fmx.jpg

 

xmen.jpg

 

meeting.jpg

femx.jpg

epizod.jpg

kreativity.jpg

CIVILKURAZSIJPG.jpg

IMPRESSZUMJPG_1.jpg

VILAGTANITONOIJPG.jpg

NOKAKUTNALJPG.jpg

APUDFIAMJPG.jpg

SZERELEMKUSZOBJPG.jpg

GORDONKONYVJPG.jpg

BESTIARIUMJPG.jpg

DZSUMBUJISTAKJPG.jpg

ORBANNEVICAJPG.jpg

ILLEMKODEXJPG.jpg

 

versvasarnap.jpg



 

Címkefelhő

a (8) afrika (21) afrikai irodalom (17) ágens (16) ajánló (846) alapjövedelem (8) amerikai irodalom (49) angyalkommandó (9) anya kép (8) apple világnézet (5) apud fiam (59) az alapítványról (10) az asszony beleszól (26) a bihari (7) a dajka (5) baba (5) bach máté (12) bajtai andrás (5) baki júlia (6) bak zsuzsa (15) balogh rodrigó (6) bánki éva (11) bán zsófia (11) bárdos deák ágnes (7) becsey zsuzsa (11) bemutatkozó (6) bencsik orsolya (5) beszámoló (68) bitó lászló (14) blog (6) bódis kriszta (116) books (7) borgos anna (10) bozzi vera (6) büky anna (19) bumberák maja (5) centrifuga (802) cigányság (200) civil(szf)éra (157) csapó ida (6) csepregi jános (5) csobánka zsuzsa (5) czapáry veronika (33) czóbel minka (9) deák csillag (29) debreceni boglárka (56) délszláv irodalom (5) depresszió (7) deres kornélia (8) design (11) diszkrimináció (9) divat (30) divatica (32) dokumentumfilm (5) dráma (12) drog (18) dunajcsik mátyás (5) dzsumbujisták (11) egészség (5) együttműködés (24) éjszakai állatkert (16) ekaterina shishkina (6) ekiadó (6) elfriede jelinek (5) énkép (60) eperjesi ágnes (6) epizod (59) erdős virág (9) erőszak (5) esszé (9) evu (9) fábián évi (18) falcsik mari (13) feldmár andrás (7) felhívás (5) feminista irodalomkritika (12) feminizmus (10) femx (102) fenyvesi orsolya (9) festészet (10) fesztivál (77) fff-gender (20) fff gender (248) film (161) filmszemle (17) folyóirat (1868) forgács zsuzsa bruria (26) fotó (98) fotókiállítás (6) gazdaság (7) gender (153) geo kozmosz (5) geréb ágnes (13) gömbhalmaz (10) gordon (14) gordon agáta (240) gubicskó ágnes (8) gyárfás judit (18) gyerekirodalom (7) györe gabriella (75) győrfi kata (5) háború (28) haraszti ágnes (5) heller ágnes (8) hétes (27) hír (77) hit (5) holokauszt (12) icafoci (44) ica i. évad (6) ica ix. évad (14) ica vii. évad (17) ica viii. évad (17) ica x. évad (5) ica xi. félév (9) identitás (5) identitásfenyegetés (16) ifjúsági regény (5) ikeranya (13) illemkódex (65) incesztus (7) interjú (119) intermédia (5) irodalmi centrifuga történet (54) irodalom (626) izsó zita (6) játék (14) jogalkalmazás (22) József Etella (5) józsef etella (8) jumana albajari (6) kalapos éva veronika (6) kamufelhő (5) karafiáth orsolya (6) katerina avgeri (6) katona ágota (5) kecskés éva (11) kemény lili (7) kemény zsófi (6) képregény (24) képzőművészet (214) kiállítás (71) kiss judit ágnes (10) kiss mirella (8) kiss noémi (33) kiss tibor noé (6) kocsis noémi (7) költészet (68) kölüs lajos (31) koncepciós perek (7) koncz orsolya (5) konferencia (8) könyv (12) könyvajánló (138) könyvfesztivál (11) könyvtár (82) környezettudat (16) környezetvédelem (23) kortárs (14) kosáryné réz lola (6) köz élet (231) kritika (10) kultúrakutatás (6) ladik katalin (6) láger-élmény (6) láger élmény (6) lángh júlia (42) láng judit (40) lévai katalin (19) lidman (27) literature (14) ljudmila ulickaja (5) lovas ildikó (5) magdolna negyed (34) magvető (5) magyari andrea (51) mai manó ház (6) majthényi flóra (10) marsovszky magdolna (5) média (32) meeting (46) ménes attila (9) menyhért anna (10) mese (41) mesterházi mónika (6) miklya anna (8) milota (5) mitológia (6) moramee das (6) móricz (28) mozgalom (5) mozi (43) műfordítás (16) műhely (125) murányi zita (27) műterem (11) művészet (15) nagy csilla (15) nagy kata (7) napló (12) néma nővérek (7) nemes z márió (5) németh ványi klári (48) nők iskolája (5) nőtudat (196) novella (6) oktatás (6) önismeret (112) orbánné vica (20) összefogás (106) összefogás mozgalom (51) pályázat (51) palya bea (10) pál dániel levente (5) pénz (12) performansz (5) pintér kitti (5) poem (10) polcz alaine (7) politika (85) pornográfia (5) pride (5) programajánló (417) próza (15) psyché (11) pszichiátria (14) pszichológia (9) push (27) radics viktória (11) rakovszky zsuzsa (13) recenzió (57) reciklika (7) regény (231) reisch éva (8) rólunk (7) sahar ammar (6) sándor bea (5) sapphire (27) sara (27) sara lidman (32) sasa (44) simone de beauvoir (6) soma (7) somogyi aranka (5) sorozat (277) spanyolország (7) spanyol irodalom (12) spiegelmann laura (5) spiritualitás (35) sport (16) sportella (19) szabo evu (13) szabó imola julianna (10) szabó t. anna (9) szalon (31) szécsi magda (35) szegénység (68) szerelem (36) szerelemküszöb (19) szerkesztőség (12) szex (48) színház (94) szocioregény (42) szőcs petra (5) szolidaritás (249) szöllősi mátyás (5) szomjas oázis (12) takács mária (13) takács zsuzsa (7) tanatológia (6) tánc (28) tanulmány (29) tar sándor (9) tatárszentgyörgy (9) telkes margit (7) testkép (89) tilli zsuzsanna (7) tímár magdolna (10) történelem (59) tóth kinga (9) tóth krisztina (13) trauma (123) turi tímea (5) tuszki (15) uhorski k andrás (37) ünnep (31) urbányi eszter (10) utazás (35) várnagy márta (5) város (17) városkép (5) vers (232) versvasárnap (69) vidács anett (14) vidék (33) video (10) világirodalom (104) világ tanítónői (40) virginia woolf (6) weöres sándor (5) wikiwom (143) xman (31) zakia el yamani (6) závada pál (9) zene (96) zilahi anna (5) Összes Címke

