fmx.jpg

 

xmen.jpg

 

meeting.jpg

femx.jpg

epizod.jpg

kreativity.jpg

CIVILKURAZSIJPG.jpg

IMPRESSZUMJPG_1.jpg

VILAGTANITONOIJPG.jpg

NOKAKUTNALJPG.jpg

APUDFIAMJPG.jpg

SZERELEMKUSZOBJPG.jpg

GORDONKONYVJPG.jpg

BESTIARIUMJPG.jpg

DZSUMBUJISTAKJPG.jpg

ORBANNEVICAJPG.jpg

ILLEMKODEXJPG.jpg

 

versvasarnap.jpg



 

Címkefelhő

a (8) afrika (21) afrikai irodalom (17) ágens (16) ajánló (846) alapjövedelem (8) amerikai irodalom (49) angyalkommandó (9) anya kép (8) apple világnézet (5) apud fiam (59) az alapítványról (10) az asszony beleszól (26) a bihari (7) a dajka (5) baba (5) bach máté (12) bajtai andrás (5) baki júlia (6) bak zsuzsa (15) balogh rodrigó (6) bánki éva (11) bán zsófia (11) bárdos deák ágnes (7) becsey zsuzsa (11) bemutatkozó (6) bencsik orsolya (5) beszámoló (68) bitó lászló (14) blog (6) bódis kriszta (116) books (7) borgos anna (10) bozzi vera (6) büky anna (19) bumberák maja (5) centrifuga (802) cigányság (200) civil(szf)éra (157) csapó ida (6) csepregi jános (5) csobánka zsuzsa (5) czapáry veronika (33) czóbel minka (9) deák csillag (29) debreceni boglárka (56) délszláv irodalom (5) depresszió (7) deres kornélia (8) design (11) diszkrimináció (9) divat (30) divatica (32) dokumentumfilm (5) dráma (12) drog (18) dunajcsik mátyás (5) dzsumbujisták (11) egészség (5) együttműködés (24) éjszakai állatkert (16) ekaterina shishkina (6) ekiadó (6) elfriede jelinek (5) énkép (60) eperjesi ágnes (6) epizod (59) erdős virág (9) erőszak (5) esszé (9) evu (9) fábián évi (18) falcsik mari (13) feldmár andrás (7) felhívás (5) feminista irodalomkritika (12) feminizmus (10) femx (102) fenyvesi orsolya (9) festészet (10) fesztivál (77) fff-gender (20) fff gender (248) film (161) filmszemle (17) folyóirat (1868) forgács zsuzsa bruria (26) fotó (98) fotókiállítás (6) gazdaság (7) gender (153) geo kozmosz (5) geréb ágnes (13) gömbhalmaz (10) gordon (14) gordon agáta (240) gubicskó ágnes (8) gyárfás judit (18) gyerekirodalom (7) györe gabriella (75) győrfi kata (5) háború (28) haraszti ágnes (5) heller ágnes (8) hétes (27) hír (77) hit (5) holokauszt (12) icafoci (44) ica i. évad (6) ica ix. évad (14) ica vii. évad (17) ica viii. évad (17) ica x. évad (5) ica xi. félév (9) identitás (5) identitásfenyegetés (16) ifjúsági regény (5) ikeranya (13) illemkódex (65) incesztus (7) interjú (119) intermédia (5) irodalmi centrifuga történet (54) irodalom (626) izsó zita (6) játék (14) jogalkalmazás (22) józsef etella (8) József Etella (5) jumana albajari (6) kalapos éva veronika (6) kamufelhő (5) karafiáth orsolya (6) katerina avgeri (6) katona ágota (5) kecskés éva (11) kemény lili (7) kemény zsófi (6) képregény (24) képzőművészet (214) kiállítás (71) kiss judit ágnes (10) kiss mirella (8) kiss noémi (33) kiss tibor noé (6) kocsis noémi (7) költészet (68) kölüs lajos (31) koncepciós perek (7) koncz orsolya (5) konferencia (8) könyv (12) könyvajánló (138) könyvfesztivál (11) könyvtár (82) környezettudat (16) környezetvédelem (23) kortárs (14) kosáryné réz lola (6) köz élet (231) kritika (10) kultúrakutatás (6) ladik katalin (6) láger-élmény (6) láger élmény (6) lángh júlia (42) láng judit (40) lévai katalin (19) lidman (27) literature (14) ljudmila ulickaja (5) lovas ildikó (5) magdolna negyed (34) magvető (5) magyari andrea (51) mai manó ház (6) majthényi flóra (10) marsovszky magdolna (5) média (32) meeting (46) ménes attila (9) menyhért anna (10) mese (41) mesterházi mónika (6) miklya anna (8) milota (5) mitológia (6) moramee das (6) móricz (28) mozgalom (5) mozi (43) műfordítás (16) műhely (125) murányi zita (27) műterem (11) művészet (15) nagy csilla (15) nagy kata (7) napló (12) néma nővérek (7) nemes z márió (5) németh ványi klári (48) nők iskolája (5) nőtudat (196) novella (6) oktatás (6) önismeret (112) orbánné vica (20) összefogás (106) összefogás mozgalom (51) pályázat (51) palya bea (10) pál dániel levente (5) pénz (12) performansz (5) pintér kitti (5) poem (10) polcz alaine (7) politika (85) pornográfia (5) pride (5) programajánló (417) próza (15) psyché (11) pszichiátria (14) pszichológia (9) push (27) radics viktória (11) rakovszky zsuzsa (13) recenzió (57) reciklika (7) regény (231) reisch éva (8) rólunk (7) sahar ammar (6) sándor bea (5) sapphire (27) sara (27) sara lidman (32) sasa (44) simone de beauvoir (6) soma (7) somogyi aranka (5) sorozat (277) spanyolország (7) spanyol irodalom (12) spiegelmann laura (5) spiritualitás (35) sport (16) sportella (19) szabo evu (13) szabó imola julianna (10) szabó t. anna (9) szalon (31) szécsi magda (35) szegénység (68) szerelem (36) szerelemküszöb (19) szerkesztőség (12) szex (48) színház (94) szocioregény (42) szőcs petra (5) szolidaritás (249) szöllősi mátyás (5) szomjas oázis (12) takács mária (13) takács zsuzsa (7) tanatológia (6) tánc (28) tanulmány (29) tar sándor (9) tatárszentgyörgy (9) telkes margit (7) testkép (89) tilli zsuzsanna (7) tímár magdolna (10) történelem (59) tóth kinga (9) tóth krisztina (13) trauma (123) turi tímea (5) tuszki (15) uhorski k andrás (37) ünnep (31) urbányi eszter (10) utazás (35) várnagy márta (5) város (17) városkép (5) vers (232) versvasárnap (69) vidács anett (14) vidék (33) video (10) világirodalom (104) világ tanítónői (40) virginia woolf (6) weöres sándor (5) wikiwom (143) xman (31) zakia el yamani (6) závada pál (9) zene (96) zilahi anna (5) Összes Címke

