fmx.jpg

 

xmen.jpg

 

meeting.jpg

femx.jpg

epizod.jpg

kreativity.jpg

CIVILKURAZSIJPG.jpg

IMPRESSZUMJPG_1.jpg

VILAGTANITONOIJPG.jpg

NOKAKUTNALJPG.jpg

APUDFIAMJPG.jpg

SZERELEMKUSZOBJPG.jpg

GORDONKONYVJPG.jpg

BESTIARIUMJPG.jpg

DZSUMBUJISTAKJPG.jpg

ORBANNEVICAJPG.jpg

ILLEMKODEXJPG.jpg

 

versvasarnap.jpg



 

Címkefelhő

a (8) afrika (21) afrikai irodalom (17) ágens (16) ajánló (846) alapjövedelem (8) amerikai irodalom (49) angyalkommandó (9) anya kép (8) apple világnézet (5) apud fiam (59) az alapítványról (10) az asszony beleszól (26) a bihari (7) a dajka (5) baba (5) bach máté (12) bajtai andrás (5) baki júlia (6) bak zsuzsa (15) balogh rodrigó (6) bánki éva (11) bán zsófia (11) bárdos deák ágnes (7) becsey zsuzsa (11) bemutatkozó (6) bencsik orsolya (5) beszámoló (68) bitó lászló (14) blog (6) bódis kriszta (116) books (7) borgos anna (10) bozzi vera (6) büky anna (19) bumberák maja (5) centrifuga (802) cigányság (200) civil(szf)éra (157) csapó ida (6) csepregi jános (5) csobánka zsuzsa (5) czapáry veronika (33) czóbel minka (9) deák csillag (29) debreceni boglárka (56) délszláv irodalom (5) depresszió (7) deres kornélia (8) design (11) diszkrimináció (9) divat (30) divatica (32) dokumentumfilm (5) dráma (12) drog (18) dunajcsik mátyás (5) dzsumbujisták (11) egészség (5) együttműködés (24) éjszakai állatkert (16) ekaterina shishkina (6) ekiadó (6) elfriede jelinek (5) énkép (60) eperjesi ágnes (6) epizod (59) erdős virág (9) erőszak (5) esszé (9) evu (9) fábián évi (18) falcsik mari (13) feldmár andrás (7) felhívás (5) feminista irodalomkritika (12) feminizmus (10) femx (102) fenyvesi orsolya (9) festészet (10) fesztivál (77) fff-gender (20) fff gender (248) film (161) filmszemle (17) folyóirat (1868) forgács zsuzsa bruria (26) fotó (98) fotókiállítás (6) gazdaság (7) gender (153) geo kozmosz (5) geréb ágnes (13) gömbhalmaz (10) gordon (14) gordon agáta (240) gubicskó ágnes (8) gyárfás judit (18) gyerekirodalom (7) györe gabriella (75) győrfi kata (5) háború (28) haraszti ágnes (5) heller ágnes (8) hétes (27) hír (77) hit (5) holokauszt (12) icafoci (44) ica i. évad (6) ica ix. évad (14) ica vii. évad (17) ica viii. évad (17) ica x. évad (5) ica xi. félév (9) identitás (5) identitásfenyegetés (16) ifjúsági regény (5) ikeranya (13) illemkódex (65) incesztus (7) interjú (119) intermédia (5) irodalmi centrifuga történet (54) irodalom (626) izsó zita (6) játék (14) jogalkalmazás (22) józsef etella (8) József Etella (5) jumana albajari (6) kalapos éva veronika (6) kamufelhő (5) karafiáth orsolya (6) katerina avgeri (6) katona ágota (5) kecskés éva (11) kemény lili (7) kemény zsófi (6) képregény (24) képzőművészet (214) kiállítás (71) kiss judit ágnes (10) kiss mirella (8) kiss noémi (33) kiss tibor noé (6) kocsis noémi (7) költészet (68) kölüs lajos (31) koncepciós perek (7) koncz orsolya (5) konferencia (8) könyv (12) könyvajánló (138) könyvfesztivál (11) könyvtár (82) környezettudat (16) környezetvédelem (23) kortárs (14) kosáryné réz lola (6) köz élet (231) kritika (10) kultúrakutatás (6) ladik katalin (6) láger-élmény (6) láger élmény (6) lángh júlia (42) láng judit (40) lévai katalin (19) lidman (27) literature (14) ljudmila ulickaja (5) lovas ildikó (5) magdolna negyed (34) magvető (5) magyari andrea (51) mai manó ház (6) majthényi flóra (10) marsovszky magdolna (5) média (32) meeting (46) ménes attila (9) menyhért anna (10) mese (41) mesterházi mónika (6) miklya anna (8) milota (5) mitológia (6) moramee das (6) móricz (28) mozgalom (5) mozi (43) műfordítás (16) műhely (125) murányi zita (27) műterem (11) művészet (15) nagy csilla (15) nagy kata (7) napló (12) néma nővérek (7) nemes z márió (5) németh ványi klári (48) nők iskolája (5) nőtudat (196) novella (6) oktatás (6) önismeret (112) orbánné vica (20) összefogás (106) összefogás mozgalom (51) pályázat (51) palya bea (10) pál dániel levente (5) pénz (12) performansz (5) pintér kitti (5) poem (10) polcz alaine (7) politika (85) pornográfia (5) pride (5) programajánló (417) próza (15) psyché (11) pszichiátria (14) pszichológia (9) push (27) radics viktória (11) rakovszky zsuzsa (13) recenzió (57) reciklika (7) regény (231) reisch éva (8) rólunk (7) sahar ammar (6) sándor bea (5) sapphire (27) sara (27) sara lidman (32) sasa (44) simone de beauvoir (6) soma (7) somogyi aranka (5) sorozat (277) spanyolország (7) spanyol irodalom (12) spiegelmann laura (5) spiritualitás (35) sport (16) sportella (19) szabo evu (13) szabó imola julianna (10) szabó t. anna (9) szalon (31) szécsi magda (35) szegénység (68) szerelem (36) szerelemküszöb (19) szerkesztőség (12) szex (48) színház (94) szocioregény (42) szőcs petra (5) szolidaritás (249) szöllősi mátyás (5) szomjas oázis (12) takács mária (13) takács zsuzsa (7) tanatológia (6) tánc (28) tanulmány (29) tar sándor (9) tatárszentgyörgy (9) telkes margit (7) testkép (89) tilli zsuzsanna (7) tímár magdolna (10) történelem (59) tóth kinga (9) tóth krisztina (13) trauma (123) turi tímea (5) tuszki (15) uhorski k andrás (37) ünnep (31) urbányi eszter (10) utazás (35) várnagy márta (5) város (17) városkép (5) vers (232) versvasárnap (69) vidács anett (14) vidék (33) video (10) világirodalom (104) világ tanítónői (40) virginia woolf (6) weöres sándor (5) wikiwom (143) xman (31) zakia el yamani (6) závada pál (9) zene (96) zilahi anna (5) Összes Címke