X-MAN: CSEPREGI JÁNOS II.

2015.01.08. 11:00 | Sassa | Szólj hozzá!

Címkék: interjú irodalom centrifuga christian morgenstern xman debreceni boglárka tai chi teacher az amerikai fiú csepregi jános lennonádé faragó tibor egyszervolt meseantológia mi közöd hozzá? mennyit ér akinek semmije sincs? elfogadnál egy tál ételt egy hajléktalantól? ímé a test mindennapi legendák

Interjú Csepregi Jánossal.

csepi_3.jpgFotó: Faragó Tibor

 


„Kölyökképű sorozatgyilkos”





Régóta ismerjük egymást, sok közös projekten dolgoztunk, felolvasáson vettünk részt, mégis megközelíthetetlen maradtál számomra. Egy kedves, mosolygós, kiváló humorérzékkel megáldott, szociálisan érzékeny, tehetséges szerzőt látok magam előtt, aki pedagógiai, teológiai és mentálhigiénés területen folytatott tanulmányokat, akivel kapcsolatban azonban azt érzem, tele van rejtélyekkel. Az elmúlt évek során folyamatosan motoszkált bennem a kérdés, hová tűnt az a magatartászavaros vásott kölyök, aki már iskolás kora előtt gyújtott fel házat és elégette a cipőket az óvodai cserépkályhában, akinek ott kellett hagynia a középiskolát, nehogy kicsapják, akit kirúgtak a kollégiumból és egy rockbanda énekeseként rekedtre üvöltötte magát vidéki művházak színpadán? Vagy nem tűnt el, csak háttérbe szorult, átalakult? Mi maradt a „régi énedből”, mennyit változtál, és minek a hatására?

Azt hiszem, egyszerűen csak az történt, hogy rájöttem, rajtam kívül mások is vannak még a világon. Hogy bármennyire is szeretném, nem kell mindig mindennek rólam szólnia.
Ahogy Segota Ida barátom mondta nemrég, talán a figyelem utáni vágyamnál erősebbé vált a körülöttem élő emberek iránti kíváncsiság. Ő azért ismert még igazi majomként, szóval örültem, hogy így látja cirka 15 év távlatában a személyiségfejlődésemet. :)
Egyébként azért nincs itt szó mindent felégető változásokról, csak a hangsúlyok kerültek máshová. Gyerekként iszonyatosan erős volt az igazságérzetem, soha nem viseltem el, ha úgy éreztem, méltánytalanság ér, hát később megtanultam, hogy nemcsak velem lehet másként bánni, mint kellene. A lehetetlenül magabízó, egoista és nárcisztikus kölyökből egy kevésbé magabízó, egy árnyalatnyival kevésbé vagy másképp egoista, de még mindig kórosan nárcisztikus felnőtté váltam. Ebben kétségtelenül nagy szerepe volt annak, hogy rászorulókkal foglalkoztam az utóbbi 12 évben, a szociális munkában pedig nem a szakemberen van a hangsúly. Megtanultam a következetességet, a kitartást, az odafigyelést. Nem jobb ember lettem, csak másmilyen. Szeretném hinni, hogy hasznosabb. Sokszor idézem Bednanics Gábor barátom, aki kölyökképű sorozatgyilkosnak aposztrofált vagy 10 éve, úgy gondolom, sikerült megragadnia a lényeget. :)


Azért a rocksztár-attitűd/allűr megmaradt. 2012-ben a Tai Chi Teacher zenekarral színpadra állítottátok a Lennonádé könnyűzenei-irodalmi műsort, számtalan koncertmeghívásnak tettetek eleget, és olyan kulthelyeken is felléptetek, mint az Akvárium vagy az A38 Hajó. Honnan jött az ötlet, hogy részt vegyél ebben a megmozdulásban, milyen szerepet töltöttél be az együttesben, és terveztek még közös fellépéseket? Ha jól olvastam, a TCT némi alkotói szünetre készül, hogy tagjai feltöltődjenek és „meglepő fordulattal” térjenek vissza. Lehet tudni valamit erről a fordulatról? Te is „visszatérsz”?

Ez az egész Huszti Gergő barátom fejéből pattant ki, akit nagyon-nagyon érdekelnek a művészeti határterületek, az átjárhatóság és a kísérletezés. Vicces, hogy vele egy szakmai konferencia szervezőjeként ismerkedtem meg, de már a rendezvényt követő első szakmai találkozónk pillanatok alatt nyilvánvalóvá tette, hogy nagyon sok közös van bennünk. Nem sokkal később pedig elő is állt az ötlettel, mit szólnék hozzá, ha megpróbálnánk a TCT új albumával, a Lennonádéval kezdeni valamit közösen, új megközelítésben. Így kezdtem írni a felolvasásokon elhangzó prózákat. Ennek az eredménye lett sok közös élmény, beszélgetés és fellépés, aztán egy hanganyag, amit ingyen le is lehet tölteni a Tai Chi Teacher oldaláról a banda többi lemezével együtt.
Hogy milyen folytatás lesz a TCT-vel? Azt nem tudnám megmondani, de Gergővel sokszor és sok mindenen szoktunk agyalni, szerintem, ahogy őt ismerem, lesznek még érdekes közös munkáink, akár a saját, akár a zenekar neve alatt. Gergő egy igazán izgalmas ember, jó vele lógni és dolgozni egyaránt.


