fmx.jpg

 

xmen.jpg

 

meeting.jpg

femx.jpg

epizod.jpg

kreativity.jpg

CIVILKURAZSIJPG.jpg

IMPRESSZUMJPG_1.jpg

VILAGTANITONOIJPG.jpg

NOKAKUTNALJPG.jpg

APUDFIAMJPG.jpg

SZERELEMKUSZOBJPG.jpg

GORDONKONYVJPG.jpg

BESTIARIUMJPG.jpg

DZSUMBUJISTAKJPG.jpg

ORBANNEVICAJPG.jpg

ILLEMKODEXJPG.jpg

 

versvasarnap.jpg



 

Címkefelhő

a (8) afrika (21) afrikai irodalom (17) ágens (16) ajánló (846) alapjövedelem (8) amerikai irodalom (49) angyalkommandó (9) anya kép (8) apple világnézet (5) apud fiam (59) az alapítványról (10) az asszony beleszól (26) a bihari (7) a dajka (5) baba (5) bach máté (12) bajtai andrás (5) baki júlia (6) bak zsuzsa (15) balogh rodrigó (6) bánki éva (11) bán zsófia (11) bárdos deák ágnes (7) becsey zsuzsa (11) bemutatkozó (6) bencsik orsolya (5) beszámoló (68) bitó lászló (14) blog (6) bódis kriszta (116) books (7) borgos anna (10) bozzi vera (6) büky anna (19) bumberák maja (5) centrifuga (802) cigányság (200) civil(szf)éra (157) csapó ida (6) csepregi jános (5) csobánka zsuzsa (5) czapáry veronika (33) czóbel minka (9) deák csillag (29) debreceni boglárka (56) délszláv irodalom (5) depresszió (7) deres kornélia (8) design (11) diszkrimináció (9) divat (30) divatica (32) dokumentumfilm (5) dráma (12) drog (18) dunajcsik mátyás (5) dzsumbujisták (11) egészség (5) együttműködés (24) éjszakai állatkert (16) ekaterina shishkina (6) ekiadó (6) elfriede jelinek (5) énkép (60) eperjesi ágnes (6) epizod (59) erdős virág (9) erőszak (5) esszé (9) evu (9) fábián évi (18) falcsik mari (13) feldmár andrás (7) felhívás (5) feminista irodalomkritika (12) feminizmus (10) femx (102) fenyvesi orsolya (9) festészet (10) fesztivál (77) fff-gender (20) fff gender (248) film (161) filmszemle (17) folyóirat (1868) forgács zsuzsa bruria (26) fotó (98) fotókiállítás (6) gazdaság (7) gender (153) geo kozmosz (5) geréb ágnes (13) gömbhalmaz (10) gordon (14) gordon agáta (240) gubicskó ágnes (8) gyárfás judit (18) gyerekirodalom (7) györe gabriella (75) győrfi kata (5) háború (28) haraszti ágnes (5) heller ágnes (8) hétes (27) hír (77) hit (5) holokauszt (12) icafoci (44) ica i. évad (6) ica ix. évad (14) ica vii. évad (17) ica viii. évad (17) ica x. évad (5) ica xi. félév (9) identitás (5) identitásfenyegetés (16) ifjúsági regény (5) ikeranya (13) illemkódex (65) incesztus (7) interjú (119) intermédia (5) irodalmi centrifuga történet (54) irodalom (626) izsó zita (6) játék (14) jogalkalmazás (22) józsef etella (8) József Etella (5) jumana albajari (6) kalapos éva veronika (6) kamufelhő (5) karafiáth orsolya (6) katerina avgeri (6) katona ágota (5) kecskés éva (11) kemény lili (7) kemény zsófi (6) képregény (24) képzőművészet (214) kiállítás (71) kiss judit ágnes (10) kiss mirella (8) kiss noémi (33) kiss tibor noé (6) kocsis noémi (7) költészet (68) kölüs lajos (31) koncepciós perek (7) koncz orsolya (5) konferencia (8) könyv (12) könyvajánló (138) könyvfesztivál (11) könyvtár (82) környezettudat (16) környezetvédelem (23) kortárs (14) kosáryné réz lola (6) köz élet (231) kritika (10) kultúrakutatás (6) ladik katalin (6) láger-élmény (6) láger élmény (6) lángh júlia (42) láng judit (40) lévai katalin (19) lidman (27) literature (14) ljudmila ulickaja (5) lovas ildikó (5) magdolna negyed (34) magvető (5) magyari andrea (51) mai manó ház (6) majthényi flóra (10) marsovszky magdolna (5) média (32) meeting (46) ménes attila (9) menyhért anna (10) mese (41) mesterházi mónika (6) miklya anna (8) milota (5) mitológia (6) moramee das (6) móricz (28) mozgalom (5) mozi (43) műfordítás (16) műhely (125) murányi zita (27) műterem (11) művészet (15) nagy csilla (15) nagy kata (7) napló (12) néma nővérek (7) nemes z márió (5) németh ványi klári (48) nők iskolája (5) nőtudat (196) novella (6) oktatás (6) önismeret (112) orbánné vica (20) összefogás (106) összefogás mozgalom (51) pályázat (51) palya bea (10) pál dániel levente (5) pénz (12) performansz (5) pintér kitti (5) poem (10) polcz alaine (7) politika (85) pornográfia (5) pride (5) programajánló (417) próza (15) psyché (11) pszichiátria (14) pszichológia (9) push (27) radics viktória (11) rakovszky zsuzsa (13) recenzió (57) reciklika (7) regény (231) reisch éva (8) rólunk (7) sahar ammar (6) sándor bea (5) sapphire (27) sara (27) sara lidman (32) sasa (44) simone de beauvoir (6) soma (7) somogyi aranka (5) sorozat (277) spanyolország (7) spanyol irodalom (12) spiegelmann laura (5) spiritualitás (35) sport (16) sportella (19) szabo evu (13) szabó imola julianna (10) szabó t. anna (9) szalon (31) szécsi magda (35) szegénység (68) szerelem (36) szerelemküszöb (19) szerkesztőség (12) szex (48) színház (94) szocioregény (42) szőcs petra (5) szolidaritás (249) szöllősi mátyás (5) szomjas oázis (12) takács mária (13) takács zsuzsa (7) tanatológia (6) tánc (28) tanulmány (29) tar sándor (9) tatárszentgyörgy (9) telkes margit (7) testkép (89) tilli zsuzsanna (7) tímár magdolna (10) történelem (59) tóth kinga (9) tóth krisztina (13) trauma (123) turi tímea (5) tuszki (15) uhorski k andrás (37) ünnep (31) urbányi eszter (10) utazás (35) várnagy márta (5) város (17) városkép (5) vers (232) versvasárnap (69) vidács anett (14) vidék (33) video (10) világirodalom (104) világ tanítónői (40) virginia woolf (6) weöres sándor (5) wikiwom (143) xman (31) zakia el yamani (6) závada pál (9) zene (96) zilahi anna (5) Összes Címke