X-MAN: SZABÓ TIBOR BENJÁMIN I.

2015.03.04. 07:00 | Sassa | 2 komment

Címkék: irodalom epic centrifuga regényrészlet scolar kiadó xman manó könyvek Szabó Tibor Benjamin kamufelhő behordás

Szabó Tibor Benjámin 1976-ban született Gyulán. Két gyermek édesapja.
2006-2010 között a Bárka folyóirat online magazinjának szerkesztője volt, 2010-ben a Veszprém.hu portál főszerkesztőjeként dolgozott, 2011-2014 között az Új Könyvpiac könyvszakmai magazin felelős szerkesztője volt. Jelenleg az Athenaeum Kiadó főszerkesztője. 2004-től publikál szépirodalmat, irodalomkritikát a magyar nyelvterület különböző folyóirataiban. Csapody Kingával párban a Szépírók Társasága tehetséggondozó programjának és alkotótáborának [Ir(T)áS] szervezője és mentora. Kötetei: A ciprusi király, regény (2004), A lányos apák puskája, elbeszélések (2007), 47 [Démonok ideje], regény (2009), Kamufelhő – Hűtlen apák könyve, elbeszélések (2012), EPIC – Az első küldetés, regény (2014).

szabo_tibi_iii.jpgSzabó Tibor Benjámin Kamufelhő c. kötetéből olvas fel, az Olvasás Éjszakáján

 

 

Behordás
regényrészlet

 



Mindenhol talál az ember valami szerethetőt. Mindenhol.