 

Eddig 3 köteted látott napvilágot, mindhárom nagyon különböző, mind műfajilag, mind tematikailag, mind stílusát tekintve. A Mindennapi legendák egy metaforikus elbeszélésmódot alkalmazó novellagyűjtemény, az Ímé, a test... édesanyád elvesztéséről szól, haláltematikájú verseidet foglalja magában, Az amerikai fiú pedig (ifjúsági) fejlődésregény, cselekménye a ’80-as években játszódik. Nemrég ismét fordulatot vettél, újabban meséket írsz. Karácsony előtt jelent meg a Fugán is közölt Jó, ha van egy cica a háznál c. írásod a Csimota Kiadó Egyszervolt… antológiájában, és talán hamarosan kézbe vehetjük önálló mesekönyved, ami olyan „kényes” témákat érint, melyekről a legtöbb családban nem beszélnek (pl. válás, betegség, szorongás). Azt vallod, hogy szeretnéd elősegíteni a családon belüli párbeszédet. Rendkívül izgalmas ötlet, de nem félsz attól, hogy esetleg didaktikussá válhat(sz)? Közvetlen személyes élmények, negatív tapasztalatok motiváltak arra, hogy megírd ezeket a történeteket, vagy a munkád, a hétköznapok során felszínre kerülő esetek kapcsán érezted, hogy szükség lenne erre?
Vannak előzményei(d) tematikailag a meseirodalomban? A másik könyv, amin dolgozol, a Morgensternt tiszta papírra – 1942 címet kapta. Verseskötet lesz. Sok híres Morgensternt ismerünk, de gondolom, Christian Morgenstern német költőre, íróra, a Galgenlieder (Akasztófadalok, 1905) szerzőjére utalsz. Akkor viszont nem értem az 1942-t. Hogy még jobban összezavarodjak, a következőt olvastam az újabb NKA-ösztöndíjas munkádról: „A tervezett konceptkötet gerincét a generációk közti szakadékokkal, az eltemetett, feldolgozatlan múlttal, a családi és nemzeti tagadás problémájával, a párbeszéd hiányával és az identitás kérdéseivel foglalkozó versek alkotják.” Gyártottam jónéhány elméletet, de örülnék annak, ha megosztanád velünk, mi az összefüggés a dátum, Morgenstern és a tematika között?