X-MAN: BOKODI BALÁZS I.

2014.09.17. 07:00 | Sassa | Szólj hozzá!

Címkék: irodalom próza centrifuga xman bokodi balázs

X-MEN sorozatunkat a szatirikus hangvételű fekete komédia, a Szuicidrománc szerzőjének bemutatásával indítjuk. Első körben Bokodi Balázs egyik morbid, gyenge idegzetűeknek - és 12 év alattiaknak - nem ajánlott novelláját, valamint sajátos "mini önéletrajzát" olvashatják.
Bokodi portre_nagy.jpg
Tudom, hogy sokkal jobban mutatna itt pár puccos egyetem, írókör neve, de sajnos ezekkel nem tudok szolgálni. Mégsem gondolom, hogy ezek kihagyott lehetőségek lettek volna, hiszen a jegyzetelés helyett fogtam magam, és felkerestem Salingert, Ellist…
... Palahniukot, Burgesst, Rejtőt, Hrabalt, Bukowskit, Parti Nagyot, Hunter S. Thompsont, Irvine Welsh-et, Selbyt, McInerneyt, és az unalmon túlig olvastam őket. És ezeket az időket nem cserélném fel semmire.
Még egy harvardi ösztöndíjra sem.
Egy New York-i írókörre sem.
És azt hiszem, nincs egy különös történetem se, amire azt mondhatnám: Igen, ezért és ezért akarok író lenni. Egyszerűen csak történeteim vannak, amiket el akarok mesélni…