Van egy kép előttem. Nem papíron, nem fotó. Becsukom a szemem, és látom. Azt a felszántott fejű embert, ahogy ül a fal tövében. A két karjával a felhúzott térdeit öleli, nagyon sovány, a szeme alatt a csont átüt a bőrön, az orra fekete, a fülcimpái feketék, az ujjai is mind lefagyott feketék. Nincs rajta sapka, biztos elhagyta valahol. A feje felszántva egy csíkban a fejtetőtől homlokig, a csíkban hegedt seb, nem mély, de fagyott fekete, ül a fal tövében, és beszél. Nem beszél, hanem magyaráz, szónokol eszelősen, belső tűzzel, a szemeit forgatja. A tekintetében gomolygó, feneketlen zavar. Akarjátok annyira, hiába, meg van írva, semmit nem tehettek, elsápad majd ő is, a Krisztus Úr üzente meg, láttam, nekem személyesen, hiába minden, ki fog törni a világháború. Értitek, bolondok?! Ki fog törni a világháború. Ezt mondja a felszántott fejű ember, ül a fehér fal tövében egy állomáson, a zubbonya foszlott, és öt-hat magyar baka áll előtte, dermedten nézik, hallgatják. Átfúj a szél az orosz állomáson, hordja a havat. December első hete van, 1942, a gomeli állomás, Burjanszkhoz közel. A frontvonatok Gomelben megállnak vizet venni, egy várakozó szerelvényről szálltak le a bakák, otthonról jönnek, Debrecenből vagy Pécsről vagy Szombathelyről, még tiszta egyenruhában. Ott állnak az indulásra váró, a frontra vonuló magyar honvédek, és megszólalni egyik se tud, csak nézik dermedten az előttük, a fal tövében ülő másik magyart, azt a nagyon sovány, feketére fagyott, felszántott fejű embert, aki azt mondja nekik mélyen Oroszországban 1942 telén, hogy ki fog törni a világháború. Látom.