FEM-X: IZSÓ ZITA III.

2014.09.15. 07:00 | Sassa | Szólj hozzá!

Címkék: vers interjú irodalom győrffy ákos centrifuga takács zsuzsa izsó zita ayhan gökhan színről színre fenyvesi orsolya tengerlakó ékezet galéria femx deli eszter kultúrcsempész sínbuszfesztivál

 Izso Zita_portre_foto Ayhan Gokhan.jpg

 

 

Izsó Zitával Fenyvesi Orsolya készített interjút.


 

 

 

 

A jelenlét hiánya




Belső kényszer, terápia, küldetéstudat – ilyen és ehhez hasonló meghatározásokkal szeretnek élni azok, akik próbálják megmagyarázni a megmagyarázhatatlant: ”miért írsz?” Te hogyan kezdted? Többet vagy kevesebbet gondolsz az írásról, mint a legkezdetibb időkben? Létezik-e olyan világ, amelyikben nem alkotó emberként élsz? Mit diktál a költői hited? Mindig szerettem volna, hogy valaki őszintén mesélje el nekem, hogyan születik egy verse. Az interjúhelyzet kegyetlenségét kihasználva kérdezlek: hogyan írsz? Türelmes, kegyetlen vagy-e magaddal? Van-e hajtépés, vagy nagy-nagy csönd van olyankor?