PÁROLGÁS




kep_parolgas.jpgVegyél be két kapszula Domperidont.
Egy maréknyi B6-vitamint.
Valamit, ami megerősíti a gyomrodat.
Ez a történet ugyanis gyomorforgatóbb lesz, mint bármi, amit eddig hallottál. Ha egyszer mégis úgy döntenél, hogy továbbadod a sztorimat egy teliholdalas éjszakán a haveroknak, hát ne tedd. Mindenki megutálna. Attól kezdve te lennél a csapat fekélye.
Mr. Nemkívánatos Személy.
A gusztustalan lúzer.
Eszedbe se jusson csajozni a történetemmel. Még a legrondább lányok is úgy menekülnek majd mellőled, mintha az orruk alá fingottál volna.
Emlékezz csak vissza arra az aberrált Piroskára, ahogy telepakolja szerencsétlen farkas hasát kövekkel. Ez a számító kis ribanc sehol sincs hozzám képest.
Emlékezz vissza a három kismalacra, ahogy megfőznek egy másik farkast. Annak a három kövér disznónak a tárgyalásáról öklendezve menekülnének az esküdtek. De én még az ő sztorijukat is képes vagyok elhomályosítani.
Tudod, mit? Hagyd a fenébe Piroskát meg az ocsmány disznókat. Inkább emlékezz vissza nagyapád dohányszagú esti meséire, és szorozd meg azt az érzést ezerrel.
Én négy éves lehettem, mikor a nagyapám lekuporodott az ágyam mellé, és először mesélni kezdett a háborús emlékeiről. Pont annyi, ahány foga volt a vénembernek. Büszkén mutogatta mindenegyes átkozott este a golyó ütötte sebet a vállán. Nagyanyám szerint az csak a tífusz elleni oltás helye volt.
Nagyanyám azt is mondta, nagyapám sohasem harcolt a második világháborúban. Azt mondta, részegen mulatta át az egészet. Nagyapám viszont azt mesélte esténként, hogy több emberrel végzett, mint Rambo.
Azt mondta, először oroszokat ölt a nácik oldalán, aztán meg nácikat, oroszokkal a háta mögött. Hogy a bajonettjével először lyukat vágott az Igorok és Hansok hasán, majd fogta a belüket, és pusztakézzel a nyakuk köré fonta.
Azt mondta, elfogyott a tölténye.
A nagyapám egyébként azért mesélt ilyen történeteket, hogy rosszat álmodjak. Azt mondta, sokkal jobb egy rémálomból megkönnyebbülve ébredni, mint egy kellemes éjszakai utazásból visszacsöppeni az unalmas hétköznapokba. Ezért aztán soha ne nézz lefekvés előtt leszbi pornót. Az semmi jóra nem vezet. Inkább menj fel a netre, írd be a keresőbe, hogy állatkínzás, és az átizzadt pólódban életed legboldogabb reggelére ébredsz.
Írd be, hogy véres autóbalesetek, és másnap szélesebb vigyor lesz az arcodon, mintha egy női röplabda csapattal nyalakodnál. Női vagy férfi; kinek mi az ízlése.
Nagyapám szerint a rózsaszín álmok csak még elviselhetetlenebbekké teszik a valóságot.
Az én rémálmom tizenegy éves koromban kezdődött. Egészen addig abban a hitben éltem, hogy a Mikulás egy száz kilós, százötven centis, alkoholtól bűzlő nő. Védelmemben annyit azért megjegyeznék, hogy nagyon profi Mikulás szerkója volt anyámnak. Az egyik pasija valami filmstúdióban volt takarító, onnan lopta neki. De ez most nem érdekes. Sokkal fontosabb, hogy mikor ezt a történetet mesélem neked, akkor fogalmam sincs, hol is vagyok. De most komolyan. És nem azért, mert elrabolt valami titkos terrorszervezet, és egy ismeretlen helyre hurcolt. Annál én kisebb hal vagyok. Egyszerűen bárhol lehetek. Lehet, hogy a Time Squaren vagyok vagy a Vörös téren. Fogalmam sincs. Még az is lehet, hogy a szobádban nyújtózok. Kicsi az esélye, de hát ki tudja.