Megmérgezték a kutakat. Amikor vagy másfél nap zötykölődés után végre újra megálltunk, még meg se álltunk rendesen, a tiszti kocsiból kiugorva hátra siettem a bevagonérozott katonákhoz, hogy együtt érjem még őket, mielőtt elmászkálnak. Az ajtókat félrerántottam, minden vagonba beordítva a sokszor ismételt parancsot: Vizet inni tilos! Összegyűjtjük a kulacsokat, a kannákat, vételezünk teát, intettem a tiszteseknek, hogy segítsenek, én is a vállamra vettem annyi kulacsot, amennyi fért. És ha járnak is egyet, messze ne menjenek, fél szemük a szerelvényen legyen mindig, ki tudja, mikor indítanak tovább. Aki lemarad, az itt dezertőrnek számít, és nincs bíróság, se pardon, útlevelet kap a másvilágra azonnal. Értve vagyok?
Legalább négy magyar mozdony pöfögött egymás mellett az állomáson, várakoztak, ontották magukból a füstöt, a gőzt. Hosszú szerelvénykígyók mögöttük, a szerelvények között a tébláboló, nyújtózkodó magyar katonák, az állomáson átfújó szél rájuk hordta a gőzösökből ömlő szürke-fehér felhőt. A tisztesek még a vagonokban bukdácsoltak, szedték össze a többi kulacsot, ott hagytam őket. A nálam lévőkkel elindultam a teásokat megkeresni, nekem úgyis volt még egy plusz feladatom, a századparancsnokok minden megálláskor jelentést tettek a menetirányító tisztnek. Nem lehetett tudni, hol vagyunk, nem mondta senki, merre megyünk, hol fogunk megállni, térképet se kaptunk, parancsot, se mást az útra, csak annyit, hogy Bjelogorodig megy szerelvény, ott majd eligazítanak. Előzőleg Lengyelországban álltunk, éjszaka vizet és szenet kapott a mozdony, de istentelen sokat mentünk azóta. Mindenhol magyar katonák őgyelegtek a hatalmas állomáson, cigarettáztak, zsibongtak, bökdösték egymást, a rendészek viszont csakis német uniformisban. Párban járőröztek vagy hármasával, az egyik ilyen egységhez odaléptem, hogy hol vagyunk, melyik város ez. Gomel, mondta a német, a vállamon zörgő pléhkulacsokra nézett, aztán az állomás épületének egyik ajtaja felé intett, hogy oda menjek. Gomel. Akkor jártam először Oroszországban. Harminckét éves voltam, bivalyerős, és megcsalt férjnél elszántabb, hogy hazamegyek, saját lábon, élve és nagyon hamar. A zubbonyom zsebében nyílt parancs, a rabokból verbuvált századot kísérjem a frontvonalra, harmadik hadtest, hetedik hadosztály, aztán jelentkezzem a szombathelyi parancsnokságon.
A gomeli állomás még a cári időkből maradhatott, az épület fehér volt, régi és robusztus. Annak az épületnek az árnyékában sejtettem meg először, hogy micsoda Oroszország, és mi a háború. A megtöltött kulacsokat akasztgattam fel vállra, nyakba, már kint a szabad levegőn, amikor a kisebb csődületet az épület sarkánál, meg a fiatal hucuj asszonyt, ahogy elsétál mellettük. Az asszonyt elébb, pufajkában, rakott szoknyában igyekezett, a kezében kosár, még meg is jegyeztem magamban, hogyhogy nem fél itt a sok éhes baka között egymaga jönni-menni. Gömbölyű arcú, fiatal asszonyka volt, és épp csak elhagyta a falnál összeverődött katonákat, amikor nagy határozottan megállt, a kosarat a földre huppantotta egy lámpaoszlop tövében, a szoknyáját fölfogta, rázott kicsit a csípején, leguggolt kissé, a csupasz elejét, hátulját mutatta körötte örvénylő, zajongó hadivilágnak, nem törődött velük, hanem csak szart egy irgalmatlan nagyot a kosár mellé. Oda a hóra, az állomáson. Aztán a gőzölgő csomó felett magát rendbe szedte, a szoknya ráncait megigazgatta, és ment tovább Isten hírével, karján a billegő kosár. Azt bámulni kellett, aztán röhögni nagyot, figyeltem, ki látta még, figyeltem volna, de a csődület a falnál akkor hirtelen elnémult, megdermedt, odaléptem, hogy mi történhet vajon. A felszántott fejű, szétfagyott katona osztotta a próféciát, őt állták körül az otthonról jövők. Amikor azt ismételgette rekedten, kifordult szemekkel, hogy ki fog törni a világháború, a közönsége nem tudott megszólalni, csak álltak mozdulatlanul, még a cigarettába szívni is elfelejtettek.
– Légnyomás – mondtam önkéntelenül, félhangosan, elrettenve magam is. A bakák nem hallották meg, a szétfagyott katona szemforgatva, pislogva magyarázta tovább, hogy mit tudott meg az Úristentől, és akkor mellettem valaki mégis válaszolt.