Életem egyik meghatározó élménye, hogy kiskoromban a húgommal rengeteget játszottunk együtt, történeteket találtunk ki magunknak, vagy az olvasmányainkat, filmélményeinket gondoltuk tovább, és gyakran le is írtuk ezeket. Aztán választottunk egy-egy szerepet, és eljátszottuk az eseményeket, próbáltuk minél jobban átélni az adott szituációt, ehhez pedig fel kellett térképeznünk, hogy mi határoz meg a leginkább egy embert, milyen tulajdonságok jellemzik, mit szeretne elérni, mik a félelmei. Sokszor előfordult, hogy napokig nem zökkentünk ki a játékból, az adott figura nevén szólítottuk egymást, ami néha már a szüleinket is idegesítette, de végül persze csak nevettek rajta. Azt hiszem, nagyon mulatságos megszállottak lehettünk. Az a helyzet, hogy mindig sokkal otthonosabban mozogtam abban a világban, amit kitaláltam magamnak, mint ott, ahol éltem. Ugyanakkor ennek az egésznek a következménye, hogy sohasem vagyok teljesen jelen a minket körülvevő, tényleges valóságban. Nem akkor élem át a dolgokat, amikor valóban történnek. Ezért csinálok például szinte mindenről fényképet. Gyakran előfordul, hogy teljesen megfeledkezem az időről, hosszú beszélgetéseket folytatok magamban különböző emberekkel, akikkel talán soha többé nem találkozom.  Előfordul, hogy teljesen megfeledkezem magamról, például mozgatni kezdem a lábam, vagy az ujjaimmal dobolok az asztalon, vagy valami más hasonló, látszólag értelmetlen dolgot csinálok, és ennek az ütemes mozgásnak köszönhetően teljesen sikerül teljesen elszakadnom a szintén szabályos ismétlődő szakaszokból álló időtől.
Ideális esetben ilyen lelkiállapotban vagyok, amikor írok. Megfeledkezem az időről, és ez olyan, mint a születés előtti időtlenség állapota. Mint amikor csak azért ülsz biciklire vagy kezdesz céltalanul sétálni, hogy kicsit ellazulj, kiürüljön a fejed, tisztábban láss, és közben nem tartasz tudatosan sehova, senki sem vár rád, és senki sem sajnálja, hogy elmentél.

Most jelenik meg második versesköteted Színről színre címmel (PALIMPSZESZT + PRAE.HU). Hogy viseled?

Egyelőre jóleső izgalommal. Nagyon friss a könyv, még csak néhány napja vehettem én is először a kezembe, még szinte benne vagyok a kéziratszerkesztés, a versválogatás izgalmaiban, nem telt el annyi idő, hogy kicsit eltávolodjon. Csak bízni tudok abban, hogy sikerült megvalósítani, amit szerettem volna.

Deli Eszter kiallitasanak megnyitoja_2012.jpgIzsó Zita felolvas Deli Eszter kiállításmegnyitóján
Ékezet Galéria, 2012

Első köteted, a Tengerlakó 2011-ben jelent meg. Hogyan viszonyulsz hozzá 3 év távlatából érzelmileg? Megférnek egymás mellett a második kötettel, vagy marakodnak, mint a jó testvérek?

A második kötetemben használt versnyelv nem különbözik radikálisan attól, amit az elsőben használtam, viszont igyekeztem finomítani, illetve letisztultabbá tenni a megszólalásmódot. Ezenkívül próbáltam egy kicsit határozottabb koncepciót követni, valamint kiküszöbölni az esetlegességeket. Az első kötetben van egy-két olyan szöveg, amit ma már nem biztos, hogy betennék, illetve egy-két olyan sor, amit lehet, hogy kihúznék, összességében azonban nem idegenkedem tőle.  
Ezenkívül fontos különbség talán még az, hogy a második könyv valamivel személyesebb lett. Ami talán azért furcsa, mert a versek egy részét álnéven publikáltam az elmúlt pár évben. Ez viszont nem szerepjáték volt, hanem inkább egyfajta maszk, ami mögé elrejtőzhettem, és amiben ezáltal sokkal otthonosabban éreztem magam. Éppen ezét talán valamivel jobban jelen vagyok ezekben a szövegekben, mint a korábbiakban. Ennek egyfajta elismerése, illetve tudatos felvállalása, hogy a kötetben aztán a versek már a saját nevemen jelentek meg. Ettől persze nem érzem jobban a magaménak őket, mint addig.  Hiszen tulajdonképp minden név álnév, csak valamelyiket jóval gyakrabban használjuk a többinél. A személyemmel kapcsolatban egyébként is gyakran érzem azt a fajta furcsa bizonytalanságot, ami Győrffy Ákos Szent Márton apokrif, valamint Takács Zsuzsa M. emléke című versében megfogalmazódik „Nem az enyém volt,/ amit adtam, Uram. Nem vagyok a magamé.", "Én el akartam dobni magamtól a világot,/ de enyém-e a világ, hogy eldobhassam azt?" Ez a két idézet az én életemben valahogy összekapcsolódik.