És ha kíváncsi vagy rá, hát azt sem tudom, hány óra van ebben a percben. Persze mással is megesik ilyesmi, ha nem hord magával órát, de nekem arról sincs fogalmam, hogy tél van vagy nyár. Igazából abban sem vagyok biztos, hogy milyen évet írunk. Teljesen összefolynak a napok a fejemben. Kétezer-hétre tippelek. Eltaláltam?
Egyre azonban tisztán emlékszem. Kétezer-egy karácsonyára.
Éppen a konyhában voltunk. Én, a húgom meg a Mikulás. Utáltam a húgomat, de csak annyira, amennyire egy tizenegy évesnek utálnia kell.
A Mikulás a pultnál állt. Kis poharakba töltött valami átlátszó löttyöt egy nagy üvegből. Megkérdeztem, mi az, azt mondta, almalé. Megkérdeztem tőle, hogy a Mikulás mindig almalevet iszik? Azt mondta, túl nagy a szám ahhoz képest, hogy milyen kis porbafingó vagyok. Aztán megkérdeztem tőle, miért nem önti azt az átlátszó löttyöt egy nagy vizespohárba, ahelyett, hogy hatszor egymás után azokat a kis poharakat húzza meg. Azt mondta, fogjam be, meg hogy virgácsot fogok kapni. Egyenesen a seggembe. Ezután nem kérdeztem semmit, csak sírtam.
Aztán megjött apám, és a Mikulás arcába ordított: „Szóval itt vagy, te büdös kurva!” A Mikulás erre azt mondta, takarodjunk fel a szobánkba. A húgom meg én.
A húgom sírva rohant fel. Én megálltam az ajtóban, és leselkedtem. Tudom, hogy nem illik, de a húgomat sem illett utálni, én mégis utáltam.   
Aztán a Mikulás megitta a hetedik almalevét is. Miután lecsapta a poharat a pultra, kihúzott egy fiókot a szekrényből, belekotort, aztán, mikor kiemelte a kezét már egy pisztolyt szorongatott benne. Addig csak filmeken láttam pisztolyt. Addig azt hittem, hogy a Mikulás és az anyám két különböző ember.
A Mikulás az apámra fogta a pisztolyt. Én meg odarohantam közéjük. Igazából nem tudom, miért. Biztos a filmeken is rohangálni kezdtek a kölykök, ha a Mikulás pisztolyt fogott a faterjukra.
Aztán a Mikulás hirtelen meghúzta a ravaszt. A bal fülem mellett süvített el a golyó. Apám agya meg a nikotintól megsárgult falra fröccsent. Az orvos szerint tinnitusom lett. Az orvos azt mondta, hogy ez a fülzúgás latin neve. De most komolyan.
Először csak a bal fülem zúgott, pár hét múlva már a jobb is. Biztos szimpátiából. Nem tudtam aludni tőle. Folyton az éjszakai rajzfilmeket néztem, meg azokat a filmeket, amik az éjszakai rajzfilmek után jöttek. Tudod, amik még elviselhetetlenebbé teszik aztán a hétköznapjaidat. Ilyenkor anyám mindig adott egy pofont. Ettől még jobban zúgott a fülem.
Aztán egyik napról a másikra abbamaradt a zúgás. Meg minden más hang is. Semmit sem hallottam. De most komolyan. Tök süket lettem. Mint az ágyú. Azt hiszem, így mondják.
A doki azt mondta, ez már életem végéig így marad. Biztos azért vette el anyámat, hogy erről megbizonyosodjon. Született is még egy húgom, de szerintem nem a dokitól. Baromira utáltam a kis nyálgépet. A másikat már nem. Egy jó dolog volt a süketségben, hogy nem hallottam, mikor készült a húgom. Mármint az, amelyiket utáltam.
Én mondom, ezenkívül rohadt kellemetlen dolog süketnek lenni. Jobb szerettem volna nem süketnek lenni, de hát az orvostudomány szerint nekem már életem végéig így kell élnem. És hát kinek higgyek, ha nem az orvostudománynak?!