1942-ben a háború alatt valaki magánkiadásban, minőségi papíron megjelentette Budapesten az általad említett kötetet magyarul. Van ebben valami nagyon különleges. Hátborzongató és felemelő egyszerre. Nem tudom, miért tette, nem tudom, kikhez jutott el, de abban a rohadó világban… Én szeretném hinni, hogy így is lehet harcolni, hogy ilyen módszerekkel is lehet küzdeni a rossz dolgok ellen, amik mindennap fojtogatnak bennünket.
A verseskötet és a készülő „mesekönyv” kapcsán is igaz, hogy engem leginkább az emberi kapcsolatok, azok működése, illetve nagyon gyakori nem működése érdekel. A párbeszéd, a kommunikáció, az, hogy mennyire kevésen múlik hogyan, milyen minőségben éljük le az életünket, hogyan kapcsolódunk a körülöttünk élőkhöz vagy épp felmenőinkhez, esetleg gyermekeinkhez. Van valami rettenetesen tragikus és rettenetesen szép ebben az egészben. Én úgy látom, nagyon-nagyon sok minden lehetne sokkal jobb, ha némi odafigyelés, empátia, segítőszándék, következetes szeretet, megérteni akarás, elfogadás lenne bennünk, de borzasztóan sokszor egyszerűen nincs. És mi nem értjük, miért nem működnek körülöttünk a dolgok úgy, ahogy működniük kellene, nem értjük, miért nem azt kapjuk másoktól, amit szeretnénk, miközben a legkevésbé sem érdekel bennünket az, hogy másoknak mire volna szüksége. Nem értjük meg, hogy a közösség, az odafordulás, a másik javának (nem kívánságainak!) szolgálata, bennünket is gazdagabbá tesz, pontosabban tehetne. De miért van ez így? Mit lehetne másképp? Ezeket a kérdéseket pedig nem úgy teszem fel, mint aki ki akarja nyilatkoztatni a frankót, hanem úgy, mint aki tanulni szeretne. Nem szeretnék didaktikus lenni. Utálom, ha valaki felülről szeretné megmondani mit és hogyan kell látni, gondolni, érezni (ma pontosan így próbálják átmosni az agyunkat állami szinten), de nem gondolom feltétlenül rossznak vagy helytelennek, ha megpróbálom felhívni a figyelmet olyan dolgokra, amik problémásak.
A gyerekek pedig különösen érzékenyek, szükségük van arra, hogy egyszerre legyenek szüleik vezetők és partnerek, hogy mi felnőttek észrevegyük, nem lehet vállrándítással elintézni azokat a dolgokat, amik nekünk talán nem olyan hatalmas problémák vagy lényegtelen apróságok, míg nekik megkerülhetetlen akadályok. Hihetetlenül nagy ajándék egy gyermek, érdemes lenne annak megfelelően bánni vele. Talán ez volt az oka, hogy a gyerekvédelem területén kezdtem dolgozni annak idején. Persze jogos a kritika, könnyű úgy beszélnem, hogy nekem nincs gyermekem. Ez valóban logikus érvelés, de olyan, ami ettől függetlenül semmit nem változtat a kimondott szavak érvényességén.
Én mesét korábban nem írtam, Tsík Sanya barátom (ezt már negyedszer írom le, ha jól sejtem) felkérésére írtam meg az elsőt, ami a visszajelzések alapján nem sikerült rosszul, ezt azért is hangsúlyozom, mert jelenleg még félelmetes világ számomra a meseírásé, sokkal bizonytalanabb vagyok ezen a területen, sokkal nagyobbak a tétek, könnyebben lepleződik le a mű és szerzője, ha nincs meg a kellő hitelesség. Olvasóként, szakdolgozóként, interjúkészítőként foglalkoztam mesékkel, alkotóként nem.
Egyébként, ha jól tudom, én voltam az utolsó, akinek még adott interjút halála előtt Lázár Ervin.
(Ez egyébként a Szépirodalmi Figyelőben jelent meg, a folyóirat honlapján most is elolvasható.)

 



Tavaly áprilisban volt egy nagyszabású megmozdulás, amit te szerveztél, az "Elfogadnál egy tál ételt egy hajléktalantól?" A Duna-parti rendezvényen profi színészek előadásában hangzottak el hajléktalan szerzők által írt irodalmi művek. Úgy tudom, idén is lesz egy ehhez hasonló találkozó. Mesélnél erről az eseményről, illetve a távlati tervekről?