Férjed, Ayhan Gökhan maga is író, költő. Az alkotás így is magányos tevékenység marad, vagy egészségben, betegségben és költészetben is összetartoztok? Hogyan él a 21. században egy költőházaspár, és hogy nem lesz tragédia a vége?

Mi minden téren összetartozunk, folyamatosan inspiráljuk egymást, gyakran írunk a másiknak verset, mesét, együtt készítünk interjúkat, cikkeket, közös blogot vezetünk (ayhanizso.blogspot.com), és rengeteget játszunk, sétálunk, megállunk, hogy megcsodáljunk egy-egy érdekes lépcsőházat, épületet, kapualjat, vagy megsimogassunk néhány cicát.  Rácsodálkozunk mindenre, együtt fedezzük fel újra a külvilágot, mintha először látnánk, egymás szemei, fülei, orra vagyunk, látjuk, érezzük, megízleljük és átérezzük mindazt, amire a másik csak emlékezni tud. Egyedül sokkal kevesebb dolgot látnék meg. Legfeljebb utólag jutna eszembe, hogy mi minden mellett mentem el. Ha együtt vagyunk, mindig minden félelmetesen ünnepi és új.

Mennyire érzed reggeli, ébredő hangodat azonosnak a verseid hangjával?

Nekem semmilyen más saját hangom nincs, mint amin a szövegeimben szólalok meg. Viszont ezen a hangon szóban csak ritkán és kevesekkel beszélek. Ez azonban nem az őszinteség hiánya miatt van, hanem inkább azért, mert annyira kell koncentrálnom arra, hogy jelen vagyok, hogy nehogy elrontsak valamit, hogy mindenkinek egyszerűbb, ha ragaszkodom a bevett magatartásformákhoz, formális beszélgetésekhez, mondatokhoz. Ez nem tudatos dolog, és nem is védekezés, mint ahogy sokan hiszik. Legszívesebben mindenkivel átszellemülten és ihletetten beszélnék, még a boltokban vagy a hivatalokban is. De egyszerűen nem megy, pont a jelenlét hiánya miatt. Nagyon kevés olyan ember van, aki mellett igazán jelen tudok lenni. A férjem például ilyen.

Van-e hétköznapi és ünnepi, versben élő Zita külön-külön, vagy nincs szükséged megkettőződésre?

Szerintem egy emberben nem csak egy élesen körülhatárolható, pontosan jellemezhető én létezik. Nem állunk olyan távol a többi embertől - még az elvetendő, lenézett tulajdonságoktól sem -, mint ahogy azt gondolnánk. Én vállalom az azonosulást, megkettőződést, vagy akár sokszorozódást, ha azáltal jobban megérthetek másokat. Sokan azonban elutasítják ezt, és még a részvétig sem jutnak el. Nem tudják, hogy önmaguktól is elfordulnak ilyenkor.

A történeteket szereted jobban, vagy a képeket?

A képekből kiinduló, illetve a képeket összekötő történeteket. Egy barát- nőmmel játszottuk még általános iskolában, hogy ha elmentünk az osztállyal mondjuk egy múzeumba vagy egy kiállítóterembe, akkor nem a kiállítási tárgyakat néztük, hanem az embereket, és megpróbáltuk kitalálni, hogyan élhetnek, mivel foglalkozhatnak, mit csinálhattak aznap.
De bármerre jártam, mindig érdekelt, hogy például ki felejtette ott a sapkáját a padon, vagy ki fújta össze a székek támláját a buszon.
Van egy hosszú szakasz az Amerikai úton, a Thököly út és az Erzsébet királyné útja között, ahol nagyon szeretek sétálni, és néhány hete, egy vihar után észrevettem, hogy valaki több tíz méteren keresztül végig összetaposta az esőre előbújó csigákat. Hetekkel később, amikor újra esett az eső, arra járva megint összetaposott csigákat találtam ugyanezen a szakaszon. Első alkalommal még azt hittem, biztosan egy gyerek volt, de a dolognak ez a furcsa, szabályszerű ismétlődése valami olyasféle tudatosságra engedett következtetni, ami nem egy gyerek hirtelen elhatározására, rossz tréfájára vall. Nagyon elszomorított a gondolat, hogy esetleg egy felnőtt ember tette ezt. Aki ilyen dolgoktól bármiféle, akár csak időleges, fizikai, alig észlelhető megkönnyebbülést remél, az mennyire kiábrándult, mennyire szomorú lehet? A hasonló, képekből kiinduló, elképzelt történetek mindig sokáig kísértenek.