Azt hiszem, később ettől a nem hallok dologtól lettem depressziós. Persze akkor még nem tudtam, hogy így hívják, csak annyi vettem észre, hogy senki nem akart artikulálva beszélni hozzám. Anyám a jelbeszédet sem tanulta meg. De ő legalább szépen artikulált: T-A-K-A-R-O-D-J---F-E-L---A---S-Z-O-B-Á-D-B-A!!! Én meg nem erőltettem ezt a barátkozós dolgot, inkább depressziós lettem.
Folyton a sínek mellett lógtam, mint egy rendes depressziós. Eleinte csak bámultam az arra járó vonatokat, aztán dobáltam őket. Majd jött AZ a vonat. Én a sínen ültem, a vonat meg vagy százzal repesztett felém. Gondolom, a mozdonyvezető egyfolytában dudált. Persze én nem hallottam belőle semmit, mert hát süket voltam. A vonat végül elszáguldott. Engem meg az árokba lökött, de a lábaimat megtartotta. Mindkettőt. Combközéptől lefelé. Spriccelt a vér a két megmaradt csonkból. Mindent pirosra festett. Olyan volt, mint mikor az egyik nyáron a kútba piros festéket öntöttem, apám (az első, aki miatt újra kellett festeni a konyhát) meg nekilátott a locsolásnak. Ugyanolyan piros lett minden körülöttem, mint akkor a kertben. Akkor három hónapig ki se tehettem a lábam a szobámból, most azt hiszem, több mint három hónapig leszek a szobám rabja.
Miközben gurultam az árokba, azon gondolkodtam, miért nem fáj a lábam. Fájnia kellett volna. Legalábbis annak, ami megmaradt belőle. De nem fájt. Pedig a zombis filmekben a csinos statiszta lányok, mikor a formás lábaikat élőhalottak rágcsálják, mindig fájdalmas hangon sikoltoznak. De most komolyan. Rengeteg zombis filmet láttam.
Az orvos (nem az új apám) azt mondta, hogy az esés közben eltörött a gerincem. Ezért nem éreztem a fájdalmat. Meg azt is mondta, hogyha a vonat nem vágja le a lábaimat, akkor sem tudnám használni. Így legalább az anyám könnyebben fürdethet, meg pakolhat ide-oda.
Az ilyen fürdetések alkalmával legtöbbször azon agyaltam, mennyivel jobb volt csak süketnek lenni. Egy süket lényegében mindenre képes, ha tud olvasni. Én meg harmadik osztályban megnyertem a betűző versenyt.
Balalajkamegsemmisítő.
Bé--A--eL--A--eL--A--Jé--Ká--A--eM--E--Gé--eS--E--eM--eM--I--eS--Í--Té--Ő.
Sosem hittem volna, hogy fürdés közben egyszer még anyám lenéző tekintetét kell elviselnem, miközben a farkamat mossa. Az alsó ajkán egy cigi kapaszkodott, mialatt olyasmiket mondott, hogy ez sem sokat nőtt mióta utoljára mostam. Három éves lehettem akkor.
Ha szerencsém volt, akkor egy héten csak kétszer fürödtem. Nekem is szükségem van egy kis kikapcsolódásra, mondta az anyám. A francba is, valahogy ki kell hevernem az apád elvesztését, fűzte hozzá mindig. Mármint a másodikét, aki szerint életem végéig süket maradok.
Őt egyébként a húgom találta meg. Az, amelyiket már nem utálok. Meztelenül feküdt a vérrel teli kádban, kezei imára kulcsolva, a seggéből meg egy hatalmas kígyóuborka lógott ki. Az orvos szerint – akit még nem ismertem – a második apám túl mélyen dugta fel magának az uborkát. Megrepedhetett a végbele, és lassan elvérzett. Állítólag megmenekülhetett volna, de szégyellhette a seggébe ragadt uborkát, úgyhogy, ahelyett, hogy a telefon után nyúlt volna, inkább a kádban maradt és istenhez kezdett fohászkodni. Soha nem olvastam olyat a Bibliában, hogy Isten saját kezűleg húzott volna ki egy uborkát valaki seggéből. A második apám talán igen.