– Ez nem légnyomásos.
Egy hadnagy állt mellettem, viseletes ruhában, borostás képpel, ő is a földön ülőt nézte.
– Azok nem ilyenek – mondta a hadnagy.
– Hát akkor mi baja van? – kérdeztem.
A hadnagy rám nézett.
– Hogy itt van – bólintott. – Az a baja.
Nem értettem, a felszántott fejű pedig közben valami szedrekről, pocsolyákról magyarázott.
– A tizennyolcadik gyalogezredből való – folytatta a hadnagy.
– Ismeri?
– Nem ismerem. Ő maga emlegette az előbb, a hablatyolásban. Azt az alakulatot beszántották, még augusztus közepén. Szétverték az orosz a hídfőharcokban. Ötszáz kilométerre innen. Augusztusban. Most meg december ötödike van.
A hadnagy hangjában volt valami furcsa személytelenség, a nem emberi közöny, amivel sose találkoztam addig, és amitől kirázott a hideg.
– Onnan nem szállítottak senkit – folytatta. – Ahogy kinéz, szerintem azóta kóborolt, aztán most itt kötött ki. Elég baj az neki. Gádori – nyújtotta a kezét a hadnagy.
– Czeglédy.
Összekezeltünk a frontot járt tiszttel.
– Maga szerint túléli?
A hadnagy megvonta vállát.
– Lehet, hogy túlélné. De nem fogja. A németek mindjárt agyonlövik. Elviszik, kihallgatják, aztán agyonlövik mint dezertőrt.
– Nem hiszem, hogy dezertőr – mondtam. – Ha az lenne, nem ide jött volna, nincs is teljesen magánál.
Erre megint összenéztük, a hadnagy bólogatott.
– Szerintem se. Vagy ki tudja. De attól még agyonlövik, azt elhiheti.
Ott volt, karnyújtásnyira már, körülöttünk az érthetetlen, a rettentő, ötszáz kilométerre a frontvonaltól, és tényleg ott, minden úgy, ahogy a hadnagy mondta, már jöttek is a németek, közeledett egy járőr egység.
Arrébb húzódtunk kicsit, Gádorit megkínáltam cigarettával. Akartam még vele beszélni, ő onnan jön, ahová mi megyünk. Tűzvonalban se voltam még soha, miközben ott sistergett körülöttünk az a hideg, idegen ország, éreztem, hogy minden, amit Gádori látott, tud a frontról, az hasznos lehet.
Na, mennyire is vagyunk a fronton, mi újság ottan? Vannak-e napi harcok? A katonák hogyan élnek, mondjon már valami biztatót.
A hadnagy legyintése, a köpés, a keserűség az arcán – ez mind nem volt magától értetődő 1942 telén. Semmi se volt magától értetődő, a Don még nem a nyomor, a kudarc, a borzalom megtestesítője, nem az a kép, amire bólintunk, hogy igen, tudjuk, ismerjük. A Don zenés filmhíradó, bicikliző honvédek, és háború, persze, rajzolt térképek a vásznon, az ágyúk villanása, igen, azt tudtuk, tudta az ország, hogy lőnek, de a lényeget nem, a katonák sem, a tisztek, én se tudtam, honnan is tudtam volna. Csak vékonyan csordogáltak haza a fontos hírek, a részletek. Valami zavar, feszültség, nem félelem, hanem az a megmagyarázhatatlan rossz érzés, az mindannyiunkban volt. De nem a Don miatt. Hanem csak általában, mert háború volt. És mert a frontvonalra mentünk. Ahol lőnek. Ami a Don valójában, attól nem félhetett egyetlen Magyarországról vagonírozott katona sem. Mert fogalmuk se volt róla, hogy mi az.
Gádori hadnaggyal álldogáltunk a szélső vágány mellett, magyarázott, nem hosszan, nem dühösen, bele-beleszívott a cigarettába, Nincs ezzel mit tenni, intett a fejével kelet felé. Azt mondta, ő ilyen háborúról még az életben nem hallott. Tüzértiszt, de nem adhat le lövést az ágyúval. Parancs tiltja. Kint vannak a fronton, és nem lőhet. Akkor se, ha jön az ellen. Előbb engedélyt kell kérni. Mert kevés a lőszer. Az engedélykérés, ugye, elég bajos, amikor jönnek oroszok. De különben, ráadásul arcvonal sincs, egyszerűen nincs. Úgy kilométeres távolságokban öt-hat fős védekező egységek kicsi sáncokkal körberakva, az ellenség úgy jönne-menne át a fronton, ahogy akar – ha akarna. Meg igazából az az öt-hat se tud mit csinálni, a fegyverolaj, a mi olajunk, amit a puskákhoz meg az ütegekhez használunk, már tíz fok alatt dermed, ragad. Itt éjszakánként ilyenkor úgy van huszonöt fok, mint annak a rendje, a fegyverek lefagynak, a bakák a tűznél melengetik, rugdossák a karabélyok zárját, de csak rövid időre segít. Meg hát különben is baj van a puskákkal, sokat már néhány lövés után el kell dobni, mert a tölténykivonójuk eltörik, tán a rossz az öntvény, nem tudni. Hadparancsba adták, hogy egy acéldróttal