Az említett esemény egy FISZ-es programsorozat ("Mennyit ér, akinek semmije sincs?") záróeseménye volt. És valóban megdöbbentett mindenkit, hogy 230-an, 240-en találkoztunk a Dunánál. A Fiatal Írók Szövetsége több éve képviseli, hogy a magunk eszközeivel, lehetőségeivel élve nekünk is tennünk kell, hogy felhívjuk a figyelmet társadalmi problémákra, hogy részesei legyünk a közösségteremtésnek, gondolatformálásnak. Bár a nyílt leveleknek és az asztalcsapkodós cikkeknek is biztosan megvan a maga helye és szerepe, én egy picit másképp, életszerűbben szeretnénk foglalkozni ezekkel a problémákkal, a problémákkal küzdő emberekkel. Ha például 4 lakást adok ki albérlőknek, nem biztos, hogy hiteles, ha arról beszélek, milyen szomorú, ha valakinek nincs tető a feje felett. Mi valódi találkozásokat szerettünk volna olyan emberek között, akik a hétköznapokban valószínűleg nem érintkeznek egymással. De ez egy marha komoly tanulási folyamat, egy nagyon ingoványos terep. Tényleg lehet közösségi térként használni egy hajléktalanszállót? Be lehet oda csalni egy beszélgetésre olyan embereket, akik maguk elsődlegesen nem érintettek például az otthontalansággal? Nagyon sok munka, izzadtság és ötletelés vezetett odáig, hogy az utolsó program ilyen jól sikerülhetett. Hogy érdekelte-e a sajtót? Nem. Hogy érdekelte-e azokat az irodalommal foglalkozó megmondó embereket, akik egyébként sokat beszélnek társadalmi problémákról? Nem. Hogy mindez bennünket különösebben zavart-e? Nem.
Partnerségben a Heti Betevővel, a Fedél Nélküllel, a Food Not Bombs-szal sikerült összehoznunk egy olyan rendezvényt, ahol abszolút nem számított, hogy ki hol áll a társadalmi ranglétrán, ahol hajléktalan művészek profin előadott (nagy-nagy köszönet Sándor Katának, Cserna Antalnak, Kalapos Éva Veronikának és Szalay Krisztának, ha végül nem is tudott eljönni) műveivel lettünk megajándékozva, ahol együtt ehettünk, ahol együtt játszhattunk (a tombolát azóta is emlegetik sokan), ahol pontosan ugyanannyit értünk mind. Valahogy így kellene működnie egy használható társadalomnak. De mindehhez nagyon-nagyon sok ember segítségére és munkájára volt szükség, Magyar Fruzsinától Sipos Zoliig. Pikó Andrással pedig, akivel az utolsó eseményt levezényeltük, hamarosan találkozunk is, hogy megbeszéljük az áprilisban esedékes újabb rendezvényt. Ő önkéntesként a szíve számos hasznos és fontos kezdeményezésnek.
Megtisztelő ennyi értékes embert ismerni, velük dolgozni vagy épp törni a fejet.

   
elfogadnal_egy_tal_etelt_egy_hajlektalantol_piko_andrassal.jpgPikó Andrással



Milyen tapasztalatokat, gondolatokat osztanál meg velünk a "Mi közöd hozzá?” projekteddel kapcsolatban?