Hónapokkal később anyám lenéző pillantásai elkezdtek halványulni. Na, nem a farkam vagy anyám változott meg. Én kezdtem megvakulni. Az orvos valami olyasmit artikulált alig öt centire a pofámtól, hogy egy erős ütés érhette a fejemet. Szerintem azonban anyám gúnyos tekintete égette ki a retinámat. Ekkor már nagyon rosszul láttam. Hallani meg továbbra sem hallottam. Kezdett megszakadni a kapcsolatom a világgal. Azért anyám töltött húsa még mindig ugyanolyan finom volt, mint mikor láttam a kissé megégett szeleteket. Nem akartam én már újra járni, meg hallani, csak látni. A szomszéd lányt, akit hetekkel korábban a tolókocsimból figyeltem. Mindig pontban negyed kilenckor ment zuhanyozni. Ő mindennap. Én hetente kétszer, aztán már csak egyszer. Aztán a lány is eltűnt. Egy életre.
1973-ban egy Ezra Mirand nevű fószer este tíz és fél tizenegy között lefeküdt a felesége mellé San Diegoi házuk hálószobájában. Másnap reggel valamikor hat és negyed hét között Mrs. Mirand egy nagy vértócsát talált maga mellett. Felrázta a férjét, akinek nem volt semmi különösebb baja. Kivéve, hogy reggelre eltűnt a nyelve. Megette álmában.
Nem hiszem, hogy ez a történet igaz, de a doki, aki a számban turkált, már ha tényleg egy doki volt az és nem az anyám, akkor biztos valami hasonló sztorit mesélt volna. Csak hogy érezzem, ez mindenkivel megtörténhet.
Hétköznapi eset, fiam.
Rá se rántson.
Vigasztalás vagy mi a franc.
Szóval a szomszéd lány mellei után anyám égett töltött húsának íze is eltűnt. De igazából már a szomszéd lány sem érdekel. Csak annak a töltött húsnak az ízét érezhetném még egyszer.
És most itt vagyok. Persze fogalmam sincs, hol is van az az itt. Nem hallok, nem látok, nyaktól lefele béna vagyok, és még nyelvem sincs, hogy legalább az ízeket érezzem. Információt se küldeni, se kapni nem tudok. Olyan vagyok, mint egy telefon, amit kihúztak a falból.
Egy villanykörte áramszünet alatt.
Egy leolvasztott hűtő.
Egy elem nélküli vibrátor.
Gondolom, anyám letolt a garázsba, és beállított a sarokba a rozsdás grillsütő mellé. Én azt tenném vele. Persze lehetek a Buckingham palotában is, de nem hiszem, hogy el tudnám neked mesélni, mi van ott. Lehet, hogy Erzsébet királynő már nem is él. Vagy Londont újra lebombázzák a németek. Fingom sincs. De most komolyan.
Szerintem szerepeltem a tévében is. Talán egy külön műsort is kaptam valamelyik ismeretterjesztő csatornán. Az emberek szeretnek olyan izéket nézni, mint amilyen én is vagyok. Eleinte sajnálnak, aztán megkönnyebbülnek, hogy nem ők vannak a garázsban vagy a Buckingham palotában. De az is lehet, hogy nem is kerültem be a tévébe. Nem tudom.
Hát, ennyi lett volna életem története. Azt hiszem, nem hagytam ki semmit. A francba, valami mégis kiment a fejemből. Hogy a francba fogom én elmesélni neked ezt az egészet?




 


A bejegyzés trackback címe:

https://centrifuga.blog.hu/api/trackback/id/tr106700659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.