ki kell piszkálni a törött részt, cserélni, ha nem megy mégse, elhajítani, fogni a másikat, de hát ez nagyon szobában írt parancs. Hiszen éppen akkor derül ki, hogy baj van a fegyverrel, amikor lőni kéne, ugye. Kipiszkálni, acéldróttal, amikor rohamoz a muszka. Vagy fogni másikat. Amikor másik sincs. A hadnagy ingatta a fejét. És persze a puskákhoz sincs elég muníció. Meg hát, hiába is lenne, 35-ös Mannlicherek a katonáknál, sok egységnél semmi más, van bennük öt töltény. Az orosz csapatokat meg mindig kíséri két géppisztolyos és egy golyószórós. Hát, el lehet képzelni. Amikor harc van, az kaszálás rendesen. Bár nem nagyon van, az igaz. Egy ideje. Nincs ezzel mit tenni, ismételte Gádori. Nem volt ideges, se kétségbeesett. Csak fád. Akkor láttam először ilyen reménytelen embert. Aki nem görcsösen remény nélküli, hanem teljesen üres, a sorsa iránt is érzelmek nélkül való. Azt mondta, ő most hazamegy három hétre, délután indul egy szabadságos vonat. Szilveszterre jön megint, aztán, ha addig nem, majd csak megindul az orosz is, és vége lesz itt ennek az egésznek nagyon hamar.
És a koszttal hogy állunk? Van elegendő, kalóriadús?
De Gádori megint csak legyintett, hogy hagyjuk. A lábamra mutatott.
– Ezt a szart viszont hajítsa el mihamarabb, ha jót akar – mondta.
– A bakancsot?
– El kell hajítani. Szőrcsizma való ide. Szerezzen, lopjon akár, halottról vágja le. A bőr húsz fok alatt szétritkul, teljesen átengedi a hideget, két nap, és olyan feketére fagy a lába, mint ennek a bolondnak a feje. Ha nincs szőrme, inkább rongyokból kötözzön vastag kapcát. Nem olyan, mint a szőrcsizma, de jobb, mint a...
Akkor hirtelen, a semmiből ránk rohantak. Ordítva, hadonászva, három baka. Az én bakáim. Egyszerre üvöltve, nem lehetett megérteni hirtelen, mi bajuk, a hadnagy hátrébb ugrott, a bakák majd' fellöktek.
Kuss legyen!
Megálltak.
A következő pillanatban megértettem, megtudtam. Hogy Vajda tizedest le akarják lőni a németek.
Rohanás, Gádorit ott hagytuk, a kulacsok csobogtak a vállamon, a nyakamban, a fülemben dobolt a vér. Be a szerelvények közé a mozdonyok felől, a tébláboló katonák mellett szlalomozva, ellökve egyiket-másikat a szélhordta, sűrű füstben, gőzben, és nagyon sok ember volt ellőttünk, nyílt a tömeg egy idő után, elléptek, ugrottak, még nem láttam a mi vagonjainkat, amikor a pisztolytáska csatját kinyitottam.
Aztán egyszer csak ott voltak.
A tizedes már kikötözve a vagon ajtóoszlopához, értetlenül, elkeseredve pislogott, hogy most meg fog halni, egyedül ő volt csendben, a két feldjäger kezében már pisztoly, hadonásztak, ordibáltak a többi bakával, akik szintén kiabáltak, akkor a vagonból kiugrott a harmadik német, biztos ő intézte a kötözést. Addigra az én kezemben is pisztoly, A bitang úristenit a kurva anyátoknak!, ordítottam magyarul, a két pisztolyos német már épp csinált elég helyet, a társuk ellépett az útból, emelték a fegyvert, amikor a tizedes meg közéjük ugrottam. Gyorsan kellett, németül, le a fegyvert, le a fegyvert, vagy valamelyiktek jön velünk a másvilágra, el a fegyverrel, meg ne mozduljatok, mert az egyiknek még kilyukasztom a fejét, mielőtt meghalok. Erre ment még feljebb a feszültség, három cső meredt ránk, három német őr kiabálta, hogy most mindkettőnket kivégeznek. És meg is tették volna, az elég valószínű, de a közbelépésem valahogy felhorgasztotta az előbb már hátrébb taszigált bakákat. Morogva, vicsorogva közeledtek a németekhez minden oldalról, a kezemben töltött fegyver, az egyenruhámon látták, hogy tiszt vagyok, eltelt két másodperc, három, és akkor már tudtam, hogy nem is fognak lőni. Még tartották ránk a pisztolyt valameddig, szabotázs, szabotázs, ismételték mérgesen, a katonáim már rajtuk voltak egészen, hátra, parancsoltam a sajátjaimnak, mindenki lépjen hátra. Az hiányzott volna még, hogy meglincseljék a katonai rendészeket, hát mindannyiunkat itt lőnek agyon a sínek mellett, az biztos igaz, hátralépni most azonnal, mondtam, és leengedtem a pisztolyt. Néhány fújtató levegővétel, az orromból ömlő pára elvegyült a mozdonyok füstjével-gőzével, fújtatás, szavak nélkül, öt másodperc szünet, aztán a kérdés a feldjägerekhez. Mi történt?