Sinbusz fesztival Szabadka_felolvasas_2012 oktober.jpgIzsó Zita felolvas az V. Nemzetközi Kultúrcsempész Sínbusz Fesztiválon
Szabadka, 2012. október

Milyen a viszonyod a környezeteddel? Otthon érzed magad a tájban, ahol élsz?

Néhány évvel ezelőtt költöztem Budapestre, azelőtt Budaörsön éltem. A fővárosban nagyjából akkortól kezdtem igazán otthon érezni magam, amikor sikerült szereznem egy biciklit. Egészen más így nézni a várost, mintha szépen lassan megnyílna, megadná magát nekem, oda is bemehetek, ahova kocsi nem, sétálóutcákon kerülgethetem a bámészkodó embereket, és attól, hogy gyorsabb vagyok, mint egy turista, végre úgy érezhetem, hogy megállapodtam. Sok hely iránt van egyébként egyfajta honvágyam, de ez nem jelenti azt, hogy itt nem érzem otthon magam.
Nekem általában nem a helyek, vagy az épületek szoktak hiányozni, hanem a fények, a hangok és az illatok. Gyerekkoromban például minden évben egy Fertő-tóhoz közeli kis osztrák településen nyaraltunk, ahol Édesapám a profi labdarúgó pályafutása befejezése után még néhány évig focizott.  Minden évben ugyanott szálltunk meg. Arról a településről ennek a háznak a fenyőbútor-szaga hiányzik a legjobban.
A budai Corvin térről, ahol egye ritkábban járok, a délutáni, narancssárgás őszi fényeke gondolok a legtöbbet. A legjobb barátnőmmel jártam régebben sokszor oda. Ő az a csodálatos, legendás gyerekkori barát, akivel az ember mesébe illő kalandokat élt át, és aki mellett máig úgy érzi, bármi megtörténhet. Mellette sosem tudtam, hány óra, annyira örültünk, hogy együtt vagyunk, hogy ehhez képest az eltelt idő olyan volt, mint az átsatírozott ár az ajándékba adott tárgyakon, és épp ennyire számított.
Zuglóból, ha itt kellene hagynom, talán az éjszakai fények hiányoznának a legjobban, a lakások kivilágított ablakai, főleg annak a hatalmas, dupla ablaknak a fénye, amelyik a szemközti ház legfelső emeletén ég mindig hajnalig, a többinél sokkal tovább. Gyakran ez a szomszédos ablak biztat, hogy tartsak ki, dolgozzak, csináljak még valamit, időnként pedig olyan, mintha versenyeznénk, valami ismeretlen eredetű dühvel, dacosan, hogy melyikünk égeti a villanyt tovább. És persze vannak még helyek, ahol nem töltöttem sok időt, mégis azonnal otthon éreztem magam: ilyen Pécs, Kolozsvár és Görögország.

Most hogyan tovább? Szeretsz tervezni, vagy ösztönösen alakítod az életed és a munkásságodat?


Szeretek tervezni, de a pontos ütemterveket betartani csak nehezen tudom. Jellemző rám, hogy általában az év második felében jut eszembe, hogy kellene egy füzet, amibe feljegyezhetem a teendőimet, akkor, amikor már sehol sem árulnak zsebnaptárakat. Mindenesetre most van néhány tervem, a következő kötetem megírásán túl több interjúkötetet is tervezek a férjemmel közösen, ezenkívül Lesi Zoltánnal, Urbán Bálinttal és Zelei Dáviddal közösen szeretnénk elindítani a FISZ Világirodalmi Sorozatát - ha minden igaz, hamarosan megjelennek első kiadványaink.

Fenyvesi Orsolya

Izsó Zita portréfotóját Ayhan Gökhan készítette.


A bejegyzés trackback címe:

https://centrifuga.blog.hu/api/trackback/id/tr646691843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.