Igazából bár valóban én vezettem, ez a projekt a Fiatal Írók Szövetségének a projektje volt.
Hogy milyen tapasztalataink vannak? Vegyesek. A mi célunk az volt, hogy segítsünk egy olyasfajta beszédmód kialakulásában a holokauszttal kapcsolatban, ami eddig nem volt. Hogy végre ne egy távoli eseményként próbáljunk beszélni róla, hanem olyan dologként, ami valójában nem az etnikáról vagy a vallásról, hanem az emberi működésről, az emberi közösségek működéséről szól. Sajnos nem egyszeri és nem olyan, ami ne történhetne meg újra. Bárkivel. Szemüvegessel, túlzottan magas növésűvel, cigány, zsidó vagy épp magyar emberekkel.
Az elmúlt évtizedekben valódi párbeszéd helyett megkaptuk a konzerv válaszokat, a feldolgozás, a valódi feldolgozás, minek során arra a kérdésre is választ kell adnunk, mit jelent ez a mi életünkre vonatkoztatva, nem történt meg. Mert ez nem csak a zsidók, nem csak a cigányok, a melegek vagy politikai hovatartozásuk miatt üldözöttek ügye, hanem mindenkié.
Az előkészítési fázisban kiderült, mennyire nehéz 12 embert találni, aki el meri kamerák előtt mondani egyéni véleményét a holokauszttal kapcsolatban. Sopotnik Zoli szavaival élve, nem lehet eléggé pontosan fogalmazni, hogy az embert valamilyen irányból ne érje támadás.
Szerettünk volna cigányembereket is megszólaltatni, de sokan mondtak nemet, többen jelezték, hogy tartanak attól, hogy mit kapnának azután. Sajnos ez sokat elmond a társadalmunkról. De Koltai Juditnak hála végül elkészültek a filmek, bár még az utolsó pillanatban is volt visszalépés, így kerültem az utolsó percben kamera elé én is.
Kezdetben rengetegen támadtak bennünket, az MTI hírét számos széljobbos portál is átvette, így aztán nagy számban jöttek a levelek, hogy a holokauszttal való foglalkozás egyetlen célja nyilván az, hogy fájdalmat okozzunk és bántsuk a magyarokat, mert miféle hazug dolog, hogy Trianonról nem beszélünk, hogy a szocializmus szörnyűségei nekünk nem számítanak, mindig csak ez. A FISZ is csak egy Izraelből pénzelt projektcég, ami eddig nem is létezett.
Sokan talán hülyeségnek tartják, de én becsületesen válaszolgattam ezekre a levelekre, amikről több esetben is kiderült, hogy a frusztráció, a harag, a düh a tehetetlenségből és a kilátástalanságból fakad, hogy könnyebb kurvaanyázva zsidózni, mint egy nap arra ébredni, hogy nincsenek eszközeim a saját életem kordában tartására. De nem felmenteni szeretném a szélsőséges eszmék vallóit, inkább csak hangsúlyozni, mi minden vezet a szélsőségek erősödéséhez.
Nagy érdeklődés volt, de csendes érdeklődés, rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, rengeteg biztatásban volt részünk, a facebookon folyamatosan hatalmas látogatottságunk volt, de az emberek többsége hallgatott, kivárt. Bár kevés filmet, írásos anyagot kaptunk, még ez is lényegesen több volt annál, mint amire számítottunk. Persze sokan később jelezték, hogy inkább mégse menjen ki az anyaguk, de boldogok voltunk, hogy legalább egy picit elkezdődik a gondolkodás, hogy követ dobhatunk az állóvízbe, hogy kísérletet tehetünk arra, hogy kiemeljük a XX. század egyik máig ható óriási tragédiáját a kényelmes és olcsó standardválaszok világából. Lesújtó, hogy a XXI. században még egymás ellen kijátszható történelmi tragédiákként élik meg a különböző színű terrorokat a magyar emberek, hogy tényleg nem akarunk tanulni, hogy összehasonlítgatjuk, kilóra mérjük az áldozatok számát, mintha nem volna már egyetlen ember értelmetlen halála önmagába véve is szörnyű, függetlenül attól, hogy a gyilkosok milyen jelszavakat kiabáltak.


 

Londonban jártál az ősszel. Mi járatban voltál ott, és milyen élményekkel gazdagodtál?

Faragó Tibi barátom vendége voltam. És bár rengeteg élményben volt részem, a legjobban mégiscsak annak örültem, hogy egy hétig élvezhettem a társaságát. A legértékesebb mindenképp ez volt a számomra. Jó és megnyugtató érzés, ha az embernek ilyen barátai vannak. Sőt, azt hiszem, a legtöbb dolog az életben ezen áll vagy bukik. És persze az sem árt, sőt, ha az embernek van egy olyan társa, akire mindig számíthat. Pláne, ha tud olyan képet vágni a kedvéért, mint egy nagyon mérges manó valahol Mória tárnáiban.




Debreceni Boglárka

 

A Lennonádé meghallgatható, letölthető ingyen innen:
http://taichiteacher.bandcamp.com/album/lennon-d-zen-s-felolvas-s

 


A bejegyzés trackback címe:

https://centrifuga.blog.hu/api/trackback/id/tr487050189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.