jelmeze mögé, egy tréfás gyakorlat alkalmával, amelyben rövid történetet kellett írni. Sarolta története egy angol ezredesről szólt, „akit a gyarmatokra küldtek, ott magas funkciót töltött be, rengeteg bennszülött szolgája és bennszülött szeretője volt (a feleségét általában otthon, Angliában tartotta). Nyugdíjas korában ő is Angliában élt és megírta az emlékiratait „Életem az indiai nők között” címmel, de a felesége megtalálta a kéziratot és elégette. Így a világ soha nem tudta meg, hogyan élt az ezredes az indiai nők között.”
Nevettünk ezen a Gábor Saroltás abszurdon, ám minden alkalommal eszembe jut, amikor találkozunk. Hogy gyarmatosítani kényszerülünk szenvedélyeinket, kifacsarni, titkolni majd elveszíteni… A történelemben a pszichológiát… Vagy fordítva…

„Megúsztad élve ezt a századot,
nem érdem ez és nem diadal,
véletlenek pengéje kaszabolta a sorsod
s csak álmaidban lehettél önmagad.”


A bejegyzés trackback címe:

https://centrifuga.blog.hu/api/trackback/id/tr705580516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.