szabo_tibor_benjamin_kamufelho_cover.jpg




Szabó Tibor Benjámin: Kamufelhő

Scolar, 2012
144 oldal
2450 Ft





 

szabo_tibor_benjamin_epic_cover.jpg



Szabó Tibor Benjámin: EPIC I. - Az első küldetés

Manó Könyvek, 2014
340 oldal
2990 Ft



 

 


A bejegyzés trackback címe:

https://centrifuga.blog.hu/api/trackback/id/tr87236381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

icentrifuga · http://centrifuga.blog.hu 2015.03.04. 17:55:58

centrifuga.blog.hu/2012/11/19/kortars_apazas
A Kamufelhőről
A kortárs apázás népszerű a férfi irodalomban, az is lehet, hogy hungarikum.
Nagy íróink élen járnak az apázásban, az olvasók fejcsóválva lapozgatják a könyveiket. Ejnye, ezek a huncut fiúk, olyan nagyképűek, hogy bocsánatot kérni is elfelejtenek, amiért annyira unalmasak, kuncog elismerően a magyar olvasó, (kb 80%-ban nőkről beszélünk).
Szabó Tibor Benjámin kortárs író, apázik rendesen, és közben furán érzi magát, émelyeg vagy másnapos, akarja de mégse, csal vagy csalják, nem verekedne de muszáj.
Emögött a kortárs fiatal író mögött mindig van egy gyerek. Egy ismeretlen 'baszomka', vagy egy hároméves a gyerekülésben, vagy temagad, néha úgy érzed. 'Apád' egy kisgyerek apja, és ennek folyamatosan tudatában van...

Rajongó Tibor 2015.03.04. 22:26:15

Megjegyzés az EPIC-hez:
Ha szereted az olyan mai magyar iskolaregényt,
- ami egy különleges (fullra bekamerázott) iskolában játszódik, ahol kis csoportokban tanulnak a srácok, és ha egyvalaki kihull, mindenki röpül, és az egyik srácot Márkónak hívják,
- ahol speciális tantárgyakat tanulnak,
- ahol hangsúlyos szerepet kap a harcművészet és a lovaglás,
- ahol négy fiú és egy lány alkot egy csapatot,
- ahol az iskolai óráknak dramaturgiai szerepe van,
- ahol különleges csapatépítő módszereket használnak,
- ahol a learning by doing elvére épül az oktatás,
- ahol nem lehet tudni, mi az iskola célja, és a srácok megkísérlik kinyomozni azt,
- ahol a számítógép és a net ugyanúgy kiemelt szerepet játszik, mint Budapest leírása,
akkor olvasd el a 2011-ben megjelent, A SIEBENKREUZ ALAPÍTVÁNY című regényt is.
Nem plágiumról beszélek – elvégre a Jézus-történetet is alapból négyen megírták, és a popkultúrában kötelezőek az áthallások –, csak azt mondom, ha szereted a műfajt, ne hagyd ki
A Siebenkreuz Alapítványt.